Teljesek vagyunk

A tudomány és a spiritualitás egyazon valóság két aspektusa. Nincs közöttük kibékíthetetlen ellentét.

A tudományos keresés és a spirituális keresés az emberiség két nagy útkeresése volt. De úgy tűnik, egyesek azt gondolják, a tudomány kibékíthetetlen ellentétben van a spiritualitással. A tudományos keresés a külső tér, idő és anyag világában fedez fel rendet, a spirituális keresés pedig a tudatunkban. Mivel azonban a teljes valóság mind anyagból, mind tudatból áll, miért kellene a külső világ rendjének megértését célzó keresésnek kibékíthetetlen ellentétben lennie a belső világ rendjének megértésére irányuló kereséssel?

Mindkét keresés az emberi kíváncsiságban gyökerezik. Mi, emberi lények ki akarjuk nyomozni, mi történik bennünk és körülöttünk. Azért akarunk megfigyelni, hogy rájöjjünk a dolgokra. Természetünktől fogva kíváncsiak vagyunk, bármiről van is szó. Például a technológia a tudomány terméke és nem magyarázata. A tudományos keresés jóval azelőtt megvolt, mielőtt bármilyen technológia kifejlődött volna. Rákérdeztünk, hogy miért kék az ég, miért kel fel és nyugszik le a nap, miért van olyan sok faj körülöttünk, miért következnek be fogyatkozások, s mindezt jóval azelőtt, mielőtt bármilyen technológia létrejött volna.

Ugyanígy a Ki vagyok én? Mi az élet célja? Miért van bennem oly sok konfliktus és harc? Lehetséges-e valami más rendet elérni tudatomban? Mi a halál? Van-e valami a halálon túl? kérdések a spiritualitás területének kérdései. Ebből a keresésből fejlődtek ki a különböző vallások. Voltak nagy kérdezők, akik eljutottak egy bizonyos igazsághoz és rendhez. Ezt a rendet nevezhetjük szeretetnek, együttérzésnek, harmóniának, bárminek. Ebből az állapotból próbálták meg közvetíteni az igazságot, amelyet megláttak, és szellemi vezetőkké váltak, akik köré a szervezett vallások épültek. Ily módon az intézményesült vallások a spirituális keresés melléktermékei, mint ahogyan a technológia a tudományos keresés melléktermékeként fejlődött ki.

Miért van az, hogy a tudományos keresés annyira sikeres volt, de amikor tudatunk megértésére kerül a sor, az emberiség mint egész kudarcot vall? Az egyik ok, amiért a tudományos keresés annyira előrehaladt, az, hogy a természetben, amely a tudomány területe, hatalmas rend uralkodik. A természet valamilyen mértékben bizonyos törvények szerint működik, és a tudomány képes volt felfedezni ezeket a törvényszerűségeket. A tudományos keresés sikerének másik oka, hogy a megfigyelő és a megfigyelt elkülönülése többé-kevésbé lehetséges. Viszonylag könnyű objektív lenni azzal kapcsolatban, amit az ember lát. Ez csak a kvantumfizikában dől meg, ahol egy olyan részecskénél, mint az elektron, a megfigyelés puszta aktusa kihat a részecske állapotára. A tudományban az emberi tévedéseket gyorsan kiderítik, mert a konklúziókat más emberek ellenőrzésére bízzák. A tudomány ezúton próbálja kiküszöbölni az egyes megfigyelő szubjektivitását. De amikor a spirituális kereséshez érkezünk, magunkba nézünk, és a megfigyelő maga a megfigyelt. Itt nincs dualizmus.

A tudományos keresésben tudásunk összeadódik. Amin Newton egész életében munkálkodott, ma két-három év alatt meg tudjuk tanulni, és építeni tudunk rá a további kutatásban. A spirituális keresésben a tudás nem segít. Valójában inkább akadály. Amit Buddha felfedezett és kinyilatkoztatott, el tudom olvasni, és eljuthatok oda, hogy ismerem a buddhizmust. Mindez a tudás a buddhista filozófia professzorává emelhet engem, de a buddhista filozófia professzora nem Buddha! Pusztán ismereteken keresztül nem tudom elérni azt a rendet, ami Buddha tudatában volt. Így Buddha tanítványainak annak érdekében, hogy rendet teremtsenek saját tudatukban, mindent újból meg kell figyelni és újra felfedezni, amit Buddha felfedezett. Az ember nem tudja egyszerűen megtanulni. Valami másra van szüksége az ismereten túl, nevezetesen az igazság szellemi meglátására.

A tudomány területén szintén alapvető fontosságú valamilyen szellemi meglátás, bepillantás, de csak az első ember esetében, aki felfedezi az igazságot. Ha Einstein nem látja meg a tér, idő, anyag és energia kérdéseinek mélyét, akkor elméje nem teremt egy teljesen új felfogást. De miután a tudósok eljutottak egy meglátáshoz, egyenlet formájába öntik, logikusan levezetik és igazolják azt. Ettől kezdve a tudást nem bepillantáson, hanem racionális logikán keresztül tanítják. A spirituális keresésben ha valakinek nincsenek mély rálátásai, csak a hamut matatja.
Tehát a spirituális keresés lényegéből adódik néhány probléma. Ahogyan voltak nagy tudósok, mint például Einstein, Newton, Galilei, Darwin és így tovább, ugyanúgy voltak nagy spirituális tanítók. Az emberek azért tisztelik ezeket a tanítókat, mert elértek egy bizonyos tudatállapotot. De mit tettek követőik? Azt mondták: “Ez a tanító a mi gurunk, a mi megváltónk, a vezetőnk, ezért imádjuk hát őt.” Átvették szavait és terjesztették azokat. Egy szervezetet fejlesztettek ki, amiből a vallás kialakult. A követők nem jutottak el az igazsághoz; megelégedtek azzal, hogy terjesztik az “Igét”.

Tegyük fel, hogy a tudósok ugyanezt tették volna: ha építettek volna egy templomot Newton-nak, és azt mondták volna: “newtoniánusok vagyunk, Newton a vezetőnk, bármit mond is Newton, az az egyedüli igazság, és mi terjeszteni fogjuk. A tudósok egy másik csoportja pedig Einsteinnel tette volna ezt, és azt mondták volna: “einsteinisták vagyunk” — vajon tudósoknak neveztük volna-e őket?

Ám a spiritualitás területén nagyon könnyen rászedhetők vagyunk.
Első problémánk a rituálékhoz való kötődés volt. Ha egy személy bizonyos ruházatot visel, bizonyos szertartásra eljár és elvégzi azt, egy bizonyos módon gyújt mécsest és így tovább, elfogadjuk, hogy ő szent ember. Szem elől veszítettük azt a tényt, hogy a spiritualitás: keresés és kérdezés. Ha az emberi lények nem érnek el egy rendet tudatukban, nem spirituálisak. Ennek pedig semmi köze sincs a szertartásokhoz, az öltözékhez, a kiejtett szavakhoz vagy elolvasott könyvekhez. Semmi köze sincs a fejünkben található némi ismerethez.

A másik tényező, amely nagyon megakasztotta a spirituális keresést, a hit. Mit jelent a hit egy ember számára, aki az igazságot keresi? Ugyanolyan módon el kell vetnünk, mint ahogyan a tudós elvet egy teóriát. A teória nem az igazság: a modell nem a valóság. Hogy megtudjuk, mi az igazság, kísérleteket kell végeznünk. De amikor van egy hitünk, egyszerűen kérdezés és megértés nélkül elfogadunk valamit. Annak sincs értelme, hogy azonnal elutasítsunk egy nézetet. A vak elfogadás ugyanúgy rossz, mint a vak elutasítás. Csak akkor tehetünk szert bölcsességre, ha figyelünk és megfontolunk, nem fogadunk el s nem utasítunk el, hanem együtt élünk a kérdéssel, és saját megfigyeléseink segítségével feltárjuk azt.

A spirituális keresés azért nem jutott messzire, mert úgy értelmeztük, hogy az a hitet jelenti. Azt gondoljuk, a “hit” elhozza majd számunkra az elme megnyugvását, hogy elhoz valami istenit. Ez illúzió. A hit ideiglenesen adhat számunkra bizonyos békét, de ugyanaz, ami tegnap nyugtalanította az elmét, holnap is nyugtalanítani fogja, mert ugyanazok az okok továbbra is működnek. Ha a problémák nem forrásuknál szűnnek meg, az ok és a hatás is feltétlenül fennmarad.

A harmadik megfontolandó dolog az erkölcsi kódex kérdése — mi a jó, mi a rossz, mit tegyünk és mit ne tegyünk. Meg kell vizsgálnunk, vajon az ember elérhet-e erkölcsi tisztaságot előre meghatározott törvények gyakorlásán keresztül? Amikor megismételnek egy bizonyos tettet, hamar szokássá válik, és az ember erkölcsileg tisztának érezheti magát, anélkül, hogy elérte volna az erkölcsi tisztaságot. Ez a spirituális keresés komoly problémája. Ha agresszív, erőszakos, gyűlölködő vagyok, képes vagyok-e gyakorolni az erőszakmentességet? Egy elképzelést vetítek ki, hogy az erőszakmentesség azt jelenti: nem ütök meg egy másik embert, ezért visszatartom magam. Dühbe gurulok, úgy érzem, megütném a másik embert, de nem teszem, mondván, hogy az “erőszakmentességet gyakorlom”. De a tudatomban ettől még van gyűlölködés, még van agresszió. Pusztán megakadályoztam külső megjelenését. Bizonyosan csak akkor létezik erőszakmentesség, amikor a tudatban vége szakad az erőszaknak. Amíg belül erőszakos vagyok és azt gondolom, hogy az erőszakmentességet gyakorlom, addig ez csupán “kontroll”. Az önkontroll valami egészen más dolog, mint az önmegvalósítás, mely véget vet bennünk az erőszaknak.

Az erkölcsi tisztaság tudatállapot. Akkor van erkölcsi tisztaság, amikor véget ér a zűrzavar. Az erőszak, a félelem, a féltékenység, a bírvágy mind a tudatunkban uralkodó zűrzavar része. Az ember fegyelemmel nem tud rendet teremteni a rendetlenségben. Csak akkor támad szükség belső rendteremtésre, amikor a tudatban zűrzavar van. Ezért a teremtett rend valójában rendetlenség. Az erőszak elnyomása nem erőszakmentesség.

Természetesen a külső tett is számít, és bizonyos mértékű önkontroll szükséges lehet, de semmit sem változtat meg alapvetően. Belül még mindig konfliktusban vagyunk, amikor csak kifelé kontrollálunk. Ha harcolunk önmagunkkal, akkor amit egyik nap kontrolláltunk, mindennap kontrollálnunk kell, ami azt jelenti, hogy az egész élet egy csatamezővé válik.

Nem spirituális élet az, ha valaki állandóan harcban áll önmagával. Minden zűrzavarnak oka van, és amíg az ok létezik, a zűrzavar is létezni fog. A spirituális keresés tehát rákérdezés a belső zűrzavar okaira; az önismeret keresése. Az erkölcsi tisztaság ennek a keresésnek a mellékterméke.

A spiritualitás ilyen megközelítése bármilyen felekezettől független, ezáltal, csakúgy, mint a tudomány, univerzális. Éppúgy, ahogyan nincs indiai vagy brit vagy amerikai tudomány, csak egyetlen féle spirituális elme van — a szeretethez, az együttérzéshez, a békéhez és harmóniához eljutott elme. Nincs olyan, hogy hindu spiritualitás vagy keresztény spiritualitás vagy buddhista spiritualitás. Illúzióink azok, amelyek különálló vallási közösségekre osztanak bennünket. A különböző intézményesült vallások a spirituális keresés történelmi melléktermékei, és különbséget kell tenni köztük, valamint önmagában a keresés között. Hasonlóképpen különbséget kell tennünk a tudomány és a technológia között. A tudomány az igazság keresése, míg a technológia az emberi hatalom-, kontroll- és komfortvágyból származó melléktermék. A hatalom zabolátlan használata okozta a világ minden ökológiai, társadalmi és politikai problémáját, amelyekkel ma szembenézünk. Az emberiségnek anélkül kell tovább folytatnia a tudományos és spirituális keresést, hogy túlságosan belebonyolódna ezek melléktermékeibe.

A spirituális és tudományos keresés valójában a valóság két, egymást kiegészítő faggatása. Bármiféle antagonizmus-érzet közöttük a szűklátókörűség terméke. A tudomány a mérhetővel, a spiritualitás a mérhetetlennel foglalkozik. A két keresésnek kéz a kézben kell haladnia. Az emberi megértés nem lesz teljes, ha nem fogja át a valóság mindkét aspektusát. A valóság egyetlen, osztatlan teljesség, amely mind az anyagot, mind a tudatot magában foglalja. Tapasztalataink által korlátozottak lévén, gondolataink jórészt ugyanolyan módon választják el a külső világot a belsőtől, mint ahogyan elménk választja el az időt a tértől, noha ezek egyetlen kontinuum különböző aspektusai. A felekezeti oktatás ellenzése nevében minden spirituális keresést az összes vallásos hittel együtt félredobni olyan lenne, mintha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenénk.

P. Krishna professzor a Rajghat Oktatási Központ rektora

Más szemmel kicsit messziről

Ezerféle új sugárzástól reszkető föld. Végső soron e hatalmas szervezet csak új lélekért és új lélekkel élhet. A változó kor változó gondolatot hoz. Na de hol keressük, hová tegyük azt a megújító és törékeny változást, amely anélkül, hogy szemmel láthatóan megváltoztatta volna a testünket, új lényeket faragott belőlünk? Sehol másutt, mint egy újfajta intuícióban, amely teljes egészében módosította mozgásterünket, a világegyetemet – másképpen fogalmazva, az ébredésünkben.”

Teilhard de Chardin szerint tehát az emberi faj mutációja megkezdődött: az új lélek születőben van. A mutáció az értelem mélyrétegeiben zajlik, és a „megújító változás” révén a világegyetem teljes és az eddigitől teljesen eltérő képét kapjuk. A tudat éber állapota magasabb rendű állapottá válik, amelyhez képest az előző csupán álom volt. De most eljött az igazi ébredés ideje.
Erről a valódi ébrenlétről vallott szemléletünkbe szeretnénk beavatni az olvasót.

Ha számba veszem összes cselekedetem, kutatásom, írásom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mindezt az a megérzés vezérelte, amely olyan heves és erős volt apámban, amely szerint az emberi tudatnak át kell térnie egy újabb szakaszba, hogy rá kell találni a „második ihletre”, és hogy ennek immár legfőbb ideje. Alapjában véve ennek a könyvnek nincs is más tárgya, mint a lehető legnagyobb mértékben kiállni e mellett a megérzés mellett.
A tudományhoz képest a pszichológia tekintélyes késésben van. Az úgynevezett modern pszichológia a harcos pozitivizmus uralta XIX. századi képnek megfelelő embert tanulmányozza. A valóban modern tudomány viszont olyan világot tár fel, amely egyre több meglepetést okoz, és egyre kevésbé felel meg a hivatalosan elfogadott szellemi struktúráknak és ismeretnek. A tudati állapot pszichológiája befejezett és változatlan embert feltételez: a „felvilágosodás” homo sapiensét. A fizika pedig olyan világot leplez le, amely egyszerre több játékot játszik, rengeteg kaput tár ki a végtelenre. Az egzakt tudományok a fantasztikumba torkollanak. A humán tudományok pedig még mindig a pozitivista babona rabjai. A tudományos gondolkodást a történés, a fejlődés fogalma uralja. A lélektan még mindig a kész, egyszer s mindenkorra rendszerezett agyműködésű ember képére alapozódik. Mi viszont ezzel szöges ellentétben azt gondoljuk, hogy az ember nem befejezett lény, ugyanis azok az óriási lökések, amelyek mostanában megváltoztatják a világot, azok a függőleges irányú lökések, amelyek a tudatra hatnak, azok a vízszintes irányú lökések, amelyeket a nagy tömegek hoznak létre, nagyon jól kidomborítják az emberi tudat változását, a „megújító változást” magán az emberen belül. Olyannyira, hogy véleményünk szerint a mi időnkhöz igazított pszichológia akkor lenne hatásos, ha nem abból indulna ki, hogy mi az ember (vagy inkább, minek látszik), hanem abból, hogy mivé válhat, lehetséges fejlődéséből. Az első hasznos munka az lenne, ha meg tudnánk találni ennek a lehetséges fejlődésnek a szemléletét. Mi ebbe a kutatómunkába vágtunk bele.

Minden hagyományos tan azon az elven alapszik, hogy az ember nem kifejlett lény, és a régi pszichológiák azokat a feltételeket tanulmányozzák, amelyek közepette az embert valóban a tökéletességhez vezető módosulások, változások, transzmutációk végbemennek. A mi módszerünkből következő teljesen modern szemlélet azt a gondolatot sugallja nekünk, hogy az ember talán olyan képességekkel rendelkezik, amelyeket nem használ ki, egy egész parlagon heverő gépezettel. Mondottuk már: a bennünket körülvevő világ végső megismerése magának a megismerésnek, az értelem felépítésének és az érzékelésnek a természetét kérdőjelezi meg. Azt is mondtuk, hogy a legközelebbi forradalom lélektani lesz. Ez nem csupán a mi látomásunk: sok modern kutató vallja ezt, Oppenheimertől Costa de Beauregard-ig, Wolfgang Paulitól Heisenbergig, Charles-Noél Martintői Jacques Ménétrier-ig.
Meg kell hagyni azonban, hogy e forradalom küszöbén azok a szinte vallásos, emelkedett gondolatok, amelyek a kutatókat serkentik, egyáltalán nem jutnak el a közönséges ember szelleméig, nem villanyozzák fel a társadalom mélyrétegeit. Néhány agyban minden megváltozott. Ezzel szemben a XIX. század óta semmi sem változott az emberi természetről és az emberi társadalomról alkotott általános gondolkozásban. Jaurès élete végén írt egy cikket Istenről, a csodálatos írás nem jelent meg:
„Csak annyit szeretnénk ezúttal elmondani, hogy a rövid időre háttérbe szorult vallásos gondolkozás visszatérhet a szellembe és a tudatba, mert a tudomány jelenlegi következtetései felkészítik rá. 

Nem az anyagi gondok terelik el az ember figyelmét az emelkedett gondolatokról és az isteni dolgokról való töprengésről, a legtöbb embert az embertelen munka fosztja meg attól, hogy gondolkodjon, sőt egyáltalán érezze az életet, vagyis Istent. Meg a felfokozott alantas ösztönök, az irigység és a gőg, amelyek az istentelen harcok közepette felemésztik a legbátrabbak és legboldogabbak belső energiáit is. Az éhség kihívása meg a felfokozott gyűlölet közepette az emberiség nem tud a végtelenre gondolni. Az emberiség olyan, mint egy nagy fa, amelyiket a viharos ég alatt körüldonganak az izgatott legyek, és ebben a gyűlölködő döngésben a világegyetem mélységes, isteni hangja elsikkad.”
Meghatottan fedeztem fel Jaurésnek ezt az írását. Annak a hosszú üzenetnek a szavait használja, amelyet apám küldött neki. Apám lázasan várta a választ, de nem jött. En kaptam meg ennek a kiadatlan kéziratnak a közvetítésével, csak ötven év múltán…
Az ember kétségkívül nincs olyan fokon tisztában önmagával, mint azzal, amit csinál, úgy értem, azzal, amit az ember sötétben tapogatózó munkájának megkoronázásául a tudomány felfed a világegyetemről, rejtélyeiről, hatalmairól és összhangjáról. Es ez azért van, mert a társadalmi szervezet elavult elveken nyugszik, és megfosztja reménytől, szabadidőtől és nyugalomtól. Ha a szó szoros értelmében megfosztják az élettől, hogyan fedezhetné fel a végtelen térséget? Mégis minden jel arra vall szerintünk, hogy a dolgok rendkívül gyorsan meg fognak változni; hogy az elszabaduló hatalmas tömegek, a felfedezések és technikai vívmányok elemi erejű nyomása, a valódi felelősség közegében kavargó gondolatok, a külső intelligenciákkal felveendő kapcsolatok el fogják söpörni a régi elveket, amelyek megbénítják a társadalmi életet, és hogy az ember, aki az őrülettől a lázadásig, azután a lázadástól a csatlakozásig vezető úton végigjut, újra felszabadul, és meghallja önmagában ezt a feltörő „új lelket”, „ezt az oksági hatalmat”, ami a létet a cselekedethez köti.

Az egyetlen haladás a pszichológiában a mélységek, a tudat alatti zónák kutatásának elkezdése volt. Mi úgy véljük, felderítendő csúcsok is léteznek, vagyis tudat feletti zóna. Hogy pontosabban fogalmazzunk, kutatásaink és megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy el kell fogadni azt a feltevést: az agyban létezik egy legnagyobbrészt használatlan, kiaknázatlan magasrendű szerkezet. A normális, éber tudati állapotban az agy tizedrésze működik. Mi történik a látszólag csendes kilenctized részben? És vajon nincs-e olyan állapot, amelyikben az egész agy szervezetten működik? A felsorolandó és tanulmányozandó tények talán arra a jelenségre utalnak, hogy az általában alvó zónákat fel lehet ébreszteni.

Sajnos ezt a jelenséget még semmiféle pszichológiai ág nem kutatja. Bizonyára meg kell várni, amíg a neurofiziológia annyit fejlődik, hogy megszülethet a csúcspszichológia. Mi nem szeretnénk kivárni, amíg ez az új fiziológia kifejlődik, de nem is akarván előre befolyásolni az eredményeit, csak szeretnénk egyszerűen felhívni a figyelmet erre a területre. Meglehet: ez a kutatás éppolyan fontos lesz, mint az atomkutatás vagy a világűrkutatás.

Eddig minden érdeklődés arra irányult, hogy mi rejtőzik a tudat alatt; ami magát a tudatot illeti, a modern tudományban továbbra is az alsóbb rétegekből származó jelenségnek tekintik: Freud a nemiséget, Pavlov a feltételes reflexet stb. Olyannyira, hogy az egész lélektani irodalom, az egész modern regény például Chesterton meghatározásán alapszik: „Az emberek, akik a tengerről akarnak szólni, csupán a tengeribetegségről beszélnek.” Chesterton azonban katolikus volt: ő feltételezte, hogy létezik csúcstudat, mert ő elfogadta Isten létezését. A pszichológiának éppúgy, mint a többi tudománynak, fel kellett szabadulnia a teológia uralma alól. De mi úgy véljük, hogy még nem teljes a felszabadulás; hogy felülről is segíteni kell a felszabadulást: azoknak a jelenségeknek a módszeres tanulmányozásával, amelyek a tudat felett helyezkednek el, a tudat feletti jelenségek, továbbá a magas-frekvencián vibráló értelem tanulmányozásával.
A fény színképe a következőképpen áll össze: baloldalt a Hertz-féle hullámok széles csíkja és az infravörös. Középen a látható fény keskeny csíkja; jobboldalt a végtelen sáv: ultraibolya, röntgensugár, gammasugár meg az ismeretlen.
Hátha az értelem, az emberi fény színképe is ehhez hasonló? Baloldalt az infratudat vagy tudattalan, középen a keskeny sáv a tudat, jobboldalt pedig az ultratudat végtelen sávja. Az ultratudat széles területét, úgy látszik, csak a misztikusok meg a mágusok kutatták: ezek titkos kutatások és alig érthető tanúságok. A felmerülő csekély adat miatt némely tagadhatatlan jelenséget, mint az intuíció meg a zsenialitás, amelyek a jobb oldali sáv elejének felelnek meg, az infratudat jelenségeivel magyaráznak, amelyek viszont a bal oldali csík szélén találhatók. Amit a tudatalattiról tudunk, azzal megmagyarázhatjuk ezt a keveset, amit a tudatfelettiről ismerünk. Holott a fény színképének jobb oldali részét nem magyarázhatjuk a bal oldalival, a gammasugarakat a Hertz-féle hullámokkal: nem ugyanazok a tulajdonságok. Azt gondoljuk tehát, hogy ha van tudaton túli állapot, a szellem tulajdonságai teljesen mások benne. Tehát az alsó rétegek pszichológiájának módszerei nem megfelelőek, újakat kell kitalálni.
Milyen körülmények között juthat a szellem ebbe a másik állapotba? És akkor melyek a tulajdonságai? És milyen ismeretekhez képes eljutni?
A megismerés óriási fejlődése egészen odáig vezet bennünket, ahol a szellem kénytelen lesz megváltozni, hogy megvizsgálja, amit meg kell vizsgálnia, megtegye, amit meg kell tennie. „Az a kicsi, amit látunk, önnön kicsinységünkhöz idomul.” De vajon csakugyan azok vagyunk, akinek hisszük magunkat?


Pauwels, Bergier

Dr. Joe Dispenza; Újrahuzalozva

A jó mámorában

Világunk a koronavírus után

A Jövőt Kutató Intézet négy lehetséges jövőképet ír le, melyek azt taglalják, hogy hogyan fogja a koronavírus időszaka megváltoztatni életünket. A negyedik, optimista forgatókönyv szerint, ahogyan ezzel a krízis szituációval vállvetve, együtt megbirkózunk, egy „resiliensebb“, (azaz rugalmasan ellenálló, erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódó) társadalmat hoz létre, és létrejön egy új, tudatosabb együttműködés az emberek között. Matthias Horx a jövőt egy teljesen új szemszögből közelíti meg.

Ő ugyanis a jövőből visszatekintve írja le, hogy milyen meglepő dolgokat élünk meg majd a koronavírus utáni időszakban:
“A koronavírus által az egész élethez való hozzáállásunk megváltozik – a létezésünk mindenéletformája.” (Slavoj Žižek, 2020 március)
Ez időtájt gyakran kérdezik tőlem, hogy mikor lesz vége a korona krízisnek és mikor fog visszatérni ismét a normális élet? A válaszom: soha. Léteznek olyan történelmi pillanatok, amik a jövőt teljesen megváltoztatják. Ezt a nagy válságok korszakának nevezzük. Most épp egy ilyen korszakban élünk.
A világ – ahogy eddig ismertük – megszűnik épp. De mögötte lassan létrejön egy új világ, melynek formáját jelenleg még csak sejteni tudjuk. Azt tanácsolom, hogy tegyük azt, amit a vállalatok a tervbe vett folyamataik analizálásakor csinálnak. Nem a „prognózis“ technikájával nézünk a jövőbe, hanem a jövőből nézünk vissza a mára. Őrültségnek hangzik? Próbáljuk meg!

Világunk 2020 őszén

Képzeljünk el egy őszi napot, mondjuk 2020 szeptemberében. Ülünk egy nagyváros kávézójának teraszán. Meleg van és az utcákon ismét nyüzsög az élet. Az emberek másképpen viselkednek? Vagy minden olyan, mint régen volt? Ugyanúgy élvezzük a bort, a koktélt, a kávét, mint a koronavírus előtt? Vagy jobban? Ha visszatekintünk, meg fogunk lepődni! Azon például, hogy a koronavírus okozta szituáció egyáltalán nem szociális elszigeteltséghez vezetett. Hanem pontosan az ellenkezőjét váltotta ki: egy kezdeti bénultság és sokkos állapot után sokan közülünk megkönnyebbülést éreztek, nem kellett tovább rohanni, állandóan beszélni és minden létező technikai csatornán kommunikálni, hanem egyik pillanatról a másikra nyugalom, leállás következett be. A lemondás nem feltétlenül veszteséget jelentett, sokkal inkább új lehetőségeknek nyitott kaput. Néhányan ezt már átélték, akik például egy ideig böjtöltek vagy diétáztak ami után az étkezés számukra egy teljesen új élvezetet nyújtott.

Paradoxon, de az emberek közti fizikai távolság, amelyre a vírus rákényszerített bennünket, egyidejűleg új közelségeket teremtett.

Olyan embereket, “dolgokat” ismertünk meg, akiket egyébként sohasem ismertünk volna meg. Régi barátokkal ismét gyakrabban vettük fel és megerősítettük a meglazult kapcsolatot. Családtagok, szomszédok, barátok közelebb kerültek egymáshoz és az eddigi konfliktusaik értelmüket vesztették.

Mindenki udvariasabb lett egymáshoz, amit oly régen hiányoltunk. Most, 2020 őszén, a focimérkőzések hangulata is nagyon különbözik a tavaszi meccsektől, amikor még a tömegek dühöngő őrjöngését láthattuk. És azon csodálkozunk, hogyan jutottunk el idáig?
Az is meglepő, hogy milyen gyorsan váltak a digitális technikák hirtelen mindennapi életünk részévé.
A telefonkonferencia és a videokonferencia, amitől a legtöbb kollégánk eddig irtózott (előnyben részesítve az üzleti utazásokat), praktikusnak és eredményesnek bizonyult. Tanárok megtanultak interneten keresztül tanítani. A home office sokak számára természetessé vált, a velejáró improvizálási és időbeosztási képességekkel együtt.
Ugyanakkor megéltük a régi, elavultnak hitt kapcsolattartási formák reneszánszát. Már nemcsak az üzenetrögzítő válaszol, hanem egyre többször a felhívott személy maga. A vírus miatt meghosszabbodtak a telefonbeszélgetések. Az üzenetek jelentősége is megnőtt. Az emberek közti kommunikáció ismét valósabbá vált. Többé nem várakoztattunk meg senkit sem érzéketlenül. Nem húztuk az időt a válaszadással. Egy új kultúra alakult ki: elérhetőbbek és felelősségteljesebbek lettünk.
Az embereknek, akiknek rohanó életükben egy pillanatnyi nyugalmuk nem volt, most (a fiatalokat is beleértve) óriási sétákat tettek – mely fogalom szinte már ismeretlen volt. A könyvolvasás megint divatba jött. A reality show-k egyszerre nevetségessé váltak. A Trivia-Trash, a végeláthatatlan lelkizés, ami az összes csatornából ömlött, nem tűnt el ugyan véglegesen – de jelentőségét vesztette.
Emlékszik még valaki a political correctness témára? Vagy a kulturális különbözőségeket taglaló vitákra? Miről is volt szó? Fogalmunk sincs már.
A krízis korszakokban elsősorban megszűnnek, feleslegessé válnak a régi jelenségek. A cinizmus – a hétköznapi dolgok lenézése – például hirtelen eltűnik. Ugyan egy rövid ideig ömlik a félelem és a hisztéria a médiákból, de lassan ez is abbamarad.
A nyári hónapokban megörültünk annak, hogy gyógyszereket találtak fel, amelyek elősegítették a túlélést és erősítik az immunrendszert. Ezáltal csökkent az elhalálozások száma. Így a koronavírus egy szokványos vírussá vált. Igaz, hogy ebben az orvostudomány is segített, de azt tapasztaltuk, hogy
a döntő tényező a szociális viselkedésünk megváltozása volt. Az emberek a korlátozások idején megtanultak szolidárisnak lenni egymáshoz. Meghatározó az emberi, a szociális intelligencia volt, nem pedig az agyon dicsőített mesterséges intelligencia.

A technológia és kultúra új kapcsolata

A technológia és a kultúra viszonya is megváltozott. A vírus előtt a technológiától vártuk a csodát, ez volt a jólét kulcsa számunkra. Ma már – pár technológiai freaket kivéve – senki sem hisz a digitális megváltásban. A nagy technológiai hipe véget ért. Figyelmünket a humán kérdések foglalkoztatják most: Ki is az ember? Mit jelentünk egymásnak? Rácsodálkozunk, mennyi humor és emberség áradt belőlünk a vírus napjaiban.
És azon csodálkozunk, hogy mennyire le tud süllyedni a gazdaság anélkül, hogy összeomlana – melyet korábban minden apró adóemelésnél és törvényi beavatkozásnál baljósóltunk. Igaz megéltünk egy „fekete áprilist”, mély gazdasági és tőzsdei válsággal, és bár sok cég csődbe ment, összezsugorodott vagy teljesen másra váltott át, nem jutottunk el egy pillanatra sem a totális véghez.

Mintha a “gazdaság” egy lélegző lény lenne, mely mindig minden körülmények között tovább piheg.
Ma, 2020 őszén, ismét teljes gőzzel pörög a világgazdaság motorja. A globális just-in-time
termelés, az óriási, szerteágazó termelési láncolatok, amelyek részegységek millióit hordták össze bolygónk legkülönbözőbb tájairól, megúszták, de éppen most szedik szét és konfiguráljak újra ezeket. A termelésben és a szolgáltatások terén egyaránt szaporodnak a köztes raktárak, készleteket, tartalékokat képeznek. A helyi termelés előtérbe kerül és virágzik, – a kereskedelmi hálózatok lokalizálódnak és a kézművesség a reneszánszát éli. A világ a „glokalizáció” irányába fordult: a globalizáció lokalizálódik.
Sőt a tőzsde összeomlása miatti vagyonvesztés sem volt olyan fájdalmas, mint ahogy azt az elején képzeltük. A koronavírus utáni világban már nem játszik a vagyon akkora szerepet. Sokkal fontosabbá váltak jó szomszédok és egy virágzó zöldségeskert. Lehetséges, hogy a vírus abba az irányba változtatta meg az életünket, amely irányba egyébként is jó lett volna, ha megváltozik?

A jövőképünk segít a jelennel megbirkóznunk

Miért különbözik a jövőből történő visszatekintés a jövőbe irányuló prognózistól? Ez a jövőről alkotott sajátos elképzelésünkkel függ össze. Amikor a „jövőbe” tekintünk, akkor általában csak a veszélyeket és problémákat látjuk, amelyek ránk fognak zúdulni, és amelyek áthidalhatatlan akadályokat képeznek előttünk. A jövőt a legtöbbször úgy képzeljük el, mint egy alagútból kiszáguldó mozdonyt, ami el akar gázolni bennünket. Ez a félelemünk áll utunkba, ha a jövőbe tekintünk. Ezért könnyű a jövőről horrortörténeteket kitalálnunk. A „visszatekintés“ metódusával viszont úgy tekintünk magunkra, hogy már végbement bennünk egy belső változás. Ez összeköti a mát a holnappal. Úgy is nevezhetjük: „Future Mind“, a „jővő tudatossága“. És ha helyesen csináljuk, akkor ezzel egy fajta „jövő intelligenciát“ hozunk létre.
Képesek vagyunk nemcsak a külső eseményeket, hanem a megváltozott világra reagáló belső  alkalmazkodási folyamatainkat is előre látni. Hagyjuk a félelem okozta bénulást, és térjünk vissza ahhoz a vitalitáshoz, amely minden valódi jövő alapja.
Mindannyian ismerjük, milyen érzés sikeresen legyőzni egy félelmet. Amikor fogorvoshoz megyünk, már előtte aggódunk. A fogorvosi székben pedig teljesen elveszítjük az önkontrollt, még mielőtt fájna

bármi. A félelem annyira úrrá tud lenni rajtunk, hogy teljesen elborítja elménket. Amikor azonban túléltük a kezelést, feltámad bennünk a leküzdés öröme: a világot fiatalabbnak és frissebbnek látjuk, és hirtelen tele vagyunk erővel, energiával.
Ez a „Coping“: a leküzdés. Neurobiológiai szemszögből a félelem által termelt adrenalint a dopamin váltja fel. Míg az adrenalin az elmeneküléshez és a harchoz szükséges (ami nem igazán eredményes sem a fogorvosi székben, sem a korona vírus elleni küzdelemben), a dopamin kinyitja az agyi szinapszisokat: izgatottak leszünk és kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a jövő. Ha egészséges a dopaminszintünk, akkor terveket kovácsolunk, van jövőképünk, amely azután cselekvést vált ki belőlünk.

Meglepődünk, hogy sokan pontosan ezt a folyamatot élik át a korona válság idejében. Elveszítik egy időre a félelmük miatt az önkontrollt, de utána hirtelen elönti őket a pozitívumok mámora. A bénulás és a félelem után feltámad bennük egy hatalmas belső erő. A világ, amit eddig ismertünk, itt most
véget ér”. De mi itt vagyunk, csak egy teljesen új létezés kezdődik el. Mialatt a civilizáció úgy tűnik, hogy épp leáll, mi sétálunk az erdőkben és a parkokban, a kihalt tereken keresztül. De ez nem apokalipszis, hanem valami új kezdete.
És közben mi történik? Megváltoznak az eddigi elképzeléseink, elvárásaink, felfogásunk és mindennemű kapcsolataink. Az eddigi rutinokkal és megszokásokkal teli énünk, életünk eltűnik, ezáltal bátrabban alakítunk ki magunkban egy teljesen új jövőképet. Felébred bennünk az a bizonyosság, hogy minden teljesen másképpen is lehetne, mint eddig – minden sokkal jobb is lehetne.
Lehet, hogy novemberben már nem Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, és a német szélsőjobboldali AfD párt lassan szétesik, mert egy rosszindulatból táplálkozó, megosztó politika nem passzol már a koronavírus után létre jött világhoz.
2020 őszén már tudjuk, hogy azok az emberek, akik a korona krízis ideje alatt bennünket egymás ellen uszítottak, semmilyen jövőképpel nem tudtak nekünk segíteni. Amikor igazán komoly problémák lépnek fel, nyilvánvalóvá vált a populizmusban rejlő pusztító hatás.
A tudomány is csodálatosan új szerepet tölt be. A virológusok és az epidemiológusok sztárokká váltak. A jövőkutatók, a filozófusok, a szociológusok, a pszichológusok, az antropológusok is, akik korábban a fontos témák megvitatásakor csak mellékszereplők voltak, visszanyerték jelentőségüket.
A fake news pedig elveszítette piaci értéké. Az összeesküvés-elméletek is hirtelen eltűntek, pedig eddig milyen jól eladhatóak voltak.

Egy vírus felgyorsítja az evolúciót

A korona krízis a változás egy másik mechanizmusát is aktiválta: a trend-ellentrend -szintézisét. Az új világ megszakítja a globalizációt, ami a politikát és gazdaságot eddig meghatározta.

A határzárak, az elszeparálódás és a karanténok viszont nem a kapcsolatok megszűnéséhez vezettek, hanem a világot másképpen összetartó, összekötő elemeket szült. Egy új társadalmi-gazdasági rendszer jött létre. Autonómia és összetartozás, nyitottság és elzárkózás teljesen új értelmet nyernek és a világot összetettebbé és stabilabbá teszik.
Ez a változás valójában egy evolúciós folyamat: az egyik világrendszer kudarcot vallott, és egy új teremtődött, amelyik a túlélésre alkalmasabbnak bizonyult. Lehet, hogy ezt most nehéz egyelőre átlátnunk, de tudnunk kell, hogy ez szükségszerű belső folyamat volt: az marad mindig fenn, az a rendszer életképes, amelyik egy új szinten tudja összekapcsolni a paradoxonokat.
Ez a folyamat komplex – semmiképpen se úgy fogjuk fel, hogy komplikált – és az emberek által tudatosan formálható.

Akik holnap képesek lesznek ennek az új, komplex világnak a nyelvét beszélni, azok lesznek a holnap vezetői. A remény hordozói.
Minden történelmi válságidőszak történetet hagy maga után, valami a messzi a jövőbe mutató történetet, narratívát. Az egyik legszebb kép, melyet a koronavírus hátrahagy a történelemnek az, ahogyan az olaszok zenélnek az erkélyeiken. A másik az a műholdas felvétel lesz, amely Kína és Olaszország ipari területeit szmogtól mentesen mutatja be. 2020-ban az emberiség történetében először csökken a szén-dioxid-kibocsátás. Ez a tény hatással lesz ránk.
Ha a vírus ilyen változásokat tud létre hozni – akkor mi is képesek vagyunk. Lehet, hogy a vírus a jövő hírnöke volt? A vírus drámai üzenete: az emberi civilizáció túl sűrűn lakott, túlságosan felgyorsult és túlmelegedett. Egy olyan irányba száguld, amelyben nincs jövő. De a civilizáció képes megújulni.
System reset.
Cool down!

Higgyünk a jövőben!

Matthias Horx

Fordította: Mangold Krisztina

Az agyunkban lévő apró kristályokról

A magnetit az egyik legmágnesesebb anyag a Földön. Valószínűleg ki tudja találni, hogy sokféle felhasználása van; a hűtőmágnesektől az elektromos áramtermelésig. De amire valószínűleg nem gondolnál, hogy az agy valójában ezeket a kristályokat szintetizálja, és több száz millió van ebből az emberi fejben.

A tudósok továbbra sem tudják teljes bizonyossággal, hogy ezek a kristályok milyen szerepet játszanak az agy működésében. A tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy szerepet játszhat a hosszú távú memóriában is. Az állatoknál, mint például a mézelő méhek, a galambok és a delfinek, – úgy gondolják, hogy a magnetit összekapcsolódik a föld mágneses tereire reagáló képességgel.

Noha hasonló vizsgálatokat még nem végeztek el emberekre vonatkozólag, tudjuk, hogy a föld mágneses terei mindent befolyásolnak, a hangulatunktól kezdve a tanulási képességig. A jelenleg is folyó kutatások vizsgálják a kapcsolatot, bolygónk elektromágneses tere és a pszichés képességek között. Lehetséges, hogy ezek a kristályok olyan apró antennákként működnek, amelyek összekapcsolják az agyunkat egymással és az egész bolygóval? Úgy tűnik, hogy ez messzire vezet, de meglepő módon a bizonyítékok megvannak.

Először nézzük meg, mit tudunk az agyunkban lévő magnetitről? – Őszintén szólva, keveset.

1992- ben tették közzé az ásványi anyagok első bizonyítékait az emberi agyban. Megdöbbentő volt kideríteni, hogy ezt az erősen mágneses anyagot valójában a testünk szintetizálja. Bár nem tudjuk még pontosan, hogy milyen funkcióját játssza az agyi tevékenységnek, de máris született néhány érdekes elmélet. A 2009-es hipotézis szerint a magnetit jelentős szerepet játszik a hosszú távú memóriában. Arra utal, hogy az agy sejtkomponensei mágneses jeleken keresztül kommunikálnak egymással, a magnetit részecskék pedig apró antennákként működnek, és információkat közölnek egymással az agy különböző részei.

A magnetit antennaként szolgál a külső elektromágneses mezőkhöz is, ideértve magának a Földnek a geomágneses mezőjét. És itt kezd érdekes lenni a dolog. Itt egy hatalmas kutatási terület alakult ki, amely lényeges összefüggéseket mutat a mágneses mezők és a kognitív funkciók között.

1978-ban, Dr. Robert C Beck kutató fizikus előzetes kutatást tett közzé a rendkívül alacsony frekvenciájú mágneses mezőknek az emberi alanyok hangulatára gyakorolt ​​hatásáról. A 6,67 Hz, 6,26 Hz és az alacsonyabb ELF mezők zavart, szorongást, depressziót, feszültséget, félelmet, enyhe hányingert és fejfájást okoznak. Másrészt a 7,8, 8,0 és 9,0 Hz-es oszcillációk szorongást enyhítő és stresszcsökkentő hatást fejtenek ki, amelyek korrelálnak néhány meditációs állapottal.

A közelmúltban a mágneses tereket sikeres klinikai gyakorlatban alkalmazták a depresszió és a bipoláris rendellenesség kiküszöbölésére és eddig már több mint 1300 orvosi kutatási cikk jelent meg ezzel kapcsolatban. A nem invazív kezelés, az úgynevezett ismétlődő transzkraniális mágneses stimuláció, pálca alakú eszközt használ a depresszió következményeinek elkerülésére.

Mindez érdekesen hangzik, de közben előkészíti az utat új terápiákhoz és kezelésekhez. Jelenleg a kanadai Laurentian Egyetem kutatócsoportja tárja fel az elektromágneses erők szerepét a szélsőségesebb kognitív funkciókban is.

Dr. Michael Persinger idegtudós, aki azt állította, hogy minden jelenség, ideértve a tudatot , a szellemi élményeket és még a „ paranormális eseményeket is” – fizikai mechanizmusokkal magyarázható, és tudományos módszerrel igazolható . 1971 óta kutatja a biológiai organizmusokra gyakorolt elektromágneses mezők hatásait. Dr. Persinger a laboratóriumban kimutatta, hogy a mágneses agyi stimuláció olyan tudatállapotokat hozhat létre, amelyek elősegítik például az emberi telepátia kialakulását. . Egy nemrégiben elvégzett kísérlet két embert helyezett bizonyos távolságra és különböző helyiségekbe, miközben mindegyiket azonos, – számítógéppel vezérelt mágneses tér vette körül. Amikor az egyik szemében fény villogott, a másik szobában levő személy úgy reagált agyműködésében, mintha a fény villanását ő is látná.

Ahogyan Dr. Persinger kijelentette:

„Úgy gondoljuk, hogy ez óriási, mert ez lehet a kvantumkapcsolat, vagy az úgynevezett kvantum-összekapcsolás első makro demonstrációja. Ha igaz, akkor a kommunikációnak egy másik módja is van, amely fizikailag alkalmazható például az űrutazásban. ”

Sokkal szélesebb körben kimutatták ezt a korrelációt a bolygó geomágneses erői és a különféle, – a nagy populációkat átfogó különféle hatások között is. Egy 2003. évi tanulmány szerint; – „erőteljes empirikus támogatást nyújt a geomágneses viharok hatás-vizsgálatához, illetve a tudatállapotok fenntartásához, visszarendezéséhez”. Továbbá „bizonyítékot vonultat fel, a lényegesen magasabb értékeknél is a világ minden táján a csendes geomágneses aktivitás időszakaiban”.

Más kutatások a geomágneses aktivitást az öngyilkossághoz, a szívbetegséghez és még a születési arányhoz is kapcsolják. Egy különösen érdekes globális hatás, – egy “álló” elektromágneses hullámhoz kapcsolódik, amely a Föld felszíne és az ionoszféra között létezik. A Schumann-rezonancia néven ismert hullám frekvenciája 7,8 Hz, és gyakran hivatkoznak a tudat alternatív elméleteiben. Dr. Persinger mérései kimutatták, hogy a Schumann-rezonancia alapvető és harmonikus elemei érzékelhetők az emberi normál agyi tevékenységben, és valójában megfelelnek Dr. Beck szorongáscsökkentő extrém-alacsony-frekvencia tereinek.

A „Távolba nézés”: a CIA-ban dolgozó „pszichés kémek” által alkalmazott technika, amikor képesek voltak látni távoli helyeket, mintha ott lennének; és még az időben is mozoghatnak. Ingo Swann volt az egyik első és legpontosabban látó ebben a műsorban. Amikor Dr. Persinger megmérte az agyának elektromágneses aktivitását a megfigyelési ülések során, 7 Hz frekvencián tapasztalt egy aktivitási tüskét, amely korrelált a legpontosabb megfigyelésekkel. Lehetséges, hogy Swann képes volt kivetíteni tudatát a Föld álló geomágneses hullámaira hangolva?

Mindez egy izgalmas kapcsolatot teremt az agyunk és a megosztott mágneses mező között nemcsak bolygónk, hanem potenciálisan az egész világegyetem számára. Vitathatatlan, hogy az agy helyi és globális szinten reagál a mágneses erőkre. Bár senki sem tudta bizonyítani a magnetit ilyen jellegű hatásmechanizmusát – úgy gondoljuk itt javallott keresni a következő “lépcsőfokokat”. Ha megtanuljuk felhasználni az agyunkban lévő apró antennák erejét, ki tudja, milyen pszichikai erőket szabadíthatunk fel?

Johnny Woods

A csecsemők agyhullámairól

A BESZÉLNI MÉG NEM KÉPES CSECSEMŐK AGYHULLÁMAIKKAL IRÁNYÍTJÁK A VELÜK JÁTSZÓ FELNŐTTEKET

Az embergyerekek már pár hónapos korukban is kommunikálnak, még akkor is, ha nem a szükségleteiket kívánják közölni. Sőt, akár még irányíthatják is a felnőttekkel létrejött interakcióikat, és ehhez nem kell más, mint közös játék és szemkontaktus, derítették ki a Princeton Egyetem kutatói.

A princetoni babalabor vizsgálatai szerint amikor együtt játszanak, a csecsemők és a velük foglalkozó felnőttek agyhullámai egymásra hangolódnak. Amikor a kísérletek során egy felnőtt játék közben a csecsemő felé fordult, agyterületeik, különösen a világ működésének megértését segítő régiók aktivitása szinkronizálódott. A kutatók úgy gondolják, ez a folyamat segíti a beszélni még nem tudó gyerekeket abban, hogy kövessék a történeteket, vagy hogy megértsék az ok-okozati viszonyokat. Ha a gyerek és a felnőtt nem néztek egymásra, agyi aktivitásuk is elhangolódott egymásétól.

A kísérletek eredményei szerint a felnőttek és a csecsemők agyhullámai leginkább az agy homloklebenyi részének prefrontális kérgében szinkronizálódtak – ez a terület a felelős a tanulásért és a tervezésért.

 

A prefrontális kéreg

Az agyi fejlődéssel foglalkozó kognitív tudósok mindeddig úgy gondolták, hogy a prefrontális kéreg csecsemőkorban még meglehetősen fejletlen. Ehhez képest a vizsgálatok azt mutatták, hogy a csecsemők agya nemcsak passzívan hangolódott rá a felnőttek agyi tevékenységére, hanem olykor néhány másodperccel meg is előzte azt, vagyis épphogy ők irányították a szinkronizálódási folyamatot, befolyásolva ezzel, hogy a felnőtt milyen szavakat mondjon vagy milyen játékot vegyen elő.

Kell a szemkontaktus

Ahhoz, hogy a csecsemők és a felnőttek interakcióját valós időben kövessék, a kutatók az agyhullámok mérésére képes speciális sapkákat használtak. Ezek az úgynevezett közeli infravörös képalkotó eljárással (fNIRS) mérték az agy aktivitását, pontosabban az agykérgi területeket ellátó vér oxigenizációjának  szintjét, amiből következtetni lehet az adott terület aktivitására is. A vizsgálatokhoz eredetileg 42 csecsemőt toboroztak, ám végül csak 18, 8 és 15 hónapos kor közötti gyermeket vizsgáltak, mert a többiek vagy hevesen tiltakoztak a sapkák ellen, vagy rájuk sem tudták adni őket.

A kísérletben részt vevő összes gyermekkel ugyanaz a felnőtt játszott. A kísérletvezető az egyik feladat során mindössze öt percet foglalkozott szemtől szemben a gyermekekkel, játékokkal, mondókákkal, gyermekdalokkal szórakoztatta, miközben a csecsemő a szülője ölében ült. A másik feladatban a csecsemők csak oldalról látták a kísérletvezetőt, aki egy másik felnőttnek mondott egy történetet, miközben a gyermek csendben játszott a szülőjével. Az agyi ráhangolódás csak abban az esetben jött létre, amikor a kísérletvezető szemkontaktust vett fel a gyermekkel.

Balázs Zsuzsanna

Újra porondon a grafén

Kilószám ömölhet a napelem és akkumulátorpiacra az eddig igen ritka és drága anyag; a grafén.

A grafén korunk egyik leginkább vizsgált anyaga, ami nem is csoda. Egyrészt igen érdekes tulajdonságokkal rendelkezik, másrészt mind a napelemek, mind pedig az akkumulátortechnológia területén áttörést lehetne vele elérni, ha nem lenne elképesztően drága előállítani. Most azonban fordul a kocka.

Mi a Grafén?

A grafén a szénatomok egy atom vastag, méhsejtrácsba rendeződött változata. Azért övezi ekkora érdeklődés, mert mind fizikai, mind elektromos jellemzői igen érdekesek. A grafén ugyanis már szobahőmérsékleten is képes arra, hogy veszteségmentes vezető váljon belőle, vagyis az elektromosság továbbításában verhetetlen tulajdonságokkal bír.Kínai tudósok a grafént a napelemekkel kombinálva képesek voltak elérni, hogy a panelek éjjel és esőben is termeljenek energiát, mely hatalmas lehetőségeket rejt magában. A gond igazából az anyag előállítása, mely körülményes és igen drága.

Ipari lehetőségek

A grafént mechanikai hántolással, kémiai hántolással és egy sor más eljárással is elő lehet állítani. Még csak nem is olyan bonyolult maga a művelet, ám gyorsnak nemigen lehet nevezni. Egy nap alatt mindössze néhány grammot lehet így létrehozni, ami sajnos nevetségesen kevés ahhoz, hogy komoly tényező válhasson a grafénból az akkumulátorokban illetve a napelemekben. Jelenleg az anyag kereskedelmi ára 67 000 és 200 000 USD/tonna között mozog (durván 21 és 62 millió forint közt). Az összeg nagyrészt azoknak a reagens anyagoknak az ára, illetve tisztítási költsége, melyeken a grafén izolálható.

A texasi Rice Egyetem kutatóinak azonban egy egészen elképesztő áttörést sikerült elérniük. A grafént sikerül izolálni egy eljárás segítségével egyszerű, válogatatlan és tisztítatlan szemétből. Ráadásul nem is napi egy – két grammot, hanem kilogrammnyi mennyiséget. Az eljárás lényege, hogy a hulladék anyagok széntartalma kerül kihasználásra, vagyis az eljárás nem csak olcsó és egyszerű, hanem nagy mennyiségben juttatja grafénhez a szakembereket. Ez pedig jelentősen megreformálja majd a napelemek és az akkumulátorok piacát is, hiszen a mostanáig csepegtetett szuper képességű anyagból hirtelen annyi áll majd rendelkezésre, amennyi csak kell.

Gábor Botschner