Tesla vs. Einstein – Transcending the Speed of Light

Reklámok

Hermetikus frekvenciatan III

Nézzünk most egy olyan témát, ami még nem a vízcsapon keresztül árasztja el kíváncsiságra hajlamos kereső mivoltunkat. Ez pedig, a mágneses rezonancia és az elektromágneses frekvencia gyógyászat. Állítás; – Az emberek, ahogyan Hulda Clark mondja abszolút képesek rá, hogy önmagukat gyógyítsák. Leszögezhetjük, hogy az állítása abszolút valóságos alapokon nyugszik. Most csak pusztán a működési mechanizmusát vegyük figyelembe. Azt mondja, és ezt abszolút kihangsúlyozza, hogy a betegségeknek két oka van kizárólag. Ezek pedig az élősködők és a szennyezőanyagok. Ezt azzal állítja szembe, mintegy bizonyításképpen, hogy sosem az edzetlenség, hormonprobléma, vitaminhiány, vagy más efféle az eredeti ok. Ebben az esetben már egyértelműnek látszik a megoldás ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Hiszen abszolút le van egyszerűsítve esetleges frekvenciákra és szennyeződésekre a betegség fogalma.

Egy dolog azonban fel kell, hogy tűnjön. A betegségeket, diszharmóniát, interferenciát, ami a fizikai testben előfordulhat, mint működési rendellenesség, vissza tudta vezetni a rezgések frekvenciáinak megértéséhez. Le a kalappal, mert valóban egyre több ember fogja erre felkapni a fejét. Rövid időn belül meglehetősen el is fog terjedni, mint az egyik legolcsóbb és legpraktikusabb eszköz, ami a következő, kicsit nyűgösebb korszakban széleskörűen elérhető lesz. Ám ha hermetikusan vizsgálom a dolgot, akkor a bizonyításánál némi zárlatot látok. Ugyanis amit Ő említ okként, az ugyanúgy a fizikai síkon belül van. Érthetőbben… – Tehát ha a test betegségét, mint olyat tekintjük az okozatnak, akkor valódi megoldás csak akkor születhet, ha az ok nem marad az adott síkon belül. /Többek között erre próbál fényt vetni. pl.; a pszichoszomatika és a holisztika, a homeopátia is, de világos formában ezt kevésbé bontották ki. A homeopátia már eljutott addig, hogy tisztán információkkal dolgozik, de erről majd későbbiekben lesz szó. / Esetünkben az okok, ugyanúgy fizikaiak maradtak. Tehát fizikai síkú tünet az, hogy edzetlenség, vitaminhiány, hormonprobléma és még sorolhatnám, de ugyanúgy fizikai tünet az is, hogy szennyezőanyagok, élősködők.

Nézzük, hogyan történik ez egy síkkal feljebb.

Ha belegondolunk, ugyanez történik a pszichikai síkon is, a hagyományos pszichológiában, a “pszichon világában”. Amikor már érzetileg, érzelmileg keressük diszharmonikus állapotaink okát, ebben az esetben is megelégszünk azzal jellemzően, hogy kicseréljük az okozatot.

– Hogyan tovább? Amennyiben már nem elégszünk meg azzal, hogy tüneteinket kizárólag fizikai síkon orvosoljuk, – részlegesen, de elismerjük, hogy szellemi állapotunk befolyásolja fizikai közérzetünket. S mivel a orvostudomány megirigyelte az egyházaktól a bűnbocsátó cédulák forgalmazási jogát, teret engedett, egy új tudománynak a pszichológiának. És ez csodálatos, hiszen az emberek hétköznapi tudatába belépett a pszichikum fogalma.Tehát a psziché fogalmának a tudomásul vételére, megnyitott egy kaput ez az időszak. Tulajdonképpen az a hallgatólagos megállapodás lett  megszegve, ami azt mondja, hogy a vallás foglalkozik a lélekkel, a tudomány meg az anyaggal, ember esetében, a  testtel. Esetünkben immár a tudománnyal együtt, a pszichikumban keressük a válaszainkat, de a valódi választ, a következő síkon kaphatjuk meg. Visszatérve témánkhoz… A betegségünket, állapotainkat jellemzően „miért” kérdésekkel ostromoljuk a sok igen nem után. S a felszín alatt a pszichikum világában, immár meg is haladtuk a fizikai síkot és már valóban mélyebbre hatolhatunk objektív válaszaink felé az érzeteinken keresztül.

Okkeresés, ahogyan eddig nem történt meg.

Ám, amit a mindennapokban alkalmazunk okkeresés címszó alatt, az jellemzően a személyiség határait nem haladja meg, ergo nem lépi át az ismétlési kényszer küszöbét. A felületi látásmódhoz, mint működési mechanizmushoz hozzátartozik, hogy csak okozati dolgokat érint, kizárólag. Az okozat fogalmához sorolható még többek között, a külvilágra való folyamatos, ösztönös reakció, amelyet képalkotási kényszernek definiálunk. Ennek egy változata, amikor szavakra reagálunk, egy szempontot tartva magunk előtt. – Azt, hogy csak arra figyelünk, mennyire ért egyet velünk a másik, illetve mennyire nem. Ez érzetileg megérint bennünket és kémiai reakciók egész sorozatát váltja ki testünkben. Mint azt tudjuk, automatikus az ember biológiai alkatában a birtoklásra való törekvés. Az érzeteket szinte azonnal birtokolva, alakul ki az “érzem” fogalma, s a biológiai létünknek, vágy és félelem végleteket teremt. De az érzelem, illetve biokémiánk tudomásul vétele, már arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig MOST fáj, vagy okoz boldogságot az a valami, vagy valaki. Ezen a ponton, hatolhat a mélységekbe a tudat. Felvetődhet a kérdés, hogyha tudom hogy hiányos a jelenlegi módszerek, akkor miért tudom mégis korszakalkotónak tekinteni őket? Hogyan láthatom mégis jónak? – Higgyük el, hogy amennyiben megértjük magát a folyamatot, – mint áramlást, történést az időben, – már nem is olyan nehéz…

Folyt. Köv.

Murzsicz András

Wictor Charonról

Mielőtt rátérnék testvérbátyám, Scherbák Viktor zseniális, különös lényének ismertetésére, aki Wictor Charon néven írta meg több, mint ötven kötetből álló életművét, szeretném a sokak által félreértett, babonás misztifikációnak tartott mágia pontos fogalmát meghatározni úgy, ahogy a modern tudomány által is elfogadható. A mágia az ősi hagyományok szerint erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét. S hogy ez mennyire realitás ma is, bizonyítják korunk orvostudományának legkiválóbb kutatói és gyakorlói, akik felismerték, hogy az ember romboló képzeteivel beteggé teheti, vagy bizakodó akaratával, hitével meggyógyíthatja önmagát. Ez az életmű életében, a feleségén és rajtam kívül nem kerülhetett senki kezébe. Tilos volt továbbadnunk. Most azonban elérkezett az ideje, ahogy Ő mondta, a nyilvánosság elé tárhatjuk „az utolsó idők privilégiumaként”. Melyik gondolkodó ember tagadhatja, hogy minden megvalósulás mögött a képzelet áll? És a lét valamennyi változata, „ösztönös zsenialítása” muködése nem tudatosan öntörvényű, pusztán felületi jelenség, hanem mintha egy láthatatlan géniusz programozná be az emberi rációnak érthetetlen, fantasztikus pontossággal működő „robottá”. Hamvas Béla szerint a tehetség és zsenialitás nem más, mint a szellemi képességek kisebb vagy nagyobb mértékű fénybeborítása. Hiszen az ember tízmilliárd agysejtjének csak elenyészően csekély részét használja fel életében. A zseni: látó. Tágabb, átfogó tudata nem csupán jelenségeket, eseménytöredékeket fog fel, hanem összefüggéseikben, analógiákban, szintézisként értékeli őket. Elolvassa jelbeszédüket. Wictor Charon ilyen kivételes Látnok volt. Teremtő képzelete nemcsak három-négy, hanem „huszonnégy dimenzióban” cserkészett, s hozott át onnan könyvekben nem megtalálható kulcsokat létünk értelmének feltárásához. Írásaiban a szavaknak, fogalmaknak sokrétegű jelentése van. Tőle idézem: „A dimenziók benső kiterjedések – nem mások, mint észlelésmódjának mélyebb, vagy magasabb rezgései”. S Platón azt írta: „Az ember sohasem tanul újat, csak emlékezik.” A fivérem nagyon sok mindenre „emlékezett”! Utazott múltba, jövőbe, s bár a jelenben felfedezte az aranymetszetet, az „örök jelenlét” egyensúlyát, saját jelenében nagyon zárkózott, visszavonult remete maradt haláláig. De benső rengeteg felé irányuló tevékenység között is „Homo Ludens”, játékos ember volt, ahogy Ő nevezte, „Homo Transdimenzionalis”.

Viktor bátyám 1907. szeptember 17-én született Budapesten. Anyánk mesélte, hogy terhessége utolsó óráiban gyertyát gyújtott, mert ünnep volt. Igen nagy lakásban laktak a szüleinél. Csendes, szelíd őszi nap volt. Az ajtók, ablakok tárva nyitva. Egyszerre látta, hogy az egyik, távolabb levő szobába berepül egy világos színű galamb. Surranó szárnnyal csapong, megpihen a csillárokon, feléje közeledik, majd kisuhan a mellette lévő ablakon. Abban a percben kezdődtek el szülési fájdalmai. Nagyanyánk, aki hitt a jelekben, felkiáltott: rendkívüli embert hozol a világra, lányom! Igaza lett.. Bátyámra mindig jellemző volt, hogy nem lehetett semmire kényszeríteni, magolásra sem. Kosáry Jánosnál tanult zenét, akit nagyra becsült, azután elvégezte a zeneakadémiát. Mindennel foglalkozott. Tanulmányokat írt, néha sakkozott, de inkább sakkfeladványokat készített, fényképezett, mindent megjavított, ezermester volt. Ami érdekelte, azt biflázás nélkül magába szívta, de olyan reflexiókat fűzött a megismert jelenségekhez, hogy korai jegyzetei is becsületére váltak volna minden fizikusnak, biológusnak. Perfektül megtanult angolul, németül, szanszkritul. Az angol nyelvet annyira szerette, hogy könyvet írt az anglicizmusokról. Irodalom, filozófia, zene, természettudományok, elektronika, mindennapi kenyere voltak. Hatalmas, ötvenkét kötetes, több műfajú, de leginkább metafizikával, transcendentummal foglalkozó életművén kívül több, mint kétszáz zenei opus maradt utána. Az amerikai első fantasztikus-tudományos folyóiratokat éppúgy olvasta angolul, mint én, 1929-tól. Ezért tudtunk lépést tartani e műfaj fejlődésével. Meséket és modern mitológiát is írt. Imádta az állatokat. Filmzenéibol több sláger született.

Felesége, aki annyira szerette és értette minden „különcségével” együtt – noha csak más és több volt a legtöbb átlagembernél – olyan környezetet teremtett részére – boldogan, nem áldozatként -, hogy mindent megvalósíthatott, amihez kedvet érzett. Ő is megtanult sakkozni, fényképezni, bélyeget gyűjteni, hogy mint minden másban, e hobbijaikban is a legjobb játszótársa lehessen. Születésnapjait pazar ünnepekké emelte, mint ahogy közös karácsonyi misztériumaink is a szellem és a legmagasabb rendű örömszerzés „lakomái” voltak. Bátyám felesége mindig előteremtette hozzá a lehetetlenből a lehetségest, akármennyi munkájába is került. Írásműveit gondosan legépelte, gyönyörűen beköttette, őrizte őket, listát készített róluk. Súlyos, hosszú betegségében úgy ápolta haláláig, hogy alig aludt, dolgozott, tíz kilót fogyott közben. Természetes, hogy én is mellettük voltam, segítettem, amiben tudtam. Annyit mégsem tehettem, mint a mellette élő, vele szenvedő felesége, aki teljesítette fivérem kívánságát; nem engedte kórházba. Otthon gondoskodott róla, de végső idejében éjszakára ápolónőket fogadtunk mellé, hogy sógornőm össze ne omoljon a kimerültségtől e szörnyu időszakban. Az ápolónők közül az egyik tanúja lehetett egy megmagyarázhatatlan jelenségnek: a külső erkélyajtó vad erejű döngetésének, morajának, a vihartalan csillagos éjszakában, amelyet a szomszédok is hallottak, és a sötétséget nappallá varázsoló fényvillanásoknak.Wictor Charon óriási szenvedései között is, mikor már alig tudott ülni, magnóra vette fel filozófiai gondolatait és zongorajátékát. Utolsó ilyen alkalommal is virtuóz módon zongorázott és nagyszerűen beszélt. Megvannak a kazetták erről. Bizonyos, hogy sem gyermekkorunkban, sem később nem hagytuk el egymást. Nagyon izgalmas, érdekes volt vele élni, beszélgetni, játszani, és együtt dolgozni. Tele volt ötletekkel. Sablonos játékokat sohasem játszottunk, csak olyanokat, amelyeket mi találtunk ki. Ő inkább nappal aludt, mint éjszaka. E néhány ismertető mondatba persze nem férnek bele az ilyen senkihez nem hasonlítható egyéniség színei, gazdagsága, felfedezései. Tisztánlátása, jövőbe utazó tudatának felismerései neki magának is félelmetessé váltak. S különleges életművében, nagy opusában, igyekezett az értelmes, morálisan érett emberek számára hasznos támaszt, segítséget nyújtani. Életművét a magasabb természet titkait feltáró erőkről írta. Azért egyedülálló, valós, s azoknak, akik belemélyednek, mély rétegeit is feltárják, több, mint érdekes.

Szepes Mária (részlet az Atlantiszi Mágia – eredeti címén a Mantrák Tudománya – eloszavából)