Tárgyaljuk tovább a Holográfia fogalmát egy újabb aspektusból.
A társadalom szerkezetében megfogalmazott “külső” vallások irányultságai közül leginkább, a Buddhizmus helyezi a hangsúlyt a belső megértésre gyakorlói számára. Ennek egyik eszköze a meditáció. Szeretnénk hangsúlyozni újfent, hogy a meditáció nem egyenlő a fenekünk használatával. A meditációhoz való helyes hozzáállás nélkülözhetetlen. A Buddhista irányzatok közül talán a legmarkánsabban a Zen Buddhizmus helyezi a legnagyobb hangsúlyt magára a gyakorlatra. De a Zen meghatározó alakja Sódóka, például kijelenti, hogy; “ülni zen, járni zen”. Ezzel azt szerette volna tudomásunkra hozni, hogy “jelen lenni” életünk minden pillanatában alkalmazható tevékenység és nem csak az “ülés” gyakorlása során. A Buddhizmusban megfogalmazott “egyhegyűség” állapota egy már tudatosan fenntartott aktív meditációs, jelen levő állapotot feltételez. A célja az általánosan értelmezett meditációnak, alacsonyabb nívón, vagyis a meditáció kezdeti szakaszában, hogy a túlműködő bal agyfélteke elfáradását előidézzük. A meditáció helyes gyakorlata, valóban különleges érzetek, képességek jelentkezését helyezi kilátásba az ember pszichokémiai alkatában. Ezt a nyugati hagyományok is tárgyalják, bár itt ezeket titkos iskolák keretein belül gyakorolták, a “hogyanok” szigorú betartásával és betartatásával.
Most következzenek részletek a cikkből
(A tudományos világnézet változásával és az új tudományos eredményekkel manapság már igen nehéz lépést tartani. Sok a megcáfolhatatlannak beállított fikció, növekedik az áltudományok és áltudósok száma, jól hangzó tévhitek keringenek. Nem csoda hát, hogy az ember egyre kritikusabb. A buddhizmus erre azt mondja: Nagyon jó! Légy kritikus! Járj utána, vizsgáld meg alaposan és döntsd el saját magad! Ez azonban nem az egyetlen ok, amiért Albert Einstein, több más híres tudóssal az oldalán – mint pl. Niels Bohr, vagy Francis Crick – kijelentette: „Ha létezik olyan vallás, mely megállja helyét a modern tudományos igényekkel szemben is, akkor az a buddhizmus.” Az oktatók, tanárok, tanítók felelőssége nagyon nagy e kérdésben. Az Ő meggyőződésük, világnézetük és világhoz való hozzáállásuk megjelenik szavaikban, viselkedésükben, s ez által abban a tudásanyagban, amit képviselnek, elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. Vagyis bizonyosságaikat és meggyőződésüket ugyan úgy átadhatják „gyermekeiknek”, mint ahogy tévhiteiket és az átvett, de felül nem bírált kritikákat. A jó tanár azonban felelősségteljes ember. Talán pont ez lehet a magyarázat arra, hogy közülük egyre többen jelennek meg buddhista tanítók, Lámák, vagy buddhizmussal is foglalkozó tudósok nyilvános előadásain. Az alábbi cikknek, örömmel mondhatjuk, ma aktualitása van. Ezért is ajánljuk figyelmükbe most, illetve azért hogy világnézetük aktualizálása érdekében, a témát kritikus szemmel körüljárhassák! A szerk.)
A pszichológia főként az emberi természet kóros eseteit vizsgálja, és a tudatban megjelenő problémákat tárja fel. A buddhizmus viszont a tudat legmagasabb szintű működésére koncentrál mind a meditációs gyakorlatban, mind a dharma tanulmányozásában. A buddhizmus és a tudomány összekapcsolódása révén a pszichológusok kezdik felismerni, hogy a buddhizmusnak létezik egyfajta biológiai vonatkozása is. A buddhizmus a boldogság tudománya. Erre példaként szolgálnak a Wisconsin-Madison-Egyetemen folytatott, Richard Davidson által vezetett kutatások. A vizsgálatokban kimutatták, hogy az agyban, a boldogságért és jó közérzetért felelős terület folyamatosan növekszik azoknál az embereknél, akik naponta meditálnak, a „tapasztalt” vagy „profi” meditálók esetében pedig meghaladja az egyébként maximális értéket. Pontosabb mennyiségi meghatározás hiányában a tudósok azokat az embereket nevezik „tapasztalt” vagy „profi” meditálóknak, akik eddig minimum 10000 órát meditáltak. Ugyanakkor az is nagyon érdekes, hogy az új meditálók agyában is már hat hét elteltével észlelhető volt a változás. Tehát – most először – szilárd, tapasztalaton alapuló bizonyítékunk van arról, hogy a meditáció hatással van az agyban található neurobiológiai mintákra. Ezért néhány pszichológus úgy véli, a tapasztalt buddhista meditálók „a mentális működés olimpikonjai”. Vitathatatlanul ez volt a legizgalmasabb kutatás, melyről a konferencián szó esett. A kutatás haszna és a további vizsgálatok távlatai óriásiak.
A aggyal és a tudat működésével foglalkozó tudomány még gyerekcipőben jár. Sok minden, ami megjelenik az agyban mérhető és osztályozható; megjelenésük okai és jelentésük azonban csaknem ismeretlen. A tudósok például tudják, hogy melyik terület aktív az agyban, amikor a mutatóujjunkat mozgatjuk, azt azonban nem, hogyan születik az ujj mozgatására irányuló döntés, és pontosan mi az, ami erre késztet minket. Hasonlóképpen a tudósok nem tudnak magyarázatot adni a tudatosságra sem. Tudják, hogy az agyműködés bonyolult, összetett folyamat, de nem tudják, honnan származik a tudatosság tapasztalata.
Mivel a tudomány folyamatosan bizonyítja azt, amit Buddha több, mint 2500 évvel ezelőtt tanított, ezért a lények lehetséges haszna korlátlan. Képzeljünk csak el egy jövőt, melyben az orvosok nem csak a gyógykezelésekre írnak recepteket, hanem a meditációra vonatkozóan is; egy olyan kort, amikor a betegségből való gyógyulás nem csak fizikai terápiát foglal majd magába, hanem a tudat képzését is. Néhány évvel ezelőtt tudományos körökben ezek a gondolatok még gúny tárgyát képezték volna. Most, látva a tudósok és buddhisták erős elhivatottságát, bizalommal mondhatjuk, hogy ez a jövő talán nem is olyan távoli.
A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak, akik szerint a felfedezés felfordíthatja a tudományt. A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás közötti azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy három méterre vagy tízmilliárd kilométerre vannak e egymástól.
Tudnak egymásról
A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban. Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében.
Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kíséreltek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, a University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.
Darabokban az egész
Bohm következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is az a hologram. Ezeket a háromdimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy háromdimenziós képe. A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, mindkét fél a teljes képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologramm minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza. A „teljes egész a részletekben” – megközelítés sel teljesen új utak nyílnak meg a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út. A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.
Hal az akváriumban
Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valamilyen titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió. A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései.
A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál. Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük. Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.
Mélyebb a valóság
Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzelfoghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat nem érzékeljük úgy, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot. A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzéklejük. A ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.
A világegyetemnek ezen fantomszerű viselkedése mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, ez azt is jelenti, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy egy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.
Minden összefügg
Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra. A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a háromdimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek. Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem.
Agyi jelrögzítés
Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy holografikus lehet a valóság. Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek. A múlt század húszas éveiben Karl Lashley rendkívüli jelentőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban azonban senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a „teljes egész a részletekben” jelenséget. Pribram a hatvanas években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár. Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az emberi agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során az agy tízmilliárd bitnyi információt ment el. Ez az Encyclopedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.
Jelek özöne
A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely érthetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbirkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására. Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül még akkor is, hacsak egy füllel hallanak.
Eltűnik a valóság
Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm relativitás elméletével. A világ megfogható képe így másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet frekvenciák holografikus kavalkádja lesz, amiből csupán néhány fontos frekvencia választódik ki, és az érzékszervek jeleként értelmeződik. Mindeközben az objektív valóság azonban teljesen elsikkad. A keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.
Természetes a telepátia
Bohm Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigma-ként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet tudományosan eddig le nem írható rejtélyek megoldására, vagy a parapszichológiai jelenségek átértékelésére, amelyek ezáltal a természet részeként értelmezhetővé válhatnak. A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy. Bohm és Pribram egyaránt emlékeztet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be.
Mányoki Gergely
