“Ha évezredek távolából szemléljük az emberi szellem fejlődéstörténetét, úgy látjuk, hogy az emberi kultúra történetének nagyjai valami különös képességgel rendelkeztek, ami egy tekintetben élesen megkülönbözteti őket kortársaiktól. A nagy bölcsek, vallásalapítók, misztikusok, adeptusok és mesterek mintha egyetlen összefüggő láncot alkotnának. A mód, ahogyan az egészen nagyok a világot és az emberiséget szemlélték, meglepő módon egyező a legtávolabbi földrajzi koordináták szülötteinél.”
Ezeket a sorokat 1947. Szűz havában írta Wictor Charon, az Ákasha krónika Bevezetés fejezetének kezdő mondataiként.
Bizonyára elhárította volna a 65 évvel későbbi, mindenképpen jogos megállapítást, miszerint Ő is a felsoroltak közé tartozik, az “egyetemes összefüggő láncolat” egy értékes láncszemeként. Erre már 1990-ben sokat sejtetően utalt a húga, Szepes Mária írónő is.
“A zseni: látó. Tágabb, átfogó tudata nem csupán jelenségeket, eseménytöredékeket fog fel, hanem összefüggéseikben, analógiákban, szintézisként értékeli őket. Elolvassa jelbeszédüket. W. Charon ilyen kivételes látnok volt.”
Emellett és ezzel együtt, vagy talán éppen emiatt, W. Charon nagyon széles látókörű, szerteágazó érdeklődésű egyéniség volt. A gondolatiság szabad szárnyalásának szinte korlátlanul tág teret biztosító környezetben élte ifjú éveit. Mindig kedve szerint foglalkozhatott a zenével, a sakkfeladványok készítésétől az igazi ezermesterekre jellemző kézművességen át a biológia és fizika magas szintű műveléséig, a számára nélkülözhetetlennek tartott nyelvek perfekt megismeréséig. Huszonkét éves korától amerikai szakfolyóiratokat olvasva tudott minden számára fontos információt megszerezni az őt érdeklő kérdéseket illetően. Dimenziófilozófiai műveit érett férfikorában készítette, amikor olyan szintre jutott az univerzális jóga és a kozmikus koncepció módszertanában, amely a múlt században egyedülállónak számított és annak számít a mai napig is. Ez tette számára lehetővé rendkívüli egyéni adottságai mellett, hogy a számunkra oly ismeretlen távlatokba visszanyúló emberi múlt létfolyamatainak eredetére. És az abszolút jelenre vezesse el mai civilizációnk embereinek erre fogékony egyéniségeit. Wictor Charon az Akasha krónikában egyértelműen rámutat, hogy az általa leírtak forrásai mindeddig – évezredeken keresztül -, mint Manual Secretorum fogalmi kör hagyományozódott a titkos ezoterikus szinteken és színtereken belül.
“… de ma, a Vízöntő korszak kezdetén, kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint évszázadokkal ezelőtt. Amit valaki a közelmúltban felfedezhetett, azt egy másik ember is megteheti.” Wictor Charon
Minden eddiginél szabadabb szellemi korszakba lép korunk civilizációjának emberisége. Ahhoz, hogy a kínálkozó lehetőségeivel élni is tudjunk, kellő intelligenciával kell közelíteni a korábban titkos ősi tudás megmaradt, ránk hagyományozódott részletéihez. Kellő alázattal és elmélyült, új tudatú gondolatisággal kell e részleteket tanulmányozni, üzeneteiket a mai tudatszintnek megfelelően értelmezni, és a mindennapi gyakorlatba beépíteni. Figyelemmel kísérve korunk élenjáró tudományainak eredményeit és irányultságait, egyértelmű tendenciaként állapítható meg, hogy az ősi tudás és a mai “új felfedezések” tartalmilag ugyanazt a pontot igyekeznek megcélozni. Ez a közös pont pedig egyre inkább nem más, mint az ember, az embert körülvevő és életfeltételeit biztosító “Bios” és az ember kozmikus eredetének volta. Ahhoz, hogy korunk és az elkövetkező korszak embere ne vesszen bele az átalakulások folyamába, szükséges számára az univerzális kozmikus eredet ismerete.
Ezért dolgozott Scherbák Viktor az 1900-as évek második harmadától 1976. október 22-én bekövetkezett haláláig. Írásaiból – az akkori ideológia szűkre szabott keretei között – csak néhány jelenhetett meg, Wictor Charon szerzői névvel. Az átállás, az újhoz való alkalmazkodás olyan mértékben jár nehézségekkel és áldozatokkal, amilyen mértékben igyekezett a letűnő korszak emberisége eltérni sajátosan felszínes tudatával, az univerzum erői által meghatározott irányultságoktól. Wictor Charon útmutatásai nagy segítséget jelenthetnek az útra kelőknek, a szellemi zarándoklatra indulóknak.
Az 1992-ben kiadott, Az ember két élete című W. Charon könyv Előszó részében Bistey Zsuzsa ezt írja:
“A Vízöntő kora olyan kesztyűt dob a harmadik évezred embere elé, amelynek kihívását – egyénenként és kollektívan – valamennyiünknek fel kell vennünk. Nem kevesebbről van itt szó, mint a Föld – lélegző, élő organizmus – megőrzéséről vagy megsemmisüléséről, s ezzel együtt büszke, de megtépázott fajunk, a homo sapiens túléléséről.”
Wictor Charon munkáiban, – jelesül az előbb idézett műben is – erről lényegesen többről van szó!
Az elmúlt évszázadban, a Vízöntő korszakba való betorkolással, kezdetét vette az új korszak új embertípusának, a “kreatív tudatú” emberfajta új tudatú egyedeinek a megjelenése a földi létsík adott szintjén. Mindnyájan ismerjük a lelkiismeret fogalmát. Nagyon kevesen ismerik viszont eredeti, valós jelentését. A lelkiismeret a lélekben felhalmozódott tapasztalatok összességeként definiálható. Ez a lelki ismereti tárházunk nem más, mint a magasabb szintű szellemi Énünk, mindent meghatározó vezérlő központjának tudathalmaza. Lényegében, egy nagyon finom rezgésű, és ezért rendkívül érzékeny energetikai központja minden egyes, Én-tudattal rendelkező entitásnak. Szokás beszélni emelkedett, sőt szárnyaló lelkiállapotról és hanyatló, rosszabb esetben mélypontra zuhant lelkiállapotról. Ezek a szóösszetételek nagyon szimbolikusan fejezik ki a lényeget. A lényeg szükségszerű irányultsága pedig a mentális síkon is az emelkedés, a minél magasabb lelki energetikai frekvenciaszint elérése és stabilitása. Egy szárnyaló lelkiállapotú egyén, minden megnyilvánulásában hűen tükröződik a fizikai síkon is ez a határozottság.
Ezen kívül emeli a fizikai síkon megnyilvánuló anyagi organizmus tudatszintjét is, ami magasabb szintű tapasztalatok megszerzését teszi lehetővé. Ez a nyugati orvostudomány évezredes problémájának gyökere. Érzik, a lélek emberre, – így egészségi állapotára gyakorolt meghatározó hatását, de hiába keresik, nem találják ezt a funkcionális forrást az emberi szervezetben sehol. Így aztán nem tudnak igazán mit kezdeni, a lélek szomatikus hatásainak számukra is egyre inkább felismerhetőbbé váló megnyilvánulásaival. De ugyanez a helyzet a többi, úgynevezett természettudományos szakterülettel is.
“Ezzel szemben a helyzet az, hogy a dolgok ilyen beállítása puszta optikai csalódás, mert az elementáris világnak semmivel sincs több realitása, mint a pszichikumnak.” – fogalmazta meg szelíden véleményét W. Charon.
Korunkban azonban megjelent a transzdimenzionális tudatcsírájú, intuitív tudósok egyre népesebb csapata, akik már az univerzális-kozmikus szempontok figyelembevételével, régebbi szóhasználattal élve, “holisztikus szemlélettel” közelítenek a materiális tudomány által megtagadott és félresöpört témákhoz. Az analizáló gyakorlatot ez által egyre inkább felváltja majd a szintetizáló és más tudományterületek eredményeit is felhasználó, reálisabb eredményeket produkáló, tudományos munkamódszerek megvalósulása.
“A kulisszák valószínűtlensége és labilitása… – talán ez az, ami leginkább jellemző az egész helyzetre. Az egyetlen realitás az individuum öntudata, amely minden ellenkező beállítással szemben, teljes épségében megmarad, és az egyetlen biztos támpontot nyújtja ennek a síknak szünet nélkül szétfolyó világában.” W. Charon
Ez a folyamatos átváltozás adja a tapasztalható labilitás alapját, a rögzült beazonosíthatóság földi viszonyok között tapasztalt megszokottságának lehetetlenségét. A technikai fejlődés eljutott arra a szintre, hogy az ember fizikai testének teljes energia-kisugárzásaként emlegetett, és évszázadokon át a tudomány által tagadott energiamegnyilvánulás, egyénenként különböző jellegzetességeiben képileg rögzíthető. Már nem csak az EKG, nem csak az EEG, és más egyéb lokális funkciók energetikai kisugárzásai mérhetőek és rögzíthetőek, hanem az ember fizikai anyagi testének az pszichikai síkra is átnyúló félanyagi és energia összetevői is. Persze még nem a maguk teljességében, ehhez a ma meglévő technikai eszközök még fejletlenek.
Minél gyakrabban zajlanak le ezek a közvetítő és transzformáló folyamatok, az emberi agy és az adott információtípust tartalmazó szellemi rezgésszféra között, annál inkább automatikussá válnak. Tehát az emberi agy a köznyelv fogalmaival kifejezve: könnyen kapcsol. Tulajdonképpen minden tanulási és gyakorlási folyamatnak kizárólagosan ez az egyetlen célja: az emberi agy közvetítő és transzformáló – az adott információ rezgésszintjére ráhangoló – funkciójának minél automatikusabbá tétele. Mai átlagemberek, leginkább a vakok és csökkentlátók módján, csak tapogatózunk a minket körülvevő világban. Valódi átélésen alapuló érzékelés és megtapasztalás helyett apró sejtelemszilánkok felszíni és csökevényes érzékelései alapján alkotunk képzeteket, hamis illúziókat és fiktív tartalmú összefüggés-koncepciókat a világról. Az emberi nagyagy belső struktúrája, önmagán belüli milliárdnyi kapcsolatrendszere új minőséget kénytelen létrehozni, ami az új tudatú kreatív gondolkodású embertípus megjelenését eredményezi.
D. D. Desiderius
CHARON INSTITUTE 