Gravitációs hullámok és Holográfia

Több cikkben is foglalkoztunk már a Holográfiával, s nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire meghatározó lesz a közeljövőben, – mennyire szükséges, hogy legyenek fogalmaink a működéséről, illetve lehetőségeiről.  Azt azért hozzá szeretném tenni, hogy a jelek szerint létezik egy párhuzamos fizika is. Az ötvenes-hatvanas években már nagy összegeket áldoztak katonai kutatások keretén belül a gravitációs hullámokra. Aztán csend… – néma csend. – Polgári alkalmazásba nem került semmi. Tudtommal Magyarországon egyedül Kisfaludy Gyuri rendelkezett működőképes gravitációs távcsővel. Nagyságrendileg “tízen” éve mutatta, s már akkor jelezte, hogy a legnagyobb “zajt” a Nyilas csillagképben mérte Galaxisunk közepén, ahol évekkel később fedezték fel hivatalosan a fekete lyukat. – Ha jól emlékszem 432 mHz volt az értéke. – Oldalunkon már foglalkoztunk más megközelítésben a 432 Hz-es hangolás jelentőségével is. Most nézzük a hivatalos tudomány egyre intenzívebben kibontakozó lépcsőfokait. /a szerk./

Ha igaza van annak az amerikai fizikusnak, aki megpróbálta megmagyarázni egy brit-német kísérlet váratlan eredményeit, Ön kedves olvasó csak egy hologram. Sőt, az egész világmindenség egy hatalmas hologram. Amely ráadásul életlen. A NewScientist szerint a GEO 600 nevű kísérlet eredeti célja az volt, hogy végre kimutassák az elméleti fizika által megjövendölt gravitációs hullámokat, amelyeket hatalmas tömegű és sűrűségű égitestek, például fekete lyukak vagy neutron csillagok indítanak útra a téridőben. Nem találtak egyetlen gravitációs hullámot sem, viszont hatalmas műszereikkel rögzítettek valami megmagyarázhatatlan háttérzajt.

A Hanover közelében működő laboratórium munkatársai hónapokig törték a fejüket, de nem találtak magyarázatot a jelenségre. Aztán jelentkezett náluk Craig Hogan, a Fermilab (Batavia, Illinois) fizikusa, aki – mint kiderült – előre megjósolta a zajt. Szerinte a GEO 600 akaratlanul is a téridő alapjaiba botlott. A zajt a téridő kvantum mozgása okozza, mert a téridő Hogan szerint nem olyan sima kontínuum, mint Einstein feltételezte, hanem parányi részecskékből, kvantumokból áll. Ha elég nagy felbontással szemléljük, mint ezt a GEO 600 teszi, a “kép” apró pontokra esik szét. Valahogy úgy, mint amikor egy fotót közelről vizsgálva egyszer csak azt látjuk, pixelekből áll.

Ha ez még nem lenne elég sokkoló, Hogan tovább fejleszti elméletét: “Ha a GEO 600 eredménye azt jelenti, amit feltételezek, akkor mi mind egy hatalmas kozmikus hologramban élünk.”

Az ötlet, hogy az univerzum egy hologram elég abszurdnak tűnhet, mégis jól illeszkedik az elméleti fizikához és számos kérdésre ad logikus, bár hajmeresztő magyarázatot. Már a 90-es években Leonard Susskind fizikus és a Nobel-díjas Gerard ‘t Hooft előállt az ötlettel, hogy a világegyetem valójában holografikus kivetülés. Amit mi nap mint nap tapasztalunk, csak egy háromdimenziós holografikus kivetülése valaminek, ami egy távoli, a világegyetem szélén levő kétdimenziós felületen történik. Az egész hologram elmélet jól illeszkedik a fekete lyukak paradoxonának magyarázatához. Stephen Hawking vetette fel a 70-es években, hogy a fekete lyukak nem tökéletesen “feketék”, lassan sugárzás távozik belőlük és így elpárolognak, idővel teljesen megszűnnek. A paradoxont az okozza, hogy a sugárzással nem kerül ki információ a fekete lyukból, így a lyuk elpárolgásával elvész a lyuk helyén eredetileg összeomlott csillaggal kapcsolatos minden információ. Ez pedig ellentmond az információ megmaradás elvének.

A fekete lyukak paradoxonát Jacob Bekenstein oldotta fel, aki szerint a fekete lyuk esemény horizontja arányos a benne rejlő információval és az esemény horizont felületén levő kvantum méretű szakadásokból vissza lehet fejteni a belül levő infromációt. (Az esemény horizont a fekete lyuk határa, azon belülről elvileg semmi nem jöhet ki.) Ez azért lényeges, mert egy felület történéseinek kivetítésével dekódolható egy korábbi csillag háromdimenziós képe. Susskind és ‘t Hooft ezt az elméletet az egész univerzumra kiterjesztették. A világegyetemnek szintén van határa – amit a fény az univerzum 13,7 milliárd éves története alatt nem léphetett túl. Hogan szerint a holografikus elv gyökeresen megváltoztatja a képünket a téridőről. Az elméleti fizika régóta feltételezte, hogy a téridő is kvantum szerkezetű és hogy ezen a méreten “életlen” és zavaros. Nagyon kis méretről van szó, egy ilyen kvantum száz milliárd milliárdszor kisebb egy protonnál és ma még semmilyen kísérlettel nem mérhető.

Az új elmélet mindet megváltoztat. Gondolhatunk a világegyetemre úgy is, mint egy hatalmas gömbre, amelynek a felületét “kitapétázó” információ mennyisége azonos az azt tükröző belső információval. Hogan szerint ez az egyenlet csak úgy állhat fenn, ha a világ életlen. A felületen az információ egységei Plank hosszúságúak (10-35 méter), belül azonban ennél jóval nagyobbak és a Hanoveri laboratórium már érzékelte a hatásukat.

A GEO 600 éppen az ebből az elméletből következő életlenséget mutatta ki. Persze senki – maga Hogan sem – hiszi azt, hogy a mostani kísérlet elégséges bizonyíték a hologram elmélet helytálló voltára. Még sokat kell dolgozni rajta.

Érdekes kiegészítés a cikkhez:

Tapintható hologramok

Japán tudósok már csak egy lépésre vannak attól, hogy megvalósítsák a sci-fik visszatérő szereplőit, a nem csak látható háromdimenziós képeket. A körbejárható, tevékenységünkre reagáló, sőt tapintható hologramokat. Hirojuki Sinoda, a Tokiói Egyetem professzora szerint eddig a hologramok csak a szemeknek szóltak, ha az ember megpróbálta megérinteni őket, a keze egyszerűen átment rajtuk. “Most már azonban rendelkezésre áll a technológia, amely hozzáadja a tapintás érzetét a hologramokhoz.”

A japán kutatók ultrahang hullámokat használnak ahhoz, hogy nyomás érzetét keltsék, ha valaki “megérinti” a hologramot. Ahhoz, hogy a kéz mozdulatait követni tudják és a hologram reagálhasson rá, egyszerűen a Wii nevű népszerű játékkonzol két távirányítóját szerelték fel a hologramot megjelenítő terület fölé. Az új technológiát eddig csak viszonylag egyszerű “tárgyakon” próbálták ki, a távlatok azonban szédítőek. A kutatók például virtuális kapcsolókat akarnak elhelyezni a kórházakban, hogy ezzel is akadályozzák a fertőzések terjedését. Más esetekben Sinoda szerint azért lenne érdemes lecserélni a valóságos tárgyakat hologramokkal, hogy takarékoskodjanak, vagy védjék a környezetet.

Nekünk meg a Star trek című népszerű sci-fi sorozat jutott eszünkbe, ahol a hosszú úton az űrhajósok a csillaghajó holofedélzetére, a háromdimenziós virtuális valóságba mennek például kísérleteket folytatni.

Forrás; internet