Dimenzióváltás és a kapcsolati tőke

Lassan itt van ez az ominózus évszám, amit szinte minden ember várt már hol ezért, hol azért. – Azt azért kimondhatjuk, hogy kevés embert hagyott abszolút érintetlenül. Gondolkodástól, a mindennapi jellemző fókusztól függően is, nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, – mint jelenséget, illetve kapcsolódási irányt.  Vajon mit is jelenthet manapság, hogy kapcsolati tőke? Talán jobb lenne, ha úgy fogalmaznám meg, hogy kapcsolódási tőke, vagy szinapszis tőke. A mai világban, ha a kapcsolati tőke jut eszünkbe, mindenki külső kapcsolódási lehetőségekre utal, gondol, vagy céloz, de ez nem is csoda, poláris világunkban.

Ami ma, mint érték egyre inkább előtérbe kerül, az egy olyan belső kapcsolati mód, ami az úgynevezett „titkos tudás” kategóriában, csak kevesek által megismerhető lehetőség volt. Azt mindig is lehetett látni, hogy önmagában a lehetőség, az nem jelenti egyben annak elsajátítását is illetve alkalmazását, mert megfigyelhető, hogy sok esetben, csak az ego átmentése a cél. – Erről viszont tudjuk, hogy egyébként sem az érkezik meg, mint aki elindult.

Tehát a mi szempontunkból az információ, mint holografikus tudatalakzat, rezgésekkel rendelkezik és a hangolódás, illetve az annak megtapasztalásból fakadó megértés helyezi időbe az egyébként magától végbemenő folyamatot. Nagyon egyszerű példa, hogy minden hullám a kiegyenlítődésre van ítélve, azaz, minden transzverzális hullám elhal a súrlódások következtében. Ha a hang terjedésével szemléltetjük, – mint hanghullám, – egy bizonyos távolság után elhal a légköri súrlódásoknak köszönhetően. – Az, hogy a technológiánk mennyire megelőzte a mentális fejlődésünket, pontosan jelzi, hogy mennyire intenzíven fog ez sokak számára gondot jelentő módon helyrebillenni. A gondolkodásunk leragadt az enyém fejezetnél és a regionális igazságok hemzsegnek a szemeink előtt a rózsaszínű szemaforon az „enyém” jelzőre állítva. A kapcsolati tőke alatt, – ma jellemzően „horizontális” én és a vágyaim, érdekeim elérése az elsődleges szempont. – Ez a fizikai és az érzelmi sík nívóját a legritkább esetben haladja meg. A mentális sík elérésekor, már idealisztikus elemek is megtalálhatóak a mindennapi gondolkodásunkban is. Ezek rendszeres hangolódás, kapcsolódás esetén újrastrukturálják a neuron hálót. Azaz, dimenzionális változások jönnek létre a szinapszis-kapcsolatokban.

Mire is gondolhatunk valójában, mi ez a kapcsolat, ami időszerű, törvényszerű és szükségszerű, mi az amiért ez a dimenzió a közeljövőben ekkora változást hoz?

Talán kezdetnek egy példával, átvitt értelemben lehetne ezt szemléltetni. Előrebocsájtandó, hogy itt már nem a marionett bábu kategóriáról beszélünk. Mert nem az, az, igazi barátság, amikor mélyen egymás szemébe tudunk tekinteni, hanem, amikor együtt tudunk a messzeségbe nézni. Egyébként meg, megfűszerezve a dolgot, a barátság működési mechanizmusát kibontva, csakúgy, mint az érzelmek, – belőlünk indul ki minden, s mi is vagyunk csak képesek meg is érteni azokat a megérteni kényszerítő történéseket, melyek, ha megmerevedik az agyszerkezetünk, nagyon tudnak fájni. Ha ezt meg a korszak váltás tükrében vizsgáljuk, akkor az élet horizontális, mennyiségi értelmezését egy vertikális, mélységi tengely váltja fel.

– A mennyiségi telítettség hiedelemrendszerein, meg úgy rajta ragadni, mint ”Döbrögi a tölgyön”, kevésbé időszerű időtöltési módozatnak tűnik. Bár ha az ítélet tárgyává tesszük, valószínűleg áldozataivá is válunk. Maximum levonhatjuk a konzekvenciát, hogy a jelenlegi rezgésállapota az egyednek, alulvezérelt, alulszelepelt működési stádiumban tartózkodik.

Szóval a kapcsolati tőke, egy belső kapcsolást is feltételez, amely már, mint információáramlás, kényszerítő erejű. Ezt tükrözendő: társadalmi berendezkedésünk, üzleti világunk labilis mivolta miatt, egy víz alá nyomott labdára emlékeztet jó néhányunkat. S mint tudjuk a mélységeknek óriási a felhajtó ereje. – Ez így van jól. Az is jól van, hogy piacgazdálkodásunk fizikai szinten megnyilvánult érdekközösségei, szintén szellemi irányítás alá esnek, bár ezt nem érzékelik és nem is látják át. Talán azt a gondolatot kellene tovább vinni, ami az előző cikkben, mint szimulációs szintek még az elme számára felfoghatók.

Szimpla fizikai síkot alkalmazva a megértésben:

A barátság – belső bizalmi állapotot igényel, – ez „már” meghaladott érzelmi hullámmozgást feltételez, illetve az érzelmi változások konstruktív mivoltát veszi figyelembe. Ugyanez nyilvánulhat meg a szerelem szintjén is. A szerelem, az egyik legcsodálatosabb élmény ezen a planétán és ezt rengeteg létforma idejön megtapasztalni. A szerelem és a barátság egy spontán odaadottság, ami az időt a jelenbe készteti tapasztalati szinten. – Most vannak csodálatos érzeteim, most válok vele eggyé, most érzem, most vagyok boldog tőle és most szenvedem a hullámzását. A szerelem én-nélküli pillanataiban teljes hangolódás érhető el, melyet aztán az időben is ki lehet tágítani, – folyamattá lehet tenni bizonyos kreatív, élet-igenlő magatartás következtében. A szerelem és a barátság valódi mélységeit megjárva fenntarthatóvá válik a „MI” állapota. – Ehhez mindenféleképpen szellemi érettség szükségeltetik.

A haverság – bizalmat, és pontos elszámolást igényel, – na meg természetesen, – ez a sík jelenti még, a pillanatnyi szimpátián alapuló biokémiai reakciókat is. Lásd, jópofi kapcsolatok… – Egyébként itt kezd belépni a képbe, a jellemzően ellenkező nemű fajtársak esetén, a „számunkra vonzót, magáévá tétel” törvénye. Azaz, a birtoklás meddőnek is mondható igyekezet-variációi, – s ez vonatkozik az anyagi megnyilvánulásokra is. Ebben az állapotban már tud lenni érzelmileg telített szélsőséges közérzeti változás. Amennyiben a komfortzónával nem interferál, – kellemes, – ha interferál kellemetlen érzésekről, állapotokról beszélhetünk

Az ismerős – pontos elszámolást, – ez „még” nem feltételez érzelmi hullámmozgást. Itt nem szeretnék belemenni most a kapcsolati rendszerek, iszonyatosan széles skálájának taglalásába. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ember számára, a polaritásban két világegyetem működik. Ez külső, és belső, csakúgy, mint pl.; a vallások esetében. Teljesen mindegy, hogy milyen vallásban hiszel, ha azt csak a külsőségekben vagy hajlandó megélni. Abban az esetben, ha a figyelmünk, csak a külvilágra irányul, s a benső világegyetemünkről megfeledkezünk, az élet elhasznál bennünket. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lépünk át olyan megértési küszöböket, ami szerint csak kívül keresek elfogadhatónak tűnő válaszokat. Ez az az 3 dimenziós Illúzió, aminek minden esetben halál a vége.

– Van egy arab mondás;

Ha valaki nem tudja, hogy nem tudja, azt kerüld el.

Ha valaki tudja, hogy nem tudja, azt világosítsd fel.

Ha valaki tudja, hogy tudja, azt hallgasd meg.

– Azt még hozzátenném, hogy ha valaki tudja, hogy tudja, azt meg is kell élnie. Ilyenkor dől el, hogy átokká vagy áldássá minősül a lelkiismeretet, főleg ha az a kívánság vetődik fel kósza gondolatainkban, hogy minél többet találkozzunk vele… – Ez a fajta kapcsolat, már cizelláltabb amplitúdót követel meg szinapszisainktól és nem utolsó sorban nagyobb terhelhetőséget, kapcsolási sebességet. Az meg, hogy merre van terelve a kollektív tudati zóna, az nagyon jól követhető a társadalmi és kulturális erőáramlatokból. De ezzel is sokat foglalkoztunk már az oldalunkon. Azt, hogy ezt figyelemmel kísérhessük, ahhoz mindenféleképpen meg kell haladni a trend-követő elavult viselkedési mintát. Az alanyi jog vertikális kapcsolati lehetőség. – Mely már egy jóval mélyebb felelősségről, kapcsolatról szól, illetve annak lehetőségéről, hogy merjük és képesek is vagyunk azt a valóságot felfogni, amihez már nem kell közvetítő az ember és az isten között.

Nos, erről a kapcsolati tőkéről beszélek, s a jövő… – az igencsak érdekesen fog alakulni. Az idő meg csak sodor, görget bennünket a térben, és hát szögletesnek is kell lennie, az időbe vetített tudatfejlődés során mindnyájunknak. Aztán, meg, ahogy kósza széltolóként keleten megfogalmazták, ami nem hajlik, az törik. Felteszem a kérdést magamnak, mi is valójában, a bizalom! Hogyan lehet megbízni, a másikban, az Isten másik másában!

Ehhez talán, meg kell találnunk azt, – aki bízik.

Ehhez ismernünk kell a másikat, a másik működési mechanizmusait.

Ehhez ismernünk kell, nem utolsó sorban, – Önmagunkat. Hiszen, „én, hol ilyen vagyok, hol olyan vagyok, de mindig ugyanaz vagyok”.

Tehát, az Én kapcsolódási lehetőségei, ezeknek a működési mechanizmusa, az mely valóban tőkét jelent, s ez már nem épül elvárásokra, s ebből kifolyólag, a csalódás is, csak illuzórikus futóvendég lehet érzelmeink palettáján. Létezik az elfogadásnak egy olyan állapota, tovább ragozva a lehetetlent, amikor a létezés szabad kapcsolású összefüggéseit, az analógiát, mint látásmódot éljük meg. Nos, talán ez az a kompetens látásmód, amiről alig lehet beszélni. De ez az a dimenzió, ahol már nem lehetünk mások, mint barátok, a szó legnemesebb értelmében.

– Amikor látjuk, hogyan működik az ember.

– Amikor látjuk, hogyan működik az, Én.

– Amikor látjuk, hogyan működünk, Mi.

– Amikor látjuk, hogyan képezzük le a Valóságot, az agy pillanatbeli szűrési lehetőségeitől, illetve kapcsolódási kapacitásától függően. Ilyenkor a valóság minőségeit nem feltétlenül minősítjük már polárisan. S ilyenkor beszélhetünk a valóság minőségeinek összességéről, amelyek egész-séges, teljes és valós kapcsolati tőkét eredményezhetnek.

– Amelyet már nem külső dolgoktól teszünk, csak függővé.

– Amelyet már szinkronisztikus alapokra helyezünk.

S amikor már csak egyetlen-egy kérdésünk van, hogy ezt; „HOGYAN” tehetjük meg.

A hogyanok viszont nagyon sokáig csak szavak maradnak az elme játékaként, – minták, – amikről azt tanultuk, vagy azt hisszük hogy az jó… Hétköznapi szinten értelmezve az a normális, ha megfelelünk, ha így meg így viselkedünk, – akkor majd előbbre juthatunk az életünk során, olyan irányokban, amelyekben, biztos, ami biztos, – még irányíthatóak vagyunk. És hát, ami meg most itt van a kapuban, az az egyéniségek kora s ennek törvényei vannak, melyeket lehazudni nem lehet.

Murzsicz András