Hát ezt meg kell zabálni!
Archívum
All posts for the month 2013. április
Furcsa és meghökkentő dolgok várnak a közeljövőben azokra, akik figyelemmel kísérik korunkat. A tudomány, az “ismeret” eddig csak a felszínen látható vonulatai, igencsak meg fognak változni, az információ áramlásának gyorsulása következtében. Az egyik cikkel kapcsolatban meg lett említve Gebrenikov is aki önvallomásában szintén a struktúra fontosságát ecseteli, de ki is volt Ő?
“Victor Stephanovich Grebennikov egy természettudós egy hivatásos entomológus, aki széles érdeklődési és tevékenységi körrel rendelkezik. Ő úgy ismert, mint aki felfedezte az Üreges Szerkezet Hatást (Cavernous Structure Effect – CSE). De csak nagyon kevesen ismerik az ő többi felfedezését, Ő egy olyan személy aki szintén kölcsönvett a Természettől és annak legbensőbb titkaiból.
1988-ban felfedezte bizonyos rovarok kitin páncéljának antigravitációs hatásait. De a legnagyszerűbb jelenség amit ezzel egy időben felfedezett, a teljes, vagy részleges láthatatlansága azoknak az anyagi objektumoknak, melyek belépnek a kompenzált gravitációs zónába. Felfedezésének alapján a szerző megtervezett és megépített egy antigravitációs platformot, amely 25km/perc óra alati irányítható repülési sebességgel rendelkezett. 1991-92 óta használja ezt az eszközt gyors helyváltoztatáshoz.
A természeti jelenségek széles spektrumának vannak bio-gravitációs hatásai, nyilvánvalóan ez nem korlátozódik néhány rovarfajra csupán. Több empírikus adat igazolja az anyagi objektumok súly csökkenésének, vagy teljes levitációjának lehetőségét, mint pl. az emberi pszihokinetikus tevékenység.” fordította: Tuvok
– Hogy hogyan, és miért jutottam el ehhez a felfedezéshez?
1988 nyarán mikroszkóp alatt vizsgáltam éppen a rovarok kitin páncélját, szárnyát, csápjaikat, és a pillangó szárnyak vékonyabb struktúráit. Engem egy nagy rovar részlet ritmikus mikrostruktúrája ejtett ámulatba.
Ez egy nagyon jól rendezett kompozíció volt. Mintha egy bonyolult gépen sajtolták volna különleges tervrajzok és számítások alapján. Ahogy megfigyeltem, a tekervényes szivacsosság nem volt tisztán nélkülözhetetlen egyik részlet tartósságához vagy annak dekorációjához sem. Én még soha nem láttam ehhez a mikro-ornamentikához (díszítményhez) hasonló struktúrát sem a természetben, sem a technikában, vagy a tudományban.
Mivel ennek struktúrája három-dimenziós, mostanáig képtelen voltam azt megörökíteni rajzon, vagy egy fényképen. Miért szükséges ez egy rovar számára? Ráadásul a repülést kivéve, ez a struktúra mindig a szárny-tartó fenekén található, rejtve a szem elől így soha senki nem láthatta azt megfelelően… Talán a hullám volt a jelzőfény az én összetett üreges szerkezet hatásommal? Azon az igazán szerencsés nyáron ebből a rovarfajból rengeteg példány volt, és így begyűjthettem őket éjszaka. Sem azelőtt, sem azután nem voltam képes megfigyelni ezeket a rovarokat ilyen nagy mennyiségben.
Ráhelyeztem a kis homorú kitin lemezt a mikroszkóp asztalára, azért, hogy újra megvizsgáljam erős nagyítás alatt azoknak a különös csillag formájú sejtjeit. Újra elbűvölt a természet eme remekműve, és majdnem cél nélkül egy másik tetejére helyeztem, egy vele azonos lemezre, amely ugyanolyan szokatlan sejteket tartalmazott annak egyes oldalain.
De nem! – a részlet kitört a csipeszem közül, néhány másodpercig fent lebegett a mikroszkóp asztalán lévő tárgylemez felett, elfordult néhány fokot az óramutató járásával megegyezően, jobbra csúszott, majd ellenkező irányba forgott, inogva lebegett egy darabig, majd hirtelen visszaesett a mikroszkóp asztalra.
Elképzelheted, hogy mit éreztem abban a pillanatban… Amikor magamhoz tértem az ámulatból, összekötöttem néhány lemezt egy dróttal amit nem volt túl könnyű elkészíteni- és csak akkor jártam sikerrel, amikor azokat függőlegesen pozicionáltam. Amit kaptam, az egy többrétegű kitin blokk volt. Ráraktam az asztalra. Még egy relatíve nagy tárgy, mint egy gémkapocs sem tudott ráesni, mert valami nyomta azt oldalra és felfelé. Amikor ráerősítettem a gémkapcsot a panel-blokk tetejére, hihetetlen és egyben lehetetlen dolgoknak váltam a szemtanújává.. (Például a gémkapocs néhány pillanatra láthatatlanná vált.)
És újra izgatottá váltam, amikor minden tárgy körülöttem ködössé és remegővé vált. Hatalmas erőfeszítések árán néhány óráig bírtam megszakítás nélkül dolgozni.
Gebrenikov
Azt már egyre többen tudják, hogy az általános tudományos megközelítés, illetve annak politikája, csak a középszerűséget hajlandó “reklámozni”. Az szintén elfogadható, hogy civilizációs ciklusaink is bizonyos struktúrákat alkotnak. Ebből kiszakadva, emocionálisan hangolódva a természetre, születhetnek korukat megelőző találmányok, melyek nem illenek abba a sorba, amit a hivatalos tudomány arctalan cenzúrája értelmesen tudna magyarázni. De nem is ez a dolga.
– Azzal már foglalkoztunk oldalunkon, hogy ez a földi szféra, mennyi mindennek tud otthont adni. Az ember, mint biokémiai érzet-halmaz alkalmas arra, hogy mentális tapasztalatokhoz jussunk. Hogyan is illeszkedhet ez a kozmikus kristályosodási folyamathoz? – Képzeljünk el egy hatalmas kristályt. A csiszolás után, a rundisztól messze, az egyik fazetta sarkában maradt egy apró zárvány, amitől egyedivé válik mégis. Ez meg csak annyit jelent, hogy minden kristály létezésének az időben, meg kell, hogy előzze, egy strukturálódási, illetve újra-strukturálódási kényszer. A kövek esetében ez, hatalmas nyomás működése esetén valósul meg, az ember esetében pedig a pszichikai nyomás a célravezető. Ez minden esetben megrázza az elkényelmesedett tömeg-társadalmat. Hiszen a rendszerben, amit a mindennapi ember létezésnek nevez, tisztán láthatóak, a több-változós körülmények ellenére is azok az információ-struktúrák, melyek mentén a jövő, – jelenné válik.
S így van ez a bogarak világában is, no meg a “teremtőkében” is. Azt mindannyian egyre mélyebben vehetjük tudomásul, hogy a szellemi, teremtő mivoltunk nem csak az ismétlési kényszerekre jogosít. S ahogy a mondás tartja, – csak a disznónak kötelező a disznótor.
Murzsicz András
Folytassuk egy kicsit a tegnapi gondolatmenetet. Az egyéni és kollektív tudat kibontakozása, legegyszerűbben a tehetségek egyre nagyobb számú megjelenésének mértékéből is látható.
A tehetség megnyilvánulási tendenciája a médiában is nyomon követhető a mindenféle “meg a” mindennapokban is. Ebből az következik, hogy az a síkokra tagozódott világegyetem, ahonnan a kreativitás leképezhetővé, egyre inkább megérthetővé és alkalmazhatóvá válik, pusztán az információk, rezgések egyre hatványozottabb megértését, megtapasztalását teszi lehetővé. Ez vonatkozik az érzékszervekkel érzékelhető külvilágra is és ezt érezzük kényszerítő erőnek, de ez minden esetben belülről fakad, amennyiben hitelről, világról, vagy stádiumról beszélünk. Természetesen az elmével gondolkodó emberfajta, iszonyatosan széles-sávú védekezési mechanizmust, hézag-pótló cselekvés-kombinációkat alkalmaz, hogy időben kitolja ennek mélységében való megértését.
Mondhatnánk azt is, – hogyan lehetne nekem ellenségem, vagy ellenfelem egy Rothschild, vagy bárki más. – Nálam jobban engem senki nem tud bántani. Mindenki teszi a dolgát és ahogy egy barátom mondotta volt; – Te az vagy, ami a dolgod.
Milyen összeesküvők, vagy külső ellenség árthatna egy tengely mentén gondolkodónak? Ha a függőleges tengely mentén hiszek, tudok és élek meg dolgokat, akkor a lenti horizontális hacacáré kevésbé foglya befolyásolni a mindennapjaimat. Sőt, ha némi befolyást is van kedvem gyakorolni, akkor ezt szabadon megtehetem. Ezt tették a kedves összeesküvőknek nevezett társaságok is. De ezt teszik a polaritás bármelyik oldalát vagy annak okozatát képviselő egyéb regionális kocsma-társaságok, részvénytársaságok, alapítványok, vagy tudományos akadémiák. Mégis, milyen nagyszerű dolognak tartjuk, ha egy Tudományos akadémián nem kis érdeklődést vált ki az egyik – mondjuk úgy – kütyü. Egy barátom anno a kilencvenes években, betérvén egy kocsmába a haverjainak nevetve mondta: “…és most Jézusról és bandájáról fogok Nektek mesélni.” Valahogy megértették, hiszen adott környezetben, adott módon Rómához méltóan kommunikált. Minden tehetség képes kollektív mezőt teremteni. Tulajdonképpen erre való a mezősűrítő kézi készülék is, 🙂 mely a tudatosítási folyamatot jelentősen felgyorsíthatja. Már azt többször leírtuk, hogy elő tudjuk állítani azokat az állóhullámokat, amikért még például Egyiptomban piramisokat kellett építeni.
Mondjuk ez telefonnal lett felvéve és borzasztó a minőség, de ezzel a jelenséggel nem találkozik mindennap az ember. Vagyis lehet, ha az ember nappalijába van. 🙂
Visszatérve a síkok taglalásához, a historikus és a pre-historikus időkben is, léteztek olyanok, akik éltek istenadta jogukkal, elhatározták és teremtettek, esetlegesen egy buli után ilyennek és olyannak mondott társadalmat. Becsületesen kijárták a titkos iskolákat; megtanulták, hogy a fizikai sík minden esetben a pszichikai sík levetülése, ami meg a gondolati síkon születik. S hogy a fókusz az, ami egyedül számít. Minél több emberi egyed fókuszál egy azon dologra, annál inkább valószerű a fizikai síkon való megjelenése.
Mi a recept?
Vegyél sok önálló gondolati visszacsatolásra képes biorobotot, érzékelési tartományuk legyen például a tapintás, hallás, szaglás, látás, ízlelés és és ezen frekvencia tartományon belül adjál neki fókuszálni-valót. Nos így van ez az isteninek mondott síkokon is, meg a fizikainak nevezett dimenzión belül is. A fókusz a lényeg. A külső vallások megjelenésének korszakában, ezért építettek lenyűgöző katedrálisokat, vagy kastélyokat az uralkodó egyedek. Tudtad tapintani, szemeiddel be tudtad fogadni, hallottad az egyházi, vagy udvari zenét, a konyhájuknak ízeit legtöbbször hallomásból, de illatait első-kézből tapasztalhattad. Az áhítat is energia, méghozzá nem is kis jelentőségű frekvencia-komplexum. Amikor meg a fizikai sík tudomány-korszaka következett, ezért alakultak az akadémiák, tudományos intézetek szintén a hit, vagy a részleges tudás kifejeződési lehetőségeként. Természetesen ezek az irányított tendenciák egész kultúrákat határoztak meg, illetve folyásoltak be. 🙂 Tulajdonképpen mindegy, hogy kedveled, vagy gyűlölöd, a lényeg a fókusz energiája. Te tartod életben azzal, hogy akár ezt, akár azt az érzelmi faktort a sajátítod ki. Vagyis feldobják neked a mézes-bödönt, mert természetes ösztön az embernél a birtoklás vágya. Azt még hozzá tenném, hogy így fogják a bennszülöttek a majmokat is.
Szóval mindenki azt csinálja, hogy teremt. Az asztalos asztalt, a pszichológus problémát, a magasabb oktávokon élők, világokat. A jelenlegi vezető réteg a titkos iskolákon nevelkedett és mindig is tisztában volt vele, hogy a világegyetemet hintáztató súrlódási (transzverzális) hullámok irányíthatóak. Pusztán annyi a tennivaló, hogy tartsd alacsony frekvencián a droidjaidat és tápláld őket vággyal és félelemmel. Majd nézd meg, hogy mi lett belőle! Azt leszögezhetjük, hogy hogy túl sok emberi irigységre nem ad okot. Ebből kifolyólag túl is léphetünk rajta.
Egyébként ez történik, de először a mennyiségi faktor telítettsége el kell, hogy érje a kritikus faktor-számot és erről is írtunk, hogy ez sokkal többet jelent, mint az a bizonyos 144 ezer szerencsés önkiválasztódása akik istennel szeretnének bratyizni. Pontosan úgy történik, mint amikor a kukta megszólal, vagy mint amikor a túlnyomást kiengedjük a fejünkből. és ez még mindig a szerencsésebbik eset, mert sokszor csak alul vagyunk hajlandóak megtenni.
Ilyenkor vagyunk alul-vezéreltek és felül-szelepeltek.
Az átjárók, egyik halmazállapotból a másikba megnyílnak, a tömeg, meg mint mennyiségi faktor újra kő, kóla meg egyéb lesz. Persze ez is egy szempontból bugyuta gondolat, mivel az a tudati tevékenység, mely ezt az oksági dimenziót meghatározza, kívül van a tér és az idő keretein.
Szóval azt senki nem tagadhatja, hogy ami most gőzerővel cseperedik, a pszichikai sík töménysége.
Hol is figyelhető még ez meg?
Az egészség, az egyezség-ügy területe is figyelmet érdemel. Az idevonatkozó paragrafus kimondja, hogy az egész-ség vagy teljes, vagy semmilyen. – Ami ma történik, hogy egyre rutinosabban, jobb és szélesebb körben alkalmazott eljárásokkal, technikákkal tudjuk a fizikai síkról visszahelyezni az okozatokat a pszichikai síkra. Okozatként, ebbe a csoportba tartoznak a betegségek is, mint az egyensúly megborulásának fizikai kifejeződése. Ha gondolati síkon ismétlődik egy gondolathullám, akkor a neuron hálón kialakul egy szinapszis-ösvény. Ezt nevezzük neurológiai beidegződésnek, szokásnak, vagy képalkotási kényszernek, esetlegesen viselkedési mintának, de ez már összemosódik az ember pszicho-kémiájával. Ha a mentális sík alatt generált hullámok szintén nem tudnak elcsendesedni, akkor lép be az, hogy a fizikai síkon a test, bizonyos tünetekkel fog rendelkezni.
Úgy tartja a fáma, hogy ha az agyadban keltesz hullámokat, akkor annak ott, ha a szívedben keltesz hullámokat, akkor annak ott kell elcsendesednie. Azt meg a fizikai világ tudományos törvényeiből is tudjuk, hogy minden “keltett” rezdülés, hullám a kiegyenlítődés állapotára van ítélve. A fentebb levő síkokon gerjesztett hullámok interferenciáját hívjuk betegségnek. Ezt kemikáliákkal, gyógynövényekkel, energiákkal, lazán vissza lehet tolni a pszichikai síkra. Ilyenkor az ember teste “meggyógyul”, de amit nem reklámoznak, hogy a pszichikai síkon jóval nagyobb amplitúdókat fog újra eredményezni. – Ilyenkor azt is mondhatjuk, hogy: – De jó vagyok! – Meggyógyítottam azt a szerencsés beteget. Pedig csak az történt, hogy jóval szélsőségesebb pszichikai helyzetbe hozom a tünetekkel már nem rendelkező állítólagosan gyógyulni vágyót. Anthony de Mello mondja valahol, hogy: Ne higgy az embereknek akkor, amikor azt mondják, hogy meg akarnak gyógyulni. És tényleg. – Szóval ezek a dolgok, mind csodálatosan erősítik, hogy a pszichikai töménység, feszültség egyre inkább érzékelhetővé válik a mindennapokban. Amit nagyon kevesen vesznek figyelembe, az az, hogy az ember pszichikai terhelhetősége egyre inkább arra hasonlít, amikor a gép ledobja az ékszíjat. Arról már nem szólnak a statisztikák, hogy a viccosztályok nem bírnak annyi vendéget fogadni, amennyi igény jelentkezik. Az Egészségügyi minisztérium, a napokban:
“Átfogó program kidolgozásába kezdett a ma már minden ötödik embert érintő különféle mentális zavarok megelőzésére a Magyar Pszichiátriai Társaság.”
Nem tudom mennyire vannak leosztva a lapok, de a bizalmam töretlen és bízok abban, hogy talán most nem arról lesz szó, hogy pusztán megint csak arra tanítják az embereket , hogy a zoknit nem az egyik lábról a másikra és fordítva kell lecserélni. De felvehetnek tisztát is. És ez vonatkozik az egyeden belüli személyiség-dömpingre, a szerepekre és a feltételes reflexek újrahuzalozására. “A világgal egészen addig van elszámolni valónk, ameddig azt nem tartjuk csodának”. S ebben az okozati tengerben tapicskolni rálátás nélkül nem túl sokáig javallott a mostani tendenciák, jelek szerint.
Vajon hányadik matt, vagy ismétlési kényszer után látjuk be, hogy a személyiség és érdek-függő akarat vesztes lehet csak, ha nem nemesül “szolgálattá”.
Murzsicz András
Sokszor felvetődik a kérdés, hogy az érzelmek azok most mikor és miért jók, vagy rosszak. Csak akkor jó, ha az személyes boldogságot és „pozitív” élményeket okoz? Ezt vizsgálhatjuk társadalmi szinten is, no meg az egyén szintjén is. Amit tudomásul vehetünk, hogy nem konstans, állandó dologról beszélünk, hanem egy folyamatosan változó biokémiáról. Ez a mozgás az, ami biztosítja és előidézi az élet változásait, illetve mozgat bennünket a mindennapokban is. Ezt hívjuk pszichológiai hullámmozgásnak.
Ezt vajon, hogyan képes megtenni?
A világegyetem rezgésekből áll, s ezeknek nagyon konkrét axiómái vannak. A felszíni vagy-vagy látásmódból az személyes biokémiánk tesz egyedivé, és a múlt-jövő fogalmainkat kérdés nélkül kényszeríti a jelenbe. – Most érzem, most tapasztalom és ezt belül, saját magam számára nem letagadható módon. – És ez az érzem, csak hogy ne legyen unalmas, iszonyatosan tud fájni és ezt pontosan olyan mélységben teszi, amennyire az ember képes boldog, mámoros, rettegő és meghitt is lenni.
Az érzelmek megállítanak. – Megállítanak és egy más irányú mozgást eredményeznek, hiszen a kollektív érzethalmazokból, ami keresztül-kasul szövi a világegyetemünket, egyszer csak „érzem” lesz. Természetesen az „érzem” – nek is vannak síkjai, de mindenféleképpen biztosítja azt, hogy a bemerevedett állapotainkból kimozdítson. E-móció = ki-mozdulás. Önmagában az érzelmek minden esetben biokémiai változásokat is eredményeznek. Ha ezeket képesek eredményezni, akkor ezek reprodukálhatóak agyi impulzusok és frekvencia modulációk által. Ezt, ha tudjuk, ha nem, minden korban bizonyos rétegek fel is használják arra, hogy befolyást szerezzenek. Ez történik ma is. Ám az összeesküvés elméleteken túl, ezeknek nagyon konstruktív jelentősége is van.
Mit is jelent ez?
Azt, hogy a kognitív mélylélektan mit is jelent valójában, azt a ma embere legtöbb esetben csak a szavak szintjén hajlandó érzékelni, megvitatni és magyarázni. Beszélünk dolgokról, tanuljuk is pszichológiai iskolákban, meg egyéb ezo-zizi tanfolyamokon, amelyeknek nagyon széles a skálája. De ez még csak az ébredező emberfajta „vakmerő” korszaka. – Halványlila fogalmunk sincsen, hogy valójában miről is szól a dolog, mert ez még csak az elme játéka. Persze ez azt is jelenti, hogy végérvényesen elindulunk egy úton, amiről már többet soha nem fordulhatunk vissza. Pusztán annyi lehetne benne a szabad akarat, hogy a tempó a ritmus meghatározásába van némi beleszólás.
Azt jó tisztázni, hogy a gondolkodó embernek, ha már igenben és nemben is megfogalmazunk dolgokat: nincsen szabad akarata! Azt már írtuk valahol, hogy a szabad akarat szimpla megfogalmazásban annyit jelent, hogy addig vagyunk hülyék, szerencsések, olyanok és ilyenek, ameddig van energiánk akarni egy „adott elvárásokra épülő személyiségkép” alapján. Az idézőjelben szereplő „adott” szóra is felhívnánk a figyelmet. Ugyanis messze van attól a választott látásmódtól, ami az ember valódi öröksége, de amiért a megértéseink csodálatossá tudnak válni, még ha kezdetben csak pillanatokra is. Ez az a pont, amikor belép a képbe például az érzelem is. Ennek egyik legtranszparensebb, „vágyott” megnyilvánulása például a szerelem, amelyet, a gondolkodó én egy homogén felhőtlen állapotnak próbál kivetíteni és itt kezdődik a megmerevedett állapotokból a kimozdulás.
Miért?
Mert szükséges fejlődési lépcsőfokok. (De mondhatnám azt is, amit a fiam mondogatott három éves korában válaszként erre a „miért” kérdésre; – Azért mert. De félretéve a tréfát ragozzuk tovább a lehetetlent.)
Az embernek vannak az érzelmek szempontjából, igenlő és tagadó állapotai is. Ami ezeken túlmutat már és még mindig kettős megfogalmazást és látást eredményez az érzelmek esetében az „innen” és a „túl”. Az „érzelmeken innen” állapot, egocentrikus társadalmunkban még ráadásul trendi is. A „befagyott” agyat viszont, ahogy Szentgyörgyi Albert is mondaná a szív képes megolvasztani. Természetesen a legtöbb esetben az elme egy idő után visszamenekül zárt keretei közé és nagyon kevés kapcsolat képes ezeken túllépni. Ebből kifolyólag, ma szinte nem is beszélhetünk arról, hogy mit is jelent mélységeiben a társ fogalma. Mai kapcsolataink kevésbé alkalmasak arra a megtapasztalásra, ami a „jelenbe” segíti a partnereket és valóban meg tudja mutatni akár időben is kitolva a pillanat „szentségét”.
Egy dolog azonban biztos. Létezik és van egy törvény, mégpedig az egyensúly törvénye. Az azzal is alátámasztható, hogy hiába van rászabadítva a létezésre az emberi faj, – még mindig létezik.
Idejöhetünk ripityára gondolkodni és érezni magunkat, s gőgünkben azt hisszük, hogy átkaink és imáink elérik azt a fogalmat, melyet oly annyian és oly sokszor, – hiába veszünk a szánkra. A tér-idő analógiájára a gondolat és érzelem is egy lehetséges ütközőzóna, csakúgy, mint a biológiai idő és a pszichén keresztül értelmezett idő-szemlélet. Ez az a „kereszt, amit nap, mint nap felvesz az ember egyik álomból a másikba átlépve. Ezt hivatalosan kognitív disszonanciának nevezik a tudomány keretein belül.
Sokan, hol a gondolkodásnak, hol az ösztönnek lesznek képviselői életszakaszoktól függően. S ennek a kibontogatása kezdődött meg a tizennyolcadik, tizenkilencedik században. Ennek adott hatalmas lökést a huszadik században a pszichológia megjelenése, mely szükséges lépcsőfok volt a kognitív mélylélektan szempontjából. Ezt azzal érte el, hogy a személyiség analizálásával az ember állati ösztöneit és a későbbiekben az intellektusát is tárgyalta. Lásd Freud és Jung kutatási területeit. Jung már mélységeiben is foglalkozott az álom és a halál, tudat-szerkezeti jelentőségével.
A lélek és az álom fogalma végigkíséri az emberi faj fejlődését, mely valahogy mindig is kilógott minden evolúciós megközelítés alól. A jelen, mint „pszichológiai idő-struktúra” megértése, egyetlen esetben közelíthető meg és ez a pontokból álló vonalak keresztezési pontjában lehetséges kizárólagosan, – ahogy anno már ezt megfogalmazták mások is. De világítsuk meg a témát Charon szemszögéből is:
„A lélek továbbélésének problémájával foglalkozó írások rendesen azzal a kérdéssel kezdik fejtegetéseiket, hogy mi lesz a halál után. Feltételezik és azt kifejezésre is juttatják, hogy valami gyökeres változás megy végbe a halállal, aminek következtében teljesen idegen, ismeretlen, sőt legtöbbször félelmetes helyzetbe kerülünk.
A vallások és a tudomány csak két véglet közt engednek számunkra választást. Ezek: a mennyországban, vagy a pokolban való továbbélés, melyet még a purgatórium fikciójával is megtoldanak. A másik pedig a teljes megsemmisülés gondolata, amely nem kevésbé naiv és cseppet sem vonzó.
Melyik állapot lehet igaz a kettő közül?
Vajon egy harmadik alternatíva is lenne?
Vagy még negyedik, ötödik is?
A relativitás elméletének korában minden csak viszonylagosan igaz, ha a tényeket más és más szempontból nézzük. A továbbélés problémáját is igen sokféle pszichikai koordinátából kiindulva láthatjuk, s az eredmény ennek megfelelően tűnik fel előttünk pozitívnak, vagy negatívnak.
A következőkben olyan szempontból fogjuk vizsgálni a kérdést, amely az eddigi nézetek egyikével sem azonos. Ennek szempontjából nézve a gordiuszi csomó kettévágható minden különösebb nehézség nélkül, s a túlvilág koncepciója egészen más színeket mutat.
Az a szempont, amelyről beszélünk, a hermetikus filozófia titkos tradíciója, amely mindmáig rejtett maradt különlegessége miatt s szokatlan egyszerűsége szinte láthatatlanná tette azt a mindenáron bonyolult rendszerek után kutató lélektan előtt. A többdimenziós (hermetikus) tematika szerint ugyanis a halál nem jelent lényeges változást életünkben s a bekövetkező átalakulás régóta ismert területre viszi a transzcendentális alanyt. Azt állítja, hogy a lélek a halálban sem valamely különleges helyre nem kerül sem a megsemmisülés martaléka nem lesz, hanem olyan világba lép át, ahol azelőtt is mindennapos vendég volt.
Mindennapos vendég!
Igen, ez a kifejezés a legmegfelelőbb, mert a hermetika nyíltan kimondja, hogy a lélek a születés alkalmával sem hagyja el egyetlen pillanatra sem eredeti tartózkodási helyét, hanem az emberi tudat tökéletlenségénél fogva időnkénti kábulatban, – mely a lélek szempontjából biológiai tevékenység – megfeledkezik valódi rendeltetéséről s egy számára idegen világban folytat átmeneti tevékenységet. Az ember egyidejűleg él két világban. A fizikai és a szellemi síkon, nappal, amikor az élettani funkciók uralma alatt a feltudat ideaköre érvényesül, elfelejtjük másik életünket, éjjel azonban a paraszimpatikus idegrendszer veszi át a szervezet kormányzását. Az ébredéssel – biológiai beidegződés következtében – minden emlék kizáródik, s már nem emlékszünk arra, ami mindössze két-három órával előbb történt, pedig az ember igazi élete ezen az álomvilágon túli síkon játszódik le: onnan jött születése előtt és oda tér vissza, ha majd földi pályafutása véget ért. A túlvilág mindenütt jelen van, s térbeli meghatározással megközelíteni nem lehet. A fizikai világ és túlvilág közötti különbség mindössze szemléleti, vagyis abból adódik, hogy az eseményeket milyen szögből nézzük. Amit léleknek nevezünk, most is állandóan ott van ahol a születése előtt volt, de a fizikai síkon, feltudatunk megvilágításában úgy tűnik fel előttünk, mintha az agyban volna a székhelye s az anyagi tárgyak lennének a valóság abszolút hordozói.
Ezzel szemben a helyzet az, hogy a dolgok ilyen beállítása puszta optikai csalódás, mert az elementáris világnak semmivel sincs több realitása, mint a pszichikumnak. A csalódás alanya a lélek másodlagos képviselője: a főtudat. Az altudat azonban, mint a lélek nagyobb kiterjedésű rezidenciája, sohasem ejthető ebbe a tévedésbe. A feltudatot épp úgy, mint a testet, a lélek építi fel magának a fizikai világban való gyors tájékozódás céljára. Ennek az eszköznek hatásköre kizárólag az időben van, és pusztán azt foghatja meg, amit egyes pontokra korlátozhat.
Feltudatunk koncentratív és észleletszűkítő mechanizmusok komplexuma, amely a dolgokat csak a tér és az idő bizonyos pontjain, egymásutánjuk rendében tudja világossá tenni. Ezt a képességét azonban azon az áron nyeri, hogy az univerzális látás szintetikus élményeit felcseréli a részleges látás analitikus észrevételeivel. Itt van a pszichikai és a logikai szemlélet gyökeres különbsége. A lélek nem kauzalisztikus, hanem szintetikus látással rendelkezik, míg az intellektus kauzalisztikus és analitikus látással. A külvilág eseményeiben csakis kauzalisztikus szempontok szerint tarthatunk rendet. Egészen más lesz persze a helyzet, ha a kauzális működések orgánumát olyan terület felé fordítjuk, ahol a nem-kauzalisztikus orgánum volna hivatott döntéseket hozni. Ekkor minden ítéletnek szükségképpen tévessé kell lennie, mert a lélek területe kívül áll téren és időn és rá nézve nem érvényes a kauzalitás.” Wictor Charon
Hányszor használjuk azt a fogalmat, hogy lelkiismeret! S a jelentése a mai napig is olyan homályos, mint a működési mechanizmusa. Következetesen kivonja magát minden lineáris megközelítés alól, és ezért is szűnt meg pld. a Hippokratészi eskü is, mint jelenség az orvossá avatás gyakorlatánál.
– Ez pontosan olyan, amikor egyes keletinek kinevezett irányzatok esetében, évente sok-sok Lámát avatnak. – Eltűnik a minőség, s már csak a Láma gyapjas bundája lesz az érték, s talán hogy tejet ad.
A csalódás elkerülhetetlen jelenség, minden lineárisan gondolkodó és érző lénynél. S ez, mégis olyan olvasztó tégely mely ciklikusan kitermeli, megvilágítja azokat a „drágaköveket”, melyet sokáig kívül keresünk.
Mit is jelent esetünkben, hogy kognitív?
A tapasztalás, mint fogalom, hogyan közelíthető meg, hogyan magyarázható és vajon mire is hívhatja fel a figyelmünket.
Gondolkodjunk el azon, hogy a tapasztalás, hogyan is fejezhető ki lineárisan. – Tudunk róla beszélni, de valahogy a mélysége magának a szónak minden esetben mégis egyedi marad. Mindannyiunknak ezek a mélységek borzolják meg azt a felszínt, melyet a külvilág és az általános érzékszervek jelentenek. A tapasztalataink tesznek bennünket egyedivé, – melyek, ha megértéssel is párosulnak, egyéniséget eredményeznek.
A tapasztalásból kiindulva közelítsünk meg megint egy kifejezést, melyet már sokszor használtunk oldalunkon és ez a „mélységi tengely”. Két dimenzióban már sokan próbálták értelmezni. Ebben a legmesszebbre Csíkszentmihályi Mihály jutott, aki a Flow fogalmát bevezette a köztudatba. Ezt az áramlási, vagy perdületi nyomatékot, ennek működési mechanizmusát bontjuk ki az Operátor képzés keretén belül is. Hiszen mint tudjuk, az agy, EEG által rajzolt hullámai sem kétdimenziósak, s ha ennek mélységet adunk sejthetővé válik az aranymetszés, Fibonacci és a tudat-spirál kapcsolata is. Persze ez a átlagos elme számára kényszerpályát fog jelenteni, másoknak sorsot, de a léleknek fejlődési lehetőséget és olyan tapasztalati kincset, melyet hiába próbálna emészteni a rozsda, vagy a moly, mégis Magunkkal tudjuk vinni a súrlódásmentes övezetbe is.
Murzsicz András
CHARON INSTITUTE 