Hivatalos lélektan

Hivatalos lélektanunk kétféle tudati állapotot vesz tudomásul: álom és ébrenlét. De az emberiség kezdetétől napjainkig rengeteg tanúbizonyság van arról, hogy létezik az ébrenlét állapotánál magasabb rendű tudati állapot. Haldane minden bizonnyal az első modern tudós volt, aki elhatározta, hogy tárgyilagosan vizsgálja a szupertudat fogalmát.

Maradjunk a tényéknél. A szuperéber állapot jelenségét a halhatatlan léleknek tulajdoníthatjuk. Ez a gondolat évmilliók óta rendelkezésünkre áll, csakhogy semmivel sem vitt előbbre bennünket e téren. De ha valóban nem tágítunk a tényektől, s arra a megállapításra szorítkozunk, hogy a szuperéber állapot fogalma az emberiség állandóan visszatérő vágya, – az nem elegendő. Elvégre a vágy egészen más.

Lássuk a feltevést!
Az álomból az ébrenlétbe történő átmenet egypár módosulást okoz a szervezetben. Például: megváltozik az artériás vérnyomás, módosul az idegfluidum. Ha létezik, amint mi gondoljuk, másik állapot, nevezzük a szuperébrenlét állapotának, felsőbbrendű tudati állapotnak, az átmenetet itt is különféle átalakulásoknak kell kísérnie.
Mármost tudjuk, hogy vannak emberek, akiknek az álomból felmerülni fájdalmas vagy legalábbis rettentően kellemetlen. A modern orvostudomány számol ezzel a jelenséggel, és az ébredési reakció alapján két embercsoportot különböztet meg.
Mi a szupertudati állapot, mi a valóban éber tudat? Azok az emberek, akik tapasztalták, visszatérve nehezen tudják leírni. A nyelv részben csődöt mond, nem tudja szavakba foglalni. Tudjuk, hogy akarattal el lehet érni. A misztikusok minden gyakorlata erre a célra összpontosul. Azt is tudjuk, hogy – amint Vivekananda mondja – lehetséges, „hogy egy ember, aki nem ismeri ezt a tudományt (a misztikus gyakorlatok tudományát), véletlenül eljuthat ebbe az állapotba”. Az egész világ költészetében hemzsegnek a leírások az ilyesféle hirtelen megvilágosodásról. És hány meg hány ember, akik sem nem költők, sem nem misztikusoNos, lehet, hogy az átmenet – vagy valami ahhoz hasonló – a közönséges éber állapot és felsőbbrendű (illuminatív, mágikus) tudati állapot közt valamilyen finom változásokat okoz a szervezetben, van, akinek ezek kellemetlenek, van, akinek kellemesek. A tudati állapotokkal foglalkozó fiziológiai kutatás még gyermekcipőben jár. A hibernáció révén kezd némi haladást elérni. A felsőbbrendű tudati állapot fiziológiája néhány kivételtől eltekintve még nem keltette fel a tudósok figyelmét.  A lényeg az, hogy megtudjuk: vajon az ember feltáratlan régióiban vannak-e finom szerkezetek, értelmét kiszélesítő erősítők, van-e ott valamilyen tökéletes felszerelés ahhoz, hogy meghódítsa és megértse a világegyetemet, hogy meghódítsa és megértse önmagát, hogy felvállalja egész sorsát?

k, érezte már a másodperc törtrészére, hogy súrolja ezt az állapotot?

 

Bodhidarma, a zen buddhizmus megalapítója egy szép napon, meditáció közben elaludt (vagyis óvatlanul visszaesett a legtöbb emberre jellemző tudati állapotba). Annyira kétségbe ejtette e hibája, hogy levágta a szemhéját. A legenda szerint – amint a két szemhéj a földre esett, máris megszületett az első teacserje. Az ember szeméből az álmot kiűző tea virága jelképezi a bölcsek ébren maradási vágyát, ezért mondják, hogy „a tea íze meg a zen íze egyforma”.
Az „éber állapot” fogalma éppolyan réginek látszik, mint az emberiség. Ez a legrégebbi vallásos szövegek kulcsa, és talán már a cro-magnoni ember is megpróbálta elérni ezt a harmadik állapotot. A radiokarbon kormeghatározás révén kiderült, hogy a dél-mexikói indiánok már több mint hatezer éve olyan gombaféléket fogyasztottak, amelyek hipervilágos állapotot váltottak ki. Mindig ugyanarról van szó, kinyitni azt a bizonyos harmadik szemet, túllépni a közönséges tudati állapoton, amelyben minden csupa ábránd, a mély álom meghosszabbítása. „Alvó, ébredj, ébredj!” A Bibliától a tündérmesékig, mindenütt ugyanaz az intelem.
Az ember mindenféle szertartásban kereste ezt az éber állapotot, táncokkal, dalokkal, önsanyargatással, koplalással, testi fenyítéssel, különféle kábítószerekkel stb. próbálkozott. Ha a modern ember felfogja, milyen fontos a tét – ami már nem várathat sokáig magára -, bizonyára más módszereket is talál.
Ráadásul ma már azt is tudjuk, hogy általában az ember még a legbonyolultabb intellektuális művelethez is csupán agya egytizedét használja. Képességeink legnagyobb része parlagon marad. Valószínűleg ezt jelképezi az elrejtett kincs időtlen idők óta élő legendája. Legalábbis ezt állítja Gray Walter angol tudós korunk egyik meghatározó művében, Az élő agyban.

A kínzás elviselése, a matematikusok ihletett pillanatai, a jógik elektroencefalogramjaiból leszűrhető tények és más bizonyítékok súlya alatt el kell ismernünk, hogy az ember a köznapi éber tisztánlátáson kívül valamely más állapotba is el tud jutni. Erről az állapotról mindenki a tetszése szerinti feltevést választja, isteni kegy vagy a halhatatlan én ébersége. Tetszése szerint valamilyen „vad” úton szerzett tudományos magyarázatot is kereshet.
A mi feltevésünk a következő:
Az agyban általában az idegfluidum vezeti a kapcsolatokat. Ami lassú tevékenység: néhány méter másodpercenként, az idegek felületén. Lehetséges, hogy bizonyos körülmények között valamilyen másfajta kapcsolat jön létre, de sokkal gyorsabb, mégpedig a fénysebességgel haladó elektromágneses hullám révén. így el tudnánk érni az elektronikus gépek rögzítésének és információcseréjének iszonyatos gyorsaságát. Semmilyen természeti törvény nem mond ellent egy ilyen jelenség létezésének. Ezeket a hullámokat nem lehetne az agyon kívülről észlelni. Ezt a feltevést sugalmaztuk az előző fejezetben.
Ha létezik ez az éber állapot, vajon miben nyilvánul meg? A költők és a hindu, arab, keresztény stb. misztikusok leírásait nem gyűjtötték össze, és nem tanulmányozták módszeresen. Rendkívüli, hogy mindent számba vevő korunkban a rengetegféle szöveggyűjtemény közt egyetlenegy olyan sem szerepel, amelyik „az éber állapot szöveggyűjteménye” lehetne. Pedig ezek a leírások meggyőzőek, csak éppen nem elég világosak.

Ha korszerű nyelven akarjuk megfogalmazni, mi játszódik le az éber állapotban, íme:
A gondolat rendesen mendegél, amint oly jól kimutatta Emilé Meyerson. A gondolkodás legtöbb eredménye alapjában véve egy-egy nyilvánvalósághoz vezető rendkívül lassú menet gyümölcse.
A gondolat cammog, még a legnagyobb szellemek esetében is. Nem tud úrrá lenni a tárgyon. Valószínűleg az újításokat elfelejtik, azután újra felfedezik.
Mégis úgy látszik, lehetséges, hogy a szellem az ösvény fölé emelkedjék, s ne bandukoljon, hanem repüljön, mint a madár vagy a repülőgép, és teljes képet kapjon. Ezt nevezik a misztikusok „éber állapotnak”.
Vajon egy vagy többféle éber állapot létezik? Minden jel arra vall, hogy több állapot létezik, mint ahogyan több repülési, magasság is. „Az első fokozatot nevezzük zseninek. A többieket nem ismeri és legendának tartja a tömeg.
Ha az emberben megvan a fizikai lehetőség, hogy elérje ezt vagy ezeket az éber állapotokat, élete fő célja csakis az lehet, hogy felkutassa e lehetőség eszközeit. Ha agyamban megvannak a szükséges gépek, ha ez az egész nem csupán vallásos vagy misztikus találgatózás, ha ez az egész nemcsak „kegyelem”, nemcsak „mágikus beavatottság”, hanem meghatározott technika, meghatározott belső és külső magatartásforma, amely képes lehet rá, hogy elindítsa ezeket a gépeket, akkor belátom, hogy egyetlen vágyamnak, legfőbb feladatomnak az éber állapot elérésének, a száguldó szellem elsajátításának kell lennie.
Az emberek nem azért nem összpontosítják minden erejüket erre a kutatásra, mert „könnyelműek” vagy „rosszak”. Ez nem erkölcsi kérdés. Ebben _ az ügyben semmire sem megyünk holmi kis jóakarattal, holmi kis erőfeszítéssel. Lehet, hogy agyunk magasrendű szerkezetei csak akkor használhatók, ha maga az egész (egyéni, kollektív) élet is szerkezet, az egészet úgy kell tekinteni és végigélni, mint az érintkezés megteremtését.
Az embernek azonban nem lehet az egyetlen célja az éber állapot elérése, mert a társadalmi élet nehézségei, a fennmaradás anyagi feltételeinek biztosítása miatt nincs szabad ideje efféle foglalatosságra. Nemcsak kenyérrel él az ember, de napjainkig civilizációnk még azt sem tudott mindenkinek nyújtani.
Amilyen mértékben a műszaki fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember fellélegezzen, a „harmadik állapot”, az éberség, a hipervilágos tudat kutatása lép egyéb vágyak helyébe. Végül is az emberi jogok közé fogják sorolni az erre irányuló kutatásban való részvételt. A következő forradalom lélektani lesz.
Képzeljük el, hogy a neander-völgyi ember valamilyen csoda folytán a princetoni Élenjáró Kutatások Intézetébe kerülne. Ott állna Oppenheimer doktorral szemben, körülbelül olyan helyzetben, mint amilyenbe mi kerülnénk egy valóban éber emberrel szemben, olyan emberrel, akinek a gondolatai nem cammognának, hanem három, négy vagy n dimenzióban mozognának.
Fizikailag lehetségesnek látszik, hogy ilyen emberré váljunk. Agyunkban elég sejt, elég kapcsolási változat van hozzá. De nehezen tudjuk elképzelni, mit láthatna és mit érthetne meg egy ilyen szellem.
Az alkimista legenda szerint a tégelyben lévő anyag kezelése olyasmit válthat ki, amit a modernek kisugárzásnak vagy erőtérnek neveznének. Ez a kisugárzás megváltoztatná az adeptus minden sejtjét, és valóban éber emberré avatná, olyan emberré, aki „egyszerre lenne az egyik meg a másik oldalon, szóval élne”.
Gondolata nem jár, hanem repül. Ha másképpen sajátítja el mindazt, amit tudunk, ki-ki a maga mesterségében, vagy egyszerűen minden lehetséges kapcsolást végrehajt az emberi tudomány eredményei közt, az érettségi tankönyvek vagy a Sorbonne előadásai alapján, olyan fogalmakat alkothat magának, amelyek éppolyan érthetetlenek nekünk, mint amilyen a kromoszóma lett volna Voltaire-nek vagy a neutrínó Leibniznek. Egy ilyen embernek egyáltalán nem lenne érdeke szóba állni velünk, nem akarna hencegni azzal, hogy megpróbálja elmagyarázni nekünk a fény rejtélyeit vagy a gének titkát. Valéry sem a La Semaine de Suzette-ben közölte gondolatait. Ez az ember az emberiség felett és mellett helyezkedne el. Csak olyanokkal tudna hasznos beszélgetést folytatni, akik ugyanolyan szelleműek, mint ő. Erről elábrándozhatunk egy kicsit.

Ábrándozhatunk. Feltéve, amint Haldane figyelmeztet rá, hogy nem feledkezünk meg róla: ezek az álmok valószínűleg nem olyan fantasztikusak, mint a valóság.

Pauwels

Hogyan lehetnek aktuálisak a fenti sorok, cirka 60 évvel megjelenésük után is. Hogyan lehetnek aktuálisak az írott történelmünkben a mindig is megfogalmazott “leképezések”, melyek más fajta tudati állapotokról beszámoló írások. Érdekes és megrendítő, hogy napjainkban mennyire akuttá vált a változás igénye, s hogy ezt milyen információk, történések fogják kényszeríteni. Az biztos, hogy a ma szellemét már nem lehet semmilyen palackba visszagyömöszölni. mindenfelől hallani, hogy érnek, érlelődnek az események, – lassan oda, még az illúzióink kényelme is. Ha komolyan keressük azokat az okokat, melyek a jelenlegi társadalmi, kulturális és gazdasági helyzetet eredményezték, javallott meghaladni, hogy csak a külvilágot, más embereket, csoportokat hibáztassunk. Bob Marley mondta, hogy vannak emberek, akik szeretik a hatalmat és vannak emberek, akiknek hatalmukban áll szeretni. Ám ha a szavakra figyelünk, a szavak a fontosak ez sem ér semmit. Csak az elme szórakozása marad. Ma már olyan sokan vagyunk és olyan jól tudunk magyarázni mindent és legtöbb esetben ezt lineárisan tesszük. Idő-ruhát húzunk a lélekre, istenre. Kivisszük a Kozmoszba ezt a fajta emberi viselkedést, legalább is filmeken keresztül, mindenfelé titkok, összeesküvések, manipulációk. Teljesen mindegy van-e már lassan pénzed, mindenki egyre nagyobb kétségbeesések felé sodródik. Ha Te nem bántod magadat, mert esetleg nagy a tolerancia-faktorod, akkor ezt kívülről kapod meg. Szétnézel a világban, mindenütt a tudományban is óriási a fejlődés és a gondolkodásunk mit sem változik.

Észre sem vesszük milyen veszélyesek vagyunk, de azért a fantáziánk az álmaink mégis valahogy a valóságból táplálkoznak, bár igaz, – kissé sekélyesen, azaz csak egysíkúan, kizárólag materiális szinten. Ez pont olyan, mint amikor az ember lenéz egy két dimenziós világra és látja… – látja, de a gondolkodó embernél ez csak “lenézés” marad. Lila ködök mindenhol. Ahogy kifejlődött civilizációnkban az analitikus elme, olyan szinten elszaporodtak az idézőjelesen okos emberek, hogy túltelítődtünk “vélt” regionális igazság-buborékokkal.

Ma már mindennek és mindenkinek vannak jogai, igazságai és bizonyos szinteken ezek mégsem jelentenek semmit.

– De tényleg semmit. Pontosan úgy, mint ahogy egy gondtalan, kíváncsi gyermek belerúg a hangyabolyba, hogy mi is ez az egész. És hát mint tudjuk már ezen a szinten is lehet újjal mutogatni a másikra. – Legalább is emberi értelmezésben.

Igazság?

Nézzünk körül. Kultúrák ütköznek kultúrákkal, az akaratilag erősebb leigázza a gyengébbet és történelmileg, meg csak nagyon kevés dolog történt úgy, ahogy azt tálalják nekünk. Ma már semmire nem mondhatjuk ebben a szférában, hogy van biztos alapja. Hiába vagyunk képesek megélni a csendet, megtapasztalni, hogy csodás az élet mégis… Bele fog szólni az időben működő elme és tudjuk jól, hogy az idő sok helyen csak a “pénz” szinonimája. Kívül. Csak kívül akarunk változtatni mindenen, Meg akarjuk változtatni az összeesküvőket, a politikai, gazdasági lobbikat, mindenütt káosz, bizonytalanság. A békés egymás mellett élés lehetősége sincs meg, mert ésszel az együttérzés fogalma felfoghatatlan. Maximum abban merül ki, hogy Mi az egyik csorda, hogyan tudjuk lealázni a Másik csordát, mert hát “nekünk” aztán rohadtul igazunk van és tudjuk a frankót. És közben meg a világ-gazdaság rohan a semmi felé. És mégis jól van ez így? Talán elfelejtettük milyen Embernek lenni? – Egyre növekszik a pszichikai nyomás, mely ha kedves összeesküvő vagy, ha kedvesen lázadsz a összeesküvők ellen egyre jobban hat Rád is. Mert a támadás csak látszólag jön kívülről, mindegy hogyan személyesítjük azt meg.

A Pandóra szelencéjének már nincs is fedele. A “legfrissebb” tudományos elméletek szerint most a lélek fogalmát az agysejteken belül, mikrócsövecskékben képzelik el, melyekre kvantumgravitációként hatnak objektív redukciók. és hogy ez már az Ősrobbanáskor is ott volt. Már elnézést de ez is egy hadd ne írjam le micsoda. Nem lehet lefordítani a nem Tér-Időhöz kötött állapotot fogalmi nyelvezetre. Csak sejtetni lehetséges, de ahhoz meg illene haladni érdekeket, paradigmákat, előítéleteket, elvárásokat és ez vajúdás nélkül senkinek sem lehetséges az Időben.

Igazság? Mit jelent ez a fogalom? Hogyan lehetne ennyiféle igazság, ha csak az “én” szempontjából akarjuk értelmezni?

Nesze neked éberség! Semmit sem jelentesz a ma embere számára. Továbbra is nekifeszülünk a “kínált” ellenségeskedés szimpla lehetőségeinek. A nyugat a keletnek, a kelet a nyugatnak, egyre inkább elfajul minden, dívik a családon belüli erőszak, dívik a hatalmak közötti erőszak, aminek a mindennapok embere pusztán csak statisztika. És mindez történhet fizikai és érzelmi szinten. Minden olyan szinten felgyorsult, hogy az emberek egy élet alatt szinte évezredek tapasztalatait képesek besűríteni oly annyira, hogy egy lakatlan sziget vágyott gondtalansága is vezethet harakirihez. Igazából fajunk jelenlegi állapotában nem életképes. Mondják mindent megold, ha békesség van az emberben, de hogyan lehet békés az ember, ha éppen kiugrik a szíve a helyéről, mert folyamatosan sokkolja a létezés. Vajon mennyire kell idealistának lenni, hogy ma mégis tudjon bízni az ember valamiben és mit jelent, hogy idealizmus? Mit jelent a ma emberének az ébredés, melyről a fenti cikkben is  szó van?

Azt beláthatjuk, hogy a tudatállapotok szintjei, azaz frekvenciatartományai alapból meghatározzák a látásmódunkat. Ez tény. Személy szerint, most már én is kíváncsi vagyok, hogy a gyakorlatban milyen katasztrófáknak kell bekövetkezni, hogy ez elfogadottá váljon.

Erre megvannak az eszközeink. Bár olyan, hogy hivatalos lélektan; – nincs. Ugyan a pszichológiában megjelent már régóta, a Transz-perszonális pszichológia, megjelent már az interdiszciplináris tudomány és még lehetne sorolni, mennyi új neve próbál lenni a dolognak. És most a jövőnk találkozik a múlttal, de ezt hivatalosan, hogyan lehetne elismerni? De hát mint tudjuk a szuperéber állapot fogalma, mindig is az ember legbensőbb késztetése lesz, s akik ezt csak részben értik, – hihetik azt, hogy ez birtokolható. Mondják sokan valóban már “gondolkodók”, hogy óriási hibákat követ el a társadalmunk, civilizációnk. Mert hát a gondolkodásnak, látásnak is vannak szintjei és ez korrelál a tudati állapotok szintjeivel, amiről oldalunk is szól… Konstruktívnak tekinteni jelen vajúdásunkat viszont csak a “ciklikusság” szempontjából lehet.

– Bár ez lehet sokáig nem vigasztal bennünket. És ez lehet az oka, hogy sűrűn mostanában nem igazán ismételgetjük önmagunkat sem.

Murzsicz András

Íratlan történelem

Nem hiszünk el mindent. De azt hisszük, hogy mindent meg kell vizsgálni. Olykor a kétes tények vizsgálata vezeti az igaz tényeket legszélesebb megnyilvánulási formájukhoz. A mulasztás gyakorlata sohasem vezet a teljesség eléréséhez. Mint Fort, mi is megpróbálunk kiküszöbölni egypár mulasztást, vállalván a kockázatot, hogy romlottnak neveznek bennünket. Majd másoknak jut a dicsőség, hogy megtalálják a helyes nyomot a mi őserdőnkben.

Semmiféle feltevést nem zárunk ki eleve: atom-civilizáció jóval az általunk történelem előttinek nevezett korban, kívülről származó lakók tanítása stb. Mivel az emberiség távoli múltjának tudományos feltérképezésében a legnagyobb zűrzavar uralkodik, a mi feltevéseink semmivel sem esztelenebbek és kevésbé megalapozottak, mint az általánosan elfogadott feltevések. Mi azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a kérdés minél tágabb teret kapjon.
Nem az eltűnt civilizációkról szóló dolgozattal akarjuk önöket traktálni. Csak azt szeretnénk javasolni, hogy új módszer éspedig nem inkvizíciós módszer alapján elemezzék a kérdést.
Meggyőződésünk, hogy az eltűnt civilizációk tanulmányozásában túlságosan sok a nyilvánvaló tagadás, az a priori kizárás, az inkvizíciós kivégzés. A humán tudományok nem fejlődtek annyit, mint, mondjuk, a fizika meg a vegytan, és itt még mindig a XIX. századi pozitivizmus uralkodik, annál erőteljesebben, minél jobban érzi a vesztét.
Mint minden más, a mi civilizációnk is közmegegyezés.
Fehér foltok a fizika világában, fehér foltok az ember világában. Nem tudunk mindent az ember hatalmáról, értelmi és lélektani forrásairól, hát kitaláltuk a Kentaur-szigetet meg a Sárkány országot: prelogikus szemlélet, babona, folklór, imitatív mágia.

Feltevés: más civilizációkban sokkal messzebbre jutottak a parapszichológiai képességek kutatásában, mint mi.
Válasz: parapszichológiai képesség pedig nincsen.
Ahhoz azonban, hogy felfedezzük: a „primitívek” hagyományos titkai egybevágnak a mi jelenlegi kutatásainkkal, arra volna szükség, hogy kapcsolatot teremtsünk az antropológia meg a fizikai, kémiai, matematikai tudomány legújabb vívmányai közt. A közönséges-érdeklődő utazó, hiába értelmes, ha csak történeti-irodalmi műveltséggel rendelkezik, könnyen elmulaszthatja a legfontosabb megfigyeléseket. A feltárás eddig csak egy ága volt az irodalomnak, a szubjektív tevékenység fényűzése. Ha majd ennél több lesz, talán felfedezhetjük, hogy a régmúltban léteztek olyan civilizációk, amelyekben olyan figyelemre méltó technikai felszerelés működött, mint a mienk, csak éppen egészen más jellegű.
Felettébb óvatos magatartása ellenére John Alden Mason professzor, a Pennsylvaniai Egyetemen lévő Amerikai Régészeti Múzeum curator emeritusa The Ancien Civilization of Peru című könyvében a kipukat taglalva, a fantasztikus realizmus előtt tárja ki az ajtót.

A kipuk bonyolult rendszerben összecsomózott zsinegek. Fellelhetők az inkáknál és a preinkáknál egyaránt. Azt állítják, írásról van szó. S hogy ezek a zsinegek gondolatokat, sőt elvont gondolatcsoportokat fejeztek ki. Az egyik legjobb kipuszakértő, Nordenskjöld úgy gondolja, matematikai számítások, horoszkópok, különféle jósmódszerek rejlenek bennük. A kérdés lényegbevágó: létezik a gondolatrögzítésnek más módja is, mint az írás.
Menjünk tovább: a modern matematikusok úgy vélik, hogy a csomó, a kipu alapja a legnagyobb rejtély. Csomó csak páratlan számú dimenziós térben létezhet, síkban vagy páros számú, például 4, 6 dimenziós térben nem; és a topológusoknak még csak a legegyszerűbb csomókat sikerült megfejteniük. Nem lehetetlen tehát, hogy olyan ismereteket írnak le a kipuk, amelyekről nekünk sejtelmünk sincs.
Más példa: az ismeretek természetéről meg a szellem felépítéséről vallott modern megfigyeléseket gazdagíthatná, ha tanulmányoznánk a közép- amerikai Hopi indiánok nyelvét.

Ez a nyelv sokkal jobban alkalmazható az egzakt tudományokra, minta miénk. A szavak nem igét és nem főnevet jelölnek benne, hanem eseményeket, így tehát pontosabban alkalmazhatók a tér-idő folyamatosságának érzékeltetésére, amelyben, mint ma már tudjuk, létezünk. Mi több, az eseményszónak három módja van: bizonyosság, valószínűség, képzelet. Ahelyett hogy azt mondaná: a férfi csónakon kelt át a folyón, a Hopi indián három különböző változatban a férfi-folyó-csónak szócsoportot alkalmazza, aszerint hogy az eseményt az elbeszélő vagy valaki más adja elő, vagy éppen csak álomról van szó. (a szerk; Itt is igyekeztek megfogalmazni síkokat, ám jobban megközelíthetjük a valóságot, ha szintén az eredeti; fizikai, pszichikai/asztrális/ és mentális síkokra következtetünk. Esetünkben is megfigyelhető a “nem írott” történelem folytonossága.)
A valóban modern ember – abban az értelemben, ahogyan Paul Morand gondolja, és mi magunk is gondoljuk – rádöbben, hogy a legkülönbözőbb rendszerek ellenére az értelem egységes, éppúgy, ahogyan az ezernyi építészeti stílus ellenére a fedél alatt élés vágya is egységes.

– És felfedezi, hogy az ismeret természete éppolyan sokarcú, mint maga a természet.

Lehetséges, hogy civilizációnk annak a nagy erőfeszítésnek a végeredménye, amelynek az volt a célja, hogy a géptől olyan képességeket nyerjünk el, amilyenekkel a régiek rendelkeztek: távközlés, levegőbe emelkedés, az anyag energiájának felszabadítása, a nehézkedés leküzdése stb. Lehetséges, hogy ha már mindent felfedeztünk, ráébredünk: ezek a képességek olyan kis felszereléssel irányíthatók, amelyikre a „gép” már nem is megfelelő szó. Ez esetben a szellemtől a gépig jutottunk, és a géptől pedig visszajutunk a szellemi, és némely régi civilizáció, sokkal kevésbé távolinak tetszik majd.
Az eksztázisban lévő jógik elektroencefalogramja olyan görbéket mutat, amelyek az általunk ismert egyetlen éber vagy alvó agytevékenységnek sem felelnek meg. A civilizált szellem térképén is sok a kiszínezett fehér folt: előérzet, sugallat, telepátia, zsenialitás stb. Azon a napon, amikor ezeknek a területeknek a kutatása valóban fejlett lesz, amikor a mi hagyományos lélektanunk különféle ismeretlen állapotai közt kapcsolatot tudunk teremteni, a régi civilizációk és a primitívnek nevezett népek tanulmányozása talán elénk tárja a tudat igazi működését és legfontosabb jellegzetességeit. A kulturális központúság helyébe akkor a viszonylagosság lép majd, és teljesen új, fantasztikus fényben bontja ki előttünk az emberiség történetét. A haladás útja nem a zárójelek megerősítése, hanem a kötőjelek megsokszorozása.

Powels

Igazából az embernek újra és újra csak arra lehet rádöbbennie, akár még megrázkódtatások által is, hogy mindennek alapja a rezgés. Ami talán a legfontosabb ebben, hogy ezt a külvilágtól nem függetlenül, a saját rezgésünkre visszavezetve tapasztalhatjuk meg. Mit is jelent ez? Biokémiai droidunk saját, egyéni időben megélt állapotáról, frekvenciájáról van szó. Énképünk lineáris. Rendelkezik múlttal, remélhető, – a legtöbb esetben tervezett, vagy vágyott jövővel. Anno úgy tanultuk, hogy ahhoz, hogy megismerd a “Van”-t, meg kell ismerned a “Van”-nak a Nincsét. Vagyis a hiányát. A múltunk már nincs, a jövőnk még nincs. És ezt lehetne ragozni a végtelenségig. Most vagy valamilyen állapotban és ennek az állapotnak van egy eredő frekvenciája, amit a tudomány elektromágnesesnek nevezett el. Más a rezgésed amikor dühös vagy, más mikor csendes, gyenge, megértő, szerelmes, közömbös, meg ilyenek… – Ezek a “milyenségeink”, melyeknek a mindennapokban, felszínes, “reaktív” jelzői lehetségesek. – Ugyanez nyilvánul meg kollektív szinten is, aminek óriási a tehetetlenségi nyomatéka. Az ember esetében ez bele van ágyazva az időbe, elmehasználattal fűszereződik és már adott is egyfajta történelem, aminek jellemzően semmi köze a valósághoz.  Az elme ösztönösen keres bármilyen tükröződési formát és a vágyai energetikai jellemzői alapján csordába is rendeződik. Ilyen csordák vándorolnak az időben, legyenek azok politikában gazdaságban, vagy bármilyen vallási megfogalmazásban, megjelenítve. Egyet biztosan tudunk, ezek minden esetben elmúlnak. Lassacskán a mindennapjainkban egyre láthatóbb, hogy a legelők összemosódtak a kerítések ledőlnek, lejárt az ideje a területi gyarmatosításnak, a piac gyarmatosításnak és ami egyre inkább fénybe borul, hogy ezt az elme, az emberi elmék gyarmatosításán keresztül érhető el. vagyis az emberi elme energiát termel az időben és ennek is van egy történelme, hogy ez hogyan történik ciklikusan, civilizációról civilizációra.

Bele se kell keverni az Ufókat, Isteneket, vagy Istent, – ezek emberi fogalmak, csak az emberi energia-termeléshez van közük. – Gondoljunk itt például a Mátrixban arra a jelenetre, amikor Morfeusz a Duracell elemet magyarázza Neonak. De menjünk tovább értelmezésben néhány példát kiragadva, amikor a Lucy  az időről értekezik a tudósokkal, de tovább menve a Jupiter felemelkedése című filmben az időről, mint értékről beszélnek. És itt vissza is köszönnek a civilizált ember által “megítélt” népek, kik alapból más megfogalmazási rendszert használtak. A minden esetben kihalásra ítélt lineáris elme, vagy az általa teremtett vallás és tudomány fel sem foghatta a fentiekben említett Hopik “síkokra osztott” látásmódját, vagy az Inkák fogalom-rögzítését, a Kipu írást, de ugyanezt próbálja jelezni a nyugati kultúrkörben jobban ismert Smaragdtábla, melyet Hermesz Triszmegisztosznak tulajdonítanak és akit “háromszorosan bölcs” jelzővel illettek.

Mi a fenét akar ez az egész mondani?

Meg tudták különböztetni, hogy a pillanatbeli állapotuk fizikai, pszichikai, vagy mentális állapotban van-e. Ezt ki tudták fejezni. A mai tudománynak hála ez konkrétan, ismételhetően kimutatható, rögzíthető és szemléltethető.

Az emberi elme hiába próbálja ignorálni, a korszakváltás nem a látható tartományban történik. Ami látszik, az csak ennek a máshol történő változásnak csak tükörképe, – “okozata”. Valahol láttam egy karikatúrát. Az első képen a szónok kérdezi, hogy ki akar változást… – és a képen mindenki bőszen emeli a kezét. A második képen a szónok azt kérdezi, hogy ki akar változni, amire már senki sem nyújtogatja a pracliját. Szóval az értelem, csak több síkon egyszerre szemlélve lehet egységes és az anyag kutatása a “tudományos berkekben” is óriási forradalmat okoz. A nano-technológiában Nobel díjat kaptak 2010-ben felfedezett grafén felfedezéséért, de manapság már beszélhetünk szilicénről, foszforénről, a CERN-ben most meg tovább is nyitogatják már a “kapukat”, aminek következtében tovább gyorsul, hatványozódik “Isten megkísértése”. Mindegy, hogy hol keresünk, kicsiben, vagy nagyban gondolkodunk és keresünk. a “kint” után mindig az a csoda, amikor ezt belülről fakadóan értjük meg tapasztalati szinten, – átlátva a dolgokat. Ez az a gazdagság, melyről olyan sokan próbáltak szólni. – És értsük meg! Ez nem lehet ember által, nem a gondolkodás által irányított folyamat. Ez Van. És ez csak több síkú értelmezésben válik érthetővé. Ez az a változás, aminek a csak lineárisan gondolkodó elme lehet a szenvedő alanya. Ettől ma már semmi nem védi meg az embert. Semmilyen csorda, semmilyen bunker, semmilyen országhatár, semmilyen jó-szándékú szülő, semmilyen vallás, tudományos hitvallás nem védhet meg senkit. A hivatalos médián kívül, már egyre több helyen harsog, hogy légy van a levesben és hogy eddig ezek a legyek minden csillogó szarra rárepültek. Most minden pezseg, harsog, forrong a jelenlegi civilizációnk alapjaiban inog a sok regionális érdek következtében. És mindez miért? Mert mindez törvényszerű, de ezek a törvények nem a gondolkodó elme elvárásai alapján működnek.

“Az Idő és Tér teremtményei akkor válnak valóban “időben létezőkké”, ha a bennük kifejeződő minőségi elvek tartós kapcsolódásra alkalmasak. Más szóval bizonyos morális princípiumoknak kell párosulnia esztétikai, kreatív elgondolásokkal, hogy a Káoszból most is egy újabb civilizáció merülhessen fel.”

Wictor Charon

Milyen elvek azok, melyeket regionális haszonelvű érdekek szülnek?

Hogyan születhetne agy mely felfogja saját teremtettségét?

Erre csak a tudat képes és a tudat szempontjából válik érthetővé hogyan működik az agyunk. Tolle is foglalkozik azzal, hogy a lét állapotait differenciálja és az ő megfogalmazásában, elfogadás, élvezet és lelkesedés a kulcs-szavak. Amit ma az ember művel, az az, hogy pusztán az élvezetet hajszolja és ennek a jelek szerint nem is ismeri a szentségét. Állati szinten, meg csak az ösztönös kielégülés és birtoklás szokásait majmolja. És hát igen csak közel tud lenni a földhöz.

Duplán, “polárisan” kezdünk el látni, és nem sok közünk van ahhoz, hogy tulajdonképpen a saját tükörképeink vagyunk. A majom helyett a nyúl viszi a puskát és amikor eleget szenvedett az ember, mint jelenség, beláthatjuk, hogy egy bődületes csodában van részünk. – Mikor már látjuk a síró énünket, – a haragvót… – a csendből a halandót.

És ennek is van történelme. De ezt a történelmet, nem lehet érdekek, elvárások szerint kisajátítani, holmi királyoknak, egyházaknak, államoknak. Csak az egyéniségek képesek megjárni az értelem mélységeit, és magasságait, de ehhez a lélek tüzére van szükség. Ezért nem igazán populáris, – a tömegnek, mint “mennyiségnek” erre a fajta minőségre soha nem volt szüksége, viszont a tömegben mindig vannak olyanok kik rátalálnak erre a kijáratra.

Mostanában egyre többen.

Murzsicz András