Kulcsok

Azt hiszem elérkeztünk a szabad-energia-jelenség megértésének egy következő szintjéhez. Itt összegezzük azokat a főbb pontokat, melyek alapvetően szükségesek, hogy az új, kibővült látásmódot össze tudjuk rakni.

Itt most nem fogom bővebben kifejteni az egyes részeket, mert azokról már korábban volt szó a blogon.

Azt tudni kell, hogy itt nem csak a szabad-energiáról van szó. Ez csak egy megközelítési mód, a szerző egyéni kifejezési formája. Azt mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyik leképezési és kifejezési mód áll a legközelebb az ő egyéniségéhez.

Az itt vázolt dolgok új megvilágításba helyezik mind az elektrotechnikát, az alternatív (és nem alternatív) orvostudományt, de az anyag-tant is, ami ma már kémiára, fizikára és magfizikára bomlott. Mi ezt egy picit más megközelítésben, de a legkevésbé sem nagyképűen frekvencia-alkímiának neveztünk el. Később kiderül miért.

1. Forma-rezonanciák

A rezgéseket, és a rezonanciákat már nagyon régen tanulmányozzák. Amit az általános iskolában tanulunk, a rezgő rugóról, a lengő ingáról, és később az elektromos rezonanciákról, az teljesen rendben van. De vegyük figyelembe, hogy ez az alapvető megértéshez, a “hoppá élményhez” kell.
A természet ennél sokkal összetettebb, de a jelenségek az érzékszerveinken keresztül, mégis megtapasztalhatóak.
A természetben sokkal inkább gyakoriak a nem izolált jelenségek, megkockáztatom olyan nincs is! (kozmológusok most hevesen bólogatnak) Tehát nem lehet egy rendszert önmagában nézni, nem figyelembe véve a környezetet. Nem vehetem el önkényesen a szabadságát a rendszernek, mert akkor már nem az, amit vizsgálni akartam. Az esemény matematikai leírásához mindig egyszerűsítünk, és enélkül nem jutottunk volna el ide.
szerk.: Azonban létezik egy olyan megfigyelésmód, ami a jelenséget -bár vizsgálja- de meghagyja annak megfigyelő általi lehetséges szubjektív értékelését. Ezt legkönnyebben analógiákkal érhetjük el. Egy bonyolult rendszer analógiás modelljét (pl. egy fa vagy egy felhő) legegyszerűbb fraktális geometriával leírni.
(Ezt pl. már alkalmazzák a számítástechnikában a képtömörítési eljárásoknál)

A természetes rezgések is, amikor meghagyjuk a rendszer természetes szabadságát, elkezdenek ilyen geometriákat felvenni. Csak hogy néhány példát említsek:
Egy rezgő fémlemezre port szórunk, a hangmagasságtól függően különböző SíKBELI alakzatok rajzolódnak ki. A Tibeti (vagy különféle) hangtálak rezonanciája is hasonló képet mutat, sőt még forog is. (itt már egy 3D-s azaz minden kiterjedést felölelő) rezgésről beszélhetünk.

1. A hangtál síkbeli rezgésképe, amplitúdóképe, és frekvencia-eloszlása (waterfall-diagram)

Ez a jelenség annyira általános, hogy hangtól a fényig (sőt..) a teljes frekvenciasíkot felöleli.

A forma-rezonanciáknak nagyon fontos szerkezet-formáló hatása van.

2. szinkronicitások

A szinkronicitás mint fogalom a pszichológiában a legjobban ismert. De az informatika előretörésével, és a mérések finomodásával egyre érdekesebb dolgokra derül fény. szerk.: Extra-szenz megközelítéssel már nagyon-nagyon rég sejtettük, hogy minden egységes, és harmóniában van. Ezt így nagyon nehéz elképzelni, látva a rengeteg disszonanciát, diszharmóniát. Azonban itt van egy nagyon alapvető tévedés, amit helyre kell tenni.
A szemléletünk sántít, féloldalas. A létezésünk, és az anyag is egy kettős jelenség a kitágulás és az összehúzódás (kontrakció és expanzió) kettős, egymással szemben, és folyamatosan történő folyamat eredménye. Megint a kozmológiára hivatkozva ezért kellett bevezetni a “sötét anyag” fogalmát. A “sötét” nem egy szerencsés megfogalmazás mert nem a fény hiányát jelenti, hanem az egy olyan jelenség, ami a mi szemszögünkből nem látszik.
Itt hívnám fel a figyelmet a mélyebben megérteni szándékozók kedvéért Walter Russel munkásságára. A Secret of Light és a The Universal One c. művei az interneten is elérhetőek.

Hogy néhány példát említsek. Az első, a legkönnyebben -az emberi érzékelés karakterisztikus idejébe eső- megfogható dolog, azok a Schumann-hullámok. Ezekkel Tesla is foglalkozott, csak akkor még nem voltak rá tudományos ismeretek. Ezek keletkezésének oka egy rezonáns üreg, melyet a Föld és az Ionoszféra vezető rétege hoz létre. Az üreget -nagyrészt- a Földön mindig jelenlévő villámlások táplálják, melyek átlagosan a teljes Földre vetítve másodpercenként kb 100-szor csapnak le. folyamatosan. A Schumann-üreget azonban torzítja a Napszél, és a napból jövő különböző részecskék.
A Schumann-üreg ezért napszakonként, de a Nap aktivitási periódusainak megfelelően is változtatja a domináns frekvenciáit.
Az első meglepetés akkor ért minket, amikor egymás mellé tettünk egy agyhullám-spektrumot, és egy Schumann-spektrumot. (Az agyhullám-spektrum EEG készülékkel készül) Meglepő hogy a domináns frekvenciasávok (delta, theta, alfa, beta) korrelálnak a schumann-spektrum különbözö amplitúdójú szakaszaival. igaz nem pontosan ugyan az a kettő, de a jellege, és a spektrum eloszlása szinkron jelenségeket mutat. Érdekes lenne egy fázis-szinkron kísérletet is elvégezni 😉

2. A Schumann-üreg rezonáns módusai, a spektrális eloszlás, és az agyhullám-spektrummal való összevetése

Egyéb érdekes szinkronicitások
Kiderült hogy a Földön a természetes radioaktív anyagok bomlása függ a Naptevékenységtől. Először nem akarták elhinni, de többször is megerősítették, és nagy nehezen napvilágra került a publikáció. Ez azért nagyon érdekes, mert a másik -sikeres- energiakutató Thomas Henry Moray a szinkron jelenségeket, és ezek fontosságát már az 1920-es években leírta. (Tudnunk kell azt is, hogy Moray pedig Gustave Le Bon munkájára támaszkodott) Tesla is említést tesz erről, de kevésbé hangsúlyosan.

kapcsolódó irodalmak:
http://www.tesla.hu/moray/patent/h2460707.doc
http://www.tesla.hu/lebon/matter/index.htm
http://www.tesla.hu/lebon/forces/index.htm

Ez a dolog nagyon-nagyon fontos. Miért is? Mert akár a saját agyhullámainkat nézzük, akár a kütyüjeink, a karóránk, a mobiltelefonunk, vagy a számítógép amin ezt a cikket olvasod kedves olvasó, elektromos oszcillátorokból kapja a taktust, az ütemet. Márpedig amikor ezek alapállapotból indulnak, és még nem rezegnek azt a zaj, azaz a kvantum-jelenség indítja el. De ez a zaj tulajdonképpen nem zaj. Ha visszafelé fordítjuk a gondolatmenetet, akkor a Nap működése is szinkron, pl. a galaxis egy központi csillagához, és az is szinkronizált valahová. Eddigi ismereteink kb. edig érnek el. Ha valaki rendelkezik csillagászati adatbázis hozzáféréssel statisztikai alapon elemezze ki egy kicsit a jelenséget. 🙂

http://physicsworld.com/cws/article/news/2008/oct/02/the-mystery-of-the-varying-nuclear-decay

3. Napkitörések és a radioaktív bomlás korrelációja. Eddig ezt lehetetlennek tartották.

Ez a gondolatmenet teljesen harmóniában van az asztrozófiai megközelítésekkel, a Naprendszer rezonancia-modellje sem lóg ki ebből. (a csatolt rezonanciák megengednek bizonyos aperiodicitásokat, kilengéseket) Igazából ez a természetes, nem pedig a lecsupaszított modell. (És itt kapcsolódik rögtön az előző ponthoz!)

Egy dolgot azonban teoretikusan feltételeznünk kell: Úgy néz ki, hogy ezek a szinkron jelenségek nem hajlandóak figyelembe venni a hatás terjedéséhez szükséges időt. Tehát nem elektromágnesesen (fény) közvetítődik a hatás. Vagy nem kell hozzá idő, vagy pedig nagyon rövid, jelenlegi műszereinkkel érzékelhetetlen. Ismétlem ez a jelenség természetes, és nem az ember találta ki. Minden fel van fűzve valami nagyobb rendszerre, és szinkronban vannak egymással. Ezt a görögök a “szférák zenéje”-ként emlegetik. Ez persze önkényes hasonlat, de a jelenségcsoport annyira illeszkedik ide, hogy nem mehettem el eme érdekes hasonlat mellett. (És ne felejtsük el a sokszor emlegetett “ami fent az lent” idézetet sem…)

Ki-ki döntse el, melyik teremtéstörténettel találja meg az összhangot, egyéniségének megfelelően. Mert hogy ez azzal sem mond ellent. 🙂

3. idő, idő-rendszerek

Vegyünk rögtön egy műszaki példát: fogjunk egy tekercset, és kapcsoljunk rá áramot. A tekercs körül mágneses tér jön létre, amit a köréje szórt vaspor elhelyezkedésével szoktak szemléltetni (persze megint síkban, ami egy kicsit torzítja a képet, de ez önmagában még nem lenne akkora baj…)

Gondoljuk végig a következőt: Ott van a mi tekercsünk, ami létrehozta az ő saját, tökéletesen zárt mágneses terét. Geometriai elhelyezkedésből adódóan vannak intenzitáskülönbségek, de a mező zárt. (ún örvényes mező) Ezt tanuljuk is középiskolában.
Akkor viszont egy picit másképp megközelítve a tekercsünk kivette magát a mi vonatkoztatási rendszerünkből!

Miért? Mert körbe van zárva egy foton-térrel. ( a mágneses tér is egy foton-tér, adott energiával -javítsatok ki ha nem)
Ez viszont nagyon komoly következményekhez vezet.
Azt még meg tudjuk magyarázni, hogy kialakul a mágneses tér, és ez adott mennyiségű energiát tárol. Jól modellezhető hogy miért melegszik a tekercs, mert pl. rézből van, és adott nagyságú áram folyik rajta. De azt már nem, hogy miért akarja a változásnál, tehát amikor felépül vagy összeomlik a tér, lesugározni az energiát.
Maxwell-ből tudjuk, hogy milyen irányba, és mennyit. De a MIÉRT-re nem kapunk választ…

Ha a veszteségeket (úgy nevezzük hogy ohmikus veszteségek) lecsökkentjük nullára, a tekercsünk, mint antenna akkor is le fogja sugározni az energiát.
Ha nem ilyen geometriát használunk, hanem a mezőt bekényszerítjük hogy egy vasmagban haladjon, vagy zárt erőterű (pl tórusz) alakú tekercset használunk, akkor a szórt veszteség kevesebb. Ezeket a trükköket elektronikából már ismerjük.

Tegyük részévé ezt a tekercset egy rezgő rendszernek. Ez egy kondenzátorból és egy tekercsből áll. Első pllanatban a tekercsben nincs mágneses tér. A kondenzátorban pedig energia van. Ha a rendszert összekötjük akkor az első negyed periódusban a mágneses mező eléri a maximumát. És most kapaszkodjatok meg a szék karfájába: Amikor ezt az állapotot elérte, akkor már kívülről nézve AZ nem AZ a tekercs. Ő már egy kicsit eltolt időrendszerben létezik.

Az első negyed periódus után a mágneses tér miután elérte maximumát elkezd csökkenni. Az eltolódás csökken, majd eléri a nulla pontot. Aztán a második félperiódusban ez megismétlődik, csak ellenkező irányban. Ekkor is kiveszi magát a mi időrendszerünkből csak ellenkező irányba.

Ez olyan, mint ha a tekercs a teret egyik majd másik irányba “meghúzná” megpendítené. Amíg csak egy frekvencia van, akkor a rendszer elektromágnesesen sugároz. A jelenség minél inkább eltolódik a több, harmonikusokat tartalmazó rezgés felé, akkor egy másfajta jelenség lép be, a Tesla-bácsi által is emlegetett longitudinális hullám. Ez már lökéshullám-szerűen löki meg a teret, és hasonlóan terjed mint a víz alatti robbantásnál a nyomáshullám. -azonnal- De legalábbis -egyelőre- mérhetetlenül gyorsan.

Ilyen rezonanciát létrehozni, csak forma-rezonanciákkal lehet, utalva ezzel az 1-es pontra. Longitudinális rezonancia

Még egy apróság: A tekercs csak egy példa volt. A valóságban minden tekercs, minden kondenzátor. A Földtől kezdve az egészen apró vezető porszemig. (kisebb méretekben is persze) Az hogy milyen tulajdonság a domináns azt a geometriai elrendezés határozza meg, illetve az anyagi minőség. Még egyszer el kell mondjam, minden tudja ezt a jelenséget, és nem csak az elektromágneses hullámokra igaz.

4. Doppler-effektus

Doppler-effektusnak azt a jelenséget nevezzük, hogy ha a hullámforrás a megfigyelőhöz képest mozog. Például ha egy szirénázó mentőautó közeledik akkor magasabbnak, ha távolodik alacsonyabbnak halljuk a hangmagasságot.

Ami érdekes, hogy ez a jelenség használható nagy léptékű frekvenciakonverzióra.

Tegyük fel, hogy olyan hullámforrásunk van, aminek túlságosan nagy a frekvenciája, hogy detektálni tudjuk. Néha létrejönnek olyan jelenségek, ahol már sejtjük, hogy valami sugárzódik, vagy valami áramlik, és még közvetett hatását is érzékeljük (pl. melegszik) de semmilyen detektorral nem érzékelhető.

Megjegyzés;

Ez gyakori az úgynevezett szabad-energia-kísérleteknél (az elnevezés nem a szokásos fizikában használt elnevezés, ez egy szakzsargon) illetve a régebben kutatott PSZI-jelenségeknél (tárgymozgatás, kanálhajlítás, spontán égés, fémek megpuhulása, repedés, hanghatások, lehűlés, felmelegedés) ezek valamiféle kölcsönhatásra utalnak. Nem is a jelenségek létében kételkednek, hanem mérések hiányában ezt idáig nem sikerült tudományos rendszerbe foglalni. Rengeteg ilyen jellegű dokumentált mérés van, de nem igazán sikerült ezeket feldolgozható jelenségcsoportokba foglalni.

Tételezzük fel, hogy egy erős mágnes egy erős mégneses mező forrás. Folyamatosan létrehoz maga körül egy mezőt, azonban ez némileg eltér attól amit az előző pontban említett elektromos tekercs létrehoz. Itt az atomi – egyenként nagyon pici- mágneses mezők összeadódása hoz létre egy makroszkopikusan is érzékelhető mágneses teret -joggal feltételezhetnénk hogy ez a mező az atomokra jellemző frekvenciával rezeg, tehát nem statikus-

Mint vonzás-taszítás a jelenség érzékelhető. Mint rezgés, a jelenség nem igazán detektálható. (így nem is szoktunk róla beszélni, sőt tagadjuk a létét)

Ha a mágnes mozog, akkor viszont érdekes hatásokat generál maga körül, pl. áramot indukál a drótban… (ezt ugye ismerjük: generátor a neve)

Nem arról van szó, hogy a mozgó mágnes mezeje is mozog? És a Doppler-effektus révén a drótban lévő elektronok mezejével kapcsolatba kerül?

Hangsúlyozom ez a rész egy egyelőre erősen teoretikus megközelítés. Az ötlet valódiságát a kísérleteknek kell visszaigazolni.

Ez egy meglepően egyszerű lehetőség a nagyon nagy léptékű frekvenciák konverziójára.

Atomi, molekuláris méretekben a forma-rezonanciák megrezgetik a részecskéket, ugyanezt a hatást létrehozva, csak kisebb méretekben. így megint kapcsolódik az első ponthoz.

Ezért okoz a mechanikai rezonancia anomáliákat pl. egy vasmagos transzformátor esetében. A mező 3D-s kiterjedése miatt nem is pusztán az intenzitás modulációja lép fel, hanem a mező a térben felfúvódik, összehúzódik.

https://en.wikipedia.org/wiki/Inverse_magnetostrictive_effect

5. Az Y-faktor

Nos ez a legérdekesebb és egyben -műszaki emberek számára- legmegfoghatatlanabb rész. Mivel -okfejtésünk során- minden össze van kötve, a kísérletező is része a rendszernek. Ez a titok része a dolognak.
Ez azt jelenti hogy nem mindenkinek fog működni? Vagy másképp fog működni? NEM TUDOM. Ez a része már egyéni.

Tipikusan pl. a Joe-cella építése során emlegetik, hogy számít a kísérletező személye, tudatállapota. Ez egyre fokozottabban igaz. És egyre fokozottabban lesz igaz.

A változásnak feltehetőleg kozmológiai oka van, azaz a Föld változtatja pozícióját a Tejútrendszer galaxisában, és feltételezhetően eddig nem mérhető sugárzási zónán halad át.

A civilizációk régészeti kutatásai korrelációt mutatnak a 26.000 éves galagtikus periódussal. Mindez része a 3. pontban emlegetett szinkronicitásnak, csak itt már nagyobb időléptékben.

Ez az 5 pont az abszolút minimum ami a folyamatok kibővített megértéséhez kell. Nagyon fontos, hogy a dolog csak harmóniában, építő jelleggel létezhet. E szigorítás párhuzamosan zajlik az új lehetőség megnyílásával.

Roskó Farkas