Nem tudom, hogy lehetne szelíden megírni, de hiába van egyre több feszültség a jelek szerint még szükségük van az embereknek ennél jóval többre. És arra is, hogy végre egy relatíve hosszú időszakra mindezek után igazabb kalandokat tapasztalhassunk meg. Jelenleg vakok vagyunk a valódi megoldásokra, messze nem keressük még valóban őszintén a saját válaszainkat sem. Illetve nem is érdekel, mert még fontosabbak a kisajátítható érdekeink.
Szaporodnak a csoportok, kiknek most már egyre több saját igazsága van és ezek az igazságok, most elkezdenek ütközni, mert hát mindenkinek igaza van. Nem alkotunk még csak megközelítőleg sem magunknak egyfajta történelmi látképet. Csak szavak maradnak, még mindig, hogy a történelem csupán kezdetek és végek sorozata. Legendákat próbálunk alkotni, elhitetni magunkkal olyan jogokat, ideákat melyeket mások hitetnek el velünk a kényelmünkért cserébe.
Együtt érzünk az gyengébbekkel a meghódítottakkal főleg akkor ha időben meg térben jó messzire vannak a történések tőlünk. Elítéljük a háborút, főleg ha mi vagyunk a vesztesek. Mert higgyük el, csak Európában szignifikáns ennyire, hiszen nem emlékszünk rá, csak a szavak szintjén. Ami meg más földrészeken van, volt, – az a mi eddigi kényelmünket szolgálta. Vajon mikor nyílik fel a szemünk? Beláthatjuk vajon, hogy bárki győz, – valójában mindenki vesztes lesz?
Közbe azért valahol belül mégis tudjuk a választ. de magasról teszünk rá, mert az akaratunk, az elvárásaink még jóval erősebbek.
Két dolog jut most eszembe; Mindkettőt B. Palitól „kaptam”.
Az egyik kifejezés úgy hangzik, hogy van olyan, amikor ott toporgunk a másik szenvedésének a partján és nem tudunk segíteni.
A másik meg az a klasszikus Székely történet. Messze nem vagyok olyan mesélő, mint Ő volt, de az anekdota valahogy így hangzott; Két Székely ember találkozik, leülnek az egyikük verandájára és mondjuk, – pálinkáznak. Beszélgetnek, s míg belemelegednek időnként a veranda alatt heverésző hatalmas kuvasz keservesen felvonyít. Addig addig, míg a vendégeskedő Székely megkérdi, hogy ugyan mond már, miért vonyít az a szerencsétlen kutya? – Hát komám! Azért mert szögbe fekszik… – De hát akkor meg miért nem kel fel? – Hát azért, mert még nem fáj neki eléggé…
Szóval akár a fentiek figyelembe vételével is ez a mai társadalom messze nem szenvedett még eleget, hisz még csak ott tart, hogy rendben lesz minden, ha egy két külső okot, problémaforrást megszüntetünk. És itt most gondolhatunk a bevándorlásra, az egyéb, országokon, területeken belül is kialakult feszültségekre. De itt folytathatnánk tovább a sort az országok közötti, a gazdasági tevékenységben résztvevőkig, és a vallással sem lehetne befejezni a sort. Ergo egy alaposan megmagyarázott igazság-rengetegben járunk és nagyon sötét van és nagyon el vagyunk tévedve.
De mégis kell, hogy legyen értelme.
Miért és mit keresünk mi itt ebben az egész finoman fogalmazva, – kalamajkában?
Hogy jutottunk idáig?
Vajon milyen szöveggel lehetett meggyőzni akár a földi káosz-politikusokat és egyéb irányítokat, hogy ebben részt vegyenek.
– Figyu “szerezhettek” amennyit nem szégyelltek, de a tömegnek sorsa van, és azt mi predesztináljuk, mert Isten csak van, de mi vagyunk azok, akik létezünk. Vannak régmúltról, a jövőről információink. Az emberi létezés a tapasztalásról szól.
Be tudod vállalni, hogy részt veszel abban, hogy az emberiség ilyen olyan tapasztalásokhoz jusson? Be tudod vállalni, hogy mindenfélének nevezzenek? Vagy olyan oroszlán, hogy a birkák véleménye ne befolyásoljon? Vagy annyira intelligens, hogy csatlakozz a rendező gárdánkhoz? Képes vagy szerepeket játszani, hogy olyan hatalmad legyen, amilyenről álmodtál?
– De a nyúl üregéről nem beszélnek és arról sem, hogy az egónál összemérhetetlenül nagyobb a világegyetem rendező elve.
A gubanc ott van az írott és íratlan történelemhez képest, hogy ez a mostani „változás” már nem terület, meg piac és fogyasztói gyarmatosításról, hanem a lélek „átégéséről” a külvilág, vagyis a kollektív individuális és érzelmi hullámzás meghaladásáról szól.
Akinek van füle, meg szeme az meg sokáig tehetetlen, mert a demokrácia az soha nem is működött, mert hol van már az a mondás, hogy hatalmat azokra bízzál, akik nem akarják?
Ha időben gondolkodunk a gondolkodásunk lineáris lesz. Vonalszerű pedig akkor lehet, ha két dolgot összekötünk. Ez a mi esetünkben az ok és az okozat. Az időben így mindig kialakul egy rendszer, egy mátrix. Aztán egyre többen gondolkodnak, egyre több vonal alakul ki és ezek elkezdik egymást össze vissza keresztezni. És az ember a tér-idő keresztjét veszi ilyenkor a vállára. És paradoxon, de az erősebbek a sajátjukat is megpróbálják, a gyengébbekkel cipeltetni. Ez mindig egy időre sikerülhet is. – Ezért ciklikus többek között az összes földi érzékszerveken alapuló létforma. Ahhoz, hogy megváltozzon valami, ki kell alakulnia annak, amit meg lehet változtatni. Ahhoz, hogy ezt felfogjuk, tapasztalatok kellenek. Ehhez pedig az eszközök jelenleg azok, akik a jelenlegi mátrixot létrehozták. Tehát nem az okai. Nem lehet esetleg, hogy segítenek? Hogy arra kényszerítenek, hogy a sok eladott felelősség után végre megtaláljuk Önmagunkat? A saját válaszainkat, a saját képességeinket?
Hadd meséljek el egy történetet. Éltem kb két évet Izraelben is. Iszonyatosa n szerencsésnek érezhetem magam, mert ebből napra pontosan egy évet Old Jaffón lakhattam egy műterem-lakásban több ezer éves kövek között, a kikötő fölött, – ott ahol nap mint nap mesélt a történelem… – Androméda- sziklák, Jónás és még ezer dologról híres és az óvárosban laktam, közvetlenül a Vatikáni konzulátus mellett. Iszonyatosan szerelmes voltam egy lányba, a helybe, a világba. Jaffo egyébként Arab negyed és Tel Avivhoz tartozik. Szerettem csatangolni arrafelé is. Legnagyobb meglepetésemre ebben az Arab negyedben egy eléggé csendes utcában egyszer csak sok sok fekete nőt és fekete férfit láttunk csoportosulni. Meglehetősen színesen voltak öltözve, de tényleg csak feketék voltak. Mikor odamentünk, láttuk, hogy egy kisebb templom előtt gyülekeztek. Aztán megindultak befelé, – gondoltunk egyet bementünk mi is. Bent körbenézve kicsit furcsán éreztem magam, mert csak mi voltunk fehérek. A lényeget összefoglalva nem beszélt sokat a pap az ott töltött idő kétharmadában leginkább énekeltek. Akkor láttam, hallottam és éltem át először igazi Gospel kórust és egy fazon egy hatalmas dobbal kísérte az éneklést. A kórus lila talárban volt és összességében… – szóval nem kis élmény volt. És nem csak a kórus énekelt hanem mindenki. Egy fekete srác mellett ültem és megfigyeltem, hogy főleg az éneklés közben folyamatosan fénylett a szeme. De nem csak neki, hanem mindenkinek. És senkinek nem jutott eszébe rajtunk kívül, hogy esetleg “kinéznek bennünket” Amikor észrevette, hogy nincsen nálam Biblia, az övét úgy tartotta, hogy tudjam én is követni azt, amit énekeltek. Nem tudom leírni a hangulatot, azt a rezgést ami ott betöltötte a teret, de bátran állíthatom, hogy felejthetetlen tapasztalás volt. Nem tartom magam vallásosnak, – vagyis nem tartozom semmilyen felekezethez, amit tanultam, hogy mindannyian küszködő kereső emberek vagyunk és ha átlátjuk az “időt”, akkor mindannyian “megérkezünk” és ránk van bízva, hogy mikor.
– Egy zsidó államban éltem egy arab negyedben laktam, és egy keresztény fekete templomban mégis teljesen megfeledkeztem arról, hogy fehér vagyok. Egy dolgot meg kell jegyezzek. Bármerre jártam éltem planétánkon nem ért atrocitás. Megtapasztaltam, hogy az ember nem jónak, vagy rossznak születik. Ha én csak jó akarok lenni az életemben, akkor kell, hogy legyenek rosszak is és ez meg fogja teremteni a saját polaritását. Kint a külvilágban is és belül is. Egyszerűen van egy késztetés a morfogenetikus mezőben és ez hat.
Amit ezzel az egésszel ki szerettem volna fejezni, az az, hogy a kedves összeesküvők ebből a szempontból tehát okozatok. Az ember önmagában nem lehet jó vagy rossz, legalább is az alapokat tekintve. Ezzel Konrad Lorenz is nagyon sokat foglalkozott. A polarizálódás a fizikai sík sajátja. Egy síkkal felette a pszichikumban, a mentális sík tiszta ideáiból táplálkozva eszébe sem jut senkinek a jó és a rossz fogalmán töprengeni és ilyenkor a szivárványt látjuk egészében, nem csak az egyes színeit. Amilyen változások jönnek, abba az a megdöbbentő, hogy a legnagyobb az belülről érkezik.
Tudom lesznek sokan kik harcolnak majd, mert rengeteg igazságtalanság érte, éri vagy esetleg fogja érni őket. Tutira most senki sem tudja mi vár rá. De felteszem a kérdést. Megtaláltuk a megfelelő ellenséget?
– Mert az igazi ellenség az az emberi butaság. A titok, meg hogy minden attól függ, hogy melyik tartományban fogsz akár Hz-ben is mérhetően “rezegni”.
És mégis hogyan lehetne békéről beszélni, életről, amikor egyre inkább mindennapos az erőszak és a halál. – Nem tudom. Azt sem tudom, hogy hogyan lehet szépen halni, vagy akár szépen ölni. Van, hogy az embernek már csak olyan választása lehetséges, hogy azt a dolgot hogyan teszem meg. Amikor az emberben az állat uralkodik, akkor még ez a mondat sem jelent semmit; – “Szeress és tégy amit akarsz!”
Az iszlám vallás bölcseinek, a szufiknak is vannak tanmeséik. Egy ilyenből merítve az első lépcső így hangzik; – Ha valaki nem tudja, hogy nem tudja, akkor kerüld el! Ez jelen esetben egyre kevésbé kivitelezhető már. Van egy kedvencem Antony de Mellotól; – “A megvilágosodás nem más, mint hogy a halálunk előtt már tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk.” A következőkben mi is többet fogunk foglalkozni a témával.
Murzsicz András
CHARON INSTITUTE 