A lefutott Eon felső fizikájának legkimagaslóbb eredménye az a megállapítás volt, hogy a világtörvények definíciója a szemlélet alapját képező koordináta függvénye.
Ez az általános relativitáselmélet saroktétele. Sajnos, az egykorú tudomány már nem jutott abba a helyzetbe, hogy ennek az önmagában véve helyes tételnek összes következményeit levonja. Einstein korának fizikája nagyobb részt mégis megmaradt a primitív egy-aspektus szemlélet mellett.
És néhány elméleti fizikus – gondolkodó kivételével senki sem értette annyira ezt az axiómát, hogy arra gondolhattak volna, milyen lehet egy sok aspektusból leírt világ képe. Univerzális törvényeket, már valóban univerzálisokat, amelyek dimenziótani szempontból is maradandók, nem is sokat állapítottak meg ebben a korszakban.
Láttuk, hogy a bővített Kozmosz világképe azzal a követelménnyel lép elő, hogy a világ törvényeit először szimbolikus térben, heteropoláris (különböző pólusú) irányokból kell szemlélni, majd megvilágítani.
A természettudomány korszaknyitó axiómái akkor még nem voltak megfogalmazva, s a régi elvek mindenképpen kátyúba vezettek. Egyik legnagyobb malomkő volt a kutatás útjában a hibás tendencia, amely minden kozmikus jelenséget egy-két természettörvényre akart visszavezetni.
Ilyenek az energia megmaradásának elve, az entrópia törvény, a gravitáció, a kvantumelmélet és még néhány egykorú fizikai közhely.
Az úgynevezett törvényekről persze idővel kiderült, hogy nem is valóságos törvények, mert nem minden körülmények között működnek, vagy egészen hamis perspektívát adnak egynél több oldalról nézve. Csakugyan univerzális rendszerek akkor keletkeztek, mikor az új tudomány végre egységes heteropoláris nomenklatúrát állított fel.
TÉR-, IDŐ- ÉS ERŐKOORDINÁTÁK
A zűrzavarok korának csillagászata két nézőpontot ismert, de csak egyből kiindulva számolt a jelenségekkel. A ptolemaioszi vagy kopernikuszi szisztéma volt minden elképzelés alapja. Később ehhez járult még a titkos tudományok kozmocentrikus szemlélete, amely szélesebb távlatokat nyitott a gondolkodás részére. Mégis igazi, nagystílű haladásról azóta beszélhetünk, hogy a térkoordináták rendszerét bevezették az asztronómiába. Ezt később dimenziótani megfontolások kiegészítették az időkoordináták és erőkoordináták szektoraival.
Végre megvalósult hát a régiek “egységes mező elmélete”, de ez most másképpen fest, mint ahogy akkor képzelték.
A heteropoláris tudomány kiszámította, hogy a gondolkodóképesség fejlődésével az univerzális integráció folyamatában nem kevesebb, hanem több intellektuális kategóriának kell létrejönnie.
A világtér tágulása mindenekelőtt az individuumok fejében következik be, és hatalmas, rendezett mentálkoncepció-depotok megnyílásával jár. A táguló intellektus több komplex összefüggés-köteg organikus feldolgozására alkalmas. A térben és időben tekintélyesen megnövekedett Univerzum különböző halmazállapotú világszisztémák egymásba-fonódásának kombinációja. Ez pedig csak új fogalmak ezreinek segítségével tekinthető át plasztikusan. Megváltoztak a “realitás” a priori kategóriái. A dimenziótan egészen más jelenségeket nevez reálisnak. Antik koncepciók véglegesen a lomtárba kerültek. Megállapítják, hogy “realitás” az időszalaggal való bizonyos hosszúságú kapcsolat nélkül elképzelhetetlen. Az egykori fizika hemzsegett az irreális elképzelésektől. Ilyenek voltak az atomrészek, amelyek állandósága mindössze néhány másodpercre vagy ennél is kevesebbre tehető. Ehhez hasonló jelenségek futó természetük miatt a bővített térszemlélet alapján sem számítanak valóságosnak. Kimondják és definiálják, hogy léteznek időegységek, melyek arányában a jelenségek valóságosak, ellenkező esetben a szóban forgó koordináta szempontjából túl gyors tüneménynek nincs realitása.
A mi koordinátánkban szemlélve, a másodperc töredékéig tartó atomrészek különválasztásának és önálló névvel való felruházásának nincs értelme és létjogosultsága sem! Ilyen esetben az elektronokat hosszabb fázisukban kell megfogni, illetve jelölni. A mezon-állapot csakis mint periódus jelzés szerepelhet. Az új ideológia a három létbázist egymásba átmenő attribútumokkal ruházza fel. A Térnek, Időnek és Energiának vannak szattwikus formái is. A különbségek a sűrűség és mélység tendenciái által jutnak kifejezésre.
Ugyanaz a princípium létrehozhat térbeli, időbeli vagy energetikai egységet. A territóriumokat mozgási, áramlási vagy feszültségi keresztmetszetek hálózatai határolják el egymástól. Értékbeli sorrendben legmagasabb frekvenciát képviseli az Idő heterodimenzionális fonala, ezt követi az Energia sűrűbb mezőrendszere, s végül a Tér már ordinátákká kondenzálódott régiói. A teret energiává lehet alakítani, az energiát pedig idővé konvertálni! A transzformáció munkája óriási plusz frekvenciák bevetését követeli meg.
Fenti felismerés képezi a Dimenziókorszak technikájának alapját.
Ez lényegesen eltér a lejárt idő technikai elgondolásaitól. Ugyanis csakhamar kimutatták, hogy a Tér önmagában is gigászi energiák raktára. Ennek következtében lehetséges, és fel is tárult gyakorlati használatának kulcsa.
Térpozíciók azóta mint elektromos elemek cellái szerepelnek, amelyek összeköttetése távvezeték útján vagy rádióhullámokká alakítva, sokkal nagyobb energiák forrása a régmúlt áramforrásainál.
A nagy technikai átváltozás megérdemli, hogy külön fejezetet szenteljünk történetének. A teljesség kedvéért még megjegyezzük, hogy a Dimenzióéra további előretörése folyamán, hasonló felfedezésre jutottak az időt illetőleg. Itt is specifikus energiaforrás tárult fel, ami később leválthatja a térenergetika apparátusait.
A klasszikus időkben pusztán filozófiai absztrakcióként kezelt Tér-Idő koncepció az Új Érában a realitás leghatalmasabb erőforrásának bizonyult! A következő teremtési korszak fő tudománya az időfizika lesz.
Wictor Charon
CHARON INSTITUTE 