Egy hazugság foglyaivá lettünk

Az igazság egy létező tény, a hazugságot viszont mindig meg kell alkotni. A mesterien megalkotott hazugságok azonban nagyon hasonlíthatnak az igazságra és éppen ezért lehetnek rendkívül veszélyesek.

Az igazságnak hitt hazugságok ugyanis egy hamis biztonságba, mintegy álomba ringatnak bennünket. Ha ugyanis azt gondoljuk, hogy már ismerjük az igazságot, akkor nem keressük azt tovább, nem vágyakozunk már többé utána.

A hazugsággyártás mesterei pontosan ezt a pszichológiai reakciónkat használják ki.
Nézzük meg, hogy kik is ők és miért gyártják fáradhatatlanul a megtévesztő hazugságaikat.

Nap, mint nap halljuk többek között a médiából, hogy mennyi hazugság van a világban. Hazudnak nekünk a politikusok, a bankárok, az üzletemberek, az ismerőseink, még a gyermekeink is. Sőt, ha úgy adódik, akkor mi is hazudunk másoknak. Hol lehet ennek a sok hazugságnak a gyökere?

Ha őszintén és tüzetesen vizsgáljuk meg ezt a kérdést, akkor nagyon meglepődünk, mert azt találjuk, hogy ennek a sok-sok különböző hazugságnak csak egyetlen egy gyökere van, amely saját magunkban található.

Ez pedig nem más, mint az elkülönült kis én, az ego. Ő felelős minden hazugságért, ami létezik a világban, ő a hazugsággyártás legnagyobb mestere. Az ego saját maga is egy mesterien megalkotott hazugság terméke, mert tulajdonképpen egy nem létező valami, amit bizonyos körülmények egy látszatélettel ruháztak fel.

Ezek a körülmények pedig a szüleinken és a számunkra fontos személyeken keresztül fejtették ki a hatásukat ránk, mert ők voltak azok, akik létrehozták az egót bennünk azzal, hogy gyermekként megmondták nekünk, ki vagyunk mi, hogy hívnak bennünket.

A hazugság persze nem ezzel kezdődött, mert az egóra szükségünk van ahhoz, hogy életben tudjunk maradni és tapasztalatokat tudjunk szerezni ebben a világban.

A hazugság akkor vette a kezdetét, amikor a szüleink elhitették velünk azt, hogy mi azonosak vagyunk ezzel az egóval, hogy mi csak egy behatárolt, elkülönült létezők vagyunk. Ez volt a legelső hazugság és szépen erre rakódott rá a többi hazugság az évek során.

A többi ember hathatós segítségével gyártottunk egy hazugságot arról, hogy milyen a világ és egy másikat arról, hogy nekünk mi a dolgunk benne. Természetesen mi azt nem tudtuk, hogy hazugságokat gyártunk, mert azokat igazságnak gondoltuk, és így őszintén tudtunk hinni azokban.

Azzal, hogy elhittük és azonosultunk a hazugságainkkal, ezzel az évek során oly sok energiát fektettünk ezekbe a hazugságokba, hogy most már az is halálra rémít bennünket, ha valaki megkérdőjelezi azoknak az igazságát.

Mi hiszünk abban, hogy tudjuk azt, hogy milyen a világ körülöttünk és azt is megtapasztaltuk, hogy hogyan működik. Látjuk azt is, hogy nem jól működik, és azt gondoljuk, hogy ha igazán akarjuk, akkor meg tudjuk változtatni, jobbá tudjuk tenni azt.

Ezekkel a gondolatokkal egy kényelmes komfortos álmot akarunk mindannyian létrehozni, amely megnyugtat minket, hogy vagyunk valakik a többi ember szemében és amit teszünk az jó és erkölcsös.

A hazugságok azonban csak hazugságok, igaz, hogy rövidebb-hosszabb időre megnyugtathatnak minket, de végén mindig csalódást okoznak. Éppen ez mutatja meg az igazi arcukat. Az igazsággal azonban egyszer mindannyian szembesülnünk kell. Hogy ezt a pillanatot elodázzuk ezért a már nem működő hazugságaink helyett hamar újakat alkotunk. Tesszük ezt azért, mert félünk feladni az elkülönült énként való létezésünket, nem merünk szembenézni az ismeretlennel.

Most azonban eljött az ideje annak, hogy magunk mögött hagyjunk minden hazugságunkat és együtt ugorjunk fejest az ismeretlenbe. Képzeljük el egy pillanatra, hogy most minden gondolatunk eltűnik a fejünkből, nincsenek többé gondolataink.

A hazugságaink ugyanis gondolatokba vannak szépen becsomagolva, amelyek magukon hordozzák az igazság hamis pecsétjét. A gondolatok elvesztése azért rémíthet meg igazán bennünket, mert velük együtt eltűnik körülünk az elme biztonságot nyújtó álomvilága is.

Ha ezt tényleg ki tudunk lépni gondolataink bűvköréből, akkor meglepődve vesszük észre azt, hogy a gondolatok eltűnésével együtt eltűnt az önmagunkról alkotott képünk is.

Így most már nem tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy kik is vagyunk valójában? Ha erre a kérdésre választ találunk magunkban, akkor még a gondolataink rabjai vagyunk, azok nem tűntek el a fejünkből.

Az önmagunkról alkotott képünk feloszlásával már nem gondolhatjuk azt, hogy apák vagy anyák, katolikusok vagy muzulmánok, jók vagy rosszak vagyunk.

A gondolatok eltűnése azonban kaput nyitott bennünk az igazság megtapasztalására. A gondolatokkal együtt eltűnt ugyanis az ego, az én ez és ez vagyok hazugsága és felragyogott bennünk a Vagyok igazsága.

Ez az a létező tény, amelyet az évek során szépen felöltöztettünk a gondolataink ruháiba, az „Ez és ez vagyok én” gönceibe. Mivel a környezetünk minden figyelmünket erre a ruhára irányította, ezért ezt akartuk egyre szebbé és csillogóbbá tenni. Ez aztán olyan jól sikerült, hogy teljesen azonosultunk ezzel a ruhával és a létezés alapvető tényét már el is felejtettük.

Napjainkban azonban újra eljött annak az ideje, hogy gondolat-ruháinkat levetve, a létezőség meztelen valóságában találjuk meg igazi valónkat.

Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom. A Tudat evolúciója című könyvéből