Az emberek több okból választhatják az egyedüllétet. A félelemből elvonulókkal vagy a társaságkerülőkkel szemben vannak, akik ekkor válnak igazán kreatívvá.
A Buffalo Egyetem kutatása szerint a társas élettől való visszavonulás nem minden formája káros. Julie Bowker, az egyetem pszichológia tanszékének docense szerint az elvonulás mögött húzódó motiváció a fontos.
„Meg kell ismernünk, mi áll az elvonulás hátterében”
Társas élete során bárkinek szüksége lehet arra, hogy alkalmanként szünetet tartson. „Meg kell ismernünk azonban, hogy mi áll a visszavonulás hátterében. Így megérthetjük az egyedülléthez kapcsolódó negatív hatásokat, illetve az előnyöket is” – mondta dr. Bowker.
A túl sok egyedül töltött idő azonban árthat az egészségünknek. Sőt, egyre bizonyosabbá válik, hogy a túl hosszú magányosság pszicho-szociális hatásai élethosszig tarthatnak.
A társas élettől való visszavonulást a szakirodalom alapvetően negatívként értékeli, mert serdülőkorban kárt szenvedhetnek a szociális képességek kifejlődése, valamint felnőtt korban hiányozhat az úgy nevezett szociális háló, mint támogató erő. Bowker azonban felfedezte az elvonulók harmadik típusát, akik kreatív énidőként élik meg az egyedüllétet.
Mindhárom típus szeret egyedül lenni
A társaságkerülők egyik típusa félelemből vagy szorongásból vonul vissza a társas élettől. Itt az elvonulás oka a gátlásosság. Az ilyen személyiség fél a visszautasítástól vagy a kudarctól, ezért inkább nem megy társaságba.
A másik elvonuló típus képviselői pedig azért vonulnak el, mert egyszerűen nem szeretik a társas érintkezést. Nem kedvelik az embereket, melynek az állhat a hátterében, hogy túl sok sérelem érte őket, és elvesztették a bizalmukat társaik iránt.
Vannak azonban, akik nem félelemből választják a magányt, hanem élvezik az egyedül töltött időt, olvasnak vagy dolgoznak a számítógépükön. Ők az „időszakosan elvonuló személyiségek”.
Az egyedüllét élvezetes énidő is lehet – nem feltétlenül a magány jele
Az „időszakosan elvonuló” fiatalok több időt töltenek egyedül, bizonyos időt viszont mégis együtt töltenek kortársaikkal. Bár nem kezdeményezik a társas érintkezést, nem is utasítják vissza, ha társaik együtt szeretnék tölteni velük az idejüket. Egy ponton túl viszont elégségesnek érzik a társas interakciót, és szükségét érzik, hogy visszavonuljanak. Ilyenkor tudnak kreatívan gondolkodni, új ötleteket kidolgozni.
Viselkedésgátlások – a társaságkerülés negatív esetei
Bowker szerint a „gátlásos” és a „társaságkerülő” személyiségek viszont képtelenek a magányt boldogan és termékenyen tölteni. Mivel félelemből, vagy kudarckerülés miatt választják az egyedüllétet, ezért nem is tudják tartalmasan eltölteni.
A gátlásos és a társaságkerülő típus esetében valóban nem hasznos az egyedüllét. Nekik dolgozniuk kell azon – akár pszichológus segítségével -, hogy megváltozzon az emberekhez való viszonyuk.
A „rendszeresen elvonulók” kreativitása viszont olyan átütő felfedezés, amely miatt egyértelművé vált, hogy az egyedüllétnek bizonyos esetekben fontos pozitív aspektusa is lehet – mondta Bowker.
Forrás: ScienceDaily
CHARON INSTITUTE 