Charon Stabilizátor

Ez a bejegyzés 2012-ben lett kirakva. – Azóta rengeteg minden történt, bár mostanában keveset publikáltunk.

Úgy gondoljuk, hogy nagyon sokat fog jelenteni a közeljövőben, főleg alkalmazás tekintetében és ezzel most nem szeretnénk előre rohanni. A sors iróniája ott van, hogy aktuálissá vált maga a bejegyzés is, mert ráncfelvartuk a miniatűr plazma generátorunkat és sorozatgyártást szintén szénszálakból oldjuk meg.

Ez már kapacitív kapcsoló gombokkal rendelkezik majd. Továbbá újra működik a legnagyobb plazma generátorunk is. De be is fejezem inkább ajánlom ezt a cikket az aktualitása miatt is. (a szerkesztő)

Mi ez?

A CharonStab egy miniatűr plazma generátor. A plazma többek között úgynevezett skalár-hullámokat bocsát ki magából. Ha ezt változtatható modulációval látjuk el, akkor az emberi szervezet számára létfontosságú frekvenciájú, többek között úgynevezett Schumann, azaz eredő hullámok is adódnak. Így egy hordozható személyes frekvencia-modulált eszközt kapunk, ami méreténél fogva mindig, mindenhol nálunk lehet.  (Ennek mikéntjére később részletesen kitérünk.)

Hogyan működik?

“A plazma generátor esetében többféle sugárzás is keletkezik. Elektromágneses, infra, látható fény, UV, nagyon gyenge röntgen és a hivatalos tudomány által még hivatalosan nem elfogadott, nagy áthatolóképességű hullámfajta, az ún. Skalár-hullám, vagy ahogyan még nevezik állóhullám. A plazmát így tekinthetjük egy hiper-szélessávú generátornak is. A skalár-hullámot sokféle más névvel is illetik, mint pl. ZPE- mező, chi, prana, Tesla-hullám, hideg-elektromosság stb.  A skalár-hullám egy rendkívül kiterjedt működési mechanizmussal rendelkezik, melynek következtében közvetlenül tud hatni szubatomi szinten is.”

Roskó Farkas

“A részecskefizika a dinamikai alaptörvényeknek a standard modellben való kodifikálásában csúcsosodott ki. Ez egy CPT-szimmetriával rendelkező kvantumtérelmélet, azaz a törvények invariánsok az egyszerre történő tértükrözés, töltéstükrözés és időtükrözés esetén. Mindazonáltal az időtükrözés nem tűnik szimmetriának (ezt a sértést általában CP-sértésnek hívjuk). Két lehetséges eredete van ennek az aszimmetriának, az egyik a különböző kvarkízek keveredése a gyenge bomlások során, a másik a direkt CP-sértés az erős kölcsönhatás során.”

Wikipédia

Itt az „időtükrözés” egy kis értelmezést kíván. Az a droidszisztéma, amit mi emberi testnek nevezünk, a természet viszonyrendszerén belül működik. Azt tudjuk, hogy a természet, ha nem is szimmetrikus, de arra törekszik. Az ettől való eltérést az aranymetszés szabályai nagyban meghatározzák. Az idő értelmezésénél már kénytelenek vagyunk meghaladni a „világegyetem megfeleltetésének” szokását. A hagyományos gondolkodás, melyről a kauzálisan gondolkodó ember nehezen mond le, illetve amivel nehezen hagy fel, a téma esetében hiányosnak bizonyul. Nem rendelkezik rálátási lehetőséggel, mivel a megfigyelő gondolkodása és a megfigyelés tárgya is lineáris. Itt már a szubatomi szintet, a kvantum mechanikát és a gondolkodás határait feszegetjük.

Az még közismert, hogy a fény nemcsak hullám, hanem részecske formájában is terjed. A fény sebességének meghaladásáról már születtek bizonyítékok, de általánosan elfogadott akkor lesz, ha az “ellenzői meghalnak”. (E cikk írásakor éppen értekeznek a témán a CERN újabb eredményeinek tükrében.)

Ami itt megjegyzendő az az a tény, hogy a kvantumfizikában nem lineáris a részecskék egymáshoz való viszonya. És „felületi, felszíni” látásmód esetén automatikusan adódik az információ mágneses jellegű érzékelése.
Tehát a hagyományos időfelfogás önmagát rekeszti ki a nonlinearitás mélyebb zónáiból. Itt még nem tárgyaljuk, még nem megyünk bele a világegyetem holografikus értelmezésébe, s az idő görbületét a skalár hullámok összefüggéseit sem tárgyaljuk /Megjegyzendő, hogy Intézetünk pályázatot ír ki a közeljövőben, az idő görbületének és az állóhullámok összefüggésének matematikai bizonyítására. Az időhöz rendelt extra dimenzió, az időgörbület, hasonlóan a tér görbületéhez, – képzelhető el. A skalár hullámoknak, az idő görbületével való korrelálása illeszthető a húr elméletéhez, melynek a bizonyítása, legalább negyven éve várat magára. Ugyanis, ha a húr egy speciális időgörbület, azaz egy időspirál egy adott  koordinátájaként, részeként értelmezhető, akkor nonlineáris értelmezést kap, mely a hagyományos horizontális időérzékelést, egy „merőleges” terjedéssel bővíti ki./

A megfigyelő szerepét nem lehet, eléggé hangsúlyozni. Az időtükrözés megértéséhez javallott meghaladni a jelenleg alkalmazott logikai rendszereket, mintegy kiemelkedve belőle. Erre van lehetőség, de ez alanyi jogú tapasztalatot kíván. S ez a terület már a dimenziókutatás területe, ami egyfajta Tacit tudást feltételez.
(Személyiséget meghaladó, spontán, belülről fakadó intuíciókat tartalmaz.) Amire most elsősorban a hangsúlyt helyezzük, az a biomágneses mező biztosítása, mert ez a mostani mágneses és egyéb anomáliák esetén is megoldást jelenthet.  A megnövekedett aktivitás a Nap részéről szintén befolyásoló tényező. – Fogjuk tapasztalni.
A másik terület az a többsíkú gondolkodás megértése és alkalmazása. Ez a mi esetünkben az intuíció hatványozottabb megjelenését teszi lehetővé. – Ez a jelenlegi tudománynak, ma még, – egy kevéssé ismert területe. Egyelőre az is viszonylag kevéssé ismert tény, hogy a Schumann rezgések emelkedésének ellenére a kreatív, alkotó, “másként gondolkodó”, művészek, jógik stb. esetében “éber-tudati” kommunikációnál is, – nemhogy Alfa, de nagyon sok Delta és Theta impulzus és szakaszhossz mutatható ki szignifikánsan.  (Delta 0-3Hz Theta hullámok 4-7Hz körüli lassú agyhullámok) Ez több ezer mérési adattal is alátámasztható. És akkor még nem is beszéltünk a Schumann frekvencia módusairól…

László Ervin professzor szerint a vákuum virtuális részecske-hullámai, más néven a skalár-hullámok lehetővé teszik az ember számára, hogy a kozmosz egész információs mezejébe foglalt információhoz hozzáférjen. Ezek a kvantumrészecskék attól „virtuálisak”, hogy rövid ideig élnek, pontosabban a kvantummechanika határozatlansági törvénye megengedi kis tömegű részecskék spontán keletkezését és fennmaradását úgy, hogy minél kisebb tömegű egy virtuális részecske, annál hosszabb ideig maradhat fenn.
A skalár-hullámok kvantumainak tömege tetszőlegesen kis értéket vehet fel, így ők a legalkalmasabb anyagi hordozók a legfinomabb gondolkodási, létezési folyamatok fenntartására. A skalár-hullámok fizikáját még az einsteini relativitáselmélet előtt fedezte fel Whittaker 1903-ban és ismertette szakfolyóiratokban. A skalár-hullámok terjedési sebessége annál nagyobb, minél kisebb tömegű a virtuális részecske, és így elvileg korlátlan.
A kozmikus információs mező, illetve a pszi-mező hullámait skalár-hullámok hordozzák. A skalár-hullámok a vákuum virtuális részecskéinek hullámait jelentik. Ezek tömege, energiája nem elég ahhoz, hogy valóságosan, makroszkopikus mérőműszerekkel mérhetők legyenek jelenleg, /Ezt hamarosan orvosoljuk./ de az emberi agy és az élő szervezet erre alapból képes. A skalár-hullámok, rendkívül alacsony energiájuk révén, képesek az elektromágneses hullámokénál nagyobb, kozmikus léptékű koherenciahossz biztosítására.
Az emberi tudatvilág egyre mélyebb szintjein egyre gyorsabb és nagyobb számú gondolati folyamat zajlik. Ehhez egyre finomabb, kisebb tömegű anyagi hordozó szükséges. A skalár-hullámok, amelyek a legmélyebb tudatszint hordozói, a világegyetem egészével hangolnak össze bennünket.

Mire is jó?

Segít megőrizni testi-lelki-szellemi egyensúlyunkat, valamint karbantartja egészségünket azáltal, hogy olyan energiamezőt is biztosít számunkra, amelynek rezgésszáma megegyezik a Föld természetes rezgésével. Ezt a rezgést felfedezője nyomán Schumann-frekvenciának hívjuk, melyről a fentiekben már volt szó, s az ember számára élettani szempontból létfontosságú jelentőséggel bír. Emlékeztet a szervezet harmonikus alaprezgésére, s mint egy köldökzsinór, az élő szervezetet saját természetes állapotában tartja.

Segít megtalálni és fenntartani öntudati egyensúlyunkat bármilyen külső befolyás esetén. A többdimenziós állóhullám-alakzatokon túl a Schumann-hullámok az agynak egy specifikus impulzusszórást biztosítanak.
Az agyunkat az ún. Alfa (8-14 Hz), illetve Theta (7-4 Hz) állapotok irányába szinkronizálják, amelyek az emberi agyműködés mély, nyugalmi állapotait jelentik. Ez a tudatállapot hatékonyan segíti többek között a tanulási folyamatokat és a nagyfokú kreativitást igénylő, alkotó tevékenységek végzését is. Ez a hatékonyság megmutatkozik a tanulási folyamatok hihetetlen mértékű felgyorsításában, de tapasztalható a megszerzett tudás tartósságában is (pl. Alfa-learning).
A gyermekek az elmélyült játék során Theta állapotban vannak, és bár a felnőttek azt gondolják, hogy ilyenkor a gyerek semmit nem fog fel a külvilágból, ennek éppen az ellenkezője igaz. Ebben az állapotban minden fizikai és lelki ingert érzékelnek, és a befolyt információkat mélyen el is raktározzák, a periférikus szenzóriumok, – aktív receptorok jóval nagyobb intenzitása miatt.
Közreműködhet tudatossági szintünk emelésében azáltal, hogy segít elérni és fenntartani a kiegyensúlyozottság, illetve ihletettség (Alfa) és (Theta) állapotait, illetve ezek koherenciáját, így olyan “csatornák” megnyitására és folyamatos leképezésére nyújt lehetőséget. Ezek a bizonyos stabil frekvenciák folyamatos, illetve impulzusszerű használatát igénylik.
A napjainkban jelentkező természetes és mesterséges eredetű mágneses anomáliák esetén is fenntartja, biztosítja a szervezet és legfőképpen az agyunk kiegyensúlyozott és stabil működéséhez szükséges teret. Meg tudjuk őrizni “egyéniségünket és higgadt ítélőképességünket még olyan helyzetben is, amikor ez egyébként a környezeti hatások miatt nem lenne lehetséges.

A jelen

Az Intézet szakembereinek közreműködése által a készülék hatásai rendszeresen dokumentálhatók, visszaigazolhatók. A Charon Stabilizer speciális változatai kereskedelmi forgalomba nem kerülnek.

Nincs tudomásunk róla, hogy lenne olyan polgári használatra készült eszköz, amely védelmet kínálna a tudati működést alapvetően befolyásoló elektromágneses zavarok ellen – gondolunk itt egyrészt az ember által keltett anomáliákra, másrészt a közeljövőben hangsúlyozottan jelentkező napfolttevékenységek hatására gyökeresen változó geomágneses mezőre. Illetve az is köztudott tény, hogy a Föld mágneses mezeje már jelenlegi állapotában is szignifikánsan kisebb hatásfokkal rendelkezik a megszokott értékeihez képest.

A KutatásokThe Google Video embed service is not available anymore, it has been replaced by YouTube.

„Soha senki sem rögzítette az emberi szellem egyetlen megnyilvánulását sem úgy, hogy gépet ne használt volna. Az „önmagában létező szellem” veszedelmes képzelgés. A működésben lévő emberi szellem bonyolult gépezetet használ, amely hárommilliárd éves fejlődés során tökéletesedett: az emberi testet. És ez a test soha sincs egyedül, nem létezik egyedül: ezernyi anyagi és energetikus szál köti a földhöz és az egész kozmoszhoz. Nem tudunk mindent a testről. Nem tudunk mindent a világegyetemmel való kapcsolatáról. Senki sem tudná megmondani, melyek az emberi gépezet határai, és hogyan tudná használni ezt a gépezetet egy lehetőségei maximumát bevető szellem. Egyáltalán nem ismerjük a testünk mélységeiben, a körülöttünk, a Földön, a Föld körül, a tágas kozmoszban munkáló erőket. Senki sem tudja, melyek azok a még nem is sejtett, de talán karnyújtásnyira lévő egyszerű természeti erők, amelyeket az éber tudatú ember, aki közvetlenebbül tudja felfogni a dolgokat, mint a mi lineáris értelmünk, használhatna.”

Pauwels

„…Az ember biológiai alkatában intellektuális képességek magjai szunnyadnak.
 Az intenzitástan jövendőbeli speciális feladata az lesz, hogy megkísérli fokozatokban kifejezni érzések mélységét, erejét, energiatöltését. Ez persze nem jelölhető majd szimpla skála-nomenklatúrában, mert az intenzitások többirányú, polidimenzionális alakulatok.
Mindenesetre az érzetkvalitások mérésével kezdődik a kutatás, később pedig kialakul a kutatás biológiai rendszere, melyben meg lehet kísérelni intenzitások fokozását és csökkentését, ellenőrzés mellett… …”

Wictor Charon

Charon beszél arról is, hogy a kétezredik év után el fog érkezni az idő, amikor az emberek nem fognak még magukhoz engedni olyan rezgéseket sem, amelynek természete ideg-élettanilag kétes. Említette még, hogy elegendő ma a fizikai síkon néhány szimbólum, frekvencia behangolása bizonyos kontaktusok eléréséhez, melyhez a sűrűbb anyagi korszakban sokéves gyakorlás és rengeteg segédeszköz, kellék volt szükséges. A jövő kultikus tárgyai között van olyan, amely hatalmas áramú kontaktust képes létrehozni ahhoz, hogy agyunkban égig érő dimenzió lépcsősorok boruljanak fényözönbe.

Murzsicz András

A csillagok hangjai

A NAP OLYAN HANGOS, HOGY HA AZ ŰRBEN LENNE LEVEGŐ, A FÖLDÖN MEGSÜKETÜLNÉNK

A világűr legkézenfekvőbb tulajdonsága már a nevéből is kiolvasható: űr, azaz nincsen benne semmi. Valójában az űrben sincs tökéletes vákuum, de olyan ritka benne az anyag – köbméterenként alig néhány hidrogénatom, szemben a földi levegő köbméterenkénti 10^25 molekulájával –, hogy még ezzel együtt is ez áll a legközelebb a teljes ürességhez.

A hang terjedéséhez szükség van valamilyen közegre, ami a mindennapokban jellemzően a levegő. Mivel azonban az űr közel tökéletes vákuuma légüres tér, ott a hangok sem terjednek. A gyakorlatban ez ritkán okoz problémát, legfeljebb a sci-fi filmek űrcsatáiban kell kicsit elszakadni a fizika törvényeitől. Az asztronauták nyílt űrbéli csevegését meg elsősorban nem ez lehetetleníti el, hanem hogy szkafander nélkül amúgy sem kapnának levegőt, a beszélgetéshez meg nem árt életben lenni. A világ csöndjének azonban van egy kifejezetten jótékony hatása: ennek köszönhető, hogy nem szenvedünk maradandó halláskárosodást a csillagok hangzavarától.

A csillagoknak ugyanis nagyon is van hangjuk, ráadásul elég változatos: a belsejükben zajló fizikai folyamatok hatására úgy rezegnek sok-sok különféle frekvencián, akár a templomi harangok. Ha a világűrben lenne levegő vagy más, hasonlóan hatékony hangvezető közeg, Naprendszer-szerte hallani lehetne a Nap tízmillió különféle zenei hangnak megfelelő zenebonáját.

Méghozzá jó hangosan. A Nap 383 jottawattos (383 000 000 000 000 000 000 000 000 wattos) teljesítménnyel sugározza magából az energiát, ez hangerőre fordítva nagyjából 290 decibeles fülsiketítő ricsajt eredményezne. Itt a Földön persze ennél valamivel visszafogottabb lenne a Nap koncertje, hiszen a hangerő a távolság növekedésével csökken, és a bolygónk 150 millió kilométerre kering a csillagjától.

A Napról 2013. június 20-án készült felvételen egy fler (a naplégkör egy korlátozott részének hirtelen erős kifényesedése) látható a kép bal oldalán.

Fotó: NASA/Goddard/SDO

A Nap földi hangereje körülbelül 125 decibel lenne. Ezt az értéket segít elhelyezni, hogy a 120 decibel nagyjából annak a zajszintnek felel meg, mint ha 100 méterről hallgatnánk végig egy sugárhajtású repülőgép felszállását, míg a 130 decibel már az emberi hallás fájdalomküszöbe – de ha huzamosabb ideig vagyunk egy hangnak kitéve, már ennél alacsonyabb hangerő is maradandó halláskárosodást okozhat.

Szóval, bár izgalmasan hangzik, hogy akár a saját fülünkkel is hallhatnánk a Napot, azért ne sajnáljuk túlságosan, hogy ettől az élménytől megfoszt minket a világűr néma üressége.

Bolcsó Dániel

A rezonanciagyűrűk szerepe a csillagképződésben

“Az NGC 3081 itt szinte szemtől szemben látható. Más spirális galaxisokkal összehasonlítva kicsit másképp néz ki. A galaxis korlátozott spirális központját egy fényes hurok veszi körül, amelyet rezonanciagyűrűnek hívnak . Ez a gyűrű tele van fényes klaszterekkel és új csillagképződésekkel.

Ezek a gyűrűk különösen rezonanciáknak nevezett helyeket képeznek , ahol a gravitációs hatások a galaxisban a gáz halmozódását és bizonyos helyzetekben történő felhalmozódását idézik elő. Ezeket a „bár” jelenléte a galaxisban, mint például az NGC 3081 esetében, vagy más közeli objektumokkal való interakciók okozhatják. Nem szokatlan, hogy az ilyen gyűrűket akadályos galaxisokban lehet látni, mivel a rudak nagyon hatékonyan gyűjtik a gázt ezekre a rezonancia-régiókra, és halmozódásokat okoznak, amelyek aktív és nagyon jól szervezett csillagképződéshez vezetnek.”

Azért azon érdekes lehet elmolyolni, hogy rendben van, hogy nem halljuk a csillagok hangját, de az állítólagos “sötét anyag” vajon milyen hordozó közegként értelmezhető?

Lehet, hogy nem is lineáris?

Lehet igaza van néhány gondolkodónak, amikor azt mondja; – Az ember a csillagok táncát járja…

Azt már ragozzuk egy ideje, hogy a tudomány racionalitása, jelenlegi kompetenciája a tér-idő valóságtartalmára vonatkozik.

Még jó, hogy mindig is voltak olyanok, akik tágítják az emberi értelmezést akár a rezonanciák, frekvenciák birodalmában is.

Hiszen, ha a sötét anyagot szimplán a pszichikai síknak értelmezzük, akkor megint csak feltehetjük a kérdést, hogy az ember legtöbb esetben miért csak szenvedő alanya a saját gondolat és érzelem-világának?

Lehet, hogy sokkal több értelmezhető valóságalapja van , hogy miért építkeztek őseink a csillagok megfigyelésére alkalmas objektumokat?

Ha nyitott elmével vizsgáljuk a csillagok tudományát esetleg az asztrológiának is van létjogosultsága interdiszciplinárisan?

Ilyenkor egy kicsit szűk keretnek is érezhetjük, hogy ha csak az elektromágneses tartomány törvényeit akarjuk ráerőltetni, – mondjuk több síkon is zajló valóságunkra. A mi dimenziónk elektromágneses. Mi is felváltva vagyunk hol elektromos, hol mágneses állapotban, hol vonzanak dolgok, hol feszültségeket keltenek és ehhez képest a “fekete lyuk” egyáltalán nem szupernehéz, pusztán a felfogása az, a túl sokat gondolkodó elmének. De ezek a dolgok is szép lassan egyre tisztább megvilágítást kapnak, mert a “rejtett” működési mechanizmusok, a jelek szerint nem is rejtettek, – pusztán távolságban, – mennyiségi értelmezésben kevésbé értelmezhetőek.

Murzsicz András

 

Más szemmel kicsit messziről

Ezerféle új sugárzástól reszkető föld. Végső soron e hatalmas szervezet csak új lélekért és új lélekkel élhet. A változó kor változó gondolatot hoz. Na de hol keressük, hová tegyük azt a megújító és törékeny változást, amely anélkül, hogy szemmel láthatóan megváltoztatta volna a testünket, új lényeket faragott belőlünk? Sehol másutt, mint egy újfajta intuícióban, amely teljes egészében módosította mozgásterünket, a világegyetemet – másképpen fogalmazva, az ébredésünkben.”

Teilhard de Chardin szerint tehát az emberi faj mutációja megkezdődött: az új lélek születőben van. A mutáció az értelem mélyrétegeiben zajlik, és a „megújító változás” révén a világegyetem teljes és az eddigitől teljesen eltérő képét kapjuk. A tudat éber állapota magasabb rendű állapottá válik, amelyhez képest az előző csupán álom volt. De most eljött az igazi ébredés ideje.
Erről a valódi ébrenlétről vallott szemléletünkbe szeretnénk beavatni az olvasót.

Ha számba veszem összes cselekedetem, kutatásom, írásom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mindezt az a megérzés vezérelte, amely olyan heves és erős volt apámban, amely szerint az emberi tudatnak át kell térnie egy újabb szakaszba, hogy rá kell találni a „második ihletre”, és hogy ennek immár legfőbb ideje. Alapjában véve ennek a könyvnek nincs is más tárgya, mint a lehető legnagyobb mértékben kiállni e mellett a megérzés mellett.
A tudományhoz képest a pszichológia tekintélyes késésben van. Az úgynevezett modern pszichológia a harcos pozitivizmus uralta XIX. századi képnek megfelelő embert tanulmányozza. A valóban modern tudomány viszont olyan világot tár fel, amely egyre több meglepetést okoz, és egyre kevésbé felel meg a hivatalosan elfogadott szellemi struktúráknak és ismeretnek. A tudati állapot pszichológiája befejezett és változatlan embert feltételez: a „felvilágosodás” homo sapiensét. A fizika pedig olyan világot leplez le, amely egyszerre több játékot játszik, rengeteg kaput tár ki a végtelenre. Az egzakt tudományok a fantasztikumba torkollanak. A humán tudományok pedig még mindig a pozitivista babona rabjai. A tudományos gondolkodást a történés, a fejlődés fogalma uralja. A lélektan még mindig a kész, egyszer s mindenkorra rendszerezett agyműködésű ember képére alapozódik. Mi viszont ezzel szöges ellentétben azt gondoljuk, hogy az ember nem befejezett lény, ugyanis azok az óriási lökések, amelyek mostanában megváltoztatják a világot, azok a függőleges irányú lökések, amelyek a tudatra hatnak, azok a vízszintes irányú lökések, amelyeket a nagy tömegek hoznak létre, nagyon jól kidomborítják az emberi tudat változását, a „megújító változást” magán az emberen belül. Olyannyira, hogy véleményünk szerint a mi időnkhöz igazított pszichológia akkor lenne hatásos, ha nem abból indulna ki, hogy mi az ember (vagy inkább, minek látszik), hanem abból, hogy mivé válhat, lehetséges fejlődéséből. Az első hasznos munka az lenne, ha meg tudnánk találni ennek a lehetséges fejlődésnek a szemléletét. Mi ebbe a kutatómunkába vágtunk bele.

Minden hagyományos tan azon az elven alapszik, hogy az ember nem kifejlett lény, és a régi pszichológiák azokat a feltételeket tanulmányozzák, amelyek közepette az embert valóban a tökéletességhez vezető módosulások, változások, transzmutációk végbemennek. A mi módszerünkből következő teljesen modern szemlélet azt a gondolatot sugallja nekünk, hogy az ember talán olyan képességekkel rendelkezik, amelyeket nem használ ki, egy egész parlagon heverő gépezettel. Mondottuk már: a bennünket körülvevő világ végső megismerése magának a megismerésnek, az értelem felépítésének és az érzékelésnek a természetét kérdőjelezi meg. Azt is mondtuk, hogy a legközelebbi forradalom lélektani lesz. Ez nem csupán a mi látomásunk: sok modern kutató vallja ezt, Oppenheimertől Costa de Beauregard-ig, Wolfgang Paulitól Heisenbergig, Charles-Noél Martintői Jacques Ménétrier-ig.
Meg kell hagyni azonban, hogy e forradalom küszöbén azok a szinte vallásos, emelkedett gondolatok, amelyek a kutatókat serkentik, egyáltalán nem jutnak el a közönséges ember szelleméig, nem villanyozzák fel a társadalom mélyrétegeit. Néhány agyban minden megváltozott. Ezzel szemben a XIX. század óta semmi sem változott az emberi természetről és az emberi társadalomról alkotott általános gondolkozásban. Jaurès élete végén írt egy cikket Istenről, a csodálatos írás nem jelent meg:
„Csak annyit szeretnénk ezúttal elmondani, hogy a rövid időre háttérbe szorult vallásos gondolkozás visszatérhet a szellembe és a tudatba, mert a tudomány jelenlegi következtetései felkészítik rá. 

Nem az anyagi gondok terelik el az ember figyelmét az emelkedett gondolatokról és az isteni dolgokról való töprengésről, a legtöbb embert az embertelen munka fosztja meg attól, hogy gondolkodjon, sőt egyáltalán érezze az életet, vagyis Istent. Meg a felfokozott alantas ösztönök, az irigység és a gőg, amelyek az istentelen harcok közepette felemésztik a legbátrabbak és legboldogabbak belső energiáit is. Az éhség kihívása meg a felfokozott gyűlölet közepette az emberiség nem tud a végtelenre gondolni. Az emberiség olyan, mint egy nagy fa, amelyiket a viharos ég alatt körüldonganak az izgatott legyek, és ebben a gyűlölködő döngésben a világegyetem mélységes, isteni hangja elsikkad.”
Meghatottan fedeztem fel Jaurésnek ezt az írását. Annak a hosszú üzenetnek a szavait használja, amelyet apám küldött neki. Apám lázasan várta a választ, de nem jött. En kaptam meg ennek a kiadatlan kéziratnak a közvetítésével, csak ötven év múltán…
Az ember kétségkívül nincs olyan fokon tisztában önmagával, mint azzal, amit csinál, úgy értem, azzal, amit az ember sötétben tapogatózó munkájának megkoronázásául a tudomány felfed a világegyetemről, rejtélyeiről, hatalmairól és összhangjáról. Es ez azért van, mert a társadalmi szervezet elavult elveken nyugszik, és megfosztja reménytől, szabadidőtől és nyugalomtól. Ha a szó szoros értelmében megfosztják az élettől, hogyan fedezhetné fel a végtelen térséget? Mégis minden jel arra vall szerintünk, hogy a dolgok rendkívül gyorsan meg fognak változni; hogy az elszabaduló hatalmas tömegek, a felfedezések és technikai vívmányok elemi erejű nyomása, a valódi felelősség közegében kavargó gondolatok, a külső intelligenciákkal felveendő kapcsolatok el fogják söpörni a régi elveket, amelyek megbénítják a társadalmi életet, és hogy az ember, aki az őrülettől a lázadásig, azután a lázadástól a csatlakozásig vezető úton végigjut, újra felszabadul, és meghallja önmagában ezt a feltörő „új lelket”, „ezt az oksági hatalmat”, ami a létet a cselekedethez köti.

Az egyetlen haladás a pszichológiában a mélységek, a tudat alatti zónák kutatásának elkezdése volt. Mi úgy véljük, felderítendő csúcsok is léteznek, vagyis tudat feletti zóna. Hogy pontosabban fogalmazzunk, kutatásaink és megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy el kell fogadni azt a feltevést: az agyban létezik egy legnagyobbrészt használatlan, kiaknázatlan magasrendű szerkezet. A normális, éber tudati állapotban az agy tizedrésze működik. Mi történik a látszólag csendes kilenctized részben? És vajon nincs-e olyan állapot, amelyikben az egész agy szervezetten működik? A felsorolandó és tanulmányozandó tények talán arra a jelenségre utalnak, hogy az általában alvó zónákat fel lehet ébreszteni.

Sajnos ezt a jelenséget még semmiféle pszichológiai ág nem kutatja. Bizonyára meg kell várni, amíg a neurofiziológia annyit fejlődik, hogy megszülethet a csúcspszichológia. Mi nem szeretnénk kivárni, amíg ez az új fiziológia kifejlődik, de nem is akarván előre befolyásolni az eredményeit, csak szeretnénk egyszerűen felhívni a figyelmet erre a területre. Meglehet: ez a kutatás éppolyan fontos lesz, mint az atomkutatás vagy a világűrkutatás.

Eddig minden érdeklődés arra irányult, hogy mi rejtőzik a tudat alatt; ami magát a tudatot illeti, a modern tudományban továbbra is az alsóbb rétegekből származó jelenségnek tekintik: Freud a nemiséget, Pavlov a feltételes reflexet stb. Olyannyira, hogy az egész lélektani irodalom, az egész modern regény például Chesterton meghatározásán alapszik: „Az emberek, akik a tengerről akarnak szólni, csupán a tengeribetegségről beszélnek.” Chesterton azonban katolikus volt: ő feltételezte, hogy létezik csúcstudat, mert ő elfogadta Isten létezését. A pszichológiának éppúgy, mint a többi tudománynak, fel kellett szabadulnia a teológia uralma alól. De mi úgy véljük, hogy még nem teljes a felszabadulás; hogy felülről is segíteni kell a felszabadulást: azoknak a jelenségeknek a módszeres tanulmányozásával, amelyek a tudat felett helyezkednek el, a tudat feletti jelenségek, továbbá a magas-frekvencián vibráló értelem tanulmányozásával.
A fény színképe a következőképpen áll össze: baloldalt a Hertz-féle hullámok széles csíkja és az infravörös. Középen a látható fény keskeny csíkja; jobboldalt a végtelen sáv: ultraibolya, röntgensugár, gammasugár meg az ismeretlen.
Hátha az értelem, az emberi fény színképe is ehhez hasonló? Baloldalt az infratudat vagy tudattalan, középen a keskeny sáv a tudat, jobboldalt pedig az ultratudat végtelen sávja. Az ultratudat széles területét, úgy látszik, csak a misztikusok meg a mágusok kutatták: ezek titkos kutatások és alig érthető tanúságok. A felmerülő csekély adat miatt némely tagadhatatlan jelenséget, mint az intuíció meg a zsenialitás, amelyek a jobb oldali sáv elejének felelnek meg, az infratudat jelenségeivel magyaráznak, amelyek viszont a bal oldali csík szélén találhatók. Amit a tudatalattiról tudunk, azzal megmagyarázhatjuk ezt a keveset, amit a tudatfelettiről ismerünk. Holott a fény színképének jobb oldali részét nem magyarázhatjuk a bal oldalival, a gammasugarakat a Hertz-féle hullámokkal: nem ugyanazok a tulajdonságok. Azt gondoljuk tehát, hogy ha van tudaton túli állapot, a szellem tulajdonságai teljesen mások benne. Tehát az alsó rétegek pszichológiájának módszerei nem megfelelőek, újakat kell kitalálni.
Milyen körülmények között juthat a szellem ebbe a másik állapotba? És akkor melyek a tulajdonságai? És milyen ismeretekhez képes eljutni?
A megismerés óriási fejlődése egészen odáig vezet bennünket, ahol a szellem kénytelen lesz megváltozni, hogy megvizsgálja, amit meg kell vizsgálnia, megtegye, amit meg kell tennie. „Az a kicsi, amit látunk, önnön kicsinységünkhöz idomul.” De vajon csakugyan azok vagyunk, akinek hisszük magunkat?


Pauwels, Bergier

Dr. Joe Dispenza; Újrahuzalozva

Decemberi gondolatok

Most, hogy az utolsó hónap van ebből az évből, tudomásul kell vennünk, hogy továbbra is lejtmenetben vagyunk. Mint kiderült nem váltott meg senki semmit, hacsak azt a fajta megváltást nem vesszük figyelembe, ami azt akarja mondani mindannyiunknak, hogy ezt mégiscsak magunknak kell végigcsinálni. Megváltás ez a javából, mert annak felismerése, hogy isten gyermeke még az is, aki elnyomja az elnyomottat, az emberi elme számára kiábrándító. Egyben ez biztosítja azt is, hogy biztosan belefáradjon, a valamivel szembeni automatikus ellenállásba. – Ebben mindenki tart valahol.

Azt észre lehet venni, hogy az írott és hivatalos történelmünk mellett van egy párhuzamos történelem és tudomány is, ami ténylegesen irányítja a jelenünket és azokat a dolgokat, amik ezután fognak velünk történni. Rengeteg információ kering a köztudatban, de ezeket ennyire felhígítva alig fogja fel a ma embere. És igen. Nem feltétlenül javallot, “csak áldozatként” ebben a korszakban továbbra is sodródni egy valakik által kijelölt mederben. Ezt meg is lehet Hack-elni.

Mikről is van szó? Igazából az, hogy az emberi gondolkodás ebben a döbbenetesen gyorsuló információáramlásban, még mindig a jövőbe helyezi a megváltás fogalmát, végérvényesen bebizonyította, hogy nem járható ösvényre vezette az emberi elmét.
A legnagyobb színjáték ez, amit az ember és isten együtt ki tud találni. Azért jövünk valójában ebbe a fizikai létformába, hogy belefeledkezhessünk egy időre, hogy aztán újra felnyíljon a szemünk és újra egységben érzékeljük azt a valóságot melyből kiszakadtunk. Ahogyan Lao Ce mondaná; Kipróbálhassuk a Taotól eltérő elképzeléseinket.
Az, hogy valami végérvényesen megváltozott, azt jelenti, hogy ez egyre inkább le fog lepleződni és fog látszani és egyre szélesebb körben, – mégpedig egye hatványozottabban . A nagy változást nem fogja senki sem megúszni. És mint tudjuk, vagy nem tudjuk, de a “síkok egymás fenntartására és nem egymás elpusztítására lettek kitalálva”. De ezt csak akkor lehet már látni, ha több síkot is be tud azonosítani az ember Önmagán belül is. A felszín meg tud ám bodrozódni, ami minden esetben hullámokat jelent még az ötéves gyermek számára is. Ez a mindennapi „milyenségekkel” foglalkozó ember számára egyre inkább felismerhető poklot jelent. Az, amiben létezünk az maga az “árnyék-világ”. És ennek, hogy tudományos megfogalmazással éljünk, – szintén hullám-természete van.
Két síkot, vagy dimenziót viszont minden esetben állóhullámok kötnek össze. Ebből a szempontból mutatkozik meg, hogy az a bizonyos “teremtő” mennyire türelmes, az oly sok mindent „akaró” rapszodikus és skizofrén elmével szemben. A saját jelenlétünk elfogadása és megértése egyre inkább kényszerítő erőként működik, a műkedvelő tudomány és a felébredést már kereső, szintén műkedvelő ezoterikusok számára is.
Ezt madártávlatból nagyon jól lehet látni.

Ez egyfajta kiemelkedést is jelent az előbb említett horizontális „adok-kapokból”.
– Ha csak az elmúlt 2-3 évtizedet vesszük, – nem is nagy idő a történelemben. – Számottevő, hogy ma már a vízcsapból, meg a kereskedelmi csatornákból is folyik a; – „Majd én megoldom helyetted és megmondom a tutit, csak tejeljél” című össznépi majomkodás, ami természetesen egy szükséges lépcsőfok szükségszerűen elkényelmesedett társadalmunkban. De ezzel, hogy ez mégis van, – megadja az alapokat és a lehetőséget, hogy nagyon sok ember ezeken továbbléphessen. És hogy időszerű, új “közösségi közmegeggyezések” szülessenek.
Ha belegondolunk ez is szerves része a „Dimenzióváltásnak”, csak ezt egy „másfajta” szemmel lehet megérteni és elfogadni.

Ami igazából számít, az az emberek fókusza, a gondolkodás, a figyelem ezen irányokba való áramlása. “A Dimenzióváltás abban az ütemben fog megvalósulni, ahogyan a kibontakozásban résztvevő identitások figyelme elfordul a “vízszintes” tengely kizárólagosságától.
– Hogy aztán minden, de minden kiteljesedjen, – ahogyan a folyó görgeti a követ, – lekoptassa az éles sarkait, melynek következtében senki se tudja többé azt hátrakötni.

Ebből a szempontból még az összeesküvés elméletek is hasznosak, mert nagyon sok feszültség halmozódik egyre inkább egyre gyorsuló világunkban és nagyon rendes dolog az “összeesküvésben állítólagosan résztevő csoportoktól, emberektől”, hogy vállalják a céltábla szerepét az elégedetlenkedni akarók számára.
Azt is említettük már párszor, hogy ami megosztott, illetve valamelyik oldalon, valami ellen harcol, vagy valamit polarizál, az mulandóságra és változásra van ítélve. Illetve csak részleges és időleges megoldást hozhat. Az a Svéd kislány Gréta is említette, hogy nincs időnk. – Van, de ez egy másfajta időszámítás. Szimplán csak a fókuszt, – ami talán az egyik legnagyobb érték a világegyetemben – lenne szükséges elvonni a jelenlegi politikától, gazdaságtól, oktatástól. – Dehogy fogok én éltetni egy olyan társadalmi berendezkedést, ami már nem időszerű. A saját idejével minden ember alanyi jogon rendelkezhet.

– Szóval mégis jól van ez így. Az ember egocentrikus korszaka is elmúlik, mint a Geo centrikus és a Helio centrikus is. És mint már azt egyre többen tudják ez egy belső változásról szól és az, ami kívül van, az csupán ennek a tükre. Aggódni is csak egyfajta maszturbáció a fenntartható fejlődés, meg a Föld ökonómiája miatt. A tettek ideje van!

Gondolom emlékeztek erre a filmre. Volt itt egy szónoklat, aminek a vége az volt;

– …És hogy miért?

– Mert még mindig élünk.

Be kell vallanom, hogy egyre inkább jókedvem van.
Az evangéliumok is örömhírt jelentenek szó szerinti fordításban is. – Bár nem tűnnek annak sokáig, hiszen csak a szenvedés értelmének meghaladása után kapnak új tartalmat a pszichikai hullámzásaink és társadalmi erőviszonyaink. Nem is csoda, ha ennyire finom csúsztatásokkal próbálják társítani a mentális dimenzió ideáival például a gazdaságban, vagy a politikában.
És itt be is zárul a kör.
Magunk megyünk elébe a megváltásnak. Mert a ma alkalmazott marketingstratégiák, ego-játszmák és egyebek megpróbáltak visszaélni a még emberi aggyal is felfogható ideák szentségével. Ezek viszont belülről jártak át bennünket, emelték és emelik észrevétlenül a rezgésünket. Apropó! Amivel igazából nem lehet mit kezdeni, hogy minden szinten egyre aktívabb az emberi kreativitás. Vannak, akik visszaélnek ezzel és vannak, akik szolgálják ezt. És ettől egyre derűsebb a világ. Ahogy a fáma is mondja; az altruistákat azért találta ki a “jóisten”, hogy kompenzálja a mennyiségi szinten elszaporodott pszichopatákat is.
– Elvégre az új év, új reményeket ad. S bár nem nevezhető könnyűnek ami előttünk van, valamikor nagyon meg fog szépülni. De akkor már a reményre sem lesz szükségünk, mert visszanézve olyan lesz, mint amikor valaki megpihen a jól végzett munka után. Régóta vesszőparipám, Kölcseynek a Hass, alkoss, gyarapíts és a haza fényre derül. – Hát ez kérem azért maradt csak lila köd, jól hangzó semmi és lett egyre több légy a levesbe, mert e gondolat előtt a versszakban van még egy másik gondolat is, ami a “HOGYAN-ról” szól. Az egész így hangzik;

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort.

Hass, alkoss, gyarapíts és a haza fényre derül.

És milyen régóta kiáltja némán felénk a Batyhányi téren Kölcsey, – Nekünk!

 

Murzsicz András

What is waiting for us ?

I don’t know how I could write this gently, but looks like no matter how much tension there is in the world, according to the signs, people still need much more of it. At the moment we are blind to the real solutions and we are far away even from honestly searching for our own answers. Or rather we are not interested, because our self interests are still more important.

There is a growing number of groups, who discover their own truths and now these truths are getting collided, since everybody is right.  We don’t create even an approximate historical landscape for ourselves. Still only words remain, that history is solely the series of beginnings and ends. We try to create legends, make ourselves believe in certain rights and ideas which are provided for us by others in exchange for our own convenience.

We sympathize with the weaker and conquered people, especially if we are far away in time and in space from the happenings. We condemn war, especially if we are the losers. Honestly it is significant only in Europe, since we remember war only as words. And whatever happened, happens on other continents – that served only our convenience. When will we open our eyes ? Will we ever realize that whoever wins, in reality everbody loses ?

Meanwhile somewhere deep inside we do know the answer, but we don’t give a damn, because our will and our expectations are much stronger yet.

Two things come to my mind; I got both from a friend.
One expression goes like that: there are sometimes occasions, when we are standing on the bank of others’ suffering and we can’t help.
The other one is a story. I’m not as big story teller as my friend was, but the anecdote goes somehow like this: Two friends meet and they sit down on the terrace of one’s house to have a few drinks. They start chatting and as they are  having a good time, they notice that the dog, which is lounging under the porch, starts howling bitterly. Then this happans again and again, when the visiting friend asks the other, why is that poor dog howling ? – Well my friend, he is howling because he is lying in a nail… – But why does’t he get up then ? – Well beacuse the pain is not aching enough yet…

So considering the story above, today’s society hasn’t suffered enough yet, since it still thinks that everything is going to be all right, if we abolish a few external factors and problem sources. We can think about immigration and similar tensions occured in other countries and territories. But we could also continue with the participants of international business activities and we shouldn’t exclude religions either. So we are living in a very well explained “truth jungle” and it is very dark and we are very lost. But despite all of this, there must be a meaning.

Why and what are we searching in this – to put it mildly – ruction ?

How did we get here ?

How could the Earth politicians and other policy makers be talked into participating in all this ?
– Look guys, you can “get” as much as you want, but the people have destiny and we predestine that destiny, because God simply is, it is us, who exist. We have information about the far past and the future. Human existence is about experience.
Can you let on others calling you different names ? Are you enough of a lion to ignore the opinions of sheep ? Are you intelligent enough to join our leading group ? Are you willing to play roles in order to have the power that you have always dreamed of ?

But they don’t mention the rabbit’s hole and the directing principles of the universe which are way much stronger than the human ego.
Now the trouble is, compared to written and unwritten history, that this “change” is not about colonizing territories, markets or consumers, but it is about the “transubstantiation” of the soul, transcending the external world, that is the collective individual and emotional waves.
Those who are not deaf and blind are often helpless for long time, because democracy has never actually worked, and confiding power to those who don’t want it is not really common either.
If we think in time, our thinking will be linear. To make a line, we have to connect two points. In our case. this is called cause and effect. So in the time a system, a matrix gets created. Then more people start thinking, creating more and more lines, then these lines start criss-crossing each other. People took the cross of space-time on their shoulders. As a paradox, stronger people make the weaker ones bear their crosses as well. This can work for a while.
– That is why all the different Earth-sense based life forms are cynical. To change something, we have to create it first in order to change it. To comprehend this, we have to have experiences. And the means are the same people who created this matrix. So they are not the reasons.  Isn’t is possible, that they try to help us ? Don’t they force us, that after so many disclaimed responsibility, to find our true Self ? Our own answers and capabilities ?

Let me tell you a story. I lived in Israel for about two years. I feel incredibly lucky, because I could live exactly one year in Old Jaffa in a studio apartment, among many thousand-year old stones, above the port, – where history told a story every day… – Andromeda’s Rock, Jonah and many other famous things. I lived in the Old City, right next to the consulate of Vatican. I was deeply in love with a girl, the place, the world. Jaffa is an Arabic district and it belongs to Tel Aviv. I liked wandering there as well. As a huge surprise, walking into a very quiet street in this Arabic district, we noticed a group of black men  and women. They were wearing colorful clothes, but actually everbody was black. When we went closer we noticed that they were gathering in front of a small church. Then they went inside – we thought we could join them. Looking around inside it felt a little strange, because we were the only white people. To describe the event briefly, the priest didn’t talk much, in two thirds of the time we spent there they sang. That was the first time I saw, heard and experienced a Gospel choir, and a guy accompanied the singing with a large drum. The whole choir wore  purple gown. It was an amazing experience. Not only the choir sang but everybody did. A black guy sat next to me and I noticed, that espacially during singing, his eyes were shining, and not only his, but everybody’s eyes. Nobody even thougth, except us, that we are out of place. When the guy noticed that I don’t have a Bible, he held his to me to join the singing. It is very hard to describe the atmosphere, the vibration that filled the whole space, but I can definitely say that it was an unforgettable experience. I don’t consider myself a religious person, I’m not a memeber of any congregation, all I learned is that we are all struggling seekers, and when we can see thorugh “time”, the we all “arrive” and it is up to us, when.

– I lived in an Arabic district of Jewish state, and still in a black Christian church I could completely forget, that I was a white person. I must note something. Wherever I was, lived on the planet, I have never experienced atrocity. People are not born as good or bad. If I only want to be good in my life, then there must be bad ones, and this will create its own polarity. Outside and inside as well. There is an urge in the morphogenetic field and it works.

The point I wanted to make with all this is that the dear conspirators, from this perspective, are only effects. A person can’t be solely good or bad, at least considering the foundations. Konrad Lorenz dealt with this topic a lot. Polarity is the trait of the physical world. One plane above, in the psychic realm, drawing from the pure ideas of the mental plane, nobody would mull over the terms of good and bad. Then we would see the rainbow in its fullness, not only its colours. Considering the changes to come, the most astonishing fact is, that the greatest change comes from inside.

I know that many will fight, because they experienced a lot of injustice. Certainly nobody knows what comes next. But I ask the question. Did we find the right enemy ?

– Because the real enemy is human stupidity. The secret, and that everything is up to which bandwith you will “vibrate” in.

And how could we speak about peace and life, when violence and death are more and more common. – I don’t know. And I don’t know how one can die or kill in a nice way. There are times when people can only choose how they go through these. When the monster comes forward in the people, even this sentence doesn’t make much sense; – “Love me and do what you want!”

The Sufis, sages of the Islam religion, also have fables. Drawing from one of these, the first step sounds like this; – If some doesn’t know that he doesn’t know, avoid him! This is hard to carry out nowadays. I have a favourite quote from Antony de Mello;  – ” Enlightenment is the knowledge we acquire before our death, that we would know after anyway.” We will deal more with the topic in the future.

Murzsicz András

Valóban ébren vagyunk?

Ha van éber tudati állapot, akkor a modern pszichológia építményéből hiányzik egy emelet. Nem nagyon válogattunk, mert nem volt időnk igazán feltárni az anyagot. Össze kellene állítani egy gyűjteményes kötetet az éber állapotról szóló modern tanúságokból és tanulmányokból. Nagyon hasznos lenne. Visszacsatolna bennünket a hagyományokhoz. Bebizonyítaná, hogy századunkban milyen állandó a lényeg. Megvilágítana egy-két jövőbe vezető utat. Az irodalmárok egyfajta kulcsot találhatnának benne, a humán tudományok kutatóit felvillanyozná, a tudósok megtalálnák benne azt a fonalat, amely végigfut a szellem minden nagy kalandján, és nem éreznék magukat olyan elszigeteltnek. Természetesen mi a kezünk ügyébe eső dokumentumokat felsorakoztatva nem léphettünk fel ekkora igénnyel. Mi csupán kurta jelzéseket akarunk felmutatni a legegyszerűbb formában megmutatkozó éber állapot lehetséges lélektanáról. 

Ahhoz, hogy megértsük a különbséget a tudati állapotok közt, vissza kell térnünk a legelsőhöz, az álomhoz. Ami teljesen szubjektív tudati állapot. Az ember álmaiba merül -lényegtelen, hogy megjegyzi-e őket vagy nem. Még ha az alvót valóságos ingerek érik is többek közt, mint például zajok, hang, meleg, hideg, saját testének érzékelései, ezek is csak fantasztikus képeket keltenek benne. Azután az ember felébred. Első pillantásra ez már egészen más tudati állapot. Tud mozogni, más személyekkel beszélni, tervet szőni, meglátja, elkerüli a veszélyt és így tovább. Joggal gondolhatjuk, hogy jobb helyzetben van, mint amikor aludt. De ha egy kicsit a dolgok mélyére nézünk, ha belső világát is szemügyre vesszük, továbbá gondolatait, tettei okát, rádöbbenünk, hogy csaknem ugyanabban az állapotban van, mint amikor aludt. Sőt még rosszabb, mert legalább álmában passzív, vagyis semmit sem tud csinálni. Ezzel szemben, amikor ébren van, mindig tud cselekedni, és tetteinek eredménye visszahat rá is, környezetére is.

Holott nem is emlékszik önmagára. Valóságos gép, minden megtörténhet vele. Nem tudja leállítani gondolatai áramlását, nem tudja ellenőrizni képzeletét, érzelmeit, figyelmét. A „szeretem” -„nem szeretem”; „tetszik” – „nem tetszik”; „kívánom” -„nem kívánom” szubjektív világában él, vagyis egy olyan világban, amely szeretni vagy nem szeretni, kívánni vagy nem kívánni vélt dolgokból áll. Nem látja a valóságos világot. A valóságos világot elrejti előle képzeletvilága.

Alomban él. Alszik. És amit „éber tudatnak” nevez, az csupán álom – méghozzá sokkal veszedelmesebb álom, mint éjszakai álma az ágyában.

Lássuk az emberiség életének valamely eseményét. Itt van például a háború. E pillanatban háború van. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy több millió alvó megpróbál elpusztítani több millió más alvót. Természetesen, ha ébren lennének, nem akarnák. Minden, ami most történik, ennek az álomnak a rovására írható.

A két tudati állapot, az álom meg az ébrenlét, pontosan egyformán szubjektív. Csak akkor tud igazán felébredni az ember, ha majd önmagára ébred. Akkor látni fogja, hogy körülötte az élet másképpen zajlik, és más az értelme is. Látni fogja, hogy alvó emberek álomélete. Minden, amit az emberek mondanak, amit tesznek, álmukban mondják, illetve teszik. Tehát az egész nem ér egy hajítófát sem. Csak az igazi ébrenlétnek és a hozzá vezető útnak van valóságos értéke.

Hányszor kérdezték már tőlem, nem lehetne-e megszüntetni a háborúkat. De, bizonyára meg lehetne. Csak az embereknek fel kellene ébredniük. Ami csekélységnek látszik. Ám ezzel szemben mi sem volna nehezebb, mert az egész élet tartós álomra csábít kellemes környezetével és ámító körülményeivel.

Hogyan ébredhetnénk fel? Hogyan szabadulhatnánk ki az álom béklyóiból? Ezek a legfontosabb, legéletbevágóbb kérdések, amelyeket csak az ember feltehet. De mielőtt feltenné, meg kellene győződnie arról, hogy csakugyan alszik. Ez azonban csak akkor válik lehetségessé, ha megpróbál felébredni. Amikor rádöbben, hogy önmagára sem emlékszik, és amikor már tapasztalatokat szerez arról, hogy milyen nehéz önmagát felidézni, akkor azt is meg fogja érteni, hogy az ébredéshez nem elég a vágy. Pontosabban: azt mondhatnánk, hogy az ember magától nem tud felébredni. De ha húsz ember megállapodik, hogy aki közülük elsőnek felébred, felébreszti a többieket is, akkor már van esélyük. Igen ám, de még ez sem elég, hiszen előfordulhat, hogy a húsz ember egyszerre alszik el, és azt álmodja, hogy felébred. Ez tehát nem elég. Ennél több kell. A húsz emberre egy olyannak kell ügyelnie, aki maga nem alszik, vagy nem merül álomba olyan könnyen, mint a többiek, vagy aki tudatosan csak akkor alszik, amikor lehet, amikor nem származhat belőle baj sem őrá, sem a többiekre nézve. Keresniük kell egy ilyen embert, és fel kell fogadniuk, hogy ébressze fel őket, és ne hagyja, hogy újra álomba merüljenek. Enélkül lehetetlen felébredni. Ezt kell felfogni.

Elképzelhető, hogy ezredéveken át gondolkodunk, elképzelhető, hogy egész könyvtárakat írunk össze, ezerszámra elméleteket gyártunk, és mindezt álmunkban, az ébredés legcsekélyebb lehetősége nélkül. Sőt azok az elméletek és azok a könyvek, amelyeket alvó emberek írtak, illetve hoztak össze, egyszerűen arra csábítják a többi embert, hogy aludjon és így tovább.

Az álom gondolata egyáltalán nem új keletű. Szinte a világ teremtése óta mondogatják az embernek, hogy alszik, és hogy fel kell ébrednie. Hányszor olvassuk például a Szentírásban: „ébredjetek”, „ébrenlét”, „ne aludjatok”.

Krisztus tanítványai még akkor is aludtak, a Getsemáne-kertben, amikor tanítómesterük utoljára imádkozott. Ezzel mindent megmondtam. De vajon megértik az emberek? Szónoki fordulatnak, hasonlatnak tekintik inkább. Egyáltalán nem fogják fel, hogy a szó szoros értelmében így van. És az is könnyen érthető, hogy miért. Egy kicsit fel kellene ébredni, vagy legalább meg kellene próbálni felébredni. Esküszöm, sokszor megkérdezték tőlem, miért nincs szó soha a Bibliában alvásról… Lépten-nyomon szó van róla. Csak éppen az emberek álmukban olvassák a Bibliát.

Általánosságban szólva, mi kell ahhoz, hogy az alvó embert felébresszük? Fel kell rázni. Persze a mélyen alvónak egy kis tapintatos bökés nem elég. Hosszú ideig szüntelenül bökdösni kell. Valakit ki kell választani, aki fel tudja rázni. Említettem már, hogy az ébredni akaró embernek segítséget kell felfogadnia, aki vállalja, hogy hosszú időn át keltegeti. De kit fogadhat fel, ha egyszer mindenki alszik? Felfogad valakit, de az a valaki szintén elalszik. Akkor hát mi értelme? Hiszen az az ember, aki valóban képes ébren maradni, valószínűleg nem fogja arra vesztegetni az idejét, hogy másokat ébresztgessen: hiszen ennél sokkal fontosabb dolga van, amit el is kell végeznie.

Lehetőség van arra is, hogy mechanikus módszerekkel ébredjünk fel. Alkalmazhatunk például ébresztőórát. Az a baj, hogy minden ébresztőórához nagyon hamar hozzászokunk: egyszerűen nem halljuk meg többé. Tehát sok, különböző csengőkkel felszerelt ébresztőórára van szükség. Az embernek a szó szoros értelmében körül kell vennie magát ébresztőórákkal, amelyek nem hagyják aludni. És még itt is akadnak nehézségek. Az ébresztőórát fel kell húzni; ahhoz, hogy felhúzzuk, nem szabad megfeledkezni róla, ahhoz pedig, hogy meg ne feledkezzünk róla, gyakran fel kell ébredni. És most jön a legrosszabb: az ember minden ébresztőórához hozzászokik, és egy idő után még jobban alszik. Következésképpen állandóan váltogatni kell az ébresztőket, mindig újabbat és újabbat kell kitalálni. így idővel talán sikerül felébrednie egy-egy embernek. Az azonban nagyon kevéssé valószínű, hogy egyedül meg tudja oldani a hosszadalmas munkát: kitalálni, felhúzni és váltogatni a sok-sok ébresztőórát. Sokkal valószínűbb, hogy elkezdi a munkáját, és hamarosan elalszik, és álmában látja, hogy ébresztőórákat talál fel, húz fél, váltogat, és mint mondottam, még jobban alszik tőle.

Ahhoz tehát, hogy felébredjünk, sokrétű erőfeszítés szükséges. Feltétlenül szükség van valakire, aki felébreszti az alvót; feltétlenül szükség van valakire, aki ügyel az ébresztőre; és kellenek ébresztőórák, és állandóan újakat kell kiagyalni.

De ahhoz, hogy ez a vállalkozás sikerüljön, és eredményeket mutassunk fel, bizonyos számú személynek együtt kell munkálkodnia.

Egyetlen ember semmire sem megy.

Mindenekelőtt segítségre van szükség. De egyetlen ember nem számíthat segítségre. Aki képes volna segíteni neki, nagyon drágán méri az idejét. És természetesen sokkal szívesebben segít, mondjuk, húsz vagy harminc ébredni vágyónak, mint egyetlenegynek. Azonkívül, mint már mondottam, az ember könnyen félreismerheti az ébrenlétet, egyszerűen annak tekinthet például egy újabb álmot. Ha néhány személy elszánja magát, hogy együtt küzd az álom ellen, és kölcsönösen felébresztik egymást, könnyen előfordulhat, hogy húszan elalusznak közülük, a huszonegyedik azonban felébred, és felébreszti a többieket. Ugyanez a helyzet az ébresztőórával. Egy ember feltalál egy ébresztőt, a másik egy másikat, és azután cserélnek. Mindannyian együtt nagy segítségére lehetnek egymásnak, e nélkül a kölcsönös segítség nélkül egyikük sem érhet el semmit.

Vagyis ha egy ember fel akar ébredni, olyan személyeket kell keresnie, akik szintén fel akarnak ébredni, és együtt kell működniük. De persze könnyű ezt mondani, hiszen egy ilyen munka elindítása és megszervezése olyan ismereteket követel, amelyekkel a hétköznapi ember nem rendelkezik. Meg kell szervezni a munkát, kell egy főnök. E két feltétel nélkül a munka nem hozhatja meg a várt eredményt, e nélkül minden erőfeszítés hiábavaló. Az emberek csak gyötrik magukat, de felébredni nem fognak. Vannak, akik a maguk kútfejéből és saját kezdeményezésük alapján nagy erőfeszítésre képesek, de soha senki a világon nem tudja meggyőzni őket, hogy az első áldozat az, hogy engedelmeskednek a másiknak.

És nem akarják elhinni, hogy akkor viszont minden más áldozathozatal hiábavaló.

A munkát meg kell szervezni. Méghozzá olyan embernek, aki ismeri a kérdéseket és a célokat, aki tudja,a módszereket, mivel a maga idejében ő is benne volt egy ilyen megszervezett munkában.

Első lépéseim Gurgyijev iskolájában

– Fogjanak egy órát – szólítottak fel bennünket -, nézzék a nagymutatót, és közben próbálják megőrizni önmaguk érzékelését, és összpontosítsanak arra a gondolatra: „Louis Pauwels vagyok, és e pillanatban itt vagyok.” Próbáljanak csak erre gondolni, figyeljék a nagymutató járását, s közben tartsák a fejükben éntudatukat, a nevüket, a létezésüket és a helyet, ahol vannak.

Eleinte nagyon egyszerűnek, sőt kicsit nevetségesnek tetszik a dolog. Mi sem természetesebb, mint hogy meg tudom jegyezni, hogy Louis Pauwels-nek hívnak, és hogy itt vagyok e pillanatban, nézem, amint rendkívül lassan megy a karórám nagymutatója. Kisvártatva azonban felfedezem, hogy ez a gondolat nem marad meg bennem változatlanul, száz meg száz különböző formát ölt, mindenfelé szétfolyik, mint Salvador Dali képein a tárgyak, amelyek képlékeny sárrá alakultak. És még azt is be kell ismernem, hogy nem valamely gondolat, hanem valamely érzékelés ébrentartását és pontosságát kérik tőlem számon. Nem pusztán annyit kérnek tőlem, hogy gondoljak rá, hogy ki vagyok, hanem hogy tudjam e tényt, hogy tökéletesen tudatában legyek. Mi tagadás, úgy érzem, hogy a dolog lehetséges, valami fontosat és újat hozva végbemehet bennem. Mégis azt tapasztalom, hogy erőfeszítésem tárgyától teljesen idegen, ezernyi gondolat vagy gondolatfoszlány, ezernyi érzés, kép és gondolattársítás ostromol szüntelenül, és próbál eltéríteni erőfeszítéseimtől. Az is előfordul, hogy egész figyelmem a nagymutatóra összpontosul, és miközben nézem, önmagam vesztem el szem elől. Azután a testem, kis görcs a lábamban, kis mocorgás a hasamban, vonja el a figyelmem magáról a nagymutatóról, cje egyúttal önmagamról is. Megint máskor úgy gondolom, hogy sikerült leállítanom a kis belső filmem pergetését, kiküszöbölnöm a világot, s akkor egyszer csak azon kapom magam, hogy egyfajta álomba merültem, amelyben eltűnt a nagymutató, amelyben eltűntem én magam, és csak úgy tolakszanak egymás után a képek, az érzések, a gondolatok, mint egy fátyol mögött, mint az igazi álomban, amelyik teljesen magától burjánzik, amikor alszom. Végül az is megesik, hogy a másodperc törtrészéig tökéletesen, teljesen én vagyok, és a mutatót nézem. De a másodperc e törtrészében ünneplem magam, hogy sikerült ezt elérnem; ha szabad így fogalmaznom, a szellemem tapsol, és amint értelmem tudatosítja, hogy örülök a sikernek, visszavonhatatlanul semmissé teszi a dolgot. Végül bosszúsan, sürgősen abbahagyom a kísérletet, mert úgy érzem, életem legnehezebb perceit éltem át, hogy nem jutok levegőhöz, ellenálló képességem végére értem. Milyen hosszúnak tetszett! Pedig alig valamivel több, mint két perc telt el, és ez alatt a két perc alatt csupán háromszor vagy négyszer, észrevehetetlen, villanásnyi ideig érzékeltem magam igazán.

Be kellett látnom, hogy szinte sohasem vagyunk önmagunk tudatában, és hogy szinte sohasem vagyunk tudatában, milyen nehéz tudatosnak lenni.

A tudati állapot – mondták nekünk – elsősorban annak az embernek az állapota, aki végre tudja, hogy szinte sohasem tudatos, és így szép lassan megtanulja, melyek a benne magában rejlő s a vállalt erőfeszítést gátló akadályok. E picike kísérlet fényében önök már tudják, hogy az ember, mondjuk, olvas valamit, közben helyesel, unatkozik, berzenkedik vagy lelkesedik, de egyetlen pillanatra sem tudatos benne, hogy ő létezik, következésképpen azt sem tudhatja, hogy az olvasmány valóban neki szól. Olvasmánya a saját álmait kiegészítő álom, a tudattalan örök áramlásán belüli áramlás. Mert valódi tudatunk teljesen távol lehet – és van szinte mindig – mindattól, amit teszünk, gondolunk, akarunk, képzelünk.

Így hát megértem, hogy igazán csekély a különbség az álombeli állapotunk és köznapi ébrenléti állapotunk közt, amikor beszélünk, cselekszünk stb. Almainkat ugyan most nem látjuk, mint ahogyan a csillagok láthatatlanná válnak, amikor felkel a nap, pedig bennünk vannak, és továbbra is a hatásuk alatt élünk. Csak éppen ébredés után némiképp kritikusan szemléljük érzéseink színterét, gondolataink összehangoltabbak, cselekedeteink fegyelmezettebbek, a benyomásaink, az érzéseink, a vágyaink élénkebbek, de ugyanúgy nem tudatosak maradunk. Nem igazi ébrenlétről van szó, csupán „éber álomról”, csaknem egész életünk ebben az „éber álomban” játszódik. Arra tanítottak bennünket, hogy teljesen fel tudunk ébredni, hogy el tudjukérni éntudatunk állapotát. Ebben az állapotban, amint egy pillanatra láttam a karórás kísérlet alatt, volt némi objektív fogalmam gondolkodásom működéséről, a képek, gondolatok, érzések, érzékelések, vágyak sorjázásáról. Abban az állapotban meg tudtam kísérelni és meg tudtam valósítani azt a szándékomat, hogy megvizsgáljam, időnként leállítsam és módosítsam ezt a folyamatot. És maga ez az erőfeszítés – állították – egyfajta szükségletet keltett bennem. De ez az erőfeszítés nem ide vagy oda lyukadt ki. Csak léteznie kellett ahhoz, hogy kialakuljon és megszilárduljon bennem önnön lényem. Azt mondták, ha szilárd lényem birtokába jutok, elérhetem az „objektív tudatot”, és akkor megnyílik előttem a lehetőség, hogy tökéletes ismereteket szerezhetek nem csupán önmagamról, hanem embertársaimról, a tárgyakról és az egész világról.

Pauwels

Bohm „belső rendje”

Talán David Bohm a legkiválóbb úttörője annak a különféle tudományterületeket felölelő elméletnek, amely a fizikában gyökerezik ugyan, de nem korlátozódik a fizikai világra. Gondolatait szélesebb körben fogadják el, mint bármely más kutatóét a modern időkben, – Einstein kivételével. Tudományos körökben ugyanúgy beszélnek ezekről, mint a fiatalok összejövetelein, sőt elméletei népszerűek az alternatív kultúrákban és az Új Korszak hirdetői között is.

Bohm elképzelése rendkívül egyszerű, bár alapvetően új. Szerinte a valóságnak két szintje (vagy dimenziója) van: az egyik a felületen mutatkozik meg a fizikai és biológiai jelenségekben, a másik egy mélyebb szint, amelyet csak közvetett módon ismerhetünk meg. A világegyetem alapos leírásának tartalmaznia kell az alsó réteget is: ezt „belső” (vagy befoglaló) szintnek nevezi.
A belső rend lényeges vonása, hogy minden, ami térben és időben – a „külső” rendben – történik, ebbe a „belső” rendbe van beburkolva. Ilyen például az örvény. Aránylag állandó, ismétlődő formája van, mégsem létezik annak a folyadéknak a mozgásától függetlenül, amelyben megjelenik.
Az örvény önálló tárgynak látszik, holott rendezettsége az áramló víz dinamikájából ered.
A mélységi, belső rend és a felületi, külső rend közötti viszonyt Bohm a londoni Royal Institute-ban összeállított eszközzel illusztrálta: két koncentrikus üveghenger között szirupsűrűség folyadék (glicerin) helyezkedett el. Amikor Bohm egy csepp oldhatatlan tintát juttatott a folyadékba, és a külső henger lassan forogni kezdett, a cseppecske fonálszeren széthúzódott. Megfelelő forgatási sebességnél a csepp egyszerűen feloldódik, és úgy látszik, mintha eltűnt volna a glicerinben. Ha a folyadékba két cseppet helyeznek, akkor mindkettő önálló fonálszerű alakot ölt. Ha a fonalak keresztezik egymást, akkor mindegyik cseppben összekeverednek a részecskék. Ha azonban a henger mozgását megfordítják, akkor mindegyik fonál ismét külön-külön cseppé alakul vissza. A tinta szénszemcséi tehát részei az egész rendszernek – a glicerinoldatnak -, amely szinte beburkolja őket.
Bohm elméletének technikai részleteit nem ismerik szélesebb körben, pedig igen jelentősek: ezek a belső és külső rend kölcsönhatásairól szólnak. A külső rend megfigyelhető világában az anyagrészecskék mozgását folyamatosan vezérli a belső rend. Ezt a feladatot egy Q-val jelölt, kvantumpotenciálnak nevezett „vezérhullám” végzi. A G gravitációs állandóhoz hasonlóan a Q kvantumpotenciál is áthatja a téridőt. A Q azonban a téridőn túli belső rendből származik. Így nem maguk a részecskék rendelkeznek korpuszkuláris és hullámtulajdonságokkal: valójában igazi szemcsék, és csak azért figyelhetők meg rajtuk hullámtulajdonságok, mert a „vezérhullám” hatása mutatkozik meg szemcsés szerkezetükön.
A kvantumpotenciál hatása alatt a megtapasztalható világ teljessége a belső rendből származik, és a szüntelenül megújuló állandó formák alkotják ezt a külső rendet. Miután belső, rejtett rendben a dolgok egyszerre vannak jelen, ezért nincsenek többé véletlen események a természetben; minden, ami a külső, felszíni rendben történik, az a belső, mélyen húzódó rend kifejeződése. Kvarkok és galaxisok, élő szervezetek és atomok egyszer s mindenkorra részei annak a rendnek, amely a megfigyelhető világ mögött rejtőzik.

Heisenberg kvantumuniverzuma

Nézzünk most egy másik elméletet, amely megpróbálja összefoglalni mindazt, amit életünk és értelmünk közvetlen tapasztalatai alapján tudunk a fizikai világegyetemről. Ez a Heisenberg-féle örökség, amelyet Henry Stapp berkeleyi kvantumfizikus újított fel és bővített ki. Maga Heisenberg is eléggé ellentmondásosan vélekedett a kvantumelmélet filozófiai következményeiről. Például ezt írta: „Végül is azt kell hinnünk, hogy a természet törvényei, amelyeket matematikai formába öntünk a kvantumelméletben, már nem magukról a részecskékről szólnak, hanem arról, amit az elemi részecskékről tudunk… Az emberi tudattól függetlenül létező részecskék valóságának felfogása így beleolvadt… egy kristálytiszta matematikába, amely már nem az elemi részecskék viselkedését, hanem inkább ezeknek a részecskéknek a viselkedéséről szerzett tudásunkat tükrözi.” De Heisenberg mégis kitart amellett, hogy „ha le akarjuk írni, mi történik egy atomi esemény során, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a »történik« szó a megfigyelésnek a fizikai és nem pszichikai részére vonatkozik, és azt mondhatjuk, hogy a »lehetségesből« a »ténylegesbe« való átmenetre nyomban sor kerül, amint létrejön az egymásra hatás a tárgy és a mérőeszköz – ennélfogva a világ többi része – között. Ez nincs kapcsolatban azzal a tevékenységgel, ahogyan az eredmény a megfigyelő agyában rögződik.”

Nyilvánvaló, hogy ha a „lehetségesből” a „ténylegesbe” való átmenet (vagyis „a valószínűség hullámjellegű összeomlása”) a mérőeszköz és a részecske közötti kölcsönhatás következménye, akkor a kvantumvilág a fizikai valóságnak felel meg. Ha azonban a hullámjelleg már akkor összeomlik, amikor az eredmény megjelenik a megfigyelő agyában, akkor a tapasztalatainkon túli kvantumvilág lényegében tudati valóság. Az előbbi változat a kvantummechanika úgynevezett „ontológiai” (lételméleti) értelmezését nyújtja, szemben az utóbbi változattal, a „mentális” (vagy idealista) értelmezéssel, amely a fizikusok ún. koppenhágai iskolájának gondolkodására jellemző.
Stapp a lételméleti értelmezés mellett foglalt állást (bár adott neki egy idealista fricskát), és kiterjesztette a kvantumtartományon túl a makroszkopikus jelenségek területére is. Így alakult ki a nagy-léptékű, nem klasszikus hatásokkal kiegészített „heisenbergi kvantumuniverzum”. Ez a kvantumvilág nem szorul rá Bohmnak a kvantumpotenciálon alapuló belső rendjére, bár megtartja belőle azt a gondolatot, hogy a kvantumelméletben elforduló valószínűségi megoszlás a természetben is létezik, még ha nem is a szemlél agyában. A kvantum-valószínűségi megoszlás – a maga hirtelen változásaival együtt – tökéletesen megjeleníti a valóságot. Ebből ugyanis világosan látszik, hogy a fizikai világ fejlődése kétféle módon megy végbe: egyrészt fokozatosan, olyan határozott törvények révén, amelyek hasonlóak a klasszikus fizika törvényeihez; másrészt hirtelen és szabálytalan kvantumugrásokkal, amelyek rendszeresen bekövetkeznek. Az utóbbi eset a határozottsági törvények által keltett különböző makroszkopikus lehetőségek valamelyikének
megvalósulása. A „felismerés” (a hullámjelleget kioltó kölcsönhatás) olyan körülmények között fordul el, ahol a határozottsági törvények jól elkülönül ágakra bontják a kvantumvalószínűségi eloszlást. Ez működésbe hozza az esemény egyik lehetséges lefolyását, míg a többit kizárja. A heisenbergi kvantumuniverzumban ez a jelenség nem korlátozódik a mikroszkopikus világra; lehet makroszkopikus történés is, amely a közvetlen megfigyelés szintjén ismerhet meg. Stapp szerint a heisenbergi kvantumuniverzum átfogó és egységes kvantummechanikai
magyarázatot ad nemcsak a biológiai, hanem a lelki jelenségekre is. Ebben a különös világegyetemben a fejlődő kvantumállapot, noha részben a klasszikus fizika törvényeihez hasonló matematikai törvények vezérlik, voltaképpen nem vonatkozik semmiféle lényegi tényezőre
(szubsztanciára); csupán az adott történésekkel kapcsolatos lehetőségeket és valószínűségeket képviseli.

Következésképpen számunkra a világegyetem többé már nem anyagszerű, hanem tudatszerű. A jelenségek anyagszer vonásai bizonyos (nem klasszikus) matematikai tulajdonságokra korlátozódnak, és ezeket a tulajdonságokat ugyanúgy meg lehet érteni, mint egy fejlődő tudatszerű világ jellemzőit. Megfordítva a klasszikus fizika problémáját – ahol a tudat nem találja a helyét -, a heisenbergi kvantum-világegyetemben főleg az anyagnak nem jut hely. Henry Stapp arra a következtetésre jutott, hogy ha ezeket a nem klasszikus matematikai szabályosságokat egy lényegében tudatszerű világ jellemzőiként fogadjuk el, akkor „úgy tűnik, hogy a kvantumelméletben megtaláltuk egy olyan tudomány alapjait, amely matematikailag és logikailag egységes módon talán sikerrel birkózik meg rengeteg tudományos problémával az atomfizikától a biológián át a kozmológiáig, beleértve azokat a területeket is, amelyek hozzáférhetetlenül titokzatosak voltak a klasszikus fizika számára, mint például az emberi agyban lejátszódó folyamatok és a tudatos tapasztalat közötti kapcsolat”.

Itt most “kellene lennie” egy szerzőnek… – de nincs, vagyis tuti van, csak én nem találtam meg. Ez az írás is már egy jó ideje a “szerkeszteni való bejegyzések” között élte életét. Most rákerestem, hogy hol találtam ezt anno, – és nem leltem meg magát a cikket.

Az utóbbi egy két évben már nem írtunk bejegyzéseket, mert úgy gondoltuk, hogy a lényeget már leírtuk és úgy is csak ismételnénk magunkat. Így hát azóta olyan írásokat tettem ki, aminek a mi szempontunkból is van mondanivalója és információ-értéke. Ez a cikk is megfogalmaz olyan dolgokat, amelyekkel mélységesen egyetértünk.

– Farkas ebben az évben “átment” és legyen bár emberi tulajdonság, hogy hiányzik valaki, – engem is átjár. Természetesen tesszük tovább a dolgunkat anélkül, hogy bármilyen szinten is tolnánk a kötelet. Lelkes hívei vagyunk a változásnak. Az Új Korszak mellett állunk, mint ahogy a fenti cikkben is említik, s hogy ebben a változásban a lehető legtöbb információval rendelkezzünk, a működési mechanizmusokra helyeztük a hangsúlyt. Mit is jelent ez?

Legyen egy talán aktuális példa a “változással”, az Új Korszakkal kapcsolatban. – Kb. 20 éve, – éltem Londonban is, és ha finoman fogalmazok, akkoriban éppen tombolt a naivitásom és párbajozott az igazságérzetemmel. Írtam egy levelet a Pápának, hogy mi lenne ha az aktuális Korszakváltás nem járna “véráldozattal”. – Volt néhány javaslatom is… – Természetesen aludtam rá egyet és nem adtam fel.

Az ide vágó “paragrafus” azt mondja; hogy minden dolog akkor bukkan át a manifesztációs küszöbön, ha megfelelő energiával telítődik. Illetve ez visszafelé is igaz. Nézzünk egy mai, 2019 év végi lehetőséget, – energetikailag. Van ez a Svéd kislány a Gréta. Szembe megy a “szerencsétlenekkel” és tulajdonképpen patt helyzet van, de járulékosan állítólag planétánkon rengeteg főiskolás és egyetemista péntekenként nem jár iskolába. Ehelyett igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy kedves “befagyott agyúak” – ugyan lehetne ezt másképp is csinálni és hogy Farkast idézzem, – Már nem a technológia a kihívás, hanem, hogy ezt hogyan tudjuk egy ember által is használható rendszerbe illeszteni… – Továbbá ez igaz az egyéb szociális és infrastrukturális megoldásokra is.

Eszembe jut egy szó; – Következetesség. Aztán egy Székely vicc, amikor a paraszt viszi haza az újdonsült feleségét a lovaskocsin.

Bandukol a ló, majd megbotlik. A paraszt konstatálja és csak annyit mond, hogy; – Egy… Haladnak tovább, nemsokára a ló megint megbotlik. A paraszt bólint és azt mondja; – Kettő… Még messze nincsenek otthon, de a ló harmadjára is megbotlik. A paraszt egykedvűen azt mondja erre, hogy; Három… – Majd leszáll a bakról és lelövi a lovat… Az ara erre elkezd perlekedni, hogy – De hát apjuk! A saját lovadat lőtted le, most hogy fogunk hazamenni? De hát ez nem normális dolog… – És még mondaná, de a paraszt csendesen csak annyit mond, hogy – EGY…

Szóval következetesség!

Ha már van egy péntek, amit az innovációnak lehet szentelni, estlegesen az önszerveződésnek közösségi szinten, legyen ez oktatás, munkahely teremtés meg ilyenek… Ebbe mindenkit akinek van “arca” be lehet vonni személyesen, a tanároktól kezdve a tudósokig, a földet megművelőktől a 3D modellezőkig…

Akkor bizonyos paraméterek alapján az időt lehetne elvenni a jelenlegi társadalmi berendezkedéstől. – mondjuk azt mondani, hogy amennyiben ignoráltok bizonyos intézkedéseket, amikért Bolygónk csendesen elkezdett már duzzogni, akkor nem csak a péntek a bünti, hanem a csütörtökből is egy órát arra fordítunk, hogy egy egészségesebb társadalmat építsünk akár nélkületek is. És aztán még egy óra, aztán megint egy, hiszen az a világunk, ahol a figyelmünk van.

Gondoljunk csak bele, hogy mit jelent, ha már kettő, három napnál tart a dolog egy héten. Az szinte egy végtelen energia folyamatot jelent már, ami, nem azzal foglalkozik, hogy harcoljon a régivel, hanem csak szimplán építi azt, ami helyes. Ergo a figyelem, a mindennapi fókusz energiáját a kreativitás szolgálatába állítjuk és egyre kevésbé az elmúlásra ítélt rendszerre… – Még ezt lehetne bontani sokkal bővebben, és ez a Svéd kislány is tudná azt mondani, hogy; – Helló emberek! Újra van időnk.

Most nem tudom, hogyan jutottam el idáig, de írtam.

Murzsicz András

 

 

 

Túl az elménk esemény horizontján

Sokszor félelmetes belegondolni, hogy mennyi hasonlóság van az emberi működés és Galaxisunk között.

Az emberi mentális jelenségek skálája szerteágazó és végtelen. Akár csak a minket körülölelő Univerzum. Robbanásokkal, jelenségek semmivé válásával és születésével tarkított. Ugyanígy az elme, a világegyetemünk is a sötét anyag vonzatában létezik és építkezik, kreál a látszólagos semmiből. Komplex folyamatok és történések hajtatnak végre egy örökösnek tűnő, végtelen sorban. Ahogy minden mindennel összefüggésben és szimbiózisban történik egy egyedi reakciós jelenség felhívja magára az ember figyelmét.

A fekete lyukak rejtelmességeikkel egyetemben alapos vizsgálódásra késztették a mai embert. Egy bizonyos fizikai lét, ami a fekete masszív jelenséghez köthető, az eseményhorizont az az állapot ahol a fizika törvényei teljesen megőrülnek.

Ismerős?

Az emberi elme komplex és logikus ritmus alapján működik. Minden receptornak és transzmitternek megvan a saját feladata és célja. Mint egy hardware, minden összeköttetésben és az információ csere szellemében működik.

Mégis, ahogyan ezt konstatáljuk bizonyosodik be az állítás, hogy legyen egy rendszer akármilyen logikus és összetett, egy jelenség hatására felborulhat és trónra ülhet a káosz.

A fizikában az eseményhorizont egy olyan határfelület, amin túl már az események hatását vesztik az elszenvedővel szemben. Ez így elsőre talán kacifántosan hangzik, de ha elképzelünk egy határt ahonnan nincsen menekvés és visszatérés, ráadásul az elszenvedőnek ez a határ úgy érződik, mintha végtelen lenne és örökösen állandó, talán kirajzolódik előttünk egy halovány kép.

Ismerős már?

Amikor az elménk egy olyan fázisba lép ahonnan hatalmas erőfeszítések árán sem tudunk kiszakadni és úgy érezzük, hogy egy örökösen felborult állapotban ragadtunk?

A fekete lyuk – legyen most a mi elménk – és az eseményhorizont – ami azt körülveszi és hatása alá vonja páratlan hasonlatosságokkal rendelkezik.

A fizikában ha az eseményhorizontból ki akarnánk szabadulni gyorsabban kéne mozognunk mint a fény, ami a relativitáselmélet szerint lehetetlen. A furcsa jelenségből semmi nem szabadulhat, sem tér- idő, vagy fény. Egy olyan – nevezzük entitásnak – áll elénk, ahol minden eltűnik és semmi nem szabadul. Egy állandó jövő és jelen közötti összezavart helyben álló, mégis fénysebességgel működő létezésről van szó.

Hasonló állapotot figyelhetünk meg a minket körülvevő szűkebb világban is.

A különböző mentális állapotokat tapasztaló egyének közül figyelemre méltó hasonlóságot fedezhetünk fel a delúziós és katatóniás mentális állapotok és az eseményhorizont természete között.

Az állapot, ahol minden kavarodott és káosz-vezérelt. Ahol a tér és idő komplexuma zavarodottá válik és a tehetetlenség túr utat magának.

Vegyünk például egy egészen hétköznapi jelenséget: egy veszekedés.

Egy veszekedés során az agy megannyi funkciója aktív és működésbe lép. Mégis, elérkezhet az a fázis, ahol úgy érezzük, hogy a fekete lyuk csak húz és szív magába megállás nélkül. Majd tehetetlenségünkben csak vergődünk tér-idő, válasz és kérdés, gondolat-cselekedet, helyes-helytelen szavak között. Végül úgy érezzük, hogy ebből nincsen kiút. Az űrhajós belépett az eseményhorizontba, de kiszakadni belőle már nem tud.

A katatóniás szindróma viselői sokféle tapasztalást tudhatnak magukénak. Ezek között szerepel a kábulat, a végtelen hallgatás, a negativitás vagy akár a céltalan és megmagyarázhatatlan izgalom is. A helyzet akár csak a fekete lyukban, a szabályok felborultak és a tehetetlenség irányíthatatlan.

Üveges szemmel bámuljuk és tapasztaljuk a minket húzó, csűrő – csavaró erőket és próbálunk az elménk ellen harcolni.

Már ismerős?

A szűkebb világban persze kevesebb az esélye annak, hogy valami örökösen magába szippant egy individumot, mégis érdemes kontemplálni az ezt megidéző körülményeken, eseménysorozatokon, és törekedni arra, hogyha akár át is esünk a horizonton, mindig legyen egy visszaút.

SaraRebeka

Tükör által homályosan

A következő írás még mindig teoretikus jellegű, de minőségi ugrást jelent – mind a tudatosság szintjeinek mélyebb megértésében, – mind pedig egy olyan mély műszaki tartalomra ad magyarázatot, mely nagyban hozzájárulhat a korábban tárgyalt témakörök (tudatkutatás, gyógyítás, frekvencia-alkímia, és energiakutatás) továbbfejlesztéséhez.

A „megértés” egy nagyon érdekes témakör körüljárásakor történt meg. Nevezetesen, hogy tapasztalja meg a tudat az érzékszerveken keresztül, illetve az érzékszerveken túl a valóságot.

A biológiában vagy fiziológiában a mai napig keresik azt a kódolást, hogy az érzékszerveken átalakított fizikai mennyiségek (fény, hang, nyomás, hőmérséklet, vegyi analízis-szaglás, ízlelés stb.) az idegeken keresztül milyen kódolással jutnak el az agyba.
Nagyon régen próbálkoznak például, hogy vakok számára a látást lehetővé tegyék. Ám hiába vezetnek az agyba kamera által felvett és bonyolult számítógépes algoritmusokkal átalakított impulzusokat, csak teljesen elvonatkoztatott képi információkat sikerült létrehozni. Hasonló a probléma más agyterületek “közvetlen” hozzáférésével.

Úgy tűnik, mintha csak előre eltárolt érzeteket, érzettársításokat lehetne előhozni. Lehet, hogy pontatlanul fogalmazok, mert azóta a kutatás nagyon sokat fejlődött, és például őrült nagy munkával, az agyi aktivitást topológiailag feltérképező, PET technikával, több száz képet interpolálva vissza lehet következtetni, pl. mire gondol az illető. Homályos, de kivehető képeket lehet készíteni.

Az új megközelítésben, a tudat úgy nézi a valóságot, mint ha 20-30 egymás mögötti katedrálüvegen néznénk. Ettől a látott kép sosem lesz tiszta, mindig homályos, csak foltokat tudunk megkülönböztetni.

A tudat egy idő után megtanulja, hogyan torzítsa egy-egy ilyen szűrő képét. Ez egy fantasztikus, real-time, tehát valósidejű dekódolási technika. Ha sikerült egy-egy réteget dekódolni, utána már az úgy tekinthető, mint ha ott sem lenne. Ez magyarázatot ad egy nehéz kérdésre: miért nem választhatunk tetszőleges lépéseket – tudatosan vállalt – saját tudatunk fejlesztésében? Mert nem mindig látjuk, ami egy ilyen homályos “tudatréteg” mögött van. És hangsúlyozom, ebből – a saját meglátásom szerint – 20-30 db van egy átlagembernél.
Amikor egy-egy réteg lebomlik (valójában csak átlátszóvá válik) akkor az számunkra már megszűnik létezni. Érdekes megfigyelni az analógiát, amit a pszichológia “vakfoltnak” fogalmaz meg, azaz az illető nem látja egy-egy (másnak nyilvánvaló) problémáját. – Ennek ez az oka.

A rétegek nem sorrendben, nem azonos idő alatt, és nem azonos módon bomlanak le. Ezért a tudat fejlődése nemlineáris. Ezt nagyon nehéz elfogadni. Sem a tudomány, sem a vallás, sem az ezotéria nem tud ezzel mit kezdeni. Mindig módszert keres. Ebben az esetben nincs módszer, ezért a dolog mindig egyéni megoldást kíván. De a tudomány is azt mondja, hogy egy adott zárt halmazban a megoldhatatlan probléma megoldását, az adott síkon kívül kell keresni.

A Buddhista tanok, és a Védákban leírtak között jó eséllyel megtalálható ez, a sajátos szanszkrit fogalmi rendszerben leírva. Aki ebben járatos, az legyen szíves küldjön egy utalást, nagyon szívesen venném a visszacsatolást.

Kapcsolat a skalárhullámokkal

Számomra az előző okfejtés 2-3 éve már ismert volt. Azonban nem tudtam továbblépni. Ami egészen különös, hogy sikerült ezt egy másik, szintén ismert jelenség, a kvantum-tükör vagy úgynevezett fázis-konjugált tükör nevű jelenséggel azonosítani. Ezt a szó nehézkes kiejtése miatt csak FK-ként fogom emlegetni.
https://en.wikipedia.org/wiki/Phase_conjugation

Tom Bearden munkája szintén már legalább egy évtizede ismert. Itt rengeteg írást találunk a skalár hullámok alkalmazázáról, a skalár fegyverekről, de a skalár hullámok gyógyításban való felhasználásáról is.

http://www.cheniere.org

Ide kapcsolódik az “időtükrözés” nevű fogalom, melyről Andris is foglalkozott a Plazma Generátor c. cikkben.

Példa az oldalról: gyógyítás skalár (EM) hullámokkal

Az FK működése. A normál tükörrel ellentétben a hullámokat pontosan olyan helyzetben és fázisban tükrözi vissza, amilyen irányból és fázisból érkeztek

De én tovább mennék. Mivel nem találtam jó leírást, sem hasonlatot a jelenség megértésére, ezért egy pár szemléletes képi példával kísérlem meg elmagyarázni, hogy hogyan értettem meg. Amikor egy olyan frekvenciájú hullámcsomagról beszélünk, ami már az atomi frekvenciák tartományába esik, ott már nem beszélhetünk pusztán hullámról.
Képben ezt úgy képzeljük el, mint egy mozgó felhőt, vagy még inkább hab-szerű csomagot, ami folyamatosan változtatja az alakját.

Egy ilyen hullámcsomaggal szeretnénk operálni.

Itt még egy nagyon rövid kitérőt teszek. Ha a közeg tükröz, akkor tükörről, ha átengedi, akkor pedig optikáról beszélünk. Létezik mind Fáziskonjugált optika és tükör is. Ezzel el lehet érni, hogy a skalár hullámokkal, bizonyos műveleteket hajtsunk végre.

Ami a nehézséget okozza, hogy egy ilyen “hab csomagot” visszatükrözni nem könnyű. A tükör minden pontjának alkalmazkodnia kell az adott hullámcsomag fázishelyzetéhez, és beesési irányához. Az alapelv nem változik, ha nem csak síkban, hanem térben is gondolkodunk, de ezt le kellett egyszerűsíteni a megértés kedvéért.

A Föld, az ionizált ionoszféra, és a belül található nagyon tömör vasmag következtében egy FK tükör párost alkot. Ez (nem véletlenül) hasonló, több síkú modus-rezonanciákat fog eredményezni, mint a Schumann-hullámok. Mivel hasonló geometriai üreg képzi ezeket, nem véletlenül használhatjuk fel ezeket a hullámok szinkronizációjára, vagy a detektálás megkönnyítésére. Erről azonban később lesz szó.

Ha a hullámcsomagot, a forrongó “kvantum-habot” sikerül tükrözni, két tükörrel akár oda-vissza is lehet verni őket, létrehozva egy lézer-szerű egységet. Ezt volt Tesla fegyvere. Mivel nem erre szeretnénk helyezni a fókuszt, ebbe most jelen esetben nem megyünk bele.
Tesla valahogyan intuitíven megsejtette ezeket a mechanizmusokat, és zsenialitása révén a berendezéseiben, – működően le is tudta képezni.

A Tesla-tekercs valóban produkálhat extra effektusokat, de messze nem úgy, ahogy mi azt korábban gondoltuk.

Tovább gondolva például a piramis fókuszáló hatása is, csak akkor működik, ha a falak FK tükör anyagból vannak készítve. Kisebb-nagyobb mértékben minden anyag az, mert rendezett struktúrája van. (utalás Hórusz szeme dokumentum film sorozatra, – mivel vannak borítva a piramisok)

Korábban nem értettem, hogy miért van a rezgéseknek, és különösebben a forma-rezonanciáknak hatása az energia anomáliákra?
Azt gyanítottam, hogy a rezgés-struktúrák hatása az, hogy megnöveli a hatáskeresztmetszetet a bejövő kozmikus sugárzásra vonatkozóan, különösen, ami az energetikailag jelentősebb neutrínó-fluxust illeti.

De tovább menve nem egészen ez történik, hanem a hullámok határfelülete mintegy tükörként működik. És ha megfelelő rezonanciák jönnek létre, akkor a struktúra egy virtuális FK tükörként viselkedik. Ez már elindíthat egy többszörös skalár hullám tükröződést, ami már megmagyarázza a tapasztalható anomáliákat (pl. felfénylés, anyag struktúraváltozás vagy radioaktív sugárzás, illetve extra töltés megjelenése) Csak hogy a saját kísérleteket említsem.

Vélhetően (ez még mérésekkel visszaigazolásra vár) – egy tekercs által létrehozott mező határfelülete is ilyen. Ez persze felvet sok kérdést, pl. hogy szükség van-e nem lineáris közegre, vagy pusztán a térben is létrejön az effektus, ha a biztosítani tudjuk, hogy a változás elegendően gyors legyen.

Tudom, hogy az eddigi gondolatmenet megszokott megközelítési formáinktól merőben eltér. És azt is meg kell említeni, hogy a struktúra a korábban megismert, a rezgések által okozott kölcsönhatások és változások újszerű megközelítésére épül.

Előre láthatóan –véleményem szerint- a közeljövőben a teljes transzformációs skála megérthető lesz 5-7 lépésen keresztül. De addig még sok kutatómunka vár ránk. 🙂

Roskó Farkas