Ilyen vagyok II.

Hadd térjek most át más olyan felismerésekre, amik nem annyira kapcsolatokat érintenek, hanem saját cselekedeteimre és értékrendszeremre vonatkoznak. Az első ezek közül nagyon rövid.

Megbízom a magam tapasztalatában

Az egyik alapvető dolog, amit régóta tudok, és amire újra és újra rájövök az, hogy ha egy tevékenységről úgy érzem, hogy értékes, érdemes csinálni, akkor érdemes is. Másképpen fogalmazva, rájöttem, hogy totális szervezeti érzékelésem adott helyzetben megbízhatóbb, mint az intellektusom.

Egész szakmai pályafutásom alatt sokszor tértem el olyan irányba, ami mások szerint őrültség volt, és amibe én is kételkedtem. De soha nem bántam meg, hogy olyan irányba fordultam, amiről úgy éreztem, hogy jó, noha ugyanakkor magányosnak és boldogtalannak éreztem magam.

Rájöttem, hogy amikor hittem valami belső nem intellektuális érzéknek, a megtett lépés okosnak bizonyult. Sőt, kiderült, hogy amikor azért tértem szokatlan útra, mert jónak és igaznak tűnt, öt-tíz év múltán sok kollégám csatlakozott hozzám, és már nem kellett egyedül éreznem magam. Ahogy egyre inkább és mélyebben hiszek a totális reakcióimnak, rájövök, hogy ezeket gondolkodásom irányítására is felhasználhatom.

Eljutottam oda, hogy körvonalazatlan gondolataimat, melyek időről-időre felötlenek bennem, s amik valahogy lényegesnek tűnnek, jobban megbecsülöm. Hajlok arra, hogy ezek a halovány gondolatok és sejtések fontos területekre vezethetnek majd el. Ezt úgy hívom, hogy megbízom a tapasztalásom totalitásában, amiről feltételezem, hogy bölcsebb, mint az eszem. Persze, ez biztos, nem csalhatatlan, de hiszem, hogy kevésbé esendő, mint a tudatos észjárásom önmagában. Ezt az álláspontomat Nex Weber, a művész fejezte ki nagyon jól, amikor azt mondja: “Miközben szerény alkotói törekvésemet folytatom, főleg arra támaszkodom, amit még nem tudok, és amit még nem csináltam.”

Ehhez a felismeréshez kapcsolódik, és belőle következik, hogy mások értékelése számomra nem irányadó. Mások ítélete, bár meg kell hallgatni és el kell fogadni annak, ami, nekem nem lehet mértékadó. Ezt nagyon nehezen tanultam meg. Emlékezem, mennyire megrendített régen egyszer, amikor egy tudományosan képzett ember, akit magamnál sokkal műveltebb és kompetensebb pszichológusnak tartottam, azt mondta, nagy hiba, hogy a pszichoterápia iránt érdeklődöm. Ez nem vezet sehová, és mint pszichológusnak nem is lesz alkalmam gyakorolni.

A későbbi évek folyamán kissé megdöbbentett néha, amikor megtudtam, hogy mások szemében szélhámos vagyok, aki diploma nélkül orvosi gyakorlatot folytat, aki egy igen felületes és káros terápia létrehozója, aki hatalmat akar, misztikus stb. És ugyanígy zavart a hasonlóan szélsőséges dicséret. De azért nem érdekelt túlságosan, mert úgy éreztem, csak egyetlen személy (legalábbis az én életemben, és talán egyszer s mindenkorra) tudhatja, hogy amit csinálok, az tisztességes, vagy pedig hazug, elhárító és kóros dolog-e, és ez a személy én vagyok. Legnagyobb örömömre mindenféle megerősítést kapok a munkámmal kapcsolatosan, és ennek az igazolásnak része a bírálat is, baráti és ellenséges, és a dicséret is, őszinte és hízelgő. E bizonyíték mérlegelése és értékelése, hasznosságának megítélése olyan feladat, amit nem háríthatok át senki másra:

Figyelembe véve, amit mondtam, a következő felismerés nem fogja meglepni Önöket. A tapasztalat nekem a legfőbb tekintély. Az érvényesség próbaköve a saját tapasztalatom. Sem egy másik ember tapasztalatai, sem a magam elgondolásai nem vetekedhetnek a tapasztalataim hitelével. Újra és újra a tapasztalataimhoz kell nyúlnom, hogy minél közelebb kerüljek a valósághoz; miközben énbennem kialakul.

Sem a Biblia, sem a próféták, sem Freud vagy a kutatás, sem isten, sem az ember látomásai nem kerekedhetnek a saját közvetlen tapasztalataim fölé.

Tapasztalatom annál mérvadóbb, minél elemibb, hogy nyelvészeti kifejezéssel éljek. Így a tapasztalat hierarchikus helye szerint a legmérvadóbb, amikor a legalacsonyabb szinten van. Ha olvasok a pszichoterápia egy elméletéről, vagy ha én alkotok egy pszichoterápiás elméletet, amely a betegeimmel való foglalkozáson alapszik, és ha ugyanakkor van közvetlen pszichoterápiás tapasztalatom egy beteg révén, akkor a hitelesség mértéke abban a sorrendben növekszik, ahogy a fentebb előforduló tapasztalatok követik egymást.

Tapasztalatom nem azért mértékadó, mert csalhatatlan. Azért képezi tekintély alapját, mert újabb elemi szinteken mindig ellenőrizhető. Így a gyakori hibalehetőség és csalókaság ellenére a korrekció útja mindig nyitva áll.

Egy másik személyes felismerés. Örömet okoz, hogy a tapasztalatomban felfedezem a rendet. Elkerülhetetlennek látszik, hogy bármilyen nagyobb tapasztalati anyagban keressem az értelmet, a rendszerességet, a törvényszerűséget. Ez a fajta kíváncsiság, melynek kielégítése számomra öröm, vezetett el minden fontosabb tételhez, amit sikerült megfogalmaznom. Ezért kerestem a rendet abban a tapasztalati halmazban, ami a gyermekek klinikusi ellátása során összegyűlt, és ebből született a The Clinical Treatment of the Problem Child c. könyvem. Ez vezetett el azokhoz az általános elvekhez, amelyek – úgy tűnik – döntő fontosságúak lettek a pszichoterápiában, és ennek eredményeként íródott sok könyv és cikk. Így jutottam el oda, hogy kutatásaimban olyan törvényszerűségek különféle típusait vizsgáljam, amikkel szerintem a gyakorlatban találkoztam.

Ez a kíváncsiság csábított arra is, hogy bizonyos elméletek felállításával rendet teremtsek ott, ahol már vannak tapasztalataim, és ezt a rendet kivetítsem új, és még ismeretlen területekre, ahol további próbának vetem alá azokat. Így tehát a tudományos kutatást is, és az elméletalkotás folyamatát is olyan eszköznek tekintem, aminek célja egy jelentős tapasztalat belső rendszerezése. A kutatás állandó fegyelmezett erőfeszítés annak érdekében, hogy a szubjektív tapasztalat jelenségeinek értelmet adjunk, és rendszerbe foglaljuk. A kutatás létjogosultságát az a kielégülés igazolja, amit a világ rendjének érzékelése jelent, valamint az, hogy gyakran hasznosnak bizonyul, ha rájön az ember a természet összefüggéseinek rendjére.

Így jöttem rá, hogy azért szentelem magam a kutatásnak és az elméletalkotásnak, hogy kielégítsem a rend és az értelem iránti igényemet. Ez egy szubjektív, bennem létező igény. Időnként azért előfordul, hogy más okból folytatok kutatást, – mások kielégítésére, az ellentábor és a szkeptikusok meggyőzésére, hogy szakmailag előbbre jussak, hogy nagyobb tekintélyre tegyek szert, és más kellemetlen okokból. Ezek az elhibázott ítéletek és cselekedetek arra jók, hogy méginkább meggyőzzenek, hogy kutatói tevékenységem egyetlen egészséges célja csak az lehet, ami kielégíti a bennem levő igényt az értelem iránt.

Egy másik felismerés, amiért nagy árat fizettem, a következő szavakkal fejezhető ki: A tények barátaim.

Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hogy a legtöbb pszichoterapeuta és különösen a pszichoanalitikusok kitartóan elzárkóznak attól, hogy terápiás tevékenységüket tudományos vizsgálat tárgyává tegyék, akár ők, akár mások. Én megértem ezt a reakciót, mert én is átéltem ezt. J61 emlékszem, hogy különösen az első vizsgálatainkban mekkora izgalommal vártuk a kapott eredményeket. Tegyük fel, hogy a hipotézisünk nem igazolódott be. Hátha elképzelésünk téves volt! Hátha véleményünk nem állta meg a helyét! Ha most visszagondolok erre az időszakra, úgy gondolom, hogy a tényeket, mint a katasztrófa lehetséges hordozóit, potenciális ellenségnek tartottam. Talán egy kissé lassan fogtam fel, hogy a tények mindig a barátaim. A bizonyosságnak minden egyes darabjával, aminek bármely területen a birtokába jutunk, közelebb kerülünk az igazsághoz. És az a tény, hogy közelebb jutunk az igazsághoz, sohasem lehet káros vagy veszélyes, és nem keltheti bennünk az elégedetlenség érzését. Mialatt utálom mindig korrigálni a gondolkodásmódomat, utálom feladni az értékelés és fogalomalkotás régen bevált útjait, mélyebb szinten mégis valahogy rádöbbenek, hogy ezek a gyötrelmes újrarendszerezések azok; amit tanulásnak hívunk, és bármi gyötrelmes is, ezen át jutunk el egy kielégítőbb, precízebb látásmódhoz. Ezért pillanatnyilag számomra az egyik legcsábítóbb terület, ahol megoldásra váró kérdéseken törhetem a fejem, éppen az, ahol számos kedvenc elméletem dőlt meg a tények súlya alatt. Úgy érzem, ha sikerült megértenem ezt a problémát, olyan kielégüléshez jutok, amit az igazság pontosabb megközelítése adhat csak. Biztosan tudom, hogy a tények a barátaim lesznek.

Valahol itt szeretném elmondani azt a felismerést, ami azért jelent sokat, mert ettől érzem, hogy mennyire hasonlítok másokhoz. Valahogy így tudnám megfogalmazni. Ami a legszemélyesebb, az a legáltalánosabb. Előfordult, hogy miközben diákokkal vagy munkatársakkal beszélgettem, vagy írásaimban olyan személyes hangot használtam, hogy úgy éreztem, ezt senki sem értheti meg, mert ez az attitűd annyira sajátom. Ennek írásbeli példája a Client-Centered Therapy c. könyvem előszava (a kiadók teljesen rossznak tartották) és egy cikk, Persons or Science címmel. Ilyen esetekben mindig úgy találtam, hogy éppen az az érzés, ami a legszemélyesebb és legprivátibb volt szerintem, bizonyult olyan kifejezési formának, ami sok emberben talált visszhangra. Így jutottam el ahhoz a meggyőződésemhez, hogy ami mindannyiunkban a legszemélyesebb, az valószínűleg az, amit ha másokkal megosztunk, -elmondunk; másoknak is sokat jelent. Ez a felismerés segített abban, hogy megértsem a művészeket és költőket, mint olyan embereket, akiknek van bátorságuk kifejezni önmaguk különös voltát.

Egy nagyon fontos felismerés talán alapja lehet mindannak, amit eddig mondtam. Ennek tanulságát az a több, mint 25 év érlelte meg bennem, aminek során megpróbáltam segíteni a bajba jutott embereken. Ez nagyjából a következő. Rájöttem, hogy az emberek beállítottsága alapvetően pozitív. Ezt a megállapítást érvényesnek tartom a terápia során létrejött legszorosabb kapcsolatban is, még olyan egyéneknél is, akiknek különösen nehéz problémáik vannak, akik nagyon antiszociálisan viselkednek, akik látszólag abnormális érzelmeket produkálnak. Ha képes vagyok érzékenyen fordulni érzéseik felé, el tudom őket fogadni, mint öntörvényű egyéneket, akkor rájövök, hogy mind hajlamosak azonos irányba fordulni. Hogy melyik irány az, ami felé fordulnak? A legközkeletűbb kifejezés, amivel az irányt érzékeltetni tudom, azt hiszem, a pozitív, konstruktív, az önmegvalósítás tendenciái, az érés, a szocializáció iránya. Egyre inkább azt érzem, hogy minél jobban megértenek és elfogadnak egy embert, annál valószínűbb, hogy elhagyja a hibás magatartási sémákat, amikkel az élet elé ment, és annál inkább fordul az előremutató irányba.

Nem szeretném, ha ebben a kérdésben félreértenének. Nincsenek naiv elképzeléseim az emberi természetről. Nagyon jól tudom, hogy az emberek hihetetlenül kegyetlen, borzalmasan destruktív, éretlen, regresszív, antiszociális, bántó magatartásra képesek, védekezésből és belső félelemből. Ugyanakkor tapasztalataim legelevenebb és legvidámabb élményei közé tartoznak azok, amikor ilyen egyénekkel kerülök kapcsolatba, és közben felfedezem azt az erőteljes pozitív viszonyulási hajlandóságot, ami az ő és mindannyiuk legmélyebb rétegeiben él.

Engedjék meg, hogy felismeréseim hosszú sorát azokkal zárjam, amelyik röviden így fogalmazható meg: az élet, amikor a legjobb, állandóan zajló, változó folyamat, amiben semmi sem végleges.

A betegeim és a magam esetében is úgy látom, hogy az élet a legszínesebb és legeredményesebb szakaszában is hullámzó folyamat. Ezt átélni egyszerre lenyűgöző és kicsit félelmetes is. Én úgy látom, hogy akkor vagyok a legjobb formában, amikor hagyom, hogy élményeim sodra vigyen abba az irányba, ami látszólag előre mutat, olyan célok felé, amik csak halványan rajzolódnak ki bennem. Miközben tapasztalataim bonyolult áradatában igyekszem megérteni annak állandóan változó komplex létét, tudnom kell, hogy biztos pontok nincsenek. Mikor képes vagyok ebben a folyamatban benne élni, világosan tudom, hogy számomra nem létezik a meggyőződésnek egy zárt világa, vagy elvek változatlan rendszere. Életemet a tapasztalataim értelmezésének változó megértése irányítja. Az élet mindig az alakulás stádiumában van.

Bízom benne, hogy most világos, miért nem létezik olyan filozófia, meggyőződés vagy elvrendszer, amelynek elsajátítására bárkit is bátorítanék vagy rábeszélnék. Csak arra vállalkozhatom, hogy az én tapasztalatom pillanatnyi jelentőségét én értelmezzem, és aszerint éljek. És igyekszem másoknak lehetővé tenni és megadni a szabadságot, amellyel a maguk belső szabadságát létrehozhatják, s ezzel a maguk számára értelmezzék.

Ha létezik olyan dolog, hogy igazság, a kutatásnak ez a szabad, egyéni módja szerintem megközelítheti azt. És bizonyos határig ezt tapasztaltam is eddig.

Carl Rogers

A síkok tudatosítási folyamata

Folytassuk egy kicsit a tegnapi gondolatmenetet. Az egyéni és kollektív tudat kibontakozása, legegyszerűbben a tehetségek egyre nagyobb számú megjelenésének mértékéből is látható.

A tehetség megnyilvánulási tendenciája a médiában is nyomon követhető a mindenféle “meg a” mindennapokban is. Ebből az következik, hogy az a síkokra tagozódott világegyetem, ahonnan a kreativitás leképezhetővé, egyre inkább megérthetővé és alkalmazhatóvá válik, pusztán az információk, rezgések egyre hatványozottabb megértését, megtapasztalását teszi lehetővé. Ez vonatkozik az érzékszervekkel érzékelhető külvilágra is és ezt érezzük kényszerítő erőnek, de ez minden esetben belülről fakad, amennyiben hitelről, világról, vagy stádiumról beszélünk. Természetesen az elmével gondolkodó emberfajta, iszonyatosan széles-sávú védekezési mechanizmust, hézag-pótló cselekvés-kombinációkat alkalmaz, hogy időben kitolja ennek mélységében való megértését.

Mondhatnánk azt is, – hogyan lehetne nekem ellenségem, vagy ellenfelem egy Rothschild, vagy bárki más. – Nálam jobban engem senki nem tud bántani. Mindenki teszi a dolgát és ahogy egy barátom mondotta volt; – Te az vagy, ami a dolgod.

Milyen összeesküvők, vagy külső ellenség árthatna egy tengely mentén gondolkodónak? Ha a függőleges tengely mentén hiszek, tudok és élek meg dolgokat, akkor a lenti horizontális hacacáré kevésbé foglya befolyásolni a mindennapjaimat.  Sőt, ha némi befolyást is van kedvem gyakorolni, akkor ezt szabadon megtehetem. Ezt tették a kedves összeesküvőknek nevezett társaságok is. De ezt teszik a polaritás bármelyik oldalát vagy annak okozatát képviselő egyéb regionális kocsma-társaságok, részvénytársaságok, alapítványok, vagy tudományos akadémiák. Mégis, milyen nagyszerű dolognak tartjuk, ha egy Tudományos akadémián nem kis érdeklődést vált ki az egyik – mondjuk úgy – kütyü. Egy barátom anno a kilencvenes években, betérvén egy kocsmába a haverjainak nevetve mondta: “…és most Jézusról és bandájáról fogok Nektek mesélni.”  Valahogy megértették, hiszen adott környezetben, adott módon Rómához méltóan kommunikált. Minden tehetség képes kollektív mezőt teremteni. Tulajdonképpen erre való a mezősűrítő kézi készülék is, 🙂 mely a tudatosítási folyamatot jelentősen felgyorsíthatja. Már azt többször leírtuk, hogy elő tudjuk állítani azokat az állóhullámokat, amikért még például Egyiptomban piramisokat kellett építeni.

 Mondjuk ez telefonnal lett felvéve és borzasztó a minőség, de ezzel a jelenséggel nem találkozik mindennap az ember. Vagyis lehet, ha az ember nappalijába van. 🙂

Visszatérve a síkok taglalásához, a historikus és a pre-historikus időkben is, léteztek olyanok, akik éltek istenadta jogukkal, elhatározták és teremtettek, esetlegesen egy buli után ilyennek és olyannak mondott társadalmat. Becsületesen kijárták a titkos iskolákat; megtanulták, hogy a fizikai sík minden esetben a pszichikai sík levetülése, ami meg a gondolati síkon születik. S hogy a fókusz az, ami egyedül számít. Minél több emberi egyed fókuszál egy azon dologra, annál inkább valószerű a fizikai síkon való megjelenése.

Mi a recept?

Vegyél sok önálló gondolati visszacsatolásra képes biorobotot, érzékelési tartományuk legyen például a tapintás, hallás, szaglás, látás, ízlelés és és ezen frekvencia tartományon belül adjál neki fókuszálni-valót. Nos így van ez az isteninek mondott síkokon is, meg a fizikainak nevezett dimenzión belül is. A fókusz a lényeg. A külső vallások megjelenésének korszakában, ezért építettek lenyűgöző katedrálisokat, vagy kastélyokat az uralkodó egyedek. Tudtad tapintani, szemeiddel be tudtad fogadni, hallottad az egyházi, vagy udvari zenét,  a konyhájuknak ízeit legtöbbször hallomásból, de illatait első-kézből tapasztalhattad. Az áhítat is energia, méghozzá nem is kis jelentőségű frekvencia-komplexum. Amikor meg a fizikai sík tudomány-korszaka következett, ezért alakultak az akadémiák, tudományos intézetek szintén a hit, vagy a részleges tudás kifejeződési lehetőségeként. Természetesen ezek az irányított tendenciák egész kultúrákat határoztak meg, illetve folyásoltak be. 🙂 Tulajdonképpen mindegy, hogy kedveled, vagy gyűlölöd, a lényeg a fókusz energiája. Te tartod életben azzal, hogy akár ezt, akár azt az érzelmi faktort a sajátítod ki. Vagyis feldobják neked a mézes-bödönt, mert természetes ösztön az embernél a birtoklás vágya. Azt még hozzá tenném, hogy így fogják a bennszülöttek a majmokat is.

Szóval mindenki azt csinálja, hogy teremt. Az asztalos asztalt, a pszichológus problémát, a magasabb oktávokon élők, világokat. A jelenlegi vezető réteg a titkos iskolákon nevelkedett és mindig is tisztában volt vele, hogy a világegyetemet hintáztató súrlódási (transzverzális) hullámok irányíthatóak. Pusztán annyi a tennivaló, hogy tartsd alacsony frekvencián a droidjaidat és tápláld őket vággyal és félelemmel. Majd nézd meg, hogy mi lett belőle! Azt leszögezhetjük, hogy hogy túl sok emberi irigységre nem ad okot. Ebből kifolyólag túl is léphetünk rajta.

 Egyébként ez történik, de először a mennyiségi faktor telítettsége el kell, hogy érje a kritikus faktor-számot és erről is írtunk, hogy ez sokkal többet jelent, mint az a bizonyos 144 ezer szerencsés önkiválasztódása akik istennel szeretnének bratyizni. Pontosan úgy történik, mint amikor a kukta megszólal, vagy mint amikor a túlnyomást kiengedjük a fejünkből. és ez még mindig a szerencsésebbik eset, mert sokszor csak alul vagyunk hajlandóak megtenni.

Ilyenkor vagyunk alul-vezéreltek és felül-szelepeltek.

Az átjárók, egyik halmazállapotból a másikba megnyílnak, a tömeg, meg mint mennyiségi faktor újra kő, kóla meg egyéb lesz. Persze ez is egy szempontból bugyuta gondolat, mivel az a tudati tevékenység, mely ezt az oksági dimenziót meghatározza, kívül van a tér és az idő keretein.

Szóval azt senki nem tagadhatja, hogy ami most gőzerővel cseperedik, a pszichikai sík töménysége.

Hol is figyelhető még ez meg?

Az egészség, az egyezség-ügy területe is figyelmet érdemel. Az idevonatkozó paragrafus kimondja, hogy az egész-ség vagy teljes, vagy semmilyen. – Ami ma történik, hogy egyre rutinosabban, jobb és szélesebb körben alkalmazott eljárásokkal, technikákkal tudjuk a fizikai síkról visszahelyezni az okozatokat a pszichikai síkra. Okozatként, ebbe  a csoportba tartoznak a betegségek is, mint az egyensúly megborulásának fizikai kifejeződése. Ha gondolati síkon ismétlődik egy gondolathullám, akkor a neuron hálón kialakul egy szinapszis-ösvény. Ezt nevezzük neurológiai beidegződésnek, szokásnak, vagy képalkotási kényszernek, esetlegesen viselkedési mintának, de ez már összemosódik az ember pszicho-kémiájával. Ha a mentális sík alatt generált hullámok szintén nem tudnak elcsendesedni, akkor lép be az, hogy a fizikai síkon a test, bizonyos tünetekkel fog rendelkezni.

Úgy tartja a fáma, hogy ha az agyadban keltesz hullámokat, akkor annak ott, ha a szívedben keltesz hullámokat, akkor annak  ott kell elcsendesednie.  Azt meg a fizikai világ tudományos törvényeiből is tudjuk, hogy minden “keltett” rezdülés, hullám a kiegyenlítődés állapotára van ítélve. A fentebb levő síkokon gerjesztett hullámok interferenciáját hívjuk betegségnek. Ezt kemikáliákkal, gyógynövényekkel, energiákkal, lazán vissza lehet tolni a pszichikai síkra. Ilyenkor az ember teste “meggyógyul”, de amit nem reklámoznak, hogy a pszichikai síkon jóval nagyobb amplitúdókat fog újra eredményezni. – Ilyenkor azt is mondhatjuk, hogy: – De jó vagyok! – Meggyógyítottam azt a szerencsés beteget. Pedig csak az történt, hogy jóval szélsőségesebb pszichikai helyzetbe hozom a tünetekkel már nem rendelkező állítólagosan gyógyulni vágyót. Anthony de Mello mondja valahol, hogy: Ne higgy az embereknek akkor, amikor azt mondják, hogy meg akarnak gyógyulni. És tényleg. – Szóval ezek a dolgok, mind csodálatosan erősítik, hogy a pszichikai töménység, feszültség egyre inkább érzékelhetővé válik a mindennapokban. Amit nagyon kevesen vesznek figyelembe, az az, hogy az ember pszichikai terhelhetősége egyre inkább arra hasonlít, amikor a gép ledobja az ékszíjat. Arról már nem szólnak a statisztikák, hogy a viccosztályok nem bírnak annyi vendéget fogadni, amennyi igény jelentkezik. Az Egészségügyi minisztérium, a napokban:

“Átfogó program kidolgozásába kezdett a ma már minden ötödik embert érintő különféle mentális zavarok megelőzésére a Magyar Pszichiátriai Társaság.”

Nem tudom mennyire vannak leosztva a lapok, de a bizalmam töretlen és bízok abban, hogy talán most nem arról lesz szó, hogy pusztán megint csak arra tanítják az embereket , hogy a zoknit nem az egyik lábról a másikra és fordítva kell lecserélni. De felvehetnek tisztát is. És ez vonatkozik az egyeden belüli személyiség-dömpingre, a szerepekre és a feltételes reflexek újrahuzalozására. “A világgal egészen addig van elszámolni valónk, ameddig azt nem tartjuk csodának”. S ebben az okozati tengerben tapicskolni rálátás nélkül nem túl sokáig javallott a mostani tendenciák, jelek szerint.

Vajon hányadik matt, vagy ismétlési kényszer után látjuk be, hogy a személyiség és érdek-függő akarat vesztes lehet csak, ha nem nemesül “szolgálattá”.

Murzsicz András

Agy-jóga

Kezdjük az elején. Az embernek két agyféltekéje van. A bal az analizátor a jobb az intuitív, bár ezek a megkülönböztetések, még kevésbé tárják fel lényegüket. Tény, hogy a lineáris gondolkodás a balhoz kötődik. A tanult ok-okozati működés esetén a  jobb a kreatív, illetve intuitív kevésbé jut szóhoz. A kettő egyensúlyba hozatala a cél, illetve a jobb dominanciája a későbbiekben. Ez az úgynevezett horizontális, vagy vízszintes megközelítés.

Ez történhet sokk-szerűen is, amikor az emberi agy hosszabb időre is kikapcsolhatja a túlerőltetett szektort. De van ennek szelídebb útja is, amikor fokozatosan tapasztalja meg az ember az átállást.
Ilyenkor az elme ütemezetten, saját tempóhoz mérten, – irányítottan fárad bele az analizálásba és az ego szintű akaratba. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy az ego, mint énkép nem ellenség, hanem a fizikai síkon megnyilvánuló fejlődési lehetőség kulcsa.

Ez egy szükséges szellemi lépcsőfok az emberi tudat kibontakozásának. – Ennek felismerése minden esetben szenvedéssel jár, hiszen a megszokott komfortzóna elhagyására kényszerít. Ilyenkor történik az, hogy a neuron hálón, új szinapszis-ösvények alakulnak ki és kimozdul a megszokott keretekből. Ezt nevezzük mindennapi értelemben biokémiai reakcióknak, érzelmeknek. Ennek szoros velejárója, hogy fokozott transzverzális hullámmozgások generálódnak, ami fontos kelléke például a kompresszió jógának.

KOMPRESSZIÓ JÓGA

„Biológiai szervezetekre gyakorolt mérsékelt nyomás a bennük felhalmozott latens energiák felszabadításához vezet.

Ez a jelenség nem korlátozódik kizárólag a szerves világ tárgyaira. Hasonló reakció következik be anorganikus objektumoknál, csak az itt szükséges presszió sokkal nagyobb. Ismeretes a fizikából, hogy bizonyos fémek, kompresszió hatása alatt, elektromosságot fejlesztenek, illetve természetes felületi feszültségüket növelik.

A tünemény magasabb szubsztanciák birodalmában is érvényes. Szellemi tekintetben valamely sürgető, fenyegető vagy ingerlő fogalomkomplexum pszichikai presszióként hat, amire funkcionális intenzitás keletkezik, fokozott teljesítményekkel. A processzus akkor is megindul, ha a presszió faktort tudatosan alkalmazzuk. Ez teszi lehetségessé a kompresszió jógát.

Ennek értelmében az univerzális életfolyamatok területén alkalmazott kompresszió felhasználható mind további transzcendentális célok, mind a pszichofizikai funkció amplifikációjának érdekében. (Amplifikáció: kibővítés, kiszélesítés.)

A fizikai vagy pszichikai nyomást tetszés szerint megválasztott eszközökkel, esetleg számunkra effektív fogalmakkal magunk alkalmazzuk, saját intellektusunk közegére kiszabott feladatok formájában, egyéni érdeklődésünk területén.

A gyakorlás menetében határidőket tűzünk ki, és speciális feltételekhez kötjük azok végrehajtását. Elnéző megítélés vagy könnyítés nem engedhető meg. Sikeresen végzett kompresszió tréning után nemcsak élettevékenység intenzitásunk fog növekedni; hanem végül mágikus ágenciák lépnek működésbe későbbi céljaink elősegítése érdekében. Ágencia: ügynökség, de itt: hatóerő, mozgató erő.

Az intenzitástan helyes módon folytatott praxisának legfőbb ajándéka, hogy asztromentális miliőnk kreatív hatalmak erőkötegeinek fókuszába kerül, aminek következtében akkor is mágikus események siettetik missziónk megvalósulását, amikor fizikai erőfeszítést nem fejtünk ki!

Más, különös tüneménye az intenzitás mágiának, hogy egyetlen eredményesen keresztülvitt praktikus manőver a hasonló, de nem közvetlen szándékolt változások egész sorozatát indítja meg. A változások pozitív, építő jellegűek. A kompresszió jóga tehát kamatos kamattal fizet.

A Biosz frekvenciái szabályozhatóak. Intenzitásnövekedés, vagy ami más néven nevezve az élet magasabb fokozataihoz vezet, mindenkor az adott kiinduló potenciál felfelé tágításából nő ki. Tudnivaló azonban, hogy a frekvenciák három nagy kvalitás csoportra oszlanak. Az emberi szervezet különben komplikált transzformátor konstrukció, amely nagyon alkalmas átmeneti frekvenciák és intenzitások beállítására. Csak ismerni kell a folyamatokat, mert minden a kontaktus-hálózat helyes kapcsolásán múlik.

/Vajon hogyan néz ki ennek a kontaktus-hálózatnak a függőleges tengelye, amikor már nem az agy és a személyiségeink horizontális értelmezése a fő szempont? – Nézzük, hogy ezek a stádiumok, hogyan is koordinálhatóak: a szerk./

A fizikai sík frekvenciáinak kormányzói elsősorban a táplálkozás vegyi anyagai, vitaminjai, hormonjai. Ezen a nagy területen meglehetősen alapos ismeretek szükségesek, ha valaki az itt vezető úton kívánna járni, és a fizikai test élet-tevékenységének szintjén túlemelkedve óhajtana magasabb létfokozatot elérni. Mint ismeretes, az átlagembernek többnyire ehhez az úthoz van bizalma. Az eredmény azonban a feladat nagysága miatt természetesen silány.

Az pszichikum frekvenciáinak módszertana a szublimált szexualitással, a psziché érzelmi töltésének fokozásával, és a lelki élmények szaporításának eszközével operál. Ezek a processzusok az egy síkkal alacsonyabb fizikai koordináta számára felsőfokot, ideált képeznek, a maguk síkján azonban csak mentális színezettel hozhatnak létre életintenzitást. A szexualitás a fiatalkor mohó sietségében kétségkívül előidézi az életérzés időleges maximális intenzitását. Kizárólag animális jelleggel űzve azonban hamarosan elveszíti fokozó hatását, és éppoly unalmassá, illetve megszokottá válik, mint más biológiai funkciók. Az érettebb művészi fantázia romantikus rendezésében Ámor és Psziché mítosza tartósabb élményeket jelent. De soká ez sem hat. Igazi felsőfokát akkor éri el az ősi dualisztikus színjáték, ha kozmikus mítosszá emelkedik, és a szereplők személyében Isis és Osiris szereti egymást! Ennél a fokozatnál talán még magasabb az a stádium, mikor a duális keresés a vágyak egymásban való kialvásának útjára tér, és beáll a nirvanisztikus extázis állapota, ami a létezés intenzitásának utolsó elérhető földi lépcsőfoka.

A mentális frekvenciaszabályozás azok számára való, akiknek a két előző mód nem áll rendelkezésére, vagy meghaladták. Ez az út a leggazdagabb a három közül.

Itt minden szellemi ideál, amelynek érdekében megfeszített erővel tudunk dolgozni, megteremti a kívánt intenzitásnövekedést. A szellemi tevékenységek, de a művészi koncepciók is egész életet betöltő energiagócok.

Hogy az egyes biológiai etapok kinél, mikor kezdődnek és meddig tartanak, az az egyéni kvalitásoktól függ. Az egyéniségek természetesen nem mindig mennek keresztül az összes fázisokon. Lesz, aki egész életében nem nő ki az elsőből, lesz, aki a második érzelmi útvesztőben megreked. Normális körülmények között azonban lefolyik a három stádium, és ebben az esetben kijelölhető, mi tartozik az éppen vizsgált periódus lehetőségei közé. Káros hatás csak akkor lép fel, ha a kísérletező nem veszi figyelembe érettségi fokozatának megengedett módszereit.”

Wictor Charon

Mint a fentiekből érzékelhető, hogy a mindennapokban sok irányzat mintegy ráérzett ezeknek a működési mechanizmusoknak az újszerű és ősi jellegére, de a mindennapokban is ösztönös alkalmazásba került. Az ösztönös alkalmazás, illetve a kevésbé tudatos, vagy hiányos ismeretekkel végrehajtott tréningek, a legtöbb esetben „anyázással” végződnek, mivel a konstruktív mivolta rejtetten marad. Az első fokozat működése úgy gondolom tiszta. A második fokozathoz kapcsolódóan megemlíthető például a tantrikus irányzatok elterjedése, de a legtöbb esetben a sérült egyedek állati nívóját nem haladja meg. A harmadik fokozat már azt igényli, hogy a rapszodikus ego, egy egyéni célt választva az akaratát, elhivatottsággá nemesítse. A fizikai síkon a fejlődést biztosító legfőbb elemek, az érzelmek. Az érzelem, latinul kimozdulást jelent és ez az, ami a szokásainkat képes megingatni, illetve a gondolkodás és megértés határait tágítani. Ez akkor képezheti tananyag tárgyát, ha tudatosan van végigzongorázva, hiszen az emberi viselkedés köznapi értelemben mintákra és szokásokra épülnek fel, melyek emberi szerepjátékok. A szerepek megvilágítása, kimozgatása, egyben jelenti az egyéniség ébredését is, hiszen felismerhetővé és meghaladhatóvá válnak.
Amennyiben harcolunk, és akarati szempontokat veszünk számításba ezzel a megszemélyesített belső és külső tünet-együttessel szemben, minden esetben áldozatokká válunk. Mivel az elme csak az alacsonyabb szintű akaratot preferálja, ezzel biztosítja azt is, hogy ne legyen megváltó jellegű az ösztön szinten folytatott “adok – kapok”.

Tehát nem az a baj, hogy akar az ember. Pusztán nem tudja, nem tapasztalja, hogy van magasabb akarat is, ami a felszínes tudattól függetlenül, – egyébként is irányítja az ember életét.

Az emberi akarat, míg meg nem haladja a tagadás és állítás polaritását abszolút személyiségfüggő. A személyiségek váltakozó dominanciája eredményezi, a hol ezt akarom, hol azt akarom című össznépi játékot. És ez a fajta szubjektív akarat, fizikai síkú sajátosság, ahol semmilyen segítség nem érkezhet, hiába imádkozik akár az éghez, akár a pokolhoz. – Az még nagy fejezet, hogy ez hogyan tevődik össze és erre már az Intenzív spirálokban próbáltunk utalni, de igazából ez már egy “mentális nyújtózkodás”.

– Még ebben az összefüggésben szintén megemlíthető, hogy ebből kifolyólag a bal agyfélteke ösztönös használata az, ami szinte kihívja a sorsot, a jobb az, ami ebből kifolyólag, meg is szenvedi. Továbbá ezeknek az energetikai töltete nagyban befolyásolja a fizikai síkon való tartózkodásunk hullámzásának működési mechanizmusait.

Próbáljuk meg ezt lineárisan értelmezni. Az agyat nem tudjuk kikapcsolni ellenben a biokémiánkat egyensúlyba hozva, egy új perspektívát nyithatunk, ami már “függőleges” kimozdulást is lehetővé tesz. És ez az a jóga, amihez már nem csak a fizikai testünket használjuk, hanem alanyi jogon betekinthetünk egy olyan valóság-látásba, ami nagyságrendekkel nagyobb megértést biztosít még a mindennapjainkban is.

Murzsicz András

Gondolkodjunk, de mégis hogyan?

Tallózzunk még egy kicsit a múltban és próbáljuk meg “kézzelfoghatóvá” tenni újra és újra azt, amit talán a legnehezebb. Mi is vár ránk, mi az, amire egyre többen hívják fel a figyelmet? Emlékezzünk, hogy változhassunk, mert a kibontakozás legnagyobb kalandja vár ránk. Lelkek milliói születtek meg csak azért, hogy ami más korban nem sikerült, azt most beteljesítsék. Megszívlelendő sorokat válogattunk, melyek szintén és következetesen azt a témát boncolgatják, ami már túl van a “miérteken”.  Fogadjátok szeretettel.

Louis de Broglie írja : „Sohasem szabad megfeledkeznünk róla, milyen korlátozottak lehetnek még mindig ismereteink, és milyen váratlan gyarapodásra számíthatunk. Ha az emberi civilizáció fennmarad, néhány évszázadon belül a fizika éppannyira fog különbözni a miénktől, mint a miénk Arisztotelészétől. Meglehet, hogy azok a kiszélesített fogalmak, amelyekig akkorra eljutunk, lehetővé teszik, hogy egyetlen szintézisbe foglaljuk az összes fizikai és biológiai jelenséget, s mindegyiknek meglesz benne a maga helye. Ha az emberi gondolkodás valamilyen biológiai mutáció hatására esetleg akkorát fejlődik, hogy eljut odáig: a maga igazi fényében láthatja majd azt, amiről még nekünk bizonyára fogalmunk sincsen, vagyis azoknak a jelenségeknek az egységét, amelyet mi a »fiziko-kémiai«, a »biológjai« vagy éppen a »pszichikai« jelzővel különböztetünk meg.”

És ha ez a mutáció már végbement? Az egyik legnagyobb francia biológus, Morand, a nyugtató feltalálója lehetségesnek tartja, hogy az emberiség hosszú történetében mindig voltak mutánsok : „A mutánsokat többek közt Mohamednek, Confuciusnak, Jézus Krisztusnak hívták…”És talán még sok hozzájuk hasonló van. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy abban a fejlődő korszakban, amelyben éppen vagyunk, a mutánsok nem tartják szükségesnek, hogy példát mutassanak, vagy valamilyen új vallást hirdessenek meg. Most nem az a dolguk, hogy az egyénhez szóljanak. Az sem lehetetlen, hogy úgy vélik, az a szükséges és hasznos, ha emberiségünk a közösség irányában fejlődik. Végül az sem lehetetlen, hogy szükségesnek tartják kínzó vajúdásunkat, sőt szerencsésnek tartanának valamilyen nagy katasztrófát, amely siettetné annak a szellemi tragédiának a tudatosítását, amely az emberjelenség a maga egészében. Hogy cselekedhessenek, hogy kialakuljon az az áramlat, amely talán mindannyiunkat valamilyen ultraemberi formához sodor, amivel ők már tisztában vannak. Úgy gondolják, rejtve kell maradniuk, titokban tartani, hogy köztünk vannak, amíg a látszat ellenére és talán az ő jelenlétüknek köszönhetően kimunkálódik az új világ új lelke, amelyet mi a magunk részéről teljes erőnkből szeretetnek nevezünk.

Hivatalos lélektanunk kétféle tudati állapotot vesz tudomásul: álom és ébrenlét. De az emberiség kezdetétől napjainkig rengeteg tanúbizonyság van arról, hogy létezik az ébrenlét állapotánál magasabb rendű tudati állapot. Haldane minden bizonnyal az első modern tudós volt, aki elhatározta, hogy tárgyilagosan vizsgálja a szupertudat fogalmát. Nagyon jól tudjuk, hogy feltevésünk értelmében létezik egy racionalista, pozitivista embertípus, amelyik rögtön sündisznóállásba merevedik, mihelyt irodalomban, bölcseletben vagy tudományban ki akarunk törni arról a területről, amelyen belül a tudat a megszokott állapotában működik.  A lényeg az, hogy megtudjuk: vajon az ember feltáratlan régióiban vannak-e finom szerkezetek, értelmét kiszélesítő erősítők, van-e ott valamilyen tökéletes felszerelés ahhoz, hogy meghódítsa és megértse a világegyetemet, hogy meghódítsa és megértse önmagát, hogy felvállalja egész sorsát?

Ha a modern ember felfogja, milyen fontos a tét – ami már nem várathat sokáig magára -, bizonyára más módszereket is talál.
A legújabb tudomány bizonyítja, hogy az egész agynak tekintélyes része még „ismeretlen terület”. Olyan hatalmak székhelye, amelyekkel nem tudunk élni? Gépterem, amelynek működését nem ismerjük? Valamilyen közeli mutációra várakozó szerkezetek? „Akkor felfedeztem, olyan eszközök révén, amelyeket csupán kevéssé ismerek, az események visszafordításának titkát. Olyan ez, mint az úszás. Ha egyszer elkaptuk a mozdulatot, soha többé nem felejtjük el. De elsajátítása állandó gyakorlást igényel, és a szellem vagy az izmok egyfajta akaratlan görcsbe rándulása szükséges hozzá. Bizonyos vagyok benne: nincs ember, aki pontosan tudná, hogyan győzte le először az úszás nehézségét, és egészen bizonyos, hogy maguk a legtudósabb látnokok sem tudják megmagyarázni másoknak a titkot, hogyan kell visszafelé menni az időben.” Mint Fred Hoyle és mint sok más angol, amerikai vagy orosz tudós, Eric Temple Bell (John Taine álnéven) fantasztikus esszéket vagy regényeket ír. Igazán ostoba az az olvasó, aki ezt csak a nagy szellemek szórakozásának tekinti. Hiszen ez az egyetlen mód, hogy közrebocsássanak egynémely olyan igazságot, amelyeket a hivatalos filozófia nem fogad el. Mint minden forradalom előtti időszakban, a jövő gondolatait suba alatt közlik. 1960-ban a „science fiction” mű borítója a suba. Ráadásul ma már azt is tudjuk, hogy általában az ember még a legbonyolultabb intellektuális művelethez is csupán agya egytizedét használja. Képességeink legnagyobb része parlagon marad. Valószínűleg ezt jelképezi az elrejtett kincs időtlen idők óta élő legendája. Legalábbis ezt állítja Gray Walter angol tudós korunk egyik meghatározó művében, Az élő agyban. Egy másik művében, amely anticipáció és megfigyelés, bölcselet és költészet keveréke, Walter azt állítja, hogy az emberi agy lehetőségeinek bizonyosan semmi sem szab határt, és hogy gondolatunk majd egyszer ugyanúgy fogja feltárni az időt, mint ahogyan most feltárjuk az űrt. Ezzel a látomásával Eric Temple Bell matematikushoz kapcsolódik, aki Az időmúlása című regénye hősét azzal a képességgel ruházza fel, hogy a kozmosz történetét átszelve tud utazni.

Maradjunk a tényéknél. A szuperéber állapot jelenségét a halhatatlan léleknek tulajdoníthatjuk. Ez a gondolat évmilliók óta rendelkezésünkre áll, csakhogy semmivel sem vitt előbbre bennünket e téren. De ha valóban nem tágítunk a tényektől, s arra a megállapításra szorítkozunk, hogy a szuperéber állapot fogalma az emberiség állandóan visszatérő vágya, az nem elegendő. Elvégre a vágy egészen más. A kínzás elviselése, a matematikusok ihletett pillanatai, a jógik elektroencefalogramjaiból leszűrhető tények és más bizonyítékok súlya alatt el kell ismernünk, hogy az ember a köznapi éber tisztánlátáson kívül valamely más állapotba is el tud jutni. Erről az állapotról mindenki a tetszése szerinti feltevést választja, isteni kegy vagy a halhatatlan én ébersége. Tetszése szerint valamilyen „vad” úton szerzett tudományos magyarázatot is kereshet.

A fizikában a részecskék hullámmozgásának felfedezése adta meg a kulcsot a modern korhoz. És itt is nyilvánvaló a dolog. Einstein azt írta: az energia egyenlő mc2-tel; az m a fény tömege, a c a sebessége. Mégpedig 1905-ben. 1900-ban Planck azt írta: az energia egyenlő hf-fel; a h állandó, az f a rezgésszám. 1923-ig kellett várni, míg Louis de Broglie, ez a kivételes zseni rájött, hogy a kettő közé egyenlőségjelet tegyen és leírja: hf=mc2. A gondolat cammog, még a legnagyobb szellemek esetében is. Nem tud úrrá lenni a tárgyon. Még egy példa: a XVIII. század-végétől azt tanítják, hogy a tömeg egyszerre jelenik meg a kinetikus energia képletében (e: 1/2mv2) és Newton nehézkedési törvényében (két tömeg vonzási ereje a távolság négyzetével fordítottan arányos).
Miért kell megvárnunk, amíg Einstein rádöbben, hogy a tömeg szónak mind a két klasszikus képletben ugyanaz a jelentése? Mindjárt következik belőle a relativitás. Miért csak ez az egyetlen szellem észlelte ezt az intelligencia történetében? És miért nem észlelte rögtön, miért kellett hozzá tízesztendős vad kutatás? Mert gondolkozásunk egyetlen térkép, egyetlen, újra meg újra kezdődő ösvényén halad. És valószínűleg az újításokat elfelejtik, azután újra felfedezik. Mégis úgy látszik, lehetséges, hogy a szellem az ösvény fölé emelkedjék, s ne bandukoljon, hanem repüljön, mint a madár vagy a repülőgép, és teljes képet kapjon. Ezt nevezik a misztikusok „éber állapotnak”.
Vajon egy vagy többféle éber állapot létezik? Minden jel arra vall, hogy több állapot létezik, mint ahogyan több repülési, magasság is. „Az első fokozatot nevezzük zseninek. A többieket nem ismeri és legendának tartja a tömeg. Trója is legenda volt mindaddig, amíg az ásatások fel nem tárták, hogy valóban létezett,” Ha az emberben megvan a fizikai lehetőség, hogy elérje ezt vagy ezeket az éber állapotokat, élete fő célja csakis az lehet, hogy felkutassa e lehetőség eszközeit. Ha agyamban megvannak a szükséges gépek, ha ez az egész nem csupán vallásos vagy misztikus találgatás, ha ez az egész nemcsak „kegyelem”, nemcsak „mágikus beavatottság”, hanem meghatározott technika, meghatározott belső és külső magatartásforma, amely képes lehet rá, hogy elindítsa ezeket a gépeket, akkor belátom, hogy egyetlen vágyamnak, legfőbb feladatomnak az éber állapot elérésének, a száguldó szellem elsajátításának kell lennie. Az emberek nem azért nem összpontosítják minden erejüket erre a kutatásra, mert „könnyelműek” vagy esetleg „rosszak”. Ez nem erkölcsi kérdés. Ebben az ügyben semmire sem megyünk holmi kis jóakarattal, holmi kis erőfeszítéssel. Lehet, hogy agyunk magasrendű szerkezetei csak akkor használhatók, ha maga az egész (egyéni, kollektív) élet is szerkezet, az egészet úgy kell tekinteni és végigélni, mint az érintkezés megteremtését. Az embernek azonban nem lehet az egyetlen célja az éber állapot elérése, mert a társadalmi élet nehézségei, a fennmaradás anyagi feltételeinek biztosítása miatt nincs szabad ideje efféle foglalatosságra. Nemcsak kenyérrel él az ember, de napjainkig civilizációnk még azt sem tudott mindenkinek nyújtani.

Amilyen mértékben a műszaki fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember fellélegezzen, a „harmadik állapot”, az éberség, a hipervilágos tudat kutatása lép egyéb vágyak helyébe. Végül is az emberi jogok közé fogják sorolni az erre irányuló kutatásban való részvételt. A következő forradalom lélektani lesz.

Louis Pauwels – Jacques Bergier

Talán már nem olyan nagy titok, hogy a dolgokat “belülről” kiindulva tudjuk csak megváltoztatni. Erre épülnek az a mostanában egyre teret nyerő irányzatok is, mint például a Hoponopono, de talán erre hívta fel a figyelmet a Mátrix című film is, amit tegnap kaptam el az egyik csatornán. A végén belülre engedi, magába fogadja az információt és azt, amit kívül szeretne legyőzni, de csak magában feldolgozva tudja fénnyé változtatni. – Ez pedig nem a külvilág és mások elleni harcról szól. Aztán volt még egy párbeszéd az Orákulum, meg az Építész között. Valahogy így hangzott; “És mi van a többiekkel? – Milyen többiekkel? – Azokkal, akik szintén menni akarnak. – Azok, nyilván mehetnek…”

Ahhoz viszont hogy oda elérjünk, ahová mehetünk, nem a lábunkat kell használni. – Össznépi szokás lett, hogy menekülünk nagyon sokan nagyon sokfelé, ahol úgy gondoljuk, hogy jobb lesz… Lehet menni, de az út valójában “befelé” vezet és a dimenzióváltás szempontjából értelmezve, ez a külső ellenség vetítése helyett egy belső változást jelent, ha tetszik, ha nem.
Rendszeresen ott akadunk el, hogy; “Ezt, vagy azt csináljuk?” a legfontosabb kérdés. Ez pedig nem fog hozni megváltást. A technológia már elérkezett arra a pontra, hogy segítségével is tudjuk emlékeztetni a tudatunkat, tapasztalásokon keresztül azokra a működési lehetőségekre, amelyek kiválthatják, okafogyottá tehetik elavult viselkedési mintáinkat. Az Intenzitástant szintén a hatvanas években fogalmazta meg Wictor Charon.

Azt írja,hogy ezeket a “feladatokat” olyan mértékben oldjuk meg, amilyen tempóban az egyéniségek szellemi energiái a felső létsíkok félanyagi régióiban kiterjednek. És hogy a térszemlélet szinkronizmusa megnyitja az ember útját a hiperkozmikus világok felé.

– Ehhez pedig folyamattá kell tenni, hogy az agyunk hétköznapi tudattal nem megismerhető tartományait gyakoroljuk. A Charon Intézetben képességfejlesztéssel, illetve azoknak a síkoknak, a megismerésével foglalkozunk, ahonnan a képességek származnak. – Működési mechanizmusokat helyezünk előtérbe, s ennek használata, ismerete, jóval nagyobb kapcsolási sebességet tesz lehetővé. Az egyéni tapasztalás nélkülözhetetlen. Ez különösen javallott, annak a szenzitív, és hiperaktív emberfajtának, mely képes átlátni: változó korunk segélykiáltásait, és szépségét. Az egyensúlyra való törekvés, e feszültséggel teli kor automatikusan jelentkező, megváltási lehetősége. S ezt mindenki csak alanyi jogon valósíthatja meg. Ez ma már alapkérdés. Az Intenzitástan, mint szellemi küszöb, feltételez egy-fajta terhelhetőséget. Az Intenzitástan energetikai szabályozása, nem történhet szubjektív állapotokból, ugyanis elveszítené kompetenciával rendelkező létjogosultságát. Manapság a sokirányú képességek, szinte elviselhetetlen terheket is jelenthetnek. Ezek  egyéniség-koordináció által, megfelelő mederbe terelhetők.

Lényegi dolog, hogy a szellemi láng intenzitása, egyre inkább, felismerhetővé, majd irányíthatóvá válhasson úgy térben, mint időben. A működési mechanizmusok ismeretében, lehetőség nyílik arra, hogy ne hamvassza el „hordozóját”, s ne perzselje közvetlen környezetét. Az egyéni, gondolati kreativitás, mint energia, törvényszerűen jelent meg a mindennapokban is.  A gondolkodás dimenzionális kitágítása, mint lehetőség mindnyájunkban megvan. – Bennünk szunnyadó képesség.

Murzsicz András

Egyenlőség, lehetőség, gyorsulás

Az ember fókusza, figyelme meghatározza az agy neuron hálóján végbemenő szinapszisok aktivitását és kiterjedését. Amennyiben felszíni látásmódot alkalmazunk, csak egy “anyagi rétegben” tapasztalhatunk az agy vizsgálatánál információsistergést. Azonban nem csak kétdimenziós szinapszis ösvények léteznek. – A bejáratott és megmerevedett ösvényeket nevezzük szokásoknak, ha belülről fakad, – kondicionáltságnak ha külső befolyás hatására történik. – Az ember fókuszának van mélységi tengelye is és ebben az esetben már érthetőbb lesz a kétdimenziós holografikus információs mező is. Az ember fókusza bír teremtőképességgel. Nézzük meg a művészek, tudósok ismeretlen iránti nyitottságát. Ha a részletekre szűkíti az agyműködését, – mindig fog találni valamit. Ha a külvilág felé fordul a figyelme, – mindig fog találni valamit. De milyen lesz a hatásfoka? És minek a hatásfokát vizsgáljuk? Az agyunk az eszközünk, ahogy Charon mondja; egy háromsíkú transzformátor állomás. Amink van, ami a birtokunk, – annak vizsgálata nem elégséges ahhoz, hogy valóban megértsük azt, – akik vagyunk. – Bár közelebb vihet hozzá.

“Kétségbevonhatatlan etikai igazság, hogy minden embernek egyenlő fejlődési lehetőségekhez van joga. Ez az igaz állítás túl könnyen változtatható azzá a hamissá, amely szerint potenciálisan minden ember egyenlő értékű.”

– Ha ezt a Konrad Lorenztől származó mondatot egy kicsit boncolgatnánk, kiderülne, hogy a boncasztalon a Demokrácia fekszik. Vajon mit is jelent az, hogy egyenlő fejlődési lehetőség?

Ismételjünk egy kicsit, mert az sohasem árt:

„Ha szóba kerülnek az igazán nagy szellemek esetei, senki sem hajlandó arra gondolni, hogy ezek más szellemek. Csak annyit hajlandóak elfogadni, hogy ezeknek a mienkhez, hasonló szellemeknek előjoga volt a „magasabbra jutás”, és hogy „odafenn” valamely ismereteket szereztek.  Mintha valahol a világegyetemben létezne az orvostudománynak, a matematikának, a költészetnek vagy fizikának egyfajta kiegészítő lerakata, s a legnagyobb magasságokat elérő bajnokok onnan merítenének. Mert ez a képtelen látomás megnyugtató. Ezzel szemben mi úgy véljük, hogy a nagy szellemek köztünk maradtak (hová is mehettek volna), de rendkívüli sebességgel működtek. Nem színvonalkülönbségről, hanem sebességkülönbségről van szó. Ugyanaz a véleményünk a legnagyobb misztikus szellemekről. A csoda a gyorsulásban rejlik, a magfizikában éppúgy, mint a pszichológiában. Úgy hisszük, hogy a harmadik tudatállapot, más néven az éber állapot tanulmányozásánál ebből a fogalomból kell kiindulni. Kétségtelen, hogy a pszichológiai én, amit mi személyiségnek nevezünk, majd el fog tűnni. De mi nem hiszünk abban, hogy az embernek ez a „személyiség” az utolsó erénye. Az ember életét csak az a törekvés – még ha hiábavaló is- igazolja, amellyel a jobb megértést akarja elérni. Ha valamit jobban értünk, jobban elfogadjuk. Minél többet értek, annál jobban szeretek, mert minden, amit értünk a jó.” Louis Pauwels- Jacques Bergier

A gondolkodásunk, a szavaink értelmezése, vajon hogyan is lehetne egységes? Egyazon dologra is nagyon sokféleképpen emlékezünk. A fő nehézség az, hogy a szavaink általános értelmezését, jellemzően nem is vagyunk hajlandóak túllépni. Jellemzően szavakra reagálunk, s legtöbb esetben nem is érdekel bennünket, hogy a másik valójában mit szeretne közölni, mondjuk egy közlés során. És mi az, ami valóban megértővé tesz bennünket?

„A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztőek. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.
Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló „információt közérthetőbbé kell formálnia” a magasabb rendszerek jelenségeinek leírása érdekében. Új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.” Wictor Charon

Vajon mit is jelenthet az a szinte folyamatos kívánságunk, hogy a tanításokat úgy adják át nekünk, hogy számunkra érthető legyen? Azt is szoktuk mondani, hogy ami egyszerűen van megfogalmazva, az a „jó tanítás”.

Mit akar ez mondani napjainkban?

Mi az, ami ebben a rohanásban megállásra késztethet bennünket? Azt mondják egy jó válasz, akkor lehet az, ha elgondolkodásra készteti a kérdezőt. Hogy is van ez az úgynevezett „egyszerű” válaszok esetén? Úgy gondolom, nem lehet igenben és nemben ezeket a kérdéseket és válaszokat megfeleltetni a közvélemény hangulatának. A rohanás, az agy zakatolása biztos, hogy egyenlő egy nem időben lejátszódó viharsebes szellemi intuíciókból eredő megértéssel?

A titkos tudás, vajon mitől az? Mi az, amiért az istennek sem sikerül lerángatni a Jóistent az “értelmezési elvárásaink” és magyarázataink szintjére? Mit jelent Hermes Trismegistosnak az a mondása, hogy „Az istenek soha nem fognak lejönni az emberekhez, de az emberek felmehetnek az istenekhez”?

„Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmiféle földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud.  Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.” Wictor Charon

Miért és hogyan jogosít kizárólag a mentális sík, – valódi szintézisre?

A jelenlegi emberi tudat korlátoltsága több tényezőből fakad. A kondicionáltság következtében lelassult tudati működés, alacsony  hatásfokkal képes csak lineáris elmetevékenységet folytatni. Felgyorsult világunk intenzívebb megértést is igényel és ennek alapjait fektette le és bontotta ki Wictor Charon. Célunk az, hogy visszaigazolható módon tudjuk emlékeztetni tudatunkat valódi állapotára és képességeire.

“Számtalan élőlény él egymás mellett ugyanabban a térrendszerben, de már az időt tekintve gyakran évszázados, egyéb kvalitásokon mérve pedig évezredes különbségek vannak individuumok között. Ha viszont a minőség-skálát vesszük alkalmazásba életjelenségek vizsgálatánál, a Biosz kiterjedése évmilliós mélységeket mutat differenciák formájában. 

Látunk egymás mellett öt embert és öt állatot. Felületes szemléletre nincs közöttük nagy eltérés. Mindegyik hasonló életfunkciókat végez. Az élet legismertebb karaktervonásait sorban feltaláljuk rajtuk. Lélegzenek, táplálkoznak, növekednek, szaporodnak, születnek és meghalnak. Szerveiket létsíkjuknak megfelelően használják. Belülről nézve azonban a tíz élőlény tíz világsziget, melyek fölépítésében és funkciológiájában hatalmas intenzitáskülönbségek vannak.

 Mindannyian jelen vannak ugyanabban a térben, és a hely csillagászati idő tartalmai szerint is egyidejűleg tevékenyek. Mégis az egyik szangvinikus, magas vérnyomású, optimisztikus karakterű; a másik melankolikus temperamentum, alacsony vérnyomású, pesszimisztikus alkat, akinek számára nem tiszta öröm a létezés. A harmadik flegmatikus, alacsony érzékenységű, kritikus szellem, sok humorérzékkel. A negyedik ember kivételes lángelme, aki gyorsabban gondolkodik, mint a többi, évezredes konzekvenciákat képes pillanatok alatt levonni, tervei, elképzelései messze a jövőbe mutatnak. Egyszerű fizikai jelenségek láttára frappáns ideái támadnak. A másik három ember által észre sem vett folyamatokból korszakalkotó törvényszerűségeket tud kivonni. Ha örül, érzései erőteljesebbek, fájdalmába kozmikus filozófia szövődik. A zseni napok alatt éveket, hónapok alatt évszázadokat, évek alatt eónokat élhet át.
 Vagyis ugyanaz az idő a funkciók intenzitása szerint más és más tartalmat ad.

 Nem igaz, hogy a létezés definíciója öt esetben egyformán a puszta térbeli jelenlét által van determinálva. 

Valójában az előbb említett példáknál az eltérés a funkció intenzitásában rejlik.
 Egyik ember ugyanabban az időben csak negyed annyira él, mint a másik. Van, aki az élet ezerszeres intenzitását kapja őseitől örökségbe. Más karakterek viszont nem is érik el az intenzitás azon küszöbét, ami a Homo Sapiens rendes nívója.” Wictor Charon

Végezetül meg csak annyit, hogy a szavak értelmezésénél valóban megállhatunk. Leélhetjük az életünket sok esetben a felszínen is. Ám, megtanulhatunk figyelni arra is, hogy hogyan lássunk túl a szavakon és a gondolatokon.

“Kétségbevonhatatlan etikai igazság, hogy minden embernek egyenlő fejlődési lehetőségekhez van joga. Ez az igaz állítás túl könnyen változtatható azzá a hamissá, amely szerint potenciálisan minden ember egyenlő értékű.”

A felszíni látásmód az, ami igenben és nemben próbál válaszokat találni, – akár még az egyenlőség kérdésében is. – Nos, ezeken van lehetőség túllépni. Van lehetőség ebben hinni is, meg nem is. Van lehetőség ezt tudni is, meg nem is. – Ám, amikor megéljük azt a csendet, amiből mindannyian származunk, – az már magáért beszél. – Történhet bármi, az élet nagyon türelmes az emberhez és mi sokáig szeretünk ilyenek, meg olyanok lenni. Jöhetnek Ufók, Szellemek, Istenek az élet milliárdnyi megnyilvánulása lehetséges. Mindannyian akik a létezésben részt veszünk, a “megnemnyílvánultból” származunk. Egyenlőek abban vagyunk, hogy amikor belefáradunk a regionális, felszínes zakatolásba, mindannyian megtanulhatunk emlékezni a saját kreativitásunkra. És ez már egy előítéletéktől mentes olyan megértési sebességet jelent, ami nem lassítja az agyunkat, mert az intuíció már túl van az analízisen. – Nem okozatként, de okként ismerjük fel a saját alkotó, teremtő minőségünket.
– És nem előbb… – de ilyenkor, – újraalkothatjuk Önmagunkat is.

Murzsicz András

Valóban gondolkodunk?

Ebben a kérdésben igen vagy nem között dönteni szerinted van értelme?

Egyenlőre nem látszik mennyire kényszerítő erejű, a gondolkodásunkon is módosítani. Illetve nincsenek is információink arról, hogy egyáltalán lehetséges. Ezt persze természetesen sok esetben próbáljuk a kauzalitás keretei közé betuszkolni, ahogy ezt tanultuk gyerekkorunkban, szűkebb és tágabb közösségeinkben. Most Gondoljuk csak el, hova jutottunk? – Jól van ez így? Ellenállunk  annak a hajszálnyi megértésnek, mely ennek a hatalmas forgószínpadnak sorsot produkál. Vajon hogyan tudunk  túllépni, az életünket meghatározó élményeken, örömökön, tragédiákon. – A jelmezeink, melyeket fölöltünk , mondjuk egy megszemélyesülés során, létünk alapelemének tartja a kizárólagosságot és a biztonságosnak hitt falak létező, gondolatokból, biokémiai reakciókból fakadó valóságát.

– Hogyan lehet ezeket minősíteni?
– Társadalmi törvényekkel?
– Mi az aminek az elfogadása, megértése, megértővé tesz bennünket?
– Mi az ami belül hozza meg nekünk a megnyugvást?
– A fizikai sík?
– A szintén forrongó pszichikum?
– A természet érzelemmentessége?
A megértés minden emberben benne szunnyadó képesség, hogy megértse a csend lényegét, az egyensúly beállta idején. Most hogy Korszakváltás van, nem tudom, hogy lehet az átlagosan értelmezett időben, fogalmi értékelésben, vagy akár anyagi, személyiség-központú tendenciákkal a dolgokat agyon agyalva megérteni. Nekem eddig nem sikerült, s gyanítom így nem is fog. Ahhoz meg, hogy értékeljük, s egyáltalán felfogjuk, hogy honnan jöttünk, földanyánk a  pszichikai hangerőt tökig csavarja fel, hogy biztosan tele legyen az embernek a hócipője önnön magával. – Hiszen eddig letojt mindent, mit nem a vágyai és félelmei szemüvegén keresztül látott és hallott.
Minden dolog a legkisebb ellenállás irányába tart, mivel az összes többi irányból folyamatos ütközésekkel számolhatunk.  S van úgy néha, – valljuk be, amikor már nagyon elfáradtunk és  nem kell szerepelnünk, – otthon mikor egyedül vagyunk, nagyon gyengének is érezhetjük magunkat. Higgyük el mivel átlátszanak a szerepeink, maguktól lehullanak  előbb, vagy utóbb, de mindig. No meg minden rezgéshullám, elcsendesedik előbb utóbb csak úgy, mint minden létező. De ki az Aki megpendítette a húrt?  Van ez a pesti szleng; – Nekem pezsegsz kicsi plusz?
Nekünk, csak abba van beleszólásunk, hogy “hogyan” rezegjük le, az életnek nevezett ciklusainkat. A sorsfeladatainkat nem kerülhetjük ki, bárhogy próbálkozik az elménk és válunk eggyé “azt se tudjuk miből fakadó, honnan származó gondolatainkkal”. S ennél nem több és nem kevesebb a szabad akarat.

Amikor rádöbbenünk, hogy mi tényleg teremtők vagyunk, nem csak szimpla homo sapiensek, s az alkotásunkat dicséri az élet, a földanyával egyetemben, s mi ebből, csak az “anyázáshoz” vagyunk szokva… Persze ne vegyük zokon. – ahhoz, hogy ma itt tartsunk, törvényszerűen kellett még hülyének is lenni. Azaz, mikor a csak felületi érzékelés krónikus dominanciája borítja lázba szemeinket. Nem látunk. Koldusokként számolhatjuk a pénzt, mert ide súlyt nem viszünk. Eszembe jutnak ilyen fogalmak, hogy „hazabeszélés”, „utolsó óra”, „átmenetel”…
Miket lehet érteni, értelmezni alattuk?
Hogyan lehet átsiklani felettük?
– És meddig…
Mit jelent az, hogy többsíkú gondolkodás, gondolati, logikai intelligencia, intenzitástan… A gondolkodási sebességről;

„Ha szóba kerülnek az igazán nagy szellemek esetei, senki sem hajlandó arra gondolni, hogy ezek más szellemek. Csak annyit hajlandóak elfogadni, hogy ezeknek a mienkhez, hasonló szellemeknek előjoga volt a „magasabbra jutás”, és hogy „odafenn” valamely ismereteket szereztek.  Mintha valahol a világegyetemben létezne az orvostudománynak, a matematikának, a költészetnek vagy fizikának egyfajta kiegészítő lerakata, s a legnagyobb magasságokat elérő bajnokok onnan merítenének. Mert ez a képtelen látomás megnyugtató. Ezzel szemben mi úgy véljük, hogy a nagy szellemek köztünk maradtak (hová is mehettek volna), de rendkívüli sebességgel működtek. Nem színvonalkülönbségről, hanem sebességkülönbségről van szó. Ugyanaz a véleményünk a legnagyobb misztikus szellemekről. A csoda a gyorsulásban rejlik, a magfizikában éppúgy, mint a pszichológiában. Úgy hisszük, hogy a harmadik tudatállapot, más néven az éber állapot tanulmányozásánál ebből a fogalomból kell kiindulni. Kétségtelen, hogy a pszichológiai én, amit mi személyiségnek nevezünk, majd el fog tűnni. De mi nem hiszünk abban, hogy az embernek ez a „személyiség” az utolsó erénye. Az ember életét csak az a törekvés – még ha hiábavaló is- igazolja, amellyel a jobb megértést akarja elérni. Ha valamit jobban értünk, jobban elfogadjuk. Minél többet értek, annál jobban szeretek, mert minden, amit értünk a jó.”

Louis Pauwels- Jacques Bergier

– Szóval létezik a gondolkodásunk, mely a személyiség határokat még nem haladja meg. De hát, mint tudjuk, mégis csak vannak valóban létező ideáink, melyek előbb vagy utóbb kötelezni fognak bennünket arra, hogy tudomásul vegyük agyunk teremtett mivolta mellett kreatív, teremtő mivoltát is. S hogy az ideáink a felelősség mellett arra is felhívják a figyelmünket, hogy a gondolkodásnak vannak „Hogyanjai” is. Főleg, ha az agyunk nagyobb százalékát szeretnénk használni. Esetlegesen kilőhetjük magunkat az űrbe, azzal a nagyobb agykapacitással és ez valami csodálatosan isteni dolog. – Űrhajót viszont már ne keressünk a sejhajunk alatt. Az orvosi eskü rövid változatában is minimum két helyen felesküsznek a lélekre, aztán meg nem győzik megtagadni. Persze ez is belefér a nagy kirakós játékba. A lélek mellett való kitartást, meg alacsonyabb analógiában; érdeknek, akaratnak, magasabb nívón; elhivatottságnak nevezzük. Az akarat meg mindig hol ilyen, hol olyan, csakúgy mint a gondolkodásunk eredményei, ha csak igenbe, vagy nembe szeretnénk meghozni az érdekekből fakadó döntéseinket.
Fizikai síkon – hiszem. Pszichikai síkon – tudom. Mentális síkon – élem.

– Vajon mit értenek ezalatt a térben és időben, a halál innenső oldalán?
– Vajon mi az, aminek következtében, ennyire félünk a haláltól?

A fizikai síkon azt hisszük hogy élünk, de mivel gondolkodunk ez mindig igen vagy nem lesz, tehát polárisan fekete, fehér. Gondoljunk például a felszíni látásmódra, de ha jól emlékszem erről volt már szó, valamelyik Intenzív spirálban. Azt hogy ezt hogyan miként látjuk, ezt befolyásolja a pszichikai sík.
A pszichikai síkon a tudom belülről fakad már, lásd fájdalom, boldogság, félelem, vágy… – ezeket már nem kell elhinnünk, ezeket már tudjuk hiszen belső tapasztalásainkból fakadnak. Belülről érintenek meg bennünket.
A mentális síkon, rálátva tudjuk ezt megélni, amikor a fizikai, pszichikai hullámok hullámzanak és elcsendesülnek. Erre mondja Antony de Mello, hogy a megvilágosodás után is ugyanolyan depressziós leszel, csak már legfeljebb nem válsz vele eggyé. – Ha belegondolsz minden bennünk, van és minden általunk létezik a saját életünkbe és ezt a rezgéseink, fiziológiai és mentális frekvenciáink határozzák meg.
– Rálátni erre a fizikai, pszichikai síkú pezsgésre egyfajta létállapotból lehetséges. Ezt nevezik jellemzően a “másik oldalnak” Ez már egy többsíkú gondolkodás megélését feltételezi, s ennek vannak megértési fokozatai, csakúgy mint frekvenciái. Erről próbál beszélni az a dokumentumfilm sorozat amit a Spektrumon adtak le. Hórusz szeme 6. rész. Amikor állóhullámokat állítottak elő és ezt bizonyos oktávokon modulálták, s ezt megfeleltették a fizikai testen is megtalálható energetikai központoknak. Tulajdonképpen az Operátor képzés is ezt a célt hívatott követni, csak itt már a zsebünkben elfér az, amiért anno annyi követ kellett megmozgatni. Még megemlítendő, hogy itt is fontos a terhelhetőség és a fokozatok betartása. Nagyon sok példát láthatunk a mindennapi életben is, hát még spirituális közösségekben, amikor az agy ledobja az ékszíjat. A testünk által kibocsájtott regésektől túl nagy arányban eltérő frekvenciák, a “túl sok csoki sem jó” fejezet alapján kerülendő.
A ritmus, itt is a belefektetett energia minősége szerint rajzolódik ki a legcsendesebb énünk kottatartóján. Aztán nem biztos, hogy ildomos, hülyén még mindig csapkodni a húrokat, ezekben az időkben is. Vagyis lehet. A magasabb frekvencia-küszöbök kényszerítő erejűek is egyben. A fizikai embert meghátrálásra, a szellemit haladásra késztetik.  A közeljövőben ennek lehet látni megnyilvánulási tónusait, okozatait.  A kiváltó ok viszont, a merőleges síkok keresztezési pontján keresztül manifesztálódik az ellentétes karakterrel rendelkező egyedek konfrontációjában. Az egyenlő haladási iránnyal rendelkező, illetve haladási iránnyal egyáltalán rendelkező egyedek kölcsönhatása képes csak fejlődésre. A hangulati elemekkel tűzdelt, instabil személyiségek kiszámíthatatlansági faktora elérheti az őrület síknívóit. Ilyenkor az agy védekező mechanizmusa kikapcsolja a túlerőltetett szektort.

Mindnyájan mások vagyunk, s ez személyes szabadságunkból kifolyólag így van jól, hiszen a fejlődés feltételezi ennek ellenkezőjét is. Másképpen nem lehetnénk szerves, vagy szervetlen létezői az életnek. És hát szögletesnek is kell lenni, nehogy véletlenül megússzuk a cresscsendót. A dimenziók egymáshoz képest létezhetnek csak, egymást feltételezik, fenntartják és az ember ha továbbra is rákos sejtként viselkedik, akkor eltöröltetik. Ez egy természetes szelekció a Világegyetem immunrendszere és higgyük el kiválóan működik. A saját egyedi rezgésünket le vagy felfelé hazudni nem lehet, bár ez nem biztos hogy jó hír mindenkinek. S mitől függ ez az egész? Talán csak annyi, hogy még kívül keressük-e az Istent, vagy már képesek vagyunk annyira elcsendesülni, hogy nyilvánvalóvá válik hogy bennünk van és általunk létezik.

Az örökkévalóság eme kicsiny szigetén létezve és gondolkodva sem vagyunk elzárva belső teljességünktől, attól a „kicsiny” isteni szikrától, mely nélkül nem is járhatnánk be a létezés és a gondolkodás fokozatait.

– Melyet talán úgy nevezhetnénk, hogy Lélek.

Murzsicz András

Dimenzióváltás, ahogyan nem várjuk

Az ember kialakult szokásmechanizmusa, korlátokat jelentő idejét múlt törzsi tevékenységen alapul. Megfelelés és megfeleltetni vágyás. Jellemzően szociális társadalmunkban a mai napig ez az interakció határozza meg a viselkedési mintáinkat. Ezt olyan jól csináljuk, hogy már a világegyetemet is meg akarjuk feleltetni az elvárásainknak. Ebből következően hihetjük, hogy a “dimenzióváltás” is kívül fog lezajlani, s mást nem is vagyunk hajlandóak feltételezni, de még elfogadni sem. Sok nézeteltérést szül, hogy ez, vagy az fog történni. Pedig ebben a szépen kibontakozó ugrásszerű változások közepette, az embernek most Önmagát kell megszülnie. S hogy mennyire gyors ez a vajúdás?  Erre van egy nagyon aranyos mondata Newtonnak: “Ne pislogj, ne gondolkozz, – mert túl sokáig tart.”

No! Akkor következzen itt megint néhány szösszenet Wictor Charontól.

EXTENZIONALIZMUS

Tudomány és vallás útjai egyformán elégtelennek bizonyultak a nagy szellemi forradalmat jelző Uránusz korszakban, mivel az a szemszög, melyből a világ és az ember, a Biosz és a Kozmosz szinte végeláthatatlan jelenségsorozatát szemlélik, szűk, és ezért tökéletlen minden régimódi értelmezési kísérlet.
Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.

Ha az Új Ember öntudati tevékenységét megkíséreljük leírni, a leírás módjának más természetűnek kell lennie, mint a múltban volt. Mivel a jelenségek több dimenzióban és különféle koordinátarendszerekben történnek, ezeket a nagytávlatú összefüggéseket csupán úgy közelíthetjük meg, ha a vizsgálat módszere és a logikai rendszer ennek megfelelően változtatható, és rugalmasan alkalmazkodik a több dimenzióban létező megnyilvánulási formatendenciák közé.

Minden zseni, aki korszakalkotó felfedezésekkel, újszerű szemléletmóddal gazdagította az emberi kultúrát, bölcsek és vallásalapítók, szóval minden kimagasló egyéniség, aki hatalmas lökést adott a földi lét lassú kibontakozásának, elhagyta a szokványos gondolkodás útját, és a részletek figyelembevétele nélkül, kreatív analógiákkal világította meg a nagy összefüggéseket. Az érzékelhető Kozmosz felületi vizsgálatához a klasszikus logika erőteljes segítőeszköze a megismerésnek a magasabb spiráljárathoz tartozó vizsgálódás számára, ám amikor a természeti erők mögött ható szellemet kutatjuk, ez nehézkes bilincsnek tűnik.
Az Új Eón emberének gondolkodásmódja, logikai rendszere a régebbi, pontról-pontra haladó érvelés számára “rapszodikusnak” tűnik, mivel egyes logikai lépcsőfokokat kénytelen átugrani. A jelenkori dialektikával lehetetlen ugyanis olyan tárgyalási formát találni, melyben ez a hatás kiküszöbölhető. Ennek az újszerű szemléletmódnak és a vele járó közlésformának fő szempontja az univerzális szintézis nagytávlatú összefüggésének felkutatása, bemutatása fent és lent, makrokozmosz és mikrokozmosz között. E törekvésnek természetes következménye, hogy nagytávlatú átmeneteket fogadunk be mélység és felszín határterületén. Korunkban csupán a gondolkozók elitje ismeri fel bizonyos mértékben ennek a dimenziómélyítésnek a szükségességét.

A HIPERKOZMOSZ

A Kozmosz első látásra – a természettudomány ma ismert szemléletében – csupán önkényesen választott vetületeket mutat. A létezés mélyebb értelme, a természeti jelenségek mozgató erőivel együtt, több, egymásra merőleges dimenzió közt oszlik meg. A Biosz egyetlen folyamata, a fizika egyetlen törvénye sem érthető meg speciális dimenziók korlátai között. A dolgok szemléletét a földi tudás számára az nehezíti, hogy a hiperkozmosz széttagolt célszerűségi ideái olyan koordinátarendszerekben rejtőznek, melyek érzékelhetetlenek számunkra, és amelyeket régebbi, pontról-pontra haladó logikával nem közelíthetünk meg. Az okkult iskoláztatás menetében akkor beszélhetünk először kielégítő koncepcióról az életjelenségek magyarázata során, ha a hieroszikronion, a pszichoszinkronion és az ideoszinkronion áttekintésmódjában kellő biztonságú jártasságot érünk el.

KERUBI TUDAT

Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmi földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud. Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.

Wictor Charon

Intenzív spirálok II

Vajon mitől lehet egy tudás titkos?

A „titkos tudás” tágabb érzékelést, értelmezést tesz lehetővé. Hogyan is lehetséges ez? Végletekig leegyszerűsítve a dolgot, az ember hétköznapi felszínes látása, gondolkodásmódja az, ami útját állja a mélyebb, tágabb, több síkú világegyetem megértésének. Arra meg minden korszakban sokan rájönnek, hogy az ember és az Isten között való közvetítésért járhat akár sok pénz is. Tehát olyan érdeklődési területeket kreál, ami a felszínes látásmódot fenntartja és megosztja az egyedeket, mintegy ezzel biztosítva, hogy Ő, mint közvetítő biztosítsa pozícióját. Konzekvenciaként levonhatjuk, hogy a titkos tudás, mint olyan, csupán a felszínes látásmód számára rejtélyes. Ezt a vallás misztifikálta, a tudomány meg tacit tudásnak nevezte el. Mint arra a Hermetikus frekvenciatanban kitértünk, a lényeg, hogy folyamatos megkülönböztető látásmódot tartson fenn az irányító réteg, biztosítva a közvetítő pozícióját. Nem szintézist, hanem választható területeket kínálva az embereknek. Éppen ezért a jelenleg alkalmazott oktatás illetve a képzések is érthetően „személyiség központúak”, mivel jellemzően felszíni, jellemzően bal agyféltekés/megkülönböztető, analizáló/ és kauzális látásmód síkján belül tartotta a kibontakozás lehetőségét. Miért? – Mert ez irányítható.

Létezik egy szó: hierarchia. Külső világunkban, elítélhetjük, elfogadhatjuk, de amit eddig nem tettünk meg, az az, hogy ezt a belső világunk tükrében vizsgáljuk meg, illetve beszéljünk arról, hogy létezik egy „belső hierarchia”, ami alapjaiban helyére teszi az eddig csak mennyiségileg, illetve horizontálisan értelmezett döntéshozói képességeinket.

Mit jelent az akarat és az intuíció egyensúlya? Kielégítő- e az a szemszög, amiről alapból tudjuk, hogy korlátozott? Ezekre a kérdésekre is objektív válaszokat adunk. Azt meg örömmel tudatjuk, hogy újra lehetőségünk van átmenni azokon a kibontakozási lépcsőfokokon, amelyek mindig is meghaladták a felszínes látásmód lehetőségeit.

Egy reform vagy többsíkú, vagy semmilyen.

Azon, hogy végre elkezdünk-e gondolkodni, okafogyottá vált. A kérdés helyesen úgy hangzik: HOGYAN tesszük ezt! Megfelelően rugalmas logikával tudjuk-e látni és láttatni a valóságot, mely eleddig sem tolakodott. Azt már tudjuk a kvantumfizikából, hogy a megfigyelő, kísérletező személye döntően befolyásolja a megfigyelt esemény kimenetelét. Abszolút nyugalmi állapot csak a „középpont” ismeretének függvényében valósítható meg. Tulajdonképpen erre próbálják felhívni a figyelmet azok a technikák, amelyek, mint „meditáció” elterjedtek. Hiányt szenved az a megközelítés, hogy üléshez, fekvéshez kötjük azt, amit ez az állapot jelent. A meditáció szó szerinti fordításban is „jelenlevést”, „központban levést” jelent. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.

S hogy honnan, hová juthatunk? Az „értelmező tanulás”, mint belső tapasztalás ma elengedhetetlen, hiszen az információ feldolgozása nem egyenlő az átvett gondolatok feltétel nélküli elfogadásával, vagy tagadásával. Megtanulhatunk egy egysíkú szemléletmódot felváltani egy többsíkú látásmóddal, amelyet a mindennapokban tudunk hatványozottan, eddig nem tapasztalt formában gyakorolni, alkalmazni. Talán elég ide annyi, hogy az életet nem nézzük már ellenségnek. Megtapasztaljuk, milyen feleszmélni a hagyományos, kondicionált gondolkodásból s milyen az, amikor elkezdünk látni. Most nézzük meg egy kicsit bővebben, hogy mit is jelent ez a tudástőke és honnan is ered.
Miért is volt ez a tudás eddig rejtett, illetve titkos? Hogyan lehet értelmezni, és valójában miről is szól? Hogyan lehet belőle intenzív tudás spirál? Itt mindenféleképpen szeretnénk előre jelezni, hogy a további fejezetekben, a teljesség igénye nélkül, pusztán tájékoztató jelleggel közlünk információkat

Tudásspirál

“A 21. század elején világosan belátható, hogy a társadalmi-gazdasági és környezeti problémák sokasága olyan komplexitásúvá vált, amelyek kezeléséhez és megoldásához a korábbinál hatékonyabb és eredményesebb globális tudásra van szükség. A tacit tudás (Polányi Mihály filozófus írta le először az 1960-as években), amely a kimondatlan tudás – az egyének fejében, vagyis személyes tapasztalataikban rejtőzik, s amelynek döntő szerepe van a gyakorlati problémák megoldásában – annak ellenére is, hogy gyakran nemhogy másoknak, de tulajdonosának sincs tudomása róla. Az ilyen tudást sejtik az ösztönös megérzés mögött. A mindennapi életben legtöbbször semmilyen esemény nem világít rá a néma tudásra. Becslések szerint egy-egy szervezeten (pl. iskolán) belül az összes tudás 80 százaléka tacit tudás. (Itt arról az általánosan kilencven százaléknak elfogadott értékről beszél, amit nem használunk a felszíni tudatunk kizárólagos működtetése esetén – a szerk.)

Az explicit tudás ezzel szemben az a tudás, amelyet birtokosának sikerült szavakban vagy más formalizált jelrendszerben megfogalmaznia. Így ez már (elvileg) közzétehető, másnak átadható. A szóbeli kifejezés révén megragadott, alakot öltött és formába öntött tudás nem más, mint maga az információ. A tudásmenedzsment elsődleges célja a tacit tudás előcsalogatása, explicitté tétele. Mi történik ilyenkor? A szervezetben dolgozók kimondatlan, személyes tudása a megfogalmazás (rögzítés, kodifikálás, rendszerezés) révén válik a másik ember számára hasznosítható információvá, amelyet aztán újra és újra hasznosítani lehet. Ezt a lépést externalizációnak nevezik.

A megfogalmazás jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Minél inkább sikerül a rejtett tudás lényegét megragadni, annál szélesebb körben hasznosítható a születő információ. A tacit tudás átalakítása explicit információvá minden kétséget kizáróan látványosan növeli az intézmények szellemi kapacitását, ezért áll ez a törekvés a tudásmenedzsment előterében.”

Dr. Havas Péter, Tudásmenedzsment, tanulástudomány, tanulásfejlesztés. A tanulás fejlesztése címet viselő OKI- konferencián megtartott előadásából.

Tacit tudásnak tekintjük az okkult képességeket, melyek az új Eon alapkészségei.

Cél, hogy a jelen világban explicit tudássá válhasson ezek közül minél több lehetőség, adottság. Az explicitté  váló tudást véleményünk szerint nem csak a tanítás fejlesztésének keretein belül lehet értelmezni, hanem az egyének saját tudásának a révén, alakítása terén is.  Értve ezalatt azt, hogy explicitté válik a tudás nem csak akkor, ha más emberek számára is kifejezhető és hasznosítható, hanem ha az egyénnek saját maga számára lesz explicitté. Tehát tudatosan észlelhetővé, alkalmazhatóvá válik. Következésképp, az externalizáció ebben az értelemben a tudatosság megjelenésével, illetve fokozódásával jellemezhető.

Ebből az egyén felőli nézőpontból, a tudásspirál a következőképpen épül fel:
– Tacit tudás: emberben rejlő adottságok. Az a képesség, mely az ember saját teremtő mivoltát jelenti. „testünk által vagyunk teremtettek, szellemünk által teremtők.”
– Externalizáció: ezen adottságok észlelésének, illetve használhatóvá tételének kurzusai (pl. okkult tudattréning, théta állapot tapasztalás, agyhullám koherencia, analogikus észlelés és következtetés, speciális, gyakorlatok stb.)
– Kombináció: az egyén saját maga végez megismerési kísérleteket az új, tudatossá vált adottságaival.
– Internalizáció: készségszintűvé váltak a trenírozott adottságok, illetve azok rugalmasan alkalmazhatók az egyén által, tetszőleges helyzetekben. Az internalizáció terminus itt nyilván a tudatos használat lehetőségének és módjainak belsővé tételét jelentheti. Mert egy belül rejtőző lehetőséget „hozunk ki” az externalizáció folyamatában a tudatosság előterébe, tesszük hozzáférhetővé a tudat számára. Ezen előhozott lehetőség tudatos használatának szabályait és evidenciájának élményét tudjuk aztán internalizálni, vagyis a lényünk, mentális rendszerünk, agyunk, szerves és illeszkedő részévé integrálni.
– Szocializáció: itt (egyén felőli szempontból) a sor végén említhető, mint a jelen feladata. Mert ahhoz szükséges olyan társas közeg, ahol ez itt említett adottságok már kidolgozottak, tehát van esély a szocializációs hatásokra velük kapcsolatban. ‘Socius’, mint alapszó, azaz a társasítás, mint folyamat kompetenciája ott kezdődik, hogy csak az képes „társ, társias” lenni fizikai társadalmunkban, aki önmagában is, – nem hangulatvezérelt, objektív alapokra épít.

A tudásspirálok lehetnek:
– kontrolláltak (szándékos képzés, formális fejlesztés)
– kontrollálatlanok (spontán átadások, informális tudásalakulás)

A kontrolláltak lehetnek:
– vezetettek (tanító által kontrollált)
– ön menedzseltek (önvezérelt tanulás, lásd a szövegben, mint egyik leghatékonyabb stratégia)”

F. L.

Hogyan találhatjuk meg azt a pontot az értékalkotásunkban, ami holnap és holnap után is támasztékot ad objektivitásunknak? Wictor Charon szerint minden tudomány a sarkaiból fordítható ki, ha egy kilencven fokos tengellyel látjuk el. A Charon Intézetnél a fő tevékenységi irányvonalakat e tengelyek mentén alakítottuk ki. Olyan információkat, képzést áll módunkban bemutatni, amely nem csak címkéiben, hanem ténylegesen is egy, a következő generációk előtt is vállalható, koncepció alapján épül fel.

Murzsicz András

Hermetikus frekvenciatan III

Nézzünk most egy olyan témát, ami még nem a vízcsapon keresztül árasztja el kíváncsiságra hajlamos kereső mivoltunkat. Ez pedig, a mágneses rezonancia és az elektromágneses frekvencia gyógyászat. Állítás; – Az emberek, ahogyan Hulda Clark mondja abszolút képesek rá, hogy önmagukat gyógyítsák. Leszögezhetjük, hogy az állítása abszolút valóságos alapokon nyugszik. Most csak pusztán a működési mechanizmusát vegyük figyelembe. Azt mondja, és ezt abszolút kihangsúlyozza, hogy a betegségeknek két oka van kizárólag. Ezek pedig az élősködők és a szennyezőanyagok. Ezt azzal állítja szembe, mintegy bizonyításképpen, hogy sosem az edzetlenség, hormonprobléma, vitaminhiány, vagy más efféle az eredeti ok. Ebben az esetben már egyértelműnek látszik a megoldás ahhoz, hogy egészségesek legyünk. Hiszen abszolút le van egyszerűsítve esetleges frekvenciákra és szennyeződésekre a betegség fogalma.

Egy dolog azonban fel kell, hogy tűnjön. A betegségeket, diszharmóniát, interferenciát, ami a fizikai testben előfordulhat, mint működési rendellenesség, vissza tudta vezetni a rezgések frekvenciáinak megértéséhez. Le a kalappal, mert valóban egyre több ember fogja erre felkapni a fejét. Rövid időn belül meglehetősen el is fog terjedni, mint az egyik legolcsóbb és legpraktikusabb eszköz, ami a következő, kicsit nyűgösebb korszakban széleskörűen elérhető lesz. Ám ha hermetikusan vizsgálom a dolgot, akkor a bizonyításánál némi zárlatot látok. Ugyanis amit Ő említ okként, az ugyanúgy a fizikai síkon belül van. Érthetőbben… – Tehát ha a test betegségét, mint olyat tekintjük az okozatnak, akkor valódi megoldás csak akkor születhet, ha az ok nem marad az adott síkon belül. /Többek között erre próbál fényt vetni. pl.; a pszichoszomatika és a holisztika, a homeopátia is, de világos formában ezt kevésbé bontották ki. A homeopátia már eljutott addig, hogy tisztán információkkal dolgozik, de erről majd későbbiekben lesz szó. / Esetünkben az okok, ugyanúgy fizikaiak maradtak. Tehát fizikai síkú tünet az, hogy edzetlenség, vitaminhiány, hormonprobléma és még sorolhatnám, de ugyanúgy fizikai tünet az is, hogy szennyezőanyagok, élősködők.

Nézzük, hogyan történik ez egy síkkal feljebb.

Ha belegondolunk, ugyanez történik a pszichikai síkon is, a hagyományos pszichológiában, a “pszichon világában”. Amikor már érzetileg, érzelmileg keressük diszharmonikus állapotaink okát, ebben az esetben is megelégszünk azzal jellemzően, hogy kicseréljük az okozatot.

– Hogyan tovább? Amennyiben már nem elégszünk meg azzal, hogy tüneteinket kizárólag fizikai síkon orvosoljuk, – részlegesen, de elismerjük, hogy szellemi állapotunk befolyásolja fizikai közérzetünket. S mivel a orvostudomány megirigyelte az egyházaktól a bűnbocsátó cédulák forgalmazási jogát, teret engedett, egy új tudománynak a pszichológiának. És ez csodálatos, hiszen az emberek hétköznapi tudatába belépett a pszichikum fogalma.Tehát a psziché fogalmának a tudomásul vételére, megnyitott egy kaput ez az időszak. Tulajdonképpen az a hallgatólagos megállapodás lett  megszegve, ami azt mondja, hogy a vallás foglalkozik a lélekkel, a tudomány meg az anyaggal, ember esetében, a  testtel. Esetünkben immár a tudománnyal együtt, a pszichikumban keressük a válaszainkat, de a valódi választ, a következő síkon kaphatjuk meg. Visszatérve témánkhoz… A betegségünket, állapotainkat jellemzően „miért” kérdésekkel ostromoljuk a sok igen nem után. S a felszín alatt a pszichikum világában, immár meg is haladtuk a fizikai síkot és már valóban mélyebbre hatolhatunk objektív válaszaink felé az érzeteinken keresztül.

Okkeresés, ahogyan eddig nem történt meg.

Ám, amit a mindennapokban alkalmazunk okkeresés címszó alatt, az jellemzően a személyiség határait nem haladja meg, ergo nem lépi át az ismétlési kényszer küszöbét. A felületi látásmódhoz, mint működési mechanizmushoz hozzátartozik, hogy csak okozati dolgokat érint, kizárólag. Az okozat fogalmához sorolható még többek között, a külvilágra való folyamatos, ösztönös reakció, amelyet képalkotási kényszernek definiálunk. Ennek egy változata, amikor szavakra reagálunk, egy szempontot tartva magunk előtt. – Azt, hogy csak arra figyelünk, mennyire ért egyet velünk a másik, illetve mennyire nem. Ez érzetileg megérint bennünket és kémiai reakciók egész sorozatát váltja ki testünkben. Mint azt tudjuk, automatikus az ember biológiai alkatában a birtoklásra való törekvés. Az érzeteket szinte azonnal birtokolva, alakul ki az “érzem” fogalma, s a biológiai létünknek, vágy és félelem végleteket teremt. De az érzelem, illetve biokémiánk tudomásul vétele, már arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig MOST fáj, vagy okoz boldogságot az a valami, vagy valaki. Ezen a ponton, hatolhat a mélységekbe a tudat. Felvetődhet a kérdés, hogyha tudom hogy hiányos a jelenlegi módszerek, akkor miért tudom mégis korszakalkotónak tekinteni őket? Hogyan láthatom mégis jónak? – Higgyük el, hogy amennyiben megértjük magát a folyamatot, – mint áramlást, történést az időben, – már nem is olyan nehéz…

Folyt. Köv.

Murzsicz András

Intenzitástan bevezető

Ha olvassuk egy “előttünk járó” sorait, illetve ha nyitottan állunk bármihez, az hat ránk, s a felfogóképességünktől, esetleg a szinapszisaink kapcsolási sebességétől függően vagyunk képesek fel is dolgozni, az információt. Szerencsés esetben nem csak felületesen, – s ezután soha nem tehetünk úgy, mintha nem hallottunk volna róla, – és én is csak arról írhatok, hogy hogyan hat rám. Hogyan hatnak ránk azok a pillanatok, melyekkel találkozunk is, az időtlenségben. A nagy lótás-futásban ez alig-alig történik meg, hiszen iszonyatosan sokszor dugjuk homokba a fejünket. S ezt sokszor és nagyon sokáig megtehetjük, mígnem teljesen a fejünkre nőnek a dolgok. Wictor Charon titkokat mutat meg, titkokról beszél nekünk. A tudomány, a tudás, a valóságos törvények, mind leképezhetőek, és a legnagyobb titok valóban az, hogy nincs titok. A szellemiség és a pszichikum megismerhető törvényekre támaszkodik. Ezt elsősorban és legkönnyebben magamon figyelgetem, s jobb, ha mindenre felkészülünk, ha azt hisszük, képesek vagyunk a valósággal szembe nézni. Kijelentek dolgokat, tagadok dolgokat… Biztos. Itt vagyok én is a létezésben, a válaszaimat keresem. – Arra már rájöttem, hogy a vagy-vagy kérdések nem képesek kielégítő válaszokat produkálni. A miért kérdések is a kétségbeesett hallgatásba kényszerítenek. Amennyiben a valóságunkat csak fizikai, pszichikai síkon valljuk-vállaljuk fel, nagy esélye van annak, hogy a lelkiismeret „átok” üzemmódban fog működni.

Ilyenkor könnyebbnek tűnik, ha csak a körülményeket próbáljuk megváltoztatni, de ez is csak azt jelenti, hogy van még akarati energia készletem, ki tudok tartani amellett, hogy a világ úgy működjön, ahogy szeretném. Aztán rájövünk, hogy az akarat sérülékeny és azt választjuk, hogy elkezdjük távolságtartásra építeni a tekintélyünket. Egyre több kompromisszumot kötünk, egyre több titokzatos, ismeretlennek tűnő dolgot űzünk a „rossz” tartományába. Ezzel pedig utat adunk ahhoz, hogy valahol ezek az energetikai rendszerek befolyásolhassák a felszíni tudatunkat is. Ha egy kicsit kiemelkedem az időből, jobban lehet látni az élet áramlatait, a természet zaklatottságát. Nem vagyunk képesek csendben maradni. Így hát megnyilvánulunk, betöltünk ilyen-olyan szerepeket a létezésben aztán azonosulunk a szerepeinkkel, s jó alaposan bele is feledkezünk. S addig is, míg ki nem találjuk mit is kéne tenni,  berendezkedünk kényelemre. Aztán már csak a kényelmes dolgokra kezdünk el vágyni… – majd rádöbbenünk, hogy megöregedtünk és semmi sem maradt a gyermekkori álmainkból. Reszketve várjuk az elkerülhetetlent, rájövünk, hogy amire büszkék lehetnénk, vagy át szeretnénk menteni, az itt nem fog érni semmit, vagy semmivé válik. – Nagy felébredés ez. Előbb vagy utóbb átesünk ezen, s ahogyan a fáma mondja; “A megvilágosodás nem más, mint az, hogy a halálunk előtt tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk.” A fizikai síkon egyszerre vagyunk „teremtettek és teremtők”… – ha tudunk róla, ha nem. Aztán meg, amikor kiborul a bili, riadtan tárjuk szét megszeppenve a kezünket; Bocsi, nem tudtam, hogy ez lesz belőle. – Szóval oda is lehet figyelni, hogy mi az amit teremtünk, hogy esetleg maradjon még mit és hova teremteni, az utánunk jövőknek, utódainknak. Sokféle szerveződés megfigyelhető nemzetközi szinten is, s ezeknek elsősorban a tematikája, mindig az „embert” mint tiszta ideát tükrözik. Mindig ez történik, ha korszakváltás van. A fizikai síkon mindig grimbuszok történnek. Vagyis, nem a fizikai sík a súrlódásmentes övezet.

Illuzórikus az a kedves törekvés, hogy elhitessük az emberekkel, hogy jobb lesz. Másabb lesz. – Nagyon más. A tömegmegváltás kútba esett. S szűkebb társadalmunk nem mindig jeleskedett abban, hogy felismerje szellemi értékeit, lehetőségeit. Akár még a látásmód módosításának is. Úgy látom, a kiskapuk is csak a szellemi régiók felé maradtak nyitva. Ma még ez alapkutatásnak számít, de az alkalmazásnak az ideje van itt. Talán még feltételezhetnénk is, hogy ezeken a területeken van keresnivalónk, és talán segíthetjük, hogy ezekre, az alapokra építmény kerüljön. Még, hogyha úgy érzem, “fáradt is vagyok már ehhez”, még akkor is segíthetem, hogy a gyerekeink olyan iskolába járjanak, ahol a képzeletet nem elnyomják, hanem segítik kibontakozni. „Középpont-keresőkre” minden korszakban szükség van. Az 1930-as években Wiktor Charon 216 névből húzta ki a Charon nevet, s ezen a néven alkotott.  Nomen est omen… – A révész átjár a túlsó partra, s hozhat is információkat. Gondoljuk el…- Hatvan-hetven évvel ezelőtt írta-e sorokat és teljesen tisztában volt vele, hogy megelőzte a korát. Így hát nem is volt más lehetősége, minthogy kiemelkedjen az időből… Szó szerint. Ma már… – így, hogy az idők érnek, egyre több egyéniség képes a valóságot egyre inkább, nyitottan, – de nem hülyén – megérteni.  Hogy tágabb világképhez tágabb gondolkodás kell… S hogy a kauzalitás prioritása szép lassan kimegy a divatból. A határtalanságra szükségük van a változást akaróknak és a változást elutasítóknak is. – A változás egyébként meg csak van, akárhogy is igyekszünk fenntartani a régit, illetve a múltra építeni a jövőt, – s ez persze nem zárja ki az emlékezést. A jövőt, csak a jelenre lehet építeni. Úgy érzem, egy kiegyensúlyozott személyiség egyformán látja rövid és hosszú távú céljait is. S azért, hogy az életet valóban lássuk… – Lássuk be, sok fixa ideánk fog romokban heverni, míg gondolkodunk. S vajon, mikor engedjük meg magunknak, hogy személyiségünk feloldódhasson a nyugalomban, ha folyamatosan azt zakatolja nekünk robogó társadalmunk, hogy csak semmi nyugalom, őrizzük meg a pánikot! Meg félhetünk is a mulandóságtól, cipelhetjük a terheinket… büszkén, kősziklaként… Aztán meg, ha leszakad a karunk, tehetetlenül állunk, mert nem maradt senki, aki megveregetné a vállunkat. Az egyensúlyt keresem én is, néha megbillenve, s csak, ha kitartok, – tudom, akkor mehetek el békében. A valódi okokat meglátni, az igazi alapjainkat megvilágítani, az okozatok világában… Józan paraszti ésszel is ésszerűnek látszik. Szóval, ha tágabb világképet szeretnénk, nyitottabban kell látnunk. S készen lennünk, az élet újszerű impulzusaira, változásaira…  Minél többet értek a világegyetemből, annál inkább támad fel bennem a kíváncsiság és törpülök el én. A mai korszakban akkor élünk túl dolgokat, ha merjük azokat meg is élni. Ilyenkor a pszichikum hálóját használja, még a Jóisten is. A tiszta szellemi megértés szűrőjét. A működési mechanizmusok ismerete nagyban módosít szokás-kombinációinkon. Kézzelfogható világunkban egyre fontosabbá vált, mint befolyásoló tényező az érzelmi /pszichikai/ logikai és gondolati intelligencia. Meghatározza, hogy mennyire vagyunk terhelhetőek.  Hol húzódnak meg személyiségünk határai? Hogyan reagálunk azokra a meglepetésekre, amelyeket, akár Charon sorai is jelentenek?

Fájdalom, boldogság, harmónia… Hogyan működnek? Mennyire lehet fenntartani a vágyainkat? Miket hívunk annak?

A gondolkodás tárgya helyett, a mód az, ami konzekvencia-képes.- A mód, és „ahogyan” hozzáállunk az ittlétünkhöz.

Most egy pár sor következzen, egyik kiadásban is megjelent könyvének hátuljáról:

„Minden zseni, aki korszakalkotó felfedezésekkel, újszerű szemléletmóddal gazdagította az emberi kultúrát, bölcsek és vallásalapítók, szóval minden kimagasló egyéniség, aki hatalmas lökést adott a földi lét lassú kibontakozásának, elhagyta a szokványos gondolkodás útját, és a részletek figyelembevétele nélkül, kreatív analógiákkal világította meg az összefüggéseket.”

A fentebb idézett szavaival – a kötet szerzője, – a saját útját is „rejtjelezte”. Ez a modern hermetikus látomás, több mint (ötven) esztendővel ezelőtt született. Kevés embernek volt tudomása róla, s alig néhányan olvashatták. De nemcsak a kézirat létezését fedte homály: születését is titkok övezik. Hiszen ki tudna válaszolni arra, hogy vajon miféle „sugallat” hatására született ez az egyedülálló és zseniális mű, ki adott Charonnak tudást a földi és égi létezés múltjáról és jövőjéről? Ez a kötet valóban a „jövő század regénye”, s meglehet nem is értelmünkkel, kellene követnünk a benne foglaltakat: a megértésnek is lehetnek új ösvényei. Talán csukott szemmel, valahol álom és ébrenlét határán kellene „látni” a szavakat, átadva magunkat egy titokzatos, lassú lebegésnek, s hagyni, hogy szavak, gondolatok és víziók betöltsenek, s visszhangot keltsenek. Ki tudja, talán ez az út, amelyen Charon közelébe juthatunk.

Következőkben pedig pár gondolat, magából a könyvből:

Lássuk milyen elgondolkodásra serkentő információk, vannak a sorok között.

…

“Vannak olyanok is – talán többen, mint ahogy a felületes szemlélő gondolná –, akiket túlszervezett létformánk nyugtalan sürgés-forgása nem elégít ki, a testi kimerültség nem képes a nyugtalanul kutató szellemet meggátolni abban, hogy keressen, kutasson, értelmezni próbálja azokat a jelenségeket, melyek látszólag céltalanok. Ezek a kevesek belső feszültséget éreznek, elégedetlenséget, azzal, amit az élet nyújt nekik, és kitartóan keresik a kiutat abból a labirintusból, mely látszólag sehova sem vezet, csupán az anyag elhasználódásának és pusztulásának szomorú színjátékát mutatja. Azok, akik a tiszta szellem távlatait és régióit keresik, magányosan és vakon botorkálnak. Nem találják meg azt a szemléletmódot, mely a modern tudományos gondolkodás és az ősi szent mítosz intuíció jellegű szintézise.Tudomány és vallás útjai egyformán elégtelennek bizonyultak a nagy szellemi forradalmat jelző Uránusz korszakban, mivel az a szemszög, melyből a világ és az ember, a Biosz és a Kozmosz szinte végeláthatatlan jelenségsorozatát szemlélik, szűk, és ezért tökéletlen minden régimódi értelmezési kísérlet.Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességeket nem érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.Ha az Új Ember öntudati tevékenységét megkíséreljük leírni, a leírás módjának más természetűnek kell lennie, mint a múltban volt. Mivel a jelenségek több dimenzióban és különféle koordináta rendszerekben történnek, ezeket a nagytávlatú összefüggéseket csupán úgy közelíthetjük meg, ha a vizsgálat módszere és a logikai rendszer ennek megfelelően változtatható, és rugalmasan alkalmazkodik a több dimenzióban létező megnyilvánulási formatendenciák közé.”

A DIMENZIÓKORSZAK LOGIKAI RENDSZERE

Az első a hieroszinkronion, mely a psziché, a felsőbbrendű én szemléletmódja. Ebben a gondolat nem halad pontról pontra, hanem átvágja a normál logika spiráljáratait. Gondolatkomplexuma megvilágosodásszerű kibontakozáshoz vezet. A hiero-szinchronion mentális tevékenységével járó logikai tevékenység különleges metafizikai érzetek kíséretében jelzi a helyes utat.

A pszichoszinkronion intuíciószerű értékelés, mely azt a transzcendentális bizonyosságot adja, hogy helyes-e a meglátás vagy sem. Az intuíció helyt állóságát mindig az igazolja, hogy a normál logika által megismert tények, illetve életjelenségek már ismert menetét jobban megvilágítja, mélyebbre hatol a lényegbe, magasabb szempontokból tárva fel a valóságot. Minden grandiózus természettudományos felismerés, így Einstein elméletének legabsztraktabb részei is hasonló természetű meglátásból születtek. Ily módon több, eddig megmagyarázhatatlan probléma nyer ellentmondásmentes magyarázatot.

Az ideonszinkronion nem halad pontról pontra, nem vág át spirálszektorokat, nem támaszkodik intuitív megérzésre, hanem vertikálisan kiemelkedik a részletmeglátásból, és az egészet áttekintve alakítja ki ítéletét. A részletekből való kiemelkedés az alsó koordináták elhagyását is jelenti. A látószög, melyből a jelenségeket szemléli, alapjában megváltozik: ugyanaz a jelenség többet árul el valóságos lényegéből, ha távolabbról és tágabb szemszögből nézik. Az ideoszinkronion speciális, összetett perspektívája adja meg az univerzális értékelés lehetőségét. Eszköze a kreatív analógia. Az analógia helyességét mindig a tökéletesebb eredmény igazolja. (A helytelen analógiák zsákutcába vezetnek! )

A HÁROM DIMENZIÓRENDSZER

A modern ember számára idegenszerű szattwikus tudat érthetőbbé tétele céljából röviden vázoljuk a hermetikus tanítások dimenziórendszereit.

l. A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztők. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló terminológiát transzponálnia kell magasabb rendszerek jelenségeinek leírására, új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően.

2. A pszichikai dimenziórendszerekben a psziché érzelmi regiszterei szólalnak meg. Hatásuk a mélységbe terjed, áttörve a felszín felületi szemléletét, mely a fizikai rendszer sajátja. A vonzás-taszítás impulzusai és az esztétikai szempontok formaadása közt hullámzik ennek a rendszernek az aktivitása.

3. A mentális dimenziórendszerek az absztrakt gondolkodás határtalan lehetőségű területén mozognak. Legfőbb jellegzetességük a részletek negligálása, illetve a belőlük való kiemelkedés, a személytelen szemlélet és a szintetikus látás. Nem elhatároló definíciókat, hanem alkalmazkodó formulákat, analógiákat használnak, szimbolikus tendenciák szerint mérlegelnek. A gondolatkonstrukciót absztrakt erővonalak kombinált és rugalmas alkalmazásával építik fel.

AZ ÉRZÉKELÉS MÉLYSÉGI FOKOZATAI

Az újkori Hermetika egyik járatlan ösvénye az intenzitástan. Ez a ma még teljesen ismeretlen tudomány valamikor a nem nagyon messzi jövőben, minden emberi értékelés alapja lesz. Ki fog derülni ugyanis, hogy a Tér és Idő koordinátái elégtelen meghatározói a Biosz finomabb tartalmainak.

Számtalan élőlény él egymás mellett ugyanabban a térrendszerben, de már az időt tekintve gyakran évszázados, egyéb kvalitásokon mérve pedig évezredes divergenciák vannak individuumok között. Ha viszont a kvalitás klauzúrát vesszük alkalmazásba életjelenségek vizsgálatánál, a Biosz kiterjedése évmilliós mélységeket mutat differenciák formájában. Látunk egymás mellett öt embert és öt állatot. Felületes szemléletre nincs közöttük nagy eltérés. Mindegyik hasonló életfunkciókat végez. Az élet legismertebb karaktervonásait sorban feltaláljuk rajtuk. Lélegzenek, táplálkoznak, növekednek, szaporodnak, születnek és meghalnak. Szerveiket létsíkjuknak megfelelően használják. Belülről nézve azonban a tíz élőlény tíz világsziget, melyek fölépítésében és funkciológiájában hatalmas intenzitáskülönbségek vannak. Mindannyian jelen vannak ugyanabban a térben, és a hely csillagászati idő tartalmai szerint is egyidejűleg tevékenyek. Mégis az egyik szangvinikus, magas vérnyomású, optimisztikus karakterű; a másik melankolikus temperamentum, alacsony vérnyomású, pesszimisztikus alkat, akinek számára nem tiszta öröm a létezés. A harmadik flegmatikus, alacsony érzékenységű, kritikus szellem, sok humorérzékkel. A negyedik ember kivételes lángelme, aki gyorsabban gondolkodik, mint a többi, évezredes konzekvenciákat képes pillanatok alatt levonni, tervei, elképzelései messze a jövőbe mutatnak. Egyszerű fizikai jelenségek láttára frappáns ideái támadnak. A másik három ember által észre sem vett folyamatokból korszakalkotó törvényszerűségeket tud kivonni. Ha örül, érzései erőteljesebbek, fájdalmába kozmikus filozófia szövődik. A zseni napok alatt éveket, hónapok alatt évszázadokat, évek alatt eónokat élhet át. Vagyis ugyanaz az idő a funkciók intenzitása szerint más és más tartalmat ad. Nem igaz, hogy a létezés definíciója öt esetben egyformán a puszta térbeli jelenlét által van determinálva. Valójában az előbb említett példáknál az eltérés a funkció intenzitásában rejlik. Egyik ember ugyanabban az időben csak negyed annyira él, mint a másik. Van, aki az élet ezerszeres intenzitását kapja őseitől örökségbe. Más karakterek viszont nem is érik el az intenzitás azon küszöbét, ami a Homo Sapiens rendes nívója.

Mitől függ az életintenzitás? Vajon ez is kizárólag energia kérdése? Ez nem egészen a helyileg ható energiakoncentráció folyománya. Ha valahol, úgy itt csakugyan szellemi kvalitásokon fordul meg a dolog. A fizikai konstitúció kevéssé befolyásolja tevékenységünk intenzitását. Szellemi szempontból véve a matériát magas frekvenciájú intellektuális energiák szervezik és irányítják. Az anyag vagy a fizikai síkon megkötött erő önmagában tehetetlen, mennyiségi faktor. Az ember biológiai alkatában intellektuális képességek magjai szunnyadnak. Ezeket ismételt összevonás útján ki kell emelni lappangó állapotukból, ami után lényegüket a nekik megfelelő organikus kapun keresztül napvilágra lehet hozni. Az intenzitástan jövendőbeli speciális feladata az lesz, hogy megkísérli fokozatokban kifejezni érzések mélységét, erejét, energiatöltését. Ez persze nem jelölhető majd szimpla skála-nomenklatúrában, mert az intenzitások többirányú, polidimenzionális alakulatok. Mindenesetre az érzetkvalitások mérésével kezdődik a kutatás, később pedig kialakul a kutatás biológiai rendszere, melyben meg lehet kísérelni intenzitások fokozását és csökkentését, ellenőrzés mellett…

Wictor Charon

Murzsicz András