Tallózzunk még egy kicsit a múltban és próbáljuk meg “kézzelfoghatóvá” tenni újra és újra azt, amit talán a legnehezebb. Mi is vár ránk, mi az, amire egyre többen hívják fel a figyelmet? Emlékezzünk, hogy változhassunk, mert a kibontakozás legnagyobb kalandja vár ránk. Lelkek milliói születtek meg csak azért, hogy ami más korban nem sikerült, azt most beteljesítsék. Megszívlelendő sorokat válogattunk, melyek szintén és következetesen azt a témát boncolgatják, ami már túl van a “miérteken”. Fogadjátok szeretettel.
Louis de Broglie írja : „Sohasem szabad megfeledkeznünk róla, milyen korlátozottak lehetnek még mindig ismereteink, és milyen váratlan gyarapodásra számíthatunk. Ha az emberi civilizáció fennmarad, néhány évszázadon belül a fizika éppannyira fog különbözni a miénktől, mint a miénk Arisztotelészétől. Meglehet, hogy azok a kiszélesített fogalmak, amelyekig akkorra eljutunk, lehetővé teszik, hogy egyetlen szintézisbe foglaljuk az összes fizikai és biológiai jelenséget, s mindegyiknek meglesz benne a maga helye. Ha az emberi gondolkodás valamilyen biológiai mutáció hatására esetleg akkorát fejlődik, hogy eljut odáig: a maga igazi fényében láthatja majd azt, amiről még nekünk bizonyára fogalmunk sincsen, vagyis azoknak a jelenségeknek az egységét, amelyet mi a »fiziko-kémiai«, a »biológjai« vagy éppen a »pszichikai« jelzővel különböztetünk meg.”
És ha ez a mutáció már végbement? Az egyik legnagyobb francia biológus, Morand, a nyugtató feltalálója lehetségesnek tartja, hogy az emberiség hosszú történetében mindig voltak mutánsok : „A mutánsokat többek közt Mohamednek, Confuciusnak, Jézus Krisztusnak hívták…”És talán még sok hozzájuk hasonló van. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy abban a fejlődő korszakban, amelyben éppen vagyunk, a mutánsok nem tartják szükségesnek, hogy példát mutassanak, vagy valamilyen új vallást hirdessenek meg. Most nem az a dolguk, hogy az egyénhez szóljanak. Az sem lehetetlen, hogy úgy vélik, az a szükséges és hasznos, ha emberiségünk a közösség irányában fejlődik. Végül az sem lehetetlen, hogy szükségesnek tartják kínzó vajúdásunkat, sőt szerencsésnek tartanának valamilyen nagy katasztrófát, amely siettetné annak a szellemi tragédiának a tudatosítását, amely az emberjelenség a maga egészében. Hogy cselekedhessenek, hogy kialakuljon az az áramlat, amely talán mindannyiunkat valamilyen ultraemberi formához sodor, amivel ők már tisztában vannak. Úgy gondolják, rejtve kell maradniuk, titokban tartani, hogy köztünk vannak, amíg a látszat ellenére és talán az ő jelenlétüknek köszönhetően kimunkálódik az új világ új lelke, amelyet mi a magunk részéről teljes erőnkből szeretetnek nevezünk.
Hivatalos lélektanunk kétféle tudati állapotot vesz tudomásul: álom és ébrenlét. De az emberiség kezdetétől napjainkig rengeteg tanúbizonyság van arról, hogy létezik az ébrenlét állapotánál magasabb rendű tudati állapot. Haldane minden bizonnyal az első modern tudós volt, aki elhatározta, hogy tárgyilagosan vizsgálja a szupertudat fogalmát. Nagyon jól tudjuk, hogy feltevésünk értelmében létezik egy racionalista, pozitivista embertípus, amelyik rögtön sündisznóállásba merevedik, mihelyt irodalomban, bölcseletben vagy tudományban ki akarunk törni arról a területről, amelyen belül a tudat a megszokott állapotában működik. A lényeg az, hogy megtudjuk: vajon az ember feltáratlan régióiban vannak-e finom szerkezetek, értelmét kiszélesítő erősítők, van-e ott valamilyen tökéletes felszerelés ahhoz, hogy meghódítsa és megértse a világegyetemet, hogy meghódítsa és megértse önmagát, hogy felvállalja egész sorsát?
Ha a modern ember felfogja, milyen fontos a tét – ami már nem várathat sokáig magára -, bizonyára más módszereket is talál.
A legújabb tudomány bizonyítja, hogy az egész agynak tekintélyes része még „ismeretlen terület”. Olyan hatalmak székhelye, amelyekkel nem tudunk élni? Gépterem, amelynek működését nem ismerjük? Valamilyen közeli mutációra várakozó szerkezetek? „Akkor felfedeztem, olyan eszközök révén, amelyeket csupán kevéssé ismerek, az események visszafordításának titkát. Olyan ez, mint az úszás. Ha egyszer elkaptuk a mozdulatot, soha többé nem felejtjük el. De elsajátítása állandó gyakorlást igényel, és a szellem vagy az izmok egyfajta akaratlan görcsbe rándulása szükséges hozzá. Bizonyos vagyok benne: nincs ember, aki pontosan tudná, hogyan győzte le először az úszás nehézségét, és egészen bizonyos, hogy maguk a legtudósabb látnokok sem tudják megmagyarázni másoknak a titkot, hogyan kell visszafelé menni az időben.” Mint Fred Hoyle és mint sok más angol, amerikai vagy orosz tudós, Eric Temple Bell (John Taine álnéven) fantasztikus esszéket vagy regényeket ír. Igazán ostoba az az olvasó, aki ezt csak a nagy szellemek szórakozásának tekinti. Hiszen ez az egyetlen mód, hogy közrebocsássanak egynémely olyan igazságot, amelyeket a hivatalos filozófia nem fogad el. Mint minden forradalom előtti időszakban, a jövő gondolatait suba alatt közlik. 1960-ban a „science fiction” mű borítója a suba. Ráadásul ma már azt is tudjuk, hogy általában az ember még a legbonyolultabb intellektuális művelethez is csupán agya egytizedét használja. Képességeink legnagyobb része parlagon marad. Valószínűleg ezt jelképezi az elrejtett kincs időtlen idők óta élő legendája. Legalábbis ezt állítja Gray Walter angol tudós korunk egyik meghatározó művében, Az élő agyban. Egy másik művében, amely anticipáció és megfigyelés, bölcselet és költészet keveréke, Walter azt állítja, hogy az emberi agy lehetőségeinek bizonyosan semmi sem szab határt, és hogy gondolatunk majd egyszer ugyanúgy fogja feltárni az időt, mint ahogyan most feltárjuk az űrt. Ezzel a látomásával Eric Temple Bell matematikushoz kapcsolódik, aki Az időmúlása című regénye hősét azzal a képességgel ruházza fel, hogy a kozmosz történetét átszelve tud utazni.
Maradjunk a tényéknél. A szuperéber állapot jelenségét a halhatatlan léleknek tulajdoníthatjuk. Ez a gondolat évmilliók óta rendelkezésünkre áll, csakhogy semmivel sem vitt előbbre bennünket e téren. De ha valóban nem tágítunk a tényektől, s arra a megállapításra szorítkozunk, hogy a szuperéber állapot fogalma az emberiség állandóan visszatérő vágya, az nem elegendő. Elvégre a vágy egészen más. A kínzás elviselése, a matematikusok ihletett pillanatai, a jógik elektroencefalogramjaiból leszűrhető tények és más bizonyítékok súlya alatt el kell ismernünk, hogy az ember a köznapi éber tisztánlátáson kívül valamely más állapotba is el tud jutni. Erről az állapotról mindenki a tetszése szerinti feltevést választja, isteni kegy vagy a halhatatlan én ébersége. Tetszése szerint valamilyen „vad” úton szerzett tudományos magyarázatot is kereshet.
A fizikában a részecskék hullámmozgásának felfedezése adta meg a kulcsot a modern korhoz. És itt is nyilvánvaló a dolog. Einstein azt írta: az energia egyenlő mc2-tel; az m a fény tömege, a c a sebessége. Mégpedig 1905-ben. 1900-ban Planck azt írta: az energia egyenlő hf-fel; a h állandó, az f a rezgésszám. 1923-ig kellett várni, míg Louis de Broglie, ez a kivételes zseni rájött, hogy a kettő közé egyenlőségjelet tegyen és leírja: hf=mc2. A gondolat cammog, még a legnagyobb szellemek esetében is. Nem tud úrrá lenni a tárgyon. Még egy példa: a XVIII. század-végétől azt tanítják, hogy a tömeg egyszerre jelenik meg a kinetikus energia képletében (e: 1/2mv2) és Newton nehézkedési törvényében (két tömeg vonzási ereje a távolság négyzetével fordítottan arányos).
Miért kell megvárnunk, amíg Einstein rádöbben, hogy a tömeg szónak mind a két klasszikus képletben ugyanaz a jelentése? Mindjárt következik belőle a relativitás. Miért csak ez az egyetlen szellem észlelte ezt az intelligencia történetében? És miért nem észlelte rögtön, miért kellett hozzá tízesztendős vad kutatás? Mert gondolkozásunk egyetlen térkép, egyetlen, újra meg újra kezdődő ösvényén halad. És valószínűleg az újításokat elfelejtik, azután újra felfedezik. Mégis úgy látszik, lehetséges, hogy a szellem az ösvény fölé emelkedjék, s ne bandukoljon, hanem repüljön, mint a madár vagy a repülőgép, és teljes képet kapjon. Ezt nevezik a misztikusok „éber állapotnak”.
Vajon egy vagy többféle éber állapot létezik? Minden jel arra vall, hogy több állapot létezik, mint ahogyan több repülési, magasság is. „Az első fokozatot nevezzük zseninek. A többieket nem ismeri és legendának tartja a tömeg. Trója is legenda volt mindaddig, amíg az ásatások fel nem tárták, hogy valóban létezett,” Ha az emberben megvan a fizikai lehetőség, hogy elérje ezt vagy ezeket az éber állapotokat, élete fő célja csakis az lehet, hogy felkutassa e lehetőség eszközeit. Ha agyamban megvannak a szükséges gépek, ha ez az egész nem csupán vallásos vagy misztikus találgatás, ha ez az egész nemcsak „kegyelem”, nemcsak „mágikus beavatottság”, hanem meghatározott technika, meghatározott belső és külső magatartásforma, amely képes lehet rá, hogy elindítsa ezeket a gépeket, akkor belátom, hogy egyetlen vágyamnak, legfőbb feladatomnak az éber állapot elérésének, a száguldó szellem elsajátításának kell lennie. Az emberek nem azért nem összpontosítják minden erejüket erre a kutatásra, mert „könnyelműek” vagy esetleg „rosszak”. Ez nem erkölcsi kérdés. Ebben az ügyben semmire sem megyünk holmi kis jóakarattal, holmi kis erőfeszítéssel. Lehet, hogy agyunk magasrendű szerkezetei csak akkor használhatók, ha maga az egész (egyéni, kollektív) élet is szerkezet, az egészet úgy kell tekinteni és végigélni, mint az érintkezés megteremtését. Az embernek azonban nem lehet az egyetlen célja az éber állapot elérése, mert a társadalmi élet nehézségei, a fennmaradás anyagi feltételeinek biztosítása miatt nincs szabad ideje efféle foglalatosságra. Nemcsak kenyérrel él az ember, de napjainkig civilizációnk még azt sem tudott mindenkinek nyújtani.
Amilyen mértékben a műszaki fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember fellélegezzen, a „harmadik állapot”, az éberség, a hipervilágos tudat kutatása lép egyéb vágyak helyébe. Végül is az emberi jogok közé fogják sorolni az erre irányuló kutatásban való részvételt. A következő forradalom lélektani lesz.
Louis Pauwels – Jacques Bergier
Talán már nem olyan nagy titok, hogy a dolgokat “belülről” kiindulva tudjuk csak megváltoztatni. Erre épülnek az a mostanában egyre teret nyerő irányzatok is, mint például a Hoponopono, de talán erre hívta fel a figyelmet a Mátrix című film is, amit tegnap kaptam el az egyik csatornán. A végén belülre engedi, magába fogadja az információt és azt, amit kívül szeretne legyőzni, de csak magában feldolgozva tudja fénnyé változtatni. – Ez pedig nem a külvilág és mások elleni harcról szól. Aztán volt még egy párbeszéd az Orákulum, meg az Építész között. Valahogy így hangzott; “És mi van a többiekkel? – Milyen többiekkel? – Azokkal, akik szintén menni akarnak. – Azok, nyilván mehetnek…”
Ahhoz viszont hogy oda elérjünk, ahová mehetünk, nem a lábunkat kell használni. – Össznépi szokás lett, hogy menekülünk nagyon sokan nagyon sokfelé, ahol úgy gondoljuk, hogy jobb lesz… Lehet menni, de az út valójában “befelé” vezet és a dimenzióváltás szempontjából értelmezve, ez a külső ellenség vetítése helyett egy belső változást jelent, ha tetszik, ha nem.
Rendszeresen ott akadunk el, hogy; “Ezt, vagy azt csináljuk?” a legfontosabb kérdés. Ez pedig nem fog hozni megváltást. A technológia már elérkezett arra a pontra, hogy segítségével is tudjuk emlékeztetni a tudatunkat, tapasztalásokon keresztül azokra a működési lehetőségekre, amelyek kiválthatják, okafogyottá tehetik elavult viselkedési mintáinkat. Az Intenzitástant szintén a hatvanas években fogalmazta meg Wictor Charon.
Azt írja,hogy ezeket a “feladatokat” olyan mértékben oldjuk meg, amilyen tempóban az egyéniségek szellemi energiái a felső létsíkok félanyagi régióiban kiterjednek. És hogy a térszemlélet szinkronizmusa megnyitja az ember útját a hiperkozmikus világok felé.
– Ehhez pedig folyamattá kell tenni, hogy az agyunk hétköznapi tudattal nem megismerhető tartományait gyakoroljuk. A Charon Intézetben képességfejlesztéssel, illetve azoknak a síkoknak, a megismerésével foglalkozunk, ahonnan a képességek származnak. – Működési mechanizmusokat helyezünk előtérbe, s ennek használata, ismerete, jóval nagyobb kapcsolási sebességet tesz lehetővé. Az egyéni tapasztalás nélkülözhetetlen. Ez különösen javallott, annak a szenzitív, és hiperaktív emberfajtának, mely képes átlátni: változó korunk segélykiáltásait, és szépségét. Az egyensúlyra való törekvés, e feszültséggel teli kor automatikusan jelentkező, megváltási lehetősége. S ezt mindenki csak alanyi jogon valósíthatja meg. Ez ma már alapkérdés. Az Intenzitástan, mint szellemi küszöb, feltételez egy-fajta terhelhetőséget. Az Intenzitástan energetikai szabályozása, nem történhet szubjektív állapotokból, ugyanis elveszítené kompetenciával rendelkező létjogosultságát. Manapság a sokirányú képességek, szinte elviselhetetlen terheket is jelenthetnek. Ezek egyéniség-koordináció által, megfelelő mederbe terelhetők.
Lényegi dolog, hogy a szellemi láng intenzitása, egyre inkább, felismerhetővé, majd irányíthatóvá válhasson úgy térben, mint időben. A működési mechanizmusok ismeretében, lehetőség nyílik arra, hogy ne hamvassza el „hordozóját”, s ne perzselje közvetlen környezetét. Az egyéni, gondolati kreativitás, mint energia, törvényszerűen jelent meg a mindennapokban is. A gondolkodás dimenzionális kitágítása, mint lehetőség mindnyájunkban megvan. – Bennünk szunnyadó képesség.
Murzsicz András
CHARON INSTITUTE 