Együtt-érzés

A valódi együttérzés megtapasztalása az egyik legnagyobb élmény, ami egy emberrel megtörténhet. Miért? Mert annak átélésével az egyén képes lehet túllépni a korlátozott, elkülönült személyiség keretein: a vágyakon és a félelmeken. Természetesen nagyon sokféle formában és körülmények között jöhet létre az együttérzésnek nevezett energiaminőség átélése. Ennek az írásnak nem a formai megnyilvánulás leírása a célja, hanem a következő kérdések vizsgálata (az olvasóval közösen): Miért van szüksége az egyénnek és a világnak erre az energiára? Miért is érdemes az együttérzésnek teret adni szívünkben, lelkünkben, tudatunkban? Mi lehet a megtapasztalás következménye egyéni és közösségi szempontból? S ami a legfontosabb: Hogyan lehet ezt megvalósítani?

Az első két kérdésre a legegyszerűbb a válasz. Az együttérzés átélése egyenlő annak a dimenziónak a megtapasztalásával, amelyről a legtöbb bölcs, misztikus és próféta beszélt, mint az emberi létezés természetes és harmonikus állapotáról. Ennek a jellemzője, hogy az egyéni elkülönülés okozta félelem, hiány, elégedetlenség elhalványul, vagy akár teljesen eltűnik, hiszen azok az elmének (a formák világa) a sajátosságai. A valódi Együttérzés viszont már túlmutat az elme keretein, vagyis a forma nélküli tudatosság jellemző minősége. A testi, a gondolati, sőt az érzelmi szinten létezik elkülönülés – ez nem vitatható, ez tapasztalat. Aki azonban csak ezekre a valóságtartományokra korlátozza a saját létezését, nagyon leszűkíti lényének megnyilvánulási lehetőségeit.
Évezredek óta a legtöbb szellemi, spirituális tanítás azt hangsúlyozta, hogy létezik valami sokkal hatalmasabb dimenziója a Valóságnak, mint amit az elme képes felfogni. Ott már nem létezik elkülönülés, hanem Egység van. S ennek átélésére minden embernek még életében lehetősége van, s nem kell a fizikai test feloldódásáig várni, mint azt egyes vallások hirdetik. Természetesen ebben a kérdésben is mindenkinek megadatott a szabad akarat és választás lehetősége: elhiszed –e másoknak, vagy kipróbálod saját magad. Az együttérzés egy csöppnyi ízelítő a fent említett, forma nélküli tudatosság világából. S ennek az élménynek a hatására lehet képes az ember gyökeresen átalakítani elképzeléseit önmagáról, a világról és azok kapcsolatáról. Az átéléssel együtt mindig megjelenik a Szeretet, hiszen az nem választható szét az Együttérzéstől, hiszen ugyanarról az energia frekvenciáról beszélünk, mindössze az elme az értelmezés érdekében külön szavakat kreált ugyanarra a jelenségre. Sőt, ha azt a szót használjuk, hogy Béke, akkor hellyel-közzel ismét ugyanoda jutunk. S valljuk be őszintén, kimondva vagy kimondatlanul, de minden ember végső célja ennek a létezési minőségnek az átélése, annak ellenére, hogy lelki érettségének megfelelően más és más utakat keres a megvalósításra.

S ha az eddig leírtak nem váltottak ki nagy ellenállást benned, s felébredt a szívedben a kíváncsiság, akkor rátérhetünk a következő kérdéseke: Én, mint egyén, miként valósíthatom meg az együttérzés megjelenését és fennmaradását az életemben? Mit tehetek, hogy ne csak olvasgassak erről a csodáról, hanem a mindennapjaim része legyen? A válasz nagyon egyszerű, mégis nagyon összetett, mint minden olyan kérdés, ami túlmutat az elme dimenzióján. A legfontosabb, hogy megértsd azt, hogy a társadalom által annyira tisztelt akarat és erőfeszítés itt nem segít, sőt a legfőbb akadályozó tényező lehet. Hiszen ha valaki pusztán az agy, az intellektus segítségével változtat a cselekedetein, az alapvető kiinduló energia ugyanaz marad: ez pedig a többre való igény. Az így megváltozott viselkedésforma és cselekedet talán együttérzést sugallhat, s ily módon akár mások tiszteletét is el lehet nyerni, azonban a valódi tapasztalat elmarad. Pedig az a cél és nem a társadalmi elismerés kivívása.
A valódi együttérzés a tudatosság és az éberség következménye, hozzátartozik és mégis más. Mit is jelent ez? Gondolj egy virágra és az illatára. Összetartoznak vagy sem? Nehéz eldönteni… Hasonló a helyzet a tudatossággal és együttérzéssel is. Ha tudatossá és éberré válsz a testi, a mentális, az érzelmi szokásaidra, rá fogsz döbbenni arra, hogy Te azokon túl létezel. Felfedezed a tudatosságnak azt a dimenzióját, melynek a legjellemzőbb minősége az együttérzés. Miért is kell ehhez megfigyelni a belső szokásrendszeredet? Mert öntudatlanul az azokkal való azonosulás hozza létre a személyiséged, mely az elkülönülés gyökere (vagy éppen eredménye, hiszen az ok-okozat viszony itt már nem működik). Amíg az elkülönült éneddel azonosítod magad, hogyan érezhetnél együttérzést bármivel kapcsolatban? Sajnálatot, szánakozást talán igen, de ne keverd azt össze az együttérzéssel. Amikor először megtapasztalod, hogy Te a megfigyelő, és a megfigyelt jelenség a valóság egy szintjén nem vagytok különbözőek, és elválaszthatatlanul összekapcsolódtok, akkor éled át az Együttérzést vagy inkább az Egyben Létezést.

S itt eljutottunk ahhoz a kérdéshez miért is van sokkal nagyobb szüksége a világnak az Együttérzésre, mint még több információra, tudásra vagy fejlettebb technológiára. Egyszerűen azért, mert a Tudat fejlődése egy olyan evolúciós szakaszba lépett, amikor ez a minőség a változás egyik fő katalizátora. Ez a frekvencia vagy rezgés lehet az a tényező a világban, amely elősegíti az egyének és emberi közösségek békés, harmonikus együttélését. Nézz körül a világban: a legnagyobb gond nem az elkülönülés? S nem annak következményei – a félelem, a hiány – okoznak minden szenvedést mind az egyéni és mind a közösségi szinten?
Ha azonban valaki a saját tapasztalatának hatására felismeri – s nem csak elhiszi valamilyen vallásnak, tanításnak vagy gurunak -, hogy a lényének egy része, mégpedig a legjelentősebb része, nemcsak összeköttetésben van másokkal, hanem egy és ugyanaz, akkor ez hatalmas változást fog eredményezni egyénileg és globálisan egyaránt. Képzeljük el azt a kommunikációt az emberek között, melyben természetes annak tudata, hogy a valóság egy szintjén nem vagyunk elválasztva. Gondoljunk bele, milyen hatással lenne a társadalmi életre, és az emberek egymás közötti viszonyaira, ha az együttérzés minél több emberben megjelenne és természetessé válna. Lehetne-e a folytatni a kicsinyes párkapcsolati, munkahelyi, politikai, gazdasági vitákat, konfliktusokat? Egymás ellen lehetne-e fordítani különböző politikai vagy vallási jelszavakkal az embereket? Sokkal nehezebben vagy egyáltalán nem lehetne a hatalom birtokosainak manipulálni az embereket, hiszen az Együttérzés tapasztalata felülírja a jól hangzó, de semmit sem jelentő politikai, vallási szlogeneket, jelszavakat.
Természetesen nem az a lényeg és cél, hogy az együttérzés jelensége köré valamilyen intellektuális megértés, elképzelés vagy koncepció formálódjon. Ez az írás inkább arra biztat mindenkit, hogy megtapasztalja ezt a létezési minőséget, ne csak pusztán gondolkozzon rajta vagy olvasson róla. S el kell ismerni, ez nem mindig könnyű, hiszen ehhez éberré és tudatossá kell válni az egyéni elkülönülés okozta félelemre, hiányra és bizonytalanságra. Ezt pedig az elme inkább elkerülni, mint felismerni szeretné. S megvannak a jól bejáratott menekülési útvonalai gondolati és érzelmi szinten egyaránt.

Szerencsére napjainkban egyre több szellemi irányzat és spirituális iskola próbálja hozzásegíteni az egyént a tudatosabb létezéshez. Arra azonban érdemes figyelni a szellemi út kiválasztásánál, hogy mennyire gyakorlatias és nyitott egy „iskola”. A jel a gyakorlatiasságra, hogy ott van-e az egyik leghatékonyabb módszer a „tananyagban”, melyet már évezredek óta használnak a tudatosság mélyítésére. Ez pedig az éberség elsajátítása, amit persze sokféle néven is lehet nevezni: önmegfigyelés, tudatos figyelem, vipaszana, szemtanúság, önkutatás, stb. A nyitottságra a jel, hogy nem jelenti ki magáról a szellemi iskola, hogy az igazság vagy tudás egyedüli letéteményese, hanem képes elfogadni, sőt integrálni más módszereket, elveket és megközelítéseket.
Ez a két jel, és a Te nyitott hozzáállásod a biztosítéka, hogy a gyakorlásod eredményeképpen megtapasztalod és ráébredsz: a Valóság egy szintjének átélésénél már nincs elkülönülés, csak  Együtt-Érzés.

Szatmári L. Miklós

A kulcs: ébren légy!

– Minden ember valamikor elindul azon az úton, ami a sajátja. A felszín után a psziché mélységei következnek, érzelmek félelmek, vágyak mind életre kelnek.  A “küszöbök őreit”, belső világunk megértési küszöbeit, csak egyre szelídebb lélekkel haladhatjuk meg. – Sokáig meggondolatlanul hívjuk ki a “sorsot”. Nem is tudunk róla, hogy mik azok az erők, amiket felébresztünk “műkedvelő” korszakunkban. Előbb utóbb, aztán óvatosabbak leszünk, s ha vannak információink, hogy milyen törvények szerint működik ez a világ, megvan az esély, hogy kevesebb “kört” tegyünk, s előbb értsük meg, akár saját magunkat is. – Mert az egót, azt nem lehet átcsempészni, s ha stratégiákat dolgozunk ki, meg akarunk változtatni valamit, akár pozitívan is, az csak az elme játéka marad sokáig.

S most következzen megint egy zseniális írás sok sok évvel ezelőttről;

“A kulcs, amely úrrá tehet a belső természeted felett, az özönvíz óta megrozsdásodott. A kulcs: ébren légy! Virrasztani – ez minden. Semmiről sincs oly erősen meggyőzve az ember, mint arról, hogy ébren van; a valóságban mégis hálóban vergődik, amelyet álomból és képzelődésből ő maga kötött magának. Mennél sűrűbb a háló, annál hatalmasabban uralkodik benne az álom, és akik beléje kuszálódtak, azok az alvók azok, akik úgy mennek át az életen, mint a nyáj, mikor a vágóhíd felé kocog, tompán, közömbösen és gondolattalanul. Az alvók a hálón keresztül csak egy elrácsozott világot pillantanak meg, csak megtévesztő részeket látnak, aszerint cselekszenek, és nem tudják, hogy azok a képek a hatalmas egésznek foltjai csupán. Ne hidd ám, hogy a fantaszták és költők az „álmodók” – ezek az álmodók a tevékenyek, a serények, a föld nyugtalanjai, akiket széjjelrág és felmorzsol a cselekvés őrülete. Hasonlatosak ők ama szorgalmas, rút rovarhoz, amely felkúszik a sima nád hegyéig, hogy ott aztán a belsejébe zuhanjon.

Azt hiszik, hogy ébren vannak, de amit átélni vélnek, a valóságban álomnál nem egyéb, olyan álom, amely legkisebb részletéig előre kiszabatott, és a saját akaratuktól a befolyásolhatatlanságig független.
Voltak és vannak most is néhányan az emberek közt, akik nagyon jól tudták, hogy ők csak álmodnak – pionírok, akik előretörtek a bástyafokig, amely mögött az örökké virrasztó „én” rejtőzködik – igazlátók, mint Goethe, Schopenhauer és Kant, ámde nem volt fegyverük, hogy a várat megostromolhassák, és harci szózatuk nem ébresztette fel az alvókat. Virrasztani – ez minden. A hozzá vezető első lépés olyan egyszerű, hogy akár minden gyermek is megteheti, csak az agyonművelt ember felejtette el a járást, és megbénulnak a lábai, mert nem akarja nélkülözni a mankókat, amelyeket elődeitől örökölt. Virrasztani – ez minden. Ébren légy minden cselekedetedben. Ne hidd, hogy az vagy már. Nem ám, mert alszol és álmodol. Állj meg erősen, szedd össze magadat, és csak egy pillanatra kényszerítsd magad arra a testet átjáró gondolatra: most ébren vagyok. Ha sikerül, és átérzed ezt, akkor fel is ismered nyomban, hogy az iménti állapot a mostanihoz képest eszméletlenség és álomkórság volt. S íme, ez az első tétovázó lépés azon az úton, amely a szolgaságtól a teljes hatalomig vezet. Így haladj előre egyik felébredéstől a másik felé. Nincs az az elgyötrő gondolat, amelyet ezzel le nem igázhatsz; hátramarad az, és nem képes többé fölérni hozzád: te fölébe nősz, mint ahogy a fa lombkoronája az aszú ágak fölé nyújtózik. Lehullanak rólad a fájdalmak, mint a hervadt levél, ha már egyszer odáig jutottál, hogy éberségedet a tested is megérti.

A zsidók és brahminok jeges fürdője, a buddhisták és a keresztény aszkéták éjjel virrasztása, az indus fakírok önkínzása, hogy el ne aludjanak -mindez nem egyéb, mint megmerevedett külső ritmusok, amelyek oszlopromokhoz hasonlóan elárulják a keresőnek: ködös ősidőkben itt állt titokzatos temploma az ébredni akarásnak. Olvasd el a föld népének szent írásait: vörös fonálként húzódik át valamennyin az ébrenlevésről szóló tanítás; mert Jákob égi létrája ez, aki küzdött az Úr angyalával egész „éjszaka”, míglen felvirradt és győzedelmeskedett. Fel kell hágnod a világos éberség egyik fokáról a még világosabb fokra, ha le akarod győzni a halált, amelynek fegyverzete: alvás, álom és bódultság. Már ez égi lajtorja legalsóbb fokának is lángelme a neve; minek nevezzük hát még el a magasabban álló fokokat. A tömeg nem ismeri őket, és a róluk való hitet legendának tartja. Trója történelmét is mesének hitték évszázadokon át, míg aztán akadt egy, aki elég bátor volt hozzá, hogy ásson utána. Azon az úton, amely az ébredés felé visz, legelsőnek a saját tested áll majd elébed. Az első kakasszóig viaskodni fog veled; de ha meglátod első napját az ébrenlétnek, amely messzire elsodor az alvajáróktól, akik embereknek hiszik magukat, nem tudván, hogy alvó istenek ők, akkor a test alvása megszűnik a te számodra, és hatalmad lészen a mindenség felett. Akkor aztán, ha kedved tartja, csodákat művelhetsz, és nem kell nyöszörgő rabszolgaként alázatosan várnod, amíg valamely kegyetlen bálvány kegyelemből megjutalmaz, vagy fejedet veszi.

A hűséges, farkcsóváló kutya szerencséje, hogy urat ismerhet maga felett, akit szolgálhat – ez a boldogság persze szétfoszlik, de kérdezd csak meg magadat: amilyen ember most vagy, cserélnél-e egy kutyával? Vissza ne riasszon a félelem, hogy célodat talán el sem éred ebben az életben. Aki egészen a mi utunkra lépett, az megint a világra születik, egy belső érés révén, amely lehetővé teszi neki, hogy munkáját folytathassa -lángelmének születik. A mezsgye, amelyet mutatok neked, csodálatos élményekkel van bevetve: halottak, akiket ismertél, fel fognak támadni, és beszélni fognak veled. Csak képek ők. Tűzjelenségek, fénytől sugárzók és üdvözítők, megjelennek előtted, és megáldanak. Ködalakok ők, testedből születettek, amely  megváltozott  akaratod  befolyása  alatt  mágikus halállal hal meg, és anyagból szellemmé lészen, mint a jég, mikor a tűz hevétől duzzadó levegővé változik. Ha tested levetett magáról minden hullaszerűséget, akkor, de csakis akkor mondhatod magadról: most már örökre távozott az álom éntőlem. Akkor aztán megteljesült a csoda, amelyet az emberek nem hisznek, mert megcsalattatván érzékeiktől, meg nem érthetik, hogy anyag és erő ugyanaz – akkor aztán megteljesül a csoda, hogy bár el is temetnek téged, hulla azért mégse lesz a koporsóban. Ekkor csupán, nem előbb, el tudod majd választani a látszattól a lényegest; akivel akkor találkozol, az csak olyan lehet, aki már teelőtted járta meg ezt az utat. A többi árnyék csupán. Addig azonban lépésről lépésre bizonytalan: a világ legboldogabb vagy legboldogtalanabb teremtménye vagy-e? Ámde azért ne félj: a vezetők még nem hagytak el egyet sem azok közül, akik ráléptek az ébrenlétnek útjára, még ha el is tévedett, a vezetők nem hagyták el.

Megmondom neked, miről ismerhetsz rá: lényegszerű vagy csak káprázat-e valamely látomásod. Ha megjelenik előtted, és öntudatod zavaros, és a külső világ dolgai homályosak előtted, akkor ne higgyél! Résen légy! Belőled való az, és a te lényednek egy darabja csupán. Ha el nem találod a példázatot, amelyet rejt magában, akkor a látomás kísértet csupán, minden valóság nélkül, egy árnyék, egy tolvaj, aki életedet emészti. A tolvajok, akik a lélek erejét ellopják, gonoszabbak, mint a föld tolvajai. Lidérctüzeikkel a hazug remények mocsaraiba csalnak, hogy a sötétségben magadra hagyjanak, s  aztán  örökre  eltűnnek.  El  ne  kápráztasd  magadat semmiféle csoda által, amelyet teérted mívelnek, sem semmiféle szent név által, melyet magukra vesznek, sem semmiféle prófécia által, amellyel jövendölnek, még akkor sem, hogyha megteljesülnek. Halálos ellenségeid ők, kiket tested pokla kiköpött. Az a pokol, amellyel viaskodol az uralom végett. Tudd meg, hogy azok a csodálatos erők, amelyeket bírnak, a magad erői, tőled vették el őket, hogy rabszolgaságba döntsenek: csak a te életedben élhetnek ők, és ha legyőzöd őket, néma és engedelmes szerszámokká válnak, amelyekkel akaratod szerint élhetsz. Számtalanok az áldozatok, amelyeket az emberek között szedtek. Olvasd el a vizionáriusok és szektariusok történetét, s meg fogod látni, hogy halottak koponyája borítja az utat, amelyen haladsz. Az emberiség öntudatlanul, hogy ellenük védekezhessék, fallal kerítette körül magát. Ez a materializmus. Biztos védelmet nyújt ez a fal, amely szimbóluma a testnek, de egyúttal börtönnek fala is, amely a szemhatárt összébb szorítja.

Ma, mikor e fal lassan szétporlad, és életének hamujából, melyben sokáig holtként hevert, új lendüléssel támad fel a belső élet főnixmadara, egy másik világ dögkeselyűi is megmozdulnak, szárnyukat bontogatván. Ezért hát résen légy! Csak a mérleg, amelybe öntudatodat veted, mutathatja meg neked, mikor higgyél egy látomásnak. Mennél éberebb az öntudatod, a mérleg annál mélyebbre süllyed a te javadra. Ha meg akar jelenni előtted a szellemvilágnak valamely vezetője vagy egy segítőd vagy egy testvéred abból a világból, úgy kell akkor annak megjelennie, hogy ne prédálja fel az öntudatodat; mint a hitetlen Tamás, övén tarthassad kezedet. Könnyű kitérni a látomások és veszedelmeik elől; olyan légy, mint a közönséges ember, és kitérhetsz előlük. De mit nyertél vele? Rab maradsz tested börtönében, míg a halálhóhér a vesztőhelyre hurcol. A halandók kiáltása, mikor a természetfölötti világ alakjai után sóvárognak, az alvilág fantomjait rázza fel, mert ez a sóvárgás tisztátalan. Mert nem is sóvárgás az, hanem kapzsiság, és nem azért kiált, hogy megtanulja az osztogatást, hanem azért, hogy kapjon. Mindenki, aki börtönnek érzi a földet, minden jámbor, aki megváltásért könyörög, öntudatlanul idézi fel a világ kísérteteit. – Tedd meg te is, de tudatosan!

Találnak-e azok segítő kezet, akik a világ kísérteteit öntudatlanul idézik fel, nem tudom. És hogy e kezek vajon szigetté varázsolják-e a mocsarakat, amikbe a kiáltók beletévednek? Nem tudom. Nem vitatkozom – de nem hiszem. Ha a felébredés útján a kísértetek birodalmát keresztezed, fokozatosan arra eszmélsz majd rá, hogy azok gondolatok csupán, amelyeket hirtelen szemmel láthatsz. Ez az oka annak, hogy idegenekül hatnak rád, és olyanokul látod őket, mintha lények volnának; mert a sorsnak nyelve másminő, mint az agy beszéde. Ekkor érkezett el az az időpont, mikor a legkülönösebb változáson mégy keresztül: sajátságosabb nem érhet. Az emberek, akik körülvesznek, kísértetekké válnak. Mindenki, akit szerettél, lárvává torzul. Még a tested is. A legszörnyűbb magányosság ez, amely csak elgondolható; zarándokolás ez a pusztában, és aki nem találja meg az élet forrását, eltűnik, mint az illó olaj. Mindez írva vagyon minden népek jámborainak könyveiben, az új birodalom eljövetele, a virrasztás, a test és a magányosság legyőzése, minden, amiről beszéltem, ama könyvekben megolvasható. E jámboroktól mégis áthidalhatatlan örvény választ el, mert hiszik, hogy a jók a mennyországba jutnak, a gonoszok pedig a pokolba vettetnek, mi pedig tudjuk, hogy eljövend az idő, mikor sokan fel fognak ébredni, és elválasztatnak az aluvóktól, miként az urak a szolgáktól, mert az ébren levőket nem érthetik meg az aluvók. Mi tudjuk, hogy nincs se jó, se rossz, csak „hamis” és „helyes” van. Ők hiszik, hogy virrasztani annyi, mint nyitva tartani a szemeket és az érzékeket éjnek évadján, hogy az ember imádkozhassak: mi tudjuk, a virrasztása halhatatlan „én” felébredését jelenti, és ennek természetes következménye a test álmatlansága. Ők hiszik, hogy a testet, mivelhogy bűnös, el kell hanyagolni és megvetni; mi tudjuk, hogy bűn nincs is, maga a test a kezdet, amellyel kezdenünk kell, és azért szálltunk le a földre, hogy azt szellemmé változtassuk át. Ők hiszik: magányosságba kell mennünk a testünkkel, hogy lelkünk megtisztulhasson; mi tudjuk, hogy előbb a lelkünknek kell a magányosságba menekülni, ha azt akarjuk, hogy a testünk megtisztuljon.

Rajtad áll, hogy válassz. Mely úton akarsz haladni, miénken-e vagy a másikon? Szabad akaratod szerint választhatsz. „Még tanácsot sem adhatok, üdvösebb, ha szabad elhatározásból   akár   keserű   gyümölcsöt   is   szakítasz, semhogy idegen tanácsra édeset – érintetlenül az ágakon lássál. Csak úgy ne cselekedj, mint sokan, akik tudják, hogy írva vagyon: mindent megvizsgáljatok, és amit legjobbnak láttok, azt tartsátok meg – mindazonáltal semmit meg nem vizsgálnak, és mindent megtartanak, ami kezük ügyébe kerül.”

Gustav Meyrink