Nincs mennyország, a filozófia pedig halott!

Milyen messze menő konzekvenciákat vonhatunk le, mondjuk egy ilyen cikkből? Még Hawkingot is arra használja fel a hivatalos média, hogy megossza és foglalkoztassa az ez irányban is érdeklődőket. Foglalkozzunk vele mi is egy kicsit más szempontból elemezve a benne levő mondanivalót.

“A világhírű brit fizikus, Stephen Hawking újra meglengette a vörös posztót a hívők és az egyházak előtt, miután kijelentette, hogy nem hisz sem a mennyországban, sem a halál utáni életben, sem a reinkarnációban. A filozófusok sem jártak jobban a hívőknél, Hawking úgy véli, nem tudnak lépést tartani a tudománnyal, így levonta a következtetést: “A filozófia halott”. A halál – vonatkoztassunk el a filozófiáétól – sokkal egyszerűbb mint azt sokan elképzelik, nincsenek fényes kapuk, hárfazene, nincs újjászületés, és a túlvilágról is lemondhatunk, mindezek csak “tündérmesék” azoknak, akik félnek a haláltól, nyilatkozott Hawking a Guardian napilapnak.”

Eszembe jut egy aranyos mondás; Isten lehet, hogy soha nem fog győzni, de az ellenzői mindig meghalnak. – Tegyük azt hozzá, hogy akik kívül keresik, azok is. Hawking azt a fajta halált cáfolja, amit Ő gondol róla. Kijelenti mikben nem hisz, amik viszont gondolatokból erednek, saját belső érzelmi töltéssel fűszerezve. A gondolataiban tehát hisz, s azok vajon honnan származnak? S vajon urai vagyunk-e a gondolatainknak? A gondolkodás működési mechanizmusából adódik, hogy intuícióra /mentális sík/ épül, átszűrődve a pszichikai síkon, de értelmezése már a bal agyfélteke analizáló képességére /fizikai sík/alapul a tudomány vetületében. Ez pedig a “beleillik a képbe, vagy nem illik bele a képbe” játékot jelenti, ami mint tudjuk korlátolt látásmódra épül, azaz csak a fizikai síkot érinti, illetve azon belül akarja érvényesíteni. Nem csoda, hogy ekkora a galiba, s hogy ez mégis mekkora lehetőség az alkotásra, azt a közeljövőben fogjuk megtapasztalni. Mint már tudjuk, a fizikai síkon kívül létezik még a pszichikai sík és a mentális sík is, /a többit nem tárgyaljuk egyenlőre/melyek meghatározzák fizikai valóságunkat.  A csúsztatás az a dologban, hogy a pszichikai sík érzelmi töltetével támasztja alá indokait a fizikai síkon. A filozófia pedig egy időtlen, mindig érvényes  megértésre, bölcsességre törekszik. Hogyan lehetne mindig változó materiális látásmódot szembeállítani vele? Ahogyan a fáma is mondja; “A síkok egymás fenntartására és nem pedig egymás elpusztítására, megtagadására lettek kitalálva.” Egyébként kísértetiesen emlékeztet a haldoklás mindent tagadó stádiumára, mivel csak a szavak szintjén értelmezi, azaz felszínes látásmódot képvisel. – Ilyenkor ragaszkodunk még a szenvedéseinkhez is, mint “rossz, de az enyém” állapothoz. Hawkingból így lehet megosztó személyiséget teremteni, s szerintem nem érdemli meg, hogy egy “hullámvölgyét” ennyire felfújják.

“Hawking nézeteiből kiindulva mindez aligha okozhat bárkinek is meglepetést. Tavaly szeptemberben a Grand Design című könyvében Istent játszi könnyedséggel iktatta ki az egyetemes teremtés egyenletéből. “Az olyan természeti törvényeknek köszönhetően, mint a gravitáció az univerzum képes megteremteni és meg is teremti önmagát a semmiből. A spontán teremtés az oka, hogy a semmi helyett van valami, amiért a világegyetem létezik, amiért mi létezünk” – írta.”

A filozófia ha már ennyire a végét járja, akkor védelmébe veheti nyugodtan az Istent is egy kijelentés erejéig, mert többre nincs is szükség. Isten valóban nem létezik, – de Van. Jó lenne tudomásul venni az Istenben hívőknek és az azt tagadóknak is, hogy az Isten mint fogalom, az nem lineáris. A több dimenziós valóságot igen-nem kettősségébe kényszeríteni gyermekded próbálkozás. Ahogy Jung is mondja; “Isten az egy pszichikai fogalom” S akkor ez most az új vajúdása, vagy a régi haldoklása? Félek tőle, vagy vágyok rá? Tudomásul tudom-e venni, hogy ez a belső lelki állapotom motivációjától függ és mindig változik? Elmével értelmezve csúszkálunk öntudatlanul a síkok között, egyiket magyarázva a másikkal, ahelyett hogy szintézisbe látnánk át az egészet.

“A brit lapnak adott interjújában az emberi agyat egy számítógéphez hasonlította, ami ha az alkatrészei meghibásodnak, leáll. Ahogy az elromlott számítógép, úgy az agy tulajdonosa sem kerül a mennyországba. A kijelentés természetesen jókora port kavart, számtalan embert bosszantva fel, akik jellemzően úgy vélik, hogy Hawkingnak nem kellene beleártania magát a vallási eszmékbe. “A számítógéppel való összehasonlítás egy olyan embert tükröz, aki kizárólag materialista alapokon képes gondolkozni” – reagált a cikkre Stephen Green, a Keresztény Hang elnevezésű lobbista csoport vezetője.”

Na erre jó sok ember ráugrott,- hiszen ez is volt a cél. Pedig csak egy apró csúsztatás volt és helytelenül lett értelmezve, ami mint már említettük többször is; felszínes értelmezésnél automatikusan szenved torzításokat. Hiszen nem a számítógép tulajdonosát állítja szembe az agy tulajdonosával, hanem csak a számítógépet.

“Az utóbbi időben Hawking úton-útfélen igyekszik belekötni a vallásba. Mindenek előtt kijelentette, hogy nem fél a haláltól, közel fél évszázada él együtt a halál fenyegetésével, amióta 21 éves korában megállapították motoros neuronbetegségét. “Az elmúlt 49 évben együtt éltem a korai halál lehetőségével. Nem félek a haláltól, de nem is siettetem. Még annyi mindent szeretnék elvégezni” – mondta, hozzátéve, hogy jelenlegi állapotában sem villanyozná fel a mennyország lehetősége. A Guardiannak adott interjú után Hawking hétfőn Londonban, a Google Zeitgeist ülésen szólalt fel, hogy megválaszolja a kérdést: “Miért vagyunk itt?”

“Szinte mindenkiben felmerül a kérdés: Miért vagyunk itt? Honnan jöttünk? Elvileg ezek a kérdések a filozófusoknak szólnak, a filozófia azonban halott. A filozófusok nem tartottak lépést a tudomány modern fejlődésével, különösen a fizikáéval – mondta a Google rendezvényén.”

Vajon miért hangoztatja a fizika zászlóshajója, hogy egyre fontosabb a megfigyelő szerepe. Ha még mindig csak kettéválasztani akarunk, csak tovább szaporodnak a részletek, a valódi megértés reménye nélkül. Az előző sorokban is csak a szavakkal játszik, provokatív igen-nem, ami azt is jelenti, hogy vannak intuitív állapotai is. És ha hullámzása során megtalálja az egységes mezőelméletet, amit oly régóta keres, akkor még magára sem fog ennyire haragudni és mások is kevésbé rá.

“40 perces előadásában újra elismételte, hogy nincs szükség mindenható teremtőre az általuk is lakott univerzum létrehozásához, a világmindenséghez elegendőek az ősrobbanás utáni parányi kvantumfluktuációk, ezek a magjai mindennek, amit ma magunk körül tapasztalunk. Az ősrobbanástól napjainkig a tudomány minden létezésünkkel kapcsolatos történésre képes magyarázatot adni. Nincs “miért”, csupán a szerencsének köszönhetjük, hogy itt vagyunk, semmi másnak. “A tudomány jövendölése szerint sok különböző univerzum jön létre spontán módon a semmiből. Csupán a szerencse kérdése, mi melyikben kapunk helyet” – taglalta.”

“A “hivatalos tudományok” művelői, tudósai ugyanis, egy-két zseniális koponyától eltekintve (Einstein, Eddington, Heisenberg) régi utakon haladnak, elavult eszközökkel akarják felmérni azt a teljes Univerzumot, mely minden ilyenfajta megközelítésből kivonja magát. A vallások más oldalról közelítik meg a végső kérdéseket, de nem jobb eredménnyel, mint “ellenfelük”, a természettudós. Az eredeti ezoterikus szemléletet az egyház dogmatikája elhomályosította, és tanításai ma a Vízöntő korszak emberének szellemi igényével rendelkező tömeget nem segítik világképe kialakításában. A hittételek, az egyház morálkódexe csupán szűk területen oltják a szomját. Azok, akik a tiszta szellem távlatait és régióit keresik, magányosan és vakon botorkálnak. Nem találják meg azt a szemléletmódot, mely a modern tudományos gondolkodás és az ősi szent mítosz intuíció jellegű szintézise. Wictor Charon

Hawking érveit alapvetően a húrelmélet kiterjesztésére, az M-elméletre alapozza , ahol a számítások szerint 11 dimenzió létezik, így négydimenziós tér-időnk csupán egy része a történetnek. Az M-elmélet bizonyításának első lépését a Nagy Hadronütköztetőtől (LHC) várják, ahol felfedezhetik a szuperszimmetria részecskéket.

Tudomány és vallás útjai egyformán elégtelennek bizonyultak a nagy szellemi forradalmat jelző Uránusz korszakban, mivel az a szemszög, melyből a világ és az ember, a Biosz és a Kozmosz szinte végeláthatatlan jelenségsorozatát szemlélik, szűk, és ezért tökéletlen minden régimódi értelmezési kísérlet. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.Az érzékelhető Kozmosz felületi vizsgálatához a klasszikus logika erőteljes segítőeszköze a megismerésnek. Igaz lehet ez a magasabb spiráljárathoz tartozó vizsgálódás számára is, ám amikor a természeti erők mögött ható szellemet kutatjuk, ez nehézkes bilincsnek tűnik. E törekvésnek természetes következménye, hogy nagytávlatú átmeneteket fogadunk be mélység és felszín határterületén.
Wictor Charon

– Szóval halott nem halott, Isten meg ilyesmi… Hadd térjek ki egy sok ember által ismert emberre a végén, akinek szintén köszönhetjük a nyugatinak mondott társadalmi berendezkedést: ” Az embernek szüksége van arra, hogy valamiben higgyen és ezt a valamit elnevezte Istennek.” Karl Marx

Tehát mi lehetne a végére valami konklúzió? – Hawking a kérdéses időszakokban a gondolataiban hitt. De vajon a gondolatai honnan származnak? Nem onnan esetleg, ahonnan az Istenhívők fogalmai is? És ha belegondolunk mélyebben, akkor azonnal látható, hogy nyelvtanilag is “birtokos esetekről” beszélünk.

S hogyan is lehetne ma naprakész a hitünk?

Talán akkor, ha már nem az Istenekben hiszünk, hanem Velük hiszünk ugyanabban. – A csendben, ahol a megfigyelés és a megértés már nem ütközik korlátokba, érdekekbe, meg egyéb regionális elmetevékenységekbe.

Murzsicz András

Öregség, nyugdíj, halál

E három téma közös jellemzője, hogy a modern, fejlett nyugati társadalom nem tud mit kezdeni egyikkel sem, ez igaz országonként és kultúránként is változó mértékben.

1. Öregedés

A keleti kultúrák éppúgy, mint a spirituális hagyományok az öregedést egy természetes jelenségnek tekintik, nem akarnak küzdeni ellene, hanem elfogadják, kihasználják annak előnyeit. A keleti kultúrákban az életet úgy értelmezik mint egy folyamatos tanulást, fejlődést és szakaszokra osztják.

Az első szakasz a születés utáni első hét (1×7) év célja a komfort érzet kielégítése, ahogy a kisgyerek végzi. Szereti, ha mindene megvan, ha környezete biztonságos. A gyereket az érdekli, hogy akikkel egy családban él, azok biztosítsák számára a komfortot. Ha éhes, szeret enni, ha fáradt, szeret aludni, szereti tudni, hogy odafigyelnek rá. Fontos, hogy csak egy dologra koncentrál mindig, azaz ha játszik, a világ megszűnik lenni körülötte és csak a játékra összpontosít. Ha viszont éhes lesz, akkor kiesik a játék a kezéből, és enni akar, akkor semmi más nem érdekli

A második szakasz a szociális integráció időszaka. Időtartama 2×7 év, ez az illető személy 7-21 éves kora közötti időszak. A szociális integráció jelenti a csoportot, illetve a hagyományokat, ezek megtapasztalását és tisztelését. Ilyenkor a fiatal feladja saját igényinek egy részét, csak azért, hogy a csoport tagja lehessen. Nagy tanulsága, meg kell tanulni a hagyományokat, a nemzeti identitást, meg kell tanulni kapcsolódni a tágabb közösséghez, a nemzethez. Amíg az első szakasz idején megtanulja, hogy igényeit fizikai, materiális szinten hogyan tudja kielégíteni, addig a második szakaszban meg kell tanulja, igényeit tudati szinten kielégíteni.

A harmadik szakasz, 3×7 év, az ember 21-42 éves kora közötti időszak, ez a karrier időszaka. Most dolgozik azért, hogy legyen hol laknia, legyen családja, hogy elismerjék azért, amit tett, hogy felnézzenek rá, hogy el tudjon tartani másokat saját munkája árán. Most kell ő maga is szembesüljön azzal, hogy értékes embere környezetének, illetve többet tud elérni, megszerezni, mint amennyire szüksége van.

A negyedik szakasz a bölcsesség, a lelki egyensúly időszaka, mely 4×7 évet jelent, az ember 42 éves korától 70-ig bezárólag. Ekkor más értékek kerülnek előtérbe. Az ember 42 éves kora körül, a háromdimenziós világ sikereit megélve rájön annak ürességére, hiányérzete kezd lenni. Már megvannak a földi javak, sok minden, ami a szomszédnak is, de valami mégis hiányzik, mintha üres lenne az élet. Sokan ilyenkor kezdenek spirituális utakat járni, vagy csatlakoznak különböző vallási közösségekhez, van aki kutató lesz, mérnökből pap, mérnökből orvos, stb.

Az ötödik, hatodik, és hetedik szakasz európai ember számára szinte elérhetetlen, mert nem él annyit. Ezek a kozmikus integráció különböző szintjei. Látható a fejlődés, amin végigmegy az ember, miközben materiális ruhája, azaz fizikai teste megöregszik, elhasználódik. Ez egy természetes jelenség. Az öregedéssel együtt kapunk bizonyos tapasztalatot, bölcsességet.

2. Nyugdíjrendszer

Az időskori gondoskodás első formája a Római Birodalom idején jelent meg, mikor a hadseregben egy bizonyos rangban eltöltött szolgálati idő után, Róma egy birtokkal honorálta a szolgálatot, mely birtokon az illető és családja meg tudott élni élete végéig.

Az állami nyugdíjrendszerek Európában 1890 és 1937 között alakultak ki. A nyugdíjtörvények főleg ipari és kereskedelmi dolgozókra vonatkoztak. A második világháború után, megelégelve a nélkülözést és egy biztos jövőt kívánva általánossá vált a nyugdíjrendszer, bár államonként lényeges különbségeket mutatott. A nyugdíjrendszer lényege, hogy az ember alkotóképes korában az állam számára hasznos munkát végez, adót fizet, ezért cserében idős, már kevésbé cselekvőképes korában az állam eltartja őt. Ennek alapfeltétele, hogy az állam működjön, legyen pénze. A szocialista országokban a nyugdíj címszóval befizetett járulékok követhetetlenül szétfolytak a gazdaságban  azaz, lehet, hogy hidat építettek belőle, és a jövő nemzedék feladata, hogy majd valahonnan előteremtse a kifizetéskori összeget. A kapitalista államok többségében igyekeztek ezt a pénzt valamilyen módon félre tenni, befektetni, mert tudták, hogy nem lesz kis feladat a szükséges pillanatban előkeríteni.

Napjainkra teljesen megváltozott a világ.

Egy dolgot meg kell érteni, a világban mindenhol működik a karma, vagy az egyensúly törvénye. Minden gondolattal és tettel egy-egy magot ültetünk el. Ebből a magból kikel valami és azt az Élet lenyomja a torkunkon akár akarjuk, akár nem, akár tudunk róla, akár nem. Ha bogáncsot ültettünk, azt nyeljük le, ha cseresznyét, akkor azt.

A privatizáció eredménye a nagyfokú munkanélküliség, melyből kiút jelen körülmények között nem látszik. A társadalom elöregszik, és 1-2 millió dolgozó kell eltartsa az egész 10 milliót és az egész államapparátust. Ráadásul a dolgozók egy része (állami alkalmazott) már adózott pénzből van fizetve. Ezek után gondolja el valaki őszintén, honnan lenne egy ilyen államnak pénze nyugdíjra, mikor a napi megélhetés is gond a társadalom jó része számára.

Igazából azon kell elgondolkodni, hogy a világot a “befektetők” uralják, akik minden lehető módon profitot akarnak gyűjteni. Ennek következménye, hogy tudatosan és szándékosan rabszolgasorba kényszerítik az embereket, és az államokat. Ha megnézzük az államok adósságát, kiderül, hogy mindenki el van adósodva. A 10-20 évvel ezelőtti szintről sokszor nagyságrenddel nőtt az eladósodottság mértéke úgy, hogy közben minden állam egyre többet törleszt. Ilyenkor nem hogy csökken, de egyenesen nő az államadósság. Következő lépés a nyugdíjrendszer, ahonnan jó profit vehető ki. Cserébe a nyugdíjkorhatárt addig emelik, míg meghaladja a várható életkort. Azonban a bumeráng visszaüt, mert az emberek egyre kevesebbet tudnak félretenni  és egyre jobban látják úgy a fiatalok, hogy teljesen felesleges és értelmetlen mindenféle multinál pénzt gyűjteni (jön egy mondvacsinált csőd és elvisz mindent), inkább ingatlanba, vállalkozásba érdemes fektetni. Ha már elég sok ember jut erre a felfedezésre, akkor dől be nyugdíjrendszer. Helyébe lép az öngondoskodás, ahogy volt ez az elmúlt több ezer évben is.

3. Halál(félelem)

A modern civilizáció által generált életmód (táplálkozás, mozgás, pszichés egészség) különböző civilizációs betegségeket generált. Ilyenek a daganatok széles skálája, magas vérnyomás, szívbetegségek, cukorbetegség, elhízás, ízületi bántalmak, asztma, emésztőrendszer problémái, csontritkulás, alvászavar, pánik betegség, depresszió, allergia, függőségek (munka, cukor, alkohol, gyógyszer, cigaretta, kábítószer).

E felsorolás tovább bővíthető a halálfélelemmel.

A halálfélelem szinte kizárólag csak a modern nyugati világ jellemzője. Ha összehasonlítjuk a keleti és nyugati kultúrákat, jól látható a különbség.

Általában a keleti kultúrák tudják, hogy az anyagi lét egy színjáték, van aki reinkarnációnak nevezi, van aki tudatos visszatérésnek, szerepjátéknak, melyet egy felsőbb intelligencia irányít. A nyugati világban csak néhány spirituális ember él meg hasonlókat, illetve rendelkezik ilyen szintű tudattal. Ha megnézzük a japán embert most, hogy katasztrófa érte országukat, rend van és fegyelem. Az emberek alázatosak, céltudatosak és saját érdekeik felé helyezik a közösség érdekét.

A nyugati ember más világot él. A fogyasztói társadalom alapja, hogy az emberek egymást eltapossák, a másik vállán akarnak felemelkedni bármilyen áron. Az alázatot még csak hírből sem ismerik. Az ebbe a világba születő fiatalok ezt látván amolyan biorobotok lesznek, akik érzelem nélkül élnek, hisz maga a társadalom öli ki belőlük. Később épp ez a társadalom lepődik meg, hogy az érzelem nélküli fiatalok a párkapcsolatban is érzelem nélküliek. A nyugati világ nagy részén uralkodó vallások, illetve maga a materializmus generálja mindezeken túlmenően a halálfélelmet. A vallás pokolról, bűnről, büntetésről beszél, míg a materializmus az elmúlásról, az élet véletlenszerű létéről, a tudatosság teljes hiányáról, a teljes céltalanságról.

A Szent István előtti időkben a magyarság is a keleti kultúrát vallotta magáénak, halotti tort ültek, ahogy teszik ez napjainkban is a keleti népek. A tor egy ünnep. Például ilyen a disznótor. Nem megsiratjuk az állatot, hanem megköszönjük a Sorsnak, hogy megadta ezt a lehetőséget, hogy van mit együnk és megünnepeljük ezt az eseményt. A keleti kultúrákban a halottat elbúcsúztatják, fehérbe öltöznek és nem az elmúlásról emlékeznek meg, hanem a megszabadulásról, az örök életről.

A halálfélelmet tovább fokozza, hogy ez egy íratlan tabu. A médiák nem szeretnek róla beszélni. Ez különösen igaz Magyarországra. Az Egyesült Államokban kicsit másabb a szemlélet a kultúrák sokszínűsége miatt. Ott gyakran egy-egy jól ismert színész, közéleti személyiség kiáll a televízió kamerái elé és elmondja, hogy ő halálos beteg és fél éve van még hátra. Ettől a hírtől az emberek sem rettenek meg, hanem kicsit alázattal tekintenek az illetőre.

Mi okozza a halálfélelmet? A tudatlanság. A bizonytalanság. Félni valamitől, amit nem értünk, amit nem tudunk vagy nem akarunk felfogni. Olyan ez, mint amikor az ősember félt a villámtól. Sajnos nagyon sok fiatal szenved ma ettől. Rajtuk segíteni nem lehet sem gyógyszerrel, sem rábeszéléssel. Ők maguk kell keressék a megoldást.

Megoldás lehet az, hogy elmennek különböző tudatszint emelő előadásokra. Legyen az spirituális, vallási, vagy kvantumfizikai téma. Nem kell megítélni az előadásokat, hanem engedni kell az információt, hogy szabadon áramoljon. Ha valamelyik irányzat nem tetszik, akkor váltani kell. Az élet majd hozza a következőt. Néhány év alatt összeáll a saját világkép. Mit jelent az, hogy vallás? Amit egy ember vall a világról. Mivel minden ember mást-mást vall a világról, ezért mindenkinek megvan a saját vallása. Ha kialakul ez a világnézeti kép, akkor egyszerre eltűnik a halálfélelem.

Megfigyelték, hogy az ember olyan filmet néz, amitől fél. A félősek horrort néznek, a halálfélelemben szenvedők imádják a világvége filmeket, a betegségtől rettegők a kórházfilmeket, stb. A világvége filmeknek nincs értelmük, ugyanis a világnak mint olyannak nincs vége. Egy-egy társadalmi rendnek vége lehet. Vége lett a sumer társadalomnak, a görögnek, rómainak, vége lett a szocializmusnak, mindig valami új jön. Utólag kiderül egyik sem tökéletes. A szocializmusban sok volt a korlát, viszont volt egy létbiztonság. Mindenki tudta, hogy van munkahelye, fizetése, tudott tervezni, előre számolni. Tudta mikor vesz lakást, és mikor megy nyugdíjba. Ekkor mindenki azt kívánta, bárcsak szabad lenne. És meglett. Most mindenki szabad, a korlátok egy része megszűnt, kaptunk másokat. Mindent lehet, viszont teljes a létbizonytalanság. A szabad világnak ez a létbizonytalansága okozza a stresszt, a depressziót, a félelmeket, szorongásokat, pánikot.

Lehet, hogy hamarosan kompromisszumot kell kötni. Kevesebb is elég, ha túl akarunk élni. Jobb, ha mi korlátozzuk saját magunkat, mintha a Sors korlátoz minket. Ez utóbbi nagyon tud fájni, lévén nem a mi akaratunk.

Orosz Zsolt