Illúziók? II/II

Minden emberben van egy pont, amelyet akár, láthatunk stabil tengelynek is. S ha már annak látjuk, meglátva benne a valóságot, akkor akár támaszkodhatnánk együtt emberek… – Akár mindnyájan… És miért ne? – Saját belső megingathatatlan egyéniségünkre…
Hiszem, és tudom, hogy eljön az a nap, amikor minden ember így éli meg minden pillanatát.

Kérdezték tőlem, hogy mégis miről szól, ez az alapítvány.
– Hát erről, de ezt nem tudom igazán elmondani, mert kevesek a szavak, ezt csak megmutatni lehet. Itt már mindenki átlátszik, és ezt vállalni kell, tudni, tisztán, és őszinte szívvel, amikor már nem lehet még csak hazug gondolatod sem, nem hogy szavad. Addig is, míg nem létezik mindenki így, olyan embereket fogunk támogatni, akik képesek így élni ezen célok tudatában, akik egyre tudatosabban élik már meg a szerepüket.

Úgy gondoljuk, ha hajlandóak vagyunk betartani, a személyiségfejlődésünk fokozatait, egyre tisztábban tudunk „lenni”, egyre inkább átéljük Önmagunkat, egyre valóságosabban, egyre mélyebben… – És felfedezzük. Hogy minden mélység mélyén, újabb mélység vár ránk. Megtanuljuk minden pillanatunkat csodának megélni, és aztán minden csodát, egy pillanatnak. És egyszerre csak, rádöbbenünk, hogy,,vagyunk”. Megértjük, és végre, és megéljük, hogy miről beszél Hamlet: “Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés”.

Az értelemnek, csak a szívben tárulkozhatnak ki a mélységei, viszont a mélységek nem szívet takarnak, hanem újabb mélységeket, hogy aztán ne csak magunkba bízzunk, hanem egymásban is, felismerve értékeink közös eredetét, mely  a „meg nem nyilvánultban” gyökeredzik.
– Azért dolgozunk, hogy, minél több kreatív pillanathoz tudjuk segíteni azokat, akik ebben szintén úttörők. – Itt már mindnyájan egyformák vagyunk. Mindennapos „feladatokkal” bíró, emberek. Amennyiben nem csak értik, hanem, át is érzik, vagy, ami még több, át is tudják élni, akkor kérem, segítsenek a szellem útján, hogy jelenlétté tehessük, az emberek gondolkodásában.

Jung -tól megkérdezték, hogy hisz-e istenben. Ő körülbelül, ezt válaszolta:
– Nem mondhatnám, hogy hiszek istenben, viszont azt tudom, hogy megragadott egy olyan belső erő, ami nálam jóval erősebb, és ebből kifolyólag nem mondhatnám, hogy én hiszek istenben, én tudom Őt.

Ő is, azokat az egeket ostromolta, ahol a “cogito ergo sum” már nem igaz, mert a polaritás a gondolkodásból fakad, mivel biner az agyműködésünk. S mint tudjuk, intuitív analógiákban “látó” ember számára nyitott könyvként tárulkozik fel az egész kérdés működési mechanizmusa, és “lételméleti mibenléte”. Építgethetjük magunknak a különböző létezési módok hierarchiáit, míg rá nem döbbenünk, hogy gondolataink is “oda-vissza” hatások eredményei.
Abszolút reménytelennek érezzük, a bármilyen szintű gondolkodással való “vanás” megélését, mert csak a megszemélyesülés határait tudjuk ostromolni, tudjuk felfogni.

A „cogito ergo sum”- ot, én is, csak cáfolni tudom. – Létezem, tehát vagyok. De, ez is csak a “kreáció sterilitáson” kívül igaz. Olvastam egy idézetet, amely így szól: “Ami még nem volt, az lesz” – Egyszerűen megfogalmazott, és döbbenetesen igaz kijelentés. Miért ne lehetne egy ilyen jellegű összefogás, és miért ne tesszük, itt, és most… – Együtt. – Tudom azt, hogy eljön az idő, amikor, ha ez betegség, akkor ragályos lesz. Annyi mindent hirdetnek a világba, ezt a fajtagondolkodást, miért ne lehetne, valahogy megjeleníteni – Mondjuk, részt venni, a bölcsődéktől, kezdve a posztgraduális képzésig, az oktatásban. Úgy gondolom, ebben a mai korszakban, amikor világvégéről beszélnek, vízöntő korszakról. Szellemi forradalomról. És folyamatosan a világban, csak a rossz hír, a hír… – Elkelne, az kreativitás, kompetens tolmácsolása is. Gazdasági fejlődésünk messze megelőzte az értelmi, szellemi fejlődésünket. Lehet, hogy itt az ideje, hogy erre is, gondot fordítsunk. Nem véletlenül alakultak ki New Age mozgalmak, és mindenféle szellemi irányzatok. Egyre szélesebb körben foglalkoznak mindenféle szinten a reform gondolatával. Legyen az, akár táplálkozás, életmód, gondolkodás, vallás. Tudom, hogy van helye ennek az iránytalan irányzatnak, és tudom, hogy ezekkel, az intuíciókkal nem vagyok egyedül.

“Minden zseni, aki korszakalkotó felfedezésekkel, újszerű szemléletmóddal gazdagította az emberi kultúrát, bölcsek, és vallásalapítók, szóval minden kimagasló egyéniség, aki hatalmas lökést adott a földi lét lassú kibontakozásának, elhagyta a szokványos gondolkodás útját, és a részletek figyelembevétele nélkül, kreatív analógiákkal világította meg, az összefüggéseket”. (W Charon)

Az, őrület nincs messze a zsenialitástól, és ha valamilyen csoda folytán kiderül, hogy nem őrültek vagyunk, akik már hiszünk ebben, akkor remélem, hogy előbb utóbb mindenki zseni lesz. Tudom, hogy egyre többen gondolkodunk így, hisz az érés ideje van. És ideje van, a megértésnek is. Persze lehet, hogy ez csak egy álom. Itt meg szeretném jegyezni, hogy ezt az álmot, ébren is lehet szőni, a saját bejáratott fizikai valóságunkban. Önvalómat nem tudom még átélni, még nagyon sok mélység vár rám, személyiségemnek még végtelen bugyrai vannak. “küszködő, kereső” ember vagyok, talán egy kicsit tágabb perspektívákkal. Úgy érzem, nyitott vagyok, s ez így jó. – Még “személyiség-válogatok”, és vannak, akikre könnyebb felnézni, mert megengedik. Akik, művészien élik már meg az életüket. Akikből valami – kreativitás árad. – akikkel jó lenni. – Akiket “Embereknek” nevezünk.

Ha, megértjük az embereket, meg tudjuk őket élni, és utána nem lesz okunk arra, hogy ne lássuk meg őket teljességükben, ne lássuk meg bennük az Istent, s aztán magunkban is felfedezhetjük. Ezek után észrevehetjük, hogy egyre kevesebbek a mindennapos problémáink. – Néha már elégedettek is vagyunk.
– Egyre többször leszünk elégedettek. – Majd csak azt vesszük észre, hogy elégedettek vagyunk. És amikor már nem lesz hiányérzetünk, akkor talán már nem akarjuk a másét, akkor már talán, nem akarunk a másiknál többet. – Akkor már nem lesz okunk utálni a másikat, és akkor szép lassan rácsodálkozhatunk a többi emberre is, akár még a szomszédra is… – Legyen bármilyen is a vallása. Hiszen mindnyájan teremtettek vagyunk.

Játszanak velünk, akkor meg minek idegeskedjünk, játszani az tud a legjobban, aki a legjobban ismeri a játékszabályokat. Ezek mi, szubjektív tudattal rendelkező emberek, nem lehetünk, mert rengeteg kérdésünk van még Önmagunkkal kapcsolatban is. Autonómiaként kaptuk a szabad akarat illúzióját. Az ember, mint organikus egység, egyik irányultsága a manifesztáció általi tapasztalatszerzés. Ezért halmazati megnyilvánulásait pontosan a valós tapasztalatszerzés szempontjából, bizonyos mentális szűrőkkel látja el… – Miért nem tanulhatunk együtt, így gondolkozni, hogy aztán elfelejthessünk gondolkodni is. Hogy már tényleg csak legyünk a pillanatban. Minden pillanatot csodának megélve. Saját szerepeinket is. Saját örömeinket. Bánatainkat.

A kreativitást szeretnénk megélni minden pillanatban. Ez nem ütközhet semmilyen vallás, semmilyen gondolkodás érdekeibe. Ezt együtt is tehetjük… – Mindenki… – Együtt…
Szeretnénk, ezt előtérbe helyezni, az élet minden területén. Biztos nem vagyunk kevesen, akik azért kipróbálnánk ezt is. Annyi sok mindent kipróbáltunk már… Aztán még a végén nehogy jól érezzük magunkat annak ellenére, hogy ily nagy terheink vannak a mindennapokban. Hogy, mi ez a teher? – Önmagunk. – Önmagunk csoda-mivolta. – Az ember isteni lényege, amihez fel kell nőnünk. Adjunk, az embereknek elérhető istenképeket, ideálokat. A valódi Önmagukat. Tapogasd meg magad Ember! Merülj el mélységeidben, és rájössz, hogy tényleg csoda vagy. Főként, ha ezt, nem csak elhiszed, hanem tudod is… – Engedd el a képzeletedet, gondold most azt, hogy ezt meg is tudod élni a mindennapokban. – S ha ezt belül tudod megélni, akkor, akár el is nevezhetnénk harmóniának. Akkor, ez nem függ semmilyen külső dologtól és ezt fenn is lehet tartani. Mindenféle függőségtől mentesen, valódi egyéniséggé válva. – Mi, nem a közösségben szeretnénk egyéniségeket nevelni, hanem igazi egyéniségekből, közösséget kialakítani, ahol semmilyen jellegű, függőségi viszony nincs. Minden közösségben szükség van szabályokra, mert az én-tudatunk kicsúcsosodott a gondolkodó én-re, s mivel teljesen belefeledkeztünk, automatikusan, folyamatos torzításnak van kitéve. – Az ügyeletes én-képünkkel való harc, aztán megérlel bennünket. Egyre többször, mint perspektíva, felbukkan az odaadottság, mint belső megoldási képlet.

– Talán, ezt már nem is lehet közösségnek nevezni. Itt már, csak egy nagy “MI” van, ahol nem csak a testi, és szellemi igényeink dominálnak, hanem a lélek szabadságát tisztelve, láthatod a megnyilvánulás végtelenségét. Ahol valóban megérted azt, hogy… Isten saját képére teremtette az embert, s hogy valójában mit jelent ez? – Hát igen, ehhez tényleg fel kell nőnünk. Ezt, csak akkor tudjuk megítélni, ha kipróbáljuk. Legyünk hát, kompetens beszélgető partnerek, és próbáljuk ki, aztán beszéljük meg az egészet, de lehet, hogy már nem lesz mit.
– Vigyázz ember! – Megvan a veszélye ennek is, még az is lehet, hogy megbékélsz, és miért ne most? – És, miért ne itt, és most? A modern pszichológia azt mondja, ameddig a viselkedési mintánk meg nem változik, addig mindig az ismétlési kényszernek vagyunk alávetve. – Miért ne lehetne, ez is egy új viselkedési minta, talán elvisz valahova. – Hátha végre, megérkezünk valódi Önmagunkhoz, amit oly régóta keresünk. – Hátha végre, egységes válaszokat tudunk adni, a problémáinkra, a valódi kérdéseinkre, a saját működési mechanizmusainkra, és a klasszikus kérdésre: – Ki vagyok én? A kínai bölcselet, így fogalmazna: “Fogjuk ki, a saját vitorlánkból a szelet” Felismerve a hétköznapok elégedetlenségének valódi okait. Az egyensúlyra való törekvést, a keleti filozófia szerint, karmának nevezzük. A karma, időbe, és térbe helyezése, maga, a reinkarnáció. – Tehát maga, a tudatfejődés. – Nem tartom valóságos igénynek, azon kérdés, vitatását, hogy a lélek:
– Mikor?
– Miként?
– Hogyan?
Minek, és milyen tudatszinttel, tulajdonsághalmazzal nyilvánul meg, a fizikai síkon, hiszen a megnyilvánulás szükségszerűsége, nem tér-időhöz kötött, létezési mód miatt történik.

– Ezért külön, egy lépést sem kell tennünk, ezzel bármikor foglalkozhatunk, ezt bármikor gyakorolhatjuk azzal, hogy mindennapjaink fókuszába, olyan dolgokat állítunk, amelyek évezredek óta időtállóak. Mi, a mai helyzetben talán, egy lehetséges, új, és ősi, irányzatot vizsgálunk, mellyel nem sértjük, mások érdekeit, és amely maga lehet az abszolút globalitás új hitvallása. Tudom, hogy nagy szavak ezek, de csak egy eszköz az időtlenségben, amellyel méltóak lehetünk, mindnyájan, Önmagunkhoz. – Egyébként meg harcolhatunk is a sorssal. ,, Ahogyan, ma gondolkodsz, holnap úgy élsz”
– Szeretnénk rádöbbenteni az embereket, hogy minden pillanatunkkal programozzuk, minden pillanatunkat, és ez vonatkozik itt, a földön a múltra, a jelenre, a jövőre és mi csak a jelenért lehetünk felelősek.

Azért, hogy, hogyan látjuk önmagunkat, és a világot, mennyire tudjuk elfogadni, és hogyan tudjuk megélni. – De, ahhoz, hogy elfogadjuk, előbb, meg kell ismerni a saját működési mechanizmusainkat is, amelyeknek talán lehetne a gyűjtőneve, az elme, vagy az „én”, hisz mindkettő gondolkodással kapcsolatos fogalom. – Az „én” működési mechanizmusa, és irányultsága, mely egyben a szenvedésünk mozgatórugója is, az, az, hogy a múltunkra épül, a jövőre vetítjük, és a jelen hiányaként éljük meg. Már gyermekkorunkban kialakulnak a viselkedési mintáink, konvencionális korlátaink, működési rendellenességeink, reakcióink, szokásaink, melyek, a tapasztalati rendszerünkből adódnak, s melyből, míg az ember ösztönszinten él, nem is tudja, hogy van kiút. S mivel mi, valóban teremtők vagyunk, s lehet hogy furcsa, de nem csak tárgyakat teremtünk, készítünk, hanem gondolkodásunkkal, az életünket is meghatározzuk. És mivel, az ember cizelláltan gondolkodik, az egészet megszemélyesíti, élve költői szabadságával, magán kívül helyezi, hogy tudjon vele harcolni…

– Mi, úgy gondoljuk, hogy olyan dolgokat is állíthatunk az emberek fókuszába, amellyel, szimbólumrendszerében minden egyes ember egyetért, teljesen mindegy milyen a megfogalmazási rendszere.

Lao-ce útravalójával szeretném befejezni időlegesen, ezt a gondolatsorozatot, aki ezt mondta: “Amire vágysz, azt ne keresd, s amitől félsz, azt ne kerüld”

Talán ennyi, amit megtehet az ember önmagáért, hogy az erény útján járjon.

Ui.: A tévedések jogát fenntartom.

London 2001 01 11

Murzsicz András

Egyenlőség, lehetőség, gyorsulás

Az ember fókusza, figyelme meghatározza az agy neuron hálóján végbemenő szinapszisok aktivitását és kiterjedését. Amennyiben felszíni látásmódot alkalmazunk, csak egy “anyagi rétegben” tapasztalhatunk az agy vizsgálatánál információsistergést. Azonban nem csak kétdimenziós szinapszis ösvények léteznek. – A bejáratott és megmerevedett ösvényeket nevezzük szokásoknak, ha belülről fakad, – kondicionáltságnak ha külső befolyás hatására történik. – Az ember fókuszának van mélységi tengelye is és ebben az esetben már érthetőbb lesz a kétdimenziós holografikus információs mező is. Az ember fókusza bír teremtőképességgel. Nézzük meg a művészek, tudósok ismeretlen iránti nyitottságát. Ha a részletekre szűkíti az agyműködését, – mindig fog találni valamit. Ha a külvilág felé fordul a figyelme, – mindig fog találni valamit. De milyen lesz a hatásfoka? És minek a hatásfokát vizsgáljuk? Az agyunk az eszközünk, ahogy Charon mondja; egy háromsíkú transzformátor állomás. Amink van, ami a birtokunk, – annak vizsgálata nem elégséges ahhoz, hogy valóban megértsük azt, – akik vagyunk. – Bár közelebb vihet hozzá.

“Kétségbevonhatatlan etikai igazság, hogy minden embernek egyenlő fejlődési lehetőségekhez van joga. Ez az igaz állítás túl könnyen változtatható azzá a hamissá, amely szerint potenciálisan minden ember egyenlő értékű.”

– Ha ezt a Konrad Lorenztől származó mondatot egy kicsit boncolgatnánk, kiderülne, hogy a boncasztalon a Demokrácia fekszik. Vajon mit is jelent az, hogy egyenlő fejlődési lehetőség?

Ismételjünk egy kicsit, mert az sohasem árt:

„Ha szóba kerülnek az igazán nagy szellemek esetei, senki sem hajlandó arra gondolni, hogy ezek más szellemek. Csak annyit hajlandóak elfogadni, hogy ezeknek a mienkhez, hasonló szellemeknek előjoga volt a „magasabbra jutás”, és hogy „odafenn” valamely ismereteket szereztek.  Mintha valahol a világegyetemben létezne az orvostudománynak, a matematikának, a költészetnek vagy fizikának egyfajta kiegészítő lerakata, s a legnagyobb magasságokat elérő bajnokok onnan merítenének. Mert ez a képtelen látomás megnyugtató. Ezzel szemben mi úgy véljük, hogy a nagy szellemek köztünk maradtak (hová is mehettek volna), de rendkívüli sebességgel működtek. Nem színvonalkülönbségről, hanem sebességkülönbségről van szó. Ugyanaz a véleményünk a legnagyobb misztikus szellemekről. A csoda a gyorsulásban rejlik, a magfizikában éppúgy, mint a pszichológiában. Úgy hisszük, hogy a harmadik tudatállapot, más néven az éber állapot tanulmányozásánál ebből a fogalomból kell kiindulni. Kétségtelen, hogy a pszichológiai én, amit mi személyiségnek nevezünk, majd el fog tűnni. De mi nem hiszünk abban, hogy az embernek ez a „személyiség” az utolsó erénye. Az ember életét csak az a törekvés – még ha hiábavaló is- igazolja, amellyel a jobb megértést akarja elérni. Ha valamit jobban értünk, jobban elfogadjuk. Minél többet értek, annál jobban szeretek, mert minden, amit értünk a jó.” Louis Pauwels- Jacques Bergier

A gondolkodásunk, a szavaink értelmezése, vajon hogyan is lehetne egységes? Egyazon dologra is nagyon sokféleképpen emlékezünk. A fő nehézség az, hogy a szavaink általános értelmezését, jellemzően nem is vagyunk hajlandóak túllépni. Jellemzően szavakra reagálunk, s legtöbb esetben nem is érdekel bennünket, hogy a másik valójában mit szeretne közölni, mondjuk egy közlés során. És mi az, ami valóban megértővé tesz bennünket?

„A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztőek. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.
Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló „információt közérthetőbbé kell formálnia” a magasabb rendszerek jelenségeinek leírása érdekében. Új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.” Wictor Charon

Vajon mit is jelenthet az a szinte folyamatos kívánságunk, hogy a tanításokat úgy adják át nekünk, hogy számunkra érthető legyen? Azt is szoktuk mondani, hogy ami egyszerűen van megfogalmazva, az a „jó tanítás”.

Mit akar ez mondani napjainkban?

Mi az, ami ebben a rohanásban megállásra késztethet bennünket? Azt mondják egy jó válasz, akkor lehet az, ha elgondolkodásra készteti a kérdezőt. Hogy is van ez az úgynevezett „egyszerű” válaszok esetén? Úgy gondolom, nem lehet igenben és nemben ezeket a kérdéseket és válaszokat megfeleltetni a közvélemény hangulatának. A rohanás, az agy zakatolása biztos, hogy egyenlő egy nem időben lejátszódó viharsebes szellemi intuíciókból eredő megértéssel?

A titkos tudás, vajon mitől az? Mi az, amiért az istennek sem sikerül lerángatni a Jóistent az “értelmezési elvárásaink” és magyarázataink szintjére? Mit jelent Hermes Trismegistosnak az a mondása, hogy „Az istenek soha nem fognak lejönni az emberekhez, de az emberek felmehetnek az istenekhez”?

„Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmiféle földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud.  Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.” Wictor Charon

Miért és hogyan jogosít kizárólag a mentális sík, – valódi szintézisre?

A jelenlegi emberi tudat korlátoltsága több tényezőből fakad. A kondicionáltság következtében lelassult tudati működés, alacsony  hatásfokkal képes csak lineáris elmetevékenységet folytatni. Felgyorsult világunk intenzívebb megértést is igényel és ennek alapjait fektette le és bontotta ki Wictor Charon. Célunk az, hogy visszaigazolható módon tudjuk emlékeztetni tudatunkat valódi állapotára és képességeire.

“Számtalan élőlény él egymás mellett ugyanabban a térrendszerben, de már az időt tekintve gyakran évszázados, egyéb kvalitásokon mérve pedig évezredes különbségek vannak individuumok között. Ha viszont a minőség-skálát vesszük alkalmazásba életjelenségek vizsgálatánál, a Biosz kiterjedése évmilliós mélységeket mutat differenciák formájában. 

Látunk egymás mellett öt embert és öt állatot. Felületes szemléletre nincs közöttük nagy eltérés. Mindegyik hasonló életfunkciókat végez. Az élet legismertebb karaktervonásait sorban feltaláljuk rajtuk. Lélegzenek, táplálkoznak, növekednek, szaporodnak, születnek és meghalnak. Szerveiket létsíkjuknak megfelelően használják. Belülről nézve azonban a tíz élőlény tíz világsziget, melyek fölépítésében és funkciológiájában hatalmas intenzitáskülönbségek vannak.

 Mindannyian jelen vannak ugyanabban a térben, és a hely csillagászati idő tartalmai szerint is egyidejűleg tevékenyek. Mégis az egyik szangvinikus, magas vérnyomású, optimisztikus karakterű; a másik melankolikus temperamentum, alacsony vérnyomású, pesszimisztikus alkat, akinek számára nem tiszta öröm a létezés. A harmadik flegmatikus, alacsony érzékenységű, kritikus szellem, sok humorérzékkel. A negyedik ember kivételes lángelme, aki gyorsabban gondolkodik, mint a többi, évezredes konzekvenciákat képes pillanatok alatt levonni, tervei, elképzelései messze a jövőbe mutatnak. Egyszerű fizikai jelenségek láttára frappáns ideái támadnak. A másik három ember által észre sem vett folyamatokból korszakalkotó törvényszerűségeket tud kivonni. Ha örül, érzései erőteljesebbek, fájdalmába kozmikus filozófia szövődik. A zseni napok alatt éveket, hónapok alatt évszázadokat, évek alatt eónokat élhet át.
 Vagyis ugyanaz az idő a funkciók intenzitása szerint más és más tartalmat ad.

 Nem igaz, hogy a létezés definíciója öt esetben egyformán a puszta térbeli jelenlét által van determinálva. 

Valójában az előbb említett példáknál az eltérés a funkció intenzitásában rejlik.
 Egyik ember ugyanabban az időben csak negyed annyira él, mint a másik. Van, aki az élet ezerszeres intenzitását kapja őseitől örökségbe. Más karakterek viszont nem is érik el az intenzitás azon küszöbét, ami a Homo Sapiens rendes nívója.” Wictor Charon

Végezetül meg csak annyit, hogy a szavak értelmezésénél valóban megállhatunk. Leélhetjük az életünket sok esetben a felszínen is. Ám, megtanulhatunk figyelni arra is, hogy hogyan lássunk túl a szavakon és a gondolatokon.

“Kétségbevonhatatlan etikai igazság, hogy minden embernek egyenlő fejlődési lehetőségekhez van joga. Ez az igaz állítás túl könnyen változtatható azzá a hamissá, amely szerint potenciálisan minden ember egyenlő értékű.”

A felszíni látásmód az, ami igenben és nemben próbál válaszokat találni, – akár még az egyenlőség kérdésében is. – Nos, ezeken van lehetőség túllépni. Van lehetőség ebben hinni is, meg nem is. Van lehetőség ezt tudni is, meg nem is. – Ám, amikor megéljük azt a csendet, amiből mindannyian származunk, – az már magáért beszél. – Történhet bármi, az élet nagyon türelmes az emberhez és mi sokáig szeretünk ilyenek, meg olyanok lenni. Jöhetnek Ufók, Szellemek, Istenek az élet milliárdnyi megnyilvánulása lehetséges. Mindannyian akik a létezésben részt veszünk, a “megnemnyílvánultból” származunk. Egyenlőek abban vagyunk, hogy amikor belefáradunk a regionális, felszínes zakatolásba, mindannyian megtanulhatunk emlékezni a saját kreativitásunkra. És ez már egy előítéletéktől mentes olyan megértési sebességet jelent, ami nem lassítja az agyunkat, mert az intuíció már túl van az analízisen. – Nem okozatként, de okként ismerjük fel a saját alkotó, teremtő minőségünket.
– És nem előbb… – de ilyenkor, – újraalkothatjuk Önmagunkat is.

Murzsicz András

Operátorképzés II.

Induljunk ki abból, amit Farkas írt az első részben;

Operátor

“Az operátor feladata, hogy tudatát, képességeit, használva az esetlegesen szükséges segéd-berendezésekkel TÖBB SÍKON OPERÁLVA segítsen TAPASZTALNI, szeparálni, megérteni, beépíteni (elfogadni)  a kapott több síkú információkat. Ehhez számtalan technikai eszköz áll és fog állni rendelkezésére a saját képességein felül.  A Charon Stabilizátor miniatűr, hordozható formában segít olyan rezgésminták erősítésében és fenntartásában, amelyek az egyén fejlődését (és pl. fizikai regenerációját is) szolgálják. A berendezések párhuzamosan fejlődnek az egyénnel, az egyén párhuzamosan fejlődik a berendezésekkel.  Ez egy jóval hatásosabb és kontrolláltabb fejlődési sebességet tesz lehetővé, s folyamatában lesz tapasztalható. Például ebben segítenek olyan eszközök is, mint a  száraz elektródás EEG, az annak adataiból nyert tudati visszatükrözés és egyéb fiziológiás fejlesztések.”

Már többször tettünk említést az Operátorképzésről és érkeztek ezzel kapcsolatosan kérdések is. Jelen pillanatban még  nincs folyamatban ilyen képzés, csak a későbbiekben lesz lehetséges. Bizonyos feltételekkel a tesztelésekben, a kutatásokban való részvétel lehetőségét biztosítjuk. Célunk hogy a kutatások, fejlesztések, oktatási programok, tematikák, speciális lehetőségek, rendelkezzenek struktúrákkal, melyeket mint már említettük a következő évtől szándékozunk elindítani.

Ezeken már alkalmazhatjuk azokat a kütyüket melyek már megvannak, s melyek folyamatos fejlesztés alatt állnak. Jelenleg információkat tudunk adni, a határtudományok ezekkel kapcsolatos területeiről és általánosan is, hogy a technológiai kép meglegyen arról, hogy hol tart ma  a tudomány s mi az ami valójában várható. Képet kaphatunk az tudatkutatásaink jelenlegi állásáról, illetve az ezekből fakadó lehetőségekről. Ezenkívül mintegy harmadik szegmensként megismerhetjük, hogy ezek tematikusan, hogyan illeszthetőek azokhoz a célokhoz, amelyeket kitűztünk Önmagunk és a hallgatók elé is. Téma lesz a tacit tudás, a holográfia,  a skalár hullámok és ezek összefüggései. Foglalkozunk a tudat tartományainak kiszélesítésével a gyakorlatban és ezt  biofeedback technológiával támogatjuk. Ennek eszköze az Intenzitástan, melyen belül megismerkedhetünk az érzetek mélységi fokozatainak a kutatási lehetőségeivel, az ezekhez feltétlenül szükséges többdimenziós látásmóddal és az ebből fakadó kerubi tudat működési mechanizmusaival.

“Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmi földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud. Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.”

Wictor Charon

Mi van a jelenünkben?

“… Charon beszél arról is, hogy a kétezredik év után el fog érkezni az idő, amikor az emberek nem fognak még magukhoz engedni olyan rezgéseket sem, amelynek természete ideg-élettanilag kétes. Említette még, hogy elegendő lesz a fizikai síkon néhány szimbólum, frekvencia behangolása bizonyos kontaktusok eléréséhez, melyhez a sűrűbb anyagi korszakban sokéves gyakorlás és rengeteg segédeszköz, kellék volt szükséges. A jövő kultikus tárgyai között van olyan, amely hatalmas áramú kontaktust képes létrehozni ahhoz, hogy agyunkban égig érő dimenzió lépcsősorok boruljanak fényözönbe.”

Szóval jelenleg 2o12 van s tulajdonképpen, nincs is más feladatunk, mint hogy megteremtsünk olyan eszközöket, lehetőségeket melyeknek kapcsán valósággá válnak a kibontakozáshoz szükséges feltételek. Jelenleg polgári, személyi használatra még nem tolakodtak ilyen eszközt készíteni, a katonai alkalmazásról sincs tudomásunk, hiszen kizárólag csak fizikai síkú célokra a Stabilizátor kevésbé alkalmazható, mivel ez belülről változtatja meg az indítékokat és magát az embert és az addigi szempontok, érdekek okafogyottá válnak.

Ahogy Hermes Trismegistos is mondja: “az Istenek soha nem fognak lejönni az emberekhez, de az emberek felmehetnek az istenekhez.”

Hogyan is lehetséges ez?

Először is tudomásul kell vennünk, hogy a fizikai megjelenési formánk az teremtett. – Hogy ez miképp és hogyan lehetséges, hogyan és kik által történt, nem tárgya írásunknak. Másodsorban a tudat magasabb nívóin az ember, mint a szellemiség nem csak a fizikai síkon rendelkezik teremtő képességekkel. Ezzel azt szeretnénk mondani, hogy nem csak gépek, tárgyak megalkotására van determinisztikus lehetőségünk, hanem ahogy Gandhi is mondja: “Nem az a nagy dolog, amikor megváltoztatjuk a világot illuzórikus jólétet teremtve vágyaink, kényelmünk megteremtése céljából, hanem az, amikor újra és újra teremtjük Önmagunkat.” Ezt napjainkban egyre élesebben látja egyre több ember. Annak a felismerésnek a küszöbén állunk, amikor be kell látnunk, hogy a lineárisnak hitt történelmünk folyamán eladtuk azt a felelősséget, ami a saját kreativitásunk, teremtésünk felvállalását jelenti. Ezt egyébként könnyű megtenni, elég ha körbenézünk, hogy mi van körülöttünk, s elég, ha magunkba nézünk egy csendesebb órában, hogy mi is van bennünk.

Miken szándékozunk túllépni?

– Gondoljuk el, hogy a teremtés analógiái, mint például a kreativitás, alkotás, ok ebben a materiális korszakban csak a fizikai síkra korlátozódott. S az immár ortodox tudomány is csak a fizikai síkon belül volt hajlandó értelmezni mindent. Ennek védelmére, alakultak önjelölt társaságok is, mint például a szkeptikusok, “a tudomány puskaporszagú frontvonalához képest inkább a hátország kényelmében adminisztráló emberekkel az élen”. De a másik oldalról meg szintén megemlíthetném a megélhetési gyógyítók és csodatevők mindenféle irányzatokhoz tartozók népes kasztját. Mint tudjuk, akár magunkból kiindulva is, hogy ez még egy kevésbé önálló és személytelen, ám nem  kihagyható lépcsőfokokat jelentenek az ébredező társadalom tagjai számára. Sokan sokáig csak kívül keresik a megváltást, kizárólag külső eszközöktől téve ezeket függővé. – Önmagunk megismerése nélkül, mindenféle technikákat kidolgozva arra nézve, hogy hogyan lehetne átmenteni a személyiségüket.

A helyesen alkalmazott analógiák abba a tartományba tartoznak, amivel nem lehet nem egyet érteni. Csoboghat a patak, pezseghet a Plusz tabletta, de a lejtő egyszer mindig véget ér s a buborékok is elfogynak. Ha harcolni akar az emberi lény, egy ideig talál hozzá ellenfelet. De ez is csak azt jelenti, hogy horizontálisan keringtetett energiákra van szüksége, hiszen belső bizonyossága hiányzik még, vagy ezt még külső reakciókhoz köti. Ezzel párhuzamosan már megjelentek a kognitív tudomány egyre inkább teret nyerő irányzatai is. A tapasztalásra épülő megismerési lehetőségek túlmutatnak az agy polarizáló lehetőségein, s egy olyan koherenciát biztosítanak, ami esetünkben a több síkú logikai gondolkodás alkalmazását is megismerhetővé teszi felgyorsult, szintézisre is képes világunkban. Erre hivatott az Intenzitástan is, mely a személyiséget meghaladó tartományokban fejti ki hatását. Ahogy Jung is mondja: “Minden probléma csak egy személytelenebb síkon oldható meg.”

Ezeket és ezzel szinkronizáló dolgokat, előbb utóbb tudomásul vesszük mindannyian. – Elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor nem a szavak, nem az esetleges szerepek, önsajnálat, egyéb elégedetlenségek szintjén, hanem bensőnkben látjuk be és éljük meg,  hogy a változás vagy teljes, vagy semmilyen. Kívül is meg belül is, csak úgy, mint lent és fent.

Murzsicz András

Az ismeret szintjei, nyelvezete

A gondolkodásunk, a szavaink értelmezése, vajon hogyan is lehetne egységes? Egyazon dologra is nagyon sokféleképpen emlékezünk. Másképp raktározza el az agyunk az információkat, s nagyon sokféle asszociációs kapcsolódási lehetőséggel rendelkezünk.

A fő nehézség az, hogy a szavaink általános értelmezését, jellemzően nem is vagyunk hajlandóak túllépni. Jellemzően szavakra reagálunk, s legtöbb esetben nem is érdekel bennünket, hogy a másik valójában mit szeretne közölni, mondjuk egy párbeszéd során.

„A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztőek. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.
Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló „kifejezési lehetőségeket közérthetőbbé kell formálnia” a magasabb rendszerek jelenségeinek leírása érdekében. Új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.”
Wictor Charon

A XXI. században kezdünk végre túljutni az önálló fogalomalkotás nehézségein és egyre több jelenségre vannak már kifejezéseink. Vajon mit is jelenthet az a szinte folyamatos kívánságunk, hogy a tanításokat úgy adják át nekünk, hogy számunkra érthető legyen. Azt is szoktuk mondani, hogy ami egyszerűen van megfogalmazva, az a „jó tanítás”.

Mit akar ez mondani napjainkban?

Akkor, amikor az életünk legnagyobb része azzal telik el, hogy hogyan feleltessük meg a külvilágot az elvárásainknak. Akkor, amikor igazán a válaszok helyett, még mindig csak a kérdések érdekelnek bennünket. Akkor, amikor esetleges válaszok esetén, még mindig arra a bizonyos „képalkotási kényszerre” ülünk fel folyamatosan.

Mi az, ami ebben a rohanásban megállásra késztethet bennünket? Azt mondják egy jó válasz, akkor lehet az, ha elgondolkodásra készteti a kérdezőt. Hogy is van ez az úgynevezett „egyszerű” válaszok esetén? Úgy gondolom, nem lehet igenben és nemben ezeket a kérdéseket és válaszokat megfeleltetni a közvélemény hangulatának.

A titkos tudás, vajon mitől az? Mit jelent az, hogy; „Sokkal könnyebb a szertartásokat gyakorolni, mint a valódi működési mechanizmusokat megismerni”? Mi az, amiért az istennek sem sikerül lerángatni a Jóistent az elvárásaink szintjére? Szaporodnak a kérdések, s még esélye sincs annak, hogy mindenki számára egységesen kielégítő válaszokat fogalmazzunk meg. Mit jelent Hermes Trismegistosnak az a mondása, hogy „Az istenek soha nem fognak lejönni az emberekhez, de az emberek felmehetnek az istenekhez”?

„Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmiféle földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud.  Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.”

Wictor Charon

A fentiek kapcsán megvizsgálhatjuk, hogyan léphetünk túl a szokásos értelmezési kísérleteken. Mik azok a motívumok, működési mechanizmusok, melyek „síkon belül” tartják a gondolkodásunkat. Hogyan vonatkoztatható ide is a megosztottság elve a fizikai és pszichikai értelmezésben. Miért és hogyan jogosít kizárólag a mentális sík valódi szintézisre?

A jelenlegi emberi tudat korlátoltsága több tényezőből fakad. A kondicionáltság következtében lelassult tudati működés, alacsony  hatásfokkal képes csak elmetevékenységet folytatni. Felgyorsult világunk intenzívebb megértést is igényel és ennek alapjait fektette le és bontotta ki Wictor Charon.

Az Intenzitástan tükrében már nem csak a saját képalkotási kényszereink működtetnek bennünket, s nem csak arra fogunk figyelni, hogy biokémiai reakciók, vagy egyéb elmebeli érdekek szerint reflexáljunk automatikusan a másikra, illetve a külvilágra. Ilyenkor már nem csak arra figyelünk, hogy mit mond a másik, hanem arra is van többletfrekvenciánk, hogy a komfortzónánkon túllépve, valós ismereteket szerezzünk és a jelenhez igazodó intenzív intuíciókat alkalmazzunk. Többek között ebben kíván segítséget nyújtani Intézetünk és ehhez fejlesztett és fejleszt széleskörűen technológiát is. Célunk az, hogy visszaigazolható módon tudjuk emlékeztetni tudatunkat valódi állapotára és képességeire.

Végezetül meg csak annyit, hogy a szavak értelmezésénél valóban megállhatunk. Leélhetjük az életünket sok esetben a felszínen is. Ám, megtanulhatunk figyelni arra is, hogy hogyan lássunk túl a szavakon, s még a gondolatokon is. A felszíni látásmód az, ami igenben és nemben próbál válaszokat találni… Melyek aztán a természettől eltávolodva silányulnak kizárólagosan, az élettel szembeni elvárásokká… – Nos, ezeken van lehetőség túllépni.

Murzsicz András