A napokban foglalkoztunk behatóbban a tudomány és a tudás látható párhuzamaival. – Newtontól származik ez a mondás; “Csak azért láthatok a messzeségbe, mert óriások vállán állok.” Mintha a tudomány némely jeles szaktekintélyei elfelejtették volna ezt. Olvassuk el figyelmesen a következő sorokat, vonjuk le a konzekvenciát az emberi gyarlóságról és köszönjük meg, hogy ezután egy kicsivel bölcsebben is láthatjuk korunk agóniájának okait.
A harmadik évezred alkímiája /Forrás; internet, a tudomány hírei/
“Az alkímia hívei az ókor óta rendületlenül, ám sikertelenül próbálkoztak azt elérni, hogy a vashoz vagy ólomhoz hasonló közönséges fémeket olyan értékes anyagokká alakítsák, mint az arany vagy a platina. Paul Chirik, a Princeton vegyésze mágikus praktikák helyett tudományos úton igyekszik megvalósítani ugyanezt, és úgy tűnik, hogy jó úton halad. A kutatónak sikerült olyan vasat csinálnia, amely kémiai reakciókban úgy működik, mintha platina lenne. Sajnálatos módon ő sem képes a vasdarabot csillogó-villogó ékszerekké változtatni, eredményei azonban ugyanúgy kincset érhetnek, ha helyet kapnak a nagyipari gyártási folyamatokban.
Módszere révén újfajta gyártástechnológiák terjedhetnek el, és lehetőség nyílhat arra, hogy a gyártók elkerüljék azon elemek használatát, amelyek túl ritkák, drágák, vagy akár technikai, akár geopolitikai okokból nehezen hozzáférhetőek. „Egyetlen vegyész sem gondolja úgy, hogy a lítiumból hiány lehet, de mi lesz akkor, ha minden egyes autóba lítiumion-akkumulátor kerül?” – kérdi Chirik. Ezek azok az okok, amelyek miatt a kémiának lépéselőnyben kell lennie a technológiával szemben. Adaptálható megoldásokat kell kiötlenünk,- folytatja.
Az irídiumot, a platinát és a ródiumot magas áruk és relatív ritkaságuk ellenére is számos gyártási folyamatban használjuk a farmergyártástól kezdve, a sörfőzésen és a gyógyszergyártáson át, az üzemanyagcellák előállításáig. Az értékes fémeket elsődlegesen katalizátorként alkalmazzák az egyes részfolyamatok során, mivel ezekkel segítik elő a vegyi reakciók gyorsabb lefolyását.
Chirik úgynevezett oldott katalizátorokkal foglalkozik, amelyek benne maradnak a végtermékben. Egyfajta platinatartalmú oldatot használnak például az olyan szilikonos emulgeálószerek létrehozására, amelyek létfontosságúak a kozmetikai termékek, edények és ragasztók gyártásához. Az ilyen katalizátorok drága részecskéi rengeteg termékben megtalálhatók, a farmer is aprócska platinadarabkákat tartalmaz például, mivel ezeket lehetetlen kinyerni a végtermékből a gyártási folyamat végeztével. „Attól nem kell félni, hogy kimerítjük a platinakészleteket, de ezek a procedúrák hosszú távon fenntarthatatlanok lesznek” – mondja Mathew Hartings, a Washingtoni Egyetem vegyésze.
Chirik módszere abban áll, hogy a vasmolekulát egy ligandumnak nevezett organikus molekulába csomagolja bele, amely megváltoztatja az eredeti molekula kötés kialakítására képes elektronjainak számát, valamint egyfajta külső állványzatként új formát ad a molekulának. „A geometria pedig nagyon fontos eleme a kémiának” – mondja Hartings. A ligandum által módosított forma az egyik előfeltétele annak, hogy vas el tudja látni a feladatát a katalizálni kívánt reakciók elősegítésében.
Chirik laboratóriumában a vason kívül annak periódusos rendszerbeli szomszédjával, a kobalttal is foglalkoznak. Ez utóbbi felhasználásával olyan új reakciót sikerült létrehozniuk, amelyhez hasonlóval korábban még nem találkoztak. A végtermék egy új típusú műanyag, amelyet nagyon olcsó anyagokból lehet előállítani. A kobalt ára azonban jelentősen megugrott a kutatás kezdeti időszakához képest, mivel az iPadok és iPhone-ok akkumulátorainak egyik összetevőjéről van szó. „Az iPad megjelenése teljesen megváltoztatta a kobalt megítélését: valami, ami sokáig teljesen értéktelennek tűnt, hirtelen nagyon is értékes lett” – mondja Chirik. És míg a kobalt emelkedő ára talán keresztülhúzza a labor kutatóinak számítását, ami az olcsó műanyaggyártást illeti, ez az eset remek példája annak, hogy a technológiai fejlesztéseket kiszolgáló iparágakban milyen fokú rugalmasságra van szükség.”
– Tényleg csak ennyire vagyunk képesek??? A jelen tudása a világegyetem megismerési képességére épül, még akkor is, ha technológiai repertoárja meghaladja az ismert múlt általunk értelmezhető lehetőségeit. Esetünkben úgy látszik megtagadja és teljesen elveti azokat. És most lássuk, mikből és honnan merítenek a tudomány jeles képviselői. Mihez képest lett prostituált a média által tálalt jelenünk. Egyébként, hogy be lett dobva a baráti levelezésbe, már kaptam is egy jó kedélyű, tömörített mondatokban tálalt választ. Először ez következik:
“A férfi, akiről most szólni fogunk, már régen eltűnt úgy, hogy látható nyomokat nem hagyott maga után. Illegalitásba vonult, szándékosan elvágva minden szálat századunk és önmaga közt. Bergier feltételezi, hogy arról a férfiról volt szó, aki Fulcanelli álnéven két különös és csodálatos könyvet írt 1920-ban: Bölcsek hajlékai, A katedrálisok titka. Ezeket a könyveket Eugène Canseliet gondozásában adták ki, aki sohasem fedte fel a szerző kilétét. Bizonyosan az alkímiáról írt legfontosabb művek közé tartoznak. Fölényes tudásról, bölcsességről tanúskodnak, és nem egy nagy gondolkodót ismerünk, aki tiszteli Fulcanelli legendás nevét. Az első kiadás 1925-ből származik. Hosszú ideje nem volt kapható, és az érdeklődők a forgalomban lévő ritka példányokért több tízezer frankot adtak
A férfi, aki rábízta művei kiadását, megváltoztatta külsejét és tartózkodási helyét. 1937-ben, egy júniusi délutánon Jacques Bergier úgy vélte, alapos oka van feltételezni, hogy Fulcanelli színe előtt áll.
A barátom André Helbronner kérésére találkozott a titokzatos személlyel a Párizsi Gázművek kísérleti laboratóriumában, e prózai színhelyen. Pontosan a következő beszélgetés hangzott el köztük.
– André Helbronner úr, akinek, úgy gondolom, ön az asszisztense, az atomenergia kutatója. Helbronner úr volt szíves beszámolni nekem néhány elért eredményéről, nevezetesen arról, hogy a polóniumnak megfelelő radioaktivitás keletkezett, amidőn magas nyomású nehéz hidrogénben bizmutszálat robbantottak szét, villamos kisülés segítségével. Már nincsenek messze a sikertől, mint különben korunk néhány más tudósa. Megengedi-e, hogy óvatosságra intsem önöket? Az a munka, amelyre önök és a kollégáik rászánták magukat, iszonyatosan veszélyes. És nemcsak önök kerülnek veszélybe. Az egész emberiséget fenyegeti a rettentő veszély. Az atomenergia felszabadítása sokkal könnyebb, semmint önök hinnék. És a mesterségesen előidézett radioaktivitás néhány év alatt megmérgezheti a bolygót. Ráadásul atom robbanóanyag már néhány gramm fémből is nyerhető, és városokat tehet a földdel egyenlővé. Nyíltan megmondom magának: az alkimisták rég tudják ezt.
Bergier háborogva próbált közbevágni. Az alkimisták meg a modern fizika! Már-már eregetni kezdte gúnyos nyilait, de a vendéglátója megelőzte:
– Tudom, mit akar mondani, egyáltalán nem érdekes. Az alkimisták nem ismerték az atommag szerkezetét, nem ismerték a villamosságot, nem volt semmiféle detektoruk. Tehát sohasem vihettek végbe transzmutációt, sohasem szabadíthattak fel atomenergiát. Nem próbálom bizonyítani, amit most fogok mondani, de kérem, legyen szíves átadni Helbronner úrnak: az anyagok rendkívül tiszta mértani elrendezése elegendő az atomenergia felszabadításához, anélkül hogy villamosságot vagy vákuumtechnikát kellene alkalmazni. Ezek után már csak egy kurta felolvasást kell meghallgatnia. A férfi Frédéric Soddy A rádium ismertetése című könyvét vette fel az íróasztaláról, kinyitotta, és ezt olvasta fel:
– „Úgy gondolom, a múltban voltak olyan civilizációk, amelyek ismerték az atomenergiát, de az energiával való visszaélés teljesen megsemmisítette őket.”
Aztán így folytatta mondókáját:
– Kérem, higgye el, hogy a régi műszaki vívmányok egy-egy része fennmaradt. Azt is kérem, töprengjen el azon a tényen, hogy az alkimisták erkölcsi és vallásos megfontolásokat is belekevertek kutatómunkájukba, míg a modern fizika néhány nagyúr meg egypár gazdag libertinus kedvteléséből született a XVIII. században. Tudattalan tudomány. Úgy gondoltam, jobb, ha itt-ott figyelmeztetek néhány kutatót, de egyáltalán nem reménykedem,.hogy intésem meghozza a maga gyümölcsét. Mellesleg, nincs is szükségem reménységre.
Bergier-nek örökké a fülében cseng ez a metsző, fémes és méltóságos hang.
A következő kérdésre ragadtatta magát:
– Ha ön is alkimista, uram, nem tudom elképzelni, hogy aranycsinálással töltötte volna az idejét, mint Dunikovszki vagy Miethe doktor. Egy éve szeretnék tájékozódni az alkímiáról, és csupa sarlatán vesz körül, és elárasztanak a képtelennek tetsző magyarázatok. Ön meg tudná nekem mondani, miben állnak az ön kutatásai?
– Azt kéri tőlem, hogy négy perc alatt foglaljam össze négy évezred filozófiáját és egész életem erőfeszítéseit. Ráadásul azt kéri tőlem, hogy érthető nyelvre fordítsam le azokat a fogalmakat, amelyekhez nincs világos nyelvezet. Annyit azonban mégis mondhatok önnek: tudnia kell, hogy a hivatalos, fejlődő tudományban egyre fontosabb lesz a megfigyelő szerepe. A relativitás, a bizonytalanság elve jól példázza, milyen nagy szerepet játszik napjainkban a jelenségekben a megfigyelő. Az alkímia titka a következő: van rá mód, hogy úgy alakítsuk az anyagot és az energiát, hogy olyasmit idézzünk elő, amit a jelenlegi tudomány erőtérnek nevezne. Ez az erőtér hat a megfigyelőre, és előnyös helyzetbe hozza a világegyetemmel szemben. Ebből a kedvező helyzetből közel kerülhet azokhoz a valóságokhoz, amelyeket a tér és az idő, az anyag és az energia általában eltakar előlünk. Ezt nevezzük mi Nagy Műnek.
– És a bölcsek köve? Az aranycsinálás?
– Az efféle dolgok csupán alkalmazási formák, különleges esetek. A lényeg nem a fémek transzmutációja, hanem magának a kísérletezőnek az átlényegülése. És ezt a titkot évszázadonként néhány ember találja meg.
– És akkor mi lesz velük?
– Talán egy napon meg fogom tudni…
Louis Pauwels
Gondoljuk el! Ezek a sorok nem ma születtek. Legelőször az ütötte meg a fülemet, hogy geometriai elrendezés és mértani elrendezés. Valóban nagy titok ez, hiszen nagyon sok kutató itt akad el, például a szabad energia terén. Nem ismerik az energia áramlatok szimbólum rendszerét. – Pedig milyen ősi dolgok ezek! – Annak idején, mivel nem állt rendelkezésre a mai technológiai feltétel, magával a szimbólumokkal foglalkoztak, azok energetikai áramlási lehetőségeit kutatták és nem is a fent említett sikertelenséggel. Azt is figyelembe vehetjük, hogy elődeink nem hülyébbek voltak, csak más lehetőségekkel rendelkeztek és nem volt ilyen információáramlási sebesség. Végtelen elhívatottsággal, saját tudatukat feltárva jutottak el az ismeretek tárházáig. Sokan elbuktak, sokan megrekedtek valahol félúton. Voltak, – akik eljutottak a tudás valamilyen szintjéig, de ezzel csak a még butábbakra tudtak hatni, s ezek voltak, akik több reklámot kaptak. – Hiszen ma halvány fogalmuk sincs a jelek szerint az ősi tudományok valódi céljairól. – Vajon hol találjuk meg az alázatot? S vajon megítélhetünk-e bárkit is jogosan. – Ám az összefüggések megvilágítása, a céljaink között szerepel. Van egy mondat, ami így hangzik; – Egy dologról csak akkor mondhatok véleményt, ha ismerem mélységeiben. Vajon meddig terjed az ember emlékezete? A hivatalos tudomány, az ősrobbanás előtti időszakot is inkább elnevezte semminek. – Hogyan is lenne értelmezhető ez a fogalom az egyszerű ember számára? – Sehogy. Csak egy szó, és nem igazán bontogatták ki a tartalmát, miszerint, korlátolt érdekek által nem megismerhető, vagyis működési mechanizmusában a hivatalos tudomány számára, – jelenleg ismeretlen tartományba eső valósághalmaz. Semminek is pusztán azért lett elnevezve, hogy igazolják a valami, illetve a nagy bumm elméletét. De ez nem azt jelenti, hogy a már ismert területeket kötelezően letagadjuk. – Egyébként meg ez is jól van. – Annyi félék vagyunk és annyiszor, hogy tényleg be kell látnunk, hogy a Valóság a legtürelmesebb Isten. – Ez pedig mindannyiunkat elvezet a megértésig. Elfelejtünk dolgokat, aztán újra emlékezünk, hiszen rajtunk, embereken keresztül tapasztal a Mindenség is.
Murzsicz András
CHARON INSTITUTE 