Az igazság mélységei

Nézzük először az egyik alternatívát.
Mai világunk, ha a fizikai síkon élő ember szempontjából közelítjük meg, tele van égbekiáltó igazságtalanságokkal. Az egész társadalmunk hangos attól, hogy valami nagyon nincsen rendben. Mindenfelé szörnyűségek történnek. Drámák tragédiák, katasztrófák mindenütt.
– De hát hol van az Isten ilyenkor?
Mindegy hogy van e vallásunk, mindegy, hogy a tudományban hiszünk-e, mindegy, hogy ki van hatalmon, mindegy merre nézünk, igazságtalanságot találunk mindenhol. Népirtás, politikai, gazdasági bűncselekmények, a mindenkori hatalom összeesküvései, egészségügyi, drog, politikai, gazdasági maffia, meghamisított történelem… – Ki ne tudná sorolni ezt szinte a végtelenségig!
Igazságtalan, ha meghal valamely szerettünk, ha elveszítjük az állásunkat, igazságtalan, ha betegséget kapunk, igazságtalan, ha szenvedünk, igazságtalan, ha elveszítünk pozíciót, vagyont, egyebeket.
De hát ez nem igazság!
Mindegy, hogy ki kormányoz, mindegy, hogy ki van hatalmon, mindegy, hogy milyen kultúra, földrész szemszögéből nézzük a dolgokat, mindenütt lopás, korrupció, visszaélés, tömeggyilkosság, mindenféle szörnyűségek.
Minden, de minden hazugság?

Mindegy, hogy éhezés, áremelés, vagy árcsökkentés, gyilkosság, vagy gazdasági fejlődés, az ember szempontjából minden hordozhat már önmagában is problémát.
De hát miért? – Miért? – Miért?
Nem lehetne ennyi ezer év alatt már végre rendet tenni, hogy mindenki boldog legyen? Miért nem sikerül?
Hogy lehet, hogy ennyi időn keresztül, bárki bármit ígér, vagy mond, mindig kiderül, hogy hazudik. – Vagyis vannak kivételek ebben is. Például Churchill könnyeket és vért ígért, Buddha a szenvedés felismeréséről és annak meghaladásáról beszélt és ezt is lehetne sorolni.
De folytatva a dolgot, – ennek is sok aspektusa van. Hogy lehet ez, miért kell nekem szenvednem?
Hiszen én jó vagyok, jellemzően csak a jóra törekszek s a gondolkodásom is pozitív. Meditálok rendszeresen a templomban is érzem az áhítatot. Imádkozok is, támogatok minden karitatív megmozdulást, adok pénzt a szegényeknek, a használt ruháimat is odaadom szeretet-szolgálatoknak, élelmiszert, játékokat és mindenféle földi jót küldök segélyszervezeteknek, mindenféle egyházaknak és mégis minden egyre rosszabb.

És most ugorjunk egy kicsit. Egy régebbi cikkben már foglalkoztunk az energiaközpont fogalmával, ami ma szintén érdekes aktualitásokat mutathat, a párhuzamos történelem igazságtartalmával. A cikk címe is ez volt; Energiaközpont és most vegyünk ide pár sort;

„ …Azt mondtam: képzelje el az anarchiát a civilizáció erényeivel felruházva és nemzetközivé válva. Ó, nem azokról a tudatlanokról van szó, akik nagy csinnadrattával munkásinternacionálénak nevezik magukat, és semmi efféle ostobaságról. Úgy értem: a világ igazi gondolkodó szubsztanciája válik nemzetközivé. Képzelje el, hogy a civilizáció áramkörébe újabb, még erősebb körök kapcsolódnak be. A Föld tele van összehangolatlan erőkkel és szervezetlen intelligenciákkal. Elgondolkodott ön valaha Kína helyzetén? Sok millió álcselekedetre szorított agy van a birtokában. Nincs céljuk, nincs vezérelvük, olyannyira, hogy erőfeszítéseik eredménye a nullával egyenlő, úgyhogy az egész világ fütyül Kínára. Időnként Európa odavet neki néhány milliós kölcsönt, Kína pedig cserében cinikusan a kereszténység imáira hivatkozik. De mondom, képzelje el…
– De hát ez kétségbeejtő kilátás – háborogtam -, hála istennek, nem tartom megvalósíthatónak! Az öncélú rombolás túlságosan terméketlen gondolat, még egy új Napóleont sem vinne kísértésbe, így pedig semmire sem lehet jutni vele.
– Nem egészen pontosan rombolásról van szó – vetette ellen angyali nyugalommal. – Nevezzük képrombolásnak a szabályok felrúgását, ami mindig sok idealistát vonzott. Ennek megvalósításához nincs szükség Napóleonra. Csak irányelv kell, amely Napóleonnál sokkal kisebb tehetségektől is származhat. Egy szó, mint száz: a csodák korának megnyitásához elegendő volna egy energiaközpont.”

Ha meggondoljuk, hogy Buchan e sorokat 1910 táján írta, és ha számba vesszük a világban azóta kialakult forrongásokat, továbbá azokat a mozgalmakat, amelyek most Kínában, Afrikában, Indiában terjednek, bizony eltöprenghetünk rajta, vajon nem lépett-e valóban működésbe egy-két energiaközpont? Ezt a látomást csupán a felületes szemlélő fogja regényesnek tartani, vagyis azok a tudósok, akik mindenáron, görcsösen meg akarják magyarázni a tényeket, ami végső soron csupán választás a tények közt.” Pauwels

A teljes cikk; https://charoninstitute.wordpress.com/2012/06/23/energiakozpont/
A fenti pár sor, amelyben az 1910-es dátumot említ a szerző az 1960 években született. Tehát nem ma.
Hogyan kapcsolódhat az igazság fogalmához ez az idézet?
A világegyetem egy bődületesen aktív információs mező. És itt szintén kevésbé javallott agyonragozni a témát, mivel az igazság, mint fogalom ennek a „kollektív tudati mezőnek” a szimpla leképezését jelenti. Mire is szeretnénk felhívni a figyelmet.
„Egy szó, mint száz: a csodák korának megnyitásához elegendő volna egy energiaközpont.”
Ez az Energiaközpont nem azt jelenti, hogy személyes és kollektív, kvázi nemzeti szinten azzal foglalkozunk, hogy sír a szánk, hanem azzal, hogy az ember a kreatív, alkotó képességét irányba állítja. Azt be kell ismerni, hogy civilizált társadalmunk ilyesmire nincs felkészülve, ezért is működnek „titkos iskolákként” mindenféle regionális érdekközösségek, de ezért is lehet ma Kína gazdaságilag ma meghatározó elem.
Azt tudjuk, hogy a legnagyobb hatalom, ha minél több síkon tudjuk értelmezni az információt. Ebben az értelemben Isten lenne a legnagyobb hatalom, ha mernénk vádolni gondolkodással. Egy biztos. Ha figyelembe vesszük, hogy ma mit nevezünk igazságnak és igazságtalanságnak, akkor ezek visszavezethetőek a kimondott és nem kimondott közösségi közmegegyezésekre. Anno, ahogy B. Palitól tanultam; – Ha közösség érdekében ölsz, akkor hőst csinálnak belőled, ha viszont a saját érdekedben ölsz, – gyilkost. Szellemi kibontakozás nélkül nem beszélhetünk és nincs is értelme semmilyen evolúciónak. Ez a cikk úgy kezdődött, hogy az ember számon kéri az elvárásait szűkebb és tágabb környezetén. De ez a tevékenység, maximum az ego, az  elme idő és térbeli játékát jelenti, hiszen a reakciók világában szembesíti vágyait a valósággal.
Ebben a fizikai valóságban az igazság, mint olyan, kimerül abban, hogy a tömeget, de akár kisebb, vagy nagyobb csoportokat, milyen fókusszal tudák ellátni. Ezeknek algoritmusai, vagy „sík-törvényei” vannak, de igazából nem a szó a lényeg.

Igazsága, valósága egy dolognak van. – Gondolkodásra, – gondolati visszacsatolásra képes egyedek egyéni illetve kollektív fókusza mire irányul és honnan, miből táplálkozik.

A fizikai sík igazsága a tapasztalatokban, tapasztalásokban rejlik, s abban, hogy ezeket a tapasztalatokat, hogyan építjük be az életünkbe. Wiktor bá’ írja a Sötét forduló pontokban, hogy az ismétlés a tudás anyja, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy a javított ismétlésé. Az élet, az élet minőségeinek alkotói sohasem az adott síkon belül helyezik el az okozatok okait. és ezt csak a fizikai síkon nem kötelező megérteni.

– Ahogy a fáma mondja; – Az igazság mindig odaát van. A mi esetünkben talán helyesebb kifejezés, ha azt mondjuk az igazság mindig egy síkkal feljebb van. Iszonyatosan sokat foglalkozunk az evolúcióval, a törzsfejlődéssel és hisszük, de tagadjuk is Darwint. Felfogóképességünk szerint hiszünk közhelyekben, bármilyen korlátolt is az sok esetben. Manapság, mikor a szavak értelmezését csak az elme szintjén vagyunk hajlandóak értelmezni, minden esetben időt veszünk igénybe. Ezt megtesszük akkor is, amikor valakinek, vagy akár magunknak is magyarázunk, magyarázkodunk saját szubjektív érdekeink tükrében. Fejlődés, kibontakozás, mint fogalmak szintén csak az időben értelmezhetőek. – Ugyanez vonatkozik a térre is. Tehát az életünk értelmezési szakaszaiban szükségünk van a térre is, meg az időre is. Ám írott történelmünk fizikus lángelméi is többször megfogalmazták, hogy sok mindent nem lehet már magyarázni sem az idővel, sem a térrel kielégítő módon.
Akkor mégis miért van erre szükség?
Gandhi mondja, hogy az ember akkor lesz boldog, ha az ember azt tesz, amit mond és azt mond, amit gondol. És itt kezdődik a teremtés lényege. Amikor e három tevékenység időben nincs széthúzva, akkor kerül az ember Istenhez hasonló alkotó, kreatív állapotba. Az agyat érő ingerek, a kiváltott potenciál, egyben a kiváltott impulzusok mélységét, működési mechanizmusát is felfedheti. A mélységi tengely fogalma, már nem kötődik szorosan a hagyományos időfelfogáshoz, mivel csak az adott jelenben, a valós időben értelmezhető.

Nézzünk erre egy még egyszerűbb példát; Valakivel beszélgetsz és mond neked valamit, amire Te azonnal úgy reagálsz szinte hadarva, hogy; – Igen! Tudom! Persze, persze és a múltkor is ez történt velem, de soha többet, mert elegem van már belőle… tararam tararam. – Egyébként a pszichológiában, ezt nevezik képalkotási kényszernek. Aztán van a másik alternatíva, amikor mondjuk találkoztok egy év múlva és azt mondod; – Kezdem sejteni miről beszéltél a múltkor. Ebben az állapotban beszélhetünk a saját rezgésállapotaink beazonosításáról. És itt már a mélységi tengely polaritása nem a vízszintes gondolkodásból fakadó igen és nem lesz, mert itt már egy másfajta „differenciál-diagnosztika” lép működésbe. Amikor időben jelen képes lenni, akkor érzékelhetővé válik, hogy most, milyen rezgésállapotban vagyok, milyen rezgés-tartomány, melyik sík okozza azt, ahogyan reagálok a külvilágra és önmagamra. Nagyon triviálisan megfogalmazva; – Amikor az ember lefelé tapos és felfelé nyal, akkor szintén síkokról beszélünk de ezek még kevésbé az egyéniség ismertető jegyei. Ha mindenféleképpen megkülönböztetést szeretnénk tenni, akkor megint itt van a gondolkodáson innen és a gondolkodáson túl. Nézzünk megint egy talán érthető példát.
– Ezt a viccet Orosz Zsolti mesélte a napokban. 

Móricka az iskolában, osztályfőnöki órán van és a tanár néni az élet értelméről, a halálról is beszélget a gyerekekkel. Megkérdezi a gyerekeket, hogy gondolkodtak-e már azon, hogy ki hogyan szeretne meghalni, átmenni. – Amikor Mórickára kerül a sor, ő azt válaszolja, hogy; – Úgy szeretnék meghalni, mint a nagypapám. Ő békésen, nyugodtan elaludt és ebben az állapotban is halt meg. Bár ez nem mondható el arról a 300 emberről, akik sikítozva haltak meg azon a vonaton, amit a nagypapa vezetett.
Nézzünk még egy átmenetet. Talán a Kis Buddha című filmben volt, hogy a Rinpocse, amikor érezte, hogy itt az ideje, leült meditálni és mindenféle cirkusz nélkül békésen, tudatosan ment át. – Effektíve mindkét esetben békés halálról beszélhetünk, de talán van némi különbség, s ez az a különbség, ami az adott pillanatbeli rezgéseket megértésben közelebb hozhatja. Ezek azok a rezgés, vagy tudatállapotok, amelyek síkokként is megkülönböztethetünk. De ez az a “mélységi tengely”, amiről oldalunkon nem kevés szó esik.
Beszélhetünk e például a békés átmenet igazságáról mind a két esetben?
Más vezetők is szunyókálnak, még akkor is amikor „titkos” akármilyen összecsördülésekre járnak. Még szertartásokat is gyakorolnak és sokan már ott is csak a szerepeikkel tudnak azonosulni. Ha figyelmesen szemléljük korunkat, azt vesszük észre, hogy mindenki szinte félálomban van folyamatosan. Azt tudjuk, hogy az írott történelmünk megbízhatósága igen csak megkérdőjelezhető és hatalmi érdekektől erősen szennyezett. Lehet szidni a vallást, a tudományt, a gazdaságot, a politikát, de ezek mind „kívül” vannak.

De ha az igazságot keressük, akkor azt is be kell látni, hogy a tapasztalás szempontjából, mindig valamihez képest beszélhetünk igazságról, – legyen az akár a Dimenzióváltás eszmeköre is. A fenti képen mind a két irányultság  megáll azon a ponton, ahol még képviselhető az igazságának a kettőssége. Csak megosztásra törekszik és csak az egyénen belül beszélhetünk bármilyen szinten szintézisről.

Lehetne már kevesebbet is bántani azokat a kedves Összeesküvőket, a nagy képletben ők is csak algoritmusok. – És akkor talán valóban lesznek változások. Csodálatos korszakunkban gyorsan fejlődött eszessé az „emberállat” Törvények és társiasítási, szociális szabályok rengetegét alkotta meg. Ám ezzel egyidejűleg bölcsesség is a ködbe veszett, mióta az igazság helyett az ügyfeleket védik a jogi személyek. – Szóval nagy különbség tud lenni szűkebb és tágabb igazság de, békés átmenet és békés átmenet között is. Amikor az ember kiszakad az érzékszervek és az elme kizárólagos valóságtartalmából, döbbenetesen tud nagy lenni a „pofára esés”. Annak a bizonyos „utolsó órának” nincs szüksége marketingre, de ha máshol nem, itt nagyon pőrén állunk, mert csak eddig lehetett hazudni. Van olyan átmenet, amikor van élet a halál előtt is és ezt nem csak hisszük, hanem képesek vagyunk meg is élni. Ez minden esetben kiderül és pedig minden esetben alanyi jogon. Ezen a kötelező halmazállapot változáson egy egyszerű parasztember is képes szépen átmenni, főleg ha a maga egyszerűségében azt tette, amit mondott, és amit mondott, azt is gondolta. És ahogy Örkény mondaná; Az élet megy tovább. Ezt meg lehet tenni szimbiózisban a külső és benső természetünkkel egyetemben.

Ha még a saját természetünk igazságától is eltávolodunk, egyetlen dolgot azonnal tudhatunk. – Borulni fog a rendszer és mindig a természet győz. Van a felszíni tudat, van a tudatalatti és ezek kölcsönhatásai. Ezenkívül, meg van még a tudat feletti, de ezeknek a kutatásából nem sok minden kerül polgári alkalmazásba. Az oka, hogy egy nagyobb agykapacitás esetén sokkal kevésbé befolyásolható az individuum. S mivel ez nem járható út a katonai, gazdasági, politikai irányításban, ezért a tömeget hülyítették el rendesen.

A igazságnak mélysége és természete van és amikor ezt tudomásul vesszük, illetve megéljük, – másként kezdünk el látni és esetleg még azt is, – hogy némelyik “király” meztelen.

Murzsicz András

A tudat fejlődése és hatalma

Szókratész mondta: Tudom, hogy semmit nem tudok, de többet tudok azoknál, akik nem tudják, hogy semmit nem tudnak. Ez a bölcselet a folytonos hullámzásról, magáról az életről, a változás folyamatának végtelenségéről szól. Ennek során folyamatosan próbálgatjuk és megéljük észlelésünk határait, közben új nézőpontok felismerésével magunk is tanulunk. Játék! Játék az ösztönökkel, ötletekkel, gondolatokkal, azok pontosításával, majd megvalósításával. És a folyamat kezdődik újra elölről, illetve más szinten folytatódik egy újabb ötlettel… A tét, hogy képesek vagyunk-e tudatosan is felfogni és használni azokat a dolgokat, amelyek szerencsére anélkül is működnek életünkben, hogy tudnánk róla. Akik élni tudnak ezzel a misztikusnak vélt képességükkel, mint például a sámánok is, azok többnyire gyógyításra vagy valamely más módon a közösség javára használják. Nem más ez, mint a felnőtté válás folyamata.

Az ember ősidők óta keres, kutat, hogy megismerhesse saját magát és a környezetét. Az 5 érzékszervét mindenki természetes módon tanulja meg használni, ezek a bejáratott csatornáink. A világnak ezen kívüli létezését – mivel korábban csak közvetve volt mérhető – sokáig és sokan nem ismerték el, pedig meglétére egyértelmű tapasztalatok voltak. Természetesen minden időben sok múlt azon, ki mit fogad el bizonyítékként, és ezt főleg politikai indítékok határozták meg. Továbblépésként, fizikai ismereteink bővülésével, rajtunk kívül álló érzékelő rendszereket, műszereket fejlesztettünk ki, így ma már egyértelműen meghatározhatóak az elektromosság, a mágnesesség, a fényjelenségek stb. jellemző paraméterei.

Tehát régóta foglalkoztat bennünket az a kérdés: Hogyan ismerhetjük meg a világot és benne magunkat? Lehetséges-e, hogy más dimenzióba is belelássunk?

A tudomány határai, újabb felismerések

Megismerésünk végesnek tűnik, és az is marad, amíg határt szabunk neki. Hisz elsősorban az igaz vagy nem igaz folyamatos szembeállításával, és csak egy bizonyos nézőpontból vizsgáljuk az eseményeket. Egyértelműen komolytalan elképzelésnek tűnik például, hogy egy tárlatot kulcslyukon keresztül nézzünk végig! Ahelyett, hogy körbejárnánk, közelről és távolról is gyönyörködnénk a képekben, tárgyakban, megszemlélnénk, esetleg megtapintanánk őket, csak szűk, egyoldalú és távoli rátekintést engedélyezzünk magunknak! Beláthatjuk, ily módon csak minimális információt kapunk az egészről! A megoldás természetesen adott. A nézőpontunk változtatásával felszabadíthatjuk magunkat, alternatívákat sorolhatunk fel a megoldásra, és kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbet. A tudományos kutatásban is elértünk az eddig működtetett és a megismerést segítő rendszerek határáig, és mert a megoldási lehetőségek már szűkösek, ezért a továbblépéshez új nézőpontokra tehát paradigmaváltásra van szükség.

Milyen feszítő problémák merültek fel?

A vizsgálódások során ráleltünk néhány dologra, amit már nem lehetett félresöpörni. A parányok világában a részecske, az anyag egyeduralma eltűnik”, és annak energiaaspektusa válik fontosabbá, pont az a minőség, melyet megfoghatatlansága miatt eddig nehezen értékeltek (ma már könnyebb az energiát értelmezni, mivel mindenki szembesül a kreativitással, ami személyes energetikai tevékenység). Az anyag és energia egymásra hatásából eredő változások specifikus információt, egyedi lenyomatot, mintázatot jelentenek a külső és belső környezet számára egyaránt.

Valójában milyen kapcsolat van anyag és energia, fizikai test és tudat között?

Az élő szervezet igen bonyolult, érzékenyen reagáló rendszer. Folyamatos jó működéséhez szükséges fenntartania saját stabil belső állapotát és külső kapcsolatát a környezetével. A rezonancia elve szerint csak akkor tud interakcióba lépni önmagán belül és a környezetével is, ha hasonló szerveződés található mindenhol. Ez az algoritmus a világegyetemben megvan, létezik, működik, ezért van esély az élet kialakulására elvileg bárhol a világegyetemben.

Hogyan működik a kapcsolattartás a különböző szintek között (fizikai, lelki, szellemi, más dimenziók)? Sejtjeinkben másodpercenként átlagosan 7000 biokémiai reakció zajlik. A szervezetben számos rendszer működik a sejten belüli és a sejtek és funkcióik közötti információátvitelre. Ezek közül a biokémiai rendszer (ahol a kémiailag eltérő anyagok – hormonok, citokinek, interleukinek – biztosítják a jelátvitelt) és az idegrendszer (mely a saját elkülönült anatómiai hálózatán keresztül elektromos impulzusokkal, mint digitális jelekkel dolgozik) a legismertebb, szabályozó hatásuk a szervezetben közismerten korlátos. Az anatómiailag szervezett rendszerek képesek szervezeten belüli kommunikációt biztosítani, de nem képesek arra, hogy a környezetbe jeleket juttassanak. Az élőlények egymás közti interakciójához szükség van más mechanizmusokra is, melyek biztosítják, hogy a szervezet nyitott rendszerként léphessen interakcióba. Erre bizonyítékaink is vannak.

Alexander Gurvics orosz kutató már 1922-ben bizonyítékot adott arról, hogy az osztódó sejt fényt bocsát ki, amely fény újabb sejtosztódást idézhet elő. A változást előidéző hatást később mitogenetikus sugárzásnak nevezték el.A sejtosztódást stimuláló sugárzás felismerése újszerű gondolatokat indított sokakban.Popp és munkatársai bizonyították, hogy az élő szervezet sejtjei képesek a biofotonok felvételére, raktározására és kisugárzására; és ez a fényanyagcsere biológiai folyamatokat irányít. További kutatásaik eredményeként kiderült, hogy a szervezet a teljes frekvenciatartományban aktív jelkibocsátó. A környezeti impulzusokra, azaz fizikai behatásokra, stresszre, emóciókra megváltozik az izomerő, a reflexek, az immunműködés; ezek a hatások ma már bizonyítottan elkülöníthetők és mérhetők.

Voll bizonyította, hogy a különböző behatások elektromos változásokat idéznek elő a szervezetben, és olyan gyenge intenzitású jelek gyógyító hatása is kimutatható, mint a homeopatikumok. A korábban csak empirikus módon használt kineziológiai izomteszt hatásmechanizmusára is fény derült az elektrofiziológiai kutatások által. A létrejött izomerősödés reprodukálható így a kineziológiai izomteszt tudományosan elismertté vált. Allergiás betegeknél megfigyelhető, hogy bizonyos rezgések a tüneteket előhívják, míg mások azonnal megszüntetik azokat, sőt zavaró frekvenciák jelenlétében is tünetmentessé teszik a beteget. A hasznos rezgések rögzíthetők (vízre vagy más dipólus szerkezetű anyagra átjátszhatók, mágnesesen vagy elektronikusan tárolhatók), így később terápiásan fölhasználhatók. Gyógyszertesztelések biorezonanciás eljárásokkal az elektromosan aktív pontokon mért ellenállás-változásból, illetve a szervezet egészének potenciálváltozásaiból az is eldönthető, milyen anyag okozta/okozza a kóros eltérést, és mivel kompenzálható, ellensúlyozható ez a negatív anyagcsere-folyamat.

E folyamatokból érzékelhető, hogy a biofizikai kutatások eredményei nem férnek a korábbi tudományos szemlélet keretébe, ezért abból ki kellett lépni, méghozzá az energia, a gondolat, a tudat részletesebb vizsgálatának irányába. A szervezet, az élő anyag abban különbözik a környezetétől, hogy állandó önszervezést folytat, ebben folyamatosan szinkronizálja alrendszerei működését, vagyis az anyagcseréjét. Ezt a szervezőképességet, valamint az ezzel járó következetesen meghozott döntések sorozatát nevezzük tudatos tevékenységnek. (Ettől eltér a tudat elkorcsosított, akarattal kevert értelmezése.)

Feltételezések szerint a tudat a talamuszban, illetve a központi idegrendszer más régióiban képződő idegimpulzusok eredménye. A kapcsolat a tudat(osság) és létezésünk funkcionális folyamatai között egyértelmű. A bioenergetikai tesztek pedig az érzékelés és tudat kapcsolatát feltételezik, ezen alapulnak. Szellemi tevékenységünknek vannak olyan részei, melyeket rendszeres meditációval vehetünk fokozatosan birtokba, és általa bármit, ami a kozmoszban lehetséges, elérhetünk. Ezek a folyamatok neurobiológiailag (szövettani, elektrofiziológiai változás) azonban nem meghatározhatóak. Olyan kérdéseket feszegetünk tehát, ami egyetemes, összetett, változékony, jó része meghatározhatatlan, ezért ijesztő lehet ahhoz képest, amit eddig gondoltunk róla. Holisztikus megközelítésre van szükség, aminek természetes része az egyes elemek pontos meghatározása, valamint kapcsolataik dinamikájának feltérképezése. A vita a konvencionális tudomány és a holisztikus szemlélet lényeglátása és módszerei között a legegyszerűbben a következőkben fogalmazható meg:

Minél inkább csak a rendszer részleteire koncentrál valami/valaki, annál kevésbé helytállóak az adott részletnek az egésszel kapcsolatban betöltött szerepére vonatkozó megállapításai, tehát annál inkább akadályozni fogja a teljes rendszer látásában.

Minél helytállóbb/alkalmasabb valami a teljes rendszer leírására, annál kevéssé pontos a részletekben, ám ez sokszor egyáltalán nem hátrány, mert ha az egész harmonikusan működik, akkor folyamatosan magához igazítja a részeit (biokibernetika).

A kineziológiának már régóta aktív tárgya a tudat és a test kapcsolata, azok egymásra hatásának vizsgálata, az ismeretek gyógyító felhasználása. Agyunk irányítja izmaink működését, melyek központi idegrendszerünk digitális kijelzőiként működnek. Már az enyhe izomerő-gyengülés is megbízható információt ad minden változásról. Tudatunk folyamatosan figyeli testünket (besűrűsödött információhalmaz), testünk pedig tudatunk minden rezzenésére pontosan reagál. Az izmokban is megvalósul a tudat és az anyag közvetlen egymásra hatása.

Meglepőnek tűnik, hogy a megbetegedett vagy fájdalmas terület érintése önmagában segíthet a probléma megoldásában. De hasonlóan működik, mint amikor egy gondolat aktiválja az agy bizonyos területét és a keletkezett hullámok EEG-vel kimutathatók. Ez az aktiváció egy gondolati mezőt (primer mező), elektromágneses teret hoz létre. Ez minden információt hordoz, és a változása a fizikai testen kívül is érzékelhetővé válik. Mi történik ezzel az információval? Egy vele hasonló rendszerrel, egy másik elektromágneses csomaggal képes kommunikálni, ahol az információ hasznosul, feldolgozásra kerül. Ugyanez a folyamat játszódik le empátia, telepátia és intuíció esetében is. Egyszerűen ráhangolódunk a másik csatornájára, és pontosan érzékeljük a változását. Ez általában nem tudatos. Tehát a primer mező érzékelésére már létezik, vagy tudatosan létrehozunk egy másodlagos, ún. dekódoló mezőt, amely rezonál az előzővel. Így annak információi érzékelhetők, felfoghatók. Abban az esetben pl., ha a tesztelő már tudja, hogy az árnikát fogja használni a könyökfájdalomra, és erre gondol, ez az agyában egy specifikus régiót aktivál, és ezt létrehozza a páciens agyában is a hatás érvényesül, anélkül, hogy a beteg valóban használná a szert. Nézzük meg pontosan, mi történik a gyógyítási folyamatban. Az első lépés (pl. izomelgyengülés) a primer mezőben jött létre, ez olyan változást eredményezett a terapeutában, amit ő érzékelt és tudatosan megváltoztatott. E kölcsönhatás következtében visszatért a páciens izomereje. A diagnózis, illetve a gyógyító folyamat elindult, tehát látható és érzékelhető!

Az eddigiekből kiderült, hogy a kommunikáció során olyan kapcsolódási pontjaink vannak, melyek csak másfajta odafigyeléssel foghatók fel, pontosíthatók, viszont alapvetően meghatározzák a folyamatot. A tesztelő és tesztelt személy közösen hozzák létre azt az EM teret, melyben az interakció, kölcsönhatás megvalósul ( megfigyelő integrációs modell ). Ebben a közösen létrehozott energiamezőben/rezgő rendszerben jönnek létre a kapcsolatra jellemző irányított változások is. A modell természetesen mutatja, hogy a megfigyelő sem kívülálló, hanem része a rendszernek. Amennyiben megfelelőképpen engedi magát ráhangolódni, együtt lélegezni, rezonálni, kapcsolódni a tesztelt személlyel – azaz érintetté válik a folyamatban -, képes létrehozni a dekódoló mezőt. A tesztelés, megfigyelés így létrejöhet, és a folyamatos értékelés is a rendszer részévé válik.

A közös mező, energiatér létrehozása tehát fontos kezdő lépés minden további diagnózishoz, illetve terápiához. A kineziológiai teszteléseken alapuló módszerek során ezzel a kölcsönhatással, azaz energiával dolgozunk, ami a test, lélek és szellem egysége. A diagnosztikus interakciók létrehozása és felerősítése egyértelműen emberi sajátosság, aminek rendszerszerű és tudatos alkalmazása az összes bioenergetikai tesztben hasznossá vált.

Forrás; orvosok.info

Tudomány kontra tudás

A napokban foglalkoztunk behatóbban a tudomány és a tudás látható párhuzamaival. – Newtontól származik ez a mondás; “Csak azért láthatok a messzeségbe, mert óriások vállán állok.” Mintha a tudomány némely jeles szaktekintélyei elfelejtették volna ezt. Olvassuk el figyelmesen a következő sorokat, vonjuk le a konzekvenciát az emberi gyarlóságról és köszönjük meg, hogy ezután egy kicsivel bölcsebben is láthatjuk korunk agóniájának okait.

A harmadik évezred alkímiája /Forrás; internet, a tudomány hírei/

“Az alkímia hívei az ókor óta rendületlenül, ám sikertelenül próbálkoztak azt elérni, hogy a vashoz vagy ólomhoz hasonló közönséges fémeket olyan értékes anyagokká alakítsák, mint az arany vagy a platina. Paul Chirik, a Princeton vegyésze mágikus praktikák helyett tudományos úton igyekszik megvalósítani ugyanezt, és úgy tűnik, hogy jó úton halad. A kutatónak sikerült olyan vasat csinálnia, amely kémiai reakciókban úgy működik, mintha platina lenne. Sajnálatos módon ő sem képes a vasdarabot csillogó-villogó ékszerekké változtatni, eredményei azonban ugyanúgy kincset érhetnek, ha helyet kapnak a nagyipari gyártási folyamatokban.

Módszere révén újfajta gyártástechnológiák terjedhetnek el, és lehetőség nyílhat arra, hogy a gyártók elkerüljék azon elemek használatát, amelyek túl ritkák, drágák, vagy akár technikai, akár geopolitikai okokból nehezen hozzáférhetőek. „Egyetlen vegyész sem gondolja úgy, hogy a lítiumból hiány lehet, de mi lesz akkor, ha minden egyes autóba lítiumion-akkumulátor kerül?” – kérdi Chirik. Ezek azok az okok, amelyek miatt a kémiának lépéselőnyben kell lennie a technológiával szemben. Adaptálható megoldásokat kell kiötlenünk,- folytatja.

Az irídiumot, a platinát és a ródiumot magas áruk és relatív ritkaságuk ellenére is számos gyártási folyamatban használjuk a farmergyártástól kezdve, a sörfőzésen és a gyógyszergyártáson át, az üzemanyagcellák előállításáig. Az értékes fémeket elsődlegesen katalizátorként alkalmazzák az egyes részfolyamatok során, mivel ezekkel segítik elő a vegyi reakciók gyorsabb lefolyását.

Chirik úgynevezett oldott katalizátorokkal foglalkozik, amelyek benne maradnak a végtermékben. Egyfajta platinatartalmú oldatot használnak például az olyan szilikonos emulgeálószerek létrehozására, amelyek létfontosságúak a kozmetikai termékek, edények és ragasztók gyártásához. Az ilyen katalizátorok drága részecskéi rengeteg termékben megtalálhatók, a farmer is aprócska platinadarabkákat tartalmaz például, mivel ezeket lehetetlen kinyerni a végtermékből a gyártási folyamat végeztével. „Attól nem kell félni, hogy kimerítjük a platinakészleteket, de ezek a procedúrák hosszú távon fenntarthatatlanok lesznek” – mondja Mathew Hartings, a Washingtoni Egyetem vegyésze.

Chirik módszere abban áll, hogy a vasmolekulát egy ligandumnak nevezett organikus molekulába csomagolja bele, amely megváltoztatja az eredeti molekula kötés kialakítására képes elektronjainak számát, valamint egyfajta külső állványzatként új formát ad a molekulának. „A geometria pedig nagyon fontos eleme a kémiának” – mondja Hartings. A ligandum által módosított forma az egyik előfeltétele annak, hogy vas el tudja látni a feladatát a katalizálni kívánt reakciók elősegítésében.

Chirik laboratóriumában a vason kívül annak periódusos rendszerbeli szomszédjával, a kobalttal is foglalkoznak. Ez utóbbi felhasználásával olyan új reakciót sikerült létrehozniuk, amelyhez hasonlóval korábban még nem találkoztak. A végtermék egy új típusú műanyag, amelyet nagyon olcsó anyagokból lehet előállítani. A kobalt ára azonban jelentősen megugrott a kutatás kezdeti időszakához képest, mivel az iPadok és iPhone-ok akkumulátorainak egyik összetevőjéről van szó. „Az iPad megjelenése teljesen megváltoztatta a kobalt megítélését: valami, ami sokáig teljesen értéktelennek tűnt, hirtelen nagyon is értékes lett” – mondja Chirik. És míg a kobalt emelkedő ára talán keresztülhúzza a labor kutatóinak számítását, ami az olcsó műanyaggyártást illeti, ez az eset remek példája annak, hogy a technológiai fejlesztéseket kiszolgáló iparágakban milyen fokú rugalmasságra van szükség.”

– Tényleg csak ennyire vagyunk képesek??? A jelen tudása a világegyetem megismerési képességére épül, még akkor is, ha technológiai repertoárja meghaladja az ismert múlt általunk értelmezhető lehetőségeit. Esetünkben úgy látszik megtagadja és teljesen elveti azokat. És most lássuk, mikből és honnan merítenek a tudomány jeles képviselői. Mihez képest lett prostituált a média által tálalt jelenünk. Egyébként, hogy be lett dobva a baráti levelezésbe, már kaptam is egy jó kedélyű, tömörített mondatokban tálalt választ. Először ez következik:

“… által írt trükk : mágnesezhető, nem mágnesezhető vezető nem vezető ki kell rakni az elem idomját ezekből az anyagokból kétszer, a trükk az (megint a koherencia mező) hogy az antianyag atomfélhez az ellentétes tulajdonságú anyagokat kell rakni izotóp szerkezettel (sokszög lemezek) piramis hatás  sidely modell… bele két gömb végű különleges pálcát és a közepére a felszabadítani kívánt anyagot azért van egy kis gond vele ha nem használsz mágneses segédkütyüt  legalább 4 9 – es tisztaságú anyagok kellenek amit beszerezni előállítani csak kevesen tudnak ja és kis méretekben jobban működik de például elektromos energia előállítására nagyon fain módszer beleteszel egy napelemet vagy egy bifilláris tekercset és ha nem világit a fejed a gamma-sugárzástól elég szépen nyersz vele, ólomburkolat kell és gyorsan összeállítani beletenni… – ha van egy kis uránszurokérc benne szintén dob rajta….

Ha túl jól rakod össze a levegőbe repülsz és akkor nem fogsz eltűnni ha ha…”

És most lássunk egy bővebb bizonyítékot a tudás időtlenségéről. Ez a részlet, már párhuzamként megjelent, ha jól emlékszem a kognitív idegtudomány kapcsán, de tartalmilag és etikailag úgy gondolom etalon értékű az, ami, mint motiváció itt mozgatórugóként működik.

“A férfi, akiről most szólni fogunk, már régen eltűnt úgy, hogy látható nyomokat nem hagyott maga után. Illegalitásba vonult, szándékosan elvágva minden szálat századunk és önmaga közt. Bergier feltételezi, hogy arról a férfiról volt szó, aki Fulcanelli álnéven két különös és csodálatos könyvet írt 1920-ban: Bölcsek hajlékai, A katedrálisok titka. Ezeket a könyveket Eugène Canseliet gondozásában adták ki, aki sohasem fedte fel a szerző kilétét. Bizonyosan az alkímiáról írt legfontosabb művek közé tartoznak. Fölényes tudásról, bölcsességről tanúskodnak, és nem egy nagy gondolkodót ismerünk, aki tiszteli Fulcanelli legendás nevét. Az első kiadás 1925-ből származik. Hosszú ideje nem volt kapható, és az érdeklődők a forgalomban lévő ritka példányokért több tízezer frankot adtak
A férfi, aki rábízta művei kiadását, megváltoztatta külsejét és tartózkodási helyét. 1937-ben, egy júniusi délutánon Jacques Bergier úgy vélte, alapos oka van feltételezni, hogy Fulcanelli színe előtt áll.
A barátom André Helbronner kérésére találkozott a titokzatos személlyel a Párizsi Gázművek kísérleti laboratóriumában, e prózai színhelyen. Pontosan a következő beszélgetés hangzott el köztük.
– André Helbronner úr, akinek, úgy gondolom, ön az asszisztense, az atomenergia kutatója. Helbronner úr volt szíves beszámolni nekem néhány elért eredményéről, nevezetesen arról, hogy a polóniumnak megfelelő radioaktivitás keletkezett, amidőn magas nyomású nehéz hidrogénben bizmutszálat robbantottak szét, villamos kisülés segítségével. Már nincsenek messze a sikertől, mint különben korunk néhány más tudósa. Megengedi-e, hogy óvatosságra intsem önöket? Az a munka, amelyre önök és a kollégáik rászánták magukat, iszonyatosan veszélyes. És nemcsak önök kerülnek veszélybe. Az egész emberiséget fenyegeti a rettentő veszély. Az atomenergia felszabadítása sokkal könnyebb, semmint önök hinnék. És a mesterségesen előidézett radioaktivitás néhány év alatt megmérgezheti a bolygót. Ráadásul atom robbanóanyag már néhány gramm fémből is nyerhető, és városokat tehet a földdel egyenlővé. Nyíltan megmondom magának: az alkimisták rég tudják ezt.
Bergier háborogva próbált közbevágni. Az alkimisták meg a modern fizika! Már-már eregetni kezdte gúnyos nyilait, de a vendéglátója megelőzte:
– Tudom, mit akar mondani, egyáltalán nem érdekes. Az alkimisták nem ismerték az atommag szerkezetét, nem ismerték a villamosságot, nem volt semmiféle detektoruk. Tehát sohasem vihettek végbe transzmutációt, sohasem szabadíthattak fel atomenergiát. Nem próbálom bizonyítani, amit most fogok mondani, de kérem, legyen szíves átadni Helbronner úrnak: az anyagok rendkívül tiszta mértani elrendezése elegendő az atomenergia felszabadításához, anélkül hogy villamosságot vagy vákuumtechnikát kellene alkalmazni. Ezek után már csak egy kurta felolvasást kell meghallgatnia. A férfi Frédéric Soddy A rádium ismertetése című könyvét vette fel az íróasztaláról, kinyitotta, és ezt olvasta fel:
– „Úgy gondolom, a múltban voltak olyan civilizációk, amelyek ismerték az atomenergiát, de az energiával való visszaélés teljesen megsemmisítette őket.”
Aztán így folytatta mondókáját:
– Kérem, higgye el, hogy a régi műszaki vívmányok egy-egy része fennmaradt. Azt is kérem, töprengjen el azon a tényen, hogy az alkimisták erkölcsi és vallásos megfontolásokat is belekevertek kutatómunkájukba, míg a modern fizika néhány nagyúr meg egypár gazdag libertinus kedvteléséből született a XVIII. században. Tudattalan tudomány.   Úgy gondoltam, jobb, ha itt-ott figyelmeztetek néhány kutatót, de egyáltalán nem reménykedem,.hogy intésem meghozza a maga gyümölcsét. Mellesleg, nincs is szükségem reménységre.
Bergier-nek örökké a fülében cseng ez a metsző, fémes és méltóságos hang.
A következő kérdésre ragadtatta magát:
– Ha ön is alkimista, uram, nem tudom elképzelni, hogy aranycsinálással töltötte volna az idejét, mint Dunikovszki vagy Miethe doktor. Egy éve szeretnék tájékozódni az alkímiáról, és csupa sarlatán vesz körül, és elárasztanak a képtelennek tetsző magyarázatok. Ön meg tudná nekem mondani, miben állnak az ön kutatásai?
– Azt kéri tőlem, hogy négy perc alatt foglaljam össze négy évezred filozófiáját és egész életem erőfeszítéseit. Ráadásul azt kéri tőlem, hogy érthető nyelvre fordítsam le azokat a fogalmakat, amelyekhez nincs világos nyelvezet. Annyit azonban mégis mondhatok önnek: tudnia kell, hogy a hivatalos, fejlődő tudományban egyre fontosabb lesz a megfigyelő szerepe. A relativitás, a bizonytalanság elve jól példázza, milyen nagy szerepet játszik napjainkban a jelenségekben a megfigyelő. Az alkímia titka a következő: van rá mód, hogy úgy alakítsuk az anyagot és az energiát, hogy olyasmit idézzünk elő, amit a jelenlegi tudomány erőtérnek nevezne. Ez az erőtér hat a megfigyelőre, és előnyös helyzetbe hozza a világegyetemmel szemben. Ebből a kedvező helyzetből közel kerülhet azokhoz a valóságokhoz, amelyeket a tér és az idő, az anyag és az energia általában eltakar előlünk. Ezt nevezzük mi Nagy Műnek.
– És a bölcsek köve? Az aranycsinálás?
–    Az efféle dolgok csupán alkalmazási formák, különleges esetek. A lényeg nem a fémek transzmutációja, hanem magának a kísérletezőnek az átlényegülése. És ezt a titkot évszázadonként néhány ember találja meg.
– És akkor mi lesz velük?
– Talán egy napon meg fogom tudni…

Louis Pauwels

Gondoljuk el! Ezek a sorok nem ma születtek. Legelőször az ütötte meg a fülemet, hogy geometriai elrendezés és mértani elrendezés. Valóban nagy titok ez, hiszen nagyon sok kutató itt akad el, például a szabad energia terén. Nem ismerik az energia áramlatok szimbólum rendszerét. – Pedig milyen ősi dolgok ezek! – Annak idején, mivel nem állt rendelkezésre a mai technológiai feltétel, magával a szimbólumokkal foglalkoztak, azok energetikai áramlási lehetőségeit kutatták és nem is a fent említett sikertelenséggel. Azt is figyelembe vehetjük, hogy elődeink nem hülyébbek voltak, csak más lehetőségekkel rendelkeztek és nem volt ilyen információáramlási sebesség. Végtelen elhívatottsággal, saját tudatukat feltárva jutottak el az ismeretek tárházáig. Sokan elbuktak, sokan megrekedtek valahol félúton. Voltak, – akik eljutottak a tudás valamilyen szintjéig, de ezzel csak a még butábbakra tudtak hatni, s ezek voltak, akik több reklámot kaptak. – Hiszen ma halvány fogalmuk sincs a jelek szerint az ősi tudományok valódi céljairól. – Vajon hol találjuk meg az alázatot? S vajon megítélhetünk-e bárkit is jogosan. – Ám az összefüggések megvilágítása, a céljaink között szerepel. Van egy mondat, ami így hangzik; – Egy dologról csak akkor mondhatok véleményt, ha ismerem mélységeiben. Vajon meddig terjed az ember emlékezete? A hivatalos tudomány, az ősrobbanás előtti időszakot is inkább elnevezte semminek. – Hogyan is lenne értelmezhető ez a fogalom az egyszerű ember számára? – Sehogy. Csak egy szó, és nem igazán bontogatták ki a tartalmát, miszerint, korlátolt érdekek által nem megismerhető, vagyis működési mechanizmusában a hivatalos tudomány számára, – jelenleg ismeretlen tartományba eső valósághalmaz. Semminek is pusztán azért lett elnevezve, hogy igazolják a valami, illetve a nagy bumm elméletét. De ez nem azt jelenti, hogy a már ismert területeket kötelezően letagadjuk. – Egyébként meg ez is jól van. – Annyi félék vagyunk és annyiszor, hogy tényleg be kell látnunk, hogy a Valóság a legtürelmesebb Isten. – Ez pedig mindannyiunkat elvezet a megértésig. Elfelejtünk dolgokat, aztán újra emlékezünk, hiszen rajtunk, embereken keresztül tapasztal a Mindenség is.

Murzsicz András

Kozmikus léttartalmak

Hogy mi is vár ránk a közel és távol jövőben? Sokan sejtik, még többen vélik tudni, de igazából, mindig a jelen az, ami a legjelentősebben határozza meg az időben ránk váró dolgokat. Most, hogy ennyire tömörödik az idő, a dolgunk az, hogy információkat osszunk meg, mint ahogy eddig is tettük. Emészteni, – az viszont mindnyájunk feladata, mert az alanyi jog felelőssége elől egyikünk sem bújhat el. Van lehetőségünk változni, mindannyiunknak egyenlő mértékben. S ha hajlandóak vagyunk elgondolkozni az olvasottakon, biztos nem szegényebbek leszünk lelkileg. Képzéseinken az alábbiakat mi is szem előtt tartjuk, mivel az élet lépcsőfokai egyetemesek és erről lesz szó az alábbiakban is. Ne felejtsük el, hogy következő sorok több, mint fél évszázaddal ezelőtt születtek. A héten meg egyébként is emlékezünk a múltra. – A múlton keresztül a jövőre és annak tudományára. /a szerk./

Korunkban a tudomány nagyon sok fáradságot fordít arra, hogy a meglevő energiaforrásokat minél kisebb anyagveszteséggel aknázza ki. Eddigi próbálkozásaink mindazonáltal eléggé szegényesek. A XX. század még nem jutott el a tengerjárás hasznosításához, és a napenergiának a Föld területére eső jelentős része kárba vész számunkra, noha a technikai megoldások már szakembereink kezében vannak. A légköri elektromosság és a kozmikus sugárzás munkába fogásáról ma még nem is beszélhetünk. Az atomenergia uránium-módszere elég kezdetleges a befektetett óriási munka és költség ellenére. Ezek azonban csak átmeneti nehézségek, amelyeket az Új Eón hamarosan leküzdhet, és akkor egy idő múlva ezek a lehetőségek is elavultak lesznek. Más lesz a helyzet, ha a tudomány a dimenzióenergetika technikáját megismeri és általános elvként alkalmazza. Itt a felhasználható energiák felmérhetetlenek, kimeríthetetlenek és minden területre kiterjednek. Ezen a ponton megszűnik a különbség technika és pszichotechnika között. A technokrácia mint meghatározás, szinonim /rokon értelmű/ értelmű lesz ezzel: pszichokrácia, mert az új technika pszichotechnika vagy még inkább biotechnika lesz. Egyes biológusoknak az a törekvése, hogy technikai konstrukcióknál az organikus természet produktumait vegyék figyelembe, mint invenció ideálokat, /a találékonyság eszményképe/ teljes érvényre jut az új korszakban. Csak a kivitelezés módja nem utánzás, hanem az optimális funkció és automatikus perfekció /tökéletesség/ útján halad. Már az elmúlt gépkorszaknak is ideálja volt az automatizálás, ami jól megoldott vezérlő és szabályozó szervek kérdése.

Sok szó esik gondolkodó gépekről, mechanikus agyakról. Az eddigi szabályozó automaták tökéletlenek, nem nélkülözhetik a mérnöki inspekciót. A pszichotechnokrácia ezen a hiányon úgy segít, hogy megszerkeszti az első ganglioncellás kontroll gépet. Ez nem okoz majd különösebb nehézséget annak a fizikus generációnak, amelyik megtervezi azt a dimenzió körforgású berendezést, ahol a matériák halmazállapota teljes ciklust végez. Pontosabban véve kifogástalan konvertációs motort kell szerkeszteni, amelyben a bevetett nyersanyagok erőgyarapodással kerülnek ki a transzmutáció folyamatából.

A jelenlegi gépek és technikai elgondolások energiát fogyasztanak, és nem adják ki a felhasznált üzemanyag frekvencia ekvivalensét. /egyenértékét/ A helyzet megváltozik az atomenergiánál, ahol kis térfogatú matéria feldolgozása igen nagy energiát szabadít fel más területen. A dimenzió-energetika abban tér el az atomkorszak technikájától, hogy csak egyetlen akkumulátort vagy indító energiakvantumot enged meg.

A dimenzióenergetikai berendezés a beindítástól kezdve, annak végső kopásáig, nem igényel több hajtó energiát, mert az élet analógiájaként az egyszer üzembe helyezett szerkezet a már említett körforgás útján üzemképessége határáig automatikusan korrigálja, után-pótolja és szabályozza önmagát. Különös módon a természet a radioláriák /egysejtű sugárállatkák/ világában készen nyújt erre a lehetőségre példákat. A törekvés a plazmatika alkotásmódjának régi tendenciája, éppen ezért a Dimenziókorszak gyakorlati kibontakozása ennek a terültnek széleskörű tanulmányozásával veszi kezdetét.

Az egységes dimenziótan pszichikai energiatan is, ennek folytán a világ dimenzióintegrációjának folyamatában ez a legegyetemesebb tudomány, amely a korábbi speciális irányzatok helyére léphet. A mágikus dimenziótan hivatott arra, hogy a régi jóga szerepét átvegye. Erre alkalmassá teszi mindenekelőtt az a körülmény, hogy nem aszketikus és morális megfontolások csak annyiban jöhetnek számításba praxisánál, amennyire a morál szellemi, látásbeli probléma. Az emberi érzékszervek csak bizonyos rezgéseket képesek felvenni, és a kozmikus koordinátához való tartozás csakis meghatározott hullámhosszokon belül teszi lehetővé az élettevékenységet. Minden birodalomnak megvan a nyelve, matériája, ruházata, technikája. Az egyes síkok irányítói elementáris erőket fordítanak arra, hogy a koordináta alapanyagai megmaradjanak a rendszeren belül. Ezért valamely rendszerbe behatolni csak többletenergiák útján lehet. Az áttörés után viszont titáni erők szabadulnak fel. Részleteket e helyütt nem lenne célszerű megadni. Megvilágításunkat szándékosan tartjuk általános mederben, mert a vázolt jelenség egyetemes, azaz polidimenzionális. Az analógia maga éppúgy vonatkoztatható az atomerő felszabadítására, mint a szattwikus megvilágosodásra. Ebből a szempontból tekintve a lelki folyamatok ugyanolyanok, mint a kémia vagy a fizika reakciói. Az intellektuális változások is tulajdonképpen dimenzióváltozások.

A dimenzió jóga több analógiát tartalmaz régi rendszerek elmélyedési skálájával. Megállapítható azonban, hogy az antik változat és az új módszer között lényeges eltérések vannak. Mindenekelőtt ilyenek:

l. A dimenzió-jóga erőlködésmentes.

2. A változások a tudat hangolódásával egyidejűek.

3. A siddhik a magasabb dimenzióba való behatolással egyidejűleg jelentkeznek. /A siddhik kérdésével már foglalkoztunk oldalunkon./

4. Magasabb rendfokozatú létsík azonnal mágikus energiákat szabadít fel.

5. Ezekkel azonban nem lehet visszaélni, mint a siddhikkel, mivel a dimenzióenergia csak saját síkján aktív.

6. A morális biztosítékok eleve adva vannak.

Újszerűen hat a negyedik és ötödik pont, minthogy az a sok ezer éves mágia és jóga legfőbb veszélyét kiküszöböli. A régi rendszerben a sakti jóga azáltal vált aggályossá, hogy az operátor magasabb kozmikus síkok energiáit próbálta kultikus manőverek révén alacsonyabb síkokra levonzani, s az alacsony nívóra transzformált erővel azután tetszés szerint lehetett elbánni. A dimenziópraxis ezzel szemben az operátort emeli magasabb síkra, s a felszabadult erők is kizárólag ezen a síkon érvényesülnek. A dimenzióváltás gyakorlati keresztülvitelének sikerét mindig csodás könnyűség érzet, extázishoz hasonló lebegési tudat kíséri. Az utazó kolosszális erők birtokában érzi magát, és ami a legcsodálatosabb, egészen elvész, lemarad az a képesség, hogy a kapott nagyszerű energia-kvalitásokat az alsóbb síkokon valami értéktelen ügy szolgálatába állítsa.

Felszabadult ideonhullámok és pszichonkvantumok annál jobban eltávolítanak a szokványos földi céloktól, minél nagyobb a frekvenciájuk. Ezért a hiányért bőségesen kárpótolja a dimenzióutazót a megismert új célok és lelkiállapotok sokfélesége, gazdagsága és az érzések összehasonlíthatatlan intenzitása. A dimenziótan a megváltás gondolatát más megvilágításba helyezi. Egyrészt az Univerzum integrációjának bizonyos pontján a szellemi felszabadulás magától bekövetkezik, mivel az excentrikus torzió matériasűrítő tevékenysége kiegyenlítődik, és többé nem jönnek létre nehezített gravitáció-formák. De a szellemi mozgékonyság már sokkal az univerzális szolúció előtt az individuumok kezébe adja konvertáció formájában azt az eszközt, amellyel zárt koordinátákból megváltásszerű kiutat találhatnak anélkül, hogy az egész rendszer feloldása bekövetkezne. Hanem a dimenziók tudatos változtatásának eónjában már az idő sem lesz az a fenevad, aminek korábban hittük. Természetesen a legdifferenciáltabb lény is befejezi egykor kozmikus vándorlását a polidimenzionális síkok életformái között. A konzekvencia akkor már nem egy rosszul sikerült kísérlet likvidálása, hanem valami eljövendő egzisztencia előkészítése a következő, tökéletesebb teremtési ciklus hajnalán. És akinek a legszebb létforma is nélkülözi a vonzerőt, az akadálytalanul megmaradhat a meg nem nyilatkozott ősforrás formamentes védettségében.

Wictor Charon

A tudat alattitól a tudat felettiig VII.

Az irodalmárok, a művészek vérszegény képzelete a ludas abban, hogy ők a valóságon túl, a fellegekben keresik a fantasztikumot. Csak mellékterméket nyernek vele. Mint minden kincset érő anyagot, a fantasztikumot is a föld méhéből, a valóságból kell kiragadni. Az igazi képzelet egészen más, mint a valószínűtlenbe való menekülés. „Semmilyen szellemi képesség nem mélyed úgy el, nem ás olyan mélyre, mint a képzelet, mert ez az igazi nagy búvár.”

A fantasztikumot általában úgy határozzák meg, minta természeti törvények felrúgását, mint a lehetetlen megjelenítését. Szerintünk egyáltalán nem erről van szó. A fantasztikum a természeti törvények megnyilvánulása, a valósággal való találkozás eredménye, feltéve, hogy a valóságot közvetlenül vizsgáljuk, nem pedig az intellektuális álmatagság ködfátylán át, szokásainknak, előítéleteinknek, megalkuvásainknak megfelelően.
A korszerű tudomány arra tanít bennünket, hogy az egyszerű látvány mindig bonyolult láthatatlan dolgokat takar. Az asztal, a szék, a csillagos ég valójában gyökeresen eltér a róla alkotott elképzelésünktől: váltakozó rendszerek, függőben lévő energiák stb. Erre célzott Valéry, mondván, hogy a korszerű ismeretekben „a mese és valóság meglepő frigyre   lépett”.   Ami áll a tudományokra, bizonyosan áll a lét egyéb megnyilvánulásaira is: például az antropológiára, a jelenkori történelemre, az egyén lélektanára vagy a társadalomtudományra. Aminek jelentősége van a természettudományokban, annak valószínűleg jelentősége van a humán tudományokban is. Csak az a baj, hogy ezt nagyon nehéz felfogni. Az a feladatunk tehát, hogy eredeti állapotában érzékeltessük, hogyan lépett frigyre a mese és a valóság az emberben, mint egyedben, az emberben mint társas lényben, és mint ahogyan ez megvan a korszerű biológiában, fizikában vagy matematikában, amelyek esetében nyíltan és végeredményben egészen egyszerűen olyasmit emlegetnek: „abszolút másutt”, „tiltott fény” meg a „különösség kvantumszáma”.
„Kozmikus méretekben (az egész korszerű fizika erről tanúskodik) csakis az lehet igaz, ami fantasztikus” – mondja Teilhard de Chardin. Szerintünk pedig az embert mint jelenséget szintén kozmikus méretekben kell mérlegelni. Ezt állítják a legrégebbi bölcseleti szövegek is. És erről tanúskodik civilizációnk is, amely rakétát kezd lődözni más bolygók felé, és más értelmes lényekkel próbál érintkezésbe lépni.
Ismétlem: szemünkben a fantasztikum nem képzeletbeli dolog. A valóság tanulmányozására rendkívüli módon felkészült képzelet azonban felfogja, hogy milyen keskeny a határ mese és valóság közt, vagy ha úgy jobban tetszik, a látható világegyetem és a láthatatlan világegyetem közt. Lehetséges, hogy van egy vagy több, a miénkkel párhuzamos világ. Úgy érzem, sohasem vágtunk volna bele ebbe a munkába, ha éltünk folyamán nem éreztük volna olykor valóságosan, fizikailag, hogy kapcsolatban állunk egy másik világgal.

A Föld a világegyetemhez kötődik, az ember nemcsak azzal a bolygóval van kapcsolatban, amelyiken lakik. A kozmikus sugárzás, a rádióasztronómia, az elméleti fizikai munkák az egész kozmosszal fennálló kapcsolatokat bizonyítják. Nem zárt világban élünk: korunk valóban figyelmes szelleme ezt nem is tagadhatja. Ilyen körülmények között hogyan lehetséges mégis, hogy például társadalmi téren a gondolat nemcsak földhözragadt, hanem kis területre korlátozódik, vidékies?

Loren Eiseley amerikai antropológus, akinek a gondolkodása nagyon közel áll a miénkhez, remek történetet mesél el, amely jól példázza mondandómat.
„Másik világgal találkozni – írja – nem csupán képzelgés. Előfordulhat az emberrel. Az állattal is. Olykor a határok elcsúsznak vagy egymásba folynak: csak éppen ott kell lenni az adott pillanatban. Magam láttam, amint ez egy hollóval megesett. Ez a holló a szomszédom. Soha semmit sem követtem el ellene, de ő mindig gondosan a fák tetején tanyázik, magasan száll, és kerüli az embert. Az ő világa ott kezdődik, ahol az én gyatra látásom csődöt mond. Egy reggel az egész környékünket mérhetetlenül sűrű köd ülte meg, tapogatózva mentem a pályaudvar felé. Váratlanul a szememmel egy magasságban egy óriás csőr, egy hatalmas fekete szárny bukkant fel, nyomban tovalebbent az egész, mint a villám, olyan rémült rikkantással, amilyenhez hasonlót soha életemben nem szeretnék hallani. Egész délután kísértett az a rikoltás. Olykor odamentem a tükröm elé, megnéztem magam, és azon tanakodtam, vajon mi lehet bennem olyan ijesztő…
Azután végre megértettem. Két külön világunk közt elcsúszott a határ a köd miatt. A holló úgy vélte, megszokott magasságában repül, egyszer csak felkavaró, az ő szemében a természet törvényeinek ellentmondó látvány tárult elébe. Levegőben járkáló embert látott a hollók világának kellős közepén. Különös jelenséggel került szembe, holló ennél különösebbet fel sem foghat: repülő embert látott.

Ha mostanában meglát odafentről, rikoltozni kezd, s rikoltásaiban ráismerek a szellem bizonytalanságára, amely szellem világképe megrendült. Ez a holló már nem olyan, mint a többi holló, soha többé nem is lesz olyan.”

Louis Pauwels

Nincs mennyország, a filozófia pedig halott!

Milyen messze menő konzekvenciákat vonhatunk le, mondjuk egy ilyen cikkből? Még Hawkingot is arra használja fel a hivatalos média, hogy megossza és foglalkoztassa az ez irányban is érdeklődőket. Foglalkozzunk vele mi is egy kicsit más szempontból elemezve a benne levő mondanivalót.

“A világhírű brit fizikus, Stephen Hawking újra meglengette a vörös posztót a hívők és az egyházak előtt, miután kijelentette, hogy nem hisz sem a mennyországban, sem a halál utáni életben, sem a reinkarnációban. A filozófusok sem jártak jobban a hívőknél, Hawking úgy véli, nem tudnak lépést tartani a tudománnyal, így levonta a következtetést: “A filozófia halott”. A halál – vonatkoztassunk el a filozófiáétól – sokkal egyszerűbb mint azt sokan elképzelik, nincsenek fényes kapuk, hárfazene, nincs újjászületés, és a túlvilágról is lemondhatunk, mindezek csak “tündérmesék” azoknak, akik félnek a haláltól, nyilatkozott Hawking a Guardian napilapnak.”

Eszembe jut egy aranyos mondás; Isten lehet, hogy soha nem fog győzni, de az ellenzői mindig meghalnak. – Tegyük azt hozzá, hogy akik kívül keresik, azok is. Hawking azt a fajta halált cáfolja, amit Ő gondol róla. Kijelenti mikben nem hisz, amik viszont gondolatokból erednek, saját belső érzelmi töltéssel fűszerezve. A gondolataiban tehát hisz, s azok vajon honnan származnak? S vajon urai vagyunk-e a gondolatainknak? A gondolkodás működési mechanizmusából adódik, hogy intuícióra /mentális sík/ épül, átszűrődve a pszichikai síkon, de értelmezése már a bal agyfélteke analizáló képességére /fizikai sík/alapul a tudomány vetületében. Ez pedig a “beleillik a képbe, vagy nem illik bele a képbe” játékot jelenti, ami mint tudjuk korlátolt látásmódra épül, azaz csak a fizikai síkot érinti, illetve azon belül akarja érvényesíteni. Nem csoda, hogy ekkora a galiba, s hogy ez mégis mekkora lehetőség az alkotásra, azt a közeljövőben fogjuk megtapasztalni. Mint már tudjuk, a fizikai síkon kívül létezik még a pszichikai sík és a mentális sík is, /a többit nem tárgyaljuk egyenlőre/melyek meghatározzák fizikai valóságunkat.  A csúsztatás az a dologban, hogy a pszichikai sík érzelmi töltetével támasztja alá indokait a fizikai síkon. A filozófia pedig egy időtlen, mindig érvényes  megértésre, bölcsességre törekszik. Hogyan lehetne mindig változó materiális látásmódot szembeállítani vele? Ahogyan a fáma is mondja; “A síkok egymás fenntartására és nem pedig egymás elpusztítására, megtagadására lettek kitalálva.” Egyébként kísértetiesen emlékeztet a haldoklás mindent tagadó stádiumára, mivel csak a szavak szintjén értelmezi, azaz felszínes látásmódot képvisel. – Ilyenkor ragaszkodunk még a szenvedéseinkhez is, mint “rossz, de az enyém” állapothoz. Hawkingból így lehet megosztó személyiséget teremteni, s szerintem nem érdemli meg, hogy egy “hullámvölgyét” ennyire felfújják.

“Hawking nézeteiből kiindulva mindez aligha okozhat bárkinek is meglepetést. Tavaly szeptemberben a Grand Design című könyvében Istent játszi könnyedséggel iktatta ki az egyetemes teremtés egyenletéből. “Az olyan természeti törvényeknek köszönhetően, mint a gravitáció az univerzum képes megteremteni és meg is teremti önmagát a semmiből. A spontán teremtés az oka, hogy a semmi helyett van valami, amiért a világegyetem létezik, amiért mi létezünk” – írta.”

A filozófia ha már ennyire a végét járja, akkor védelmébe veheti nyugodtan az Istent is egy kijelentés erejéig, mert többre nincs is szükség. Isten valóban nem létezik, – de Van. Jó lenne tudomásul venni az Istenben hívőknek és az azt tagadóknak is, hogy az Isten mint fogalom, az nem lineáris. A több dimenziós valóságot igen-nem kettősségébe kényszeríteni gyermekded próbálkozás. Ahogy Jung is mondja; “Isten az egy pszichikai fogalom” S akkor ez most az új vajúdása, vagy a régi haldoklása? Félek tőle, vagy vágyok rá? Tudomásul tudom-e venni, hogy ez a belső lelki állapotom motivációjától függ és mindig változik? Elmével értelmezve csúszkálunk öntudatlanul a síkok között, egyiket magyarázva a másikkal, ahelyett hogy szintézisbe látnánk át az egészet.

“A brit lapnak adott interjújában az emberi agyat egy számítógéphez hasonlította, ami ha az alkatrészei meghibásodnak, leáll. Ahogy az elromlott számítógép, úgy az agy tulajdonosa sem kerül a mennyországba. A kijelentés természetesen jókora port kavart, számtalan embert bosszantva fel, akik jellemzően úgy vélik, hogy Hawkingnak nem kellene beleártania magát a vallási eszmékbe. “A számítógéppel való összehasonlítás egy olyan embert tükröz, aki kizárólag materialista alapokon képes gondolkozni” – reagált a cikkre Stephen Green, a Keresztény Hang elnevezésű lobbista csoport vezetője.”

Na erre jó sok ember ráugrott,- hiszen ez is volt a cél. Pedig csak egy apró csúsztatás volt és helytelenül lett értelmezve, ami mint már említettük többször is; felszínes értelmezésnél automatikusan szenved torzításokat. Hiszen nem a számítógép tulajdonosát állítja szembe az agy tulajdonosával, hanem csak a számítógépet.

“Az utóbbi időben Hawking úton-útfélen igyekszik belekötni a vallásba. Mindenek előtt kijelentette, hogy nem fél a haláltól, közel fél évszázada él együtt a halál fenyegetésével, amióta 21 éves korában megállapították motoros neuronbetegségét. “Az elmúlt 49 évben együtt éltem a korai halál lehetőségével. Nem félek a haláltól, de nem is siettetem. Még annyi mindent szeretnék elvégezni” – mondta, hozzátéve, hogy jelenlegi állapotában sem villanyozná fel a mennyország lehetősége. A Guardiannak adott interjú után Hawking hétfőn Londonban, a Google Zeitgeist ülésen szólalt fel, hogy megválaszolja a kérdést: “Miért vagyunk itt?”

“Szinte mindenkiben felmerül a kérdés: Miért vagyunk itt? Honnan jöttünk? Elvileg ezek a kérdések a filozófusoknak szólnak, a filozófia azonban halott. A filozófusok nem tartottak lépést a tudomány modern fejlődésével, különösen a fizikáéval – mondta a Google rendezvényén.”

Vajon miért hangoztatja a fizika zászlóshajója, hogy egyre fontosabb a megfigyelő szerepe. Ha még mindig csak kettéválasztani akarunk, csak tovább szaporodnak a részletek, a valódi megértés reménye nélkül. Az előző sorokban is csak a szavakkal játszik, provokatív igen-nem, ami azt is jelenti, hogy vannak intuitív állapotai is. És ha hullámzása során megtalálja az egységes mezőelméletet, amit oly régóta keres, akkor még magára sem fog ennyire haragudni és mások is kevésbé rá.

“40 perces előadásában újra elismételte, hogy nincs szükség mindenható teremtőre az általuk is lakott univerzum létrehozásához, a világmindenséghez elegendőek az ősrobbanás utáni parányi kvantumfluktuációk, ezek a magjai mindennek, amit ma magunk körül tapasztalunk. Az ősrobbanástól napjainkig a tudomány minden létezésünkkel kapcsolatos történésre képes magyarázatot adni. Nincs “miért”, csupán a szerencsének köszönhetjük, hogy itt vagyunk, semmi másnak. “A tudomány jövendölése szerint sok különböző univerzum jön létre spontán módon a semmiből. Csupán a szerencse kérdése, mi melyikben kapunk helyet” – taglalta.”

“A “hivatalos tudományok” művelői, tudósai ugyanis, egy-két zseniális koponyától eltekintve (Einstein, Eddington, Heisenberg) régi utakon haladnak, elavult eszközökkel akarják felmérni azt a teljes Univerzumot, mely minden ilyenfajta megközelítésből kivonja magát. A vallások más oldalról közelítik meg a végső kérdéseket, de nem jobb eredménnyel, mint “ellenfelük”, a természettudós. Az eredeti ezoterikus szemléletet az egyház dogmatikája elhomályosította, és tanításai ma a Vízöntő korszak emberének szellemi igényével rendelkező tömeget nem segítik világképe kialakításában. A hittételek, az egyház morálkódexe csupán szűk területen oltják a szomját. Azok, akik a tiszta szellem távlatait és régióit keresik, magányosan és vakon botorkálnak. Nem találják meg azt a szemléletmódot, mely a modern tudományos gondolkodás és az ősi szent mítosz intuíció jellegű szintézise. Wictor Charon

Hawking érveit alapvetően a húrelmélet kiterjesztésére, az M-elméletre alapozza , ahol a számítások szerint 11 dimenzió létezik, így négydimenziós tér-időnk csupán egy része a történetnek. Az M-elmélet bizonyításának első lépését a Nagy Hadronütköztetőtől (LHC) várják, ahol felfedezhetik a szuperszimmetria részecskéket.

Tudomány és vallás útjai egyformán elégtelennek bizonyultak a nagy szellemi forradalmat jelző Uránusz korszakban, mivel az a szemszög, melyből a világ és az ember, a Biosz és a Kozmosz szinte végeláthatatlan jelenségsorozatát szemlélik, szűk, és ezért tökéletlen minden régimódi értelmezési kísérlet. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.Az érzékelhető Kozmosz felületi vizsgálatához a klasszikus logika erőteljes segítőeszköze a megismerésnek. Igaz lehet ez a magasabb spiráljárathoz tartozó vizsgálódás számára is, ám amikor a természeti erők mögött ható szellemet kutatjuk, ez nehézkes bilincsnek tűnik. E törekvésnek természetes következménye, hogy nagytávlatú átmeneteket fogadunk be mélység és felszín határterületén.
Wictor Charon

– Szóval halott nem halott, Isten meg ilyesmi… Hadd térjek ki egy sok ember által ismert emberre a végén, akinek szintén köszönhetjük a nyugatinak mondott társadalmi berendezkedést: ” Az embernek szüksége van arra, hogy valamiben higgyen és ezt a valamit elnevezte Istennek.” Karl Marx

Tehát mi lehetne a végére valami konklúzió? – Hawking a kérdéses időszakokban a gondolataiban hitt. De vajon a gondolatai honnan származnak? Nem onnan esetleg, ahonnan az Istenhívők fogalmai is? És ha belegondolunk mélyebben, akkor azonnal látható, hogy nyelvtanilag is “birtokos esetekről” beszélünk.

S hogyan is lehetne ma naprakész a hitünk?

Talán akkor, ha már nem az Istenekben hiszünk, hanem Velük hiszünk ugyanabban. – A csendben, ahol a megfigyelés és a megértés már nem ütközik korlátokba, érdekekbe, meg egyéb regionális elmetevékenységekbe.

Murzsicz András

A tudat alattitól a tudat felettiig II.

Az ember kétségkívül nincs olyan fokon tisztában önmagával, mint azzal, amit csinál. Úgy értem azzal, amit az ember sötétben tapogatózó munkájának megkoronázásául a tudomány felfed a világegyetemről, rejtélyeiről, hatalmairól és összhangjáról. És ez azért van, mert a társadalmi szervezet elavult elveken nyugszik és megfosztja reménytől, szabadidőtől és nyugalomtól. Ha a szó szoros értelmében megfosztják az élettől, hogyan fedezhetné fel a végtelen térséget?

Mégis minden jel arra vall szerintünk, hogy a dolgok rendkívül gyorsan meg fognak változni; hogy az elszabaduló hatalmas tömegek, a felfedezések és technikai vívmányok elemi erejű nyomása, a valódi felelősség közegében kavargó gondolatok, a külső intelligenciákkal felveendő kapcsolatok el fogják söpörni a régi elveket, amelyek megbénítják a társadalmi életet, és hogy az ember, aki az őrülettől a lázadásig, azután a lázadástól a csatlakozásig vezető úton végigjut, újra felszabadul, és meghallja önmagában ezt a feltörő „új lelket”, „ezt az oksági hatalmat”, ami a létet a cselekedethez köti.

Az emberben vannak bizonyos képességek: előérzet, telepátia stb., ez talán már elfogadott tény. Hiszen vannak megfigyelhető tények. Eddig azonban úgy állították be őket, mint „a lélek valóságának” vagy „a holtak szellemének” állítólagos bizonyítékát. A rendkívüli mint a valószínűtlen megnyilvánulása képtelenségnek számít. Mi ebben a munkában nem óhajtunk az okkultizmusra vagy a mágiára hivatkozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen a téren minden tényt és minden írást figyelmen kívül hagyunk. Ebből a szempontból a magunkévá tettük Roger Bacon újdonatúj, becsületes és értelmes magatartását: „Az ilyesmiben óvatosnak kell lennünk, mert az ember könnyen tévedhet, és mindjárt két tévedéssel kell szembenéznie: vannak, akik minden rendkívülit tagadnak, és vannak, akik fittyet hányva a józan észnek, a mágiába süllyednek.

Óvakodni kell tehát attól a sok könyvtől, amelyikben versek, jelek, imádságok, ördögűzések, áldozatok találhatók, mert ezek mind mágiával teli könyvek, azután ott van az a rengeteg könyv, amelyikben nem szerepel sem a művészet, sem a természet nagysága, hanem csak boszorkánymesék. Másrészt tekintetbe kell venni, hogy a bűbájoskodónak tartott könyvek közt nem mind az, sőt ezekben van a bölcsek titka… Ha valaki ezekben a munkákban a természet vagy a művészet nyomára bukkan, tartsa becsben…”

Az egyetlen haladás a pszichológiában a mélységek, a tudat alatti zónák kutatásának elkezdése volt. Mi úgy véljük, felderítendő csúcsok is léteznek, vagyis tudat feletti zóna. Hogy pontosabban fogalmazzunk, kutatásaink és megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy el kell fogadni azt a feltevést: az agyban létezik egy legnagyobbrészt használatlan, kiaknázatlan magasrendű szerkezet. A normális, éber tudati állapotban az agy tizedrésze  működik.   Mi  történik  a  látszólag  csendes kilenctized részben? És vajon nincs-e olyan állapot, amelyikben az egész agy szervezetten működik? A felsorolandó és tanulmányozandó tények talán arra a jelenségre utalnak, hogy az általában alvó zónákat fel lehet ébreszteni. Sajnos ezt a jelenséget még semmiféle pszichológiai ág nem kutatja. Bizonyára meg kell várni, amíg a neurofiziológia annyit fejlődik, hogy megszülethet a csúcspszichológia. Mi nem szeretnénk kivárni, amíg ez az új fiziológia kifejlődik, de nem is akarván előre befolyásolni az eredményeit, csak szeretnénk egyszerűen felhívni a figyelmet erre a területre. Meglehet: ez a kutatás éppolyan fontos lesz, mint az atomkutatás vagy a világűrkutatás.
Eddig minden érdeklődés arra irányult, hogy mi rejtőzik a tudat alatt; ami magát a tudatot illeti, a modern tudományban továbbra is az alsóbb rétegekből származó jelenségnek tekintik: Freud a nemiséget, Pavlov a feltételes reflexet stb. Olyannyira, hogy az egész lélektani irodalom, az egész modern regény például Chesterton meghatározásán alapszik: „Az emberek, akik a tengerről akarnak szólni, csupán a tengeribetegségről beszélnek.” Chesterton azonban katolikus volt: ő feltételezte, hogy létezik csúcstudat, mert ő elfogadta Isten létezését. A pszichológiának éppúgy, mint a többi tudománynak fel kellett szabadulnia a teológia uralma alól. De mi úgy véljük, hogy még nem teljes a felszabadulás; hogy felülről is segíteni kell a felszabadulást: azoknak a jelenségeknek a módszeres tanulmányozásával, amelyek a tudat felett helyezkednek el, a tudat feletti jelenségek, továbbá a magas-frekvencián vibráló értelem tanulmányozásával.

A fény színképe a következőképpen áll össze: baloldalt a Hertz-féle hullámok széles csíkja és az infravörös. Középen a látható fény keskeny csíkja; jobboldalt a végtelen sáv: ultraibolya, röntgensugár, gammasugár meg az ismeretlen. Hátha az értelem, az emberi fény színképe is ehhez hasonló? Baloldalt az infratudat vagy tudattalan, középen a keskeny sáv a tudat, jobboldalt pedig az ultratudat végtelen sávja. Az ultratudat széles területét úgy látszik, csak a misztikusok meg a mágusok kutatták: ezek titkos kutatások és alig érthető tanúságok. A felmerülő csekély adat miatt némely tagadhatatlan jelenséget, mint az intuíció meg a zsenialitás, amelyek a jobb oldali sáv elejének felelnek meg, az infratudat jelenségeivel magyaráznak, amelyek viszont a bal oldali csík szélén találhatók. Amit a tudatalattiról tudunk, azzal megmagyarázhatjuk ezt a keveset, amit a tudat-felettiről ismerünk? Holott a fény színképének jobb oldali részét nem magyarázhatjuk a bal oldalival, a gammasugarakat a Hertz-féle hullámokkal: nem ugyanazok a tulajdonságok.

Azt gondoljuk tehát, hogy ha van tudaton túli állapot, a szellem tulajdonságai teljesen mások benne. Tehát az alsó rétegek pszichológiájának módszerei nem megfelelőek, újakat kell kitalálni.

Milyen körülmények között juthat a szellem ebbe a másik állapotba?

És akkor melyek a tulajdonságai?

És milyen ismeretekhez képes eljutni?

A megismerés óriási fejlődése egészen odáig vezet bennünket, ahol a szellem kénytelen lesz megváltozni, hogy megvizsgálja, amit meg kell vizsgálnia, megtegye, amit meg kell tennie. „Az a kicsi, amit látunk, önnön kicsinységünkhöz idomul.”

De vajon csakugyan azok vagyunk, akinek hisszük magunkat?

Folyt. köv.

A világegyetem nem olyan, amilyennek mi ismerjük

Továbbra is az igazság témáját taglaljuk, s talán csak oda lyukadhatunk ki, hogy ami egyedül igaz és amiben Isten képmására vagyunk teremtve az a kreativitás, a teremtésre való képesség, amiből újra és újra vizsgáznunk kell. Korszakról korszakra. És most egy új korszak hajnalán megint csak, mint már oly sokszor rá vagyunk kényszerítve, hogy végre alkossunk, s ezt Önmagunkon illik kezdeni. – Vajon mi mást is tehetnénk? – Az alant levő írás szintén megszívlelendő…

A majom meg a lopótök meséjével példálóztam írásomban. A bennszülöttek élve akarták elfogni az állatot, egy mogyoróval megrakott lopótököt rögzítettek kókuszpálmára. Odafut a majom, bedugja a kezét, megkaparintja a mogyorót, belemarkol. És nem tudja kihúzni az ökölbe szorított kezét. Fogva tartja a zsákmánya.
„Jól meg kell tapogatni, meg kell vizsgálni a csaugyümölcsöt és tudni kell rugalmasan visszavonulni. Ha kíváncsiságunkat kielégítettük az illendőség azt kívánja, hogy rugalmasan visszatereljük figyelmünket arra a korra, amelyikben élünk, visszanyerjük szabadságunkat és tisztánlátásunkat, visszataláljunk az ember földjére vezető útra; mert ide tartozunk. Az a legfontosabb, hogy felmérjük mennyire illeszkedik a korszerű gondolkodáshoz az úgynevezett hagyományos gondolkodás fő iránya. Végső soron a fizika, a biológia, a matematika napjainkban egybevág az ezoterizmus némely adatával, alátámaszt egypár világképet az erő és az anyag kapcsolatáról alkotott ősi felfogást. Ha nem tudományos egysíkúsággal közeledünk hozzájuk napjainkban a tudományok beszédbe elegyednek    az    ókori    varázslókkal,    alkimistákkal, csodatévőkkel. Forradalom megy végbe a szemünk láttára: a diadalmas csúcsokra hágott értelem váratlanul újra egyesül a szellemi intuícióval. A valóban figyelmes szemlélő láthatja, hogy ma már nem a haladás kérdése teszi próbára az emberi értelmet. A haladás fogalma jó pár éve elavult. Ma már az állapotváltozás, átváltozás kérdései vetődnek fel. Ebből a szempontból azok az emberek, akik a belső tapasztalások valóságát kutatják, a jövőbe vezető útjukon nagyon nagy segítséget nyújtanak az élen járó tudósoknak, akik annak a világnak a megszületésénél bábáskodnak, amelynek egyszerűen nem lesz közös mércéje súlyos, pár órát még megérő átmeneti világunkkal.”

Úgy gondolom: mind visszafelé, mind pedig előre nagy utat kell megtennünk a világ értelmi fejlődésének útján, mielőtt vállalkoznánk rá, hogy megfejtjük jelenét. Rájöttem, hogy valaha nem szerettem azokat az embereket, akik egyszerűen csak „modernek” és igazam volt, hogy nem szerettem őket. Csak éppen jogtalanul ítéltem el őket. Valójában csak annyi a bűnük, hogy szellemük túlságosan kicsiny, töredék időt tud befogadni. Amennyiben egyáltalán vannak ilyenek, máris időszerűtlenek. Ahhoz, hogy jelen legyünk, a jövő kortársának kell lennünk. És magát a távoli múltat is csak úgy foghatjuk fel, mint a jövő hullámtörését. Amikor azután ennek tudatában kezdtem faggatni a jelent, rendkívül különös és ígéretes válaszokat kaptam.

James Blish amerikai író Einstein javára írta, hogy ez utóbbi   „elevenen   falta   fel   Newtont”.   Milyen   találó megfogalmazás! Ha agyunk az élet magasabb rendű látomását akarja felfogni, elevenen kell magába szívnia a mélyréteg alapigazságait. Kutatásaim során erre a bizonyosságra jutottam.

Teljesen nyilvánvaló lett előttünk, hogy a mese és a valóság közti frigy nem csupán a fizikai és matematikai tudományokra érvényes. Ami áll a tudományokra, bizonyosan áll a lét egyéb megnyilvánulásaira is: például az antropológiára, a jelenkori történelemre, az egyén lélektanára vagy a társadalomtudományra. Aminek jelentősége van a természettudományokban, annak valószínűleg jelentősége van a humán tudományokban is. Csak az a baj, hogy ezt nagyon nehéz felfogni. Mert minden előítélet a humán tudományokban rejtőzik, olyanok is, amelyeket az egzakt tudományok már kiirtottak. És mert a kutatók a mégoly változékony rokon területeken mindent egyetlen rendszerből próbáltak levezetni, hogy végre világosan lássanak: Freud mindent megmagyaráz, A tőke mindent megmagyaráz stb. Az imént előítéletet említettünk, holott babonát kellett volna mondanunk. Vannak régi és új babonák. Némelyek szemében a civilizáció egyetlen jelensége sem érthető, ha nem abból indulunk ki, hogy az Atlantisz létezett. Mások szemében  a marxizmus elegendő magyarázat Hitlerre. Némelyek minden lángészben Istent látják, mások kizárólag a nemiséget. Az emberiség egész története templomos, hacsak nem hegeliánus. Az a feladatunk tehát, hogy eredeti állapotában érzékeltessük, hogyan lépett frigyre a mese és a valóság az emberben, mint egyedben, az emberben mint társas lényben, és mint ahogyan ez megvan a korszerű biológiában, fizikában vagy matematikában, amelyek esetében nyíltan és végeredményben egészen egyszerűen olyasmit emlegetnek: „abszolút másutt”, „tiltott fény” meg a „különösség kvantumszáma”.

„Kozmikus méretekben (az egész korszerű fizika erről tanúskodik) csakis az lehet igaz, ami fantasztikus” – mondja Teilhard de Chardin. Szerintünk pedig az embert mint jelenséget szintén kozmikus méretekben kell mérlegelni. Ezt állítják a legrégebbi bölcseleti szövegek is. És erről tanúskodik civilizációnk is, amely rakétát kezd lődözni más bolygók felé, és más értelmes lényekkel próbál érintkezésbe lépni. A mi álláspontunk tehát azoknak az embereknek az álláspontja, akik valóban tanúi korunk valóságának.
Ha közelebbről szemügyre vesszük, semmi eredeti nincs eljárásunkban, amellyel szeretnénk a magasabb tudományok fantasztikus realizmusát a humán tudományokra alkalmazni. Azt sem állítjuk egyébiránt, hogy mi magunk eredeti szellemek volnánk. A matematika tudományos alkalmazásának ötlete egyáltalán nem rendkívüli: mégis merőben új és fontos eredmények köszönhetők neki. Talán az sem eredeti ötlet, hogy a világegyetem nem olyan, amilyennek mi ismerjük: nézzék meg mégis, mennyire megkavar mindent Einstein, amidőn ebből indult ki.

Louis Pauwels

A holnap gazdasága

Alvin Toffler a három legfontosabb hatalomforrásnak az erőszakot, a pénzt és a tudást tartja. A hatalmi triász elemei átválthatók egymásra, ugyanakkor minőségében különböznek egymástól. A toffleri rendszerben a legmagasabb rendű hatalom a tudás, az ész hatalma, ugyanakkor a maximális hatalommal rendelkezők a három tényező kombinációját alkalmazzák. A vízió az információs társadalom legfontosabb hatalmi forrásaként a minőségi tudás hatalmát vetíti elénk. Napjaink nagy átrendeződése szerkezetváltás, globális méretű szerkezetváltás, amely a füst társadalmának szerkezetét átalakítja az információs vagy kognitív társadalom szerkezetének megfelelővé. A hatalomváltás az anyagi termelési rendszereken az államon keresztül, a politika, a tudomány, a művészetek stb., egyszóval az élet minden területén forradalmian újat teremt.

A holnap 12 vízióban
1. Az anyagi termelés új,  felgyorsult rendszere egyre nagyobb mértékben az adatok, információk és tudás cseréjétől függ, vagyis szuperszimbólikus. Ha nem történik tudáscsere, akkor nem termelődik új érték.

2. Az új rendszer szakít a tömegtermeléssel rugalmas, egyedi igényekre szabott, tömegtelenített termelés jellemzi. Az új információs technológiáknak köszönhetően képes arra, hogy rendkívül változatos, sőt egyedi igényeket kielégítő termékeket állítson elő kis tételekben, a tömegtermelésnél alig drágábban.

3. A termelés hagyományos tényezői – a föld, a munka, a nyersanyagok és a tőke – veszítenek fontosságukból, mivel a tudás helyettesítheti őket.

4. A fém, vagy papírpénz helyett az új csereeszköz az elektronikus információ. A tőke rendkívül folyékonnyá válik, így egyik napról a másikra roppant tőkekészleteket lehet összegyűjteni vagy szétosztani. Jóllehet napjainkban óriási tőkekoncentrációk is zajlanak, a tőkeforrások száma mégis megsokszorozódik.

5. Az árukat és szolgáltatásokat modulokba és rendszerekbe tömörítik, ami megköveteli a szabványok elszaporodását és szakadatlan felülvizsgálatukat. Ebből következően háborúk folynak a szabványok alapjául szolgáló információk ellenőrzéséért.

6. A csigatempójú bürokráciákat kis ( tömegtelenített) munkaegységek, ideiglenes, vagy ad hoc csoportok, vagy mind összetettebb üzleti szövetségek és konzorciumok váltják fel. A döntéshozatal felgyorsítása érdekében a hierarchiákat elkeskenyítik vagy felszámolják. A tudás bürokratikus rendszerezését felváltják a szabad áramlású információs rendszerek.

7. A szervezeti egységek száma és változatossága megsokszorozódik. Mennél több egység létezik, annál több üzleti akció zajlik le közöttük, s annál több információt kell létrehozni és továbbítani.

8. A munkások egyre kevésbé felcserélhetők. Az ipari munkások keveset birtokoltak a termelési eszközök közül. Ma a leghatalmasabb gazdagságnövelő eszközök a munkás fejében lévő szimbólumok. Következtetésképp a munkások birtokában van a termelési eszközök egyik kulcsfontosságú, gyakran pótolhatatlan része.

9. A gazdaság új hőse nem a fizikai munkás, a bankár vagy menedzser, hanem az innovátor ( akár egy szervezeten belül, vagy azon kívül dolgozik), aki egyesíti magában a fantáziadús tudást a tettrekészséggel.

10. A termelést egyre inkább körkörös folyamatnak tekintik, vagyis a hulladékot nyersanyagnak használják a következő termelési ciklusban. Ez a módszer feltételezi a számítógépes ellenőrzést, illetve a tudományos és ökológiai tudás egyre mélyebb szintjét.

11. A termelő és a fogyasztó – miután az ipari forradalom elszakította őket egymástól – most újra egyesülnek az anyagi termelés ciklusában, a fogyasztó ugyanis nemcsak pénzt ad, hanem biztosítja a termelési folyamathoz nélkülözhetetlen piacot és tervezési információkat. Az eladók és vásárlók megosztják egymással adataikat, információikat, tudásukat. Még az a nap is eljöhet, amikor a fogyasztó csak benyom egy gombot, hogy beindítson valamilyen távoli termelési folyamatot. A termelő és fogyasztó tehát eggyé olvad.

12. A gazdagságteremtés új rendszere egyszerre lokális és globális. A nagy teljesítményű mikrotechnologiák segítségével meg lehet csinálni helyben azt, amit gazdaságosan csak országos szinten lehetett gyártani. Ugyanakkor számos üzlet átlépi az országhatárokat, egységes termelési folyamattá integrálva a korábban egymástól elszigetelten folytatott tevékenységeket.

A gyorsuló gazdaság 12 eleme összekapcsolódik és kölcsönösen felerősíti az adatok, információk és tudás szerepét az egész gazdaságban.

Az átalakuló gazdaság ugyanakkor újjáteremti önmaga környezetét, s a fentiekben leírt folyamatok által generált hatásoknak csak kis része látható be a gazdasági szereplők számára. A globális gazdasági rend kialakulása olyan pozitív végkifejlet, amely a magasabb szintű egyensúly kifejeződése, viszont az oda vezető út során a rendszerek állapota folyamatosan változik. Ennek a változásnak a lényegét igyekszik megragadni a kaotika, illetve továbbfejlesztve a komplexitás elmélet.

A káosz kérdései – kaotika és gazdaság.

„A XXI. századot közvetlenül megelőző évtizedekben alapvetően megváltozott az üzleti környezet.  A világ egyetlen globális piaccá szerveződött, amit a tőke elektronikus jelek révén történő azonnali áthelyezése ural. A kis változások villámgyorsan megsokszorozódhatnak a globális elektronikus piacon és súlyos perturbációkhoz vezethetnek. A modern csúcstechnológiájú vállalatok radikálisan eltérnek a hagyományos, régimódi vállalkozásoktól. A technikai fejlesztések gyorsan szaporodnak, értelmetlenné téve a versenyben való szilárd elsőbbség régi elképzelését. Az érték a cybertérben keletkezik, az állások, a bérek és a jólét feloldódnak és súlytalanná válnak. A pénzérték aranyalapja több évezred után idejétmúlttá lett. Úgy tűnik a turbulencia a mindennapok rendje. Minden szabad préda. Ilyen körülmények között a káosz és az összetettség – vagy kaotika- révén jobban megérthetjük, hogy mi történik, mint a hagyományos gazdasági elméletek segítségével. A káosz és összetettség tulajdonképpen a fejük tetejére állítja a bevett gazdasági elméleteket – egyben optimista távlatokat nyit meg a vagyonteremtés előtt. A káosz megkérdőjelezi a gazdasági egyensúly tankönyvi fogalmát. A kihívás a visszacsatolás gondolatából ered. A negatív visszacsatolás megfelel a közgazdasági szóhasználat csökkenő hozadékának, a pozitív visszacsatolás pedig a növekvő hozadéknak. A mai piacok körülményei a XVIII. századi franciaországi körülményekhez hasonlítanak, s nem azokhoz, amelyekről a legtöbb közgazdasági tankönyv ír. A tankönyvek általában azt feltételezik, hogy meg kell várnunk a végállapotot ahhoz, hogy tudjuk merre fog billenni az egyensúly a gazdaságban. Egy vállalatról akkor mondják, hogy egyensúlyi helyzetben van, amikor nettó bevétele eléri a lehető legmagasabb szintet. A feltételezések szerint ez a legnagyobb hasznot hozó kimenet, amit a bemenetek egy bizonyos egyedi kombinációja révén lehet elérni. A tökéletes verseny körülményei között csak egy egyensúlyi pont létezik. Semmi sem indokolja, hogy megváltoztassuk a bemenet nagyságát, vagy a kimenet szintjét, mivel a dolgok megváltoztatása hatással lehet az egyensúlyi pontra és a stabilitás elvesztéséhez vezethet. A káoszelmélet szerint azonban több egyensúlyi helyzet is létezik ezen a piacon.” „Az egyszerű egyensúlyi állapot gondolatát a csökkenő hozadék törvénye is alátámasztja. Ez a közgazdasági törvény kimondja, hogy amint egy változó tényező, például a munka egyenlő nagyságú növekménye hozzáadódik más, elméletileg rögzített tényezőkhöz ( föld, technológiai képességek, szervezési tehetség stb.) a kimeneti növekmény egy idő után csökkenni fog. A káosz megkérdőjelezi ezt a törvényt, és ezzel a legérzékenyebb pontján támadja meg a verseny körülményei között stabil gazdasági rendszerbe vetett hitet.”

„A káosz ott kezdődik, ahol a klasszikus tudomány véget ér.” Gleick könyvének bevezetőjébe rejtett sokjelentésű mondat valóban sok mindent takar. Van benne némi malícia az ortodoxia iránt, az innovátorok forradalmisága és sok – sok megoldatlan probléma, amelynek a megközelítése valószínűleg ezen az úton is lehetséges. A káosz – rend ellentétpár egymást feltételező mivolta már része a problémának. Az elmélet jól csengő nevén túl számtalan új fogalmmal gazdagította eddig is a képünket a világról. De miért is izgalmas a káoszelmélet? – teszi föl a kérdést a már idézett Sadar – Abrams szerzőpáros.

A választ az alábbiakban adják meg:
– Az egyszerűség és komplexitás, illetve a rendezettség és rendezetlenség közötti mélyen rejlő összefüggések feltárása révén összekapcsolja mindennapos tapasztalatainkat a természet törvényeivel.
– Olyan világegyetemet mutat be, ami egyszerre determinisztikus és a fizika alaptörvényeinek engedelmeskedik, ám ugyanakkor képes arra is, hogy rendezetlen, komplex és előrejelezhetetlen legyen.
– Megmutatja, hogy az előrejelezhetőség ritka jelenség, s csak azokon a határokon belül működik, amelyeket a tudomány kiszűrt összetett világunk sokféleségéből.
– Lehetőséget teremt arra, hogy leegyszerűsítsünk komplex jelenségeket.
– Egyesíti a képzeletgazdag matematikát a modern számítógépek lenyűgöző számító kapacitásával.
– Kétségbe vonja a tudomány hagyományos modellépítő eljárásait.
– Megmutatja, hogy a megértésnek és a jövőbeli események előrejelzésének minden összetettségi szinten önmagukból fakadó korlátai vannak.

Dr. habil Komor Levente

 

 

 

Belső titkok

A földi emberiség a magát Homo Sapiensnek, vagyis bölcs embernek nevező faj büszkén vallhatja, hogy a XX. századra egy olyan fokú szellemi magasság kapujába érkezett, melyet a korábbi időkben meg sem közelíthetett. A fejlődés töretlen és immár megállíthatatlan üteme pedig egyre gyorsabb. A jövőbe vetett pozitív hitet nem ingathatják meg az átmeneti nehézségek, melyekkel ez a faj jelenleg is küzd.

Miért ez az optimista hozzáállás? Az említett szellemi magasságot a babonás sötétség, a tudatlanság, az ostoba vakhit és hasonló középkori maradványok visszaszorítása jelzi már csak. A tudás és az elme következetes gondolatai képezik részét az emberi szellem megtisztított közegének. Azonban kevés ember él manapság, aki igazán átlátja milyen hatalmas krízis előtt állnak az emberiség megszentelt tiszta tudományai. Az elme kizárólagos uralma ugyanis azt jelenti, hogy minden (való igaz, kétes eredetű) szellemi örökségét levetve az ember már csak az ELME nevű lineáris számítógép működéseire hagyatkozik, melynek egyetlen adatforrását az érzékek összessége jelenti minden pontatlanságával és esetlegességével együtt. Az adatfeldolgozás útjai azonban (ezt a matematikusok manapság kezdik belátni, de jelentésével senki nem mer szembenézni) exponenciálisan szétterülő rajzolatot mutatnak. Így a lineáris elme következtetései mindig esetlegesek maradnak az igazság nagyobb teljességéből szemlélve.

A felvilágosodás során az emberiség pontosan ezt veszítette el, – egy kétes eredetű és tartalmú, ám nagyobb teljességet, – melyet már el kellett vetnie, mivel az azt megfertőző alacsonyrendű emberi indítékok miatt korrupttá, romlottá s következményeiben mind gyakrabban démonikussá vált. Az emberi látásmód töredékessé vált a felismerések egymástól elszigetelt csepp-igazságok, melyeket egymással úgy harcoltatnak az egymással szemben álló, de egyébként hasonló működésű emberi elmék, mint bábjátékos a tehetetlen rongyfigurákat a szintetikus egésszé való összekovácsolásra való hajlam legkisebb jele nélkül. S ezt nevezi a mai ember tudománynak. Ez az a szellemi magasság, melyre oly büszke, s amely nem engedi annak globális elismerését, melyet egyénenként jószerivel mindenki tud. Egyre gyorsabb ütemben fejlődünk. Az élet századról századra, majd évtizedről évtizedre, s napjainkban már évről évre vagyis egyre gyorsabb ütemben válik egyre elviselhetetlenebbé. Az emberi tudatot azért nagyon könnyű manipulálni, mert nincsen tisztában a valódi igazságokkal.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy énje nem más, mint az a személyiség, melyet a tükörben lát amely megszületik, növekedik, eszik, iszik, tanul, dolgozik, szaporodik, majd pedig sorvadásnak indul s végül meghal. (S értjük ezen természetesen nemcsak a fogható fizikai testet, hanem azt a személyiség-burkot is, amely ebben lakik.) Még az az ember sem mondhat magáénak lényegesen könnyebb helyzetet, aki némileg már tisztába jött a test utáni (valójában inkább test feletti) létezés néhány törvényével, s rendelkezik a halálon túli világokról valamiféle ismeretekkel. A test és fizikai személyiség ugyanis óriási kötőerőként láncol meg mindannyiunkat. Sok ember hisz abban (vagy legalábbis nagyon remélik), hogy a halál után van egy másik világ, s létezik élet, melyben Ő továbbélhet, mely tehát valamiféleképpen folytatása a jelenkori létezésnek. Mégis mindannyiukban továbbél a vonzódás a MOSTANI személyiségükhöz ami nem csoda, hiszen ki-ki hite szerint fél a reinkarnációtól, túlvilágtól, stb.

Éppen azt várja, hogy a fizikai, mindennapi életben tapasztalt személyiségét, elméjét (mely dolgokkal, jobb híján önmagát azonosítja) valami isteni hatalom átmenti egy új életbe, így tehát a halál után folytatódó élet ideája is inkább hozzáköti az ember hamis egójához, mint megszabadítja attól. S ez is mennyire a mai ember gondolkodásának tipikus példája: az életen valami olyat értenek, ami van, ami fennáll, ami tart s nem pedig egy folyamatot, időben kibomló mozgásokat, örök változást. A társadalom persze el is várja az embertől azt, hogy hizlalja a saját és a kollektív egót s itt és most ne is foglalkozzék mással csak, hogy a boldogságnak azt az egyetlen útját hajszolja, melyet a kollektíva előír számára s tegyen meg mindent egy olyan saját élet és olyan közös világ megteremtéséért, melynek vezérlő ideológiáját egy gazdasági-politikai hatalom, egy központi (bár nem teljesen egységes) erő formálja meg, s alakítgatja kedve szerint. Fontos a család és sokat jelent a vallás de ezek sem viszik az embert e különös valóságunk megkérdőjelezéséig.

A család egyik fő szerepe éppen az, hogy biztosítson egyfajta fizikai halhatatlanságot az én számára. A vallás pedig szinte csak arra a szerepre jogosult a jelenkorban, hogy egy kis fogódzót adjon a tömegeknek, hiszen mindenki félelemben van, akár hisz, akár nem. Én-tudata mélyén ott lapul a különös kérdés: mi lesz, ha már nem élek? Természetesen az anyagi szemléletmódba bilincselt emberek az anyagban keresik a megoldást minden problémára. Az emberek nagy többségének eszébe sem juthat, hogy bizonyos tudatállapot-váltással el lehetne érni egy jobb és tökéletesebb értékeket képviselő világot. Amit a magukat ezoterikus iskoláknak vallók ígérnek sem több szánalmas kísérletezgetésnél, hiszen az ember egyszerűen képtelen feltörni a burkot, amely az igazi valóságtól elválasztja. Márpedig addig egyetlen misztikus vagy meditatív tudatállapot elérését tananyagul kitűző csoport sem segíthet az embereken, amíg azok önmaguk megismerését nem kezdik el. És a baj itt kezdődik, mert a legtöbb ember nagyon fél önmagától s mindattól, amit kis dióhéj-világán kívül esetleg találhat. Ezért is menekül a valódi értékeket felvonultatni képtelen ideológiák, vallások vagy misztikus tanok mögé. Játszik önmagával és Istennel azért, hogy alibit nyerjen: lám-lám, én mégis teszek valamit, mégis képes vagyok magasabb rendű dolgokra.

Ha tehát egyszer eljutok Istenhez, akkor tudok hivatkozni arra a sok nagyszerű dologra, amit életemben tettem, arra a rengeteg áldozatra, amit meghoztam. Így aztán az ember folyamatosan alkukba bocsátkozik még a magasabb isteni közeg felé is. De minthogy az alku, az üzlet az anyagba ragadt szellem különös illúziója odaát nem ismerik, nem tudnak vele mit kezdeni. A vallásos ember így sajnos éppoly távol marad Istentől, az istenitől, mint ha közelébe sem menne a templomnak. A földi ember mégis notóriusan hiszi, hogy a mennyország kapuja a rááldozott belépődíj fejében átléphető. De nincs ez másképpen a hétköznapi élet szintjén sem: az alku beszövi az emberek életét. Hány és hány ígéretet teszünk, melyekről tudjuk, hogy nem jók munkahelyen, baráti körben s főleg a családban. Az alku abnormálisan túlsúlyba került része a mindennapoknak és lassan beszövi az ember minden gondolatát és cselekedetét, magasabb rendű tevékenységeiről már nem is beszélve.

Az egésznek persze nagyfokú félelem a mozgatórugója. Félnek az emberek az élettől, mindattól a szenvedéstől, amit esetleges tévutak hozhatnak, ezért inkább egy determinált kényszerpályán maradnak mintegy elengedik a kormányt. S félnek az elmúlástól is. Mások pedig attól, hogy mi lesz, ha meghalnak és számot kell majd adni minden tettükről. Taktikázni próbálnak az elszámoltató hatalom irányába, de vajon mit tennének, ha megértenék, hogy ők számoltatják el majd saját magukat? Hogyan lehetne hát felfejlődni egy olyan szintre, melyről már belátásunk lehet az egészre? Említettük fentebb, hogy az ember képtelen a burkot feltörni, amely az igazi valóságtól elválasztja. Nos, ez a mondat igazságot takar, de hogy megértsük, mi van mögötte, le kell mennünk egészen nagy mélységekbe.

Sok olyan iskola van ma, amely terápiás célzattal regressziós hipnózist alkalmaz. Az eljárás lényege, hogy a lélek legmélyén lévő titkokat és az ember elől elzárt információkat felszínre hozza. A páciens megismeri tudatalatti feszültségeit és mélyen rejlő gondjait, erőit, lehetőségeit, feladatait. Vannak olyanok, akik eljutnak az előző életeikhez, s így némileg kielégülést nyernek, hiszen már nem csak hiszik, hanem tudják, hogy életük nem a születéssel kezdődött s így valószínűleg a halállal sem ér véget. Azonkívül világossá válik jelenkori létezésük némely előzménye, mozgatórugók, melyek a múltba nyúlnak s a jövőt is formálják. Megtudhatják, milyen formákban s milyen helyeken éltek korábban, és jó néhányan ekkor ébrednek rá, hogy a Föld nem természetes közegük s mindaz, amit itt magukénak vallanak s beépült a személyiségükbe, sokkal inkább kívülről tanult, beidegződött s rájuk erőszakolt dolgok, mintsem saját eredeti identitásuk részei . Márpedig ha egyéni szinten lehetséges ilyen felfedezőutakat tenni anélkül, hogy akárcsak kilépnénk a szobából, akkor miért ne próbálkozhatna meg a kíváncsi szellem az egész emberiség szempontjából vizsgálni a tudatalattit? C. G. Jung ugyan már megtette ezt, s nagy téziseit több kötetnyi anyagban foglalta össze, de ettől még fel lehet fedezni új axiómákat is, melyek okulásul szolgálnak majd az utókornak. Érdekes összefüggések birtokába juthat az ember, ha a misztikus legendák ködébe vesző ősi kultúrát kezdi el vizsgálgatni (melynek létezését a mai történelemtudomány elveti fogható és szagolható materiális bizonyítékok híján). A régmúlt ezredévek hajnalán megannyi történés szolgált OKÁUL annak, ami ma történik az emberekkel. Valójában itt kell keresni bizonyos mozgatórugókat, hiszen a jelenkor tragédiái, háborúi és tömeges katasztrófái jórészt itt gyökereznek. A titok, amely javarészt meghatározza az emberek és a társadalom minőségeit, ebben a korban keresendő!

A Nagy Kozmikus Ágensben. A Föld lehet a bölcső, melyből a kezdet végén a legtöbbeknek ki kell lépniük és továbbállva bejárni a KOZMOSZ irdatlan mélységeit néhányaknak ezáltal arra adódik lehetősége, hogy felvegyék a kapcsolatot valódi hazájukkal, akár egy konkrét világrendszerrel, vagy a létezés egy olyan régiójával, melyhez szellemi minőségeiknél fogva valójában tartoznak. Így aztán már itt a földön is megtalálhatják azt, ami jelenkori valóságukból hiányzik, s amíg a földön élnek, hozzájuk kapcsolódhatnak mások is akik szintén elveszettek, s keresik a kapcsot, mely saját természetes közegükhöz köti őket. Keresik az okot, amely ilyen messzire vezette őket, hogy aztán cselekedni tudjanak s a jól végzett munka befejeztével hazatérhessenek Ez pedig már nem fölösleges munka, bátortalan tapogatózás, gyermeteg játék az ismeretlennel. A csoport pedig, melyet igényel, nem alacsonyrendű motivációk által diktált klikkesedés, hanem egy különös, de igazi SZÖVETSÉG, amely szellemi erőt és valódi értékeket képvisel a Földön. Egységbe gyűjti a töredékes tudást, utat mutat és segít azoknak, akik még nem értik lelkük legfinomabb rezgéseit.

Szemrád Nándor