Egyenlőség, lehetőség, gyorsulás

Az ember fókusza, figyelme meghatározza az agy neuron hálóján végbemenő szinapszisok aktivitását és kiterjedését. Amennyiben felszíni látásmódot alkalmazunk, csak egy “anyagi rétegben” tapasztalhatunk az agy vizsgálatánál információsistergést. Azonban nem csak kétdimenziós szinapszis ösvények léteznek. – A bejáratott és megmerevedett ösvényeket nevezzük szokásoknak, ha belülről fakad, – kondicionáltságnak ha külső befolyás hatására történik. – Az ember fókuszának van mélységi tengelye is és ebben az esetben már érthetőbb lesz a kétdimenziós holografikus információs mező is. Az ember fókusza bír teremtőképességgel. Nézzük meg a művészek, tudósok ismeretlen iránti nyitottságát. Ha a részletekre szűkíti az agyműködését, – mindig fog találni valamit. Ha a külvilág felé fordul a figyelme, – mindig fog találni valamit. De milyen lesz a hatásfoka? És minek a hatásfokát vizsgáljuk? Az agyunk az eszközünk, ahogy Charon mondja; egy háromsíkú transzformátor állomás. Amink van, ami a birtokunk, – annak vizsgálata nem elégséges ahhoz, hogy valóban megértsük azt, – akik vagyunk. – Bár közelebb vihet hozzá.

“Kétségbevonhatatlan etikai igazság, hogy minden embernek egyenlő fejlődési lehetőségekhez van joga. Ez az igaz állítás túl könnyen változtatható azzá a hamissá, amely szerint potenciálisan minden ember egyenlő értékű.”

– Ha ezt a Konrad Lorenztől származó mondatot egy kicsit boncolgatnánk, kiderülne, hogy a boncasztalon a Demokrácia fekszik. Vajon mit is jelent az, hogy egyenlő fejlődési lehetőség?

Ismételjünk egy kicsit, mert az sohasem árt:

„Ha szóba kerülnek az igazán nagy szellemek esetei, senki sem hajlandó arra gondolni, hogy ezek más szellemek. Csak annyit hajlandóak elfogadni, hogy ezeknek a mienkhez, hasonló szellemeknek előjoga volt a „magasabbra jutás”, és hogy „odafenn” valamely ismereteket szereztek.  Mintha valahol a világegyetemben létezne az orvostudománynak, a matematikának, a költészetnek vagy fizikának egyfajta kiegészítő lerakata, s a legnagyobb magasságokat elérő bajnokok onnan merítenének. Mert ez a képtelen látomás megnyugtató. Ezzel szemben mi úgy véljük, hogy a nagy szellemek köztünk maradtak (hová is mehettek volna), de rendkívüli sebességgel működtek. Nem színvonalkülönbségről, hanem sebességkülönbségről van szó. Ugyanaz a véleményünk a legnagyobb misztikus szellemekről. A csoda a gyorsulásban rejlik, a magfizikában éppúgy, mint a pszichológiában. Úgy hisszük, hogy a harmadik tudatállapot, más néven az éber állapot tanulmányozásánál ebből a fogalomból kell kiindulni. Kétségtelen, hogy a pszichológiai én, amit mi személyiségnek nevezünk, majd el fog tűnni. De mi nem hiszünk abban, hogy az embernek ez a „személyiség” az utolsó erénye. Az ember életét csak az a törekvés – még ha hiábavaló is- igazolja, amellyel a jobb megértést akarja elérni. Ha valamit jobban értünk, jobban elfogadjuk. Minél többet értek, annál jobban szeretek, mert minden, amit értünk a jó.” Louis Pauwels- Jacques Bergier

A gondolkodásunk, a szavaink értelmezése, vajon hogyan is lehetne egységes? Egyazon dologra is nagyon sokféleképpen emlékezünk. A fő nehézség az, hogy a szavaink általános értelmezését, jellemzően nem is vagyunk hajlandóak túllépni. Jellemzően szavakra reagálunk, s legtöbb esetben nem is érdekel bennünket, hogy a másik valójában mit szeretne közölni, mondjuk egy közlés során. És mi az, ami valóban megértővé tesz bennünket?

„A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztőek. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.
Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló „információt közérthetőbbé kell formálnia” a magasabb rendszerek jelenségeinek leírása érdekében. Új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.” Wictor Charon

Vajon mit is jelenthet az a szinte folyamatos kívánságunk, hogy a tanításokat úgy adják át nekünk, hogy számunkra érthető legyen? Azt is szoktuk mondani, hogy ami egyszerűen van megfogalmazva, az a „jó tanítás”.

Mit akar ez mondani napjainkban?

Mi az, ami ebben a rohanásban megállásra késztethet bennünket? Azt mondják egy jó válasz, akkor lehet az, ha elgondolkodásra készteti a kérdezőt. Hogy is van ez az úgynevezett „egyszerű” válaszok esetén? Úgy gondolom, nem lehet igenben és nemben ezeket a kérdéseket és válaszokat megfeleltetni a közvélemény hangulatának. A rohanás, az agy zakatolása biztos, hogy egyenlő egy nem időben lejátszódó viharsebes szellemi intuíciókból eredő megértéssel?

A titkos tudás, vajon mitől az? Mi az, amiért az istennek sem sikerül lerángatni a Jóistent az “értelmezési elvárásaink” és magyarázataink szintjére? Mit jelent Hermes Trismegistosnak az a mondása, hogy „Az istenek soha nem fognak lejönni az emberekhez, de az emberek felmehetnek az istenekhez”?

„Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmiféle földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud.  Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.” Wictor Charon

Miért és hogyan jogosít kizárólag a mentális sík, – valódi szintézisre?

A jelenlegi emberi tudat korlátoltsága több tényezőből fakad. A kondicionáltság következtében lelassult tudati működés, alacsony  hatásfokkal képes csak lineáris elmetevékenységet folytatni. Felgyorsult világunk intenzívebb megértést is igényel és ennek alapjait fektette le és bontotta ki Wictor Charon. Célunk az, hogy visszaigazolható módon tudjuk emlékeztetni tudatunkat valódi állapotára és képességeire.

“Számtalan élőlény él egymás mellett ugyanabban a térrendszerben, de már az időt tekintve gyakran évszázados, egyéb kvalitásokon mérve pedig évezredes különbségek vannak individuumok között. Ha viszont a minőség-skálát vesszük alkalmazásba életjelenségek vizsgálatánál, a Biosz kiterjedése évmilliós mélységeket mutat differenciák formájában. 

Látunk egymás mellett öt embert és öt állatot. Felületes szemléletre nincs közöttük nagy eltérés. Mindegyik hasonló életfunkciókat végez. Az élet legismertebb karaktervonásait sorban feltaláljuk rajtuk. Lélegzenek, táplálkoznak, növekednek, szaporodnak, születnek és meghalnak. Szerveiket létsíkjuknak megfelelően használják. Belülről nézve azonban a tíz élőlény tíz világsziget, melyek fölépítésében és funkciológiájában hatalmas intenzitáskülönbségek vannak.

 Mindannyian jelen vannak ugyanabban a térben, és a hely csillagászati idő tartalmai szerint is egyidejűleg tevékenyek. Mégis az egyik szangvinikus, magas vérnyomású, optimisztikus karakterű; a másik melankolikus temperamentum, alacsony vérnyomású, pesszimisztikus alkat, akinek számára nem tiszta öröm a létezés. A harmadik flegmatikus, alacsony érzékenységű, kritikus szellem, sok humorérzékkel. A negyedik ember kivételes lángelme, aki gyorsabban gondolkodik, mint a többi, évezredes konzekvenciákat képes pillanatok alatt levonni, tervei, elképzelései messze a jövőbe mutatnak. Egyszerű fizikai jelenségek láttára frappáns ideái támadnak. A másik három ember által észre sem vett folyamatokból korszakalkotó törvényszerűségeket tud kivonni. Ha örül, érzései erőteljesebbek, fájdalmába kozmikus filozófia szövődik. A zseni napok alatt éveket, hónapok alatt évszázadokat, évek alatt eónokat élhet át.
 Vagyis ugyanaz az idő a funkciók intenzitása szerint más és más tartalmat ad.

 Nem igaz, hogy a létezés definíciója öt esetben egyformán a puszta térbeli jelenlét által van determinálva. 

Valójában az előbb említett példáknál az eltérés a funkció intenzitásában rejlik.
 Egyik ember ugyanabban az időben csak negyed annyira él, mint a másik. Van, aki az élet ezerszeres intenzitását kapja őseitől örökségbe. Más karakterek viszont nem is érik el az intenzitás azon küszöbét, ami a Homo Sapiens rendes nívója.” Wictor Charon

Végezetül meg csak annyit, hogy a szavak értelmezésénél valóban megállhatunk. Leélhetjük az életünket sok esetben a felszínen is. Ám, megtanulhatunk figyelni arra is, hogy hogyan lássunk túl a szavakon és a gondolatokon.

“Kétségbevonhatatlan etikai igazság, hogy minden embernek egyenlő fejlődési lehetőségekhez van joga. Ez az igaz állítás túl könnyen változtatható azzá a hamissá, amely szerint potenciálisan minden ember egyenlő értékű.”

A felszíni látásmód az, ami igenben és nemben próbál válaszokat találni, – akár még az egyenlőség kérdésében is. – Nos, ezeken van lehetőség túllépni. Van lehetőség ebben hinni is, meg nem is. Van lehetőség ezt tudni is, meg nem is. – Ám, amikor megéljük azt a csendet, amiből mindannyian származunk, – az már magáért beszél. – Történhet bármi, az élet nagyon türelmes az emberhez és mi sokáig szeretünk ilyenek, meg olyanok lenni. Jöhetnek Ufók, Szellemek, Istenek az élet milliárdnyi megnyilvánulása lehetséges. Mindannyian akik a létezésben részt veszünk, a “megnemnyílvánultból” származunk. Egyenlőek abban vagyunk, hogy amikor belefáradunk a regionális, felszínes zakatolásba, mindannyian megtanulhatunk emlékezni a saját kreativitásunkra. És ez már egy előítéletéktől mentes olyan megértési sebességet jelent, ami nem lassítja az agyunkat, mert az intuíció már túl van az analízisen. – Nem okozatként, de okként ismerjük fel a saját alkotó, teremtő minőségünket.
– És nem előbb… – de ilyenkor, – újraalkothatjuk Önmagunkat is.

Murzsicz András

Nincs mennyország, a filozófia pedig halott!

Milyen messze menő konzekvenciákat vonhatunk le, mondjuk egy ilyen cikkből? Még Hawkingot is arra használja fel a hivatalos média, hogy megossza és foglalkoztassa az ez irányban is érdeklődőket. Foglalkozzunk vele mi is egy kicsit más szempontból elemezve a benne levő mondanivalót.

“A világhírű brit fizikus, Stephen Hawking újra meglengette a vörös posztót a hívők és az egyházak előtt, miután kijelentette, hogy nem hisz sem a mennyországban, sem a halál utáni életben, sem a reinkarnációban. A filozófusok sem jártak jobban a hívőknél, Hawking úgy véli, nem tudnak lépést tartani a tudománnyal, így levonta a következtetést: “A filozófia halott”. A halál – vonatkoztassunk el a filozófiáétól – sokkal egyszerűbb mint azt sokan elképzelik, nincsenek fényes kapuk, hárfazene, nincs újjászületés, és a túlvilágról is lemondhatunk, mindezek csak “tündérmesék” azoknak, akik félnek a haláltól, nyilatkozott Hawking a Guardian napilapnak.”

Eszembe jut egy aranyos mondás; Isten lehet, hogy soha nem fog győzni, de az ellenzői mindig meghalnak. – Tegyük azt hozzá, hogy akik kívül keresik, azok is. Hawking azt a fajta halált cáfolja, amit Ő gondol róla. Kijelenti mikben nem hisz, amik viszont gondolatokból erednek, saját belső érzelmi töltéssel fűszerezve. A gondolataiban tehát hisz, s azok vajon honnan származnak? S vajon urai vagyunk-e a gondolatainknak? A gondolkodás működési mechanizmusából adódik, hogy intuícióra /mentális sík/ épül, átszűrődve a pszichikai síkon, de értelmezése már a bal agyfélteke analizáló képességére /fizikai sík/alapul a tudomány vetületében. Ez pedig a “beleillik a képbe, vagy nem illik bele a képbe” játékot jelenti, ami mint tudjuk korlátolt látásmódra épül, azaz csak a fizikai síkot érinti, illetve azon belül akarja érvényesíteni. Nem csoda, hogy ekkora a galiba, s hogy ez mégis mekkora lehetőség az alkotásra, azt a közeljövőben fogjuk megtapasztalni. Mint már tudjuk, a fizikai síkon kívül létezik még a pszichikai sík és a mentális sík is, /a többit nem tárgyaljuk egyenlőre/melyek meghatározzák fizikai valóságunkat.  A csúsztatás az a dologban, hogy a pszichikai sík érzelmi töltetével támasztja alá indokait a fizikai síkon. A filozófia pedig egy időtlen, mindig érvényes  megértésre, bölcsességre törekszik. Hogyan lehetne mindig változó materiális látásmódot szembeállítani vele? Ahogyan a fáma is mondja; “A síkok egymás fenntartására és nem pedig egymás elpusztítására, megtagadására lettek kitalálva.” Egyébként kísértetiesen emlékeztet a haldoklás mindent tagadó stádiumára, mivel csak a szavak szintjén értelmezi, azaz felszínes látásmódot képvisel. – Ilyenkor ragaszkodunk még a szenvedéseinkhez is, mint “rossz, de az enyém” állapothoz. Hawkingból így lehet megosztó személyiséget teremteni, s szerintem nem érdemli meg, hogy egy “hullámvölgyét” ennyire felfújják.

“Hawking nézeteiből kiindulva mindez aligha okozhat bárkinek is meglepetést. Tavaly szeptemberben a Grand Design című könyvében Istent játszi könnyedséggel iktatta ki az egyetemes teremtés egyenletéből. “Az olyan természeti törvényeknek köszönhetően, mint a gravitáció az univerzum képes megteremteni és meg is teremti önmagát a semmiből. A spontán teremtés az oka, hogy a semmi helyett van valami, amiért a világegyetem létezik, amiért mi létezünk” – írta.”

A filozófia ha már ennyire a végét járja, akkor védelmébe veheti nyugodtan az Istent is egy kijelentés erejéig, mert többre nincs is szükség. Isten valóban nem létezik, – de Van. Jó lenne tudomásul venni az Istenben hívőknek és az azt tagadóknak is, hogy az Isten mint fogalom, az nem lineáris. A több dimenziós valóságot igen-nem kettősségébe kényszeríteni gyermekded próbálkozás. Ahogy Jung is mondja; “Isten az egy pszichikai fogalom” S akkor ez most az új vajúdása, vagy a régi haldoklása? Félek tőle, vagy vágyok rá? Tudomásul tudom-e venni, hogy ez a belső lelki állapotom motivációjától függ és mindig változik? Elmével értelmezve csúszkálunk öntudatlanul a síkok között, egyiket magyarázva a másikkal, ahelyett hogy szintézisbe látnánk át az egészet.

“A brit lapnak adott interjújában az emberi agyat egy számítógéphez hasonlította, ami ha az alkatrészei meghibásodnak, leáll. Ahogy az elromlott számítógép, úgy az agy tulajdonosa sem kerül a mennyországba. A kijelentés természetesen jókora port kavart, számtalan embert bosszantva fel, akik jellemzően úgy vélik, hogy Hawkingnak nem kellene beleártania magát a vallási eszmékbe. “A számítógéppel való összehasonlítás egy olyan embert tükröz, aki kizárólag materialista alapokon képes gondolkozni” – reagált a cikkre Stephen Green, a Keresztény Hang elnevezésű lobbista csoport vezetője.”

Na erre jó sok ember ráugrott,- hiszen ez is volt a cél. Pedig csak egy apró csúsztatás volt és helytelenül lett értelmezve, ami mint már említettük többször is; felszínes értelmezésnél automatikusan szenved torzításokat. Hiszen nem a számítógép tulajdonosát állítja szembe az agy tulajdonosával, hanem csak a számítógépet.

“Az utóbbi időben Hawking úton-útfélen igyekszik belekötni a vallásba. Mindenek előtt kijelentette, hogy nem fél a haláltól, közel fél évszázada él együtt a halál fenyegetésével, amióta 21 éves korában megállapították motoros neuronbetegségét. “Az elmúlt 49 évben együtt éltem a korai halál lehetőségével. Nem félek a haláltól, de nem is siettetem. Még annyi mindent szeretnék elvégezni” – mondta, hozzátéve, hogy jelenlegi állapotában sem villanyozná fel a mennyország lehetősége. A Guardiannak adott interjú után Hawking hétfőn Londonban, a Google Zeitgeist ülésen szólalt fel, hogy megválaszolja a kérdést: “Miért vagyunk itt?”

“Szinte mindenkiben felmerül a kérdés: Miért vagyunk itt? Honnan jöttünk? Elvileg ezek a kérdések a filozófusoknak szólnak, a filozófia azonban halott. A filozófusok nem tartottak lépést a tudomány modern fejlődésével, különösen a fizikáéval – mondta a Google rendezvényén.”

Vajon miért hangoztatja a fizika zászlóshajója, hogy egyre fontosabb a megfigyelő szerepe. Ha még mindig csak kettéválasztani akarunk, csak tovább szaporodnak a részletek, a valódi megértés reménye nélkül. Az előző sorokban is csak a szavakkal játszik, provokatív igen-nem, ami azt is jelenti, hogy vannak intuitív állapotai is. És ha hullámzása során megtalálja az egységes mezőelméletet, amit oly régóta keres, akkor még magára sem fog ennyire haragudni és mások is kevésbé rá.

“40 perces előadásában újra elismételte, hogy nincs szükség mindenható teremtőre az általuk is lakott univerzum létrehozásához, a világmindenséghez elegendőek az ősrobbanás utáni parányi kvantumfluktuációk, ezek a magjai mindennek, amit ma magunk körül tapasztalunk. Az ősrobbanástól napjainkig a tudomány minden létezésünkkel kapcsolatos történésre képes magyarázatot adni. Nincs “miért”, csupán a szerencsének köszönhetjük, hogy itt vagyunk, semmi másnak. “A tudomány jövendölése szerint sok különböző univerzum jön létre spontán módon a semmiből. Csupán a szerencse kérdése, mi melyikben kapunk helyet” – taglalta.”

“A “hivatalos tudományok” művelői, tudósai ugyanis, egy-két zseniális koponyától eltekintve (Einstein, Eddington, Heisenberg) régi utakon haladnak, elavult eszközökkel akarják felmérni azt a teljes Univerzumot, mely minden ilyenfajta megközelítésből kivonja magát. A vallások más oldalról közelítik meg a végső kérdéseket, de nem jobb eredménnyel, mint “ellenfelük”, a természettudós. Az eredeti ezoterikus szemléletet az egyház dogmatikája elhomályosította, és tanításai ma a Vízöntő korszak emberének szellemi igényével rendelkező tömeget nem segítik világképe kialakításában. A hittételek, az egyház morálkódexe csupán szűk területen oltják a szomját. Azok, akik a tiszta szellem távlatait és régióit keresik, magányosan és vakon botorkálnak. Nem találják meg azt a szemléletmódot, mely a modern tudományos gondolkodás és az ősi szent mítosz intuíció jellegű szintézise. Wictor Charon

Hawking érveit alapvetően a húrelmélet kiterjesztésére, az M-elméletre alapozza , ahol a számítások szerint 11 dimenzió létezik, így négydimenziós tér-időnk csupán egy része a történetnek. Az M-elmélet bizonyításának első lépését a Nagy Hadronütköztetőtől (LHC) várják, ahol felfedezhetik a szuperszimmetria részecskéket.

Tudomány és vallás útjai egyformán elégtelennek bizonyultak a nagy szellemi forradalmat jelző Uránusz korszakban, mivel az a szemszög, melyből a világ és az ember, a Biosz és a Kozmosz szinte végeláthatatlan jelenségsorozatát szemlélik, szűk, és ezért tökéletlen minden régimódi értelmezési kísérlet. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.Az érzékelhető Kozmosz felületi vizsgálatához a klasszikus logika erőteljes segítőeszköze a megismerésnek. Igaz lehet ez a magasabb spiráljárathoz tartozó vizsgálódás számára is, ám amikor a természeti erők mögött ható szellemet kutatjuk, ez nehézkes bilincsnek tűnik. E törekvésnek természetes következménye, hogy nagytávlatú átmeneteket fogadunk be mélység és felszín határterületén.
Wictor Charon

– Szóval halott nem halott, Isten meg ilyesmi… Hadd térjek ki egy sok ember által ismert emberre a végén, akinek szintén köszönhetjük a nyugatinak mondott társadalmi berendezkedést: ” Az embernek szüksége van arra, hogy valamiben higgyen és ezt a valamit elnevezte Istennek.” Karl Marx

Tehát mi lehetne a végére valami konklúzió? – Hawking a kérdéses időszakokban a gondolataiban hitt. De vajon a gondolatai honnan származnak? Nem onnan esetleg, ahonnan az Istenhívők fogalmai is? És ha belegondolunk mélyebben, akkor azonnal látható, hogy nyelvtanilag is “birtokos esetekről” beszélünk.

S hogyan is lehetne ma naprakész a hitünk?

Talán akkor, ha már nem az Istenekben hiszünk, hanem Velük hiszünk ugyanabban. – A csendben, ahol a megfigyelés és a megértés már nem ütközik korlátokba, érdekekbe, meg egyéb regionális elmetevékenységekbe.

Murzsicz András

Van út felfelé

A nagy amerikai biológus, Alexis Carrel mondja Az Ismeretlen Ember című művében: “Az emberiség figyelmének el kell fordulnia a gépektől és az élettelen anyagvilágtól, s az ember lelkére kell irányulnia, azokra a szerves és szellemi folyamatokra, amelyek megteremtették a gépeket s Newton és Einstein világegyetemét.” A tudomány új hangja ez; egy születő korszak forradalmának zászlóbontása. A biológia addig redukálta az anyagot, míg eljutott az anyagot szervező intelligens életerőig: a szellemig. S ezen a ponton megtörtént a találkozás a tudomány és az ősi hagyomány, a kinyilatkoztatások igazsága között.

A misztikus út az önmagát kereső ember útja befelé, a mágikus teremtő, sorsformáló erők forrásához, amelyek felszabadítása fényesebbé teszi a világot, s megváltja benne az egyént. Misztikusok, jógik, próféták, messiások, a tudomány és művészet lángelméi mindenkor megjárták ezt a meredek ösvényt, hogy a csúcsról Prométheuszként lehozzák a szent tüzet az embernek.
Az idők ma megértek rá, hogy az Igazság kilépjen a zárt szentély homályából és megmutatkozzék a Vízöntő korszak emberének, aki az Apokalipszis világéjének elmúltaval egy Új Eón hajnalára ébredt. A most következő évszázadok a létért való küzdelem és a test primitív szükségleteinek kielégítésén kívül, időt ajándékoznak majd arra is, hogy a töprengők kérdéseket tegyenek fel a kozmosznak, önmaguknak, sorsuknak, Istennek életről és halálról. Ahogy az elmúlt évezredek alatt csak a különcök és beavatottak, most minden egyes lény szembe kerül majd léte problémájával.
Igyekszünk a nyugati világ számára hozzáférhetővé tenni mindazokat az értékeket amelyeket különféle ősi kultúrái és titkos társaságai őriznek. Egyszerű, világos szintézisképpen felépítette ezekből azt a módszert, amely a nyugati ember természetének leginkább megfelel. “A misztikus törvényeket előbb ismerték, mint az élettan törvényeit” – mondja Carrel. S valóban, ismerték már Káldeáben, amelynek egész kultúrája a csillagok hierarchiájának uralma alatt állott. Papjaik hatalmas rádióvevő készülékként csillagok asztrofizikai erőinek hullámhosszát hangolták be saját szellemükön keresztül a földre, s minden anyagot a csillagképek alapján osztályoztak. Az egyiptomi hieroglifák értelme hármas, s e háromból csak az egyik ismeretes eddig. Ugyanazok az ábrák, amelyek valamely királysír falán vagy szarkofágján egy prózai cselekménysort fejeznek ki, mentális tartalmukban esetleg a legmagasabb teremtési folyamatot ábrázolják. Az ember elfelejtette ezt a szimbólum ABC-t, de az álomnak most is ez a nyelve. Korunk mélypszichológiája és pszichoanalízise szintén álomhieroglifákat bogoz, de ősi kulcsai hiányoznak hozzá. Ezeket az elveszett kulcsokat ismerteti a betűmeditáció, amellyel fel lehet támasztani a lényeglátó bölcsesség tetszhalott nyelvét. A görög misztériumok lélekbeégő szépsége és igazsága egész országrészeket szőtt át a művészet hold színű extázisával, s olyan élményekben részesítette az Eleuzisz sziklás, sötét erdején át a hajdani Naptemplomhoz vándorló neofitát, amelyek kitárták előtte a megismerés kapuját, az asztrálvilág s a halál utáni állapot rejtett valóságát. Orfeusz lantja a halhatatlan Szellemről zengett a felkelő nap fényében – s ez a Szellem halovány visszfényként ma is felcsillog egy-egy színpadi műben, amely keresi az utat vissza titáni nemzőjének, az orfikus misztériumoknak kristályos tökéletességéhez. A tibeti jóga az ember kozmikus öntudatát akarja visszaszerezni. Faust kísérletezése ez egyéni tudatot a világegyetem tudatával azonosítja, hogy ezáltal megismerhesse a legmélyebb természettitkokat. Az emberben benne rejlik a halhatatlan, kezdet nélküli lénynek egy része, s ezt az örök szikrát használja kapunak a jógi az örökkévalóságba való behatolásra. Halandóval halhatatlant megismerni nem lehet. A jógi tehát halhatatlan lelkével ismeri meg a másképpen megismerhetetlent.
A keresztény misztikusok ugyancsak a világlélekkel keresik az egyesülést saját lelkükön keresztül -, de mindezeknek az irányzatoknak alapja közös: a külvilág kifelé ágazó, bonyolult tévedésekkel, harcokkal zsúfolt zsákutcájából befelé hívja az embert saját lelkének és erőinek felszabadítására.

Az ember háromsíkú transzformátorállomás, amely három világ részese, és több koordinátából származó energiafajtákat szűr át biológiai gépezetén keresztül. Más szóval nem egy, hanem három Univerzum erői áramlanak belé, s futnak vezetékein vissza. Az intenzitástani tanulmányok első fizikai stádiumában még lehetnek valakinek anyagi érdeklődései. A második, pszichikai fokozaton az élmények dominálnak, a harmadik, mentális etapon azonban már csak a Földről, és talán az egész megnyilatkozott Univerzumból való távozás szattwikus filozófiája a cél! Az Új Korszak mágiája, éppúgy mint egyéb okkult irányai az eón változásának, megfelelően differenciált területre tevődött át. A következő időszak tudománya nem az, ami az előzőé volt. A tapasztalatok felhalmozódnak, lerakódnak, megerjednek és átalakulnak.
Így a tegnap bölcselete a ma egzakt tudásává érik. Semmi el nem vész, hanem kicserélődik, és tűzpróbák után konvertálódik. Aki filozófiai szemlélődése során a jövőn szokott töprengeni, nem is gondolná, milyen szokatlan irányokból jöhet a múltat leváltó fordulat. A szerény geometriai dimenziótan kezdetéről még nem lehet látni, mekkora módosuláson fogja átvezetni a kozmikus kutatás rendszerét, jóllehet ez a fordulat nem emberi törekvés folyománya, hanem a világ integrálódásának processzusa által megkövetelt jelenség. A galaktikai alapképződmények között ugyanazon rendszeren belül is megkülönböztethetünk fiziko-kémiai síkokat. Koordináták rejlenek az élőlények szervezetében is. Ezek tudvalevőleg annál tökéletesebb szintézisek, minél többféle koordinátát képesek magukban szimbiózisra kényszeríteni. A bonyolult biológiai organizációknak egyik legfontosabb kozmikus célja a magasrendű koordináta-társadalmak kiegyenlítése és integrációs harmóniába hozatala.
Az általunk ismert legtökéletesebb szintézis-kísérlet az emberi szervezet, melynek éppen ezért az egész Kozmosz elemi struktúráját organikus harmóniába kellett önmagán belül kialakítania. Ez az oka annak, hogy az ember fokozata az összes koordináták és dimenziók között hídfőállásként szerepel.
Erről a pontról le is, fel is, felületen és mélységben egyaránt elágaznak utak, ahonnan az Univerzum mélyebb megismerésére lehet indulni. De a technika ismeretében a kiinduló pontra mindig vissza tudunk térni, amit a többi síkokról nem lehet elmondani.

A Biosz egész területén mozgó spirálsávok viszik beteljesedésük felé a fizikai organizmusokat. Amit életnek nevezünk, valójában nem az Idő mozgása, hanem a Vitalitás mező elfordulása. Ez az oka annak, hogy Idővel minden kialakult forma átmegy az ellentétébe! Mert a fizikai sík formáinak, nincs más kiútja, a rettenetes feszültségű örvényekből, amelyek anyagukat mozgatják, mint vagy átmenni az ellentétükbe, vagy egy fokozattal feljebb lépni a dimenziók létráján. Ami ezekben számunkra érdekes lehet, a perspektíva és az idegen életfolyamatok ismerete, melynél fogva bizonyossággá válik bennünk, hogy van út felfele!

Wictor Charon

Az ismeret szintjei, nyelvezete

A gondolkodásunk, a szavaink értelmezése, vajon hogyan is lehetne egységes? Egyazon dologra is nagyon sokféleképpen emlékezünk. Másképp raktározza el az agyunk az információkat, s nagyon sokféle asszociációs kapcsolódási lehetőséggel rendelkezünk.

A fő nehézség az, hogy a szavaink általános értelmezését, jellemzően nem is vagyunk hajlandóak túllépni. Jellemzően szavakra reagálunk, s legtöbb esetben nem is érdekel bennünket, hogy a másik valójában mit szeretne közölni, mondjuk egy párbeszéd során.

„A fizikai dimenziórendszerek tér és idő mértéke szerint hatványozódnak, tartalmuk azonban mindig tér- és időbeli marad. A szavak, melyek rendelkezésünkre állnak, gyakran megtévesztőek. Nyelvünk ugyanis az érzékelhető világ jelenségeire van beállítva, és ha a magasabb dimenziórendszerekben végbemenő történéseket próbáljuk ismertetni, a régi fogalmak félrevezetnek, mert ideatartalmuk mindig határolt idő- és térbeli koncepcióra utal.
Ezt a nehézséget mindenkinek egyénenként kell leküzdenie, és a rendelkezésre álló „kifejezési lehetőségeket közérthetőbbé kell formálnia” a magasabb rendszerek jelenségeinek leírása érdekében. Új tartalmat adva a régi szavaknak, kibővítve a szűk definíciókat a határok elasztikussá tétele által. Másik lehetőség: új szavak kreálása a tágult rendszer igényeinek megfelelően. Az Új Eónban újjá kell teremteni a gondolkodás módját, mivel ez az egyetlen lehetőség, hogy a teljességként alig érzékelhető Kozmoszt, mely se nem három, se nem négy, hanem sokdimenziós, megismerhessük.”
Wictor Charon

A XXI. században kezdünk végre túljutni az önálló fogalomalkotás nehézségein és egyre több jelenségre vannak már kifejezéseink. Vajon mit is jelenthet az a szinte folyamatos kívánságunk, hogy a tanításokat úgy adják át nekünk, hogy számunkra érthető legyen. Azt is szoktuk mondani, hogy ami egyszerűen van megfogalmazva, az a „jó tanítás”.

Mit akar ez mondani napjainkban?

Akkor, amikor az életünk legnagyobb része azzal telik el, hogy hogyan feleltessük meg a külvilágot az elvárásainknak. Akkor, amikor igazán a válaszok helyett, még mindig csak a kérdések érdekelnek bennünket. Akkor, amikor esetleges válaszok esetén, még mindig arra a bizonyos „képalkotási kényszerre” ülünk fel folyamatosan.

Mi az, ami ebben a rohanásban megállásra késztethet bennünket? Azt mondják egy jó válasz, akkor lehet az, ha elgondolkodásra készteti a kérdezőt. Hogy is van ez az úgynevezett „egyszerű” válaszok esetén? Úgy gondolom, nem lehet igenben és nemben ezeket a kérdéseket és válaszokat megfeleltetni a közvélemény hangulatának.

A titkos tudás, vajon mitől az? Mit jelent az, hogy; „Sokkal könnyebb a szertartásokat gyakorolni, mint a valódi működési mechanizmusokat megismerni”? Mi az, amiért az istennek sem sikerül lerángatni a Jóistent az elvárásaink szintjére? Szaporodnak a kérdések, s még esélye sincs annak, hogy mindenki számára egységesen kielégítő válaszokat fogalmazzunk meg. Mit jelent Hermes Trismegistosnak az a mondása, hogy „Az istenek soha nem fognak lejönni az emberekhez, de az emberek felmehetnek az istenekhez”?

„Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmiféle földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé. Ez a kerubi tudatállapot főbb tevékenységének vázolása, mely a modern gondolkodó számára azért nehezen felfogható, mert a jelenlegi emberi tudat korlátolt, és csak annak kozmikus öntudattá való fejlesztése után lesz képes ezeknek a magasabb funkcióknak átélésére olyan síkon, ahol az emberi elme még tájékozódni tud.  Ennek az állapotnak a megközelítéséhez szükséges a részletekből való kiemelkedés, a zavaró, elcsökevényesítő definíciók mellőzése, abból a szempontból, hogy ne gátolják a kreatív analógiák szabad kialakulását.”

Wictor Charon

A fentiek kapcsán megvizsgálhatjuk, hogyan léphetünk túl a szokásos értelmezési kísérleteken. Mik azok a motívumok, működési mechanizmusok, melyek „síkon belül” tartják a gondolkodásunkat. Hogyan vonatkoztatható ide is a megosztottság elve a fizikai és pszichikai értelmezésben. Miért és hogyan jogosít kizárólag a mentális sík valódi szintézisre?

A jelenlegi emberi tudat korlátoltsága több tényezőből fakad. A kondicionáltság következtében lelassult tudati működés, alacsony  hatásfokkal képes csak elmetevékenységet folytatni. Felgyorsult világunk intenzívebb megértést is igényel és ennek alapjait fektette le és bontotta ki Wictor Charon.

Az Intenzitástan tükrében már nem csak a saját képalkotási kényszereink működtetnek bennünket, s nem csak arra fogunk figyelni, hogy biokémiai reakciók, vagy egyéb elmebeli érdekek szerint reflexáljunk automatikusan a másikra, illetve a külvilágra. Ilyenkor már nem csak arra figyelünk, hogy mit mond a másik, hanem arra is van többletfrekvenciánk, hogy a komfortzónánkon túllépve, valós ismereteket szerezzünk és a jelenhez igazodó intenzív intuíciókat alkalmazzunk. Többek között ebben kíván segítséget nyújtani Intézetünk és ehhez fejlesztett és fejleszt széleskörűen technológiát is. Célunk az, hogy visszaigazolható módon tudjuk emlékeztetni tudatunkat valódi állapotára és képességeire.

Végezetül meg csak annyit, hogy a szavak értelmezésénél valóban megállhatunk. Leélhetjük az életünket sok esetben a felszínen is. Ám, megtanulhatunk figyelni arra is, hogy hogyan lássunk túl a szavakon, s még a gondolatokon is. A felszíni látásmód az, ami igenben és nemben próbál válaszokat találni… Melyek aztán a természettől eltávolodva silányulnak kizárólagosan, az élettel szembeni elvárásokká… – Nos, ezeken van lehetőség túllépni.

Murzsicz András