Korunk kihívásai Konrad Lorenz gondolatai alapján (részletek)
Az emberiség önmagával való versenyfutása
Egy téveszme szedi áldozatait: a verseny a haladás, a fejlődés nélkülözhetetlen feltétele. Ennek következménye a modern ember őrült munkatempója, hajsza, hogy a versenyben nehogy alulmaradjon, sőt lehetőleg legyőzze a többieket. Ezért a hagyományos értékek, az, hogy mi a jó és mi a hasznos az egyén és az emberiség számára, mára már feledésbe merültek. A mai emberek túlnyomó többsége már csak azt tekinti értéknek, ami a kíméletlen konkurenciaharcban alkalmas arra, hogy embertársai fölé emelje. Minden erre a célra alkalmas eszköz csalárd módon önmagában értéknek tűnik. Így lesz eszközből érték a pénz, s ugyanez vonatkozik az időre is: „Time is money” mondják azok, akik a pénzt abszolút értékmérőnek tartják, mintha minden megtakarított percnek ugyanannyi lenne az értéke. Minden erőfeszítést megér egy olyan repülőgép elkészítése, amely gyorsabban repüli át az Atlanti-óceánt, de az már nem számít, hogy ez milyen áldozatokkal és plusz kockázatokkal jár. Ezt a felpörgetett munkatempót tovább erősítik az ipar érdekei, hiszen a folyamatos termeléshez el kell hitetni az emberekkel, hogy csakis a legújabb típusú termékek képesek segíteni nekik abban, hogy előbbre jussanak a ranglétrán. A közvélemény- és a reklámkutatás módszerei mind-ezidáig sikeresnek bizonyultak, és a növekvő fogyasztói igények magukkal vonják a még inkább felfokozott munkatempót.
Mi lesz mindennek a következménye?
A félelemtől hajszolt menekülés oda vezet, hogy az emberiség megfosztja magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés. Egy olyan lény, amely lemond az önmegfigyelésről, azt kockáztatja, hogy éppen specifikus emberi tulajdonságait (fogalomalkotás, beszéd, lelkiismeret, felelősségtudat) és képességeit veszíti el.
„A hajsza vagy talán a hajsza által kiváltott félelem egyik legborzasztóbb hatása, hogy a mai ember képtelen arra, hogy csak egy rövid időre is egyedül maradjon. Az önmagába való fordulás minden lehetőségét olyan nagy igyekezettel kerüli el, mintha biztos lenne benne, hogy az önmegfigyelés kifejezetten taszító önarcképet fog mutatni, hasonlóan ahhoz, ahogy Oscar Wilde írja Dorian Gray arcképe című, klasszikussá vált regényében. A mai ember állandóan keresi a zajt, amire nincs más magyarázat, mint hogy valami mást el akar nyomni vele. (…) Talán attól fél, hogy akár egy pillanatra is szembesül önmagával.” Valószínűleg ebben keresendő a túlzottan felpörgetett életritmus egyik oka. Lorenz azt írja, hogy az okok között a birtoklásvágy és a rangkórság mellett, vagy ezek után, a félelem is jelentős szerepet játszik. Félelem a versenyben való lemaradástól, félelem az elszegényedéstől, a hibás döntésektől és attól, hogy nem lehet kiszabadulni ebből az idegölő taposómalomból.
„A rohanásban élő embert nemcsak a mohósága hajtja, a legnagyobb csábítások sem ösztönözhetnék arra, hogy ekkora vehemenciával tegye tönkre saját magát, ő ugyanis egy gépezet, aminek a félelem az üzemanyaga.”
4. A mélyebb érzelmek kihalása
Lorenz szerint a mélyebb érzelmeket egyre ritkábban éli meg az emberiség. Az ok az egyre kényelmesebb és lehetőleg minden nehézségtől mentes élet keresésében van. Így egyrészt minden nehézségre, bonyodalomra túlérzékenyen reagál, másrészt viszont már nem képes értékelni a jót, és egyfajta fásultság vesz erőt rajta.
„A bosszúsággal szembeni növekvő türelmetlenség – az örömök csökkenő vonzásával együtt – oda vezet, hogy az emberek nem képesek munkát fektetni olyan tevékenységbe, amely az »örömöket« majd csak a későbbiekben hozza meg. Ebből ered bármely újonnan támadt kívánság azonnali kielégítésének igénye. A vágyak azonnali kielégítésének igényét a termelők és a kereskedők minden lehetséges eszközzel ösztönzik, és a fogyasztók megdöbbentő módon nem veszik észre, hogy a szívélyesen kínált részletfizetési lehetőségekkel rabszolgasorba hajtják őket.”
A kellemetlenségek mindenáron való elkerülése elsősorban az igazi örömöt teszi elérhetetlenné. Mit ért öröm alatt? Nem a gyönyört, hanem azt az érzést, ami az akadályok sikeres legyőzése után keletkezik az emberben.
„Amikor valaki izzadtan és fáradtan, felsebzett ujjakkal, sajgó, agyongyötört izmokkal egy nehezen megmászható hegy csúcsára ér, annak tudatában, hogy hamarosan a visszaút még nagyobb nehézségeivel és veszélyeivel kell megküzdenie, valószínűleg nem gyönyör az, amit érez, hanem a legnagyobb öröm, amit csak ember elképzelhet. Gyönyörhöz hozzájuthatunk kemény, megfeszített munka és kellemetlenségek nélkül is, de „isteni szikrák” így nem szoktak kipattanni. Az, hogy a kellemetlenséget egyre kevésbé vagyunk hajlandóak eltűrni, az emberi életnek a természet által elrendelt csúcsait és mélységeit mesterségesen elegyengetett síksággá változtatja, a nagyszabású hullámhegyekből és völgyekből alig észlelhető fodrozódást, a fényből és árnyékból unalmas szürkeséget, egyszóval: halálos unalmat teremt.”
Ha nincsen igazi öröm, ha a fásultság uralkodik, akkor jön a másik véglet: mindig újabb és újabb helyzetek, ingerek, pótlékok kellenek. „Ez az ”újdonságvágy„ jellemzi kapcsolatukat környezetük csaknem valamennyi tárgyával. A szóban forgó kultúrbetegség áldozatai ugyanúgy unnak rá szeretteikre, barátaikra, vagy akár a hazájukra, mint bizonyos ideig tartó használat után cipőjükre, öltönyükre, autójukra.”
A dogmák hatásának növekedése
Az emberi értékek hanyatlásával, a szépre és a jóra való fogékonyság csökkenésével egy újabb veszélyforrás bukkan fel, ugyanis az emberek egyre inkább manipulálhatókká válnak. Az azonos csoportkultúrában egyesülő emberek számának növekedése, a közvéleményt befolyásoló tömegtájékoztatási technika tökéletesedése a történelem folyamán még sohasem tapasztalt mértékben vezet a nézetek uniformizálásához. Az egyéniségvesztő hatások mindazoknak kapóra jönnek, akik a fontos tömegtájékoztatási eszközöket manipulálni akarják. Akár gazdasági, akár politikai a színezet, a közvélemény-kutatások, a kifinomult reklámtechnika és az ügyesen irányított divat eszközeinek segítségével hatalmat tudnak gyakorolni az emberek felett.
„…az emberek nagy tömegeinél az vált a magas rang jelévé, ha minden modern újításnál élen jártak… Elsősorban úgy tűnik, hogy sikerült meggyőzni a fogyasztókat, hogy a legújabb ruha, bútor, autó, mosógép, mosogatógép, televízió stb. a legnélkülözhetetlenebb… státusszimbólum.”
Lorenz szerint a tudomány sem mentes az uralkodó gondolati „divat” hatásától.
„Nemcsak a tudományokról alkotott közfelfogás, hanem maguk a tudósok is kétségkívül hajlanak arra, hogy azt tartsák fontosnak, amit az arctalan tömeggé degradált, a természettől elidegenedett, csak a kommersz értékekben hívő, érzelemszegény, haszonállattá tett és kulturális tradícióitól megfosztott emberiség is fontosnak tart…. A »tudományok tudománya« manapság nem a bolygónk legnagyszerűbb, legnemesebb képződményének, az emberi léleknek és szellemnek a tudománya, hanem sokkal inkább az, amely sok pénzt vagy energiát, vagy még inkább mások feletti hatalmat tud biztosítani; még akkor is, ha ez a hatalom minden nagyszerűt és szépet elpusztít.”