Az alábbi írás az utóbbi jó pár év tapasztalataiból jött össze. Ez természetesen nem csak az én érdemem, – mert, – mindenki adott hozzá, akivel valaha is találkoztam.
Azt hiszem abban is egyet értünk hogy a fizikai megvalósulás gátja elsősorban mi magunk vagyunk. Amíg a személyiségek, az egyéni vágyak, félelmek rossz irányba vihetik a kutatást addig nem is fog megvalósulni. Egy erő uralása mindig felelősséggel jár. És ez, egészen bizonyos hogy szellemi védelem alatt is áll. Ahhoz túl fontos. Arra kellett rájönnünk, hogy senki nem fogja megoldani helyettünk. Lehet várni valamiféle csodára vagy külső beavatkozásra DE… a feladat lényege – és ez már az én személyes meglátásom – valamiféle szolgálat.

Természetesen egy ilyen úton benne van a bukás lehetősége is. És itt jön a másik nagy csapda. Nincs olyan hogy rossz, nincs olyan hogy elrontott élet, vagy elcseszett dolgok. Nem lehet elrontani. A felsőbb én valamiféle olyan térben van, ahol minden egyszerre, egy időben történik. Pusztán az elme választ egyet a végtelen lehetőségek közül. Az elme számára kell lineáris időben széthúzni előre és hátra, hogy a múlt-jelen-jövő élményét, a 3D világban megtapasztalhassuk. A kvantummechanika már rájött erre, hogy a megfigyelő alapvetően befolyásolja egy folyamat kimenetelét. Amíg a hatások kicsik, ezt közvetlenül nem tapasztaljuk. De ha a hatások nagyobbak…
Alapvető kérdés: Miért is van szükség technikai kütyükre, és energetikára? (tér, vagy vákuum-energia, vagy ingyen-energia – nevezze mindenki annak, aminek jólesik) Túl most mindenféle társadalmi problémán és összeesküvés-elméleten, az emberiség fejlődése egy folyamat. Nem válik pusztán szellemi lénnyé egyetlen pillanat alatt. A fejlődése, ha nem is lineáris, de folyamatos. Tehát még egy jó pár ezer évig fogunk itt munkálkodni a fizikai síkon. Ahogy Charon mondaná; – Az is látszik, hogy a mi generációink egy furcsa átmeneti kor gyermekei.
Egy kis áttekintés

Nikola Tesla
Talán Tesla volt az, aki energetikában az egyik legnagyobb hatást gyakorolta, mint feltaláló. Bár a végső rendszer nem valósult meg, de a váltóáramú rendszer nélkül a világ nem ott tartana ahol most.
Tesla már korábban is érzékeltette, hogy a kortárs tudósok elképzelése a térről, időről, anyagról nem fedi olyan jól a tapasztalatokat, amit ő a saját kísérleteiben látott. Az pedig egy még ritkább adottsága volt, ami nagyon keveseknek adatik meg, hogy ezt TISZTÁN látta, mert az ezek alapján végzett kísérletek működtek is.
Meg vagyok győződve hogy az idős Tesla, amikor találkozott egy Indiai jógival, akkor szellemileg is nagyon helyre került. (Megkeresem majd a nevét) Gyakorlatilag ugyanazt tudta már, csak egy más nézőpontból. Nem véletlenül innentől nincs egyetlen jegyzet, szabadalom sem.
Ezért van, hogy a Tesla-autót, vagy egy nem Földi típusú kommunikációs berendezést, amit szintén csinált, egyszerűen meg nem történtnek tekintenek. Tesla is átélt idő-nélküli eseményeket, az egyiket egy áramütés során, melyet az egyik tekercstől kapott. (meg lehet találni a jegyzetében) Biztos vagyok benne hogy mindent tudott, de tisztában volt a dolog veszélyeivel, a saját helyzetével.

A Philadelphia kísérletben való részvétele szintén vitatott. Maga a kísérlet sem történt meg hivatalosan. Úgy tudom ebben Neumann János is részt vett, mert a megfelelő hullámformák előállításában számítástechnikai feladatok is voltak!!! Nem véletlen hogy nem készült jegyzet, és aki szellemileg is bele akar nézni, hogy mit csinált Tesla Bácsi, – vagy káoszt, vagy semmit sem fog találni. Van ennek egy beépített védelme, olyan, mint ha egy számítógépes program lenne. Bizonyos feltételeknek teljesülnie kell, hogy a zár kinyíljon.
Ez a zár – és most válik érthetővé miért húztam olyan hosszúra a bevezetőt – az, hogy képes-e több ember úgy összejönni, hogy a motiváció közös, és ez kizárólag a szolgálat, és a segítség. (persze az egyén részére ez továbbra is tapasztalás és tanulás)
Henry Moray
Moray volt még az, aki dokumentáltan is sikerre vitte a dolgot. Ő Salt Lake City mellett élt. Azt tudni kell, hogy ott az 50-es években nagyon erős vallási közösség volt (és van ma is) Egészen biztos vagyok benne, hogy Moray is kapott megfelelő szellemi beavatást. Kapcsolatuk Teslával nem bizonyított, egyetlen elköpött félmondatot találtam a levelezésükből, hogy Tesla nem hitt neki, hogy megcsinálta 😉
Fulgur barátom is azt gyanítja, hogy a fiatal Moray eljárt Tesla előadásaira, és abból merített infót. Ő lehetett azon kevesek egyike, aki valóban megértette a lényegét miről is beszélt Tesla.
Moray berendezéséről most csak nagyon röviden annyit, hogy egy közepes méretű fadobozból közel a legfejlettebb változatban 50KW-nyi energiát képes volt kivenni. A berendezést hivatalosan is vizsgálták.
Nem vagyok benne 100%-osan biztos hogy Moray tisztában volt az ELMÉLETI működési elvvel. Meg tudta építeni a készüléket, és évek hosszas munkájával tovább fejleszteni. De pl. kollégái az Eyring Co.-nál nem is értették miről beszél.
Ez annyira tipikus mintázat, hogy szót kell ejtsek róla. Meg sem tudom számolni hányszor tapasztaltam ezt az érzést. Nem értik miről beszélek, mert nem akarják. Valami belül nem akarja. – Ezt erőltetni nem lehet, – ez nem egy általános iskolai “kötelező olvasmány”.

A Moray-t tönkretevő cég, akik először a barátai voltak, MA IS LÉTEZIK! És szerintem elég fura hely… Moray azon kevés szerencsések közé tartozik, akiket legalább nem tettek el láb alól. Tesla mérnökei, bedolgozói eltűntek, hallgattak. Akkor az FBI lefoglalta az összes aktát, jegyzetet. Ebből 2 éve csepegtettek valamit, de ez csak a közvélemény megnyugtatására szolgált. Mi is ebből a tanulság? Vannak ugyan technikai problémák, de ezek egy kutató számára kihívások, érdekesek. Ami SOKKAL nehezebb, magunkon dolgozni, úgy hogy ez az emberi összhang megvalósulhasson, mert a “fejlettebb” kütyük szintjét csak így érhetjük el.
SZINTÉZIS
Nos ilyet, ebben a témában még sosem csináltam. No de vágjunk bele. Itt már nem fogom a bizonyított elmélet, teória, időrendiség határait betartani. Ez egy téma újra összegzése, szintézise, némi tisztítás után. Nagyjából helyére kerül minden. Ha ez nem történt volna meg, eszem ágában sem lenne ezeket leírni.
Honnan az energia?
– A kozmikus sugárzásból. Az elektromágneses spektrum igen széles. Hangfrekvencia, ultrahang, hosszú-közép-rövid-ultrarövid-mikrohulllámok-terahertz-infra-látható-ultraibolya-XUV, röntgen-gamma-kozmikus csak hogy frekvencia-sorrendben említsem. Az alsóbb frekvenciák többé-kevésbé ismertek. Energetikai szempontból most annyit kell tudni, hogy modulációként a felső frekvenciák tartalmazhatják az alsókat. És ebből vissza is alakítható, nemlineáris eszközök segítségével (pl. dióda, és bizonyos plazma eset)
Amit még tudni kell. Az univerzum fraktál-szerkezetű. Ez a mi nézőpontunkból (figyelem nagyon leszűkített nézőpont!) azt jelenti, hogy sosem egyetlen frekvencia, és fázis van jelen, hanem több, melyek ismétlődéseket (periódus) és soha meg nem ismétlődéseket (káosz) tartalmaz. Ebből mi egy keveréket látunk, ami egy fraktál, ami tartalmaz ismétlődő és kaotikus részeket. Ennek összessége a zaj, amit sistergésként hallunk a rádióban, és hangyákként látunk a TV képernyőn.
A fraktál-szerkezet elfedhet egy másikat, össze-szövődhet vele, rezonálhat vele, átfedések és diszharmóniák követhetik egymást. Ez is egyfajta rezonancia lehet, de már egy magasabb szintű.
A művészek-ösztönösen- tudják ezt. A hangszerek harmóniája-vagy épp disszonanciája is pontosan innen ered. A harang is ezért szól szépen vagy sem. Pedig itt már messze nem egy frekvenciáról beszélünk. Ezek azok amiket elkezdhetünk forma-rezonanciáknak nevezni.
És most jön a csoda, amin már egy hívő materialista is elcsodálkozik. A természeti formák is ilyen elveket követnek. Meglepő módon a makró és mikroszkopikus világban is. Egyszerűen magától megjelenik a geometria. Sokszög-halmazok jelennek meg, egymásban forogva, egymáshoz kapcsolódva stb. Érdekes lenne ezt a jelenlegi molekuláris fizikával, a röntgen-difrakciós kristályszerkezet rajzolással, és a saját tapasztalatokkal összevetni.
Ez is nagyon fontos volt megérteni, hogy kicsit más szinten kell gondolkodni, kicsit “feljebb”, összetettebben, ha ezeknek a ketyeréknek a működését az ember meg akarja érteni. És ami a legmeglepőbb, hogy a kontraszt a hagyományos egy frekvenciás, és sík szemlélethez képest, – óriási.
Ez szellemileg olyan, mint ha egy-a szivárvány minden színét tartalmazó festményhez csak egyetlen színű festékünk lenne elkészíteni.
A technika ezt széles-sávnak nevezi. Érdekes módon a tudati széles-sáv is pontosan így működik. Nagyon meglepő volt számomra, hogy itt már nincs különbség. Csak EGYETEMES törvények vannak (az adott síkon belül persze) olyan nincs hogy ezen a tartományon igaz, máshol nem. Ezt a fizikusok találták ki, ha valamit nem tudtak megmagyarázni (pl. feketetest-sugárzás probléma)
Konverzió
Bizonyos mértékig az élő szervezetek is használják a körülöttünk lévő energiát. Legalább 300 neve van, chi, prána,mana, életerő, bioenergia, s a többi.
Számos vita volt már, hogy mennyi is egy élő szervezet, vagy – akár az ember energiamérlege. Még ha feltételezzük, hogy a megevett kaját az enzimek 36,8 fokon “égetik el” ami önmagában is egy kémiai csoda, hogy képes – állítólag 90% körüli hatásfokra. Hadd legyek vulgáris, “seggbe dugja” a termodinamikát.
Léteznek Indiában, de máshol is a világban – különleges képességű emberek, akik nagyon minimális táplálékfelvétellel képesek egészséges életet élni.
A rovarvilágban rengeteg olyan faj van, ami méretéből, és aerodinamikai tulajdonságaiból adódóan NEM REPÜLHET, DE MÉGIS MEGTESZI… Mi ez? gravitációs effektus? Hmmm… Ebbe most nem akarok belemenni, de akit érdekel, olvassa el Viktor Grebenikov magyarra fordított cikkét, és lepődjön meg nagyon 🙂

És most jön a fogós kérdés… Jogunk van-e kihasználni, jogunk van-e konvertálni, az általunk kívánt formára az ide érkező – elképzelhetetlenül nagy energiájú – kozmikus sugárzásokat?
Itt megint vissza kell csatoljak a bevezető részre – attól függ. A dolognak szellemi védelme van. Nagy disznóságot biztosan nem lehet elkövetni, mert azért csúnya seggbe rúgás jár…
És most jöjjön, – mert mindenki ezt várja, – a konverzió technikai része. 🙂
Ezt persze nem lehetne megérteni az előzetes bevezető nélkül, ezért épülnek egymásra a dolgok.
A feladat, a bejövő nagy intenzitású, ámde igen nagy frekvenciájú kozmikus sugárzást átalakítani, alacsonyabb frekvenciájúra, mely már kölcsönhatásba tud lépni az anyaggal.
Ennek első és legtriviálisabb megoldása egy áthangolt napelem lenne, mely azt veszi. No igen. Létezik a köztudatban az úgynevezett “japan rod” nevezetű szabad-energiás berendezés, – ez két rúdból áll, mely között nincs semmi összeköttetés, a két rúdon le lehet venni 100W nagyságrendű teljesítményt.
Ez szép és jó, de egyáltalán nem olcsó, és nem hatékony. A rudak egy kb 40 összetevős ötvözetből állnak, köztük szerves anyagokból. Az egésznek az a célja, hogy a FIZIKAI anyag hatáskeresztmetszetét, az átmenő müon-fluxusra megnövelje. Müonoknak hívjuk ezeket a részecskéket, melyek jelen pillanatban is megszámlálhatatlanul nagy mennyiségben áramlanak át rajtunk, a legkisebb kárt sem okozva, mert nem lépnek kölcsönhatásba az anyaggal.
Miért?
Mert más a struktúrája. Mások a freki-összetevői, más a fraktál-szerkezete.
A konverzióra az élő szervezet is képes. Egyelőre csak gyanítjuk hogy mennyire a DNS kettős spirál antennája a konverter. Vagy valahol a sejthártyában felhalmozódó töltések, melyek nem a szokott módon viselkednek (itt a mai napig hemzsegnek a biofizikai anomáliák) Nem véletlenül kutatják ennyire…
Létre kell hozni egy olyan struktúrát, egy ötvözetet, és olyan kristály-formába, (kristály) de legalábbis rendezett struktúrába (rezonáns plazma, vagy mechanikailag rezgő ferrit) melynél a hatáskeresztmetszet megnő, több nagyságrenddel. A “japan rod” berendezésnél kb 25.000-szeresére. Bizonyos fémek pl. már önmagában is kiváltják a hatást.
Apropó ötvözet… Senki nem tudja mi a túrónak az élő szervezetnek vitaminok, és nyomelemek. Nagyon kis mennyiségben kellenek, de elengedhetetlenek. Enélkül nincs élet. Ezek egyfajta mikro-ötvözőként viselkednek, én úgy hívom tunerek, finomhangolók. Segítik a rendszert pontosan behangolni, hogy a frekvenciákra rezonálni tudjon. Csak megjegyzésként; Szerintetek milyen tudása volt annak, aki ezt megalkotta? …hmm? Ezt lineáris gondolkodással megközelítve, fel sem foghatjuk.
A többszörös konverzió
Meglehetősen érdekes trükk az biztos… A kozmikus sugárzás nagyon messze van a fénytől, de a mi általunk hőn áhított elektronoktól (béta-sugárzás) is. Többszörös konverzióval kell a megfelelő frekvenciára alakítani. Na most itt egy elektronikával vagy rádiótechnikával foglalkozó ember szívgörcsöt kap, mert mint említettük, egy SZÉLESSÁV-ról, és struktúrával rendelkező valamiről van szó.
És itt visszacsatolok Tesla zsenialitására, de az ősi Tibeti mesterek zsenialitására is. A misztikus számok számtalan ősi írásban megtalálhatók. A lényeg az, hogy a konverterünket úgy kell vezérelni, TÖBB, MEGFELELŐEN BEÁLLÍTOTT frekvencián, hogy a konverziós lépések, egy újabb rezgés struktúrát alkossanak.

Ezt vizuálisan úgy kell elképzelni, mint ha belső fogazású fogaskerekek kapcsolódnának egymásba. A legbelső gyorsan forog, forgása közben egy körkörös mozgást is végez, hajtja az eggyel nagyobbat, és így tovább a végtelenségig. A mágneses analógiája ennek az úgynevezett Hamel-motor.
(Figyelembe kell venni, hogy a szerkezet valójában egy forgó-rezgő fraktál, a fogaskerekes példa a vizuális szemléltetést segíti – várom a javaslatokat a vizuális megjelenítésre, akár 3D modell)
Ha a frekvenciák jól vannak beállítva, akkor a nemlineáris konverziós eszköz, elkezdi lépésről lépésre lekonvertálni a sugárzást, úgy, hogy ezt periodikusan, több lépésben teszi lefelé. És ha az általunk kívánt tartományban megjelenik a kimeneti teljesítmény, akkor azt vissza lehet vezetni a rendszer vezérlésére.
DANGER
A rendszerből nyert (konvertált) energiát visszavezetve, az elkezd felpörögni, és ha nem szabunk neki határt egészen extrém jelenségek is bekövetkezhetnek, melyek nem csak fizikai veszélyekkel járnak, hanem a kísérletező szellemi épségét is veszélyeztetni. A lényeg, hogy ezeken a vizeken jó, ha van valaki, aki tudja irányítani a csónakot.

Megint csak a bevezetőre hívnám fel a figyelmet, hogy az erőt, a bölcsességnek kell kontrollálnia.
Mit kell kutatni?
Anyag ötvözeteket, kristályokat, plazmát, ezek speciális, állóhullámos (azaz strukturált) változatait, esetleges kereszt-effektusok, – azaz meg lehet-e egyszerűbben csinálni a konverziós ciklust? (szenzoroknál jól jönne) mágikus számok, mágikus frekvenciák. Ez alatt azt értem, hogy amit mágiának nevezünk, az maga az élet és ami létezik annak van frekvenciája. Vizsgáljuk, hogy a különleges egymáshoz viszonyított arányoknak, – melyek összességében egy harmonikus rendszert adnak ki, – milyen oktáv, vagy dimenzió-törvényei vannak. És ebből a rendszerből, ráadásul többet létrehozva,l mint a részek összessége.
További lehetőségek
Erről nem ebben a részben írnék, mert az intézeti portfólióban már említettük ezeket. A lehetőségek skálája hihetetlen széles, nagy részük sci-fi be illő…
(folyt. köv.)
Roskó Farkas