A Dimenzió Eón kezdetétől nem sok időnek kellett eltelnie, hogy világosan lássák, mi az a mód, melyen a Komplex Tér életjelenségeit reálisabb keretben értelmezhetjük. A mennyiségtani egymásból folyó logikai és szűkebb algebrai metodikát félretették, és új obszervációs processzus eljárásait dolgozták ki. Megszületett, és a matematika helyére lépett a biomátia vagy másképp meghatározva, az élettani jelenségek egymásba kapcsolódásának tudománya.
Ez a kísérleti hatásmértan nem a jelenségek okait kutatta, hanem azt vizsgálta élettani úton, hogy a tünemények hogyan kapcsolódnak egymással, milyen tapasztalható kiterjedéseken ömlenek keresztül, és mi a belső intenzitásuk.
Gyakorlati módon észlelték és figyelték a változásban szereplő energiafajták frekvenciáját és objektivációra törekvő sajátságait. Mint teljesen harmadrendű szempontot, figyelemmel kísérték az időbeli kiterjedés-faktort is. Voltak ezután is mérőeszközök, de a szimbolizmusok elhajlásait vagy tendenciákat mértek vele.
Az új laboratórium-institúció mérőműszerei nem a súly és mennyiség, hanem a térgrammatika és a szimbólumkvantumok kölcsönhatásainak lejegyzésére voltak szerkesztve.
A biomatézis a régi tudomány egy elhanyagolt területén keletkezett. A mélytengeri biológia már hosszabb ideje rendszeresen feljegyzett és fenntartott komplexumokat, amelyek kiváló matematikai konstrukciók működését mutatják, élettani alapon, értelmi folyamatok nélkül.
A radioláriák csodálatra méltó konstrukcióit vetették újabb vizsgálatok alá, és levonták azt a szintén ősi tapasztalatot, hogy a természet geometrizál.
Ennek folytatásaként ugyancsak a természet kifejezett matematikai tevékenységére, és életfenntartó szimbológiájára is rájöttek.
A létrehozott konstrukciók, például a radioláriák és a kovamoszatok váza, minden emberi elképzelést meghaladó szépségűek, s amellett a legtökéletesebb szimmetria váltakozik bennük az életfeltételek által indokolt mértékű hullám-elasztikával. Úgyszintén az egyszerű és koordináta-számtan alapműveletei is meggyőző módon demonstrálódnak bennük.
A metszetek vizsgálata arra is rávilágít, hogy a matematika valóságosnak mondható műveletei milyen biológiai folyamatok absztrakciói. Ez fontos szempont volt a biomatézis műveleteinek megtervezésénél.
Kimutatták, hogy a szorzás a nemzés, az összeadás a megtermékenyülés, a kivonás a születés, az osztás az embrionális fejlődés szimbolizmusa.
Sok élettani folyamatnak azonban nem volt meg a matematikai analógiája, s ekkor jutottak a biomátia metodikájának birtokába. Már az első alaposabb megfigyelések mutatták, hogy mindezek a meglepő precizitású és szépségű funkciók, illetve építmények, értelmi tevékenység nélkül, a természetnek egy olyan irányító központjából sugárzanak, amelynek elsődleges forrása nem az agy!
Legtöbb helyen nem is létezik centrális ganglion központ, a produkció mégis fölülmúlja a központi irányítású intellektussal ellátott élőlények teljesítményeit, beleértve az embert is.
A három sík állagával kombinált intellektus-osztály lényei, melyek legfejlettebbike az ember, képesek rá, hogy a természet fölülmúlhatatlan művészi erejű konstruktív középpontjának irányító rezgéseit felvegyék. A természeti célszerűség és realitás megszabta pontosság reguláló sávja bekapcsolható a humánum intellektusába anélkül, hogy az értelmet meg kellene feszíteni.
Itt megint lényeges megállapítást tettek.
A természetnek ugyanis egy előrehaladott megfigyelés szerint nem ideálja a matematikai pontosság! A természet alkotásában vannak logikai, számszerűségi és esztétikai elemek, de ezek sohasem szigorúan következetesek, hanem lokálisan elasztikusak.
Ez azt is megindokolja, miért vezettek a huszadik század matematikai természetértelmezései mindig zsákutcába.
Akkoriban nem ismerték a fizikai adaptáció elaszticitás törvényét. Azt hitték, hogy elaszticitás csak az organizmusok világában létezik. De ez az elgondolás téves volt, mivel minden kozmikus állag és folyamat alá van vetve az elasztikus adaptáció regulativájának.
Ez a világfolyamatokban résztvevő materiális bázisok öregségének, megelőző manvantarák elemi tapasztalatának következménye. Az anyag emlékezete hosszú prae-egzisztenciális /létezés előtti/csiszolódás öröksége. A biomatézis etapja az Univerzum vizsgálatának meglepő kreatív módjait tárja fel.
Kozmogóniákat és életfolyamatokat mikrokozmikus stimuláció formuláinak vezérlése mellett tudtak előidézni, és így bebizonyítani vagy cáfolni. Miután a kreatív lehetőségek axiómái ismertekké váltak, majdnem csalhatatlan eljárásokat eszeltek ki egy hipotézis valóságtartalmának lemérésére.
Ekkor már meglehetős biztonsággal voltak képesek annak kimutatására, hogy mi lehetséges, és mi nem. Ez az elméletszakosok munkájának természetesen szárnyakat adott, mert ettől kezdve egyetlen jó nyom, amelyen elindultak, biztosan eredményre vezetett a kísérletek területén.
A biomátia szolgáltatta a Homo Universialis kezébe a természeti abszurdumok biztos eliminációjának eszközeit. Ez volt a biometria hipotézis-detektora, amellyel biztosítani lehetett, hogy a kutatók nem kerülnek holtvágányra.
HOMO TRANSZDIMENZIONÁLIS
A térszámítás integrációjának harmadik évezredében bekövetkezett az, ami az élet kibontakozásának során már több ízben előadódott. A fejlődési körök a hasonló tendenciák pontján összeértek, és kialakult az egykori celesztiális intelligencia prototípusa a kozmikus térségek megismerésének optimális lehetőségeivel. Létrejött a dimenzió ember.
Ez az individuum, mely az okkult érzékszervek fiziológiájában tárgyalt szervek nagyobb részét már elemi iskolai tanulmányai során kifejlesztette, fel volt ruházva magasabb pszichikumának alternatív kapacitásával. Akaratának és tudatának beállításával képessé lett létérzékelése színterét változtatni azáltal, hogy agymezőit szűkítette vagy tágította. Mentális testében idegen galaktikák életkörébe léphetett be, planéták felszínén tehetett látogatást, távolba hatott, és mindezt azzal a realitással, mint a fizikai testek áthelyezése tette volna más körülmények között. Ekkorra már mindenki ismerte a magasabb testekben való kihelyezkedés lehetőségeit. Végleg eldöntött kérdés volt már, hogy a Terra nehéz állagából szőtt matériával lehetetlen távoli égitestekre eljutni.
A neotronómia fölöslegessé tette a testek áthelyezését idegen planétákra vagy diffúz koordinátákra. Neotronómiai végzettség után az idegen világszigetek és dimenziók tapasztalása semmiben sem különbözött a helyi életterek megfigyelésétől.
Wictor Charon
