Bajban vagyok, mert Farkas tegnap azt mondta, hogy a tudós bácsiknak a logikai folyamatokat végig kellene vezetni, nekem meg sokszor elég, ha valami elkezd motoszkálni. De mégis csak segíteni illik a létezésben szintén résztvevő embertársainknak. Most, hogy mégse szakítsunk egy pillanatra se ezzel a hagyománnyal, hívjunk segítséget a skalár hullámok, a DNS, a tudatszintek és a neutralitás tágabb megvilágításához.
Részletek Grandpierre Attila munkáiból;
A neutron (ez a protonnal közel azonos tömegű, de semleges részecske) létezését már 1932-ben sikerült kimutatni. A neutrínó közvetlen kísérleti kimutatásával azonban egészen 1953-.ig várni kellett, mert a neutrínó olyan ritkán kerül kölcsönhatásba más elemi részecskékkel, hogy emiatt rendkívül nehéz kimutatni. A neutrínó ugyanis olyan „gyengén kölcsönható” részecske, hogy egy ólomfalnak 1 fényév (kb. 10.000 milliárd km) vastagnak kellene lennie ahhoz, hogy benne a neutrínó el tudjon nyelődni. A kísérletek szerint tehát a neutrínó olyan elektromosan semleges részecske, amelynek tömege sokkal kisebb az elektron tömegénél (a standard elmélet szerint tömege pontosan nulla), és amelynek spinje (perdülete) ½ értékű. De mitől függ, hogy a neutrínó mekkora energiát kap a spontán béta-bomlásban? A korábbiakban megmutattam, hogy a spontán folyamatok nem lehetnek teljesen spontánok, valódi okuk van. Ezek az okok vagy belső, öntörvényű okok (amelyeket az élőlényeknél tételezhetünk fel), vagy véletlenszerűnek tűnő, de valójában jól meghatározott külső folyamat által kiváltottak, amelyben eső számú „gyanúsított” a vákuum lehet. Feltételezhetjük, mivel a vákuum folyamataiban az elektromágneses (EM) és a vákuum kvantum-alaprezgéseit adó skalár-hullámok jelentős szerepet játszanak, hogy ezek az EM és kvantum-folyamatok hatnak kölcsön a bomlásra hajlamos atommaggal, ezek rezegtetik meg az atommag anyag cseppjét. Ugyanakkor a kvantumfizika megmutatta, hogy az elemi részecskék is rendelkeznek „belső” tulajdonságokkal, belső szimmetriákkal. Ezek olyan belső terekkel kapcsolatosak, amelyekben szintén a – fénysebességnél gyorsabb – skalárhullámok bukkannak elő….
… A genetikus tudatot anyagi rendszerek, hordozók, a gének közvetítik. Elképzelésem szerint azonban a mintegy százezernyi gén nem maga tárolja az információt, hogy hogyan cselekedjünk, hanem inkább egyfajta lehallgatókészülékek a vákuumra feszülve, reléállomások, antennák és rádióadók, amelyek a belső világfolyamat rezdüléseit, forgatagát úgy veszi föl, hogy eközben saját szerkezetük lenyomatát rajta hagyják az üzeneten, és ez vezet végül a személyiségjegyek egységes szervezettségéhez. Ez tehát azt jelenti, hogy a gének nagyon finom műszerekként felfogják a skalárhullámokat, a világegyetem információs mezejének híreit. Igen ám, de ezeket át is kell adniuk, továbbítaniuk a szervezetnek, s ott már a skalárhullámokat könnyen elnyomhatják az erős elektromágneses jelek, a kémiai anyagok áramlásai.
A géneknek tehát nem egyszerűen továbbítaniuk kell a skalárhullámokat, hanem eközben fel is kell erősíteniük, át kell alakítaniuk őket erős elektromágneses hullámokká. A skalárhullámok érzékeléséhez stabil szerkezet és finom hangolhatóság szükséges. És mit ad Isten? A sejtek legstabilabb, az egész szervezetben jelen lévő alkotórészei a gének. Másrészt ekkor elméletem értelmében a géneknek kell kibocsátaniuk azt az elektromágneses sugárzást, amit éppen frissiben vételeztek a skalárhullámok felerősítésével a vákuumból. A gének együttesét a sejtekben kromoszómáknak hívjuk. A kromoszómák együttese a DNS, a híres kettős spirálszerkezetű óriásmolekula. A sejtek fényfürdője tehát a DNS-ből kell, eredjen! És valóban, a megfigyelések, mérések tanúsága szerint a mitogenetikus sugárzás forrása a DNS. A mitogenetikus sugárzás elnevezés azokra a biofotonokra vonatkozik, amelyek a sejtosztódással kapcsolatosak, amelyek képesek a szomszédos sejtekben beindítani a sejtek osztódását. Ez a fény ráadásul koherens, fázisban összehangolt, mint a lézer fénye, és így biológiai hatékonysága felerősödött. Az oxigénellátás a molekulák szabadenergia-tartalmának fedezésére, utánpótlására szolgál, az oxidáló reakciók révén. Az élő szervezetben a molekulák szabadenergia-többlete tehát feltétele a skalárhullámok tartós elektromágneses sugárzássá alakításának. Ez viszont érv a tudatszintek kölcsönös egymásra épülésére: a felvilági tudatszint molekulái és a mélytudati szint elektronjai biztosítják a genetikus tudatszint működését.
A fény részecske-természetét századunk elején a kvantummechanika fedezte fel újra. Max Planck a testek hőmérsékleti sugárzását vizsgálta. Minél melegebb egy test, annál több hősugárzást bocsát ki magából. Ez a hősugárzás az izzó vas lehűlésével szemléltethető. Amíg a vas izzik, fehéres fényt bocsát ki magából. Ahogy hűl, fénye vörösebbé válik, majd ezután feketének látszik. Ettől kezdve mi, emberek, nem látjuk a lehűlés során a színek változását, de kimutatható, hogy a vörös után az infravörös sugárzás lép fel, aminek mi inkább csak melegítő hatását érzékeljük. Mivel a fény elektromágneses hullám, ezért a hősugárzás is az. Adott hőmérsékleten minden (abszolút) fekete színű test hőmérsékleti sugárzásához ugyanaz a szín tartozik. Az égen izzó Nap azért sárgás színű, mert az elektromágneses sugárzási energia szerinti eloszlásának maximuma éppen a sárga fény tartományába esik. A fekete test sugárzását legjobban egy fekete üregben kialakuló sugárzási térrel közelíthetjük meg. Miféle módon oszlik el a sugárzás energiája, pl. Egy kocka alakú üregben? Ezt az elektromágneses tér viselkedését leíró Maxwell-egyenletek és az üreg alakját leíró határfelületek együttesen határozzák meg. A számítások bemutatása nélkül is kézenfekvő, hogy az elektromágneses hullámok az üreg alakjához alkalmazkodnak, és olyan állóhullámokat alakítanak ki, amelyek faltól-falig hullámzanak. Az állóhullámok jellemzője, hogy a falaknál a hullámok bukfencet vetnek. Ha a hullámokat, mint a vízszint függőleges rezgéseit képzeljük el, akkor a falaknál akkor állandósulhat a hullám, ha a vízszint éppen megegyezik a nyugvó vízfelszín magasságával. Ekkor a hullám magassága, a rezgés függőleges kitérése éppen nulla a falaknál, más szóval, itt van a hullám nullpontja, csomópontja. Ha a hullám az egyik faltól a másik falig nullponttól-nullpontig hullámzik, akkor a két fal között éppen egész számú (n=1, 2, 3,…) hullámhegy számolható össze. Egy adott úszómedencében minél több hullámhegy alakul ki, annál rövidebb az egyes hullámok vízszintes mérete, hullámhossza.
Az elektromágneses tér viselkedésének egyik jellemzője, hogy a különböző hullámszámhoz tartozó rezgésállapotok egymással energiát cserélnek ki, egészen addig, amíg mindegyikben egyenlő energia raktározódik (kT). Ez viszont felveti a kérdést: mekkora energiával rendelkezhet az elektromágneses hullámok összessége? Ha az energia egyenlően oszlik meg a különböző rezgésállapotok között, akkor a legrövidebb hullámhosszakra kell jusson a legtöbb energia! Az egyre rövidebb hullámhosszakból ugyanis egyre több fér el ugyanazon a távon, ezek egyre sűrűbben követik egymást. A legnagyobb hullámhosszú rezgés hossza az úszómedence hosszával egyezhet meg. Az ennél éppen rövidebb rezgés hullámhossza ennek a fele: két ilyen hullám (egy hullámhegy és egy hullámvölgy) tölti ki a medencét. A következő rezgésben három hullám fér ki a medencében, ezek hossza a medence hosszának egyharmada. És így tovább: a medence hosszának egynegyede, ötöde, hatoda…., egyre sűrűbben. Ha nincs itt egy hatás, akkor ahogy az ½, 1/3, ¼, 1/5…, sorozat tart a nullához, végtelen lépésen át, úgy csökken minden határon túl a nulla felé a hullámok hossza. Igen ám, de akkor az egyre rövidebb hullámokból egyre több lenne, és az energia egyenlő eloszlása, részesedése (ekvi-partíciója) esetén az EM tér teljes energiája a legrövidebb hullámokban összpontosulna! A tapasztalat ennek az elektromágneses üreg esetében is ellentmond. Ugyan létrejönnek egészen rövid hullámhosszú rezgések is, de ezek egy adott energia-küszöb fölött már nem vesznek fel a nagyobb hullámokkal egyező energiát, csak ennél kevesebbet. Ennek oka, hogy az egymást egyre sűrűbben követő rezgésállapotok közti energiakülönbség egyre kisebb lenne. Abból, hogy a tapasztalat szerint az elektromágneses tér energiájának eloszlása maximumot mutat, következik, hogy az energia nem adható át tetszőlegesen finoman. Ha létezik egy legkisebb energiaadag, amellyel energia vihető át a rezgésállapotok között, akkor az ennél közelebbi rezgésállapotok energiája nem átlagolódhat ki, ezek nem kapnak energiát a nagyobb energiájú rezgésektől! A testek hőmérsékletváltozásának és kisugárzásának tanulmányozásával tehát egyenesen eljuthatunk a kvantummechanika alapfeltevéséhez: az energia adagos, kvantumos természetű.
Érdekes, hogy ez a kvantumosság a hullám-természet alapján mutat a részecske-tulajdonságok felé. Ha az Elektromágneses tér hullám-természetű, akkor energiája kvantumos, és akkor a fénynek létezik elemi energia-csomagja, elemi részecskéje, kvantuma. Ezt az elemi energiacsomagot nevezték el kvantumnak. Ez a kvantum éppen a hullámokból ugrott elő? Mi ennek az oka? Miért jelentkezik együtt a hullám és a részecske-tulajdonság, amikor a biliárdgolyók és a vízhullámok viselkedése olyannyira eltér egymástól? Ennek az együtt-jelentkezésnek természetesen alapos oka van. Világos egyrészt, hogy minden hullám kvantumos természetű! Legalábbis annyiban, hogy minden hullámnak van hullámhegye, hullámvölgye, és ezek a hullámhegyek-völgyek a hullámvonulatban egymás után követik egymást, mint az egész számok, vagyis adagok sorjáznak, más szóval: hullám-kvantumok. Minden hullám elemi hullámok kvantumainak sorozata. De mi szabja meg egy hullám, kvantumának adagját? Természetesen, ahogy láttuk, a hullámot tartalmazó üreg alakja, vagyis a határfeltételek (bizonyos esetekben ezt módosíthatja a rezgést kiváltó tényező erőssége, időbeli változása, valamint a rezgést továbbító közeg tulajdonságai). Ahhoz, hogy állóhullámok alakulhassanak ki egy adott üregben, a hullámoknak ki kell terjedniük az üreg egészére, és ott ki kell fejlődniük az egyensúlyi állapotnak megfelelő állóhullámoknak. A hullámok részecske-tulajdonságainak megjelenésére tehát a határfeltételek vezetnek. Schrödiger, a kvantummechanika egyik megalapítója megmutatta, hogy a hidrogén-atom energiaállapotainak kvantumos természetűnek feltett részecskék határfeltételeire vezethető vissza. A kvantummechanika szerint nemcsak a fényrészecske, hanem minden elemi részecske, így az elektronok is olyan hullámokként foghatók fel, amelyek kvantumos természete a hullámok határfeltételeinek megadásával származtatható.
A nagy kérdés: hogyan alakulnak ki az üregben az állóhullámok? Mennyi idő kell az állóhullámok kialakulásához? Ha egy úszómedencét gondolunk el, annak falára mindenféle hullám érkezhet. Ezek közül azok a hullámok, amelyek ütközőpontja a falát az átlag vízszinttől eltér (amelyek a falon a nullpont alatt vagy fölött csapódnak be), visszaverődnek, elfutnak a másik falig, és addig-addig verődnek oda-vissza, amíg egyszer éppen nullpontjuk egybeesik a fordulóponttal, és ettől kezdve állandósulnak, a visszavert hullám menete egybeesik a beeső hullámmal. El tudjuk képzelni, hogy jókora időnek kell eltelnie, amíg egy úszómedencében egyenletes szinusz-hullámok alakulnak ki faltól-falig. De mi a helyzet az üreg esetében? Az abszolút fekete testként felfogható üreg falai attól abszolút feketék, hogy minden rájuk eső hullámot elnyelnek. Itt tehát a visszaverődések nem járulhatnak hozzá az állóhullámok kialakulásához. De akkor hogyan alakulnak ki az állandó állapotra jellemző hullámok? Honnan tudják az elektromágneses rezgések, miféle üregben terjednek, merrefelé, milyen távolban találhatók az üreg falai? Hiszen ha csak egy parányit is messzebb vagy közelebb lennének az üreg falai, másféle hullámhosszat kellene felvennie az állóhullámoknak! Honnan tudják az elektromágneses rezgések, miféle hullámhosszat kell felvenniük az adott körülmények között? Amikor az atomok ütközéseik során elektromágnesesen gerjesztett állapotba jutnak, ezek a gerjesztett állapotok (amelyekben az elektronok az atommaghoz közelebbi, belsőbb héjról egy külsőbb héjra kerülnek) csak előre meghatározott, az üreg méreteitől független hullámhosszú sugárzást bocsáthatnak ki, amikor visszaugranak egy alacsonyabb energiaszintre. Hogyan lesz az atomok ütközési sugárzásaiból állóhullám? Erre nincs más mód, mint maga az energia-kiegyenlítődés folyamata. Az állóhullámok kialakulása a különböző rezgések közti energiacserével valósul meg. Ha elképzeljük, hogy egy adott hullámhosszúságú sugárzás esik be az üregbe, ez ott szétbomlik egy sereg más hullámhosszúságú hullámmá, s végül kialakul az egyensúly, amit befolyásolnak az üreg méretei. A fotonok szétbomlása alacsonyabb, illetve átalakulása magasabb energiájú fotonokká egy kellőképpen nem tanulmányozott folyamat. Az egyik legfontosabb kérdés: mennyi idő alatt alakul ki az egyensúly? Mennyi idő alatt fejlődnek ki az állóhullámok? A másik kérdés: ha az üreg fala minden ráeső hullámot elnyel, akkor az állóhullámoknak kialakulásuk során már előre tudniuk kell, mekkora méretű üregben keletkeznek. Ez pedig megköveteli egyfajta előrelátó-hullámok jelenlétét. Ezek az elő-hullámok szükségesek ahhoz, hogy a képződő hullám felmérje, mekkora üregben születik, és energiáját a falak távolságához tartozó hullámhossznak megfelelően válassza meg. Addig, amíg az üregben nem alakul ki az egyensúly, az állóhullámok-alkotta sugárzási tér, addig az előhullámok alakítják ki a sugárzási teret. Az elő-hullámok fizikai természete egyelőre ismeretlen. Az előhullámok nem lehetnek ugyanis a szokásos elektromágneses hullámok, mert a fal elnyeli az elektromágneses hullámokat, és így azok a falról semmilyen információt nem tudnak átvinni a hullámok beesésének, keletkezésének helyére. Felfedeztünk tehát egy lényeges, a fizikai folyamatokat lényegesen alakító, addig figyelembe nem vett fizikai folyamatot: az elő-hullámok jelenségkörét! Hogyan vizsgálhatjuk meg az elő-hullámok tulajdonságait? Javaslatom szerint erre a legalkalmasabb a Föld óriás üreg-rezonátora, az ionoszféra és a Föld felszíne alkotta üreg. Tudjuk, hogy ebben a kozmikus üregben alakulnak ki a villámlásokban keltett Elektromágneses hullámok elektromágneses állóhullámokká, amelyek neve Schumann.-hullámok. A Schumann-üreg kozmikus méretei folytán alkalmas lehet az elő-hullámok dominálási időszakának meghatározására. Mérhetőek a villámokban keletkezett. Kisülések elektromágneses rezgései éppúgy, mint az az időszak, amely alatt ezek az elsődleges villámrezgések a Föld elektromágneses üregének alkalmazkodnak, és átalakulnak Schumann-hullámokká. Mivel a Föld Schumann-üregének méretei jelentősek, az állóhullámok kialakulásának időszaka elég hosszú lehet ahhoz, hogy ebből az elő-hullámok terjedési sebességét meghatározzuk…”
Grandpierre Attila
CHARON INSTITUTE 