“Véletlen” mezők

A létezésben van egy térháló is, ami egy kicsit stabilabb, mint a szociális háló. Ez a térháló, Önmagukat ismerő koordinátákból áll. Egyéniségekből, kik a kreativitást, az etikát választják létük értelmének. Kik korlátok nélkül kíváncsiak a létezés titkaira, s arra hogy valójában, hogyan működünk. Ez az a félanyagi, pszichikai dimenzió, amely újra kollektív szinten is jobban meg van világítva, s amely meghódításra vár, vagy a ráébredésre,-  ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

A létezés egy újabb nagy korszakát bejárva újra ahhoz a ponthoz érkezünk, amikor találkozhatunk Önmagunkkal és ez az a koordinátaháló, amelyre térben és időben felépül a személyiségfókuszunk és az énképünk. Lehet a pók, ezt a térhálót mutogatja nekünk évezredek óta? Szakaszokra nekünk van szükségünk, de a ciklikusság helyett, az elme időhöz köthető mulandóságához voltunk képesek igazítani, s melyeket a természetből lestünk el, s amely természettől ma már elég rendesen eltávolodtunk – természetesen. Itt állunk, hol a part szakad kétségbeesetten ülünk a pozícióinkban, s úgy fekszünk le, hogy már nem halljuk a csendet. Van egy film, melynek a címe: Élet.  Ha most itt tartasz, akkor még nincsen vége a filmednek. Gondolkozzunk el, hogy milyen befejezést szeretnénk, hogyan lenne jó eltávozni ebből a fizikai síkú valósághalmazból. A mutáció ugrásszerű változást jelent. Az embernek a gondolkodása révén kialakult vágy és félelemrepertoár azt sugallja, hogy majd… – ezután változom egy kicsit, hiszen a változás mindig előállhat váratlan dolgokkal is. Aztán meg ha tele lesz a  hócipő, persze, hogy ugrásszerű a változás. S biztos, ami biztos jól bebiztosítjuk magunkat.

Egyszerűen kikényszerítjük, hogy anomáliákon keresztül taníttassuk meg magunkkal a világegyetem és az élet tiszteletét. Sok kultúra létezett már és sok kultúra van, mint ahogy ezután is fog születni. S ha csak a természetből merítenénk látnánk mennyi, de mennyi képesség, érzékelésvariáció van. Tanulni elfelejtettünk. Kitaláltuk magunknak az iskolákat, raktárakat csináltunk a fejünkből. Aztán meg csak zümmögünk, zakatolunk, hogyha a raktárba jön egy új információ. Tároljuk a tárolni valót, a láng meg alig-alig villan, ha találkozik két tekintet. Hamarosan bejelentik a mesterséges intelligencia meglétét a mesterséges intelligenciák. Mi biokémiai egységek mesterekké váltunk, megteremtettük az elektronikai egységeket, melyek szintén önálló gondolati visszacsatolásokra képesek. Nagy szó. Megkérdezték a tudomány egy jeles képviselőjét, milyen lesz a jövő számítógépe… – a tévében láttam: – Egy ilyen kicsike kis pontnyi – mutatta és nem láttam át a két ujja között. Nem lehet ez egy molekula, vagy atom, esetleg egy DNS? Nem lehet, hogy mi biokémiai robotok vagyunk, legalábbis a teremtett részünk. Minden  a “pontból” épül fel… s a linearitás is pontok egymásutánja a tér és az idő járószalagjára fűzve. Örömöm határtalan, hogy az ember elkezdett foglalkozni a kristálytechnológiával.

A mutagén faktorokból csendesen szemlélhető, hogyan kapaszkodunk abba a hálóba, amelyet szociálisnak neveztünk el, s hogy a szinapszislehetőségeinket, hogyan cseréltük fel olyan dolgokra, melyeket a rozsda és a moly is meg tud emészteni. Azt hiszem, így lettünk fogyasztók, páciensek, betegek, egyedek… S így alkotunk tömeget…
A közeljövő színpadán el kell viselnünk, hogy hülyeségeink, csodáink, vélt érdekeink áldozatává váltunk és ez kényszerpályára vitt bennünket, melynek következtében felelőtlenség olyat ígérni, mely ennek a tendenciának tisztázás és megértés nélkül ellentmond. A tömegmegváltás érdeklődés hiányában elmarad, meg próbálkozott is vele már egy-két dimenziópionír. A tömegmegváltás elfogyott és nem is lehet kapni többé, ami van, az az alanyi jog. Ezek után, nem is nevezhetjük véletlennek azt, ami a mai korszakban kialakult. Nem tudom ez jó vagy rossz. Véletlenül van ez?  Minden megközelítés dolga, s még csak annyit, hogy nem csak a jövőnk tartogat nekünk meglepetéseket. S nem a múltunk az amin akár le is lehet majd döbbenni.  A jelenből kiindulva láthatjuk és élhetjük meg magunkat és józanságunkat.

Úgy vélem, a vélelem joga nem magyarázhatja meg a véletleneket, s csak azért, mert kevés információm van, illetve nincs elég rálátásom nincs is jogom véletlennek nevezni. – Vélhetőleg. Amikor megnyílik az ember, megnyílnak a morfogenetikus mezők, s elkezdenek áramlani az energiák. Tegyék meg azt a szívességet, hogy mindenki végiggondolja azt, hogy milyenek jelenpillanatban az érzelmei? Egyáltalán vannak-e most? S hogy általában jól érzik-e magukat a mindennapokban.
Amikor így felvillannak szituációs állapotaink, mindig energetikailag minősítünk. Ilyenkor, amikor utánagondolunk dolgoknak minden esetben valamilyen szintű hangolódás zajlik le, s mivel az időbeni rálátás biztosított, már nem olyan magasak a hegyek, nem olyan mélyek a völgyek, s csak a szépség és a viszontagság az, ami felsejlik. Valahogy ilyenkor a tér sem úgy hajlik már, s nekünk sem kell ugyanúgy törnünk össze, vagy magasztalódnunk fel. Ez már ilyenkor egy személytelenebb sík, s ahogy egy barátom mondotta volt: „Mi hol ilyenek, hol olyanok, de mindig ugyanazok vagyunk”.
Nem lehet, hogy a morfogenetikus mezők ugyanazok, mint az örök vadászmezők, csak más néven hívjuk? Ezeken a mezőkön nem lehet már  csak legelni, ez a képzelet mezeje, a gondolatoké, a pszichikumé… Itt megtapasztalásokra épülnek a dolgok.  Ez a mező létezik. Aztán létezik még a fogyasztói társadalom, a hangyák társadalma, a formák társadalma, a társadalom mezeje.  Síkok, hogy egymást fenntartsák, s hogy cizellálódjanak. Hogy addig koptassák egymást tér és idő koordinátáiba rendeződött személyiség keresztjén, – míg fel nem ragyog a megértés drágaköve. És akkor az nem lehet, hogy ezek a dolgok a mai felgyorsult aggyal megismerhetőek? Van a megvilágosodásnak egy aranyos definíciója: „A megvilágosodás csupán csak annyi, hogy a halálunk előtt már tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk.”

Nincs itt valami összecsengés? Antony De Mello, azt mondja, a megvilágosodásba bele lehet szokni. És akkor ez lehet, hogy tanulható? És akkor az is lehet, hogy igazuk van még a hétköznapokban is a nirvanisztikus filozófiáknak? Hiszen szubatomi szinten már régen találkozott a vallás és a tudomány. Talán itt köszönhet jó nagyot az Einstein által is keresett mezőelmélet a gyakorlatban is. A tekintélyelv meg a hajnali ködben sem volt már hiteles, nem is beszélve erről, a szinte vakító, szubemócionális szikrarengetegről. Szóval csak azt szeretném mondani, hogy a pszichikum igencsak bontogatja a szárnyait, s valójában itt kezdődik emberi mivoltunk lényege…

Egy pillanatra visszautalva az előző bejegyzésre, még az az ács is mondhatta volna azt kétezer évvel ezelőtt, hogy sok dolog vagyon még égen és földön mit még most elmétek fölfogni nem volna képes… Kétezer éve még nem zizegett a tér  és az idő ennyire… Ma már  jóval nagyobb az agynak a kapcsolási sebessége, ma már nem kötelező csak ok-okozati rendszerben gondolkodni.

Biztos vannak mindannyiunknak olyan személyek az életünkben, akik már meghaltak, mégis érezzük, hogy jelenleg is a részeink…  – időnként felmerülő gondolataink tárgyai. – Szóval gondoljuk el, itt vagyunk ebben a létezésben, hatunk…  – mindenki hat egymásra, és egy halmazt alkotunk melynek sajátos rezgése, van.  Ez a mi jelenlegi kollektív tudatunk, s ez jóval kiegyenlítettebb átlagban, mint a személyes érzelmi hullámmozgásunk. Egyébként a morfogenetikus mező egyenlő a kollektív tudattal, amit szerintem úgy ismerhetünk meg, hogy megismerjük azt, aki megismerheti. S valamiért ez sem véletlen.

Murzsicz András

Meddig jöhet le az Isten

Jellemző hozzáállás, hogy egy pszichikai vagy mentális valóságot, melyek  az embert Magát is működtetik, – próbáljuk fizikai törvényszerűségeknek megfeleltetni. Kozmikus értelemben az ember szellemi kinyílása ezt a tendenciát megfordítja. Ez a Dimenzióváltás alapja.

Hogyan?

“A dimenzió jóga több analógiát tartalmaz régi rendszerek elmélyedési skálájával. Megállapítható azonban, hogy az antik változat és az új módszer között lényeges eltérések vannak. Mindenekelőtt ilyenek:
l. A dimenzió-jóga erőlködésmentes.
2. A változások a tudat hangolódásával egyidejűek.
3. A siddhik a magasabb dimenzióba való behatolással egyidejűleg jelentkeznek.
4. Magasabb rendfokozatú létsík azonnal mágikus energiákat szabadít fel.
5. Ezekkel azonban nem lehet visszaélni, mivel a dimenzióenergia csak saját síkján aktív.
6. A morális biztosítékok eleve adva vannak.

Újszerűen hat a negyedik és ötödik pont, minthogy az a sok ezer éves mágia és jóga legfőbb veszélyét kiküszöböli.

A régi rendszerben pl. a sakti jóga azáltal vált aggályossá, hogy az operátor magasabb kozmikus síkok energiáit próbálta kultikus manőverek révén alacsonyabb síkokra levonzani, s az alacsony nívóra transzformált erővel azután tetszés szerint lehetett elbánni /siddhi azaz energetikai többlet, melyet a gyakorló, vagy aszkézist folytató, a párhuzamos síkokon halmozott fel/. A dimenziópraxis ezzel szemben az operátort emeli magasabb síkra, s a felszabadult erők is kizárólag ezen a síkon érvényesülnek. A dimenzióváltás gyakorlati keresztülvitelének sikerét mindig csodás könnyűség érzet, extázishoz hasonló lebegési tudat kíséri. Az utazó kolosszális erők birtokában érzi magát, és ami a legcsodálatosabb, egészen elvész, lemarad az a képesség, hogy a kapott nagyszerű energia-kvalitásokat az alsóbb síkokon valami értéktelen ügy szolgálatába állítsa. Felszabadult ideonhullámok és pszichonkvantumok annál jobban eltávolítanak a szokványos földi céloktól, minél nagyobb a frekvenciájuk. Ezért a hiányért bőségesen kárpótolja a dimenzióutazót a megismert új célok és lelkiállapotok sokfélesége, gazdagsága és az érzések összehasonlíthatatlan intenzitása.”

Wictor Charon

A dolgok önmagukért beszélnek. Vagy hallgatnak, és ez biztos… Biztos, az is, hogy, a változásnak, nincs szüksége bizonyítékokra, s ezt az “állandó változást” időtlenül, mindig Istennek hívtuk.  Ahogy Marx mondta,: “az embernek szüksége van arra, hogy valamiben higgyen, s ezt a valamit elnevezte, istennek”. Ezt, a valamit, ezt, a dolgot, még kívül, nem találta meg senki, s aki meg beszélt róla, az mind belső meggyőződésből tette ezt, a saját leképező, képességének függvényében. Egyéniségnek nevezzük, azt az állapothordozót, aki kiszállt már a “megfelelni és megfeleltetni vágyás” játék körforgásából. Viselkedését, tulajdonsághalmazát és eszközkészletét belső igény motiválja. Nem tudom megmutatni a gondolataimat, mint ahogy senki sem tudott újjal mutogatni, a Jóistenre sem. – Így hát nem vádolom, az istent sem, a teremtéssel. Teremteni, MI, teremtünk, de „ciklikus áldozatokként”, időnként, a térrel találkozva, nehéz ennek, meglátni a felelősségét. Viszont, emlékezni, azt lehet. Lehet emlékezni, a szabad akaratra, mely szerintem ott kezdődik, és ott végződik, hogy addig lehetünk hülyék, ameddig van energiánk, akarni, egy adott személyiségkép, tükrében. Mit jelent, az, hogy hülye? – Valami, olyasmit, ami nem normális…

Sajnos, vagy nem sajnos, manapság a normális, mint szó, a “közösségi közmegegyezésen alapuló révület” szerint, csupán csak átlagossá degradálódott. Szóval, ha a szó, hogy átlagos, feltételez átlagtól eltérő amplitúdókat is, ebben a tér-idő kontíniumban, akkor csupán, a tudományosságnak is megfelelő kijelentést tettem. A társadalom egyénekre épül, viszont, az egyéniségek kialakulását, nem igazán segíti. Nem is igazán segítheti, hiszen természetes, hogy védjük, óvjuk, szeretteinket, ha egy kicsit is „mások”, s próbáljuk visszaterelgetni, a saját, megszokott biztonsági kereteink, közé. Te se menj arra, – mondogathatjuk, az ismeretlen, veszélyes, és bizonytalan, s el sem gondolkodunk azon, hogy ahhoz, hogy ma itt tartsunk, ahol tartunk, ahhoz, a gondolkodó embernek, a képességeit, használnia kellett, s nem elfojtani.

S, hát, mint tudjuk, az Egy-éniségek privilégiuma, hogy rendelkezzenek amplitúdókkal. S ahhoz hogy a valóban kielégítő közepet megtaláljuk, ahhoz ismernünk kell, mi az hogy,  lent, s  fent. Ismernünk kell, az ismeretlent, vagy legalább is nyitottnak kell lennünk, a világ újszerű impulzusaira. A fejlődést, az is mutatja, hogy már nem a barlangba ülünk a tűz körül.
Az, a dolog, ahol meg, a tér, találkozik, az idővel, az, isteni! Az istenek dolgai mindig is érdekelték, az embereket. A dolgos emberek Önmagukon is dolgoznak, nem csak a technológián. Lassan megteremtjük a gondolkodó gépeket, s még alig foglalkoztunk azzal, aki megteremtette őket. Azaz a saját teremtő mivoltunkkal. Nem csak bután végiggyalogolva az életen, keresni kezdjük a valódi válaszokat.
– Kalandos dolgokon megyünk keresztül.
– A szellem kalandozásai ezek.
A psziché gondolatvilágában ismerjük meg a dolgokat, és felismerve a saját teremtettségünk működési mechanizmusait, válhatunk igazán teremtővé. Nem tudom mi a világosodás, ha hangosan gondolkodom róla, akkor talán azt mondanám, hogy annyi információ áraszt el, hogy eszembe sem jut torzítani, vagy árnyékolni a “minden pontból áradót”. – Manapság megvilágosodás számba megy, ebben a káoszban ha valaki képes megbékélni a világgal, és önmagával. Meg tudjuk világítani, a létezés működési mechanizmusait, megválasztva a legmegfelelőbb eszközöket, melyekkel megismerhetjük létezésünket.

Egyre, inkább nő, azoknak a létszáma, akik, ismerik a létet. – Így léteznek, a mindennapokban…  Ők már felelősek azért, hogy, hogyan léteznek.
Ők  az Egy-éniségek! És ennél  Isten már lejjebb nem jöhet.

Murzsicz András