Tesla és a szellemi aktivitás

Bizonyítva azt az állítását, hogy az ember teljesítőképességének és teljesítményének növekednie és nem csökkennie kell az évek számával, Nikola Tesla, a feltaláló, fizikus és egyike a világ legjobb elektromos szakemberének, belépve a hetvennyolcadik életévébe, tevékenyen belekezdett három vagy négy óriási tudományos tervbe.

Számosat ezek közül a találmányok vagy felfedezések közül a legtöbben csodának tartanának, mivel Mr. Tesla már régóta egy olyan tudós, aki évekkel jár a kora előtt, és akit a haladó elméletei miatt váltakozva hol “őrültnek”, hol varázslónak bélyegeztek. Ahogy az emberek kigúnyolták Kopernikusz naprendszer elméletét, úgy gúnyolták ki a maradiak évekkel ezelőtt Tesla eredményeit a kozmikus sugarakkal kapcsolatban. Az úttörőt és felfedezőt – és Mr. Tesla mindkettő – mindig megbélyegzik a tömegek.

Nikola Tesla magas termetével, lesoványodott, aszkéta arcán élénk szemeivel olyan arckifejezést mutatott, mint aki olyan nagy munkán elmélkedik, ami túl sok a legtöbb ember felfogóképességének, részben ismertetett egy általa évek kutatómunkája által felfedezett új és kimeríthetetlen energiaforrást, ami forradalmasítja a modern természettudományt.

Hogyan jöhetett rá erre? Mi a titka a kitűnő egészségének, szellemi frissességének, rendkívüli vitalitásának és akaraterejének hetvenhét évesen, abban az életkorban, amikor a legtöbb ember a napon ül bebugyolálva, vagy sajnos már a föld alatt fekszik?  Mr. Tesla a szülőatyja a váltóáramú energia átviteli rendszernek és a rádiónak, az indukciós motornak és a Tesla-tekercsnek. Azon elképesztő új felfedezéseiről kérdezve, amik közül az egyik a gondolatok lefényképezését illeti, és amelyik állítása szerint félelmetes társadalmi forradalmat fog hozni,azt nyilatkozta:

„Az első és legfontosabb felfedezésem egy új és eddig használhatatlan energiaforrás megcsapolására vonatkozik, ami az általam feltalált és alapvetően újfajta gépekkel lett megvalósítható. Még nem vagyok felkészülve arra, hogy részletekbe bocsátkozzak, mivel még ellenőrizni kell azokat, mielőtt a felfedezéseimet hivatalosan is be lehetne jelenteni. Az alapjául szolgáló elvek kifejlesztésén több évig dolgoztam. Ami az energiafejlesztés gyakorlati mérnöki részét illeti, az alapberuházás viszonylagosan nagyon magas, de ha egyszer a gép már el lett helyezve, korlátlanul működőképes, és az üzemeltetésének költsége gyakorlatilag nulla. Az én generátorom felépítése a legegyszerűbb lesz, csak egy nagy rakás vas, réz és alumínium, álló és forgó résszel, amik speciálisan vannak összeállítva. Elektromosságot szándékozok előállítani, és továbbítani azt az általánosan kiépített váltóáramú hálózatommal. Az egyenáramú hálózatot ugyancsak fel lehetne használni, ha a távvezetékek szigetelésének mind-ezidáig megoldhatatlan nehézségeit sikerül legyőzni. Egy ilyen, mindenhol elérhető energiaforrás számtalan olyan problémát orvosolhat, amivel eddig az emberi faj szembesült. Az én váltóáramú rendszerem képes 22.000.000 kW vízenergia hasznosítására, és már a világban mindenütt folyamatban vannak olyan tervek, amelyek megduplázzák ezt a mennyiséget. De sajnos nincs elegendő vízi energia, hogy kielégítse a jelenlegi szükségleteket, ezért mindenhol a mérnökök és feltalálók azon dolgoznak, hogy felszabadítsanak további készleteket.”

Ezen kívül hozzátette, hogy az általa több éve kutatott újfajta energia a föld minden pontján, korlátlan mennyiségben elérhető lenne, és az ezt hasznosító gépezet több mint ötezer évig működőképes lenne. Mr. Tesla nem akar többet mondani ez ügyben, csak ha már az energia gyakorlati célokra is rendelkezésre áll. Ennek idejét azonban nem tudja megjósolni, talán néhány éven belül, tette hozzá.

Mr. Tesla ezek után számos tervéről beszélt, amelyeken a fő munkája mellett, kikapcsolódásképpen dolgozott. Beszámolt egy olyan dologról, ami rendkívül drámai, és ami elragadja a képzeletet, és ami kétség kívül túl forradalminak tűnik a legtöbb ember számára.

De nem szabad elfelejteni, ahogy Mr. Tesla is rámutatott, hogy a televíziót, a rádiót és a repülőgépet is kigúnyolták a kezdeti időkben.„Úgy vélem, hogy lefényképezhetők a gondolatok”, jelentette be Mr. Tesla szenvtelenül, ugyanolyan hangon, mintha valaki az élet jelentéktelen dolgaiba belefeledkezve azt mondaná, hogy elkezdett esni az eső.

Mr. Teslát idézve: „1893-ban, bizonyos kutatásokkal foglalkozva, meggyőződtem arról, hogy a gondolat által létrehozott határozott képnek a visszahatás révén egy ugyanolyan képet kell létrehoznia a retinán, amit egy alkalmas készülékkel el lehetne olvasni. Ez vezetett el a televízió rendszeremhez, amit ez idő tájban jelentettem be.

„Az én ötletem az volt, hogy egy mesterséges retinát kell alkalmazni, a látni kívánt dolog képének a felfogásához, egy “látó ideget” és egy másik ilyen retinát a megjelenítés helyén. Ez a két retina számos kisméretű különálló darabkából, a sakktábla szerint lett volna elkészítve, és az úgynevezett látó ideg semmi más nem lett volna, mint magának a földnek egy része.

Az egyik saját találmányom lehetővé teszi egyidejűleg és bármilyen zavarás nélkül több százezer különböző impulzus földön át való továbbítását, pont úgy, mintha ugyanannyi különálló vezeték állna rendelkezésre. Nem terveztem semmilyen mozgó alkatrész használatát– egy letapogató, szkennelő készüléket vagy egy katódsugárcsövet, ami egyfajta mozgó berendezés – aminek használatát az egyik előadásomban indítványoztam.

Tehát ha igaz lenne, hogy a gondolat képet vetít ki a retinára, akkor csupán ugyanannak a helynek a megvilágításán múlik a fényképfelvételek készítése, aztán a hagyományos, már rendelkezésre álló módszerek használatával a kép kivetítése a képernyőre. Ha ezt sikeresen meg lehet valósítani, akkor egy személy által elképzelt dolog olyan tisztán tükröződne a képernyőn, ahogy ki lett gondolva, és ily módon, az egyén minden gondolata láthatóvá válna. Az elménk így valóban egy nyitott könyv lenne.”

Azon felfedezésein kívül, amelyek az újfajta energia hasznosításával, a televízióval és a gondolatfényképezéssel foglalkoznak, Mr. Tesla dolgozik egy olyan rádió-adó megépítésén, ami a felhasználók számától függetlenül a legszigorúbb titkosságot biztosítja majd a vezeték nélküli kommunikációban, és emellett néhány fontos fejlesztést végez a molekuláris fizikában, amelyek forradalmasítani fogják a fémtant, és nagyban tökéletesítik majd a fémeket. A legújabb tudományos felfedezéseinek kifejtése után Mr. Tesla a saját személyes energiaforrásáról beszélt, és arról, hogy Ő mit tekint az élet igazi értékének.

 „Az emberi élet egyik legalapvetőbb igazságát érzékletesen fejezi ki az a francia közmondás, ami szabadon fordítva így hangzik: “Ha az ifjúkornak van tudása, ideje és energiája a cselekvésre”, mondta Mr. Tesla “az öregkori testi és szellemi állapotunk csupán annak igazolása, hogy hogyan töltöttük a fiatalságunkat. A mostani saját teherbírásomnak és életerőmnek az a titka, hogy fiatalkoromban olyan életet éltem, amit erkölcsösnek lehet nevezni.

 Sohasem folytattam kicsapongó életet. Amikor fiatal voltam, jól megértettem ennek a francia közmondásnak a jelentőségét, jóllehet kétlem, hogy akkoriban egyáltalán hallottam volna. De úgy látszik, hogy már egészen fiatalon jó értelmi képességekkel rendelkeztem, ugyanis ha azt akartam, hogy néhány álmom valóra váljon, uralkodnom kellett a szenvedélyeimen és étvágyamon. Ezt szem előtt tartva, az életben elég korán elkezdtem fegyelmezni magam, kitervelve egy olyan életvitelt, amelyet a legtudatosabbnak és megvalósításra érdemesnek gondoltam.

Azóta mindennél jobban szeretem a munkámat, így természetes, hogy addig kívánom folytatni, ameddig csak meg nem halok. Nincs szükségem szabadságra, vagy arra, hogy véget érjen a munkám. Ha az emberek olyan munkát választanának, ami megegyezik a természetükkel, a boldogság összes nagysága mérhetetlenül megnőne a világban.

Sokakat elszomorít és elcsüggeszt az élet rövidsége. Mi értelme van hát, megkísérelni bármit is megvalósítani?, mondják ők. Az élet oly rövid. Sohase fogjuk megérni a munka befejezését. Nos, az emberek jelentősen meghosszabbíthatnák az életüket, ha tennének érte valamit. Az emberi lények sok olyan dolgot tesznek, amik egyenesen a korai halálhoz vezetnek

Először is túl sokat eszünk, de ezt már korábban is gyakran hallottuk. Ráadásul nem megfelelő ételeket eszünk, és nem megfelelő folyadékokat iszunk. A legtöbb kárt a túltápláltság és mozgáshiány okozza, ami mérgezési állapotot okoz a testben, és lehetetlenné teszi a felgyülemlett mérgek kiürülését. A jó életviteli gyakorlatomról és a diétámról kérdezett? Nos, az egyik, hogy bőségesen iszok tejet és vizet.

Miért terhelnénk túl azt a testet, ami minket szolgál? Csak kétszer eszek egy nap, és kerülök minden savasodást okozó élelmet. Csaknem mindenki túl sok borsót és babot eszik, aztán más étkek húgysavat és más mérgeket tartalmaznak. Én inkább a friss zöldségeket részesítem előnyben, halat és húst csak mértékkel és azt is ritkán eszem. A halról úgy tartják, hogy jót tesz az agyműködésnek, viszont nagyon erős savasító hatása van, mivel nagy mennyiségű foszfort tartalmaz. A savasodás a legrosszabb ellenség, amivel az öregkorban meg kell küzdeni. A burgonya pompás eledel, és naponta legalább egyszer enni kéne. Értékes ásványi sókat tartalmaz, és (semlegesít0) tisztító hatású.

 Hiszek a sok testmozgásban. Minden nap tizenkét, tizenhat kilométert gyalogolok, és soha nem megyek taxival vagy más járművel, ha van időm igénybe venni a saját lábhajtásomat. A fürdőkádban is naponta edzem magam, mivel úgy vélem, hogy rendkívül fontos. Meleg fürdőt veszek, amit egy hosszabb hideg zuhany követ.

Alvás? Alig alszok. Egy hosszú életű családból származom, ami viszont híres volt a rossz alvásáról is. Úgy hiszem, hogy elérem az elődeim rekordját, és legalább 100 évig fogok élni. Az álmatlanságom nem aggaszt. Néha szendergélek egy órát vagy nagyjából ennyit. Alkalmanként viszont, néhány havonta egyszer négy vagy öt órát is alszom. Aztán felébredek, töltve energiával, mint egy akkumulátor. Egy ilyen éjszaka után semmi sem állíthat meg engem. Óriási erőt érzek ilyenkor. Nem kérdéses, hogy egy ilyen alvás helyreállít, újjáéleszt, és növeli az energiát. De nem gondolom, hogy nélkülözhetetlen lenne a jó egészséghez főleg, ha valaki természeténél fogva rossz alvó.

Ma, 77 évesen, a jól szabályozott életvitel eredményeként, az álmatlanság ellenére rendkívül jó egészségnek örvendek. Soha nem éreztem magam jobban az életben. Energikus, erős és a szellemi képességeim teljes birtokában vagyok. Életem delén sem volt annyi energiám, mint amennyi most van. Sőt mi több, problémáim megoldása közben az energiámnak csak egy töredékét használom fel, mivel megtanultam, hogyan kell megtartani azt. Az évek során megszerzett gyakorlat és tudás következtében a munkám sokkal könnyebb lett. A közhiedelemmel ellentétben, a munka könnyebb az öregebbek számára, ha jó egészségben vannak, mivel az évek alatt megtanulták, hogyan kell egy adott helyre eljutni a legrövidebb úton.”

Carol Bird

A tudat fejlődése és hatalma

Szókratész mondta: Tudom, hogy semmit nem tudok, de többet tudok azoknál, akik nem tudják, hogy semmit nem tudnak. Ez a bölcselet a folytonos hullámzásról, magáról az életről, a változás folyamatának végtelenségéről szól. Ennek során folyamatosan próbálgatjuk és megéljük észlelésünk határait, közben új nézőpontok felismerésével magunk is tanulunk. Játék! Játék az ösztönökkel, ötletekkel, gondolatokkal, azok pontosításával, majd megvalósításával. És a folyamat kezdődik újra elölről, illetve más szinten folytatódik egy újabb ötlettel… A tét, hogy képesek vagyunk-e tudatosan is felfogni és használni azokat a dolgokat, amelyek szerencsére anélkül is működnek életünkben, hogy tudnánk róla. Akik élni tudnak ezzel a misztikusnak vélt képességükkel, mint például a sámánok is, azok többnyire gyógyításra vagy valamely más módon a közösség javára használják. Nem más ez, mint a felnőtté válás folyamata.

Az ember ősidők óta keres, kutat, hogy megismerhesse saját magát és a környezetét. Az 5 érzékszervét mindenki természetes módon tanulja meg használni, ezek a bejáratott csatornáink. A világnak ezen kívüli létezését – mivel korábban csak közvetve volt mérhető – sokáig és sokan nem ismerték el, pedig meglétére egyértelmű tapasztalatok voltak. Természetesen minden időben sok múlt azon, ki mit fogad el bizonyítékként, és ezt főleg politikai indítékok határozták meg. Továbblépésként, fizikai ismereteink bővülésével, rajtunk kívül álló érzékelő rendszereket, műszereket fejlesztettünk ki, így ma már egyértelműen meghatározhatóak az elektromosság, a mágnesesség, a fényjelenségek stb. jellemző paraméterei.

Tehát régóta foglalkoztat bennünket az a kérdés: Hogyan ismerhetjük meg a világot és benne magunkat? Lehetséges-e, hogy más dimenzióba is belelássunk?

A tudomány határai, újabb felismerések

Megismerésünk végesnek tűnik, és az is marad, amíg határt szabunk neki. Hisz elsősorban az igaz vagy nem igaz folyamatos szembeállításával, és csak egy bizonyos nézőpontból vizsgáljuk az eseményeket. Egyértelműen komolytalan elképzelésnek tűnik például, hogy egy tárlatot kulcslyukon keresztül nézzünk végig! Ahelyett, hogy körbejárnánk, közelről és távolról is gyönyörködnénk a képekben, tárgyakban, megszemlélnénk, esetleg megtapintanánk őket, csak szűk, egyoldalú és távoli rátekintést engedélyezzünk magunknak! Beláthatjuk, ily módon csak minimális információt kapunk az egészről! A megoldás természetesen adott. A nézőpontunk változtatásával felszabadíthatjuk magunkat, alternatívákat sorolhatunk fel a megoldásra, és kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbet. A tudományos kutatásban is elértünk az eddig működtetett és a megismerést segítő rendszerek határáig, és mert a megoldási lehetőségek már szűkösek, ezért a továbblépéshez új nézőpontokra tehát paradigmaváltásra van szükség.

Milyen feszítő problémák merültek fel?

A vizsgálódások során ráleltünk néhány dologra, amit már nem lehetett félresöpörni. A parányok világában a részecske, az anyag egyeduralma eltűnik”, és annak energiaaspektusa válik fontosabbá, pont az a minőség, melyet megfoghatatlansága miatt eddig nehezen értékeltek (ma már könnyebb az energiát értelmezni, mivel mindenki szembesül a kreativitással, ami személyes energetikai tevékenység). Az anyag és energia egymásra hatásából eredő változások specifikus információt, egyedi lenyomatot, mintázatot jelentenek a külső és belső környezet számára egyaránt.

Valójában milyen kapcsolat van anyag és energia, fizikai test és tudat között?

Az élő szervezet igen bonyolult, érzékenyen reagáló rendszer. Folyamatos jó működéséhez szükséges fenntartania saját stabil belső állapotát és külső kapcsolatát a környezetével. A rezonancia elve szerint csak akkor tud interakcióba lépni önmagán belül és a környezetével is, ha hasonló szerveződés található mindenhol. Ez az algoritmus a világegyetemben megvan, létezik, működik, ezért van esély az élet kialakulására elvileg bárhol a világegyetemben.

Hogyan működik a kapcsolattartás a különböző szintek között (fizikai, lelki, szellemi, más dimenziók)? Sejtjeinkben másodpercenként átlagosan 7000 biokémiai reakció zajlik. A szervezetben számos rendszer működik a sejten belüli és a sejtek és funkcióik közötti információátvitelre. Ezek közül a biokémiai rendszer (ahol a kémiailag eltérő anyagok – hormonok, citokinek, interleukinek – biztosítják a jelátvitelt) és az idegrendszer (mely a saját elkülönült anatómiai hálózatán keresztül elektromos impulzusokkal, mint digitális jelekkel dolgozik) a legismertebb, szabályozó hatásuk a szervezetben közismerten korlátos. Az anatómiailag szervezett rendszerek képesek szervezeten belüli kommunikációt biztosítani, de nem képesek arra, hogy a környezetbe jeleket juttassanak. Az élőlények egymás közti interakciójához szükség van más mechanizmusokra is, melyek biztosítják, hogy a szervezet nyitott rendszerként léphessen interakcióba. Erre bizonyítékaink is vannak.

Alexander Gurvics orosz kutató már 1922-ben bizonyítékot adott arról, hogy az osztódó sejt fényt bocsát ki, amely fény újabb sejtosztódást idézhet elő. A változást előidéző hatást később mitogenetikus sugárzásnak nevezték el.A sejtosztódást stimuláló sugárzás felismerése újszerű gondolatokat indított sokakban.Popp és munkatársai bizonyították, hogy az élő szervezet sejtjei képesek a biofotonok felvételére, raktározására és kisugárzására; és ez a fényanyagcsere biológiai folyamatokat irányít. További kutatásaik eredményeként kiderült, hogy a szervezet a teljes frekvenciatartományban aktív jelkibocsátó. A környezeti impulzusokra, azaz fizikai behatásokra, stresszre, emóciókra megváltozik az izomerő, a reflexek, az immunműködés; ezek a hatások ma már bizonyítottan elkülöníthetők és mérhetők.

Voll bizonyította, hogy a különböző behatások elektromos változásokat idéznek elő a szervezetben, és olyan gyenge intenzitású jelek gyógyító hatása is kimutatható, mint a homeopatikumok. A korábban csak empirikus módon használt kineziológiai izomteszt hatásmechanizmusára is fény derült az elektrofiziológiai kutatások által. A létrejött izomerősödés reprodukálható így a kineziológiai izomteszt tudományosan elismertté vált. Allergiás betegeknél megfigyelhető, hogy bizonyos rezgések a tüneteket előhívják, míg mások azonnal megszüntetik azokat, sőt zavaró frekvenciák jelenlétében is tünetmentessé teszik a beteget. A hasznos rezgések rögzíthetők (vízre vagy más dipólus szerkezetű anyagra átjátszhatók, mágnesesen vagy elektronikusan tárolhatók), így később terápiásan fölhasználhatók. Gyógyszertesztelések biorezonanciás eljárásokkal az elektromosan aktív pontokon mért ellenállás-változásból, illetve a szervezet egészének potenciálváltozásaiból az is eldönthető, milyen anyag okozta/okozza a kóros eltérést, és mivel kompenzálható, ellensúlyozható ez a negatív anyagcsere-folyamat.

E folyamatokból érzékelhető, hogy a biofizikai kutatások eredményei nem férnek a korábbi tudományos szemlélet keretébe, ezért abból ki kellett lépni, méghozzá az energia, a gondolat, a tudat részletesebb vizsgálatának irányába. A szervezet, az élő anyag abban különbözik a környezetétől, hogy állandó önszervezést folytat, ebben folyamatosan szinkronizálja alrendszerei működését, vagyis az anyagcseréjét. Ezt a szervezőképességet, valamint az ezzel járó következetesen meghozott döntések sorozatát nevezzük tudatos tevékenységnek. (Ettől eltér a tudat elkorcsosított, akarattal kevert értelmezése.)

Feltételezések szerint a tudat a talamuszban, illetve a központi idegrendszer más régióiban képződő idegimpulzusok eredménye. A kapcsolat a tudat(osság) és létezésünk funkcionális folyamatai között egyértelmű. A bioenergetikai tesztek pedig az érzékelés és tudat kapcsolatát feltételezik, ezen alapulnak. Szellemi tevékenységünknek vannak olyan részei, melyeket rendszeres meditációval vehetünk fokozatosan birtokba, és általa bármit, ami a kozmoszban lehetséges, elérhetünk. Ezek a folyamatok neurobiológiailag (szövettani, elektrofiziológiai változás) azonban nem meghatározhatóak. Olyan kérdéseket feszegetünk tehát, ami egyetemes, összetett, változékony, jó része meghatározhatatlan, ezért ijesztő lehet ahhoz képest, amit eddig gondoltunk róla. Holisztikus megközelítésre van szükség, aminek természetes része az egyes elemek pontos meghatározása, valamint kapcsolataik dinamikájának feltérképezése. A vita a konvencionális tudomány és a holisztikus szemlélet lényeglátása és módszerei között a legegyszerűbben a következőkben fogalmazható meg:

Minél inkább csak a rendszer részleteire koncentrál valami/valaki, annál kevésbé helytállóak az adott részletnek az egésszel kapcsolatban betöltött szerepére vonatkozó megállapításai, tehát annál inkább akadályozni fogja a teljes rendszer látásában.

Minél helytállóbb/alkalmasabb valami a teljes rendszer leírására, annál kevéssé pontos a részletekben, ám ez sokszor egyáltalán nem hátrány, mert ha az egész harmonikusan működik, akkor folyamatosan magához igazítja a részeit (biokibernetika).

A kineziológiának már régóta aktív tárgya a tudat és a test kapcsolata, azok egymásra hatásának vizsgálata, az ismeretek gyógyító felhasználása. Agyunk irányítja izmaink működését, melyek központi idegrendszerünk digitális kijelzőiként működnek. Már az enyhe izomerő-gyengülés is megbízható információt ad minden változásról. Tudatunk folyamatosan figyeli testünket (besűrűsödött információhalmaz), testünk pedig tudatunk minden rezzenésére pontosan reagál. Az izmokban is megvalósul a tudat és az anyag közvetlen egymásra hatása.

Meglepőnek tűnik, hogy a megbetegedett vagy fájdalmas terület érintése önmagában segíthet a probléma megoldásában. De hasonlóan működik, mint amikor egy gondolat aktiválja az agy bizonyos területét és a keletkezett hullámok EEG-vel kimutathatók. Ez az aktiváció egy gondolati mezőt (primer mező), elektromágneses teret hoz létre. Ez minden információt hordoz, és a változása a fizikai testen kívül is érzékelhetővé válik. Mi történik ezzel az információval? Egy vele hasonló rendszerrel, egy másik elektromágneses csomaggal képes kommunikálni, ahol az információ hasznosul, feldolgozásra kerül. Ugyanez a folyamat játszódik le empátia, telepátia és intuíció esetében is. Egyszerűen ráhangolódunk a másik csatornájára, és pontosan érzékeljük a változását. Ez általában nem tudatos. Tehát a primer mező érzékelésére már létezik, vagy tudatosan létrehozunk egy másodlagos, ún. dekódoló mezőt, amely rezonál az előzővel. Így annak információi érzékelhetők, felfoghatók. Abban az esetben pl., ha a tesztelő már tudja, hogy az árnikát fogja használni a könyökfájdalomra, és erre gondol, ez az agyában egy specifikus régiót aktivál, és ezt létrehozza a páciens agyában is a hatás érvényesül, anélkül, hogy a beteg valóban használná a szert. Nézzük meg pontosan, mi történik a gyógyítási folyamatban. Az első lépés (pl. izomelgyengülés) a primer mezőben jött létre, ez olyan változást eredményezett a terapeutában, amit ő érzékelt és tudatosan megváltoztatott. E kölcsönhatás következtében visszatért a páciens izomereje. A diagnózis, illetve a gyógyító folyamat elindult, tehát látható és érzékelhető!

Az eddigiekből kiderült, hogy a kommunikáció során olyan kapcsolódási pontjaink vannak, melyek csak másfajta odafigyeléssel foghatók fel, pontosíthatók, viszont alapvetően meghatározzák a folyamatot. A tesztelő és tesztelt személy közösen hozzák létre azt az EM teret, melyben az interakció, kölcsönhatás megvalósul ( megfigyelő integrációs modell ). Ebben a közösen létrehozott energiamezőben/rezgő rendszerben jönnek létre a kapcsolatra jellemző irányított változások is. A modell természetesen mutatja, hogy a megfigyelő sem kívülálló, hanem része a rendszernek. Amennyiben megfelelőképpen engedi magát ráhangolódni, együtt lélegezni, rezonálni, kapcsolódni a tesztelt személlyel – azaz érintetté válik a folyamatban -, képes létrehozni a dekódoló mezőt. A tesztelés, megfigyelés így létrejöhet, és a folyamatos értékelés is a rendszer részévé válik.

A közös mező, energiatér létrehozása tehát fontos kezdő lépés minden további diagnózishoz, illetve terápiához. A kineziológiai teszteléseken alapuló módszerek során ezzel a kölcsönhatással, azaz energiával dolgozunk, ami a test, lélek és szellem egysége. A diagnosztikus interakciók létrehozása és felerősítése egyértelműen emberi sajátosság, aminek rendszerszerű és tudatos alkalmazása az összes bioenergetikai tesztben hasznossá vált.

Forrás; orvosok.info

A tudat alattitól a tudat felettiig II.

Az ember kétségkívül nincs olyan fokon tisztában önmagával, mint azzal, amit csinál. Úgy értem azzal, amit az ember sötétben tapogatózó munkájának megkoronázásául a tudomány felfed a világegyetemről, rejtélyeiről, hatalmairól és összhangjáról. És ez azért van, mert a társadalmi szervezet elavult elveken nyugszik és megfosztja reménytől, szabadidőtől és nyugalomtól. Ha a szó szoros értelmében megfosztják az élettől, hogyan fedezhetné fel a végtelen térséget?

Mégis minden jel arra vall szerintünk, hogy a dolgok rendkívül gyorsan meg fognak változni; hogy az elszabaduló hatalmas tömegek, a felfedezések és technikai vívmányok elemi erejű nyomása, a valódi felelősség közegében kavargó gondolatok, a külső intelligenciákkal felveendő kapcsolatok el fogják söpörni a régi elveket, amelyek megbénítják a társadalmi életet, és hogy az ember, aki az őrülettől a lázadásig, azután a lázadástól a csatlakozásig vezető úton végigjut, újra felszabadul, és meghallja önmagában ezt a feltörő „új lelket”, „ezt az oksági hatalmat”, ami a létet a cselekedethez köti.

Az emberben vannak bizonyos képességek: előérzet, telepátia stb., ez talán már elfogadott tény. Hiszen vannak megfigyelhető tények. Eddig azonban úgy állították be őket, mint „a lélek valóságának” vagy „a holtak szellemének” állítólagos bizonyítékát. A rendkívüli mint a valószínűtlen megnyilvánulása képtelenségnek számít. Mi ebben a munkában nem óhajtunk az okkultizmusra vagy a mágiára hivatkozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen a téren minden tényt és minden írást figyelmen kívül hagyunk. Ebből a szempontból a magunkévá tettük Roger Bacon újdonatúj, becsületes és értelmes magatartását: „Az ilyesmiben óvatosnak kell lennünk, mert az ember könnyen tévedhet, és mindjárt két tévedéssel kell szembenéznie: vannak, akik minden rendkívülit tagadnak, és vannak, akik fittyet hányva a józan észnek, a mágiába süllyednek.

Óvakodni kell tehát attól a sok könyvtől, amelyikben versek, jelek, imádságok, ördögűzések, áldozatok találhatók, mert ezek mind mágiával teli könyvek, azután ott van az a rengeteg könyv, amelyikben nem szerepel sem a művészet, sem a természet nagysága, hanem csak boszorkánymesék. Másrészt tekintetbe kell venni, hogy a bűbájoskodónak tartott könyvek közt nem mind az, sőt ezekben van a bölcsek titka… Ha valaki ezekben a munkákban a természet vagy a művészet nyomára bukkan, tartsa becsben…”

Az egyetlen haladás a pszichológiában a mélységek, a tudat alatti zónák kutatásának elkezdése volt. Mi úgy véljük, felderítendő csúcsok is léteznek, vagyis tudat feletti zóna. Hogy pontosabban fogalmazzunk, kutatásaink és megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy el kell fogadni azt a feltevést: az agyban létezik egy legnagyobbrészt használatlan, kiaknázatlan magasrendű szerkezet. A normális, éber tudati állapotban az agy tizedrésze  működik.   Mi  történik  a  látszólag  csendes kilenctized részben? És vajon nincs-e olyan állapot, amelyikben az egész agy szervezetten működik? A felsorolandó és tanulmányozandó tények talán arra a jelenségre utalnak, hogy az általában alvó zónákat fel lehet ébreszteni. Sajnos ezt a jelenséget még semmiféle pszichológiai ág nem kutatja. Bizonyára meg kell várni, amíg a neurofiziológia annyit fejlődik, hogy megszülethet a csúcspszichológia. Mi nem szeretnénk kivárni, amíg ez az új fiziológia kifejlődik, de nem is akarván előre befolyásolni az eredményeit, csak szeretnénk egyszerűen felhívni a figyelmet erre a területre. Meglehet: ez a kutatás éppolyan fontos lesz, mint az atomkutatás vagy a világűrkutatás.
Eddig minden érdeklődés arra irányult, hogy mi rejtőzik a tudat alatt; ami magát a tudatot illeti, a modern tudományban továbbra is az alsóbb rétegekből származó jelenségnek tekintik: Freud a nemiséget, Pavlov a feltételes reflexet stb. Olyannyira, hogy az egész lélektani irodalom, az egész modern regény például Chesterton meghatározásán alapszik: „Az emberek, akik a tengerről akarnak szólni, csupán a tengeribetegségről beszélnek.” Chesterton azonban katolikus volt: ő feltételezte, hogy létezik csúcstudat, mert ő elfogadta Isten létezését. A pszichológiának éppúgy, mint a többi tudománynak fel kellett szabadulnia a teológia uralma alól. De mi úgy véljük, hogy még nem teljes a felszabadulás; hogy felülről is segíteni kell a felszabadulást: azoknak a jelenségeknek a módszeres tanulmányozásával, amelyek a tudat felett helyezkednek el, a tudat feletti jelenségek, továbbá a magas-frekvencián vibráló értelem tanulmányozásával.

A fény színképe a következőképpen áll össze: baloldalt a Hertz-féle hullámok széles csíkja és az infravörös. Középen a látható fény keskeny csíkja; jobboldalt a végtelen sáv: ultraibolya, röntgensugár, gammasugár meg az ismeretlen. Hátha az értelem, az emberi fény színképe is ehhez hasonló? Baloldalt az infratudat vagy tudattalan, középen a keskeny sáv a tudat, jobboldalt pedig az ultratudat végtelen sávja. Az ultratudat széles területét úgy látszik, csak a misztikusok meg a mágusok kutatták: ezek titkos kutatások és alig érthető tanúságok. A felmerülő csekély adat miatt némely tagadhatatlan jelenséget, mint az intuíció meg a zsenialitás, amelyek a jobb oldali sáv elejének felelnek meg, az infratudat jelenségeivel magyaráznak, amelyek viszont a bal oldali csík szélén találhatók. Amit a tudatalattiról tudunk, azzal megmagyarázhatjuk ezt a keveset, amit a tudat-felettiről ismerünk? Holott a fény színképének jobb oldali részét nem magyarázhatjuk a bal oldalival, a gammasugarakat a Hertz-féle hullámokkal: nem ugyanazok a tulajdonságok.

Azt gondoljuk tehát, hogy ha van tudaton túli állapot, a szellem tulajdonságai teljesen mások benne. Tehát az alsó rétegek pszichológiájának módszerei nem megfelelőek, újakat kell kitalálni.

Milyen körülmények között juthat a szellem ebbe a másik állapotba?

És akkor melyek a tulajdonságai?

És milyen ismeretekhez képes eljutni?

A megismerés óriási fejlődése egészen odáig vezet bennünket, ahol a szellem kénytelen lesz megváltozni, hogy megvizsgálja, amit meg kell vizsgálnia, megtegye, amit meg kell tennie. „Az a kicsi, amit látunk, önnön kicsinységünkhöz idomul.”

De vajon csakugyan azok vagyunk, akinek hisszük magunkat?

Folyt. köv.

“Véletlen” mezők

A létezésben van egy térháló is, ami egy kicsit stabilabb, mint a szociális háló. Ez a térháló, Önmagukat ismerő koordinátákból áll. Egyéniségekből, kik a kreativitást, az etikát választják létük értelmének. Kik korlátok nélkül kíváncsiak a létezés titkaira, s arra hogy valójában, hogyan működünk. Ez az a félanyagi, pszichikai dimenzió, amely újra kollektív szinten is jobban meg van világítva, s amely meghódításra vár, vagy a ráébredésre,-  ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

A létezés egy újabb nagy korszakát bejárva újra ahhoz a ponthoz érkezünk, amikor találkozhatunk Önmagunkkal és ez az a koordinátaháló, amelyre térben és időben felépül a személyiségfókuszunk és az énképünk. Lehet a pók, ezt a térhálót mutogatja nekünk évezredek óta? Szakaszokra nekünk van szükségünk, de a ciklikusság helyett, az elme időhöz köthető mulandóságához voltunk képesek igazítani, s melyeket a természetből lestünk el, s amely természettől ma már elég rendesen eltávolodtunk – természetesen. Itt állunk, hol a part szakad kétségbeesetten ülünk a pozícióinkban, s úgy fekszünk le, hogy már nem halljuk a csendet. Van egy film, melynek a címe: Élet.  Ha most itt tartasz, akkor még nincsen vége a filmednek. Gondolkozzunk el, hogy milyen befejezést szeretnénk, hogyan lenne jó eltávozni ebből a fizikai síkú valósághalmazból. A mutáció ugrásszerű változást jelent. Az embernek a gondolkodása révén kialakult vágy és félelemrepertoár azt sugallja, hogy majd… – ezután változom egy kicsit, hiszen a változás mindig előállhat váratlan dolgokkal is. Aztán meg ha tele lesz a  hócipő, persze, hogy ugrásszerű a változás. S biztos, ami biztos jól bebiztosítjuk magunkat.

Egyszerűen kikényszerítjük, hogy anomáliákon keresztül taníttassuk meg magunkkal a világegyetem és az élet tiszteletét. Sok kultúra létezett már és sok kultúra van, mint ahogy ezután is fog születni. S ha csak a természetből merítenénk látnánk mennyi, de mennyi képesség, érzékelésvariáció van. Tanulni elfelejtettünk. Kitaláltuk magunknak az iskolákat, raktárakat csináltunk a fejünkből. Aztán meg csak zümmögünk, zakatolunk, hogyha a raktárba jön egy új információ. Tároljuk a tárolni valót, a láng meg alig-alig villan, ha találkozik két tekintet. Hamarosan bejelentik a mesterséges intelligencia meglétét a mesterséges intelligenciák. Mi biokémiai egységek mesterekké váltunk, megteremtettük az elektronikai egységeket, melyek szintén önálló gondolati visszacsatolásokra képesek. Nagy szó. Megkérdezték a tudomány egy jeles képviselőjét, milyen lesz a jövő számítógépe… – a tévében láttam: – Egy ilyen kicsike kis pontnyi – mutatta és nem láttam át a két ujja között. Nem lehet ez egy molekula, vagy atom, esetleg egy DNS? Nem lehet, hogy mi biokémiai robotok vagyunk, legalábbis a teremtett részünk. Minden  a “pontból” épül fel… s a linearitás is pontok egymásutánja a tér és az idő járószalagjára fűzve. Örömöm határtalan, hogy az ember elkezdett foglalkozni a kristálytechnológiával.

A mutagén faktorokból csendesen szemlélhető, hogyan kapaszkodunk abba a hálóba, amelyet szociálisnak neveztünk el, s hogy a szinapszislehetőségeinket, hogyan cseréltük fel olyan dolgokra, melyeket a rozsda és a moly is meg tud emészteni. Azt hiszem, így lettünk fogyasztók, páciensek, betegek, egyedek… S így alkotunk tömeget…
A közeljövő színpadán el kell viselnünk, hogy hülyeségeink, csodáink, vélt érdekeink áldozatává váltunk és ez kényszerpályára vitt bennünket, melynek következtében felelőtlenség olyat ígérni, mely ennek a tendenciának tisztázás és megértés nélkül ellentmond. A tömegmegváltás érdeklődés hiányában elmarad, meg próbálkozott is vele már egy-két dimenziópionír. A tömegmegváltás elfogyott és nem is lehet kapni többé, ami van, az az alanyi jog. Ezek után, nem is nevezhetjük véletlennek azt, ami a mai korszakban kialakult. Nem tudom ez jó vagy rossz. Véletlenül van ez?  Minden megközelítés dolga, s még csak annyit, hogy nem csak a jövőnk tartogat nekünk meglepetéseket. S nem a múltunk az amin akár le is lehet majd döbbenni.  A jelenből kiindulva láthatjuk és élhetjük meg magunkat és józanságunkat.

Úgy vélem, a vélelem joga nem magyarázhatja meg a véletleneket, s csak azért, mert kevés információm van, illetve nincs elég rálátásom nincs is jogom véletlennek nevezni. – Vélhetőleg. Amikor megnyílik az ember, megnyílnak a morfogenetikus mezők, s elkezdenek áramlani az energiák. Tegyék meg azt a szívességet, hogy mindenki végiggondolja azt, hogy milyenek jelenpillanatban az érzelmei? Egyáltalán vannak-e most? S hogy általában jól érzik-e magukat a mindennapokban.
Amikor így felvillannak szituációs állapotaink, mindig energetikailag minősítünk. Ilyenkor, amikor utánagondolunk dolgoknak minden esetben valamilyen szintű hangolódás zajlik le, s mivel az időbeni rálátás biztosított, már nem olyan magasak a hegyek, nem olyan mélyek a völgyek, s csak a szépség és a viszontagság az, ami felsejlik. Valahogy ilyenkor a tér sem úgy hajlik már, s nekünk sem kell ugyanúgy törnünk össze, vagy magasztalódnunk fel. Ez már ilyenkor egy személytelenebb sík, s ahogy egy barátom mondotta volt: „Mi hol ilyenek, hol olyanok, de mindig ugyanazok vagyunk”.
Nem lehet, hogy a morfogenetikus mezők ugyanazok, mint az örök vadászmezők, csak más néven hívjuk? Ezeken a mezőkön nem lehet már  csak legelni, ez a képzelet mezeje, a gondolatoké, a pszichikumé… Itt megtapasztalásokra épülnek a dolgok.  Ez a mező létezik. Aztán létezik még a fogyasztói társadalom, a hangyák társadalma, a formák társadalma, a társadalom mezeje.  Síkok, hogy egymást fenntartsák, s hogy cizellálódjanak. Hogy addig koptassák egymást tér és idő koordinátáiba rendeződött személyiség keresztjén, – míg fel nem ragyog a megértés drágaköve. És akkor az nem lehet, hogy ezek a dolgok a mai felgyorsult aggyal megismerhetőek? Van a megvilágosodásnak egy aranyos definíciója: „A megvilágosodás csupán csak annyi, hogy a halálunk előtt már tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk.”

Nincs itt valami összecsengés? Antony De Mello, azt mondja, a megvilágosodásba bele lehet szokni. És akkor ez lehet, hogy tanulható? És akkor az is lehet, hogy igazuk van még a hétköznapokban is a nirvanisztikus filozófiáknak? Hiszen szubatomi szinten már régen találkozott a vallás és a tudomány. Talán itt köszönhet jó nagyot az Einstein által is keresett mezőelmélet a gyakorlatban is. A tekintélyelv meg a hajnali ködben sem volt már hiteles, nem is beszélve erről, a szinte vakító, szubemócionális szikrarengetegről. Szóval csak azt szeretném mondani, hogy a pszichikum igencsak bontogatja a szárnyait, s valójában itt kezdődik emberi mivoltunk lényege…

Egy pillanatra visszautalva az előző bejegyzésre, még az az ács is mondhatta volna azt kétezer évvel ezelőtt, hogy sok dolog vagyon még égen és földön mit még most elmétek fölfogni nem volna képes… Kétezer éve még nem zizegett a tér  és az idő ennyire… Ma már  jóval nagyobb az agynak a kapcsolási sebessége, ma már nem kötelező csak ok-okozati rendszerben gondolkodni.

Biztos vannak mindannyiunknak olyan személyek az életünkben, akik már meghaltak, mégis érezzük, hogy jelenleg is a részeink…  – időnként felmerülő gondolataink tárgyai. – Szóval gondoljuk el, itt vagyunk ebben a létezésben, hatunk…  – mindenki hat egymásra, és egy halmazt alkotunk melynek sajátos rezgése, van.  Ez a mi jelenlegi kollektív tudatunk, s ez jóval kiegyenlítettebb átlagban, mint a személyes érzelmi hullámmozgásunk. Egyébként a morfogenetikus mező egyenlő a kollektív tudattal, amit szerintem úgy ismerhetünk meg, hogy megismerjük azt, aki megismerheti. S valamiért ez sem véletlen.

Murzsicz András