Átjáró

Sok-sok „éberen” eltöltött pillanat után lassan kezdjük megérteni, mi az a pont, ahol az a bizonyos kijárat, átjáró lehet, és hogy ez hogyan működhet. Mi az a „világítás”, ami ezt a helyet fénybe boríthatja? Ha személyes viszonyrendszerben tekintünk a dolgokra, soha nem érthetjük meg a lényegét, de beszélni róla már fogunk tudni. És meg is tesszük.
– Nagyon sokáig tud ez a folyamat tartani, hiszen briliáns elmetevékenységgel rendelkezik minden gondolkodó emlős.
No de milyennel?
Az elektromágneses tevékenység erősödése egyre inkább a pszichikai sík irányába készteti korunk résztvevőit. Ezért terjed ennyire erőteljesen a mindenféle meditációs, relaxációs irányzat. Egyre inkább szükség van arra, hogy a felgyülemlett interferenciákat harmonizáljuk.
A meditációs technikák az alfa állapot elérését teszik céljukká. Ez a 7-14 Hz tartományba esik. A mindenféle titkos iskolák a théta állapot elérését preferálják, ami a 4-7 Hz tartományba esik.
Természetesen csak feltételezve; 🙂  – A béta frekvenciák megfelelnek a fizikai sík felszíni jövés menésének, amit aztán az alfában regenerálunk, vagy egyes esetekben koordinálunk is már. A pszichikai sík töménysége, pedig megnyitja a kapukat a mentális sík felé, ami meg a théta és a delta állapotnak feleltethetünk meg.

Azon is el lehet gondolkozni, hogy amikor valakinek az agyhullámai már nem sok mindent mutatnak, akkor megállapítják a halál beálltát. Ilyenkor vannak esetek, mikor „valami” ezt felülbírálja, és újra megindul az agyműködés.
Hát. – Ezeknek a történéseknek átélői a tapasztalás következtében sok esetben gyökeres változásokon mennek keresztül. Már nem az lesz az életük értelme, mint ami előtte volt.
Már leírtuk többször is hogy, – „Az ember, egy háromsíkú transzformátor állomás.„ Ezt nap, mint nap látjuk a méréseknél. Mindenki beszél mindenféle technikáról, de úgy látszik, hogy csak mi mérjük. Mindenhol azt tanítják, hogy le „kell menni alfába” aztán fenét. – Már ott vagy! És még nem is lenne muszáj, még csak szertartásokhoz sem kötni ennek elérését. Sőt! – Nem csak hogy alfába is vagy, hanem a mentál síkon, – thétába is egyszerre, egy időben.
A tapasztalataink szerint közel 100%-os alfa és théta állapotot, folyamatosan is lehet fenntartani, akár nyitott szemmel is. – Természetesen nem ez az, amit gyakorlás, technika, vagy képesség nélkül az utcán osztogatnak. Pedig pusztán csak fókusz kérdése az egész. Azt még meg szeretném említeni, hogy a fókuszált tudatállapotok, még önmagukban, nem túl sokat árulnak el azok minőségéről. Aztán meg a titkosnál titkosabb iskolák ebből elárulnak néhány részletet, és össze vissza „gebez-degezelnek”.
Több éves folyamatos mérések támasztják alá, az alfa és a théta impulzusok jelenlétét sima hétköznapi ébrenléti tudatnál is.

Jó lenne már belátni ennek a jelentőségét.
Elsődlegesen megkapjuk a programot, miszerint, – hogy legyünk jók, meg pozitívak és feleljünk meg az adott szociális hálóba való beilleszkedésre. A létezés egésze arról szól, hogy valamilyenek legyünk és ez valamilyen szinttű akarathoz kötjük. A probléma, hogy pusztán nem tudjuk, hogy ezt csináljuk. Megyünk, mint a hülyegyerekek, az ösztön, az ego, meg, esetleg valakinek, vagy valaminek való megfelelés, vagy megfeleltetés, által kitaposott úton.
– De térjünk csak vissza. A fizikai síkon vannak a vízszintes, horizontális körforgások, amit az emberek elneveztek történelemnek. Kezdetek, végek, kultúrák és civilizációk. Ami ezt keringteti, az a pszichikai, érzelmi, vagy akár éterikus és asztrális jelzőkkel is illethető szféra, mező, oktáv, vagy dimenzió, ennek szintén nagyon sok neve van. A lényege, hogy minden esetben a jelenre hívja fel a figyelmét, időben létező ügyeletes személyiségünknek. Ez pontosan akkor történik, amikor az érzeteket, “érzem -mé”  érzelemmé varázsoljuk
S ami ezt, szintén meghatározza, az egy ezt is, és mindent befolyásoló felettes ok, állapot, aminek közös jellemzője, hogy térben és időben linearitásra késztet. – Most fáj és most vágyok.

– Ez a teremtés. De cseréljük ki ezt egy másik szóval, aminek a működési mechanizmusai azonosak.
Gondoljunk bele! – Kreatív, csak alanyi jogon, belülről fakadóan lehet az ember.

Nem lehetünk soha senki helyett kreatívak.

Ezt azt gondolom, megint csak nehéz lenne vitatni. Ha saját magunkból indulunk ki, akkor azt is be kell vallanunk, hogy ezt folyamatosan nem tudjuk megtenni, de ciklikusan már igen és csak így lehet megnyugvásra hajlamos értelmet találni létezésünkben.
De vigyük tovább a dolgot és ismételjük meg immár sokadszorra, hogy az ember, mint jelenség, egyidejűleg, három síkon létezik. Még egyszer! – Ezt egyértelműen támasztja alá az, hogy az agyhullámok, mind a három tartományban mutatnak agyi impulzusokat, vagyis kimutatható tevékenységet, mégpedig folyamatosan.
A közhiedelemben teljesen elferdített ez a tény.

És ebben lehet kételkedni, vagy hinni, de minek? Lehet lineáris gondolkodás nélkül is élni a valóságot. Ezt meg ezen a képen “gondolkodáson innen és túl” is mindenki természetesnek veszi. 🙂

Frekvenciális megközelítésben, – az ember is, – mint individuum, amplitúdókkal rendelkezik. Ezeket az amplitúdókat, az emberben működő automatikus megnyilvánulási “tendencia-kezdemények”, személyiségek, – személyiség-párok „milyenségei” eredményezik. Meghatározzák a kilengések nagyságát és dinamikáját. Az egyéniség-koordináció képzése során a személyiség-elemeket olvasztjuk be, például a kompresszió jóga által a koordináta-központba. Ezután az élettevékenység megengedi a szellemi kontroll használatát. A hallgatóknak energetikailag modulált Biofeedback leckesorozatok során kell végig menni, hogy letisztult alapokkal kezdhessük meg, a működési mechanizmusok megvilágítását, illetve újrahangolását zárványok esetén. Az egyéniség koordináció, tulajdonképpen az egyéni szerepeket vonja be az egyéniség látóterébe és az így, átláthatóvá válik. Ilyenkor mondjuk, hogy az egyéniség stabil állóhullámot képvisel és képessé válik kreatív tevékenységet folytatni.

„A Kozmosz első látásra – a természettudomány ma ismert szemléletében – csupán önkényesen választott vetületeket mutat. A létezés mélyebb értelme, a természeti jelenségek mozgató erőivel együtt, több, egymásra merőleges dimenzió közt oszlik meg. A Biosz egyetlen folyamata, a fizika egyetlen törvénye sem érthető meg speciális dimenziók korlátai között. A dolgok szemléletét a földi tudás számára az nehezíti, hogy a hiperkozmosz széttagolt célszerűségi ideái olyan koordinátarendszerekben rejtőznek, melyek érzékelhetetlenek számunkra, és amelyeket régebbi, pontról-pontra haladó logikával nem közelíthetünk meg. Az okkult iskoláztatás menetében akkor beszélhetünk először kielégítő koncepcióról az életjelenségek magyarázata során, ha a hieroszikronion, a pszichoszinkronion és az ideoszinkronion áttekintésmódjában kellő biztonságú jártasságot érünk el. Az Új Eón emberének szattwikus tudata háromféle logika egyesített szemléletével rendelkezik. Ehhez járul az időkapcsolás és intenzitásreguláció folyamata, mely az egyes érzékelési frekvenciák (korszakok) között semmi földi tempóhoz, még a gondolat gyorsaságához sem hasonlítható polidimenzionális és szintetikus meglátást (gondolkodást) tesz lehetővé…

APPERCEPCIÓ KÜSZÖB, SZENZUÁL KÜSZÖB, ENERGIA KÜSZÖB

Minden érzetnek keletkezési síkja szerint megvan az a fokozata, amit kiindulási halmazállapotnak is nevezhetünk. Amíg a jelenségek világában valami realizálható lesz úgy, hogy érzékszerveinkkel felfoghatjuk, három stádiumon kell keresztülhaladnia az eredeti impulzusnak. (Realizálható: megvalósítható. Stádium: szakasz, fokozat, fejlettségi fok.)

1. A gondolat légies állapota mellett a 2. fázis, az örökké mozgó érzelem vezet át a 3. stádiumba, vagyis dinamikai formába, ahol végső kialakulásában cselekedetté, történéssé válhat.

Ha egy idea átlépi a gondolat küszöbét, újjászületik érzelmi formában, ha az impulzus elég erős, ezen a küszöbön is átlép, és cselekedetté kell lennie. A világteremtés sem más, mint a Kozmikus Elme gondolatának útja ezen a három küszöbön, keresztül lefelé az anyagba. Minden energetikai küszöbön átlépve, újabb formát ölt az eredeti idea. Viszont a mágikus operátornak jó tudnia, hogy az érzetek príma matériája három csírát rejt magában. Bármely érzetből lehet szattwikus gondolat, teremtő érzelem vagy szilárddá sűrűsödő materiális valóság. (Príma matéria: elsőrendű anyag. Illetve elsődleges anyag)

Egyik ember ugyanabban az időben csak negyed annyira él, mint a másik. Van, aki az élet ezerszeres intenzitását kapja őseitől örökségbe. Más karakterek viszont nem is érik el az intenzitás azon küszöbét, ami a Homo Sapiens rendes nívója.Mitől függ az életintenzitás? Vajon ez is kizárólag energia kérdése?

Ez nem egészen a térben, helyileg ható energiakoncentráció következménye. Ha valahol, úgy itt csakugyan szellemi kvalitásokon fordul meg a dolog. A fizikai konstitúció kevéssé befolyásolja tevékenységünk intenzitását. Szellemi szempontból véve a matériát magas frekvenciájú intellektuális energiák szervezik és irányítják.

Az anyag vagy a fizikai síkon megkötött erő önmagában tehetetlen, mennyiségi faktor.Az ember biológiai alkatában intellektuális képességek magjai szunnyadnak. Ezeket ismételt összevonás útján ki kell emelni lappangó állapotukból, ami után lényegüket a nekik megfelelő organikus kapun keresztül napvilágra lehet hozni.

Az intenzitástan jövendőbeli speciális feladata az lesz, hogy megkísérli fokozatokban kifejezni érzések mélységét, erejét, energiatöltését. Ez persze nem jelölhető majd szimpla skála-nomenklatúrában, mert az intenzitások többirányú, polidimenzionális alakulatok.Mindenesetre az érzetkvalitások mérésével kezdődik a kutatás, később pedig kialakul a kutatás biológiai rendszere, melyben meg lehet kísérelni intenzitások fokozását és csökkentését, ellenőrzés mellett.

Wictor Charon

A fent említett három logikai rendszer használatba vétele, önműködően újra-strukturálja, az egyéniség fókuszát.
Ennek megtapasztaltatását, személyes élménnyé való tételét segíti az operátor, az állóhullám generátorral és a teljes technológiai kütyü-parkkal.

Vannak másfajta tapasztalások is, melyek nem csak az ember utolsó stádiumában érvényesek kötelező jelleggel. A buddhizmusban is megfogalmazzák az „együtt érzés” jelentőségét. Nő és férfi esetében ez úgy önthető szavakba, hogy képesek valóban együtt lenni, egyfajta „időn kívüli” állapotban. – Ilyenkor mindig egy csillag születik valahol a Világegyetemben. S ezek a csillagok mindig is és minden civilizációban élő létformának ellenállás nélkül adtak szép érzeteket és gondolatokat. Vajon ki az az ember, aki ne feledkezett volna bele, legalább egyszer az “égi fénypont-rengeteg” áhítatába?

A mindennapi kapcsolati rendszerekre vonatkozólag meg, divatba fog jönni egy újfajta hozzáállás. Az pedig nem lesz semmi, amikor például az üzletemberek is arra döbbennek rá, hogy elfelejtettek hörcsögök lenni. Közösségi szinten pedig az együtt érzés mint idea, már szinte sok esetben kényszerítő erővel hat emberekre.
Például a Null-pont játék lényege, hogy a kiindulási alap az, hogy csak együtt veszíthetünk, és csak együtt győzhetünk. Ez egy pszichonszimpatikus környezet fennállása révén lehetséges. Ja és ez poén, hogy ezekben az állapotokban az ember egyre kevésbé képes hazudni, – még Önmagának is.
Gondoljunk bele!
Mivel az elme funkcionálisan nem képes lelkesedésre be is van szarva, hogy; Hol leszek Én már akkor, ha nem fogok gondolkozni?
Azt tudjuk, hogy a megfigyelő állapot, nem hamar ül fel a mindennapok ösztön szinten alkalmazott képalkotási kényszereire.
A lelkesedés egyfajta kreatív, teremtő állapot, amikor a gondolati cenzúra a felejtős tartományban tartózkodik s akkor maguktól nyílnak az átjárók, mint a virágok. Az elme mindig is követelni fogja a „létezési létjogosultságát”. De ez meg a mi esetünkben megint csak azt jelenti, hogy a látásmód ide vonatkozó paragrafusa azt mondja, hogy; A dolgok, azok nem egymás elpusztítására, hanem egymás fenntartására, tükrözésére lettek kitalálva.
A homogén „Isten” nem tudja, hogy Isten és ez a teremtés lényege. A tükrözött árnyék és tükör világ olyan létformákon keresztül tapasztalható meg, amelyek képesek gondolati és pszichikai visszacsatolásra. – Ilyen ez a biokémiai droid is, mellyel oly annyira tudunk azonosulni, hogy sokszor egy egész életre tudjuk „Én-nek” hinni. Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy elkezdődtek az igen régóta várt „tesztelések” s amennyiben lesz erre is fordítható időnk, be is számolunk róla.

Murzsicz András

Megfeledkezni önmagunkról

Megfeledkezni önmagunkról, az időről és a környezetről
Amikor a zavaró tényezőket kiiktattuk, és fennáll az áramlat minden egyéb feltétele, a kreatív folyamat az áramlat minden dimenzióját magára ölti. A költő Mark Strand beszél erről:
“Hát, tökéletesen benne vagy a munkában, elveszted az időérzéked, teljesen feloldódsz, elmerülsz abban, amit csinálsz, és mintha lebegnél a megcsillanó lehetőségektől. Ha ez túlságosan felerősödik, akkor a túl nagy izgalom miatt felállsz. Nem tudod folytatni a munkát, és a végét se látod, mert folyton megelőzöd saját magad. A lényeg, hogy annyira.., de annyira telítődsz, hogy nincs se jövő, se múlt, csak egy kiterjesztett jelen, amit, huh, hogy is mondjam, megpróbálsz értelemmel felruházni. Majd ízekre szedni, aztán újra összerakni. Anélkül, hogy túlzottan odafigyelnél, milyen szavakat használsz. Magasabb szintre hozod az értelmezést. Ez nem egyszerűen alapkommunikáció, mindennapi kommunikáció; ez totális kommunikáció. Amikor dolgozol valamin, és jól végzed a dolgod, akkor úgy érzed, hogy amit elmondasz, azt másképp nem is lehetne elmondani.”

Strand pontosan ragadja meg a kiterjesztett jelenben való áramlás érzetét, valamint azt a mindent elsöprő érzést, hogy az ember az egyetlen helyes módon, az éppen megfelelő dolgot csinálja. Ez valószínűleg nem gyakran történik meg, de amikor megtörténik, szépsége minden kemény munkát igazol.

A kreativitás mint autotelikus élmény
Mindez visszavezet ahhoz, amiről a fejezet elején beszéltünk, és ahhoz a megfigyeléshez, hogy a munka örömét az összes válaszadó a munkáért kapott mindenféle külső jutalmazás elé helyezte. A többséghez hasonlóan a pszichológus Donald Campbell is félreérthetetlen tanácsot ad a saját területére lépő fiataloknak:
Azt mondanám: „Ne menj tudományos pályára, ha a pénz érdekel. Ne menj tudományos pályára, ha nem tudod élvezni akkor is, ha nem leszel híres. Hagyd, hogy a hírnév olyasvalami legyen, amit kegyesen fogadsz, ha elnyered, de győződj meg róla, hogy olyan pályáról van szó, amit élvezni tudsz. Ehhez belső motiváció kell. És próbálj olyan feltételeket teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy akkor is tudj dolgozni a téged belülről motiváló kérdéseken, ha azok mások számára nem izgalmasak. Próbáld a környezeted úgy alakítani, hogy belül akkor is örömöt szerezzen a munka, amikor szorít az idő.”

A tudósok munkájuk autotelikus voltát gyakran egyfajta derűként jellemzik, mely az igazság és a szépség kereséséből származik. Valójában, amit leírnak, az a felfedezés, a problémamegoldás élvezete, az afölött érzett öröm, hogy képesek egy megfigyelt összefüggést egyszerű és elegáns formába önteni. Vagyis nem egy rejtélyes és kimondhatatlan külső cél jár jutalmazó értékkel, hanem a tudományos tevékenység maga. A kutatás a lényeg, nem a megszerzett tudás. Ez a különbségtétel bizonyos mértékben természetesen félrevezető, hiszen az alkalmi sikerek hiánya a tudós kedvét szegné. De ami a tudományt belsőleg jutalmazó értékűvé teszi, az a vele való mindennapi foglalatoskodás, nem a ritka siker.

A Nobel-díjas fizikus, Subrahmanyan Chandrasekhar saját motivációját a következőképp írja le: “Két dolog van, amit az emberek általában nem tudnak rólam. Soha nem dolgoztam olyan területen, ami bármilyen értelemben felkapott lett volna. Ez az egyik dolog. A másik dolog pedig: Mindig olyan területen dolgoztam, amely, legalábbis, amikor én foglalkoztam vele, senkit sem érdekelt. A siker kétértelmű szó. Siker a külvilág szemében? Vagy siker önmagad számára? És ha a külvilág szemében sikernek minősül valami, akkor azt hogyan értékeled? Az ilyen siker általában irreleváns, hibás és célját tévesztett. Akkor mit mondhatunk róla? Kívülről nézve elmondhatod, hogy sikeres vagyok mert írnak a munkám bizonyos aspektusairól. De ez a dolog külső megítélése. És nekem fogalmam sincs arról, hogy ezt az ítéletet hogyan értékelhetném. A siker nem tartozik a motivációim közé. Mert a siker a kudarccal áll szemben. De az ember életének egyetlen említésre méltó erőfeszítése sem siker, és nem is kudarc. Mi az, hogy siker? Van egy probléma, amit meg akarsz oldani. Nos, ha megoldod, akkor ez bizonyos korlátozott értelemben siker. De ez lehet egy triviális probléma. Szóval a siker megítélése olyan dolog, amit soha semmilyen értelemben nem vettem komolyan.”

Nos, ezek az emberek, úgy tűnik, megszívlelték saját tanácsaikat. Egyiküket sem a pénz vagy a hírnév hajtotta. Néhányan találmányaiknak és könyveiknek köszönhetően kényelmes jólétet tudtak teremteni, de ezért egyikük sem érezte magát szerencsésnek. Ha szerencsésnek tartották magukat, annak oka az volt, hogy olyan munkáért fizették őket, melyet nagy élvezettel végeztek, ráadásul azt érezhették, hogy amit tettek, azzal részben az emberiséget segítik. Tényleg szerencsésnek érezheti magát az olyan ember, aki szavakkal tudja igazolni élete tetteit, mint például C. Vann Woodward, aki arról beszél, miért foglalkozik történelemmel: “Érdekel. Kielégülési lehetőség. Elérni valamit, amit fontosnak tartasz. Ennek tudata vagy motivációja nélkül szerintem az élet elég unalmas és céltalan lenne, és az ilyen életből én nem kérnék. Csak élni bele a világba úgy, hogy egyáltalán semmi értelme sincs annak, amit csinálsz – nos, ennél kétségbeejtőbb helyzetet elképzelni sem tudnék.”

Áramlat és boldogság
Milyen összefüggés van az áramlat és a boldogság között? Ez egy nagyon érdekes és kényes kérdés. Elsőre könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy a kettő ugyanaz. A kapcsolat azonban ennél tulajdonképpen valamivel bonyolultabb. Először is az áramlat alatt általában nem érezzük magunkat boldognak – annál az egyszerű oknál fogva, hogy az áramlat során csak azt érezzük, ami a tevékenység szempontjából releváns. A boldogság zavaró tényező. Az írásba merült költő vagy az egyenletein dolgozó tudós nem boldog, amíg gondolatmenetét követi, semmi esetre sem.
Csak azután tudjuk átadni magunkat a boldogság érzésének, hogy kikerültünk az áramlat-állapotból, egy-egy szakasz végén vagy azokban a pillanatokban, amikor elkalandozik a figyelmünk. És persze van, amikor az alkotóra rátör a boldogság, a megelégedettség érzése, a vers elkészülte vagy az elmélet bizonyítása után. Hosszú távon minél többször éljük át az áramlatot a hétköznapi életben, annál nagyobb eséllyel leszünk boldogok. Ez azonban azon is múlik, hogy az áramlat-élmény milyen tevékenység eredménye. Sajnos sokan érzik úgy, hogy csak olyan követelményeknek tudnak megfelelni, mint az erőszak, a szerencsejáték, a szexpartnerek váltogatása vagy a drogok. Persze ezek is lehetnek örömteliek, azonban ezek az epizodikus áramlat-élmények nem adódnak össze, és nem hozzák meg Idővel az elégedettség és a boldogság érzését. Az öröm nem vezet kreativitáshoz, de hamar függőséggé alakulhat – az entrópia melegágyává.

Az áramlat és a boldogság közötti összefüggés tehát attól függ, hogy az áramlat mennyire komplex tevékenység eredménye, hogy mennyire vezet új követelményekhez, és ezáltal személyes és kulturális kiteljesedéshez. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy minden interjúalanyunk boldog, mert élvezi a munkáját, ami mindenképpen komplex. A helyzetet azonban több tényező bonyolítja tovább. Mi történik például, ha valaki harminc éven keresztül élvezte, hogy fizikus lehet, ám munkája eredménye egy több millió embert elpusztító nukleáris eszköz? Mit érzett volna Jonas Salk, ha vakcináját életek megmentése helyett biológiai fegyverként használják? A mai világban ezek semmiképpen sem lényegtelen kérdések, hiszen felvetik annak lehetőségét, hogy az áramlat-élményt nyújtó komplex tevékenységek akár hosszan tartó boldogtalanságot is okozhatnak. Mindent együttvéve azonban sokkal könnyebb boldognak lenni, ha az ember addigi élete örömteli volt.

Az áramlat és a tudat evolúciója
Az emberek sok mindennek tudnak örülni: testi örömöknek, hatalomnak, hírnévnek és az anyagi javaknak. Egyesek sörösüvegeket gyűjtenek, néhányan pedig még azt is élvezik, ha maguknak vagy másoknak fájdalmat okozhatnak. Annak ellenére, hogy mindenki másképp jut hozzá, az átélt boldogságérzés szinte mindannyiunknál ugyanolyan. Arról lenne szó, hogy mindenféle örömöt érdemes kipróbálnunk? Két és fél évezrede Platón azt írta, hogy a társadalom legfontosabb feladata megtanítani a fiatalokat arra, hogy a helyes dolgokban leljenek örömöt. Platón már a maga idejében is konzervatívnak számított, azaz igencsak határozott elképzelése volt arról, hogy mik azok a „megfelelő dolgok”, amelyeknek a fiatalok örülhetnek. Mára túlontúl kifinomulttá váltunk ahhoz, hogy határozott véleményünk legyen ebben a kérdésben. Ugyanakkor azzal valószínűleg egyetértünk, hogy jobban éreznénk magunkat, ha gyerekeink jobban élveznék az együttműködést az erőszaknál, az olvasást a lopásnál, a sakkozást a kockázásnál; a túrázást a tévézésnél. Másképpen szólva, akármilyen relativisztikusak és toleránsak lettünk is, elvárásaink továbbra is vannak. És nagyon is azt szeretnénk, ha a következő generáció is ugyanezeket tartaná fontosnak. Sokan sejtjük továbbá, hogy a következő generáció csak abban az esetben fogja megőrizni az általunk értékesnek tartott dolgokat, ha azok többé-kevésbé örömöt jelentenek számára.

Sok gyerek nő fel abban a hitben, hogy a futballisták és a rockzenészek boldogok, és irigylik a szórakoztatóipar sztárjainak – elképzeléseik szerint – mesés életét. Ha megkérdezik tőlük, mik szeretnének lenni, ha felnőnek, legtöbbjük a sportot vagy a szórakoztatóipart választaná. Csak jóval később jönnek rá, ha egyáltalán rájönnek, hogy ezeknek ez életeknek a csillogása közönséges ámítás, és hozzájuk hasonlónak lenni minden, csak nem boldogság. Sem a szülők, sem az iskola nem túl hatékony abban, hogy rávezessék fiatalokat a helyes dolgok élvezetére. Az ostoba modellekkel megbolondított felnőttek ezt gyakran csak még tetézik azzal, hogy a komoly mondatokat unalmasnak és nehéznek láttatják, a komolytalanokat pedig izgalmasnak és könnyűnek. Az iskola legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen megigézően szép lehet a tudomány vagy a matematika: megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.

A kreatív egyének ebből a szempontból példaértékű életet élnek. Rávilágítanak arra, hogy mennyire érdekes és élvezetes a komplex szimbolikus tevékenység. Átküzdötték magukat a közöny mocsaras vidékén és az érdektelenség sivatagán, és szüleik, valamint néhány látnoki képességű tanár segítségével az ismert világon túl találták magukat. A kultúra úttörőivé váltak, a jövő férfijai és női számára követendő modellé – ha lesz egyáltalán jövő. Az emberi tudat az ő példájukat követve léphet túl a múlt korlátain, a gének és a kultúrák által agyunkban előrehuzalozott programokon. Gyerekeink vagy az ő gyerekeik talán több örömöt lelnek majd a versírásban és tételek bizonyításában, mint a passzív szórakozásban. E kreatív egyéneknek az élete a biztosíték rá, hogy ez nem leheletlen.

Csikszenmihályi Mihály

– Most nézzünk egy párhuzamot, illetve az autotelikus élmény mélységi lehetőségeit, működési mechanizmusát egy más megfogalmazásban. Hangsúlyozzuk, hogy a mágia szó alatt az élet ismeretét, tiszteletét értjük. Amit a köztudat ismer, illetve bizonyos körökben alkalmaznak – “kedves” bohóckodások. (a szerk.)

…A dimenzió jóga ezzel a fáradságos és nehéz folyamattal szemben a síkok statikus energiáit hasznosítja. A statikus dimenzióenergia fogalma kis magyarázatra szorul. Említettük, hogy minden létsík alaprezgés skálája különböző. Az emberi érzékszervek csak bizonyos rezgéseket képesek felvenni, és a kozmikus koordinátához való tartozás csakis meghatározott hullámhosszokon belül teszi lehetővé az élettevékenységet. Minden birodalomnak megvan a nyelve, matériája, ruházata, technikája. Az egyes síkok irányítói elementáris erőket fordítanak arra, hogy a koordináta alapanyagai megmaradjanak a rendszeren belül. Ezért valamely rendszerbe behatolni csak többletenergiák útján lehet. Az áttörés után viszont titáni erők szabadulnak fel. Részleteket e helyütt nem lenne célszerű megadni. Megvilágításunkat szándékosan tartjuk általános mederben, mert a vázolt jelenség egyetemes, azaz polidimenzionális. Az analógia maga éppúgy vonatkoztatható az atomerő liberációjára, mint a szattwikus megvilágosodásra. Ebből a szempontból tekintve a lelki folyamatok ugyanolyanok, mint a kémia vagy a fizika reakciói. Az intellektuális változások is tulajdonképpen dimenzióváltozások.

A dimenzió jóga több analógiát tartalmaz régi rendszerek elmélyedési skálájával. Megállapítható azonban, hogy az antik változat és az új módszer között lényeges eltérések vannak. Mindenekelőtt ilyenek:

l. A dimenzió-jóga erőlködésmentes.

2. A változások a tudat hangolódásával egyidejűek.

3. A siddhik a magasabb dimenzióba való behatolással egyidejűleg jelentkeznek.

4. Magasabb rendfokozatú létsík azonnal mágikus energiákat szabadít fel.

5. Ezekkel azonban nem lehet visszaélni, mint a siddhikkel, mivel a dimenzióenergia csak saját síkján aktív.

6. A morális biztosítékok eleve adva vannak.

Újszerűen hat a negyedik és ötödik pont, minthogy az a sok ezer éves mágia és jóga legfőbb veszélyét kiküszöböli. A régi rendszerben csak a példa kedvéért a sakti jóga azáltal vált aggályossá, hogy az operátor magasabb kozmikus síkok energiáit próbálta kultikus manőverek révén alacsonyabb síkokra levonzani, s az alacsony nívóra transzformált erővel azután tetszés szerint lehetett elbánni. A dimenziópraxis ezzel szemben az operátort emeli magasabb síkra, s a felszabadult erők is kizárólag ezen a síkon érvényesülnek.

A dimenzióváltás gyakorlati keresztülvitelének sikerét mindig csodás könnyűség érzet, extázishoz hasonló lebegési tudat kíséri. Az utazó kolosszális erők birtokában érzi magát, és ami a legcsodálatosabb, egészen elvész, lemarad az a képesség, hogy a kapott nagyszerű energia-kvalitásokat az alsóbb síkokon valami értéktelen ügy szolgálatába állítsa. Felszabadult ideonhullámok és pszichonkvantumok annál jobban eltávolítanak a szokványos földi céloktól, minél nagyobb a frekvenciájuk. Ezért a hiányért bőségesen kárpótolja a dimenzióutazót a megismert új célok és lelkiállapotok sokfélesége, gazdagsága és az érzések összehasonlíthatatlan intenzitása.

Említettük, hogy a Dimenziókorszakban az emberi nem megvilágosodott utódai hamarosan rájöttek a földi élet töredékes voltára. Az okkult érzékszervek birtokába jutott gondolkodók az élet előzményeinek és folytatásának hosszú skálájával ismerkedtek meg. S ekkor világossá vált, mi az a kreatív tevékenység, amit a földi tartózkodás rövid átmenetében leginkább érdemes végezni. Az élet értelmének felismerése, illetve kutatása egyike a legelőkelőbb életcéloknak, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet jól eltölteni olyan expedíciós utazást, amelynek értelmével az utazók nincsenek tisztában.

Wictor Charon

Kreativitásra programozva

Annyi szó esik a kreativitásról, szinte mindenki jó dolognak tartja. Ezen az oldalon is nagyon sok szó esik róla és mégis hatalmas homály fed mindent és még mindig nem elég tiszta ez a fogalom a legtöbb ember számára. A kreativitás, az maga az élet és abszolút a Théta, vagyis a mély-tudati, intuitív frekvencia tartományokhoz köthető, ha pőrén vizsgáljuk, mint működési mechanizmust. Vegyük ezt az egyszerű analógia-sort újra elő: kreativitás, alkotás, akció, teremtés, – ezek mind az ok, mint fogalom hozzárendelt elemei. A kreativitás nem pusztán jó dolog, – valójában sokkal több ennél. – Az emberi faj egyetlen életmentő tevékenységi lehetősége. Sokan kérdezik, hogy hogyan lehet megoldani ilyen, meg olyan problémákat. Ez a kérdés rendszeresen körbejár planétánkon és megoldás nem is születhet, mert a legtöbb esetben ilyen, meg olyan válaszokat kapunk. Különböző feltételes reflexekkel dolgozunk, ami azt jelenti, ha történik feszültséget okozó történés, akkor arra hogyan reagáljunk. És Pavlov óta tudjuk, hogy ez nagyon jól bevált például a patkányoknál. De az embernek nem csak teste általi állati mivolta van, hanem rendelkezik szellemi teremtő erővel is. Pszichológusok, terapeuták, mindenféle egyéb irányzatok nyújtanak hatalmas választékot arra, hogy hogyan őrizzük meg a kisajátítási jogunkat a személyes mókuskerekünkre. Foglalkoztatjuk az elmét, mindenféle elméletet gyártunk, közben valami mégis azt súgja nekünk, ha körbenézünk, hogy valami nagyon nagy gáz van. Nem is lehet más. Reakcióval, reagálással, okozattal foglalkozunk, azaz fizikai síkon értelmezve figyelmen kívül hagyva az ember bensőjéből fakadó pszichikai és mentális igényeinket is. A legtöbb esetben tanult viselkedési mintákkal leélve az életünket, igazán meg se tapasztalhatjuk az alkotás csodálatos dinamikáját.  Az entrópia ellenében a kreativitás irányba ható feszítő erők összességének jelenségét definiáljuk Dimenzióváltásnak.

Murzsicz András

Vizsgáljuk meg a kreativitást egy kicsit jobban Csikszentmihályi Mihály segítségével:

A kreatív személyek között számos különbséget találunk, egy dologban azonban egyformák: Mindegyikük imádja, amit csinál. Nem a hírnév megszerzésének reménye vagy a pénz hajtja őket; sokkal inkább az, hogy azt a munkát végzik, amit élveznek. Jacob Rabinow így magyarázza: „Az ember a saját szórakozására talál fel dolgokat, s nem azzal a nekibuzdulással, hogy »Miből lehet sok pénzt kaszálni?« Noha kemény világban élünk, s a pénz fontos dolog. De ha választanom kell a között, amit szívesen csinálok, és a között, amiből pénzem lesz, akkor inkább az előbbit választom.” Emelkedettebben, ám ugyanezt fejti ki az író Naguib Mahfouz: „Jobban imádom a munkámat, mint azt, ami aztán létrejön. A munka iránti odaadásom a következményektől független.” Ugyanezeket az érzelmeket találtuk minden interjúban.
Ebben az a rendkívüli, hogy bárkivel beszélgettünk is, legyen az mérnök, vegyész, író, zenész, üzletember, társadalomreformer, történész, építész, szociológus vagy orvos, abban mind egyetértettek, hogy azért csinálják azt, amit csinálnak, mert szeretik. Azonban nem mindenki van így ezzel, tehát lehet, hogy embereink esetében nem is az számít, amit csinálnak, hanem az, ahogy csinálják. Mérnöknek vagy ácsnak lenni önmagában még nem örömteli dolog, csupán akkor, ha egy bizonyos módon végezzük. Valamiféle jutalomnak kell éreznünk, hogy önmagáért akarjuk művelni. Mi lehet a titka, hogy egyszerű dolgokat önmagukban jutalmazó dolgokká varázsoljunk?

Kreativitásra programozva
Ha megkérjük az embereket, hogy egy listáról válasszák ki a legjobb meghatározást arra, amit a számukra legnagyobb élvezetet jelentő tevékenység közben – legyen az olvasás, hegymászás, sakkozás vagy bármi más – éreznek, a leggyakoribb válasz a „valami új dolgot hozok létre vagy fedezek fel”. Elsőre talán furcsának tűnik, hogy táncosok, sziklamászók és zeneszerzők mind egyetértenek abban, hogy legörömtelibb élményeik a felfedezés folyamatához hasonlíthatók. Azonban ha egy kicsit jobban belegondolunk, kell hogy legyenek olyan emberek, akiknek maga a felfedezés nyújtja a legnagyobb örömöt.

Hogy érthetővé váljon ennek a logikája, próbáljunk ki egy egyszerű gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy próbálunk építeni egy olyan lényt, egy mesterséges életformát, amely a legnagyobb eséllyel marad életben egy komplex és kiismerhetetlen környezetben, mint amilyen például a Föld. Szeretnénk ebbe a lénybe egy olyan szerkezetet építeni, amely képes a legtöbb váratlan veszéllyel megbirkózni, és annyi felmerülő lehetőséget kihasználni, amennyit csak lehet. Hogyan fognánk hozzá? Bizonyára egy olyan, alapvetően konzervatív szerkezetet hoznánk létre, amely múltbéli tapasztalatait figyelembe véve mindig a lehető legjobb megoldást adja mindenre, és energiájával takarékoskodva a „járt utat járatlanért el ne hagyj” elv alapján igyekszik mindig ezeket alkalmazni.
A legjobb persze az lenne, ha egyik-másik példányban lenne egy olyan szabályozórendszer, amely pozitív visszajelzést ad minden egyes alkalommal, amikor felfedeznek valamit, új ötletük támad vagy szokatlan módon viselkednek, még akkor is, ha annak akkor rögtön nem látják semmi hasznát. Különösen fontos biztosítani, hogy a szervezet ne csak a hasznos felfedezésekért kapjon megerősítést, máskülönben alulmarad a jövővel folytatott küzdelemben. Egyetlen földi alkotó sem képes ugyanis előre látni, milyen helyzetekkel találják majd szembe magukat az új szervezetekből kialakuló fajok holnap, jövőre vagy a következő évtizedben. A legjobb program tehát minden alkalommal jó érzéssel tölti el a szervezetet, amikor valami újat fedez fel, a felfedezés aktuális hasznosságától függetlenül. A mi fajunkkal is valami ilyesmi történhetett az evolúció során.
Véletlen mutációk révén egyes emberekben olyan idegrendszer fejlődött ki, amelyben az újdonság felfedezése az agy örömközpontjait ingerli. Ahogy egyesek számára a szex nyújtja a legnagyobb élvezetet, másoknak pedig az evés, úgy kell hogy legyenek olyanok is, akiknek az újdonságok jelentik a gyönyörűséget. Lehetséges, hogy azok a gyerekek, akik kíváncsibbak voltak a többieknél, több kockázatot vállaltak, így esetleg korábban haltak meg, mint közönyös társaik, de az is lehetséges, hogy azok a közösségek, amelyek megbecsülték a köztük élő kíváncsi gyerekeket, óvták, jutalmazták őket, lehetővé téve, hogy felnőjenek és gyerekeik legyenek, így a közösségek sikeresebbek lettek azoknál, amelyek nem törődtek potenciálisan kreatív társaikkal.

Ha ez igaz, akkor olyan ősök leszármazottai vagyunk, akik felismerték az újdonság jelentőséget, vigyáztak azokra, akik lubickoltak kreativitásukban, és igyekeztek tanulni is tőlük. Mivel voltak köztük olyanok, akik szerettek új dolgokat felfedezi vagy kitalálni, jobban fel voltak készülve a tűlelésüket veszélyeztető váratlan körülményekre. Így bennünk is megvan az a hajlam, hogy élvezettel tegyük, amit teszünk, feltéve, hogy újszerű módon csinálhatjuk, és hogy közben valami újat fedezhetünk fel vagy alkothatunk. A kreativitás ezért annyira örömteli, bármely tartományon belül jelenik is meg. Ezért mondta többek között Brenda Milner is: „Azt mondanám, hogy nem vagyok részrehajló annak eldöntésében, hogy mi fontos és nagy jelentőségű, mert minden új felfedezés, még egy aprócska felfedezés is izgalmas a felfedezés pillanatában.”

De ez az éremnek csak az egyik oldala. Van még egy erő, ami motivál bennünket, primitívebb és erősebb, mint az alkotás vágya: ez pedig az entrópia kényszere. Ez szintén az evolúció által génjeinkbe épített túlélési mechanizmus. Akkor nyújt örömöt, amikor kényelembe helyezzük magunkat, amikor pihenünk, és energiaráfordítás nélkül is jól tudjuk érezni magunkat. Ha nem lenne ez a beépített szabályozónk, addig hajszolnánk magunkat, hogy energiaraktárainkat, zsírkészletünket és idegi energiáinkat kimerítve tehetetlenné válnánk a váratlan helyzetekkel szemben, és elpusztulnánk. Ezért olyan erős a késztetés, hogy amikor csak tehetjük, pihenjünk, hogy összekuporodjunk a kanapén. Mivel ez a konzervatív késztetés ennyire erős, a „szabadidő” a legtöbb ember számára azt jelenti, hogy kikapcsolhatjuk magunkat, üresbe lehet tenni az agyunkat. Ha semmilyen külső elvárás nem merül fel, az entrópia közbelép, és amennyiben nem fogjuk fel, mi történik, hatalmába keríti testünket és szellemünket. Mondhatni két ellentétes, agyunkba programozott parancssor közt őrlődünk: a lehető legkisebb erőfeszítésre és a kreativitásra felszólító késztetés között ingadozva.

A legtöbb egyénben láthatóan az entrópia van fölényben, és ők jobban szeretik a kényelmet, mint a felfedezés kihívásait. Néhányan, például azok, akik ebben a könyvben elmesélik az élettörténetüket, érzékenyebbek a felfedezés nyújtotta örömökre. De mindannyian érzékenyek vagyunk mindkét jutalmazási formára; az energia megőrzésére és konstruktív felhasználására való hajlam egyaránt örökségünk része. Hogy melyik kerekedik felül, az nem pusztán genetikai felépítésünktől, hanem feltehetően korai tapasztalatainktól is függ. Mindazonáltal, ha nincs elég ember, akit a követelményekkel való megküzdés élvezete, a létezés és a cselekvés új módjainak felfedezése motivál, akkor nincs kulturális evolúció, akkor nincsenek fejlődő gondolatok vagy érzelmek. Következésképp fontos megértenünk, hogy az örömteliség miből áll, és hogyan hozza létre a kreativitás.

Csikszentmihályi Mihály

A titokzatos szabad-energia

Megvan. – Megvan már minden lehetőség a kibontakozásra, csupán az ember nem áll még készen erre. Szükséges lépcsőfok, hogy higgyünk dolgokban. Aztán elveszítsük a hitünket benne… – Aztán nekifeszüljünk, mint például amiről az összeesküvés elméletek szólnak. Majd mindebbe belefáradunk. – Jön a hullámvölgy, választunk másik “okozati” hitrendszert, amibe megint belefektetjük az energiánkat és kezdődhet is az újabb kör. Tulajdonképpen ez a karmakerék. Ez az, amikor keressük először a saját igazunkat, majd egy picit kitágítjuk. – Keresünk olyanokat, akikkel közös igazságot, érdekeket tudunk képviselni, aztán ez így megy egy csomó “körön” és időfaktoron keresztül. Most néztem meg;  Csodálatos David Icke beszéd 1994-ből – Aktuálisabb, mint valaha (magyar feliratos)

Teljesen jó, hogy az ébredező tömegek fázist váltsanak, de ennél többről van szó. Megszólaltat az emberben hangvillákat, de ugyanúgy “síkon belül tart”. Ergo nem ez fogja meghozni a megváltást. Igazából nem az igazságról szól ez a földi tartózkodás a lélek számára, hanem a tapasztalásról és annak megértéséről. Olvastam egy ilyet, – és ezt is már többször leírtam, hogy sokkal könnyebb a szertartásokat gyakorolni, mint a valódi működési mechanizmusokat megismerni.
Itt van ez a szerencsés Bohémek társasága. – Hogy ennyi ember gondol rájuk így meg úgy, tulajdonképpen ezzel vannak életben tartva, ettől van létjogosultságuk. Mert pontosan tudják legalább, hogy minden az energiákról szól. – Egy csomóan be vannak tojva a kétezer tizenkettőtől. Vég, vagy kezdet, meg ilyenek… – Ha egy pillanatra kiemelkedünk napjainkból és eszünkbe jut például Verne és a fantasztikus világképe. No meg annak technológiája.

– Hol van ez már?

Gondoljunk egy pillanatra a korszakalkotó filmekre, amelyek folyamatosan a kozmosz és a világegyetem irányába tágítják a tudatunkat. Csillagkapu, Mátrix és a többi… Mind, mind egy személyes, zárt valóságból piszkálja ki az emberi pszichét. Nem lehet szó itt személyes, vagy akár nemzeti igazságokról beszélni.

– Vagyis lehet. De minek?

Tudom, hogy ezek nem valami népszerű kijelentések, de a létezés egy csodálatosan hatalmas, gigantikus súrlódási övezet a folyamatosan változó világegyetemben. És ugyanez zajlik le kozmikus szinten is. De az az isten aki harcol és ilyen vagy olyan, azok mind a MI teremtéseink. Mint ahogy Atlantiszban is megtöltötték az asztrál, illetve a psziché síkját mindenféle szerencséssel, aztán meg nem győzték inni a levét. Minden létezik, minden fantázia valóra válik, és ráadásul megismerhetővé. De ez, illetve ennek megismerése, csak egyéni lehet. A csorda mindig levágásra kerül, ha nem fejlődnek egyéniséggé a tagjai. Hol vannak ehhez képest a bohém srácok. Mind, mind csak abban segítenek, hogy előbb, vagy utóbb, de belülről is tudjunk változni. A kreativitás nem azt jelenti, hogy nekifeszülök valamilyen oldalról a meglévőnek. A kreativitás az alkotást jelent, – teremtést, – a bennünk levő szikra életre keltését.

Érdeklődnek egyre többen tanfolyamokról. – Hát azok nem lesznek. Az a technológiai eszközkészlet, amit fejlesztünk, az arra szolgál, hogy segítsen emlékeztetni, tapasztalni azokat, akik eleget köröztek már. Nem szeretnénk tanítani senkit és eddig sem tolakodtunk ebben, bár ezt többször is kifogásolták nálunk. Maximum közös megértésről  és emlékezésről – Önmagunkra. – Ennek megtapasztalásában segíthetünk. Nem folytatunk, és nem is folytathatunk hagyományos marketinget. Információkat közlünk és ezekből semmit nem kötelező megérteni. Most következzen Tom Perks néhány sora, akivel nagyon sok mindenben egyetértünk. Amit viszont visszatérően és folyamatosan hangsúlyozunk, hogy ehhez a technológiához megváltozott ember szükségeltetik.

“Fejlett és fejlődő országokban egyaránt, mozgalmak alakultak és alakulnak, abból a célból, hogy az új technológia (vákuum, avagy nullponti energia) hétköznapi életben is mihamarabb bevezetésre kerüljön. Ezen mozgalmak fő célja nem más, mint együttműködés: bármely szimpatizáns társadalmi csoporttal és egyénnel, hogy közös összefogáson alapuló szabad-energia aktivizmust hozzon létre. Elérkezett az idő, hogy multidiszciplináris szövetségek jöjjenek létre, illetve kollektív összefogások szülessenek a fenntartható és bőséges energia-termelő – rendszerek népszerűsítésére.

Ha alapvető, gyökeres változást szeretnénk látni világunk jelenlegi energiastruktúrájában, ez által a gazdasági, társadalmi és szociális berendezkedés felépítésében, a szabad-energia tisztán, kétségek és alternatíva nélküli megoldást jelent az emberi faj kollektív ujjászületéséhez. Az új technológia életre kelti az emberiség azon ősi vágyát, hogy egy energiától független, bőséggel megáldott életminőséget alakítson ki.

Minderre nagy igény és szűkség is van, hiszen az élet minden területéhez szükséges energia nem lehet csupán néhány ipari szolgáltató kizárólagos tulajdona, hanem minden egyes ember eredendő, kozmikus úton veleszületett joga. A társadalmi hozzáállásnak azonban tükröznie kell igényét erre a közös jogra, valamint ezt a jogot a közeljövő vezető egyéniségeinek is képviselnie kell.

Amíg jelenleg is számos szabad energiás technológia áll fejlesztés alatt, természetesen, általánosan nagy szükség van az új paradigma társadalmi támogatására is. Bizonyos mozgalmak közvetlen kapcsolat kiépítésén dolgoznak spirituális irányultságú, illetve megfelelő tudatosságú magántőke és felhasználásra alkalmas szabad- energia technológiák feltalálói, kutatói között.

Hétköznapi emberként is fel kell ismernünk, hogy a kollektív, tömeges támogatás a szabad energia technológia hétköznapi életben történő megjelenéséhez elengedhetetlenül szükséges. Fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi energia előállító rendszerek hanyatlása nyilvánvaló, és amikor ez a hanyatlás hirtelen felgyorsul, majd a fosszilis üzemanyagokra épült rendszerek elkerülhetetlenül összeomlanak, valójában nem társadalmi káosz és nincstelenség, hanem egy magasabb szintű életforma megjelenése várható a Föld bolygón.

A szabad-energia paradigmájára vonatkozólag, a hétköznapi ember feladata a kollektív összefogás, információ terjesztése kell, hogy legyen. Hiszen minden egyes, gyönyörű bolygónkat taposó ember és élőlény közös érdeke, hogy a jelenleg használt energiaellátó rendszerek megújuljanak: egy környezet-kímélő, fenntartható, közel ingyenes, bárhonnan elérhető potenciállal rendelkező forrás válthassa azokat. Széleskörű társadalmi támogatottság elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban effektív változás keletkezzen az energia előállításának mikéntjében, hatásfokában, valamint, nem utolsósorban, annak tulajdonosi hátterében.

Írók, újságírók, tanárok és tanítók, mozgalmak, szervezetek és alapítványok elnökei, tagjai, marketing szakértők, mindazon közösségek és egyének, akik a mozgalommal, illetve eredendően az új energia által ígért lehetőségekkel bármilyen formában szimpatizálnak, közösségként és egyénként is rengeteget tehetnek az új technológia népszerűsítésért, köztudatban történő elterjesztésért. A szabad-energia életképessége ugyanis teljes mértékben attól függ, mekkora nyilvános támogatást és közösségi akaraterőt tud maga mögé állítani, annak érdekében, hogy jelenlegi rendszereinket a lehető leghamarabb, és minél inkább problémamentesen váltani tudja. Napjainkban is egyértelműen előrelátható, hogy az új technológia eddig titkolt potenciálja akkor kap igazi, széles körű lehetőséget kibontakozására, amikor a társadalom, egy közösség és egy ország vezetői – nem ellenezni, létét eltitkolni – hanem a szabad-energia és az arra épülő szerkezetek bevezetését minden eszközzel segíteni, támogatni fogják… A mai embernek szükségszerűen fel kell ismernie tehát azt az egyetemes törvényt, hogy az Univerzumot alkotó energia állandó és örök. Változatos formái alkotnak Világegyetemben mindent, ami van, volt és létezni fog: az energiának mindössze a megjelenési alakja változik. Ezen törvény elfogadása után a kor embere megteheti első lépését, hogy – a jelenleg használt energia-előállítási rendszerek tulajdonságai alapján – a jövőt képviselő, új-típusú energia működési elvét meghatározza.

Az egyéni és a kollektív tudás egyaránt, tapasztalás által, folyamatosan fejlődik. Hogy a Világegyetemet alkotó energia-masszát milyen formában használjuk fel, az attól függ, milyen mértékben értjük meg annak felépítését, valós szerkezetét. Egyszerűbben: amint a kor embere tisztába kerül azzal a ténnyel, hogy az őt körülölelő tér bármely pontja tiszta energia, a továbbiakban nem szükséges erősen korlátolt, fizikai minőségben és limitált mennyiségben előforduló energia-hordozók után kutatnia. A jelenleg elterjedt energia-előállítási minta – melyet a bemutatásra kerülő, új típusú rendszer ellentéteként nevezhetünk régi energiának – mára elavult, nem felel meg a mai ember gyors mértékű szellemi fejlődésének. Mivel a következő fejezetek energetikai minőségekről szólnak, a régi és új energia fogalmának tisztázása mindenképpen szükséges.

A jelenleg felhasznált energia-termelő rendszerek a polaritás elvén alapulnak:

Régi, duális, avagy poláris rendszernek nevezünk minden olyan energia megnyilvánulást, amely egy kiindulópontból, az első pólusból haladva idővel arányosan növekszik, majd – robbanás jellegű energia-leadás következtében – a második pólusban kisül. Ritmikus ismétlődéssel munkáját az első pólusból kiindulva újrakezdi. Kicsit más megközelítésből kifejezve – talán egyszerűbben – az energia két pólus között lüktetve, pozitív és negatív végletek között vibrálva nyilvánul meg. (A dualitás rendszere az élet számtalan területén megnyilvánul: gondoljunk csak alapvető energiatermelési rendszerekre: a robbanómotor vagy az elektromos-váltóáram működési elvére. A tudománytól eltekintve, a polaritás elméletén alapulnak a modern társadalom más, alapvetően meghatározó rendszerei, például a modern kori politikai berendezkedés is.)

Új típusú energetikai minta

Ahhoz, hogy az új típusú technológia teljesítményben az elődjeit felülmúlni legyen képes, nyilvánvalóan egyedi – a jelenleg használt rendszereinktől erősen eltérő – tulajdonságokkal, működési elvvel kell rendelkeznie. Ez az elv pedig a következő:

Ha az energia az első pólusból kiindulva nem éri el a második pólust és nem sül ki, visszahullik önmagába, akkor egy folyamosan megújuló és növekedő, egyre erőteljesebb potenciál válik elérhetővé. A poláris megnyilvánulás helyett egypólusú rendszer alakul ki, melyben az energia, második pólus hiányában, nem csapódik ki, hanem fokozatosan növekszik. Saját lényébe visszatérve újra és újra generálja önmagát. Ez az úgynevezett új típusú energia elve. Az új típusú energetikai minta, – röviden új energia – rendszere tehát egypólusú. Nincs második pólus, így határtalanul terjed és sugárzik, folyamatos megújulásra képes: szüntelenül újjáteremti önmagát, gyakorlatilag végtelen potenciálok sorozatát hordozza magában. Természete egységes, önmagában teljes, független kinyilatkozás, amely egyesíti a poláris technológiára jellemző lüktetést. Erejét saját magából táplálva nyeri, mégpedig úgy, hogy folyamatosan önmagába tér vissza. Így valóban képes újra és újra magasabb energetikai szint elérésére.

Ezt a típusú rendszert kutató tudósok, illetve feltalálók elméleteiket, kísérleti gépezeteiket, szabad-, nullpont, ingyen-, illetve új-energia névvel egyaránt illetik, mely kifejezések ugyanarra a jelenségre, illetve az arra épülő találmányokra vonatkoznak. A számos elnevezés közül a szabad-energia a név bizonyul leginkább kifejezőnek, hiszen nevében is sugallja azt a függetlenséget, melynek potenciálját ezek a rendszerek magukban hordozzák.

A kötetlen, helytől és fizikai dimenziótól független, bőséges erőforrások elnevezései közül pedig az ingyen-energia címke tűnik a legszerencsétlenebb választásnak: mai tudatunk – természetesen, megalapozott indokkal – nagy mértében alkalmazkodott ahhoz a tényhez, hogy az életben semmi sincs „ingyen”: a kor átlagemberének ugyanis, a mindennapi megélhetéséért is keményen meg kell dolgoznia. (Ez a jelenség azonban nem a természet, sokkal inkább az attól eltávolodott, modern ember által felépített gazdasági rendszer hibája) Az új típusú energia rendszerén alapuló találmányok: a szabad-energia jellegzetességei Bármely energia legfontosabb és lényegesebb tulajdonsága, hogy kizárólag akkor képes nagymértékű teljesítményt kifejteni, ha egyetlen irányba áramlik. Az új energiás rendszerek képessége azért exponenciális jellegű, mert struktúrájuk egységes, összesített, mindenféle megosztástól mentes. Így valóban képesek lehetnek arra a nem mindennapi teljesítményre, hogy állandóan növekedés fázisában tartózkodjanak.

Mivel az ezen az elven üzemelő berendezések – klasszikus értelemben vett – üzemanyag nélkül működnek, újabb indok szolgál „szabad-energia rendszer” elnevezés mellett. A szabad energia legfontosabb jellemzője, hogy pólusokat egyesít magában, melyek összeolvadásával hatalmas erejű potenciál keletkezik. Az új energia elvén alapuló jelenségek további közös tulajdonsága, hogy egy adott anyag, illetve energia-forma átalakuláson, tehát transzmutáción megy keresztül, majd megnövekedett frekvenciával rendelkező, kifinomultabb – azaz szublimált alakban, egy magasabb energetikai szintet képviselő formában jelenik meg. Az új energia működési elve természetesen semmilyen összefüggésben nem áll a klasszikus értelemben vett alternatív-energia előállítási módszerekkel (Szél- és víz-erőművek, nap-elemek) Minden szabad-energia elvén alapuló szerkezet alapvető és legfontosabb tulajdonsága, hogy több energiát állít elő, mint amennyi az üzemeltetéséhez szükséges. Így ezek a rendszerek természetes bőséget nyújthatnak az olyan közösségeknek, amelyek – megfelelő szellemi tudás birtokában – képesek megépíteni azokat…

Tom Perks

Az előbbiek fényében úgy gondolom érthetőbb, hogy az állóhullámok alkalmazása, a “megváltozott” ember nélkül nem fog menni. – Ezt lenne jó megérteni. Mivel a  javított ismétlés a tudás anyja még egyszer ideteszem. Charon azt írja, hogy ezeket a “feladatokat” olyan mértékben oldjuk meg, amilyen tempóban az egyéniségek szellemi energiái a felső létsíkok félanyagi régióiban kiterjednek. – Tulajdonképpen lényegében ezt a célt szolgálja a plazmatechnológia szerte a világban. – És hogy a térszemlélet szinkronizmusa megnyitja az ember útját a hiperkozmikus világok felé. A másik kedvencem, meg ezt írja, és ezt sem lehet ignorálni, ha valaki figyelmesen szemléli az ügyeletes civilizációnk energetikai áramlását:

“Amilyen mértékben a műszaki fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember fellélegezzen, a „harmadik állapot”, az éberség, a hipervilágos tudat kutatása lép egyéb vágyak helyébe. Végül is az emberi jogok közé fogják sorolni az erre irányuló kutatásban való részvételt. A következő forradalom lélektani lesz.” Louis Pauwels

Vannak olyan dolgok, amikkel nem lehet nem egyet érteni, maximum tagadásba lehet venni, de az is csak azt jelzi, hogy biner az agyműködés az adott állapotban. A hasonlót a hasonlóval lehet megérteni, megközelíteni és alkalmazni. Amiről Perks ír egyértelműen fejezi ki nem poláris energiáról van szó. És ehhez nekünk még van dolgunk Magunkon belül is.

Murzsicz András

“Véletlen” mezők

A létezésben van egy térháló is, ami egy kicsit stabilabb, mint a szociális háló. Ez a térháló, Önmagukat ismerő koordinátákból áll. Egyéniségekből, kik a kreativitást, az etikát választják létük értelmének. Kik korlátok nélkül kíváncsiak a létezés titkaira, s arra hogy valójában, hogyan működünk. Ez az a félanyagi, pszichikai dimenzió, amely újra kollektív szinten is jobban meg van világítva, s amely meghódításra vár, vagy a ráébredésre,-  ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

A létezés egy újabb nagy korszakát bejárva újra ahhoz a ponthoz érkezünk, amikor találkozhatunk Önmagunkkal és ez az a koordinátaháló, amelyre térben és időben felépül a személyiségfókuszunk és az énképünk. Lehet a pók, ezt a térhálót mutogatja nekünk évezredek óta? Szakaszokra nekünk van szükségünk, de a ciklikusság helyett, az elme időhöz köthető mulandóságához voltunk képesek igazítani, s melyeket a természetből lestünk el, s amely természettől ma már elég rendesen eltávolodtunk – természetesen. Itt állunk, hol a part szakad kétségbeesetten ülünk a pozícióinkban, s úgy fekszünk le, hogy már nem halljuk a csendet. Van egy film, melynek a címe: Élet.  Ha most itt tartasz, akkor még nincsen vége a filmednek. Gondolkozzunk el, hogy milyen befejezést szeretnénk, hogyan lenne jó eltávozni ebből a fizikai síkú valósághalmazból. A mutáció ugrásszerű változást jelent. Az embernek a gondolkodása révén kialakult vágy és félelemrepertoár azt sugallja, hogy majd… – ezután változom egy kicsit, hiszen a változás mindig előállhat váratlan dolgokkal is. Aztán meg ha tele lesz a  hócipő, persze, hogy ugrásszerű a változás. S biztos, ami biztos jól bebiztosítjuk magunkat.

Egyszerűen kikényszerítjük, hogy anomáliákon keresztül taníttassuk meg magunkkal a világegyetem és az élet tiszteletét. Sok kultúra létezett már és sok kultúra van, mint ahogy ezután is fog születni. S ha csak a természetből merítenénk látnánk mennyi, de mennyi képesség, érzékelésvariáció van. Tanulni elfelejtettünk. Kitaláltuk magunknak az iskolákat, raktárakat csináltunk a fejünkből. Aztán meg csak zümmögünk, zakatolunk, hogyha a raktárba jön egy új információ. Tároljuk a tárolni valót, a láng meg alig-alig villan, ha találkozik két tekintet. Hamarosan bejelentik a mesterséges intelligencia meglétét a mesterséges intelligenciák. Mi biokémiai egységek mesterekké váltunk, megteremtettük az elektronikai egységeket, melyek szintén önálló gondolati visszacsatolásokra képesek. Nagy szó. Megkérdezték a tudomány egy jeles képviselőjét, milyen lesz a jövő számítógépe… – a tévében láttam: – Egy ilyen kicsike kis pontnyi – mutatta és nem láttam át a két ujja között. Nem lehet ez egy molekula, vagy atom, esetleg egy DNS? Nem lehet, hogy mi biokémiai robotok vagyunk, legalábbis a teremtett részünk. Minden  a “pontból” épül fel… s a linearitás is pontok egymásutánja a tér és az idő járószalagjára fűzve. Örömöm határtalan, hogy az ember elkezdett foglalkozni a kristálytechnológiával.

A mutagén faktorokból csendesen szemlélhető, hogyan kapaszkodunk abba a hálóba, amelyet szociálisnak neveztünk el, s hogy a szinapszislehetőségeinket, hogyan cseréltük fel olyan dolgokra, melyeket a rozsda és a moly is meg tud emészteni. Azt hiszem, így lettünk fogyasztók, páciensek, betegek, egyedek… S így alkotunk tömeget…
A közeljövő színpadán el kell viselnünk, hogy hülyeségeink, csodáink, vélt érdekeink áldozatává váltunk és ez kényszerpályára vitt bennünket, melynek következtében felelőtlenség olyat ígérni, mely ennek a tendenciának tisztázás és megértés nélkül ellentmond. A tömegmegváltás érdeklődés hiányában elmarad, meg próbálkozott is vele már egy-két dimenziópionír. A tömegmegváltás elfogyott és nem is lehet kapni többé, ami van, az az alanyi jog. Ezek után, nem is nevezhetjük véletlennek azt, ami a mai korszakban kialakult. Nem tudom ez jó vagy rossz. Véletlenül van ez?  Minden megközelítés dolga, s még csak annyit, hogy nem csak a jövőnk tartogat nekünk meglepetéseket. S nem a múltunk az amin akár le is lehet majd döbbenni.  A jelenből kiindulva láthatjuk és élhetjük meg magunkat és józanságunkat.

Úgy vélem, a vélelem joga nem magyarázhatja meg a véletleneket, s csak azért, mert kevés információm van, illetve nincs elég rálátásom nincs is jogom véletlennek nevezni. – Vélhetőleg. Amikor megnyílik az ember, megnyílnak a morfogenetikus mezők, s elkezdenek áramlani az energiák. Tegyék meg azt a szívességet, hogy mindenki végiggondolja azt, hogy milyenek jelenpillanatban az érzelmei? Egyáltalán vannak-e most? S hogy általában jól érzik-e magukat a mindennapokban.
Amikor így felvillannak szituációs állapotaink, mindig energetikailag minősítünk. Ilyenkor, amikor utánagondolunk dolgoknak minden esetben valamilyen szintű hangolódás zajlik le, s mivel az időbeni rálátás biztosított, már nem olyan magasak a hegyek, nem olyan mélyek a völgyek, s csak a szépség és a viszontagság az, ami felsejlik. Valahogy ilyenkor a tér sem úgy hajlik már, s nekünk sem kell ugyanúgy törnünk össze, vagy magasztalódnunk fel. Ez már ilyenkor egy személytelenebb sík, s ahogy egy barátom mondotta volt: „Mi hol ilyenek, hol olyanok, de mindig ugyanazok vagyunk”.
Nem lehet, hogy a morfogenetikus mezők ugyanazok, mint az örök vadászmezők, csak más néven hívjuk? Ezeken a mezőkön nem lehet már  csak legelni, ez a képzelet mezeje, a gondolatoké, a pszichikumé… Itt megtapasztalásokra épülnek a dolgok.  Ez a mező létezik. Aztán létezik még a fogyasztói társadalom, a hangyák társadalma, a formák társadalma, a társadalom mezeje.  Síkok, hogy egymást fenntartsák, s hogy cizellálódjanak. Hogy addig koptassák egymást tér és idő koordinátáiba rendeződött személyiség keresztjén, – míg fel nem ragyog a megértés drágaköve. És akkor az nem lehet, hogy ezek a dolgok a mai felgyorsult aggyal megismerhetőek? Van a megvilágosodásnak egy aranyos definíciója: „A megvilágosodás csupán csak annyi, hogy a halálunk előtt már tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk.”

Nincs itt valami összecsengés? Antony De Mello, azt mondja, a megvilágosodásba bele lehet szokni. És akkor ez lehet, hogy tanulható? És akkor az is lehet, hogy igazuk van még a hétköznapokban is a nirvanisztikus filozófiáknak? Hiszen szubatomi szinten már régen találkozott a vallás és a tudomány. Talán itt köszönhet jó nagyot az Einstein által is keresett mezőelmélet a gyakorlatban is. A tekintélyelv meg a hajnali ködben sem volt már hiteles, nem is beszélve erről, a szinte vakító, szubemócionális szikrarengetegről. Szóval csak azt szeretném mondani, hogy a pszichikum igencsak bontogatja a szárnyait, s valójában itt kezdődik emberi mivoltunk lényege…

Egy pillanatra visszautalva az előző bejegyzésre, még az az ács is mondhatta volna azt kétezer évvel ezelőtt, hogy sok dolog vagyon még égen és földön mit még most elmétek fölfogni nem volna képes… Kétezer éve még nem zizegett a tér  és az idő ennyire… Ma már  jóval nagyobb az agynak a kapcsolási sebessége, ma már nem kötelező csak ok-okozati rendszerben gondolkodni.

Biztos vannak mindannyiunknak olyan személyek az életünkben, akik már meghaltak, mégis érezzük, hogy jelenleg is a részeink…  – időnként felmerülő gondolataink tárgyai. – Szóval gondoljuk el, itt vagyunk ebben a létezésben, hatunk…  – mindenki hat egymásra, és egy halmazt alkotunk melynek sajátos rezgése, van.  Ez a mi jelenlegi kollektív tudatunk, s ez jóval kiegyenlítettebb átlagban, mint a személyes érzelmi hullámmozgásunk. Egyébként a morfogenetikus mező egyenlő a kollektív tudattal, amit szerintem úgy ismerhetünk meg, hogy megismerjük azt, aki megismerheti. S valamiért ez sem véletlen.

Murzsicz András