Az igazság mélységei

Nézzük először az egyik alternatívát.
Mai világunk, ha a fizikai síkon élő ember szempontjából közelítjük meg, tele van égbekiáltó igazságtalanságokkal. Az egész társadalmunk hangos attól, hogy valami nagyon nincsen rendben. Mindenfelé szörnyűségek történnek. Drámák tragédiák, katasztrófák mindenütt.
– De hát hol van az Isten ilyenkor?
Mindegy hogy van e vallásunk, mindegy, hogy a tudományban hiszünk-e, mindegy, hogy ki van hatalmon, mindegy merre nézünk, igazságtalanságot találunk mindenhol. Népirtás, politikai, gazdasági bűncselekmények, a mindenkori hatalom összeesküvései, egészségügyi, drog, politikai, gazdasági maffia, meghamisított történelem… – Ki ne tudná sorolni ezt szinte a végtelenségig!
Igazságtalan, ha meghal valamely szerettünk, ha elveszítjük az állásunkat, igazságtalan, ha betegséget kapunk, igazságtalan, ha szenvedünk, igazságtalan, ha elveszítünk pozíciót, vagyont, egyebeket.
De hát ez nem igazság!
Mindegy, hogy ki kormányoz, mindegy, hogy ki van hatalmon, mindegy, hogy milyen kultúra, földrész szemszögéből nézzük a dolgokat, mindenütt lopás, korrupció, visszaélés, tömeggyilkosság, mindenféle szörnyűségek.
Minden, de minden hazugság?

Mindegy, hogy éhezés, áremelés, vagy árcsökkentés, gyilkosság, vagy gazdasági fejlődés, az ember szempontjából minden hordozhat már önmagában is problémát.
De hát miért? – Miért? – Miért?
Nem lehetne ennyi ezer év alatt már végre rendet tenni, hogy mindenki boldog legyen? Miért nem sikerül?
Hogy lehet, hogy ennyi időn keresztül, bárki bármit ígér, vagy mond, mindig kiderül, hogy hazudik. – Vagyis vannak kivételek ebben is. Például Churchill könnyeket és vért ígért, Buddha a szenvedés felismeréséről és annak meghaladásáról beszélt és ezt is lehetne sorolni.
De folytatva a dolgot, – ennek is sok aspektusa van. Hogy lehet ez, miért kell nekem szenvednem?
Hiszen én jó vagyok, jellemzően csak a jóra törekszek s a gondolkodásom is pozitív. Meditálok rendszeresen a templomban is érzem az áhítatot. Imádkozok is, támogatok minden karitatív megmozdulást, adok pénzt a szegényeknek, a használt ruháimat is odaadom szeretet-szolgálatoknak, élelmiszert, játékokat és mindenféle földi jót küldök segélyszervezeteknek, mindenféle egyházaknak és mégis minden egyre rosszabb.

És most ugorjunk egy kicsit. Egy régebbi cikkben már foglalkoztunk az energiaközpont fogalmával, ami ma szintén érdekes aktualitásokat mutathat, a párhuzamos történelem igazságtartalmával. A cikk címe is ez volt; Energiaközpont és most vegyünk ide pár sort;

„ …Azt mondtam: képzelje el az anarchiát a civilizáció erényeivel felruházva és nemzetközivé válva. Ó, nem azokról a tudatlanokról van szó, akik nagy csinnadrattával munkásinternacionálénak nevezik magukat, és semmi efféle ostobaságról. Úgy értem: a világ igazi gondolkodó szubsztanciája válik nemzetközivé. Képzelje el, hogy a civilizáció áramkörébe újabb, még erősebb körök kapcsolódnak be. A Föld tele van összehangolatlan erőkkel és szervezetlen intelligenciákkal. Elgondolkodott ön valaha Kína helyzetén? Sok millió álcselekedetre szorított agy van a birtokában. Nincs céljuk, nincs vezérelvük, olyannyira, hogy erőfeszítéseik eredménye a nullával egyenlő, úgyhogy az egész világ fütyül Kínára. Időnként Európa odavet neki néhány milliós kölcsönt, Kína pedig cserében cinikusan a kereszténység imáira hivatkozik. De mondom, képzelje el…
– De hát ez kétségbeejtő kilátás – háborogtam -, hála istennek, nem tartom megvalósíthatónak! Az öncélú rombolás túlságosan terméketlen gondolat, még egy új Napóleont sem vinne kísértésbe, így pedig semmire sem lehet jutni vele.
– Nem egészen pontosan rombolásról van szó – vetette ellen angyali nyugalommal. – Nevezzük képrombolásnak a szabályok felrúgását, ami mindig sok idealistát vonzott. Ennek megvalósításához nincs szükség Napóleonra. Csak irányelv kell, amely Napóleonnál sokkal kisebb tehetségektől is származhat. Egy szó, mint száz: a csodák korának megnyitásához elegendő volna egy energiaközpont.”

Ha meggondoljuk, hogy Buchan e sorokat 1910 táján írta, és ha számba vesszük a világban azóta kialakult forrongásokat, továbbá azokat a mozgalmakat, amelyek most Kínában, Afrikában, Indiában terjednek, bizony eltöprenghetünk rajta, vajon nem lépett-e valóban működésbe egy-két energiaközpont? Ezt a látomást csupán a felületes szemlélő fogja regényesnek tartani, vagyis azok a tudósok, akik mindenáron, görcsösen meg akarják magyarázni a tényeket, ami végső soron csupán választás a tények közt.” Pauwels

A teljes cikk; https://charoninstitute.wordpress.com/2012/06/23/energiakozpont/
A fenti pár sor, amelyben az 1910-es dátumot említ a szerző az 1960 években született. Tehát nem ma.
Hogyan kapcsolódhat az igazság fogalmához ez az idézet?
A világegyetem egy bődületesen aktív információs mező. És itt szintén kevésbé javallott agyonragozni a témát, mivel az igazság, mint fogalom ennek a „kollektív tudati mezőnek” a szimpla leképezését jelenti. Mire is szeretnénk felhívni a figyelmet.
„Egy szó, mint száz: a csodák korának megnyitásához elegendő volna egy energiaközpont.”
Ez az Energiaközpont nem azt jelenti, hogy személyes és kollektív, kvázi nemzeti szinten azzal foglalkozunk, hogy sír a szánk, hanem azzal, hogy az ember a kreatív, alkotó képességét irányba állítja. Azt be kell ismerni, hogy civilizált társadalmunk ilyesmire nincs felkészülve, ezért is működnek „titkos iskolákként” mindenféle regionális érdekközösségek, de ezért is lehet ma Kína gazdaságilag ma meghatározó elem.
Azt tudjuk, hogy a legnagyobb hatalom, ha minél több síkon tudjuk értelmezni az információt. Ebben az értelemben Isten lenne a legnagyobb hatalom, ha mernénk vádolni gondolkodással. Egy biztos. Ha figyelembe vesszük, hogy ma mit nevezünk igazságnak és igazságtalanságnak, akkor ezek visszavezethetőek a kimondott és nem kimondott közösségi közmegegyezésekre. Anno, ahogy B. Palitól tanultam; – Ha közösség érdekében ölsz, akkor hőst csinálnak belőled, ha viszont a saját érdekedben ölsz, – gyilkost. Szellemi kibontakozás nélkül nem beszélhetünk és nincs is értelme semmilyen evolúciónak. Ez a cikk úgy kezdődött, hogy az ember számon kéri az elvárásait szűkebb és tágabb környezetén. De ez a tevékenység, maximum az ego, az  elme idő és térbeli játékát jelenti, hiszen a reakciók világában szembesíti vágyait a valósággal.
Ebben a fizikai valóságban az igazság, mint olyan, kimerül abban, hogy a tömeget, de akár kisebb, vagy nagyobb csoportokat, milyen fókusszal tudák ellátni. Ezeknek algoritmusai, vagy „sík-törvényei” vannak, de igazából nem a szó a lényeg.

Igazsága, valósága egy dolognak van. – Gondolkodásra, – gondolati visszacsatolásra képes egyedek egyéni illetve kollektív fókusza mire irányul és honnan, miből táplálkozik.

A fizikai sík igazsága a tapasztalatokban, tapasztalásokban rejlik, s abban, hogy ezeket a tapasztalatokat, hogyan építjük be az életünkbe. Wiktor bá’ írja a Sötét forduló pontokban, hogy az ismétlés a tudás anyja, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy a javított ismétlésé. Az élet, az élet minőségeinek alkotói sohasem az adott síkon belül helyezik el az okozatok okait. és ezt csak a fizikai síkon nem kötelező megérteni.

– Ahogy a fáma mondja; – Az igazság mindig odaát van. A mi esetünkben talán helyesebb kifejezés, ha azt mondjuk az igazság mindig egy síkkal feljebb van. Iszonyatosan sokat foglalkozunk az evolúcióval, a törzsfejlődéssel és hisszük, de tagadjuk is Darwint. Felfogóképességünk szerint hiszünk közhelyekben, bármilyen korlátolt is az sok esetben. Manapság, mikor a szavak értelmezését csak az elme szintjén vagyunk hajlandóak értelmezni, minden esetben időt veszünk igénybe. Ezt megtesszük akkor is, amikor valakinek, vagy akár magunknak is magyarázunk, magyarázkodunk saját szubjektív érdekeink tükrében. Fejlődés, kibontakozás, mint fogalmak szintén csak az időben értelmezhetőek. – Ugyanez vonatkozik a térre is. Tehát az életünk értelmezési szakaszaiban szükségünk van a térre is, meg az időre is. Ám írott történelmünk fizikus lángelméi is többször megfogalmazták, hogy sok mindent nem lehet már magyarázni sem az idővel, sem a térrel kielégítő módon.
Akkor mégis miért van erre szükség?
Gandhi mondja, hogy az ember akkor lesz boldog, ha az ember azt tesz, amit mond és azt mond, amit gondol. És itt kezdődik a teremtés lényege. Amikor e három tevékenység időben nincs széthúzva, akkor kerül az ember Istenhez hasonló alkotó, kreatív állapotba. Az agyat érő ingerek, a kiváltott potenciál, egyben a kiváltott impulzusok mélységét, működési mechanizmusát is felfedheti. A mélységi tengely fogalma, már nem kötődik szorosan a hagyományos időfelfogáshoz, mivel csak az adott jelenben, a valós időben értelmezhető.

Nézzünk erre egy még egyszerűbb példát; Valakivel beszélgetsz és mond neked valamit, amire Te azonnal úgy reagálsz szinte hadarva, hogy; – Igen! Tudom! Persze, persze és a múltkor is ez történt velem, de soha többet, mert elegem van már belőle… tararam tararam. – Egyébként a pszichológiában, ezt nevezik képalkotási kényszernek. Aztán van a másik alternatíva, amikor mondjuk találkoztok egy év múlva és azt mondod; – Kezdem sejteni miről beszéltél a múltkor. Ebben az állapotban beszélhetünk a saját rezgésállapotaink beazonosításáról. És itt már a mélységi tengely polaritása nem a vízszintes gondolkodásból fakadó igen és nem lesz, mert itt már egy másfajta „differenciál-diagnosztika” lép működésbe. Amikor időben jelen képes lenni, akkor érzékelhetővé válik, hogy most, milyen rezgésállapotban vagyok, milyen rezgés-tartomány, melyik sík okozza azt, ahogyan reagálok a külvilágra és önmagamra. Nagyon triviálisan megfogalmazva; – Amikor az ember lefelé tapos és felfelé nyal, akkor szintén síkokról beszélünk de ezek még kevésbé az egyéniség ismertető jegyei. Ha mindenféleképpen megkülönböztetést szeretnénk tenni, akkor megint itt van a gondolkodáson innen és a gondolkodáson túl. Nézzünk megint egy talán érthető példát.
– Ezt a viccet Orosz Zsolti mesélte a napokban. 

Móricka az iskolában, osztályfőnöki órán van és a tanár néni az élet értelméről, a halálról is beszélget a gyerekekkel. Megkérdezi a gyerekeket, hogy gondolkodtak-e már azon, hogy ki hogyan szeretne meghalni, átmenni. – Amikor Mórickára kerül a sor, ő azt válaszolja, hogy; – Úgy szeretnék meghalni, mint a nagypapám. Ő békésen, nyugodtan elaludt és ebben az állapotban is halt meg. Bár ez nem mondható el arról a 300 emberről, akik sikítozva haltak meg azon a vonaton, amit a nagypapa vezetett.
Nézzünk még egy átmenetet. Talán a Kis Buddha című filmben volt, hogy a Rinpocse, amikor érezte, hogy itt az ideje, leült meditálni és mindenféle cirkusz nélkül békésen, tudatosan ment át. – Effektíve mindkét esetben békés halálról beszélhetünk, de talán van némi különbség, s ez az a különbség, ami az adott pillanatbeli rezgéseket megértésben közelebb hozhatja. Ezek azok a rezgés, vagy tudatállapotok, amelyek síkokként is megkülönböztethetünk. De ez az a “mélységi tengely”, amiről oldalunkon nem kevés szó esik.
Beszélhetünk e például a békés átmenet igazságáról mind a két esetben?
Más vezetők is szunyókálnak, még akkor is amikor „titkos” akármilyen összecsördülésekre járnak. Még szertartásokat is gyakorolnak és sokan már ott is csak a szerepeikkel tudnak azonosulni. Ha figyelmesen szemléljük korunkat, azt vesszük észre, hogy mindenki szinte félálomban van folyamatosan. Azt tudjuk, hogy az írott történelmünk megbízhatósága igen csak megkérdőjelezhető és hatalmi érdekektől erősen szennyezett. Lehet szidni a vallást, a tudományt, a gazdaságot, a politikát, de ezek mind „kívül” vannak.

De ha az igazságot keressük, akkor azt is be kell látni, hogy a tapasztalás szempontjából, mindig valamihez képest beszélhetünk igazságról, – legyen az akár a Dimenzióváltás eszmeköre is. A fenti képen mind a két irányultság  megáll azon a ponton, ahol még képviselhető az igazságának a kettőssége. Csak megosztásra törekszik és csak az egyénen belül beszélhetünk bármilyen szinten szintézisről.

Lehetne már kevesebbet is bántani azokat a kedves Összeesküvőket, a nagy képletben ők is csak algoritmusok. – És akkor talán valóban lesznek változások. Csodálatos korszakunkban gyorsan fejlődött eszessé az „emberállat” Törvények és társiasítási, szociális szabályok rengetegét alkotta meg. Ám ezzel egyidejűleg bölcsesség is a ködbe veszett, mióta az igazság helyett az ügyfeleket védik a jogi személyek. – Szóval nagy különbség tud lenni szűkebb és tágabb igazság de, békés átmenet és békés átmenet között is. Amikor az ember kiszakad az érzékszervek és az elme kizárólagos valóságtartalmából, döbbenetesen tud nagy lenni a „pofára esés”. Annak a bizonyos „utolsó órának” nincs szüksége marketingre, de ha máshol nem, itt nagyon pőrén állunk, mert csak eddig lehetett hazudni. Van olyan átmenet, amikor van élet a halál előtt is és ezt nem csak hisszük, hanem képesek vagyunk meg is élni. Ez minden esetben kiderül és pedig minden esetben alanyi jogon. Ezen a kötelező halmazállapot változáson egy egyszerű parasztember is képes szépen átmenni, főleg ha a maga egyszerűségében azt tette, amit mondott, és amit mondott, azt is gondolta. És ahogy Örkény mondaná; Az élet megy tovább. Ezt meg lehet tenni szimbiózisban a külső és benső természetünkkel egyetemben.

Ha még a saját természetünk igazságától is eltávolodunk, egyetlen dolgot azonnal tudhatunk. – Borulni fog a rendszer és mindig a természet győz. Van a felszíni tudat, van a tudatalatti és ezek kölcsönhatásai. Ezenkívül, meg van még a tudat feletti, de ezeknek a kutatásából nem sok minden kerül polgári alkalmazásba. Az oka, hogy egy nagyobb agykapacitás esetén sokkal kevésbé befolyásolható az individuum. S mivel ez nem járható út a katonai, gazdasági, politikai irányításban, ezért a tömeget hülyítették el rendesen.

A igazságnak mélysége és természete van és amikor ezt tudomásul vesszük, illetve megéljük, – másként kezdünk el látni és esetleg még azt is, – hogy némelyik “király” meztelen.

Murzsicz András

Valami visszafordítatlanul megváltozott

Valami visszafordítatlanul megváltozott és mi még mindig azt hisszük, hogy élünk. Ma, hogy az utolsó nap van ebből az évből, tudomásul kell vennünk, hogy továbbra is változni fogunk, úgy kívül, mint belül. Nem váltott meg senkit semmi, hacsak az a fajta megváltást nem vesszük figyelembe, ami azt akarja mondani mindannyiunknak, hogy ezt mégiscsak magunknak kell végigcsinálni. Megváltás ez a javából, mert annak felismerése, hogy isten gyermeke még az is, aki elnyomja az elnyomottat, az emberi elme számára kiábrándító. Egyben ez biztosítja azt is, hogy biztosan belefáradjon a valamivel szembeni automatikus ellenállásba. – Ebben mindenki tart valahol.

Azt észre lehet venni, hogy az írott és hivatalos történelmünk mellett van egy párhuzamos történelem és tudomány is, ami ténylegesen irányítja a jelenünket és azokat a dolgokat, amik ezután fognak velünk történni. Rengeteg információ kering a köztudatban, de ezeket ennyire felhígítva alig fogja fel a ma embere.

Mikről is van szó? Az ominózus kijelentés, hogy akinek van füle az hallja, akinek van szeme, az látja, mára még legtöbb esetben szavak maradtak. Igazából az, hogy a kollektív tudat ebben a döbbenetesen gyorsuló információáramlásban, még mindig a jövőbe helyezi a megváltás fogalmát, végérvényesen bebizonyította, hogy nem járható ösvényre vezette az emberi elmét.

A legnagyobb színjáték ez, amit az ember és isten együtt ki tud találni. Azért jövünk valójában ebbe a fizikai létformába, hogy belefeledkezhessünk egy időre, hogy aztán újra felnyíljon a szemünk és újra egységben érzékeljük azt a valóságot melyből kiszakadtunk. Ahogyan Lao Ce mondaná; Kipróbálhassuk a Taotól eltérő elképzeléseinket.

Az, hogy valami végérvényesen megváltozott, azt jelenti, hogy ez egyre inkább le fog lepleződni és fog látszani. – Hála a ragyogó Foton-övnek! 🙂 A nagy változást nem fogja senki sem megúszni. Ez több síkon is be van biztosítva, vagyis mindegyiken, mert a síkok törvény-rendszere önmagán belül, önmaga fenntartására törekszik. De ezt csak akkor lehet már látni, ha több síkot is be tud azonosítani az ember Önmagán belül is. A víz szintje meg tud ám bodrozódni, ami minden esetben hullámokat jelent még az ötéves gyermek számára is. Ez természetesen szintén minden szinten biztosítja azt, hogy ennek megértése is síkon belül maradjon és a mindennapi „milyenségekkel” foglalkozó ember számára meg egyre inkább felismerhető poklot jelentsen. Az, amiben létezünk az maga az “árnyék-világ”. És ennek, hogy tudományos megfogalmazással éljünk, – hullám-természete van.

Persze ez is csak a létezésre érvényes, mivel a valódi történelem ciklikus, bármeddig is próbálnánk hinni a lineárisan hullámzó tudatfejlődésben. Két síkot, vagy dimenziót viszont minden esetben állóhullámok kötnek össze és erről már szintén nagyon sok szó esett. Ebből a szempontból mutatkozik meg, hogy az a bizonyos isten mennyire türelmes, az oly sok mindent „akaró” rapszodikus és skizofrén elmével szemben. A saját jelenlétünk elfogadása és megértése egyre inkább kényszerítő erőként működik még a műkedvelő tudomány és a felébredést már kereső, szintén műkedvelő ezoterikusok számára is.

Valamikor az utunk során rádöbbenünk, hogy egyedül vagyunk. Először nagyon fáj. – Majd nagyon örömteli. Aztán, hol ilyen, hol olyan, de közben kitágul csendesen valami kívül is meg belül is. Azt ami viszont belül van, azt nem lehet megmutatni, de a tér az döbbenetesen kitágul, újrastrukturálódik a tudat-küszöb és az összes küszöbőrző mosolyogva engedi át az “utazót”.

A párhuzamosan működő valóság is egy jóval tágabb világegyetem létét bizonyítja és a hivatalos tudomány is már vallja, de felfogni, csak az egyéniség képes, akinek egyre inkább van rálátása erre. Ez egyfajta kiemelkedést is jelent az előbb említett horizontális „adok-kapokból”. És higgyük el, egyre inkább átszövi a mindennapjainkat ennek a fraktál-univerzumnak, az egyéniségekből “álló”, vagy skalárhullámként működő térháló-szerkezete.

– Ha csak az elmúlt húsz évet vesszük, nem is nagy idő a történelemben. Ez alatt szűkebb hazánkban is voltak nem kis változások, még a gazdasági és politikai szférában is. Ami valójában számottevő, hogy ma már a vízcsapból, meg a kereskedelmi csatornákból is folyik a; – „Majd én megoldom helyetted és megmondom a tutit, csak tejeljél” című össznépi majomkodás, ami természetesen egy szükséges lépcsőfok szükségszerűen elkényelmesedett társadalmunkban. De ezzel, hogy ez mégis van, – megadja az alapokat és a lehetőséget, hogy nagyon sok ember ezeken továbbléphessen.

Ha belegondolunk ez is szerves része a „Dimenzióváltásnak”, csak ezt egy „másfajta” szemmel lehet követni elfogadni és látni, mert a kocka az rendesen el lett vetve, de ebben a kockában valami van.

Ami igazából számít, az az emberek fókusza, a gondolkodás, a figyelem ezen irányokba való terelése. És ez az állítólagos “kaporszakállú”, nagyon jól tud görgetni. És addig-addig csinálja ezt, ameddig az emberi elme fel nem ismeri a szögletes mivoltának a működési mechanizmusát.

– Hogy aztán minden, de minden kiteljesedjen, – ahogyan a folyó görgeti a követ, – lekoptassa az éles sarkait, melynek következtében senki se tudja többé azt hátrakötni.

Ebből a szempontból még az összeesküvés elméletek is hasznosak, mert nagyon sok feszültség halmozódik egyre inkább ebben a 3D univerzumban és nagyon rendes dolog az összeesküvőktől, hogy vállalják a céltábla szerepét az elégedetlenkedni akarók számára.

Azt már sokszor leírtuk, hogy minden új rend kialakulásához szükség van az előző káoszára, de míg ez is csak a szavak szintjén van értelmezve, addig mindig lefelé görget bennünket a víz. Azt is említettük már párszor, hogy ami megosztott, illetve valamelyik oldalon, valami ellen harcol, vagy valamit polarizál, az mulandóságra és változásra van ítélve. Sokan játszanak sokféle szerepet, de a szerepeknek mindig minden esetben a halál vet véget. A lélek fogalma, meg egyre inkább újra és újra fog értelmeződni egészen addig, míg megtisztul az elme lineáris tevékenysége által és alól.

– Szóval mégis jól van ez így. Az ember egocentrikus korszaka is egyre inkább fénybe kerül és egyre kevésbé lesz letagadható. Ebben az értelemben vallható a Dimenzióváltás eszmeisége. És mint már azt egyre többen tudják ez egy belső változásról szól és az, ami kívül van, az csupán ennek a tükre. – Ha jól körbenézünk, – jó sok trágyánk van és ettől az egész Föld képes immár megújulni. Aggódni is csak egyfajta maszturbáció a fenntartható fejlődés, meg a Föld ökonómiája miatt.

„A Föld készül ropni táncát, – lerázni az ego igáját”

Ha csak az egy képpel feljebbi fazonra nézek, be kell vallanom, hogy egyre inkább jókedvem van.

– Mindnyájan rettenetesen gazdagok vagyunk lehetőségekben és lelkileg. Csodálatos a világítás ebben a transzverzális rezgésektől hemzsegő fizikai valóságban. Az evangéliumok is örömhírt jelentenek szó szerinti fordításban is. – Bár nem tűnnek annak sokáig, hiszen csak a szenvedés értelmének meghaladása után kapnak új tartalmat a pszichikai hullámzásaink. Ezek meg azt bizonyítják, hogy mennyire döbbenetes a fantáziánk, mennyire széles perspektívái vannak a biokémiai reakcióinknak. Nem is csoda, ha ennyire finom csúsztatásokkal próbálják társítani a mentális dimenzió ideáival például a reklámiparban, vagy a politikában.

És itt be is zárul a kör.

Magunk megyünk elébe a megváltásnak. Mert a ma alkalmazott marketingstratégiák, ego-játszmák és egyebek megpróbáltak visszaélni a még emberi aggyal is felfogható ideák szentségével. Ezek viszont belülről jártak át bennünket, emelték és emelik észrevétlenül a rezgésünket. És ebben tényleg nem is kell semmit sem misztifikálni. általános iskolás tananyag; – közlekedő edények elve. – Hát most mindenki meg fogja enni ezt a “levest”. Sokkal közelebb van a megváltás, mint ahogy ezt gondolja a ma embere. És ettől egyre derűsebb a világ. Angyalok és démonok, mind azt szolgálják, hogy az ember ezt megtalálja.

Talán ez a cikk is ezért sikeredett ennyire színesre. – Elvégre az új év, új reményeket ad. S bár nem nevezhető könnyűnek ami előttünk van, valamikor nagyon meg fog szépülni. De akkor már a reményre sem lesz szükségünk, mert visszanézve olyan lesz, mint amikor valaki megpihen a jól végzett munka után. – S a Föld munkásai ébredeznek.

Mivel ebben az évben ez az utolsó bejegyzésünk, köszönjük mindenkinek az eddigi figyelmét és hogy ennyi helyről követitek blogunkat.

Mindannyiunknak megértésekben gazdag, tartalmas esztendőt!

Murzsicz András

Dimenzióváltás és a kapcsolati tőke

Lassan itt van ez az ominózus évszám, amit szinte minden ember várt már hol ezért, hol azért. – Azt azért kimondhatjuk, hogy kevés embert hagyott abszolút érintetlenül. Gondolkodástól, a mindennapi jellemző fókusztól függően is, nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, – mint jelenséget, illetve kapcsolódási irányt.  Vajon mit is jelenthet manapság, hogy kapcsolati tőke? Talán jobb lenne, ha úgy fogalmaznám meg, hogy kapcsolódási tőke, vagy szinapszis tőke. A mai világban, ha a kapcsolati tőke jut eszünkbe, mindenki külső kapcsolódási lehetőségekre utal, gondol, vagy céloz, de ez nem is csoda, poláris világunkban.

Ami ma, mint érték egyre inkább előtérbe kerül, az egy olyan belső kapcsolati mód, ami az úgynevezett „titkos tudás” kategóriában, csak kevesek által megismerhető lehetőség volt. Azt mindig is lehetett látni, hogy önmagában a lehetőség, az nem jelenti egyben annak elsajátítását is illetve alkalmazását, mert megfigyelhető, hogy sok esetben, csak az ego átmentése a cél. – Erről viszont tudjuk, hogy egyébként sem az érkezik meg, mint aki elindult.

Tehát a mi szempontunkból az információ, mint holografikus tudatalakzat, rezgésekkel rendelkezik és a hangolódás, illetve az annak megtapasztalásból fakadó megértés helyezi időbe az egyébként magától végbemenő folyamatot. Nagyon egyszerű példa, hogy minden hullám a kiegyenlítődésre van ítélve, azaz, minden transzverzális hullám elhal a súrlódások következtében. Ha a hang terjedésével szemléltetjük, – mint hanghullám, – egy bizonyos távolság után elhal a légköri súrlódásoknak köszönhetően. – Az, hogy a technológiánk mennyire megelőzte a mentális fejlődésünket, pontosan jelzi, hogy mennyire intenzíven fog ez sokak számára gondot jelentő módon helyrebillenni. A gondolkodásunk leragadt az enyém fejezetnél és a regionális igazságok hemzsegnek a szemeink előtt a rózsaszínű szemaforon az „enyém” jelzőre állítva. A kapcsolati tőke alatt, – ma jellemzően „horizontális” én és a vágyaim, érdekeim elérése az elsődleges szempont. – Ez a fizikai és az érzelmi sík nívóját a legritkább esetben haladja meg. A mentális sík elérésekor, már idealisztikus elemek is megtalálhatóak a mindennapi gondolkodásunkban is. Ezek rendszeres hangolódás, kapcsolódás esetén újrastrukturálják a neuron hálót. Azaz, dimenzionális változások jönnek létre a szinapszis-kapcsolatokban.

Mire is gondolhatunk valójában, mi ez a kapcsolat, ami időszerű, törvényszerű és szükségszerű, mi az amiért ez a dimenzió a közeljövőben ekkora változást hoz?

Talán kezdetnek egy példával, átvitt értelemben lehetne ezt szemléltetni. Előrebocsájtandó, hogy itt már nem a marionett bábu kategóriáról beszélünk. Mert nem az, az, igazi barátság, amikor mélyen egymás szemébe tudunk tekinteni, hanem, amikor együtt tudunk a messzeségbe nézni. Egyébként meg, megfűszerezve a dolgot, a barátság működési mechanizmusát kibontva, csakúgy, mint az érzelmek, – belőlünk indul ki minden, s mi is vagyunk csak képesek meg is érteni azokat a megérteni kényszerítő történéseket, melyek, ha megmerevedik az agyszerkezetünk, nagyon tudnak fájni. Ha ezt meg a korszak váltás tükrében vizsgáljuk, akkor az élet horizontális, mennyiségi értelmezését egy vertikális, mélységi tengely váltja fel.

– A mennyiségi telítettség hiedelemrendszerein, meg úgy rajta ragadni, mint ”Döbrögi a tölgyön”, kevésbé időszerű időtöltési módozatnak tűnik. Bár ha az ítélet tárgyává tesszük, valószínűleg áldozataivá is válunk. Maximum levonhatjuk a konzekvenciát, hogy a jelenlegi rezgésállapota az egyednek, alulvezérelt, alulszelepelt működési stádiumban tartózkodik.

Szóval a kapcsolati tőke, egy belső kapcsolást is feltételez, amely már, mint információáramlás, kényszerítő erejű. Ezt tükrözendő: társadalmi berendezkedésünk, üzleti világunk labilis mivolta miatt, egy víz alá nyomott labdára emlékeztet jó néhányunkat. S mint tudjuk a mélységeknek óriási a felhajtó ereje. – Ez így van jól. Az is jól van, hogy piacgazdálkodásunk fizikai szinten megnyilvánult érdekközösségei, szintén szellemi irányítás alá esnek, bár ezt nem érzékelik és nem is látják át. Talán azt a gondolatot kellene tovább vinni, ami az előző cikkben, mint szimulációs szintek még az elme számára felfoghatók.

Szimpla fizikai síkot alkalmazva a megértésben:

A barátság – belső bizalmi állapotot igényel, – ez „már” meghaladott érzelmi hullámmozgást feltételez, illetve az érzelmi változások konstruktív mivoltát veszi figyelembe. Ugyanez nyilvánulhat meg a szerelem szintjén is. A szerelem, az egyik legcsodálatosabb élmény ezen a planétán és ezt rengeteg létforma idejön megtapasztalni. A szerelem és a barátság egy spontán odaadottság, ami az időt a jelenbe készteti tapasztalati szinten. – Most vannak csodálatos érzeteim, most válok vele eggyé, most érzem, most vagyok boldog tőle és most szenvedem a hullámzását. A szerelem én-nélküli pillanataiban teljes hangolódás érhető el, melyet aztán az időben is ki lehet tágítani, – folyamattá lehet tenni bizonyos kreatív, élet-igenlő magatartás következtében. A szerelem és a barátság valódi mélységeit megjárva fenntarthatóvá válik a „MI” állapota. – Ehhez mindenféleképpen szellemi érettség szükségeltetik.

A haverság – bizalmat, és pontos elszámolást igényel, – na meg természetesen, – ez a sík jelenti még, a pillanatnyi szimpátián alapuló biokémiai reakciókat is. Lásd, jópofi kapcsolatok… – Egyébként itt kezd belépni a képbe, a jellemzően ellenkező nemű fajtársak esetén, a „számunkra vonzót, magáévá tétel” törvénye. Azaz, a birtoklás meddőnek is mondható igyekezet-variációi, – s ez vonatkozik az anyagi megnyilvánulásokra is. Ebben az állapotban már tud lenni érzelmileg telített szélsőséges közérzeti változás. Amennyiben a komfortzónával nem interferál, – kellemes, – ha interferál kellemetlen érzésekről, állapotokról beszélhetünk

Az ismerős – pontos elszámolást, – ez „még” nem feltételez érzelmi hullámmozgást. Itt nem szeretnék belemenni most a kapcsolati rendszerek, iszonyatosan széles skálájának taglalásába. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ember számára, a polaritásban két világegyetem működik. Ez külső, és belső, csakúgy, mint pl.; a vallások esetében. Teljesen mindegy, hogy milyen vallásban hiszel, ha azt csak a külsőségekben vagy hajlandó megélni. Abban az esetben, ha a figyelmünk, csak a külvilágra irányul, s a benső világegyetemünkről megfeledkezünk, az élet elhasznál bennünket. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lépünk át olyan megértési küszöböket, ami szerint csak kívül keresek elfogadhatónak tűnő válaszokat. Ez az az 3 dimenziós Illúzió, aminek minden esetben halál a vége.

– Van egy arab mondás;

Ha valaki nem tudja, hogy nem tudja, azt kerüld el.

Ha valaki tudja, hogy nem tudja, azt világosítsd fel.

Ha valaki tudja, hogy tudja, azt hallgasd meg.

– Azt még hozzátenném, hogy ha valaki tudja, hogy tudja, azt meg is kell élnie. Ilyenkor dől el, hogy átokká vagy áldássá minősül a lelkiismeretet, főleg ha az a kívánság vetődik fel kósza gondolatainkban, hogy minél többet találkozzunk vele… – Ez a fajta kapcsolat, már cizelláltabb amplitúdót követel meg szinapszisainktól és nem utolsó sorban nagyobb terhelhetőséget, kapcsolási sebességet. Az meg, hogy merre van terelve a kollektív tudati zóna, az nagyon jól követhető a társadalmi és kulturális erőáramlatokból. De ezzel is sokat foglalkoztunk már az oldalunkon. Azt, hogy ezt figyelemmel kísérhessük, ahhoz mindenféleképpen meg kell haladni a trend-követő elavult viselkedési mintát. Az alanyi jog vertikális kapcsolati lehetőség. – Mely már egy jóval mélyebb felelősségről, kapcsolatról szól, illetve annak lehetőségéről, hogy merjük és képesek is vagyunk azt a valóságot felfogni, amihez már nem kell közvetítő az ember és az isten között.

Nos, erről a kapcsolati tőkéről beszélek, s a jövő… – az igencsak érdekesen fog alakulni. Az idő meg csak sodor, görget bennünket a térben, és hát szögletesnek is kell lennie, az időbe vetített tudatfejlődés során mindnyájunknak. Aztán, meg, ahogy kósza széltolóként keleten megfogalmazták, ami nem hajlik, az törik. Felteszem a kérdést magamnak, mi is valójában, a bizalom! Hogyan lehet megbízni, a másikban, az Isten másik másában!

Ehhez talán, meg kell találnunk azt, – aki bízik.

Ehhez ismernünk kell a másikat, a másik működési mechanizmusait.

Ehhez ismernünk kell, nem utolsó sorban, – Önmagunkat. Hiszen, „én, hol ilyen vagyok, hol olyan vagyok, de mindig ugyanaz vagyok”.

Tehát, az Én kapcsolódási lehetőségei, ezeknek a működési mechanizmusa, az mely valóban tőkét jelent, s ez már nem épül elvárásokra, s ebből kifolyólag, a csalódás is, csak illuzórikus futóvendég lehet érzelmeink palettáján. Létezik az elfogadásnak egy olyan állapota, tovább ragozva a lehetetlent, amikor a létezés szabad kapcsolású összefüggéseit, az analógiát, mint látásmódot éljük meg. Nos, talán ez az a kompetens látásmód, amiről alig lehet beszélni. De ez az a dimenzió, ahol már nem lehetünk mások, mint barátok, a szó legnemesebb értelmében.

– Amikor látjuk, hogyan működik az ember.

– Amikor látjuk, hogyan működik az, Én.

– Amikor látjuk, hogyan működünk, Mi.

– Amikor látjuk, hogyan képezzük le a Valóságot, az agy pillanatbeli szűrési lehetőségeitől, illetve kapcsolódási kapacitásától függően. Ilyenkor a valóság minőségeit nem feltétlenül minősítjük már polárisan. S ilyenkor beszélhetünk a valóság minőségeinek összességéről, amelyek egész-séges, teljes és valós kapcsolati tőkét eredményezhetnek.

– Amelyet már nem külső dolgoktól teszünk, csak függővé.

– Amelyet már szinkronisztikus alapokra helyezünk.

S amikor már csak egyetlen-egy kérdésünk van, hogy ezt; „HOGYAN” tehetjük meg.

A hogyanok viszont nagyon sokáig csak szavak maradnak az elme játékaként, – minták, – amikről azt tanultuk, vagy azt hisszük hogy az jó… Hétköznapi szinten értelmezve az a normális, ha megfelelünk, ha így meg így viselkedünk, – akkor majd előbbre juthatunk az életünk során, olyan irányokban, amelyekben, biztos, ami biztos, – még irányíthatóak vagyunk. És hát, ami meg most itt van a kapuban, az az egyéniségek kora s ennek törvényei vannak, melyeket lehazudni nem lehet.

Murzsicz András

Megfeledkezni önmagunkról

Megfeledkezni önmagunkról, az időről és a környezetről
Amikor a zavaró tényezőket kiiktattuk, és fennáll az áramlat minden egyéb feltétele, a kreatív folyamat az áramlat minden dimenzióját magára ölti. A költő Mark Strand beszél erről:
“Hát, tökéletesen benne vagy a munkában, elveszted az időérzéked, teljesen feloldódsz, elmerülsz abban, amit csinálsz, és mintha lebegnél a megcsillanó lehetőségektől. Ha ez túlságosan felerősödik, akkor a túl nagy izgalom miatt felállsz. Nem tudod folytatni a munkát, és a végét se látod, mert folyton megelőzöd saját magad. A lényeg, hogy annyira.., de annyira telítődsz, hogy nincs se jövő, se múlt, csak egy kiterjesztett jelen, amit, huh, hogy is mondjam, megpróbálsz értelemmel felruházni. Majd ízekre szedni, aztán újra összerakni. Anélkül, hogy túlzottan odafigyelnél, milyen szavakat használsz. Magasabb szintre hozod az értelmezést. Ez nem egyszerűen alapkommunikáció, mindennapi kommunikáció; ez totális kommunikáció. Amikor dolgozol valamin, és jól végzed a dolgod, akkor úgy érzed, hogy amit elmondasz, azt másképp nem is lehetne elmondani.”

Strand pontosan ragadja meg a kiterjesztett jelenben való áramlás érzetét, valamint azt a mindent elsöprő érzést, hogy az ember az egyetlen helyes módon, az éppen megfelelő dolgot csinálja. Ez valószínűleg nem gyakran történik meg, de amikor megtörténik, szépsége minden kemény munkát igazol.

A kreativitás mint autotelikus élmény
Mindez visszavezet ahhoz, amiről a fejezet elején beszéltünk, és ahhoz a megfigyeléshez, hogy a munka örömét az összes válaszadó a munkáért kapott mindenféle külső jutalmazás elé helyezte. A többséghez hasonlóan a pszichológus Donald Campbell is félreérthetetlen tanácsot ad a saját területére lépő fiataloknak:
Azt mondanám: „Ne menj tudományos pályára, ha a pénz érdekel. Ne menj tudományos pályára, ha nem tudod élvezni akkor is, ha nem leszel híres. Hagyd, hogy a hírnév olyasvalami legyen, amit kegyesen fogadsz, ha elnyered, de győződj meg róla, hogy olyan pályáról van szó, amit élvezni tudsz. Ehhez belső motiváció kell. És próbálj olyan feltételeket teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy akkor is tudj dolgozni a téged belülről motiváló kérdéseken, ha azok mások számára nem izgalmasak. Próbáld a környezeted úgy alakítani, hogy belül akkor is örömöt szerezzen a munka, amikor szorít az idő.”

A tudósok munkájuk autotelikus voltát gyakran egyfajta derűként jellemzik, mely az igazság és a szépség kereséséből származik. Valójában, amit leírnak, az a felfedezés, a problémamegoldás élvezete, az afölött érzett öröm, hogy képesek egy megfigyelt összefüggést egyszerű és elegáns formába önteni. Vagyis nem egy rejtélyes és kimondhatatlan külső cél jár jutalmazó értékkel, hanem a tudományos tevékenység maga. A kutatás a lényeg, nem a megszerzett tudás. Ez a különbségtétel bizonyos mértékben természetesen félrevezető, hiszen az alkalmi sikerek hiánya a tudós kedvét szegné. De ami a tudományt belsőleg jutalmazó értékűvé teszi, az a vele való mindennapi foglalatoskodás, nem a ritka siker.

A Nobel-díjas fizikus, Subrahmanyan Chandrasekhar saját motivációját a következőképp írja le: “Két dolog van, amit az emberek általában nem tudnak rólam. Soha nem dolgoztam olyan területen, ami bármilyen értelemben felkapott lett volna. Ez az egyik dolog. A másik dolog pedig: Mindig olyan területen dolgoztam, amely, legalábbis, amikor én foglalkoztam vele, senkit sem érdekelt. A siker kétértelmű szó. Siker a külvilág szemében? Vagy siker önmagad számára? És ha a külvilág szemében sikernek minősül valami, akkor azt hogyan értékeled? Az ilyen siker általában irreleváns, hibás és célját tévesztett. Akkor mit mondhatunk róla? Kívülről nézve elmondhatod, hogy sikeres vagyok mert írnak a munkám bizonyos aspektusairól. De ez a dolog külső megítélése. És nekem fogalmam sincs arról, hogy ezt az ítéletet hogyan értékelhetném. A siker nem tartozik a motivációim közé. Mert a siker a kudarccal áll szemben. De az ember életének egyetlen említésre méltó erőfeszítése sem siker, és nem is kudarc. Mi az, hogy siker? Van egy probléma, amit meg akarsz oldani. Nos, ha megoldod, akkor ez bizonyos korlátozott értelemben siker. De ez lehet egy triviális probléma. Szóval a siker megítélése olyan dolog, amit soha semmilyen értelemben nem vettem komolyan.”

Nos, ezek az emberek, úgy tűnik, megszívlelték saját tanácsaikat. Egyiküket sem a pénz vagy a hírnév hajtotta. Néhányan találmányaiknak és könyveiknek köszönhetően kényelmes jólétet tudtak teremteni, de ezért egyikük sem érezte magát szerencsésnek. Ha szerencsésnek tartották magukat, annak oka az volt, hogy olyan munkáért fizették őket, melyet nagy élvezettel végeztek, ráadásul azt érezhették, hogy amit tettek, azzal részben az emberiséget segítik. Tényleg szerencsésnek érezheti magát az olyan ember, aki szavakkal tudja igazolni élete tetteit, mint például C. Vann Woodward, aki arról beszél, miért foglalkozik történelemmel: “Érdekel. Kielégülési lehetőség. Elérni valamit, amit fontosnak tartasz. Ennek tudata vagy motivációja nélkül szerintem az élet elég unalmas és céltalan lenne, és az ilyen életből én nem kérnék. Csak élni bele a világba úgy, hogy egyáltalán semmi értelme sincs annak, amit csinálsz – nos, ennél kétségbeejtőbb helyzetet elképzelni sem tudnék.”

Áramlat és boldogság
Milyen összefüggés van az áramlat és a boldogság között? Ez egy nagyon érdekes és kényes kérdés. Elsőre könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy a kettő ugyanaz. A kapcsolat azonban ennél tulajdonképpen valamivel bonyolultabb. Először is az áramlat alatt általában nem érezzük magunkat boldognak – annál az egyszerű oknál fogva, hogy az áramlat során csak azt érezzük, ami a tevékenység szempontjából releváns. A boldogság zavaró tényező. Az írásba merült költő vagy az egyenletein dolgozó tudós nem boldog, amíg gondolatmenetét követi, semmi esetre sem.
Csak azután tudjuk átadni magunkat a boldogság érzésének, hogy kikerültünk az áramlat-állapotból, egy-egy szakasz végén vagy azokban a pillanatokban, amikor elkalandozik a figyelmünk. És persze van, amikor az alkotóra rátör a boldogság, a megelégedettség érzése, a vers elkészülte vagy az elmélet bizonyítása után. Hosszú távon minél többször éljük át az áramlatot a hétköznapi életben, annál nagyobb eséllyel leszünk boldogok. Ez azonban azon is múlik, hogy az áramlat-élmény milyen tevékenység eredménye. Sajnos sokan érzik úgy, hogy csak olyan követelményeknek tudnak megfelelni, mint az erőszak, a szerencsejáték, a szexpartnerek váltogatása vagy a drogok. Persze ezek is lehetnek örömteliek, azonban ezek az epizodikus áramlat-élmények nem adódnak össze, és nem hozzák meg Idővel az elégedettség és a boldogság érzését. Az öröm nem vezet kreativitáshoz, de hamar függőséggé alakulhat – az entrópia melegágyává.

Az áramlat és a boldogság közötti összefüggés tehát attól függ, hogy az áramlat mennyire komplex tevékenység eredménye, hogy mennyire vezet új követelményekhez, és ezáltal személyes és kulturális kiteljesedéshez. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy minden interjúalanyunk boldog, mert élvezi a munkáját, ami mindenképpen komplex. A helyzetet azonban több tényező bonyolítja tovább. Mi történik például, ha valaki harminc éven keresztül élvezte, hogy fizikus lehet, ám munkája eredménye egy több millió embert elpusztító nukleáris eszköz? Mit érzett volna Jonas Salk, ha vakcináját életek megmentése helyett biológiai fegyverként használják? A mai világban ezek semmiképpen sem lényegtelen kérdések, hiszen felvetik annak lehetőségét, hogy az áramlat-élményt nyújtó komplex tevékenységek akár hosszan tartó boldogtalanságot is okozhatnak. Mindent együttvéve azonban sokkal könnyebb boldognak lenni, ha az ember addigi élete örömteli volt.

Az áramlat és a tudat evolúciója
Az emberek sok mindennek tudnak örülni: testi örömöknek, hatalomnak, hírnévnek és az anyagi javaknak. Egyesek sörösüvegeket gyűjtenek, néhányan pedig még azt is élvezik, ha maguknak vagy másoknak fájdalmat okozhatnak. Annak ellenére, hogy mindenki másképp jut hozzá, az átélt boldogságérzés szinte mindannyiunknál ugyanolyan. Arról lenne szó, hogy mindenféle örömöt érdemes kipróbálnunk? Két és fél évezrede Platón azt írta, hogy a társadalom legfontosabb feladata megtanítani a fiatalokat arra, hogy a helyes dolgokban leljenek örömöt. Platón már a maga idejében is konzervatívnak számított, azaz igencsak határozott elképzelése volt arról, hogy mik azok a „megfelelő dolgok”, amelyeknek a fiatalok örülhetnek. Mára túlontúl kifinomulttá váltunk ahhoz, hogy határozott véleményünk legyen ebben a kérdésben. Ugyanakkor azzal valószínűleg egyetértünk, hogy jobban éreznénk magunkat, ha gyerekeink jobban élveznék az együttműködést az erőszaknál, az olvasást a lopásnál, a sakkozást a kockázásnál; a túrázást a tévézésnél. Másképpen szólva, akármilyen relativisztikusak és toleránsak lettünk is, elvárásaink továbbra is vannak. És nagyon is azt szeretnénk, ha a következő generáció is ugyanezeket tartaná fontosnak. Sokan sejtjük továbbá, hogy a következő generáció csak abban az esetben fogja megőrizni az általunk értékesnek tartott dolgokat, ha azok többé-kevésbé örömöt jelentenek számára.

Sok gyerek nő fel abban a hitben, hogy a futballisták és a rockzenészek boldogok, és irigylik a szórakoztatóipar sztárjainak – elképzeléseik szerint – mesés életét. Ha megkérdezik tőlük, mik szeretnének lenni, ha felnőnek, legtöbbjük a sportot vagy a szórakoztatóipart választaná. Csak jóval később jönnek rá, ha egyáltalán rájönnek, hogy ezeknek ez életeknek a csillogása közönséges ámítás, és hozzájuk hasonlónak lenni minden, csak nem boldogság. Sem a szülők, sem az iskola nem túl hatékony abban, hogy rávezessék fiatalokat a helyes dolgok élvezetére. Az ostoba modellekkel megbolondított felnőttek ezt gyakran csak még tetézik azzal, hogy a komoly mondatokat unalmasnak és nehéznek láttatják, a komolytalanokat pedig izgalmasnak és könnyűnek. Az iskola legtöbbször képtelen megtanítani, mennyire izgalmas, milyen megigézően szép lehet a tudomány vagy a matematika: megmerevedett irodalmat vagy történelmet tanítanak, a felfedezés izgalmát semmibe véve.

A kreatív egyének ebből a szempontból példaértékű életet élnek. Rávilágítanak arra, hogy mennyire érdekes és élvezetes a komplex szimbolikus tevékenység. Átküzdötték magukat a közöny mocsaras vidékén és az érdektelenség sivatagán, és szüleik, valamint néhány látnoki képességű tanár segítségével az ismert világon túl találták magukat. A kultúra úttörőivé váltak, a jövő férfijai és női számára követendő modellé – ha lesz egyáltalán jövő. Az emberi tudat az ő példájukat követve léphet túl a múlt korlátain, a gének és a kultúrák által agyunkban előrehuzalozott programokon. Gyerekeink vagy az ő gyerekeik talán több örömöt lelnek majd a versírásban és tételek bizonyításában, mint a passzív szórakozásban. E kreatív egyéneknek az élete a biztosíték rá, hogy ez nem leheletlen.

Csikszenmihályi Mihály

– Most nézzünk egy párhuzamot, illetve az autotelikus élmény mélységi lehetőségeit, működési mechanizmusát egy más megfogalmazásban. Hangsúlyozzuk, hogy a mágia szó alatt az élet ismeretét, tiszteletét értjük. Amit a köztudat ismer, illetve bizonyos körökben alkalmaznak – “kedves” bohóckodások. (a szerk.)

…A dimenzió jóga ezzel a fáradságos és nehéz folyamattal szemben a síkok statikus energiáit hasznosítja. A statikus dimenzióenergia fogalma kis magyarázatra szorul. Említettük, hogy minden létsík alaprezgés skálája különböző. Az emberi érzékszervek csak bizonyos rezgéseket képesek felvenni, és a kozmikus koordinátához való tartozás csakis meghatározott hullámhosszokon belül teszi lehetővé az élettevékenységet. Minden birodalomnak megvan a nyelve, matériája, ruházata, technikája. Az egyes síkok irányítói elementáris erőket fordítanak arra, hogy a koordináta alapanyagai megmaradjanak a rendszeren belül. Ezért valamely rendszerbe behatolni csak többletenergiák útján lehet. Az áttörés után viszont titáni erők szabadulnak fel. Részleteket e helyütt nem lenne célszerű megadni. Megvilágításunkat szándékosan tartjuk általános mederben, mert a vázolt jelenség egyetemes, azaz polidimenzionális. Az analógia maga éppúgy vonatkoztatható az atomerő liberációjára, mint a szattwikus megvilágosodásra. Ebből a szempontból tekintve a lelki folyamatok ugyanolyanok, mint a kémia vagy a fizika reakciói. Az intellektuális változások is tulajdonképpen dimenzióváltozások.

A dimenzió jóga több analógiát tartalmaz régi rendszerek elmélyedési skálájával. Megállapítható azonban, hogy az antik változat és az új módszer között lényeges eltérések vannak. Mindenekelőtt ilyenek:

l. A dimenzió-jóga erőlködésmentes.

2. A változások a tudat hangolódásával egyidejűek.

3. A siddhik a magasabb dimenzióba való behatolással egyidejűleg jelentkeznek.

4. Magasabb rendfokozatú létsík azonnal mágikus energiákat szabadít fel.

5. Ezekkel azonban nem lehet visszaélni, mint a siddhikkel, mivel a dimenzióenergia csak saját síkján aktív.

6. A morális biztosítékok eleve adva vannak.

Újszerűen hat a negyedik és ötödik pont, minthogy az a sok ezer éves mágia és jóga legfőbb veszélyét kiküszöböli. A régi rendszerben csak a példa kedvéért a sakti jóga azáltal vált aggályossá, hogy az operátor magasabb kozmikus síkok energiáit próbálta kultikus manőverek révén alacsonyabb síkokra levonzani, s az alacsony nívóra transzformált erővel azután tetszés szerint lehetett elbánni. A dimenziópraxis ezzel szemben az operátort emeli magasabb síkra, s a felszabadult erők is kizárólag ezen a síkon érvényesülnek.

A dimenzióváltás gyakorlati keresztülvitelének sikerét mindig csodás könnyűség érzet, extázishoz hasonló lebegési tudat kíséri. Az utazó kolosszális erők birtokában érzi magát, és ami a legcsodálatosabb, egészen elvész, lemarad az a képesség, hogy a kapott nagyszerű energia-kvalitásokat az alsóbb síkokon valami értéktelen ügy szolgálatába állítsa. Felszabadult ideonhullámok és pszichonkvantumok annál jobban eltávolítanak a szokványos földi céloktól, minél nagyobb a frekvenciájuk. Ezért a hiányért bőségesen kárpótolja a dimenzióutazót a megismert új célok és lelkiállapotok sokfélesége, gazdagsága és az érzések összehasonlíthatatlan intenzitása.

Említettük, hogy a Dimenziókorszakban az emberi nem megvilágosodott utódai hamarosan rájöttek a földi élet töredékes voltára. Az okkult érzékszervek birtokába jutott gondolkodók az élet előzményeinek és folytatásának hosszú skálájával ismerkedtek meg. S ekkor világossá vált, mi az a kreatív tevékenység, amit a földi tartózkodás rövid átmenetében leginkább érdemes végezni. Az élet értelmének felismerése, illetve kutatása egyike a legelőkelőbb életcéloknak, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet jól eltölteni olyan expedíciós utazást, amelynek értelmével az utazók nincsenek tisztában.

Wictor Charon

Kozmikus léttartalmak

Hogy mi is vár ránk a közel és távol jövőben? Sokan sejtik, még többen vélik tudni, de igazából, mindig a jelen az, ami a legjelentősebben határozza meg az időben ránk váró dolgokat. Most, hogy ennyire tömörödik az idő, a dolgunk az, hogy információkat osszunk meg, mint ahogy eddig is tettük. Emészteni, – az viszont mindnyájunk feladata, mert az alanyi jog felelőssége elől egyikünk sem bújhat el. Van lehetőségünk változni, mindannyiunknak egyenlő mértékben. S ha hajlandóak vagyunk elgondolkozni az olvasottakon, biztos nem szegényebbek leszünk lelkileg. Képzéseinken az alábbiakat mi is szem előtt tartjuk, mivel az élet lépcsőfokai egyetemesek és erről lesz szó az alábbiakban is. Ne felejtsük el, hogy következő sorok több, mint fél évszázaddal ezelőtt születtek. A héten meg egyébként is emlékezünk a múltra. – A múlton keresztül a jövőre és annak tudományára. /a szerk./

Korunkban a tudomány nagyon sok fáradságot fordít arra, hogy a meglevő energiaforrásokat minél kisebb anyagveszteséggel aknázza ki. Eddigi próbálkozásaink mindazonáltal eléggé szegényesek. A XX. század még nem jutott el a tengerjárás hasznosításához, és a napenergiának a Föld területére eső jelentős része kárba vész számunkra, noha a technikai megoldások már szakembereink kezében vannak. A légköri elektromosság és a kozmikus sugárzás munkába fogásáról ma még nem is beszélhetünk. Az atomenergia uránium-módszere elég kezdetleges a befektetett óriási munka és költség ellenére. Ezek azonban csak átmeneti nehézségek, amelyeket az Új Eón hamarosan leküzdhet, és akkor egy idő múlva ezek a lehetőségek is elavultak lesznek. Más lesz a helyzet, ha a tudomány a dimenzióenergetika technikáját megismeri és általános elvként alkalmazza. Itt a felhasználható energiák felmérhetetlenek, kimeríthetetlenek és minden területre kiterjednek. Ezen a ponton megszűnik a különbség technika és pszichotechnika között. A technokrácia mint meghatározás, szinonim /rokon értelmű/ értelmű lesz ezzel: pszichokrácia, mert az új technika pszichotechnika vagy még inkább biotechnika lesz. Egyes biológusoknak az a törekvése, hogy technikai konstrukcióknál az organikus természet produktumait vegyék figyelembe, mint invenció ideálokat, /a találékonyság eszményképe/ teljes érvényre jut az új korszakban. Csak a kivitelezés módja nem utánzás, hanem az optimális funkció és automatikus perfekció /tökéletesség/ útján halad. Már az elmúlt gépkorszaknak is ideálja volt az automatizálás, ami jól megoldott vezérlő és szabályozó szervek kérdése.

Sok szó esik gondolkodó gépekről, mechanikus agyakról. Az eddigi szabályozó automaták tökéletlenek, nem nélkülözhetik a mérnöki inspekciót. A pszichotechnokrácia ezen a hiányon úgy segít, hogy megszerkeszti az első ganglioncellás kontroll gépet. Ez nem okoz majd különösebb nehézséget annak a fizikus generációnak, amelyik megtervezi azt a dimenzió körforgású berendezést, ahol a matériák halmazállapota teljes ciklust végez. Pontosabban véve kifogástalan konvertációs motort kell szerkeszteni, amelyben a bevetett nyersanyagok erőgyarapodással kerülnek ki a transzmutáció folyamatából.

A jelenlegi gépek és technikai elgondolások energiát fogyasztanak, és nem adják ki a felhasznált üzemanyag frekvencia ekvivalensét. /egyenértékét/ A helyzet megváltozik az atomenergiánál, ahol kis térfogatú matéria feldolgozása igen nagy energiát szabadít fel más területen. A dimenzió-energetika abban tér el az atomkorszak technikájától, hogy csak egyetlen akkumulátort vagy indító energiakvantumot enged meg.

A dimenzióenergetikai berendezés a beindítástól kezdve, annak végső kopásáig, nem igényel több hajtó energiát, mert az élet analógiájaként az egyszer üzembe helyezett szerkezet a már említett körforgás útján üzemképessége határáig automatikusan korrigálja, után-pótolja és szabályozza önmagát. Különös módon a természet a radioláriák /egysejtű sugárállatkák/ világában készen nyújt erre a lehetőségre példákat. A törekvés a plazmatika alkotásmódjának régi tendenciája, éppen ezért a Dimenziókorszak gyakorlati kibontakozása ennek a terültnek széleskörű tanulmányozásával veszi kezdetét.

Az egységes dimenziótan pszichikai energiatan is, ennek folytán a világ dimenzióintegrációjának folyamatában ez a legegyetemesebb tudomány, amely a korábbi speciális irányzatok helyére léphet. A mágikus dimenziótan hivatott arra, hogy a régi jóga szerepét átvegye. Erre alkalmassá teszi mindenekelőtt az a körülmény, hogy nem aszketikus és morális megfontolások csak annyiban jöhetnek számításba praxisánál, amennyire a morál szellemi, látásbeli probléma. Az emberi érzékszervek csak bizonyos rezgéseket képesek felvenni, és a kozmikus koordinátához való tartozás csakis meghatározott hullámhosszokon belül teszi lehetővé az élettevékenységet. Minden birodalomnak megvan a nyelve, matériája, ruházata, technikája. Az egyes síkok irányítói elementáris erőket fordítanak arra, hogy a koordináta alapanyagai megmaradjanak a rendszeren belül. Ezért valamely rendszerbe behatolni csak többletenergiák útján lehet. Az áttörés után viszont titáni erők szabadulnak fel. Részleteket e helyütt nem lenne célszerű megadni. Megvilágításunkat szándékosan tartjuk általános mederben, mert a vázolt jelenség egyetemes, azaz polidimenzionális. Az analógia maga éppúgy vonatkoztatható az atomerő felszabadítására, mint a szattwikus megvilágosodásra. Ebből a szempontból tekintve a lelki folyamatok ugyanolyanok, mint a kémia vagy a fizika reakciói. Az intellektuális változások is tulajdonképpen dimenzióváltozások.

A dimenzió jóga több analógiát tartalmaz régi rendszerek elmélyedési skálájával. Megállapítható azonban, hogy az antik változat és az új módszer között lényeges eltérések vannak. Mindenekelőtt ilyenek:

l. A dimenzió-jóga erőlködésmentes.

2. A változások a tudat hangolódásával egyidejűek.

3. A siddhik a magasabb dimenzióba való behatolással egyidejűleg jelentkeznek. /A siddhik kérdésével már foglalkoztunk oldalunkon./

4. Magasabb rendfokozatú létsík azonnal mágikus energiákat szabadít fel.

5. Ezekkel azonban nem lehet visszaélni, mint a siddhikkel, mivel a dimenzióenergia csak saját síkján aktív.

6. A morális biztosítékok eleve adva vannak.

Újszerűen hat a negyedik és ötödik pont, minthogy az a sok ezer éves mágia és jóga legfőbb veszélyét kiküszöböli. A régi rendszerben a sakti jóga azáltal vált aggályossá, hogy az operátor magasabb kozmikus síkok energiáit próbálta kultikus manőverek révén alacsonyabb síkokra levonzani, s az alacsony nívóra transzformált erővel azután tetszés szerint lehetett elbánni. A dimenziópraxis ezzel szemben az operátort emeli magasabb síkra, s a felszabadult erők is kizárólag ezen a síkon érvényesülnek. A dimenzióváltás gyakorlati keresztülvitelének sikerét mindig csodás könnyűség érzet, extázishoz hasonló lebegési tudat kíséri. Az utazó kolosszális erők birtokában érzi magát, és ami a legcsodálatosabb, egészen elvész, lemarad az a képesség, hogy a kapott nagyszerű energia-kvalitásokat az alsóbb síkokon valami értéktelen ügy szolgálatába állítsa.

Felszabadult ideonhullámok és pszichonkvantumok annál jobban eltávolítanak a szokványos földi céloktól, minél nagyobb a frekvenciájuk. Ezért a hiányért bőségesen kárpótolja a dimenzióutazót a megismert új célok és lelkiállapotok sokfélesége, gazdagsága és az érzések összehasonlíthatatlan intenzitása. A dimenziótan a megváltás gondolatát más megvilágításba helyezi. Egyrészt az Univerzum integrációjának bizonyos pontján a szellemi felszabadulás magától bekövetkezik, mivel az excentrikus torzió matériasűrítő tevékenysége kiegyenlítődik, és többé nem jönnek létre nehezített gravitáció-formák. De a szellemi mozgékonyság már sokkal az univerzális szolúció előtt az individuumok kezébe adja konvertáció formájában azt az eszközt, amellyel zárt koordinátákból megváltásszerű kiutat találhatnak anélkül, hogy az egész rendszer feloldása bekövetkezne. Hanem a dimenziók tudatos változtatásának eónjában már az idő sem lesz az a fenevad, aminek korábban hittük. Természetesen a legdifferenciáltabb lény is befejezi egykor kozmikus vándorlását a polidimenzionális síkok életformái között. A konzekvencia akkor már nem egy rosszul sikerült kísérlet likvidálása, hanem valami eljövendő egzisztencia előkészítése a következő, tökéletesebb teremtési ciklus hajnalán. És akinek a legszebb létforma is nélkülözi a vonzerőt, az akadálytalanul megmaradhat a meg nem nyilatkozott ősforrás formamentes védettségében.

Wictor Charon

Lao Ce a dimenzióváltásról

A helyesen alkalmazott analógiákkal nem lehet nem egyet érteni. Ennek egyik legnagyobb mestere Lao Ce. Mondjuk ez tekinthető axiómának is, de talán felesleges lenne ezt még bizonygatni is.  – Ma oly divatos téma a dimenzióváltás és ha nyitott szemmel vonjuk le a konzekvenciát, be kell látnunk, hogy a legtöbben azt se tudják miről is van szó, mit is szeretne közölni velünk, mire is hívja fel a figyelmet. Nézzünk először egy elgondolkodtató kontrasztot, vagy kiindulási pontot.

“Pszichológia górcső alatt”
Vajda Zsuzsanna és Bodor Péter előadássorozata az ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófiai tanszékén

A pszichológiát gyakran emlegetik „divatos tudományként”. Mintegy másfél évszázados történetében kétségkívül szokatlan népszerűségre tett szert. Ha konfliktusok, nehézségek keletkeznek, egyre többen várnak megoldást a pszichológiától, legyen szó sportról, gazdaságról, vagy bűnelkövetésről. A széles körben osztott nézet szerint a pszichológiai tudás egyfajta univerzális emberismeret, a pszichológus különleges, más tudományok számára nem hozzáférhető igazságok tudója. De honnan származik ez a rendkívüli tudás? A tankönyvekben hiába keressük a koherens és megfelelőképpen igazolt szaktudományos alapokat. Ehelyett iskolákkal, irányzatokkal, feltevésekkel találkozunk, amelyek nemhogy nem kapcsolódnak egymáshoz, hanem még egymás fogalmait sem értelmezik.
A reménység, amelyet fél évszázada még sok szakember osztott, nem vált valóra: a pszichológia nem lett egységes tudomány, nem alakult ki mindenki által elfogadott, koherens fogalomrendszere. Miért bíznak benne, mégis az emberek? A kurzus folyamán arra teszünk kísérletet, hogy kritikai oldalról mutassuk be a pszichológiai kutatás meghatározott területeihez kapcsolódó irányzatokat, előfeltevéseket, empírikus kutatásokat. Az elmúlt évtizedekben több kutató is ki-fejezte a mienkéhez hasonló aggályait, az említett témákban nemzetközi viták folytak. Fontos, hogy a hazai érdeklődők is megismerkedhessenek ezek néhány elemével.”

– Szóval lehetne ragozni a személyiséghatárokon belül a dolgokat, de megoldást nem fog hozni. Viszont mindenképpen előremutató, mert az igény már jelentkezett, hogy a helyére tegyünk fogalmakat. A pszichológia is egy szükséges lépcsőfok, hogy kibontakozhasson az, amit dimenzióváltásnak nevezünk. A programajánlóban vannak csúsztatások, evidenciaként kínált dolgok. De nézzük meg, hogy az “univerzális emberismeret és a rendkívüli tudás” miből is meríthetett. S a pszichológia helyett nézzük az esetlegesen a pszichét is megélő és látó embert, vagyis a “megfigyelőt” mindannyiunk számára megszívlelendő formában.

“Az Út mindig megváltozhat. Szilárdsága a rugalmasság, ereje az engedékenység, törzse pedig a hamisítatlan tisztaság és a dísztelen egyszerűség.

Az üresség a belső terhek hiánya. A változatlanság az elme szabadsága. Ha szokásos vágyaid nem terhek többé, akkor elérted a tökéletes ürességet. Amikor vonzalmak és ellenszenvek meg nem ingathatnak, akkor vagy kimozdíthatatlan. Ha összeszedett és szilárd vagy, az a nyugalom tökéletessége. Ha nem gabalyodsz a dolgok hálójába, az a tisztaság megvalósulása. Amikor nem búslakodsz és nem is örvendezel, az az erény beteljesülése. A tökéletes emberek a vezetésben mellőzik az okoskodást és elvetik a hivalkodó ékességeket. Az Útra bízzák magukat, hátat fordítanak a fondorlatoknak, s az emberekhez hasonlóan a becsületességre építenek. Csak azt engedik megtartani, ami az emberek létét segíti, s nem hagyják, hogy a nép a sokra törekedjen. Mindenkit megszabadítanak hétköznapi vágyaitól, felszámolják az értékek utáni sóvárgást és megfékezik az okoskodást.

Az igazi emberek tudják, hogyan tartsák az Én-t hatalmasnak, a világot pedig kicsinynek. Kincsként becsülik az önuralmat, s megvetik a másokon uralkodókat. Nem engedik, hogy a dolgok megzavarják békéjüket, hogy a vágyak felkavarják érzéseiket. Névtelenül merülnek feledésbe, ha az Út van a fényben, de kilépnek a fénybe, ha az Út merül feledésbe. Tervek nélkül cselekednek, erőfeszítések nélkül serénykednek, és tudás nélkül tudnak.

Nincs, mi kedvükre lenne, nincs, mi fájna nekik; semminek sem örülnek, semmire sem haragudnak. Minden dolog titokzatosan egyforma: számukra sem jó, sem rossz nem létezik. Akinek testét hideg vagy forróság kínozza és meríti ki, annak szelleme megfullad. Akinek lelkét érzelmek és gondolatok gyötrik, annak szelleme kimerül, teste pedig elgyengül. Ezért az igazi emberek visszatérnek a lényegeshez, és bíznak a szellem vezetésében: így érnek el teljességet. Álmok nélkül alszanak, és gondolatok nélkül kelnek.

Tekints egyenesen előre, mint az újszülött gyermek, s ne kutasd a miérteket. Tested legyen olyan, mint a kiszáradt fa, elméd, mint a kihunyt parázs. Ébredj valódi tudásra és hagyd magad mögött az ész dolgait. Légy mindig nyitott, gondtalan; így elérheted a tisztaságot és a mindent felölelő tudást. Hogyan is nevezhetnénk ezt tudatlanságnak?! Hagyj fel az okoskodással, vesd el a tudást, és a nép százszorosan jól jár. A dolgok és a tudás találkozása a rokonszenvek és az ellenszenvek szülője. A rokonszenvek és az ellenszenvek megszületésével a tudás a külső felé irányul, s nem fordítható a belső felé. Így az Ég szándéka meghiúsul.

Az Ég követői az Úton járnak, az emberek követői a közönségesbe bonyolódnak. Ezért a bölcsek nem hagyják, hogy a személyes érdek megbolydítsa a világot; nem engedik, hogy a vágyak megzavarják az érzéseket. Ha az emberek vágyaikra hallgatnak, akkor elveszítik alaptermészetüket, s folyton helytelenül cselekednek. Aki így kormányoz egy népet, az káoszt teremt, aki így kormányozza önmagát, az beszennyeződik. Ezért aki sohasem hall az Útról, az képtelen visszatérni alaptermészetéhez, aki nem érti a dolgokat, az nem lehet tiszta és békés. A terveket számtalan ember csodálja, de igen kevesen vannak, akik megvalósítanák azokat. Sokan dicsőítik a magasztos tetteket, de csak néhányan vannak, akik például használják azokat. Ennek oka a ragaszkodás, a kötöttség az e világihoz.
Minden létező egyazon kapun át érkezik, minden dolog egyazon forrásba meríti poharát. Ezért a bölcsek egyszerre csak egy ösvényen járnak; nem változtatnak az eredetin és nem térnek el az öröktől.
Öröm és harag letérít az Útról, aggodalom és siránkozás gyengíti az erényt. A rokonszenvek és az ellenszenvek az elme kicsapongásai, a közönséges vágyak az élet terhei. A dühös emberek nyugalma elvész, a boldog emberek helyes tettekre képtelenek.

Ezért a világ dolgait nem cselekvéssel kell megvalósítani, hanem saját természetükhöz igazodva kell segíteni. A tízezer lény fejlődését csak úgy segíthetjük, hogy megragadjuk a lényegest és visszatérünk hozzá. A bölcsek ezért önmagukban az alapot csiszolják, kívül pedig nem díszítik magukat. Mert aki a külsőt ékíti, az a belsőt szegényíti. Ezért felfényesítik éltető szellemüket és félreteszik tanult véleményeiket. Ezért szabadok, a nem-cselekvést gyakorolják, még sincs semmi, mit meg ne tennének. Szabályok nélkül élnek, de túlzásokba sohasem esnek. A nem-cselekvés azt jelenti, hogy nem cselekszel mások előtt. Szabályok nélkül élsz, amikor nem változtatsz természeteden.

Az Úton járó becsvágya kicsi, feladata nagy; elméje nyitott, tette mindig helyénvaló. Akinek becsvágya kicsi, az engedékeny és alkalmazkodó, békés és csendes. Nincstelenségbe rejtezik és ügyetlennek látszik. Nyugalom és üresség jellemzi, s mindig a kellő időben cselekszik. Békés, de kitörhet; sötét, de fénybe boríthat; rugalmas, de szilárddá válhat. Az egyszarvúak miatta vándorolnak, a főnixek miatta szárnyalnak magasra, s a csillagok miatta járják útjukat az égen. A túlélést pusztítással, a felemelkedést alázattal segíti, a haladást pedig visszavonulással szolgálja. Büszkeségtől mentes, megingathatatlan boldogságot ölel magába: így ér el tökéletes harmóniát. Légy engedékeny, de határozott, és nem lesz erő, ami felülkerekedne rajtad, nem lesz ellenség, mely legyőzhetne téged. Haladj a változással, tartsd szem előtt a kort, és senki sem tud bántani majd. Aki határozott akar lenni, annak engedékenységgel kell azt elérnie; aki erős akar maradni, annak gyengeséggel kell azt őriznie. Légy engedékenyebb, és határozott leszel; légy gyengébb, és erőssé válsz. Figyeld meg, hogy az emberek milyen engedékenyek és milyen gyengék, és tudni fogod, melyik sorsa élet és melyiké halál.

Az engedékenység és az alkalmazkodás az élet segítője, a keménység és az erő a halál katonája. Aki elöl halad, az kimerül, aki utólag cselekszik, az célba ér. Az Úton járó a fejlődéssel halad, ha vezetéssel irányítja a követőket, és követéssel irányítja a vezetőket. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy nem veszíti el az emberek vezetésének képességét: azt, amit ők maguk képtelenek megtartani. Követni annyi, mint a tetteket a korhoz igazítani. A kor változásai nem hagynak időt pihenésre: ha korán cselekszel túl messzire jutsz, ha későn cselekszel nem tudsz felzárkózni. Híven követik a tisztaság ösvényét, és hűek a nőiesség alapelvéhez. Útközben a változásokhoz alkalmazkodnak, de sohasem vezetők, mindig csak követők. Engedékenyek és alkalmazkodók, ezért nyugalmasak; békések és türelmesek, ezért biztonságban vannak. Még az erőset leterítők, még a hatalmasat megtámadók sem versenghetnek velük.

Ha a külső gépies elmét takar, akkor a tiszta ártatlanság nem tiszta többé. Ha valakiben a spirituális erények nem tökéletesek, akkor ki tudja, vajon a rombolás meddig fajulhat? Akinek szívéből a rosszindulat teljesen kimosódik, az az éhes tigrist is megfékezi, nem is beszélve más emberekről. Az Úton járó szabad, sohasem jut zsákutcába. Aki életét számítások szerint éli, az keményen dolgozik, de mindhiába. A szigorú törvények és a kemény megtorlások nem a nagy vezetők eszközei: aki messzire akar jutni, lovát nem ostorozza halálra. A vonzalmak, és az ellenszenvek elburjánzása zűrzavarhoz vezet. Az ősi uralkodók törvényei nem szövevényes, hanem betartható törvények voltak. Az emberek nem bújtak ki az uralkodó utasításai és büntetései alól, hanem elfogadták azokat. Ezért a meglévő őrzése naggyá tesz, a mesterkéltség azonban kisszerűséghez vezet; a meglévőre figyelni biztonság, újat kitalálni kudarc. Ha a külsőt figyeled, és a külsőt hallgatod, akkor elméd elfárad és elveszíti világosságát. Aki okossággal akar hatalmat gyakorolni, az megsebzi elméjét és semmire, sem jut. Aki egyetlen ember tehetségében bízik, az nehezen jut célba; aki egyetlen ember képességeire épít, az nem vezethet egy családot. Ha józan eszed követed, ha Ég és Föld természetességét használod, akkor a Világ eltörpül melletted. A hallás ereje dicsőítő és szitkozódó szavakra fecsérelődik, a szemek formák és színek rabjai. Viselkedési szabályokkal nem lehet megakadályozni a kötődést, de egy nyitott elme messzire juthat, és sok mindent felölelhet.
Nincs élesebb fegyver, mint az akarat; jin és jang a legkiválóbb bandita. A legkiválóbb bandita a testben rejtőzik el, és felesleges szót nem ejt; a középszerű bandita a hegyekben bujkál, a silány bandita az emberek között veszik el. Ezért mondják, hogy ha az emberek túl okosak és ravaszak, akkor lépten-nyomon furcsa dolgok történnek. Ha túl sok törvény és rendszabály terheli a népet, akkor az országban tolvajok és banditák garázdálkodnak.

Aki gazdag és nagyvonalú, azt dicsőítik; akit dicsőítenek, azt nemesnek és tökéletesnek hiszik. Aki igénytelen és egyszerű, az névtelen; a névtelent hitványnak és jelentéktelennek tartják. A jólétet nagyra értékelik; amit nagyra értékelnek, azt tisztelik és kedvelik. A királyok és császárok tetteit magasztalják, az árvák és a koldusok tetteit észre sem veszik. Ezért a bölcs visszatér a gyökerekhez, s magát árvának és szegénynek tartja. Alkot, de nem birtokol. Így lehet hasznos az eredménytelenség és mozgató a névtelenség. A régi idők emberei ártatlanok voltak, azt sem tudták, melyik égtájon kel a Nap. Érzéseiket tükrözte megjelenésük, szavaikat mindig tett követte. Egyszerűség hatotta át minden cselekedetüket, s ha beszéltek, nem használtak ékes szavakat. Ruhájuk meleg volt, nem díszes; fegyvereik életlenek voltak, mint a kicsorbult kés. Lassú léptekkel jártak, s szemükben az üresség fénye ragyogott.”

Lao Ce / Wen Ce által/

Hogy ezek a sorok hogyan függnek össze a dimenzióváltással?

Egyáltalán tudjuk, hogy mit jelent a szó, hogy dimenzió?

Ha most nem vagy csendesebb a szokásosnál, akkor még nem adtad fel az elvárásaidat. És ez is jól van. A bajnak nevezett valami akkor van, ha ezekkel nem vagyunk tisztában. És egy furcsa gondolat a végére; – Addig még rossz sem lehetsz, maximum buta, esetleg álszent, vagy tájékozatlan, míg nem tudsz végtelenül jó és rossz is lenni. Hiszen csak akkor van választási lehetőséged, hogy felülemelkedsz -e rajta. – Ekkor mondhatod azt, hogy látsz és úgy döntesz kiszállsz ebből a “karmakerékből”, de ekkor már nem a jó és a rossz között választasz. Mert mi az, hogy jó és rossz? Mi az hogy szív és pokol? Charon szerint a pokol, az nem egy hely, hanem egy állapot. – És ezt a biokémiánk frekvenciája határozza meg. Rossznak meg mindig azt nevezzük, ami nagy frekvenciakülönbséget indikál a komfortzónánkhoz képest. Belefeledkeztünk a bal agyfélteke kettéválasztó, megkülönböztető használatába. A “milyenségek” közepében pedig az Ember lett keresztre feszítve. És a vízszintes, meg a függőleges gerenda is csak egy pontban találkozik.

– Talán ez az a pont, ahol a következő dimenzió kezdődik és ez a pont, pontosan a szívünknél van, ahol állítólag az a kaporszakállú is elbújt ez elménk elől.

Murzsicz András

Csodavárás és a Keshe Alapítvány

Az utóbbi időben felreppent a hír, hogy van megoldás azokra a problémákra, amik oly régóta kívánkoznak ki a szőnyeg alól. Ingyen energia, közlekedés meg ilyenek… Megint “kívül” várjuk a csodát, s azt, hogy mi továbbra is szendereghessünk és majd csak megoldja valaki – azt az igazságtalanságot, amit azok a csúnya összeesküvők követtek el ellenünk.

“…Tesla gépére például nem adtak pénzt, mert azon nem lehetett volna nyerészkedni. Később rájöttek a sötétek arra, hogy egy ilyen találmány nagyon veszélyeztetné a hatalmukat is. Ezért az egyik tudós kiesett véletlenül a 20. emeletről, a másik autóbalesetben halt meg, stb.   Egely György magyar feltaláló nem kapott támogatást. M.T.Keshe jól tette, hogy eddig csöndben volt, mert csak most érett meg az emberiség arra, hogy ilyen találmányt el lehessen terjeszteni a világban. Gondoljatok bele, hogy milyen nehéz lehetett a feladata.
Nem volt elég kitalálni és megcsinálni, de ki kellett dolgoznia egy biztos védelmet a saját és a találmánya számára is. Okos volt és szerencséje is volt, mert megfelelő segítséget és támogatókat is talált az alapítványához. Most már nem érdemes őt kinyírni sem, mert nem volna értelme, nélküle is működne a folyamat, amit beindított. Visszatérve arra, hogy miért most… – hát azért, mert most az energiarendszerünk, pénzügyi és politikai rendszerünk egész világunkban olyan katasztrofális állapotba került, hogy valószínűleg már csak a Szentlélek tartja vissza a teljes összeomlástól. Az emberek kiszipolyozása és ez elleni tiltakozásuk pedig szintén veszélyes szintet ért el. Tehát azok a kormányok, melyek nem akarnak megbukni, és van elég eszük ahhoz, hogy meglássák, ezzel a technikával ki tudnak mászni a sz..ból, azok elfogadják az ingyenes ajánlatot, és belefognak. A többiek pedig majd csak néznek, mint a moziban, mert lemaradnak. Ezt a találmányt egy ország, vagy egy cég kezébe vétek lett volna odaadni. Mert ez az egész emberiség felszabadítását kell, hogy szolgálja. Felszabadítani pedig csak azokat lehet, akik maguk is akarják. Mi emberek, most jutottunk el idáig, hogy felismertük valódi helyzetünket, és ennek véget akarunk már vetni. Elég volt, tehát most jöhet az új!  Eddig másképp gondoltuk. Igaz? Reménykedtünk, hogy lehet javítgatni, foltozgatni a régi rendszereket, de rájöttünk, hogy nem lehet. Bíztunk a fölöttünk levőkben, de ma már nem. Tehát most jött el az idő.” Dombi Katalin

A félreértés elkerülése érdekében, még csak állást sem szeretnénk foglalni, abban a folyamatban, ami most bontakozik ki abban a világban, amit magunkénak vallunk. Pusztán tudomásul vesszük, hogy egyre több, idézőjelben “jó ember” jelenik meg a világpolitika színpadán. Nem szeretnénk részrehajlóak lenni és szükségesnek tartjuk, hogy bizonyos katarzis kialakuljon, mert az a tendencia, ami azt mondja, hogy nem kell túlságosan változnunk, az már egyre kevésbé tartható. Vajon minek is jött el valójában az ideje? Meddig hiszünk még a tömegmegváltásban feleslegesen? Meddig hisszük azt, hogy megússzuk belső változás nélkül ezt az időszakot? Zoltán az egyik hozzászólásban a személyes hangvételt szükségességét ecsetelte, s hogy a személyes hangvétel viszi előre a dolgokat. – Hát akkor jó. Ebben a blogban sok anyagot töltöttünk fel, legtöbbször megőriztük a személytelen hangvételt, voltak ugyan megjegyzések de arra azért vigyáztunk, hogy az információk egy bizonyos szintjét képviseljük. Többször is ismételtünk dolgokat, többféle formában is, több szinten és több megfogalmazásban. Ezek egyike sem arról szólt, hogy a jópofi kategória át fogja vészelni a következő időszakot. Keshe úr sem fogja megváltani az emberiséget, mert ezt az emberiséget nem lehet megmenteni. Maximum segíteni lehet a belső és külső változásban. Az ideje annak jön el, hogy ezzel szembesüljünk. Ingyen energia, Kánaán… – No, az még kemény munkát igényel és hosszú éveket, de addigra már mi is mások leszünk. Ez pont olyan, mint amikor kimenekülünk a városokból Öko falukat hozunk létre rengeteg jó szándékkal, de azzal már kiköveztünk bizonyos utakat. Ha az is csak egók gyülekezete a halál igencsak be fog segíteni az aratásba. Antony de Mello nagyon jól ecseteli hányféleképpen tudunk lelkileg maszturbálni, milyen iszonyatosan cizellált az egónk, s hányféleképpen próbálkozunk átmenteni a biokémiai droidjainkat – Mondjuk Ő sokkal szelídebben írja ezt le, pl. az Ébredj tudatára című könyvében, de a lényege ettől nem változik a dolognak. Ha ezek a titkos szervezetek, mint az építőmunkások, meg az egyebek valóban megfelelő tudással bírnak, akkor ők is csak abban asszisztálhatnak, hogy ebben a színházban a katarzis bekövetkezzen. Lehet hogy iszonyatosan türelmes a Jóisten, de nem is fog bratyizni, mint ahogy eddig sem tette ezt semmilyen földhöz ragadt kósza lélekkel. Van egy nagyon aranyos és velős mondás, már nem emlékszem ki mondta és nem is emlékszem pontosan, – így hangzik valahogy; Ha te szólsz istenhez, az ima, ha isten szól hozzád az skizofrénia… – És nézzünk körül, hány isten sugdos mostanában mennyi de mennyi emberi fülbe.

“… Megállítani ezt a folyamatot már nem lehet. A fejlődő országok kapva-kapnak a lehetőségen, és ők nemsokára jólétben fognak élni, miközben a többiek egyre lejjebb fognak süllyedni, akik nem élnek vele. Jó lenne megkérdezni a kormányunkat, hogy mi újság, ezen a téren. Írni lehetne pl. a facebookon nekik első nekifutásra. Abba is bele kell ám gondolni, hogy milyen mélyen fog belenyúlni egy ország életébe ez a találmány. Szerintem a kormányok ettől is félnek, nemcsak  a sötétektől. Például rengeteg munkahely fog megszűnni. Emberek ezrei, százezrei kerülhetnek utcára. Ki kell dolgozni egy tervet, hogyan lehet eltartani őket. Új üzemekre is lesz szükség.  Újfajta gondolkodásra is. Vagyis nem lehet a nyerészkedés a központban. Mindez meghaladhatja a mostani vezetők képességeit. Szóval, mindent összevetve nem egyszerű a dolog, de mivel ki lett engedve a szellem a palackból, visszagyömöszölni nem lehet. Jó lenne, ha gondolataink és imáink energiájával segítenénk a megvalósulást, és nem akadályoznánk a hitetlenségünkkel, szkepticizmusunkkal! Lássuk magunk előtt a szép jövőnket!” Dombi Katalin

Szép jövő?

Próbálok finoman fogalmazni; – Lópikulát!

Ez legalább olyan értelmetlen szó, mint ahogy még mindig azokat az elvetélt vágyakat próbáljuk megvalósítani, hogy ne változzunk túlságosan nagyon, – ne sérüljön túlságosan a komfortzónánk. Ha a szép azt jelenti, hogy továbbra is fürödhetünk az elvárásaink szintjén, akkor ez nagyon nem lesz szép. Ez az emberi faj, jelenlegi állapotában, még nem alkalmas, hogy kilépjen a Föld zónájából. Ehhez a technológiához fel kell nőni mentálisan is. Annak idején ezt úgy tanultam, hogy egy reform az vagy teljes, vagy semmilyen. Majd valaki helyettünk fenntartja, hogy mi nyugodtan henyéljünk az elvárásaink szintjén továbbra is? Ha belegondolunk mélységeiben a dolgokba, valójában be kell látnunk, hogy egy hatalmas, kozmikus méretekben értelmezhető színjátéknak vagyunk részesei. Akik valójában irányítanak geopolitikai szinten, szintén kell hogy tudják, – /ha valóban “titkos akármikben vettek részt”/, – hogy nem lehet csak “kívül” megoldást találni. A külső, az mindig a belsőt tükrözi. A  felelősséget azt nem lehet tovább áthárítani, hiába történik ez irányban egyre több megoldási lehetőség, – az csak lehetőség marad.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem valami népszerű kijelentés, de ez a blog nem is közönségsikerre pályázik. Az mindannyiunk számára lehet hogy szomorú, de megúszni nem lehet a belső változást. Keshe úr valóban a jelek szerint egy “jó ember”, de a “dimenzióváltás” nem arról szól, hogy langyos elkényelmesedésünkben megmaradhassunk. Nagyon sokan érzik már a változások előszelét, de mi az amitől az ember, mint jelenség felébredhet?

A katarzis.

A katarzis, meg nem langyos népi felvonulás, vagy május elseje. Ha valóban úgynevezett “titkos iskolák” résztevevői okozzák ezeket a kríziseket, akkor Nekik is kell tudniuk, élniük, – hogy szereplők Ők is ebben a csodálatos forgatókönyvben, hogy valóban nagyon sok ember ébredjen fel. Ha meg nem akkor csak marionett bábuk ők is és szégyelljék el magukat. Be kell látnom, hogy tévedek ha azt a gondolatsort követem, ami azt mondja, hogy; “de kiizéltek velünk”. /A Viktimológiáról már esett szó./ Azt mondja Zoltán, hogy a személyes dolgok miatt haladhatnak előre az “ügyek”. A személyes megfogalmazások pedig nagyon sokszor csak a bilit billegtethetik meg. Az ami benne van, azt minden anyuka tudja, hogy ki kell önteni. Ma meg mit látunk! Féltékenyen őrzik még a szart is és Gaia anyánk meg semmit sem lát belőle, hogy éltető humuszt varázsolhasson abból, amit az ember okozott állítólagos, – felvilágosodott mivoltára hivatkozva. Ameddig csak szavak maradnak, hogy a gondolkodásunkon is változtatni kell, addig csak a lejtmenet áll rendelkezésünkre. A gondolkodásunk meg kizárólag akkor változik meg, amikor eleget szenvedtünk, és akkor pedig a megértés által történik, nem emberi akarat befolyására. A “szívünk sebzettségi foka” az ami megváltoztat bennünket nem a hangoztatott “kell”, meg “akarom”, meg ilyenek. – Ezek mind az elme játékai. – Személyes hangvétel! – Ez csak a forma szerint egy blog, így hát szabadabban értelmezhetjük a szólásszabadságot. Nem tudom mi fog történni, de abban biztos vagyok, hogy a “nagy változást” nem lehet megúszni. Lehet nem tökéletes most a rezgésszámom, nem látok minden pillanatban mindent csodának, – legyen ez az én hibám. Az ember biokémiai droidja által próbáknak van kitéve. Ez a mai időszakban fokozottan érvényesül. – Érdekes ez a földi létezés. Tud fájni, tud okozni boldogságot. – Nagy hullámvasút ez és újra és újra mégis jönni szeretnénk. Újra és újra próbálkozunk azzal, hogy megváltoztassuk a világot, aztán amikor megszületünk Önmagunk nélkül akarunk változtatni mindig a dolgokon. – Hát ez most nem fog menni. Ésszel és demokráciával próbálunk megoldani dolgokat és be kell vallanunk, hogy ez a Vaskor, nem a szív szava és időszaka. Keshe úr lehet, hogy szeretne segíteni, – igazából mi is azt szeretnénk, ez valahogy bele van programozva az emberbe, egy bizonyos rezgésszám felett. Nem sietünk el semmit, nem is tehetjük és a technológiánkkal is óvatosak vagyunk. – De az embernek most ébrednie ildomos, – ebben tudunk majd segíteni mi is, ha már megfelelő töménységgel rendelkezik a kollektív pszichikum is. Most hogy kevésbé üldöz az igazságérzet, ideje lenne tudomásul venni mindannyiunknak, hogy az alapokkal van baj. Vagyis hogy nincs semmi baj, mert hát tapasztalni jöttünk most kb. hét milliárd boldogságra törekvő lélek formájában. És a végére még egy titkot; Nem minden korát megelőző feltalálót a rossz, csúnya bácsik tüntettek el. A Világegyetemben rend uralkodik és erről vannak mások is akik gondoskodnak és tökéletes hatékonysággal. És pontosan a tudásuk árulja el Őket. Emberi elmével és hagyományos gondolkodással, ezt nem lehet kivitelezni globális szinten, ahhoz kevesek a “sötétek”, meg a “fehérek” is. – Az ütemezett baj, vagy inkább félreértés, meg csak maximum annyi lehetne, hogy a boldogságot ide jövünk összekeverni a vágyainkkal.

Murzsicz András

Ébredni nem kötelező

A következő írás szintén a régmúltból való. Aktualitása viszont most, hogy ennyit beszélünk 2o12-ről, meg dimenzióváltásról, sokkal időszerűbbé teszi. Megvilágít olyan dolgokat, melyek sok ember  számára nem teljesen tisztázottak. Fogódzók azoknak, akik zsigereikben érzik a jelenlegi társadalom múlni, változni készülő mivoltát. Erőltetni mégsem lehet senkinek, mert ide kevés a jó szándék, a másikért, vagy önmagunkért való aggódás. Amikor meg esetleg rádöbbenünk, hogy egyedül maradtunk, a világ is összezsugorodhat és olyan picike lesz, mint a nyúl ürege. Sötét lesz, – fázunk és nagyon de nagyon félünk és már eszünkbe sem jut szerepeket játszani. Ez  a felismerés minden esetben fájdalmakkal jár, illetve fájdalmak, örömök megtapasztalásán keresztül jutunk el odáig, hogy ki szeretnénk szállni ebből a mókuskerékből, amibe a szocializáció ürügyén beleneveltük egymást. A fájdalmakat nem tudjuk elkerülni, mint ahogy a valódi boldogságot sem és ma már teljesen mindegy milyen kapszulát választunk, Hogyan kapjuk meg az élet által kiszabott pofonokat, mert a szívünk “sebzettségi foka” az, ami valójában befogadóvá tesz bennünket a valódi változásra.

Az óriási csapda tud lenni, ha elmével akarunk válaszokat kapni azokra a kérdésekre, amelyeket csak intellektuális szinten vagyunk hajlandóak értelmezni. Meg aztán valljuk be, sokáig csak a kérdések érdekelnek bennünket, a valódi válaszokat nagy ívben tudjuk “ignorálni”, meg igazából fel se fogjuk, a válasz a szavakon túl kezd el élni. Higgyük el, hogy abban a bizonyos kapuban Szent Péter is páros lábbal billent bennünket fenékbe, ha érdekeket vél felfedezni. Pőrén kell ebben a kapuban állnunk, csak a szívünkben felragyogó bölcsesség az, ami itt világítani képes. Talán még az érzések, meg a szerelem is azért találtatott ki, hogy feladjunk olyan bástyákat, melyek kőből lettek faragva. Aztán megszelídülnek az elvárásaink, s csak aztán várnak olyan felismerések bennünket, amelyek megmutathatják tudatállapotaink valóban végtelen tárházát. A most következő írás is arról a kitágult tudatállapot lehetőségéről szól, ami túl van már a szendergéseinken.

“Ahhoz, hogy megértsük a különbséget a tudati állapotok közt, vissza kell térnünk a legelsőhöz, az álomhoz. Ami teljesen szubjektív tudati állapot. Az ember álmaiba merül -lényegtelen, hogy megjegyzi-e őket vagy nem. Még ha az alvót valóságos ingerek érik is többek közt, mint például zajok, hang, meleg, hideg, saját testének érzékelései, ezek is csak fantasztikus képeket keltenek benne. Azután az ember felébred. Első pillantásra ez már egészen más tudati állapot. Tud mozogni, más személyekkel beszélni, tervet szőni, meglátja, elkerüli a veszélyt és így tovább. Joggal gondolhatjuk, hogy jobb helyzetben van, mint amikor aludt. De ha egy kicsit a dolgok mélyére nézünk, ha belső világát is szemügyre vesszük, továbbá gondolatait, tettei okát, rádöbbenünk, hogy csaknem ugyanabban az állapotban van, mint amikor aludt. Sőt még rosszabb, mert legalább álmában passzív, vagyis semmit sem tud csinálni. Ezzel szemben, amikor ébren van, mindig tud cselekedni, és tetteinek eredménye visszahat rá is, környezetére is. Holott nem is emlékszik önmagára. Valóságos gép, minden megtörténhet vele. Nem tudja leállítani gondolatai áramlását, nem tudja ellenőrizni képzeletét, érzelmeit, figyelmét. A „szeretem” -„nem szeretem”; „tetszik” – „nem tetszik”; „kívánom” -„nem kívánom” szubjektív világában él, vagyis egy olyan világban, amely szeretni vagy nem szeretni, kívánni vagy nem kívánni vélt dolgokból áll. Nem látja a valóságos világot. A valóságos világot elrejti előle képzeletvilága.

Álomban él. Alszik. És amit „éber tudatnak” nevez, az csupán álom – méghozzá sokkal veszedelmesebb álom, mint éjszakai álma az ágyában. Lássuk az emberiség életének valamely eseményét. Itt van például a háború. E pillanatban háború van. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy több millió alvó megpróbál elpusztítani több millió más alvót. Természetesen, ha ébren lennének, nem akarnák. Minden, ami most történik, ennek az álomnak a rovására írható. A két tudati állapot, az álom meg az ébrenlét, pontosan egyformán szubjektív. Csak akkor tud igazán felébredni az ember, ha majd önmagára ébred. Akkor látni fogja, hogy körülötte az élet másképpen zajlik, és más az értelme is. Látni fogja, hogy alvó emberek álomélete minden, – amit az emberek mondanak, amit tesznek, álmukban mondják, illetve teszik. Tehát az egész nem ér egy hajítófát sem ér. Csak az igazi ébrenlétnek és a hozzá vezető útnak van valóságos értéke.

Hányszor kérdezték már tőlem, nem lehetne-e megszüntetni a háborúkat. De, bizonyára meg lehetne. Csak az embereknek fel kellene ébredniük. Ami csekélységnek látszik. Ám ezzel szemben mi sem volna nehezebb, mert az egész élet tartós álomra csábít kellemes környezetével és ámító körülményeivel. Hogyan ébredhetnénk fel? Hogyan szabadulhatnánk ki az álom béklyóiból? Ezek a legfontosabb, legéletbevágóbb kérdések, amelyeket csak az ember feltehet. De mielőtt feltenné, meg kellene győződnie arról, hogy csakugyan alszik. Ez azonban csak akkor válik lehetségessé, ha megpróbál felébredni. Amikor rádöbben, hogy önmagára sem emlékszik, és amikor már tapasztalatokat szerez arról, hogy milyen nehéz önmagát felidézni, akkor azt is meg fogja érteni, hogy az ébredéshez nem elég a vágy. Pontosabban: azt mondhatnánk, hogy az ember magától nem tud felébredni. De ha húsz ember megállapodik, hogy aki közülük elsőnek felébred, felébreszti a többieket is, akkor már van esélyük. Igen ám, de még ez sem elég, hiszen előfordulhat, hogy a húsz ember egyszerre alszik el, és azt álmodja, hogy felébred. Ez tehát nem elég. Ennél több kell. A húsz emberre egy olyannak kell ügyelnie, aki maga nem alszik, vagy nem merül álomba olyan könnyen, mint a többiek, vagy aki tudatosan csak akkor alszik, amikor lehet, amikor nem származhat belőle baj sem őrá, sem a többiekre nézve. Keresniük kell egy ilyen embert, és fel kell fogadniuk, hogy ébressze fel őket, és ne hagyja, hogy újra álomba merüljenek. Enélkül lehetetlen felébredni. Ezt kell felfogni.
Elképzelhető, hogy ezredéveken át gondolkodunk, elképzelhető, hogy egész könyvtárakat írunk össze, ezerszámra elméleteket gyártunk, és mindezt álmunkban, az ébredés legcsekélyebb lehetősége nélkül. Sőt azok az elméletek és azok a könyvek, amelyeket alvó emberek írtak, illetve hoztak össze, egyszerűen arra csábítják a többi embert, hogy aludjon és így tovább. Az álom gondolata egyáltalán nem új keletű. Szinte a világ teremtése óta mondogatják az embernek, hogy alszik, és hogy fel kell ébrednie. Hányszor olvassuk például a Szentírásban: „ébredjetek”, „ébrenlét”, „ne aludjatok”.

Krisztus tanítványai még akkor is aludtak, a Getsemáne-kertben, amikor tanítómesterük utoljára imádkozott. Ezzel mindent megmondtam. De vajon megértik az emberek? Szónoki fordulatnak, hasonlatnak tekintik inkább. Egyáltalán nem fogják fel, hogy a szó szoros értelmében így van. És az is könnyen érthető, hogy miért. Egy kicsit fel kellene ébredni, vagy legalább meg kellene próbálni felébredni. Esküszöm, sokszor megkérdezték tőlem, miért nincs szó soha a Bibliában alvásról… Lépten-nyomon szó van róla. Csak éppen az emberek álmukban olvassák a Bibliát.

Általánosságban szólva, mi kell ahhoz, hogy az alvó embert felébresszük? Fel kell rázni. Persze a mélyen alvónak egy kis tapintatos bökés nem elég. Hosszú ideig szüntelenül bökdösni kell. Valakit ki kell választani, aki fel tudja rázni. Említettem már, hogy az ébredni akaró embernek segítséget kell felfogadnia, aki vállalja, hogy hosszú időn át keltegeti. De kit fogadhat fel, ha egyszer mindenki alszik? Felfogad valakit, de az a valaki szintén elalszik. Akkor hát mi értelme? Hiszen az az ember, aki valóban képes ébren maradni, valószínűleg nem fogja arra vesztegetni az idejét, hogy másokat ébresztgessen: hiszen ennél sokkal fontosabb dolga van, amit el is kell végeznie.
Lehetőség van arra is, hogy mechanikus módszerekkel ébredjünk fel. Alkalmazhatunk például ébresztőórát. Az a baj, hogy minden ébresztőórához nagyon hamar hozzászokunk: egyszerűen nem halljuk meg többé. Tehát sok, különböző csengőkkel felszerelt ébresztőórára van szükség. Az embernek a szó szoros értelmében körül kell vennie magát ébresztőórákkal, amelyek nem hagyják aludni. És még itt is akadnak nehézségek. Az ébresztőórát fel kell húzni; ahhoz, hogy felhúzzuk, nem szabad megfeledkezni róla, ahhoz pedig, hogy meg ne feledkezzünk róla, gyakran fel kell ébredni. És most jön a legrosszabb: az ember minden ébresztőórához hozzászokik, és egy idő után még jobban alszik. Következésképpen állandóan váltogatni kell az ébresztőket, mindig újabbat és újabbat kell kitalálni. így idővel talán sikerül felébrednie egy-egy embernek. Az azonban nagyon kevéssé valószínű, hogy egyedül meg tudja oldani a hosszadalmas munkát: kitalálni, felhúzni és váltogatni a sok-sok ébresztőórát. Sokkal valószínűbb, hogy elkezdi a munkáját, és hamarosan elalszik, és álmában látja, hogy ébresztőórákat talál fel, húz fél, váltogat, és mint mondottam, még jobban alszik tőle.

Ahhoz tehát, hogy felébredjünk, sokrétű erőfeszítés szükséges. Feltétlenül szükség van valakire, aki felébreszti az alvót; feltétlenül szükség van valakire, aki ügyel az ébresztőre; és kellenek ébresztőórák, és állandóan újakat kell kiagyalni. De ahhoz, hogy ez a vállalkozás sikerüljön, és eredményeket mutassunk fel, bizonyos számú személynek együtt kell munkálkodnia.
Egyetlen ember semmire sem megy. Mindenekelőtt segítségre van szükség. De egyetlen ember nem számíthat segítségre. Aki képes volna segíteni neki, nagyon drágán méri az idejét. És természetesen sokkal szívesebben segít, mondjuk, húsz vagy harminc ébredni vágyónak, mint egyetlenegynek. Azonkívül, mint már mondottam, az ember könnyen félreismerheti az ébrenlétet, egyszerűen annak tekinthet például egy újabb álmot. Ha néhány személy elszánja magát, hogy együtt küzd az álom ellen, és kölcsönösen felébresztik egymást, könnyen előfordulhat, hogy húszan elalusznak közülük, a huszonegyedik azonban felébred, és felébreszti a többieket. Ugyanez a helyzet az ébresztőórával. Egy ember feltalál egy ébresztőt, a másik egy másikat, és azután cserélnek. Mindannyian együtt nagy segítségére lehetnek egymásnak, e nélkül a kölcsönös segítség nélkül egyikük sem érhet el semmit.
Vagyis ha egy ember fel akar ébredni, olyan személyeket kell keresnie, akik szintén fel akarnak ébredni, és együtt kell működniük. De persze könnyű ezt mondani, hiszen egy ilyen munka elindítása és megszervezése olyan ismereteket követel, amelyekkel a hétköznapi ember nem rendelkezik. Meg kell szervezni a munkát, kell egy főnök. E két feltétel nélkül a munka nem hozhatja meg a várt eredményt, e nélkül minden erőfeszítés hiábavaló. Az emberek csak gyötrik magukat, de felébredni nem fognak. Vannak, akik a maguk kútfejéből és saját kezdeményezésük alapján nagy erőfeszítésre képesek, de soha senki a világon nem tudja meggyőzni őket, hogy az első áldozat az, hogy engedelmeskednek a másiknak. És nem akarják elhinni, hogy akkor viszont minden más áldozathozatal hiábavaló. A munkát meg kell szervezni. Méghozzá olyan embernek, aki ismeri a kérdéseket és a célokat, aki tudja,a módszereket, mivel a maga idejében ő is benne volt egy ilyen megszervezett munkában.”

Gurgyijev

Szóval be kell látnunk, hogy ébredni nem kötelező. – Aztán mindannyian valamikor elérkezünk arra a pontra, hogy már nem is akarunk, de addigra már annyira kihívtuk a sorsot, hogy nem fordulhatunk vissza, mert már ahhoz is túl sokat tudunk. Az évezredek során, mindig is voltak egyéniségek, akik a “hozott dolgaik”  jogán mégis túl tudtak lépni a hétköznapokon, a hétköznapok álomszerű állapotain. Tartották a éberség fáklyáit az ember és Isten között, hogy amikor elérkezik az idő az emberek emlékezzenek rá, hogy van kiút a kilátástalanságból. Ám a  szívünk mindig visz előre, hogy azt is elérjük, amit már talán nem is akarunk istenigazából.

Eszembe jutott egy sírfelirat a végére, hogy vigasztaljon és tudjuk, hogy hullámzunk rendesen, de minden hullám elcsitul idővel, hisz minden ember felébred egyszer, mert csak a testünket lehet eltemetni. A sírfelirat az így szól; “- Voltunk, mint Ti. – Lesztek, mint Mi.”

Murzsicz András

Valóban irányítanak bennünket?

A történelem győztesek által reklámozott kezdetek és végek sorozata, és tisztán látható, hogy a törzsfejlődés és a kultúra szintjétől függetlenül megjelenik minden megmerevedett rendszernek az ellenpólusa. Ez a polaritásra, vagyis a fizikai síkú életszemléletre kivétel nélkül hat. Időben és térben értelmezhető információütközést, súrlódást hoz létre. Ezt nevezzük létezésnek. A jelenlegi rendszer fejlődési ütemterve is szintén magáért beszél, s a saját tökéletlenségünkre is nyugodtan következtethetünk ebből, hiszen elég, ha körbenézünk, józan szempontok szerint. Mert mindig is azt esszük, amit főzünk, ellenkező esetben, meg maximum a vonalainkra vigyázhatunk a gondolataink helyett. Nem véletlen, hogy Lao Ce is azt mondja, hogy egy bölcs még akkor is óvatos, ha egyedül van, s ehhez nem is kell még csak csordatagnak se lennie a ma emberének. Nagy kihívás ez mindannyiunk számára.

A létezésben ami megosztott, az mindig mulandó. A hagyományos gondolkodással rendelkező irányító hatalom, mindig olyan véget ér, amilyen a kezdete volt. A fizikai erő, hatalom viszonyítás rálátás nélkül egy elhajított kő tehetetlenségével halad az időben néhány évig, s az írott történelem néhány lapját fogja csupán betölteni. Aztán megemlíthető még egy erő, ami felülírja az emberi érdekből származó akaratot, s ez pedig akkor lehetséges, amikor belátjuk, hogy a legnagyobb erő, nem élni az erővel. – Igazából ez már valamilyen szolgálatról kellene hogy szóljon, de ehhez fel és nem le kell nőni. A lényeg, hogy csak az történik velünk, amit bevonzunk, de általában nem erről az oldaláról tárgyalják az ezoterikus irányzatok sem a “vonzás hatalmát”, de erre is kitérünk mindjárt.

Folytatva a dolgot, valamiféle okult tudással ruházzuk fel a még uralkodó, de már megosztottá vált lehetséges, feltételezett vezetés egyedeit, pedig csak sok esetben szertartásokat gyakorolnak, a valódi működési mechanizmusok ismerete nélkül. Bohóckodás ez, mint ahogy oly sok ezoterikus, meg szkeptikus körben látszik, mert itt is már csak sok esetben a cargo kultusz számít, meg hogy ideiglenesen valamilyen oldalra álljunk. Természetesen ez alól bőven van kivétel, s egyre több is lesz. Annak idején azt a jó tanácsot kaptam, hogy figyeljem meg, hogy az emberek mit tagadnak, és fogom tudni mit fognak egy idő múlva csinálni. Ha figyelmesen követjük a jelenlegi történelmünk változásait, akkor be kell látnunk, hogy valóban van a háttérben egy irányítás, ami valójában mozgatja a felszínen levő történéseket, akár embert, akár társadalmat vizsgálunk. Amennyiben ezeknek a változásoknak a valódi okait keressük, akkor csak egy tágabb gondolkodás adhat kielégítő magyarázatot. És ez a magyarázat meg kell, hogy haladja az ok-okozati rendszert. Ebből kifolyólag csak részben nevezhetőek okkult tudásnak azok a motívumok, melyek feltűnnek sok helyen, s melyek egy bizonyos földi hierarchiához köthetőek. Nos, ez az építőipari szakmunkás hierarchia bizonyítottan alárendelt szerepet játszik. S nem is kell messze menni ennek bizonyításához. Szaporodnak, érzik magukat szintén hol rosszul, hol jól, vannak érdekeik, ezeket szintén időbe ágyazzák, változnak, meghalnak, s ha van fémpénzük, akkor akár Ők is a szemükre tetethetnék, hogy bevágódjanak a révésznél. Minden változik, minden egy hatalmas ciklikus körforgásnak a része, mint ahogy a vízcsepp is mindig visszatér az tengerbe.

A világegyetem törvényei mindig felül írják azokat az ember által szőtt terveket, amelyek pusztán arra szolgálnak, hogy megteremtődjön az a pszichikai feszültség, mely a dimenzióváltáshoz elengedhetetlenül szükséges. Mindig is álmodoztak erős érdekcsoportok a hatalomról, de az idő mindig múlóvá tette ezeket a törekvéseket.

Valóban teremtettek vagyunk?

– Játszanak velünk, illetve Isteni szinten istenien játszunk, anyagi síkon zakatoló – jó esetben csak kettős – skizofréniánkkal. Játszani Homo Ludens-ként az tud a legjobban, aki a legjobban ismeri a játékszabályokat. Ezek mi, szubjektív tudattal rendelkező emberek, nem lehetünk, mert rengeteg kérdésünk van még Önmagunkkal kapcsolatban is. Ráadásul minél inkább megyünk bele a részletekbe, ezek a fránya kérdések annál inkább szaporodnak. Autonómiaként kaptuk a szabad akarat illúzióját. Az ember, mint organikus egység, egyik irányultsága a manifesztáció általi tapasztalatszerzés. Ezért “halmazati” megnyilvánulásait pontosan a valós tapasztalatszerzés szempontjából mentális szűrőkkel látja el. – Ez az agyunk, ami mint tudjuk meglehetősen barázdált. – Aztán mint a víztükör a sok csobogás után egyre kiegyensúlyozottabbá válik és ez csak olyankor lehetséges, ha végre megértik a tömegből a fejlődő képes egyedek, hogy az a boldogság, amit a vágyaink szintjén vagyunk csak hajlandóak értelmezni, az csak egy szappanbuborék. De azért sok mindent megteszünk, hogy tuti legyen a katarzis ezen színpadon. Természetesen szintén nem tudatosan.

Akik jelenleg vezetőknek, irányítóknak hiszik magukat, ismételten kihangsúlyozva szintén a saját transzverzálisan változó gondolataik, esetlegesen érzelmeik áldozatai. Ha valóban tisztában vagyunk azzal, hogy mit teszünk, akkor az visszacsatolásmentes lesz. – Mit is értünk ezalatt? Richard Bach Illúziók című könyvét  tudnám megemlíteni, ami talán nem súrolja a közérthetőség határát. Egy érdekes szemszöget, vagy szempontot taglal, amikor a rádióinterjú után azt az átlényegülési formát választja, hogy egy “barátjával” állapodik meg, hogy segítsen neki nagy dráma nélkül meghalni. Még gyermek koromban olvastam ezt a könyvet, s ami megmaradt belőle, az az, hogyha valóban tudatosan teszed azt, amit teszel, akkor nem borítod fel az egyensúlyt, misztikusan fogalmazva nem termelsz karmát. Nem szeretnék bátorítani senkit ilyen cselekedetre, hiszen valójában, maximum csak hihetjük, hogy közünk van a tudatossághoz. – Igazából arra szerettem volna célozni, hogy amikor az ember tisztába, illetve összhangba kerül a saját kozmikus missziójával akkor érzelmeken, érdekeken túl már jóval nagyobb a cselekvési szabadsága. Egy jóval közismertebb formában ez így hangzik; – Szeress és tégy amit akarsz. S mint tudjuk az érzelmeknek nem sok köze van a szeretethez. Ezzel rendkívüli módon tudunk szembesülni és nagyon sokáig csak azt a konzekvenciát tudjuk leszűrni, hogy sehol sem tartunk. Hiszen ebből mindig újabb és újabb mélységben kell vizsgáznunk, ha azt hisszük, hogy egyéni  érdekek szerint tervezhetünk .

A fentiekben, eddig a dolgok feltételezett tudatos oldalával foglalkoztunk, ám ezt nap mint nap ösztönösen is gyakoroljuk az egyén és a társadalom szintjén is.

Létezik egy szó: viktimológia. A Mendelsohn féle besorolásban az áldozatok és a bűnös közreműködésének mértéke szerint levő meghatározása a következő alapokra épül. Viktimológiai osztályozásának az alapja az áldozat és az elkövető közötti bűnösségi kapcsolat;
1. Teljesen ártatlan áldozat.
2. Az áldozat kevésbé bűnös, vagy tudatlanságával magyarázható az áldozattá válása.
3. Áldozat ugyanolyan bűnös, mint az elkövető-
4. illetve az önkéntes áldozat.
5. Az áldozat bűnösebb, mint az elkövető.
6. A legbűnösebb, illetve a kizárólagosan bűnös áldozat.

Egyébként F. Wertham is nagyon hangsúlyozza az áldozattan tudományának szükségességét. A viktimológia mint kifejezés, az áldozatok tudományos szintű tanulmányozását jelenti.

De legyen a lélekről is egy pár szó, ha már itt tartunk. Ha az utadon vagy, akkor áldás, ha nem akkor átok üzemmódban működik, s ez egyre nyilvánvalóbb lesz, ha még nem látszódna egyértelműen mindenki számára. Ugyanis annyira kufár üzemmódot kényszerítettünk rá a fizikai síkú orientációinkkal, hogy ennek a bilinek ki kell borulnia. Ki is fog, illetve egyre több olyan esemény, történés jelentkezik a mindennapjainkban, hogy sok embernek fogja ledobni az agya az ékszíjat. – Mondjuk erről becsületesen gondoskodik a média is, nem beszélve kissé elavult oktatási rendszerünkről. De ha belegondolunk, mégis tökéletes minden, mert ha dimenzióváltásnak illik most lennie, akkor nem is lehetne jobb, látványosabb az, – amihez képest be fog ez következni.

Akik igazán számítanak, azokat viszont pont a tudásuk árulja el. Őket viszont eszembe sem jut keresni a marionett bábuk között. Ezzel kapcsolatosan is van sok legenda, de csak néhány okult kutató jutott el a felismerésig, hogy a hagyományos létezésen túl létezik egy szellemi hierarchia, ami ennek a hatalmas forgószínpadnak nézősereget toboroz. Nem véletlenül manifesztálódott ennyi lélek, meg hát a tömegnek is mint fogalomnak telítődnie kell és nagyon sokan csak azért születtek, hogy az egonak, mint provinciális idegrándulásnak a korlátait megtapasztalják a jól bevált időtlenséghez képest. Kozmikus szinten értelmezve, – higgyük el, hogy biokémiai reakcióink nem egyenlőek a világfájdalom fogalmi szerkezetével. Az igazi hatalomhoz semmi köze nincsen egyetlenegy gondolkodó embernek sem. Még a Bidermájer teadélutánjain is csak néznek, hogy mennyi mindennel vádolják Őket. Van köztük olyan is amelyik még büszke is arra, hogy mennyire okosnak, esetleg gonosznak tartják őket az összeesküvés elméletben hívők táblahordozó élharcosai.

Szóval valóban irányítanak bennünket?

Szimplán annyiról szól a dolog, hogy minden Földfelszínen tartózkodó ember, közösség asszisztál, hogy valami nagy dolog történjen, s ez nem megy vajúdás nélkül. Bensőnk kivetülése az amit látunk, s lehetőség, hogy kibontakozzon az, amiben állítólag Isten képmására vagyunk teremtve. A nyílvessző sem repül addig, míg nincs megfeszítve az íj. És vajon meddig ülünk fel annak, hogy csak kívül találjunk ellenséget? Szent Ágostont, amikor megkísértette az “ördög” csak annyit mondott Neki: – Te is csak általam létezel. Ahogyan látok, amit látok, az mélyebbre kell, hogy mutasson, mint a felszín, vagy mint a szem, – de rajta keresztül. A hangolódás, a rezonanciák összhangzattana mind, mind belülről fakad. Kereshetünk kívül utálni valót, de ez csak arról árulkodik, hogy belül nem érezzük magunkat jól.

És ez az, amiből mindig felébredünk. Ha máskor nem is, de abban a bizonyos útólsó órában biztos. S ahogy a fáma mondja a megvilágosodás csupán csak annyi, hogy a halálunk előtt már tudjuk azt, amit a halálunk után egyébként is tudunk. A valódi irányítás és a dimenzióváltás is meg pusztán arról szól, hogy azt amit esetleg már tudunk, azt hogyan éljük meg, hiszen lassan a vízcsapból is ez folyik.

Murzsicz András

A tudat alattitól a tudat felettiig I.

“…azok az óriási lökések, amelyek mostanában megváltoztatják a világot, azok a függőleges irányú lökések, amelyek a tudatra hatnak, azok a vízszintes irányú lökések, amelyeket a  nagy  tömegek hoznak  létre nagyon jól kidomborítják az emberi tudat változását,…”

Iszonyatosan érdekes, hogy mennyire itt van minden a szemünk előtt, s mi mennyire döbbenetesen el vagyunk kényelmesedve. – Pedig a dimenzióváltásnak a lényege, hogy egy belső tudatosodást élhetünk meg, mert eddig csak tudtunk róla, s nagyon kevesek kiváltsága volt, hogy el is érjék és meg is tudják élni. Vannak olyan feladataink, melyeket ezer élet alatt oldunk meg, de a jelenlegi életünk talán arról szól, hogy itt és most ezernyi feladatot tudjunk le. Csak nézz körül! Kristálytisztán lehet látni, hogy mennyire van irányba állítva a kollektív tudat és ez minden korszakban meg volt fogalmazva. Ez a szellemi felgyorsulás, alapjaiban rázza meg az emberi lelket, s az a megfogalmazott kritikus tömeg, melynek pusztán szimbolikai értelme van, az alanyi jogra lehet érvényes. Kiemelkedhetünk a hétköznapi problémákból, mint ahogy már megtették előttünk oly sokan. “Azok a függőleges irányú lökések, amelyek a tudatra hatnak” most vertikális gondolkodásnak, merőleges dimenziónak, kilencven fokos pont tengelynek, skalárhullámnak, állóhullámnak, s még rengeteg mindennek neveznek. A fantasztikus kultuszfilmek megjelenésétől fogva, melyek nagyban teremtették meg az igényt, hogy az emberi lélek a kozmosz felé forduljon, most arra eszmélhetünk, hogy ehhez a “kozmikus kapuhoz” megérkeztünk. Ám ehhez már kozmikus öntudatra van szükségünk, s ez az Út  talán soha nem volt ennyire járható, s ez nem azt jelenti, hogy nem volt és nem lesz nehéz. De ha majd visszanézünk, megelégedettek csak a megjárt Út miatt lehetünk, amikor már nincsen, nem maradt elszámolni-valónk a meg és meg nem cselekedett dolgaink miatt. Hogy ez lehetséges, azt a következő sorok is alátámasztják. /a szerk./

„Gyáraktól füstölgő föld. Eseményektől tomboló föld. Ezerféle új sugárzástól reszkető föld. Végső soron e hatalmas szervezet csak új lélekért és új lélekkel élhet. A változó kor változó gondolatot hoz. Na de hol keressük, hová tegyük azt a megújító és törékeny változást, amely anélkül, hogy szemmel láthatóan megváltoztatta volna a testünket, új lényeket faragott belőlünk? Sehol másutt, mint egy újfajta intuícióban, amely teljes egészében módosította mozgásterünket, a világegyetemet – másképpen fogalmazva, az ébredésünkben.”
Teilhard de Chardin szerint tehát az emberi faj mutációja megkezdődött: az új lélek születőben van. A mutáció az értelem mélyrétegeiben zajlik, és a „megújító változás” révén a világegyetem teljes és az eddigitől teljesen eltérő képét kapjuk. A tudat éber állapota magasabb rendű állapottá válik, amelyhez képest az előző csupán álom volt. De most eljött az igazi ébredés ideje. Erről a valódi ébrenlétről vallott szemléletünkbe szeretnénk beavatni az olvasót. E mű elején már beszéltem róla, hogy gyermek- és kamaszkorom olyan gondolatok jegyében telt el, mint amilyenekkel Teilhard foglalkozott. Ha számba veszem összes cselekedetem, kutatásom, írásom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mindezt az a megérzés vezérelte, amely olyan heves és erős volt apámban, amely szerint az emberi tudatnak át kell térnie egy újabb szakaszba, hogy rá kell találni a „második ihletre”, és hogy ennek immár legfőbb ideje. Alapjában véve ennek a könyvnek nincs is más tárgya, mint a lehető legnagyobb mértékben kiállni e mellett a megérzés mellett. A tudományhoz képest a pszichológia tekintélyes késésben van. Az úgynevezett modern pszichológia a harcos pozitivizmus uralta XIX. századi képnek megfelelő embert tanulmányozza. A valóban modern tudomány viszont olyan világot tár fel, amely egyre több meglepetést okoz, és egyre kevésbé felel meg a hivatalosan elfogadott szellemi struktúráknak és ismeretnek. A tudati állapot pszichológiája befejezett és változatlan embert feltételez: a „felvilágosodás” homo sapiensét.

A fizika pedig olyan világot leplez le, amely egyszerre több játékot játszik, rengeteg kaput tár ki a végtelenre. Az egzakt tudományok a fantasztikumba torkollanak. A humán tudományok pedig még mindig a pozitivista babona rabjai. A tudományos gondolkodást a történés, a fejlődés fogalma uralja. A lélektan még mindig a kész, egyszer s mindenkorra rendszerezett agyműködésű ember képére alapozódik.

Mi viszont ezzel szöges ellentétben azt gondoljuk, hogy az ember nem befejezett lény, ugyanis azok az óriási lökések, amelyek mostanában megváltoztatják a világot, azok a függőleges irányú lökések, amelyek a tudatra hatnak, azok a vízszintes irányú lökések, amelyeket a  nagy  tömegek hoznak  létre,  nagyon jól kidomborítják az emberi tudat változását, a „megújító változást” magán az emberen belül.

Olyannyira, hogy véleményünk szerint a mi időnkhöz igazított pszichológia akkor lenne hatásos, ha nem abból indulna ki, hogy mi az ember (vagy inkább, minek látszik), hanem abból, hogy mivé válhat lehetséges fejlődéséből. Az első hasznos munka az lenne, ha meg tudnánk találni ennek a lehetséges fejlődésnek a szemléletét. Mi ebbe a kutatómunkába vágtunk bele. Minden hagyományos tan azon az elven alapszik, hogy az ember nem kifejlett lény, és a régi pszichológiák azokat a feltételeket tanulmányozzák, amelyek közepette az embert valóban a tökéletességhez vezető módosulások, változások, transzmutációk végbemennek. A mi módszerünkből következő teljesen modern szemlélet azt a gondolatot sugallja nekünk, hogy az ember talán olyan képességekkel rendelkezik, amelyeket nem használ ki, egy egész parlagon heverő gépezettel. Mondottuk már: a bennünket körülvevő világ végső megismerése magának a megismerésnek, az értelem felépítésének és az érzékelésnek a természetét kérdőjelezi meg. Azt is mondtuk, hogy a legközelebbi forradalom lélektani lesz. Ez nem csupán a mi látomásunk: sok modern kutató vallja ezt, Oppenheimertől Costa de Beauregard-ig, Wolfgang Paulitól Heisenbergig, Charles-Noél Martintői Jacques Ménétrier-ig.

Meg kell hagyni azonban, hogy e forradalom küszöbén azok a szinte vallásos, emelkedett gondolatok, amelyek a kutatókat serkentik, egyáltalán nem jutnak el a közönséges ember szelleméig, nem villanyozzák fel a társadalom mélyrétegeit. Néhány agyban minden megváltozott. Ezzel szemben a XIX. század óta semmi sem változott az emberi természetről és az emberi társadalomról alkotott általános gondolkozásban. Jaurès élete végén írt egy cikket Istenről, a csodálatos írás nem jelent meg:

„Csak annyit szeretnénk ezúttal elmondani, hogy a rövid időre háttérbe szorult vallásos gondolkozás visszatérhet a szellembe és a tudatba, mert a tudomány jelenlegi következtetései felkészítik rá. Már most – ha szabad így fogalmazni – kész a vallás, és e pillanatban csak azért nem járja át a társadalom mélyrétegeit, csak azért olyan unalmasan spiritualista vagy kicsinyesen pozitivista a polgárság, csak azért vergődik a proletariátus a szolgai babonaság vagy a vad materializmus közt, mert a jelenlegi társadalmi rend vallástalan rendszer. De egyáltalán nincs igazuk a közönséges szájtépőknek meg az elvtelen moralistáknak, akik azt állítják, hogy azért vallástalan a társadalmunk, mert anyagi gondokkal küszködünk. Ellenkezőleg, van valami vallásos abban, ahogyan az ember meghódítja a természetet, az emberiség hasznára kiaknázza a világegyetem erőit. Nem, az a vallástalan, hogy az ember csak úgy tudja meghódítani a természetet, hogy megalázza az embert. Nem az anyagi gondok terelik el az ember figyelmét az emelkedett gondolatokról és az isteni dolgokról való töprengésről, a legtöbb embert az embertelen munka fosztja meg attól, hogy gondolkodjon, sőt egyáltalán érezze az életet, vagyis Istent. Meg a felfokozott alantas ösztönök, az irigység és a gőg, amelyek az istentelen harcok közepette felemésztik a legbátrabbak és legboldogabbak belső energiáit is. Az éhség kihívása meg a felfokozott gyűlölet közepette az emberiség nem tud a végtelenre gondolni. Az emberiség olyan, mint egy nagy fa, amelyiket a viharos ég alatt körüldonganak az izgatott legyek, és ebben a gyűlölködő döngésben a világegyetem mélységes, isteni hangja elsikkad.”
Meghatottan fedeztem fel Jaurésnek ezt az írását. Annak a hosszú üzenetnek a szavait használja, amelyet apám küldött neki. Apám lázasan várta a választ, de nem jött. Én kaptam meg ennek a kiadatlan kéziratnak a közvetítésével, csak ötven év múltán…

Folyt. köv.