Vajon miért van már lassan végtelen számú technika, megváltónak kikiáltott gyógymód, s mégis egyre szerencsétlenebb az ember maga, mint jelenség. A sport és a mozgás is, a természetes élet egyik lehetséges kifejeződése. Mégis elkényelmesedett társadalmunk jellemző motívuma, hogy a sportból, mint eszközből célokat gyárt; – Cirkuszt és kenyeret a népnek! – felkiáltással. De valahogy azt is észrevehetnénk, hogy iszonyatosan eljárt az idő.
Szeretnék ajánlani egy filmet, s ez pedig a Békés harcos útja. – Nem is fűzök hozzá semmit…
Szóval szórakoztatni kell a népet, lekötni, közös zászló alá állítani, s ez sok esetben már politikai, gazdasági reklámeszközzé süllyedt. A győzelem ára sok esetben megkérdőjelezhető. Főleg, ha a mozgás öröme a hobbisportoknál képes már csak felütni a fejét. Ezt viszont sehol nem jegyzik szinte, mivel nincsen hírértéke. Már-már szinte látható a győzelem, ott vagyunk közel hozzá, de az a hajszál még ott lebeg, várat magára az igazi eredmény, az igazi áttörés. Az akarat acélos, a test korlátai is folyamatosan tágíthatók, szűkebb közösségünk is elvárja az eredményeket, – meg mi is magunktól. Aztán természetes hullámvölgyeink valamelyikében, az elhivatottságunk sérülhet, s már csak a cél számít. Minél inkább vannak képességeink, annál inkább ki vagyunk téve az elvárásoknak. Tehetségesnek neveznek ki, látnak bennünk fantáziát és meghajtanak, mint Zinger a varrógépet. Egy tevés „vicc” jut eszembe, amikor a tevét a sivatagban, azért hajtják meg, hogy hűsítse a szél, amikor meg szerencsétlen futtában összeesik a kimerültségtől, a tulaj odaszól a kimúlni készülő tevéhez: – Mi van teve, megfagytál?
Néha úgy érzem, társadalmi ideáljaink mozgatórugói igencsak megkérdőjelezhetőek. Amikor ott állunk a dobogó felső fokán, mi jut az eszünkbe? – S amikor nem ott vagyunk, ugyanúgy dagad-e a keblünk, hiszen kihoztunk magunkból mindent… Elhivatottság, dac, győzni akarás, elkeseredettség…- mi jelenik meg ilyenkor… – Mennyire sajátunk az, amit birtokolni szeretnénk! Természetes örömöt okoz az, hogy itt vagyunk a létezésben, vagy csak mások elvárásainak szeretnénk megfelelni? Szerencsés esetben belülről fakad az elhivatottságunk, s kibírja a siker hullámvölgyeit, meg a sikertelenség hegyeit is. S ha nem így van, csalódunk, és áldozatokká válunk. „Vesztes lettem, hiába győztem” Hobo
Természetes életmód!
Ott állunk lelkünk romjai felett, s imát immár senki nem mond értünk, kegyvesztettek leszünk. Ilyenkor, de jó, ha előbb észrevesszük, hogy vannak törvények. Az ide vonatkozó paragrafus: Nem az a lényeg mit teszel, az a lényeg, hogy „hogyan” teszed azt. S itt már ki is tágítottuk a sportot, az élethez való természetes hozzáállássá. S ha azt teszed, amit teszel, legalább tudd, hogy a lelkedet nem tudod eladni! Nem is tudom, milyen tanácsot lehetne adni, hiszen tapasztalni születünk meg erre a síkra. Az életünk során megtapasztaljuk a sikert is, meg a sikertelenséget is. Ez is hozzá tartozik a természet működéséhez.
A fentieket, s az alant levő sorokat, ab ovo nem veszi figyelembe, a csak sikerekre éhes társadalmunk. – Ezt csak Te fogadhatod el, vagy láthatod be, ezt az Ember helyett a társadalom soha nem volt és nem lesz képes megtenni. Az egyénből, képességei függvényében válik egyéniség, de ezért sok magányos pillanattal kell találkozni, sok esetben megszenvedve azt.
„A fizikai test szabályozói elsősorban a mozgás, táplálkozás. Vegyi anyagai, vitaminok, hormonok… Mint ismeretes, az átlagembernek többnyire ehhez az úthoz van bizalma. Az eredmény azonban a feladat nagysága miatt természetesen silány. Eszközei a sport, az izmok aktivitása, a szervezet ruganyosan tartása. De az e célból felhasznált módszerek végül is az életerők gyors kimerüléséhez vezetnek, eltompulás, elnehezedés, organikus egyensúlytalanság áll be. Ha a fizikai előkészítés nem univerzális, a regionális koncentrációt más szervek elsatnyulása követi. Ha viszont a legtöbb fontos szerv képzése tekintetbe van véve, akkor a túlzott energiafogyasztás a táplálkozáson keresztül támaszt zavarokat. Abban az esetben, ha a követett eljárás nem „csak” a sport irányvonalát tartja, a lehetőségek valamivel jobbak. A jelenkori túlzott sportrajongás idejében ezek a megállapítások meglepőnek tűnhetnek, de alaposabb átgondolás után helytállók. Aki elég sportbajnokot, atlétát vagy „versenyzőt” ismert, hamarosan tapasztalhatta azok legtöbbjének „ólomfejűségét”, szellemi nehézkességét, ami idősebb korukban, az átmenetileg megszerzett testi ügyesség elveszítése után, tompa vaskosságba megy át. Akadhat ez alól a szabály alól kivétel, de ilyenkor a tréningrendszer egyéni, az általános divattól eltérő. Ami a kizárólagos testkultuszt a sport túlzott intenzitását reménytelenné teszi, az az a körülmény, hogy e szerint a szisztéma szerint a magasabb rendű intellektuális energia izommozgásokra van koncentrálva, amelyek itt öncélúak (rekordőrület). Lehetséges persze olyan tréningrendszer, amely nem az izommozgásokat tekinti fő célnak. Ilyen a jóga, a sportok több fajtája.
Másrészről a diétetika oldalán is lehetségesek szublimációs törekvések. Kétségtelen, hogy a mérsékelt vegetariánizmus vagy nyerskoszt életmód egy síkkal feljebb emelheti az organizmus alaptevékenységét. Önmagában persze ez sem elegendő, sőt egész életre kiható kátyúba vezethet, mint hibás, pszeudo-materialisztikus filozófia. Az irányelv mindesetre az, hogy kerüljük a vaskos, elnehezítő táplálékokat, végezzünk néha elvonókúrát és koplalást. Elegendő táplálkozástudományi ismeret alapján tartott reform diéta árán elérhetjük, hogy a test nem akadályozója, hanem elősegítője lesz szellemi fejlődésünknek. Ezek a processzusok az egy síkkal alacsonyabb fizikai koordináta számára felsőfokot, ideált képeznek, a maguk síkján azonban csak mentális színezettel hozhatnak létre életintenzitást. A szexualitás a fiatalkor mohó sietségében kétségkívül előidézi az életérzés időleges maximális intenzitását. Kizárólag animális jelleggel űzve azonban hamarosan elveszíti fokozó hatását, és éppoly unalmassá, illetve megszokottá válik, mint más biológiai funkciók. Az érettebb művészi fantázia romantikus rendezésében Ámor és Psziché mítosza tartósabb élményeket jelent. De soká ez sem hat. Igazi felsőfokát akkor éri el az ősi dualisztikus színjáték, ha kozmikus mítosszá emelkedik, és a szereplők személyében Isis és Osiris szereti egymást! Ennél a fokozatnál talán még magasabb az a stádium, mikor a duális keresés a vágyak egymásban való kialvásának útjára tér, és beáll a nirvanisztikus extázis állapota, ami a létezés intenzitásának utolsó elérhető földi lépcsőfoka. A mentális frekvenciaszabályozás azok számára való, akiknek a két előző mód nem áll rendelkezésére. Ez az út a leggazdagabb a három közül. Itt minden szellemi ideál, amelynek érdekében megfeszített erővel tudunk dolgozni, megteremti a kívánt intenzitásnövekedést. A szellemi tevékenységek, de a művészi koncepciók is egész életet betöltő energiagócok.”
Wictor Charon
Szóval természetes egész – ség.
Talán ha le szeretnénk vonni valami tanulságot, akkor a kizárólagosság, a vagy- vagy gondolkodásmód, ami bután feláldoz mindent egy éremért, vagy rövid távú célokért. Az egész – ség megkívánja, hogy ne csak fizikai felkészülésen küzdjük magunkat végig, eleve vesztesként, hanem pszichikailag, lelkileg és mentálisan is tágítsuk határainkat. Vegyük figyelembe terhelhetőségünket, s vegyük figyelembe pl.: ha edzők, családtagok vagyunk, hogy „ne csak saját elvetélt vágyainkat akarjuk csak megvalósíttatni másokkal”. Amennyiben fizikailag is van igény az Önmegvalósításra, ne a pszichikumunk, lelkünk rovására menjen. Vannak értékeink, képességeink és lehetséges egyensúlyunk, amiért együtt is lehet dolgozni, a fizikai, pszichikai és mentális síkon. S azt hiszem, ez így fair play a természettel, meg a jó istennel szemben is. – Így lehet egész és természetes, – természetesen figyelembe véve teljes emberi mivoltunkat, egészségünket.
Valódi egész – séget, mindannyiunknak!
Murzsicz András