A földi emberiség a magát Homo Sapiensnek, vagyis bölcs embernek nevező faj büszkén vallhatja, hogy a XX. századra egy olyan fokú szellemi magasság kapujába érkezett, melyet a korábbi időkben meg sem közelíthetett. A fejlődés töretlen és immár megállíthatatlan üteme pedig egyre gyorsabb. A jövőbe vetett pozitív hitet nem ingathatják meg az átmeneti nehézségek, melyekkel ez a faj jelenleg is küzd.
Miért ez az optimista hozzáállás? Az említett szellemi magasságot a babonás sötétség, a tudatlanság, az ostoba vakhit és hasonló középkori maradványok visszaszorítása jelzi már csak. A tudás és az elme következetes gondolatai képezik részét az emberi szellem megtisztított közegének. Azonban kevés ember él manapság, aki igazán átlátja milyen hatalmas krízis előtt állnak az emberiség megszentelt tiszta tudományai. Az elme kizárólagos uralma ugyanis azt jelenti, hogy minden (való igaz, kétes eredetű) szellemi örökségét levetve az ember már csak az ELME nevű lineáris számítógép működéseire hagyatkozik, melynek egyetlen adatforrását az érzékek összessége jelenti minden pontatlanságával és esetlegességével együtt. Az adatfeldolgozás útjai azonban (ezt a matematikusok manapság kezdik belátni, de jelentésével senki nem mer szembenézni) exponenciálisan szétterülő rajzolatot mutatnak. Így a lineáris elme következtetései mindig esetlegesek maradnak az igazság nagyobb teljességéből szemlélve.
A felvilágosodás során az emberiség pontosan ezt veszítette el, – egy kétes eredetű és tartalmú, ám nagyobb teljességet, – melyet már el kellett vetnie, mivel az azt megfertőző alacsonyrendű emberi indítékok miatt korrupttá, romlottá s következményeiben mind gyakrabban démonikussá vált. Az emberi látásmód töredékessé vált a felismerések egymástól elszigetelt csepp-igazságok, melyeket egymással úgy harcoltatnak az egymással szemben álló, de egyébként hasonló működésű emberi elmék, mint bábjátékos a tehetetlen rongyfigurákat a szintetikus egésszé való összekovácsolásra való hajlam legkisebb jele nélkül. S ezt nevezi a mai ember tudománynak. Ez az a szellemi magasság, melyre oly büszke, s amely nem engedi annak globális elismerését, melyet egyénenként jószerivel mindenki tud. Egyre gyorsabb ütemben fejlődünk. Az élet századról századra, majd évtizedről évtizedre, s napjainkban már évről évre vagyis egyre gyorsabb ütemben válik egyre elviselhetetlenebbé. Az emberi tudatot azért nagyon könnyű manipulálni, mert nincsen tisztában a valódi igazságokkal.
A legtöbb ember azt hiszi, hogy énje nem más, mint az a személyiség, melyet a tükörben lát amely megszületik, növekedik, eszik, iszik, tanul, dolgozik, szaporodik, majd pedig sorvadásnak indul s végül meghal. (S értjük ezen természetesen nemcsak a fogható fizikai testet, hanem azt a személyiség-burkot is, amely ebben lakik.) Még az az ember sem mondhat magáénak lényegesen könnyebb helyzetet, aki némileg már tisztába jött a test utáni (valójában inkább test feletti) létezés néhány törvényével, s rendelkezik a halálon túli világokról valamiféle ismeretekkel. A test és fizikai személyiség ugyanis óriási kötőerőként láncol meg mindannyiunkat. Sok ember hisz abban (vagy legalábbis nagyon remélik), hogy a halál után van egy másik világ, s létezik élet, melyben Ő továbbélhet, mely tehát valamiféleképpen folytatása a jelenkori létezésnek. Mégis mindannyiukban továbbél a vonzódás a MOSTANI személyiségükhöz ami nem csoda, hiszen ki-ki hite szerint fél a reinkarnációtól, túlvilágtól, stb.
Éppen azt várja, hogy a fizikai, mindennapi életben tapasztalt személyiségét, elméjét (mely dolgokkal, jobb híján önmagát azonosítja) valami isteni hatalom átmenti egy új életbe, így tehát a halál után folytatódó élet ideája is inkább hozzáköti az ember hamis egójához, mint megszabadítja attól. S ez is mennyire a mai ember gondolkodásának tipikus példája: az életen valami olyat értenek, ami van, ami fennáll, ami tart s nem pedig egy folyamatot, időben kibomló mozgásokat, örök változást. A társadalom persze el is várja az embertől azt, hogy hizlalja a saját és a kollektív egót s itt és most ne is foglalkozzék mással csak, hogy a boldogságnak azt az egyetlen útját hajszolja, melyet a kollektíva előír számára s tegyen meg mindent egy olyan saját élet és olyan közös világ megteremtéséért, melynek vezérlő ideológiáját egy gazdasági-politikai hatalom, egy központi (bár nem teljesen egységes) erő formálja meg, s alakítgatja kedve szerint. Fontos a család és sokat jelent a vallás de ezek sem viszik az embert e különös valóságunk megkérdőjelezéséig.
A család egyik fő szerepe éppen az, hogy biztosítson egyfajta fizikai halhatatlanságot az én számára. A vallás pedig szinte csak arra a szerepre jogosult a jelenkorban, hogy egy kis fogódzót adjon a tömegeknek, hiszen mindenki félelemben van, akár hisz, akár nem. Én-tudata mélyén ott lapul a különös kérdés: mi lesz, ha már nem élek? Természetesen az anyagi szemléletmódba bilincselt emberek az anyagban keresik a megoldást minden problémára. Az emberek nagy többségének eszébe sem juthat, hogy bizonyos tudatállapot-váltással el lehetne érni egy jobb és tökéletesebb értékeket képviselő világot. Amit a magukat ezoterikus iskoláknak vallók ígérnek sem több szánalmas kísérletezgetésnél, hiszen az ember egyszerűen képtelen feltörni a burkot, amely az igazi valóságtól elválasztja. Márpedig addig egyetlen misztikus vagy meditatív tudatállapot elérését tananyagul kitűző csoport sem segíthet az embereken, amíg azok önmaguk megismerését nem kezdik el. És a baj itt kezdődik, mert a legtöbb ember nagyon fél önmagától s mindattól, amit kis dióhéj-világán kívül esetleg találhat. Ezért is menekül a valódi értékeket felvonultatni képtelen ideológiák, vallások vagy misztikus tanok mögé. Játszik önmagával és Istennel azért, hogy alibit nyerjen: lám-lám, én mégis teszek valamit, mégis képes vagyok magasabb rendű dolgokra.
Ha tehát egyszer eljutok Istenhez, akkor tudok hivatkozni arra a sok nagyszerű dologra, amit életemben tettem, arra a rengeteg áldozatra, amit meghoztam. Így aztán az ember folyamatosan alkukba bocsátkozik még a magasabb isteni közeg felé is. De minthogy az alku, az üzlet az anyagba ragadt szellem különös illúziója odaát nem ismerik, nem tudnak vele mit kezdeni. A vallásos ember így sajnos éppoly távol marad Istentől, az istenitől, mint ha közelébe sem menne a templomnak. A földi ember mégis notóriusan hiszi, hogy a mennyország kapuja a rááldozott belépődíj fejében átléphető. De nincs ez másképpen a hétköznapi élet szintjén sem: az alku beszövi az emberek életét. Hány és hány ígéretet teszünk, melyekről tudjuk, hogy nem jók munkahelyen, baráti körben s főleg a családban. Az alku abnormálisan túlsúlyba került része a mindennapoknak és lassan beszövi az ember minden gondolatát és cselekedetét, magasabb rendű tevékenységeiről már nem is beszélve.
Az egésznek persze nagyfokú félelem a mozgatórugója. Félnek az emberek az élettől, mindattól a szenvedéstől, amit esetleges tévutak hozhatnak, ezért inkább egy determinált kényszerpályán maradnak mintegy elengedik a kormányt. S félnek az elmúlástól is. Mások pedig attól, hogy mi lesz, ha meghalnak és számot kell majd adni minden tettükről. Taktikázni próbálnak az elszámoltató hatalom irányába, de vajon mit tennének, ha megértenék, hogy ők számoltatják el majd saját magukat? Hogyan lehetne hát felfejlődni egy olyan szintre, melyről már belátásunk lehet az egészre? Említettük fentebb, hogy az ember képtelen a burkot feltörni, amely az igazi valóságtól elválasztja. Nos, ez a mondat igazságot takar, de hogy megértsük, mi van mögötte, le kell mennünk egészen nagy mélységekbe.
Sok olyan iskola van ma, amely terápiás célzattal regressziós hipnózist alkalmaz. Az eljárás lényege, hogy a lélek legmélyén lévő titkokat és az ember elől elzárt információkat felszínre hozza. A páciens megismeri tudatalatti feszültségeit és mélyen rejlő gondjait, erőit, lehetőségeit, feladatait. Vannak olyanok, akik eljutnak az előző életeikhez, s így némileg kielégülést nyernek, hiszen már nem csak hiszik, hanem tudják, hogy életük nem a születéssel kezdődött s így valószínűleg a halállal sem ér véget. Azonkívül világossá válik jelenkori létezésük némely előzménye, mozgatórugók, melyek a múltba nyúlnak s a jövőt is formálják. Megtudhatják, milyen formákban s milyen helyeken éltek korábban, és jó néhányan ekkor ébrednek rá, hogy a Föld nem természetes közegük s mindaz, amit itt magukénak vallanak s beépült a személyiségükbe, sokkal inkább kívülről tanult, beidegződött s rájuk erőszakolt dolgok, mintsem saját eredeti identitásuk részei . Márpedig ha egyéni szinten lehetséges ilyen felfedezőutakat tenni anélkül, hogy akárcsak kilépnénk a szobából, akkor miért ne próbálkozhatna meg a kíváncsi szellem az egész emberiség szempontjából vizsgálni a tudatalattit? C. G. Jung ugyan már megtette ezt, s nagy téziseit több kötetnyi anyagban foglalta össze, de ettől még fel lehet fedezni új axiómákat is, melyek okulásul szolgálnak majd az utókornak. Érdekes összefüggések birtokába juthat az ember, ha a misztikus legendák ködébe vesző ősi kultúrát kezdi el vizsgálgatni (melynek létezését a mai történelemtudomány elveti fogható és szagolható materiális bizonyítékok híján). A régmúlt ezredévek hajnalán megannyi történés szolgált OKÁUL annak, ami ma történik az emberekkel. Valójában itt kell keresni bizonyos mozgatórugókat, hiszen a jelenkor tragédiái, háborúi és tömeges katasztrófái jórészt itt gyökereznek. A titok, amely javarészt meghatározza az emberek és a társadalom minőségeit, ebben a korban keresendő!
A Nagy Kozmikus Ágensben. A Föld lehet a bölcső, melyből a kezdet végén a legtöbbeknek ki kell lépniük és továbbállva bejárni a KOZMOSZ irdatlan mélységeit néhányaknak ezáltal arra adódik lehetősége, hogy felvegyék a kapcsolatot valódi hazájukkal, akár egy konkrét világrendszerrel, vagy a létezés egy olyan régiójával, melyhez szellemi minőségeiknél fogva valójában tartoznak. Így aztán már itt a földön is megtalálhatják azt, ami jelenkori valóságukból hiányzik, s amíg a földön élnek, hozzájuk kapcsolódhatnak mások is akik szintén elveszettek, s keresik a kapcsot, mely saját természetes közegükhöz köti őket. Keresik az okot, amely ilyen messzire vezette őket, hogy aztán cselekedni tudjanak s a jól végzett munka befejeztével hazatérhessenek Ez pedig már nem fölösleges munka, bátortalan tapogatózás, gyermeteg játék az ismeretlennel. A csoport pedig, melyet igényel, nem alacsonyrendű motivációk által diktált klikkesedés, hanem egy különös, de igazi SZÖVETSÉG, amely szellemi erőt és valódi értékeket képvisel a Földön. Egységbe gyűjti a töredékes tudást, utat mutat és segít azoknak, akik még nem értik lelkük legfinomabb rezgéseit.
Szemrád Nándor