1. Magasból messze látni
Jacques Cousteau francia származású tengerész, tengerkutató, felfedező, és természetvédő. Mindig bölcsen beszélt, az emberiség fennmaradása érdekében érvelt például az önmérséklés terén. Az önkorlátozást, mint a jövő zálogát tekintette.
A földi életet páholyok irányítják, mind gazdasági, mind politikai téren. Ők döntenek arról, hogy egy ország bukjon vagy szárnyaljon. Gyakran egy-egy ország vezetője, egy-egy páholy valamilyen szintű tagja. Jó hátszéllel, könnyű országot vezetni. Minden páholynak van egy első számú vezetője. Cousteau a páholyok vezetője volt. Így aztán jó sokat tudott a világ működéséről.
Cousteau szerette a természetet, és megértette, hogy a természet tönkretétele maga az öngyilkosság. Kedvenc kifejezése volt a „fenntartható fejlődés”, azonban ennek SEMMI köze sincs a mai, gazdaságilag értelmezett végtelen fejlődéshez (hízáshoz). Zárt rendszerben (a Föld) nem létezik végtelen növekedés, az egyik ország csak a másik kárára tud növekedni. Cousteau véleménye szerint a fizika és a Létezés törvényei adottak, azokat nem lehet megkerülni, becsapni. Szerinte a fenntartható fejlődés, az adott környezetben fenntartható életmódot, önkorlátozást jelenti. Előre látta a krízishelyzeteket, amelyek az emberekre várnak (túlnépesedés, gazdasági, értékrendi) és az volt a véleménye, hogy az emberiség ezekre nincs felkészülve (mondta ő ezt 20 évvel ezelőtt). Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezekre még ma sem vagyunk felkészülve, de nem csak az átlagember, hanem maguk a politikusok sem. Tudomásul kell venni, hogy egy ócska, szakadt repülőn utazunk, és ha a pilóták (vezetők) végre hajlandók lesznek kinyitni a szemüket, akkor kényszerleszállással még leszállhatunk. Minél később kezdjük a leszállást, annál meredekebb lesz a leszállási pálya. Egy dolog biztos, repülő még nem maradt fenn a levegőben, mikor teljesen elromlott és/vagy elfogyott az üzemanyag. A függőleges leszállás neve szabadesés.
Mint első számú vezető (szó szerint) harcolt azért, hogy törvényileg kötelezzük a jelen emberét arra, hogy az utókor élhető bolygót örököljön. Ő is belátta később, hogy ez egyáltalán nem sikerült. Főleg Cousteau életfilozófiája alapján, de már halála után, barátja írta meg „Az emberiség el fog tűnni, annál jobb” c. könyvét. Ebben Az Ember Tragédiájához hasonló véget jósol a nem túl távoli jövőben (ezer év távlatában). Cousteau tévéinterjúban mondta, hogy az emberiség 65-75%-ának el kellene tűnnie egy pillanat alatt, ahhoz, hogy a Föld eltarthassa a megmaradó társadalmat.
Amiről még híres Cousteau, az Atlantisz kutatása. Egyfelől olyan információkkal rendelkezett, melyek alapján egyértelműen mindent tudott Atlantiszról, amit tudni lehet. Ő konkrétan tudta, hol érdemes keresni Atlantisz földi nyomait. Mivel az egész bolygót bejárta, nyilván nem tűnt fel sehol sem jelenléte. Egyre több filmet kezdett forgatni Atlantisszal kapcsolatban. Egyre komolyabb harc indult közte és más vezetők, munkatársak között. Cousteau úgy gondolta, hogy az emberiség csak akkor tud szembenézni a jövővel, ha ismeri a múltat és a valós jelent is. Véleménye szerint itt az ideje az embereket felvilágosítani a világ működéséről, hiszen ő is tudta, hogy egy új korszak jön, új értékrendekkel. A váltás csak akkor lehet zökkenőmentes, ha tudatosan felkészül rá az emberiség. A helyzet Cousteau halála óta sem lett jobb, csak közben már el is kezdődött a változás. Amikor Cousteau végleg elszánta magát a felvilágosító munkára, meghalt…
Sokan a Titicaca tóban vélik felfedezni Atlantisz romjait. Cousteau talált ott régi városokat, templomokat, magas életszínvonalat tükröző épületek romjait. A kor társadalma ismerte a pi számot, a csillagászatot, fizikát, stb, egy, a maihoz vagy a régi sumerokhoz mérhető tudással rendelkeztek. Sok eredeti filmfelvétel sosem került bemutatásra. 1998-2000 körül széles körben kutatták a romokat. Túl sok képi információ most sem került bemutatásra, azonban azt be tudták bizonyítani, hogy az 1.500-6.000 éves időtartományban működő modern városokat fedeztek fel.
Az annunakik által tudatosan végzett aranybányászat a Vízözön előtti időkben Afrikában zajlott. A Vízözön eliszaposította ezeket a bányákat, majd napjainkig sosem használták őket (régészeti leletek alapján). I.e. 6.000 körül beindulnak az aranykitermelő bányák az amerikai kontinensen, és az Annunakik készülődnek a legfőbb vezér látogatására. Céljuk meggyőzni bármilyen áron Anut, hogy érdemes itt maradni és aranyat kitermelni. I.e. 4.500-4.200 körül hatalmas építkezésekbe kezdenek az annunakik Amerikában, egyfelől megépítik a csillagvizsgálókat melyeknek célja, a Nibiru érkezésének előrejelzése, valamint a Stonehenge szerű és funkciójú építményeket. Másfelől Anu vezér fogadására városokat, palotákat építenek és bizonyítandó a nagy mennyiségű arany jelenlétét, mindent bearanyoznak, még a Mezopotámiából áthozott, a teremtést leíró oszlopokat is, melyeknek anyaga csak Irak déli részén létezik a Földön. Ekkor jöttek létre sumer mintára azok a városok, amelyeket feltártak a Titicaca tóban.
Másik komoly kérdés, hogy egyáltalán mikor is létezett Atlantisz?
Az annunakik szent kötelessége volt a részletes naplóírás. Ennek ők eleget is tettek. Szerencsénkre. A különböző vezető, irányító annunakik naplója végtelen részletességgel beszámol mindenről, a szerelmi félrelépésektől a történelmi események precíz, aprólékos leírásáig. Azonban a naplóírás szigorúan csak az annunakik által uralt területekre vonatkozik. Eleinte ez Afrika, Sumer, Egyiptom, Indus-völgy, később Amerika. Ugyanakkor szinte szó sem esik például a sumer társadalommal egy időben legalább annyira virágzó Kárpát-medencéről, vagy a kínai népről, mely szintén már 5.000 évvel ezelőtt magas szintre jutott. Ehhez hasonlóan szó sincs az észak európai népekről sem.
Egyetlen kivétel azért van. I.e. 2.024-ben atomrakétákat lőttek ki a Sínai félszigetre, a Holt tenger közelébe, az űrrepülőtérre. Ekkor a radioaktív felhő a légmozgással Sumer felé került, így a sumer társadalmat szó szerint elfújta a szél. A terület kb. 100 évig lakatlan volt, úgy nézett ki, mint ma Pompei. És ekkor beszélnek igazán az annunaki leírások arról, hogy a Föld távolabbi területein, az annunaki területeken kívül, hasonló fejlettséget mutató népek, népcsoportok és törzsek éltek, és ezek akár ezer kilométeres távolságokból betelepedtek a lakatlan területekre, ahol a sugárzás már jelentősen lecsökkent.
Tudjuk, hogy a Földön az annunakik mellett, az ő rokon fajaik uralkodtak, többé-kevésbé a Vízözön után. Mintha mindez tabu lett volna, erről ők nem írtak leírásaikban. Az nem az ő felségterületük volt. Az nehezen hihető, hogy egy modern annunaki társadalom, mely keresztül-kasul röpködött a Földön, űrrepüléssel foglalkozott, ne vette volna észre, ha a Földön idegen civilizációk is léteznek. Szerintem egy egyezmény alapján, az idegen terület volt, és bár tudtak róla, nyomon követték az eseményeket, de nem vezettek róla naplót, lévén tilos volt.
Inanna/Ishtar/Vénusz fontossága jelen esetben abban rejlik, hogy részletes naplójának egyik fontos momentuma, mikor a mai amerikai részt Atlantisznak nevezi. Ő az egyetlen, aki a nevet helyhez is köti. Kb. i.e. 120.000 környékéről beszél. Bár az egész amerikai kontinenst Atlantisznak nevezi, azonban főleg a mai Mexikó területéről beszél. Még néhány laza említést találunk az annunaki történetekben Atlantiszról, azonban konkrét hely és idő megjelölése nélkül.
És mit hoz a véletlen? Jacques Cousteau legkedveltebb helye a Földön a Kaliforniai-félsziget mellett fekvő sziget, melynek neve Cerralvo volt. Mexikó állam bejelentette, hogy szigetet akar elnevezni Cousteau kapitányról, aki nagyon sokszor végzett megfigyeléseket a térségben hajójával, a Calypsóval, és felfedezéseiről többször „beszámolt” Mexikó vezetőinek. Ezért 2009 novemberében megváltoztatták a sziget nevét, Jacques Cousteau Sziget névre.
2. Charon Viktor AZ ÚJ EON TUDOMÁNYA, részletek
Copyright: Sinai Magda – 1999, Kiadta: Rockcity Kft., 1242 Budapest Pf. 315, Felelős kiadó: Szűcs, ISSN: 1417-64-59. Charon Viktor hagyatékát a Charon Intézet kezeli
ELSŐ DIMENZIÓÉLMÉNYEM
Abban a periódusban, mikor ebben a különös élményben részesültem, hosszabb idő óta folytatott okkult gyakorlatok töltötték be az életemet. Nem sokkal előbb a hipertér és a magas fizika problémáival foglalkoztam, azelőtt soha nem ismert irányban élesítve megfigyelő-képességemet, és az okkult érzékszervek, melyek már korábbi gyakorlatok hatása alatt hiperszenzitívekké váltak, váratlanul új fizikai dimenzió nyomára vezettek. Egy nap megszokott meditációsorozatomat bevégezve, a következő látomásom volt.
Fiatal korom egyik lakóhelyén, abban a lakásban tartózkodtam, ahol okkult iskoláztatásom kezdődött. A lakás központi szobájában, a nyitott ablakon keresztül, egy láthatatlan kéz vagy valamilyen erő fehér rózsacsokrot nyújtott be, hogy azt a társaságomban levő hölgyeknek ajándékozzam. A szóban forgó lakás a negyedik emeleten volt, és a rózsacsokrot csakis valamilyen transzcendentális erő nyújthatta be az ablakon, mert ezt a pontot fizikai erővel megközelíteni sehonnan sem lehetett. Mikor az ablakhoz léptem, hogy a csokrot elvegyem, kezemmel kört írtam le a csokor körül, hogy kitapasztaljam, miféle erő tartja lebegésben. Egy ponton kezem akadályba ütközött, de semmi szubsztanciális dolgot nem tudtam megfogni. Ujjaimat és kezemet mégis, mintegy jelzésszerűen, valami erőösszevonás nyomással illette, amiből arra következtettem, hogy a jelenség a dimenziómágnesség bizonyos fajtája. Ugyanakkor az az erős impulzusom támadt, hogy a fehér rózsacsokrot haladéktalanul továbbítsam rendeltetési helyére.
Azután, hogy a gondolati impulzusnak, illetve a láthatatlan forrásból származó szuggeszciónak eleget tettem, ugyanaz a sürgető hang újabb megbízatást adott.
A fürdőszobába kellett mennem, hogy vizet igyak. A fehér fürdőmedencében kékeszöld, kristálytiszta víz állt, melyből korsóval merítve innom kellett. Szomjúságom azonban nem akart megszűnni, noha literszám ittam a folyadékot, úgy, hogy a felvett vízmennyiség megítélésem szerint komoly változást kellett volna, hogy okozzon a medencében lévő víz mennyiségében, azonban sem a víz volumene, sem szomjúságom nem változott. Lassanként azonban úgy vettem észre, hogy a szomjúság impulzusában periodikus mélységek és felületi magasságok keletkeznek. A mélységi változások ritmikus ütemben követték egymást. Egyszerre csak olyan érzésem támadt, hogy az ivást csak a periodikus szomjúsági hullámvölgy stádiumában lehet abbahagyni. Egyszerre biztosan tudtam, hogy azt a szomjúságot végleg eloltani ivással nem lehet. Mikor erre a konzekvenciára jutottam, megszűnt a szomjúságom.
A világ új dimenziót kapott. Azt nem tudtam eldönteni, mindez hogyan történt, de annyi bizonyosnak látszott, hogy a szokatlan jelenségek megváltoztatták a régi világ képét. Felismerésemben ezen a ponton újabb meglepetések értek. Úgy látszott, hogy a világ koordináta térkoncepciója is változásokat szenvedett, mert a lokális tér bizonyos pontjainak érintése egyszerre egy más világrendszerbe lendítette át az embert.
Ez a világ már nem volt egységesen fizikai, hanem a pusztán rezgésszámuk által elválasztott két egyenlő nagyságú univerzum ugyanazt a teret töltötte be, s csak élettani rezgéseik ütemváltozása volt más frekvenciájú. A második univerzum éppen olyan fizikai tulajdonságokkal bírt, mint az első. A két világ közötti csereforgalom a fizikai és a szellemi élet sok pontjáról állandóan folyt.
A Tér és Idő dimenziójából átjárók vezettek egyik koordinátából a másikba. Az itt látott embereknek két lakásuk volt, két foglalkozásuk, és gyakran két partnerük is, melyeket periodikusan váltogattak a síkok cseréjével egy időben.
A HALÁL-FOLYAMAT ELTŰNÉSE
Világunkban a halál fizikai oka az, hogy a dolgok az egyik síkon elfogynak, illetve egyik dimenzióból átmennek a másikba. Az ember, élete folyamán, születésétől kezdődően erők áradnak be magasabb dimenziókból, öregkorban pedig visszahúzódnak a fizikai testből. Ez a fizikai halál oka. Az Új Világból hiányzott a halál gondolata. Eltűnt a különbség a túlvilág és a fizikai világ között. Az egyik nem annyira szellemi, a másik nem annyira anyagi felépítésűnek látszott, mint mostani rendszerünkben. A létezés két dimenzióban folyt, és az átlépés ingamozgásszerűen történt.
FEJLŐDÉS HELYETT KIBONTAKOZÁS
A jelenségeket szemlélve, hamarosan felfedeztem, hogy a fejlődés fogalma is értelmetlenné vált. Megoldódott számomra egy régi filozófiai probléma, mely a Föld primitív korszakából maradt hátra. Egyszerre világosan megértettem, mik voltak a görög Platon halhatatlan ideái. Ebben a világban, melyben minden dolog mágikus szimbolizmus, az objektumok egész terjedelme, transzcendens múltjukkal és jövőjükkel egyetemben láthatóvá vált. Némi aggodalommal írom le a múlt és jövő szavakat, mert a Dimenziókorszakban ez a két időbeli kiterjedés eltérő értelemmel bírt. A dolog természetéből fakad azonban, hogy másképpen, mint paradoxonokkal, nem érzékeltethetők e koordináta jelenségei. Ezen a helyen ugyanis minden gondolkodó számára láthatóvá vált, hogy a tárgyak nem pusztán azok, amiknek a felületes szemlélés pillanatában látszanak, hanem mindenkor magukkal hordoznak még egész tömeg matériát, emlékképet, működési tendenciát és kombinációs formulát. Az anyag, mely bármely fizikai vagy biológiai formát éltet, már számtalan világrendszer építőköveit képezte a múltban, és így a forma, melyet jelenleg mutat, nem végleges, hanem annak előzményeiből alakult ki. A matéria mindig ellenáll: vannak funkciók, melyek betöltésére a specifikus szubsztanciák nem alkalmasak, mivel belső ideonformulájuk más tevékenység betöltésére predesztinálja őket.
AZ ÚJ ATLANTISZ
Az antik mágikus világkép új formában visszatért. A hermetikus történetkutatás már a mi korunkban ismertetett tradíciókat a Homo Magus agyrendszeréről, melynek kulcskoncepciója az atlanti ember harmadik szeme. Az egykori mágikus emberfajták szintén több dimenzióban éltek: harmadik szemük az asztrálvilág lényeit is eléjük vetítette. A változás, mely a Dimenziókorszakban beállt, némiképp hasonlított ahhoz, amit a harmadik szem működéséről állítottak. A processzus azonban mégis különbözött a régi természetlátástól. Az új ember ugyanis nem rendelkezett harmadik szemmel, hanem agyrendszere különleges érzékszervek egész sorozatával bővült.
DIMENZIÓÖNTUDAT
A Dimenzió Éra emberének szellemi fokozatát akkor közelítjük meg, ha azt mondjuk, hogy ez az emberfajta dimenziószemmel és dimenzióöntudattal bírt. Ezek az érzékszervek szenzitívvé tették a Tér és Idő dimenziócsakráinak működésével szemben. A dimenziócsakra olyan éterkonstrukció vagy inkább olyan erőmező, melynek regeneratív vibrációi az új világban kiküszöbölték a halál jelenségét. Az ikervilágok szubsztanciái a dimenziócsakrák működése következtében sohasem érték el azt a sűrűségi fokot, mely a mi korunkban az élő szervezetek megmerevedéséhez, elmeszesedéséhez és végül teljes pusztulásához vezetett. Az Új Biosz élő plazmája félanyagi maradt, és ezt az állagot a dimenziócsakrák könnyebben dobhatták át egyik síkról a másikra anélkül, hogy az alapszubsztanciában változás állott volna elő.
folyt.köv.